Magyar Hírlap, 1976. május (9. évfolyam, 103-127. szám)
1976-05-14 / 113. szám
0 1976. MÁJUS 14. PÉNTEK SPORT - KÖZÖNSÉGSZOLGÁLAT Maorija Hírlap Tenisz DK a Margitszigeten Súlyemelő-bajnokság klasszisokkal SÚLYEMELÉS: Ma Hoa Sportcsarnokban kezdődik és három Mái napig tart a magyar súlyemelő-bajnok■JHH ság. Délelőtt 10 órától a ranglista szerint gyengébb teljesítményre képesek mérik össze erejüket, este pedig a súlycsoportok legjobbjai találkoznak egymással Pénteken 17.30, szombaton és vasárnap 16. 16 órakor kezdődik a klasszisok küzdelme. Több súlycsoportban ritkán látható nemzetközi színvonalú versengést ígérnek a súlyemelők. Ma délután mindjárt két ilyen nagy eredményt sejtető küzdelemre kerül sor. Lepkesúlyban az EB- ezüstérmes, Kőszegi György és a bronzérmes Szűcs Lajos mérkőzik egymással. Légsúlyban először találkozik ebben a súlycsoportban a bajnoki címért a veterán Földi és a fiatal Stefanovics. Kettőjük párharcának tétje: bajnoki cím, montreali kiküldetés, országos csúcs. Pehelysúlyban Benedek János vetélytárs nélkül saját országos rekordja ellen csatázhat majd. ATLÉTIKA. A Magyar Népköztársasági Kupa első fordulóját rendezik meg szombaton és vasárnap a Népstadionban. A versenyen a teljes magyar élmezőny rajthoz áll. Ezzel az erőpróbával kezdetét veszi az olimpiai kiküldetési feltételek teljesítéséért rendezett versenysorozat. A szombati műsor 14 órakor kezdődik. Férfiak: rúd, 110 m gát, gerely, 100 m, 400 m, 1500 m, 4X 100 m, 3000 m, akadály, távol, hály, 10 000 m. Nők: 100 m, 400 m, gerely, 1500 m, 4X100 m, távoli TENISZ. Ma délután negyed kettőkor a margitszigeti Dózsa teniszstadionban Davis Kupamérkőzést játszik Magyarország Egyiptommal, az európai A zóna negyedik fordulójában. A győztes a zóna elődöntőjébe jut. Az első mérkőzést Szőke Péter vívja az egyiptomiak második játékosa, Abdel Ghany Mohamed ellen, majd Taróczy Balázs a legjobb egyiptomi teniszezővel, Ismail El-Shafei teniszező ellen lép pályára. — Biztos továbbjutást várok — mondta Jákfalvy Béla szövetségi kapitány. — A győzelem aránya attól függ, El-Shafei ellen hogyan boldogul Taróczy és Szőke. KOSÁRLABDA. Ma utazik Szófiába férfikosárlabda-válogatottunk, amely Budapest néven a szófiai nagydíjért rendezett tornán vesz részt. A mérkőzéssorozaton Havanna, Ottawa, Párizs, Brüsszel, Amszterdam, Moszkva, Belgrád, Berlin, Varsó, Bukarest, Budapest és Szófia válogatottjai indulnak. A magyar csapat tagjai: Losonczy, Láng, Ágfalvy, Nagy P., Gyurasits (Bp. Honvéd), Szűcs (Körmend), Németh K. (Ganz-MÁVAG), Pálffy, Megyeri, Halmos (Csepel). Készenlétben áll még Nagy L. (MAFC) és Dankó T. (Izzó). Az első játéknap május 15. szombat, az utolsó: május 21. péntek. eredmények,V ESEMÉNYEK FELAVATTÁK a korszerűsített egri versenyuszodát. Az első viadalra május 16-án kerül sor, a könnyűbúvárok hagyományos Dobó István-emlékversenyével. VILÁGCSÚCSOK. A szovjet súlyemelő-bajnokság során Szmirnov középsúlyban 192,5 kg-ra javította a világrekordot. Összetettben elért 342 kg-os teljesítménye szintén új világcsúcs. MEGVÁLTOZOTT a Komjádi uszoda nyitva tartási ideje: hétfőn, kedden, csütörtökön és pénteken 6—7 és 13— 16.30 óra között; szerdán 7.30—11 óra és 13—16 óra között; szombaton Moll óra és 