Magyar Hírlap, 1975. június (8. évfolyam, 150-179. szám)

1975-06-15 / 164. szám

10 1975. JÚNIUS 15. VASÁRNAP HÉTRŐL HÉTRE Saigon ( Szellemi nagytakarítás- A sikeres köztisztasági mozgalom — ** amelynek során a fiatalok megkezd­ték a Saigonban felgyülemlett szemét eltakarítását — még be sem fejeződött, amikor május végén hozzáfogtak a szel­lemi nagytakarításhoz, az amerikai je­lenlét nyomán elburjánzott szennyiroda­­lom begyűjtéséhez. Az ideiglenes forradalmi kormány Saigonban tartott első ülésén, június 5-én Huyn Tan Phat miniszterelnök egyik fontos feladatként jelölte meg a haladó, nemzeti és demokratikus kultúra kifejlesztését, a reakciós kultúra kigyom­lálását. Az Egyesült Államok dél-vietna­mi jelenléte idején főként a városokat elárasztották szadizmust és erotikát árasztó filmekkel, kiadványokkal. E „kultúra” hatásai alá kerültek a vietna­mi nyelvű kiadványok is. A saigoni ka­tonai közigazgatási bizottság már a DIFK ülése előtt, május 24-én megadta a jelt a szellemi nagytakarítás megkezdésére. A katonai közigazgatási bizottság rende­letet adott ki, amelyben megtiltotta a reakciós szellemű kiadványok és folyó­iratok forgalmazását, vásárlását és el­adását, hogy kedvező feltételeket teremt­sen a demokratikus és egészséges nem­zeti kultúra kialakításához. Az amerikai kultúra hatása alá került saigoniak az újra megnyitott ötvenegy moziban már északon, Hanoiban készített művészi filmekkel és a szocialista országok film­művészeinek alkotásaival ismerkedhet­nek. . Saigon ifjúsága a katonai közigazgatá­si bizottság rendeletének kiadását köve­tően öntevékenyen megkezdte a reakciós kiadányok összegyűjtését. A kampány­hoz 45 ezer fiatal csatlakozott, s egy hét alatt 135 ezer ártalmasnak ítélt könyvet gyűjtöttek össze. A katonai közigazgatási bizottság egyetértéssel fogadta a fiata­lok kezdeményezését, mert az utcai ke­reskedők a rendelet után is nyíltan árul­ták a reakciós könyveket, a Playboyt, s az ahhoz hasonló pornográf amerikai folyóiratokat. Az ügy buzgó fiatalok egyes csoportjai azonban — félreértelmezve a DIFK szándékát — az összegyűjtött ki­­adványokat kezdték elégetni. A katonai közigazgatási bizottság gyorsan közbe­lépett. A katonai közigazgatási bizottság a Felszabadulás (Glai Phong) adón jelen­tette be: „Szigorúan megtiltja a reakciós könyvek és sajtótermékek megsemmisí­tését." A tájékoztatási és művelődési bi­zottság vezetője a tilalmat kommentálva kijelentette: „Civilizált nép vagyunk. Tiszteljük mások, így az amerikai nép kultúráját is. Tiszteljük a tudományos kutatások eredményeit. A közigazgatási bizottság csupán a dekadens, reakciós könyvek árusítását tiltotta be, s nem rendelte el azok megsem­misítését. El kell távolítanunk a dekadens kultúrát, s ápol­ni, támogatni kell a nemzeti kultúrát, de sohasem buzdítottunk a könyvek égeté­sére.” A fiatalok túlkapásainak meg­szüntetésére a bizottság elrendelte, hogy az összegyűjtött könyveket adják át a minősítő bizottságnak. A saigoni fiatalok túlkapását egy ol­vasói levélben a néphadsereg lapja, a Quan Dói Nhan Dán is elítélte. A levél írója, a néphadsereg egyik tisztje hang­súlyozta: a népi