13—15.30 óra között, vasárnap 6—8 és 13—17 óra között. A régi, nyitott Császár uszoda változatlanul naponta 6—17 óráig tart nyitva. HUMOROLIMKA címmel jelent meg a Sportpropaganda Vállalat kiadványa, amelyben humoristák és karikaturisták mondják el véleményüket a sportról, a játékról s a közelgő olimpiáról. A kiadvány már kapható a hírlapárusoknál. A LABDARúGÓ BALKAN KUPA döntőjének első mérkőzésén Bulgária 1 :6 arányban győzött Románia ellen Szófiában. ELUTASÍTOTTÁK a Ferencváros óvását, melyet az április 4-én lejátszott, 8:5 arányban elvesztett, BVSC elleni vízilabda-mérkőzés után nyújtottak be. Az óvásra azért került sor, mert a játékvezető jelt adott a játék folytatására, amikor az egyik kiállított vízilabdázó még nem hagyta el a medencét. Az FTC most a szövetség elnökségéhez fellebbez. A BARÁTI HADSEREGEK SPORTBIZOTTSÁGA Budapesten tartja ülését. Ebből az alkalomból csütörtökön délután dr. Beckl Sándor államtitkár, az OTSH elnöke fogadást adott, amelyen megjelent Pacsek József vezérőrnagy, honvédelmi miniszterhelyettes is. A PRAVDA atlétikai versenyén, Szocsiban Prohorenko 549 centiméterre javította a szovjet rúdugrórekordot, kalapácsvetésben pedig a 21 éves Szedih 73,86 métert dobott A VARSÓI műugróversenyen Kelemen Ildikó az ifjúsági Európa-bajnoki programjával első lett. Női toronyugrásban a szovjet Pizsanova és a román Fagetan mögött bronzérmet nyert. I 1908 óta mind-I ,lít. /fk ) 06026 egy alka-W 'rommal, 1932- 'W' ben maradtak CiTlos ,M-Trus-Rommo, távol a labdarúgók az olimpiai küzdőtérről. HELYSZÍN: Az olimpiai labdarúgótorna mérkőzéseit Kanada négy városában rendezik meg. Néhány selejtező és a döntő mérkőzés színhelye a montreali olimpiai stadion lesz. Torontóban — 575 kilométerre Montrealtól — a Varsity Stadionban 21 000 néző számára van hely. Ottawában, a Lonsdowne Stadionban — 217 kilométerre Montrealtól — 28 000-en nézhetik végig a mérkőzéseket. A siderbrookei stadionban 10 000 néző számára van hely, 165 kilométerre Montrealtól. IDŐPONT: A csoportmérkőzéseket július 18. és július 23. között rendezik meg. A negyed- Labdarúgás döntők időpontja július 23., a középdöntőké július 27. A harmadik—negyedik helyért július 29-én, az első—második helyért 31-en játszanak a csapatok. RÉSZVÉTEL: Az olimpiai tornán 16 csapat vehet részt. Ezek a következők: Lengyelország (olimpiai bajnok), Kanada (rendező), 3 afrikai csapat — Ghana, Nigéria, továbbá a Szudán— Zambia mérkőzés győztese —, 2 csapat Dél-Amerikából — Brazília és Uruguay —, 4 együttes Európából — Szovjetunió, NDK, Spanyolország, Franciaország —, 2 csapat Közép- és Észak-Amerikából — Mexikó és Guatemala —, Irán, Koreai NDK, az ázsiai csoport továbbjutója —, Izrael. Arany csapatok az olomniai selejtező torna eredményei alapján harcolták ki vagy harcolhatják ki részvételi jogukat. RENDEZÉS: A tizenhat csapatot négy négyes csoportba sorolják be. A csoportokon belül körmérkőzést vívnak egymással. A csoportokból az első két helyezett jut a negyeddöntőbe. A negyeddöntő párosítása: A 1— B 2, B 1—A 2, C 1—D 2, D 1— C 2. Az elődöntőben a középdöntő első és harmadik, illetve második és negyedik mérkőzésének győztese találkozik egymással. Az elődöntők vesztesei a harmadik—negyedik, győztesei