felszabadító erők kato­nái a harcok során arra is ügyeltek, hogy megmentsék a régi rezsim idején felhalmozódott kulturális javakat, az is­kolák, a buddhista intézetek és egyete­mek könyvtárainak anyagát. Most a szel­lemi nagytakarítás megkezdésekor sem engedhető meg a könyvek elégetése. Nem könnyű feladat a szellemi nagy­­takarítás. Nem könnyű a fekete piacról begyűjteni az emberek tudatát mérgező irodalmat, kiadványokat. Ám ennél is nehezebb az emberek tudatából kigyom­lálni a mérgező eszméket. Ez hosszú, türelmes felvilágosító munkát kíván. Er­re utalva Tran Van Tra tábornok, Sai­gon katonai közigazgatási bizottságának vezetője kijelentette: „A rendelkezésünk­re álló emberekkel kell felépítenünk az új Vietnamot.’’ Bőgős László A dohánykertészek „kedve" és az igények A " Huszonnégymilliárd cigaretta Sokat füstölünk. Sőt, a statisztikák szerint évről évre többet. A dohányzás elleni jószándékú akciók, a tudományos vizsgálatokra utaló, s nemegyszer drámai hangú publikációk, úgy látszik, egyelőre hatástalanok. Az igények gyors növeke­dését jelzi, hogy míg tíz évvel ezelőtt 18,5 milliárd cigarettát gyártott a hazai ipar, tavaly már 22,9 miliárdot, s a választék­bővítésre behozott külföldi gyártmányok­­kal együtt 23,6 milliárdot értékesítettek. Az idei fogyasztást a szakemberek ke­reken 24 milliárdra taksálják, s arra szá­mítanak, hogy 1980-ban már 28 milliárd cigarettát kell itthon gyártaniuk az igé­nyek mostanihoz hasonló szin­tű kielégí­tésére. Bizony, nem lesz könnyű feladat. El­sősorban a hazai dohánytermesztésben ismét tapasztalható stagnálás, sőt, visz­­szaesés miatt. Megcsappant volna a do­hánykertészek termelési kedve? Vagy kiöregedtek a régi „kakasok”, s az ifjabb nemzedékekből vékony az utánpótlás? A miértekre a Dohányipari Vállalatok Trösztjénél kértünk választ, ahol Riskó György, a termelésfejlesztési osztály he­lyettes vezetője és Lossinszky Andor mű­szaki és gazdasági tanácsadó mindenek­előtt a termeltetés jelenlegi helyzetét vá­zolta. Ismét hullámvölgy ? Az idén a 17 ezer 500 hektárra terve­zett termőterületből csak 16 ezer 400 hektárra sikerült szerződést kötniük. Je­lenleg 4 állami gazdaság, 380 téesz, 36 szakcsoport és 5500 háztáji gazda foglal­kozik dohánytermesztéssel. A szakszö­vetkezeti és háztáji terület együtt 5000 hektár. Ez utóbbi csoportokban a ter­melési kedv szinte változatlan, évek óta s most sem csökkent a szerződött terü­let. Igaz, a termelők többsége itt régi dohánykertész, értik és szeretik a szak­mát. Egyébként az országosan leszerző­dött termőterület 90 százalékára kiültet­ték már a dohánypalántát, az eredés és a kezdeti fejlődés biztató.­­ A gondjaink főleg abból adódnak, hogy a dohánytermesztő nagyüzemek anyagi érdekeltsége megcsappant — hangsúlyozta Riskó György. — Bár sok eredője van a problémának, a legfőbb ok azonban ismét ez. Már a hatvanas évek végén is találkoztunk vele. Akkor a körmünkre égett problémákat — mun­kaerőhiány, gazdaságtalan termelés, ala­csony technológiai-technikai színvonal stb., amelyek következményeként három év alatt (1969—1971) 20 ezer 400 hektár­ról 14 ezer 650 hektárra csökkent a ter­mőterület, s így a gyárak nyersanyag­­szükségletének csupán 60—65 százalékát, tudtuk fedezni hazai termésből — kor­mányintézkedés oldotta meg. — Átlagosan 25 százalékkal emelték a felvásárlási árakat, a speciális dohány­művelő gépek és a korszerű mesterséges szárítóberendezések beszerzéséhez 70, il­letve 47 százalékos állami támogatást ad­tak. Egyszóval lehetőséget kaptunk a dohánytermesztés komplex fejlesztésére. Helyreállt a termőterületi egyensúly, hosszabb távú szerződéskötési rendszert vezettünk be, megkezdtük a termesztés korszerűsítését, hét szakosított mintagaz­­daságot is szerveztünk. Csupán a műsza­ki fejlesztési alapunkból 1974-ig 24 millió forintot költöttünk a dohánytermesztés korszerűsítésére.­­ Tavaly mégis megtört ez a jó len­dület, főleg a gépesítés egyébként is las­sú ütemének visszaesése és a fokozódó kézimunkaerő-hiány miatt. Itt meg kell jegyezni, hogy a dohánytermesztő nagy­üzemek, kevés kivétellel, gyenge termő­­képességű homoktalajokon gazdálkodnak, saját fejlesztési alapjukból sem a szük­séges meliorációs munkákra, sem a mun­kaerőhiányt kiegyenlítő korszerű gépe­sítésre nem tudnak nagyobb összegeket költeni. Ugyanakkor az emelkedő terme­lési költségek miatt a dohány jövedel­mezősége erősen lecsökkent. — Tehát a vonakodás, amit az idei évre szóló szerződéskötéseknél csaknem mindenütt tapasztaltunk, tulajdonképpen természetes következmény volt. Több téeszben — főleg a frissen egyesültek közül — a termelésszerkezeti változások miatt, teljesen megszüntették a dohány­termesztést. A zavartalan ellátásért Vajon a nehéz helyzetből van-e kiút, s merre? A tröszt szakemberei a megol­dást elsősorban a hazai dohánytermesz­tés újabb fellendítésében látják. Az im­port nagymértékű növelése semmiképp nem gazdaságos, hiszen éppen az utóbbi évek során a dohány világpiaci ára rob­banásszerűen emelkedett; a keleti típusú dohányfélék ára­­ezekből, bármilyen jó a hazai termesztés helyzete, legalább 4-5 ezer tonnányit évente be kell hoz­nunk, hogy a fogyasztói ízlésnek, a szo­kásoknak megfelelő cigarettaválasztékot produkálhasson az ipar­, a korábbinak háromszorosára, az egyéb dohányfajtáké a kétszeresére nőtt. A zavartalan ellátást pedig a továbbiakban is elsőrendű köte­lezettségüknek tartják, így tehát marad a hazai fejlesztés. Ennek jó feltételeit kell sürgősen megteremteni. Megfelelő ösztönzőket a termőterület és a hoza­mok növelésére, hatékony támogatást a korszerűsítés folytatásához, a termesztés és a feldolgozás nagyobb mérvű gépesí­téséhez. Mint a továbbiakban kiderült, csupán a 24 milliárd cigaretta gyártásához 24 ezer tonna fermentált dohánylevél szük­séges, viszont az idei termőterület leg­feljebb 16 ezer 500 tonnányit adhat. Vagyis a szükségeshez képest 7 ezer 500 tonna hiánnyal máris számolnunk kell, s ehhez jön még a kötelező tartalékkész­let gyártása. A területbővítésen kívül a gépesítést külön indokolja, hogy a dohánytermesz­tés kézimunkaerő-szükséglete hektáron­ként hagyományos módon 130—250 mun­kanap, ugyanakkor például a búzánál és a kukoricánál a szinte teljes gépesítés révén 6, illetve 10 napra csökkent. Szak­értői felmé­rések szerint évente 