az első—második helyért mérkőznek. Ha a negyeddöntőben, elődöntőben, döntőben a rendes játékidő után döntetlen az eredmény, 2 X 15 perces hosszabbítás következik, ha ezután sincs döntés, 5—5 büntetőt rúgnak a csapatok. Az olimpiai tornán egy ország 17 játékost szerepeltethet Minilexikon Magyar sikerek öttusában Az elmúlt évi magyar öttusabajnokság színhelyén, a Fehér úti labdarúgópályán rendezték meg a Magyar öttusa Szövetség nemzetközi versenyének utolsó számát, a terepfutást. A 4000 méteres pálya kedvezett a viadalnak, és néhány világcsúcsnak számító eredmény is született. Ilyen a győztes amerikai Burley teljesítménye: 11:57,5 perc alatt teljesítette a távot, amelyért 1414 pontot kapott. Magyar versenyen erre még nem volt példa. A viadal az első négy szám után még háromesélyes volt. Kelemen a vezető csehszlovák Adamra 34,9 másodpercet vert rá, utána Bakó került a második helyre. Érdekesség, hogy Sasics egy ponttal megelőzte a szovjet világ- és olimpiai bajnokot, Onyiscsenkórt. Maracskó az utolsó napon nem szerepelt betegsége miatt, így a magyar A csapat eredménye csak a 12. helyhez volt elég. Futásban: 1. Burley (amerikai) 11:57,5, 1414 pont, 2. Parker (angol) 12:19, 1348 pont, 3. Kancsal (magyar A) 12:29,4, 1318 pont, ...8. Sasics (magyar A) 12:53,5, 1246 pont, ..11. Onyiscsenko (szovjet A) 13:02, 1219 pont, ... 14. Bakó (magyar B) 13:03,2, 1216 pont, ... 17 Kelemen (magyar B) 13:07,3. 1204 pont. Csapatban: 1. Egyesült Államok 3834 pont, 2. NSZKA 2. 3663, 3. Szovjetunió A 3603. összetett egyéniben: 1. Kelemen (magyar B) 5470 pont, 2. Bakó (magyar B) 5400 pont, 3. Adam (csehszlovák) 5360 pont, 4. Bartu (csehszlovák) 5283, 5. Thodé (NSZK A) 5248, 6. Sasics (magyar A) 5241, 7. Onyiscsenko (szovjet A) 5240, ...11. Horváth (magyar B) 5149, ... 13. Kancsal (magyar A) 5143. Csapatban: 1. Magyarország B (Kelemen, Bakó, Horváth) 15 894 pont, 2. Csehszlovákia 15 401, 3. NSZK A 15 229, ...6. Szovjetunió A 14 973, ... 8. Magyarország C 14 761, ... 12. Magyarország A 14 046. Férfi fórbaj nők: Marton István (Ú. Dózsa) Csütörtökkön, a férfi tőrbajnoksággal folytatták a vívók országos bajnokságát. A Sportcsarnok vívótermében a délutáni döntő alaposan elhúzódott, nem annyira az izgalmas csűrték, mint inkább a sok huzavona, fegyverhiba miatt A finálé biztos győzelmet hozott az Ü. Dózsa vívójának, Marton Istvánnak, aki klubcsapatával már hétszer nyert csapatbajnoki címet az egyéni siker azonban csak most szegődött mellé először. Valamennyi ellenfelét legyőzte a döntőben. Az 1976. évi férfitőrvívás bajnoka: Marton István (V. Dózsa) 5 győzelem, 2. Komatics (Szombathely) 3 gy. 14:23 találatarány, 3. Szabó L. (Ú. Dózsa) 3 gy. (16:22), 4. Kovács I. (MTK-VM) 2 gy., 5. Demény (Bp. Honvéd) 1 gy. (14:24), 6. Somodi (V. Dózsa) 1 gy. (13: 24). SAKK • SAKK- SAKK Dr. Szily József emlékére Hatvanharmadik életévében halt meg dr. Szily József nemzetközi mester, a magyar sakksport egyik nagy egyénisége. Azok közé tartozott, akik valójában sokkal többet nyújtottak puszta eredményeiknél. Noha ezek is kiválóak voltak, talán még jelentősebb volt szervezőmunkája, főként oktató és irodalmi tevékenysége. Tekintélye természetessé tette, hogy többször volt válogatottunk kapitánya. A