2500— 3000 hektárnyi dohányültetvényen kelle­ne komplex gépesítést bevezetni ahhoz, hogy a munkaerőhiány ne akadályozza a gyártáshoz szükséges hazai alapanyag megtermelését. Ezzel párhuzamosan gyor­sítani kívánják a már kidolgozott új be­takarítási és szárítási technológiák el­terjesztését. A véleményük szerint ugyan­csak sürgős lenne olyan új termesztési eljárások kidolgozása, amelyeknek alkal­mazásával az eddiginél lényegesen na­gyobb kézimunkaerő-megtakarítás érhe­tő el. Társulás és rendszer A Dohányipari Vállalatok Trösztje (két termeltető vállalaton és a négy do­hánygyáron kívül a debreceni Dohány­­kutató Intézet és a Dohányértékesítő és Készletező Vállalat tartozik hozzá) az együttműködés, az erőkoncentráció esz­közeit is felhasználja a biztonságos és az igényekhez igazodó termelés megszerve­zésére. Az utóbbi három év alatt a do­hányipari vállalatok és a termelőüzemek között 51 egyszerű társasági szerződésen alapuló termelési kooperációt hoztak létre. Az idén még tovább léptek: március­ban, az országban elsőként, megalakult a Nyírségi Virginia Dohánytermesztő Társulás. Tagjai, a Nyíregyházi Dohány­­fermentáló Vállalat és 8 téesz, jelenleg 350 hektáron korszerű technológiára ala­pozott új módszerrel fogtak hozzá a ter­meléshez, mégpedig azzal a céllal, hogy speciális dohányfajtával és hozzávaló gépekkel folytatott munka során megha­tározzák majd a legalkalmasabb termesz­tési, betakarítási technológiát, és két­­három év múlva iparszerű dohányter­mesztési rendszerré fejlődjenek. Ezek a kezdeményezések is arra mutat­nak, hogy a dohánytermesztés jelenlegi hullámvölgyéből igenis van kivezető út. Csak a mozdításra, a most legsürgetőbb problémák megoldására kérnek segítsé­get, megértést a hagyományokkal rendel­kező nagyüzemektől és a mindenképpen érdekelt nagyobb közösségtől. — --------------------------------------------------------jcg*e\ *\­ Ösztöndíjakat alapított a Győr-Sopron megyei Tanács Tudósítónktól. Győr-Sopron megyében nincs elég or­vos és gyógyszerész. A megyei tanács legutóbb a budapesti és a pécsi egyetem­mel létesített kapcsolatot azért, hogy el­sősorban a megyéből származó egyetemi hallgatók hazatérését ösztönözze. A kez­deményezés sikeres volt, egyre több me­gyei fiatal jelentkezik az ösztöndíjas szerződés igényével. Az ösztöndíjak első­sorban a nehezen betölthető munkahe­lyek szakembereinek utánpótlását, vala­mint az alacsony jövedelmű, elsősorban fizikai dolgozók tehetséges gyermekei­nek továbbtanulását szolgálják. A megyei tanács végrehajtó bizottsága legutóbb 20 személy részére alapított ösztöndíjat, melynek összege havi 700—700 forint. Az örök bál­ t­­vatták a kultúrházat és ebből az alka­lomból bált rendeztek a faluban. A legény egykedvűen és kissé unatkozva lézengett a sokadalomban. Ámbár na­gyokat kurjantott olykor, ha ismerősre talált, vállára vertek neki is, ő is a cim­boráknak, de egy perc múltán már nem volt mit mondania s nem érdekelte, amit neki mondtak. Ki merre dolgozik, meny­nyit keres, hol lehetne még többet ke­resni? — és kész. Minden más csak szó­­szaporítás. Fél éve, hogy leszerelt s akkor gép­kocsivezetői képesítést és egy táskarádiót hozott haza magával, továbbá néhány „beköpést”, amelyek közül főképpen az­zal aratott sikert cimborái körében, hogy „olyan vagy, mint egy üzbég ver­senykecske”, avagy ugyanez más válto­zatban: „olyan vagy, mint egy szőke né­ger”. Nem sokáig fogja itthon a hely­i városba ment dolgozni. Munkásszálláson lakott, most látogatóba jött s ha már meghirdették ezt a bált, elment megnéz­ni, hogy „milyen itthon a piac?”. Sok volt körülötte az ismeretlen fia­tal, akik azóta nőttek fel, amióta ő be­vonult meg eljárt dolgozni. „Nem való vagyok már ide” — gondolta és mind­inkább idegenkedve figyelte a hullámzó sokaságot. Rosszkedve ellenére moso­lyognia is kellett néha, amikor észrevet­te, hogy az újonnan eladósorba került lányok némelyike bűvölgetni próbálta bociszemeivel. „Mit akarsz, kis húgyos?” — mondta nekik a tekintetével, aztán másfelé fordult. , Sodródott a tömeggel a bálteremben, aztán csupán azért, hogy ne múljék el a nap anélkül — lekért egy lányt. A legcsinosabbat kérte le mindazok közül, akiket eddig látott, mert hiú ember volt és ügyelt rá, hogy olyan partnere legyen, akivel „nem lehet lebőgni”. — Hogy mondta a nevét, kedves? — kérdezte leereszkedő fölénnyel s a gyors ütemű zenére szándékoltan lassan lép­kedett, hogy kinyilvánítsa erősebb aka­ratát. — Eszter — felelte a lány közönyösen. — Jól táncol — folytatta a beszélge­tést a legény. Gyakorlott udvarló volt, nem szokott ilyen lapos szövegeket mon­dani, de most akaratlanul csúszott ki a száján, mert meglehetősen igaznak érez­te. A lány mellett még saját lépteit is könnyebbnek találta. A leány úgy bólintott, mint aki meg­szokta és unja az ilyen bókokat. A le­gény új mondatra készült, hogy kijavít­sa iménti sutaságát, de ebben a pillanat­ban lekérték a lányt. A büfébe ment és grogot rendelt. Ko­rábban féldecizett, de most grogot akart. Ezt is katonáéknál tanulta, a fel­derítőknél, ahol rendkívül sokszínű tár­saság préselődött egybe, és sok mindent lehetett tanulni. Azóta mindig grogot ivott, ha „feldobott” hangulatban volt. Megmagyarázta a csaposnak, miképpen keverte össze a cukrot, forró vizet, ru­mot s élvezte, hogy néhány pillanatig az érdeklődés gyűrűjébe került. Aztán igyekezett vissza a bálterembe. Olyan buzgalommal furakodott előre, mintha megállapodott volna valakivel, aki visz­­szavárja. A lány még az előbbi fiúval táncolt, tehát nem kérhette le. Hirtelen ötlettel nyakon csípett egy közelében bámész­kodó ifjút. — Megtennél egy szívességet, Kele­men? — Dávid vagyok — felelte a fiú némi­leg sértetten. — Nahát, én Góliátot csinálok belő­led. Látod azt a lányt? Abban a piros ruhában, barna hajjal? Na, odalépsz hozzá és lekéred. — Nem tudok rokizni. — Akkor keringőt jársz. Ne törődj vele, ott leszek a nyomodban. Előreküldte a fiút, s egy perc múltán ő is a lány mellett állt. — Szabad? — hajolt meg diadalmasan, ámde ugyanebben a pillanatban másik legény is táncra kérte a lányt, aki hirte­­lenében nem tudta, miképpen döntsön. — Egy az ízlésünk, pajtás — mondta a katonaviselt gúnyos mosollyal, aztán kicsikét félretolta a kakaskodni készülő M­unroR Hírlap Hírlap / _ ^Csalló Jenő

Next