legutóbbi tíz-tizenöt évben gazdasági munkája már elvonta a sakktól, nyugdíjazása után azonban ismét aktív módon kapcsolódott be a sakkéletbe, mint a szövetség elnökségi tagja. Dr. Szily József igen egészséges játszmafelépítési elveket vallott, nem elemezte a változatok rengetegét, de egy-egy állás jellemző adottságait mindig felismerte és hasznosította. Kitűnő teljesítményei közül hadd idézzük fel az akkor világbajnok Botvinnik elleni, világos bábokkal aratott, emlékezetes győzelmét, az 1952. évi budapesti Maróczy-emlékversenyről. 1. d4, e6 2. e4, d6 3. Hd2, c5 4. Hgf3, a6 5. ed5., ed6: 6. d, Hf6 7. Fe2, Hc6 8. cd5., Hd4: 9. 0—0, cd4: 10. Hb3, Fe1 11. Hfd4:, 0-0 12. Ff3, Ff6 13. Hc2, Hde7 14. He3, Vc7 15. Vc2, FeS 16. h3, Fe6 17. Fd2, Bac8 18. Bad, Vb8 19. He5, Hd4 20. Vd1, Hf3,f 21. Vf3, Fb2, 22. Bc2, Fd4 23. He6, fe6: 24. Ve4, Ve5 (Sötét e fordulattal két tisztet nyer egy bástyáért, de ellenfele erős szabadgyaloghoz és a nyílt vonalakon jó játékhoz jut. Szily mintaszerűen aknázza ki esélyeit.) 25. Vb7:, Fe3: 26. Bc8:, Fd2, 27. Bc2!, Fg5 28. Va6:, Vd5 29. Be1, e5 30. a4, Ff6 31. Vb6, Ba8 32. Bc5, Vd7 33. a5, Va7 34. Vetít, Kf8 35. Bed, Vatí 36. Va2!, Kt1 37. Bc7, Vb5 38. Bb5, Vd3 39. Vetí, e4? (Az erős nyomás alatt, időzavarban elkövetett hiba. 39. Vdb 40. Kh2, Vd4 alighanem tartotta volna a játszmát.) 40. Bf5, Vblf 41. Kh2, Vb4 és függő után Botvinnik folytatás nélkül feladta, mert 42. Bf6:t, Vf6: 43. Vf6:f, Ke8 44. Be7:t, Vei: 45. Vc6t nyerésre bonyolít DLL PIAI MŰSOROK • MAI MŰSOROK * MAI műsorok RADIO KOSSUTH: 8.27: Mezők, falvak éneke. 9.00: Operaáriák. 9.33: Óvodások műsora. 10.05: Iskolarádió 10.35: Csoóri Sándor versei. 10.40: Bach: Esz-dúr szvit. 11.00: Remekírók — remekművek. 12.35: Tánczene. 13.20: Verbunkosok, nóták 14.03: Magyar kamarazene. 11.25: Nyirnikék. 15.10: Hacsaturján: Zongoraverseny. 15.46: Operaáriák. 16.05: Szél Júlia műsora. 17.05: Magyarország—Egyiptom Davis Kupa teniszmérk. 17.35: Pethő Zsolt: Kirakatok. 17.44: Hangverseny. 18.25: Új könyvek. 19.15: Euripidész: Medeia. 20.31: Népzene. 20.56: Mítoszok és legendák a Bibliában. 21.16: Beethovennyitányok. 21.44: Láttuk, hallottuk. 22.15- Súlyemelő-bajnokság. .— Női tőr egyéni bajnokság. 22.50: Szonátáit. 23.42: Operettrészletek. PETŐFI. 8.05: Filmdalok. *..: Farkas— Devecseri: Sportkantáta. 8.41: Slágermúzeum. 9.23: Délelőtti torna. 9.33: A Válaszolunk hallgatóinknak különkiadása. 11.50: Gábor István írása. 12.00: Operettrészletek. 12.33: Dávid Gyula: Brácsaverseny. 13.00: Nőkről , nőknek. 13.33: Éneklő Ifjúság. 14.00: A Petőfi rádió zenedélutánja. 17.90: Az Ifjúsági Rádió órája. 18.00: Magyarország—Egyiptom Davis Kupa teniszmérk. 18.33: Zenés portré Gyurkovics Zsuzsáról. 19.18: Jó estét, gyerekek! 19.30: Csoóri Sándor versel. 19.43: Barangolás régi hanglemezek közön. 20.05: Halló, Grazi — Halló, Budapest! 22.00: Szórakoztató muzsika. 22.33: Banchieri: Kis ünnepség. 22.50: Népdalok. 23.42: Csajkovszkij: Változatok egy rokokó témára. S. műsor. 14.05: Haydn: D-dúr szimfónia. 14.30: Prokofjev-ciklus. 16.45: Bach-művek. 17.25: A madrigál Európában. 18.03: Közkívánatra! 19.15: Iskolarádió. 19.33: Szenthelyi Miklós hegedűestje. Közben: 20.25: Az Ifjúsági Rádió műsora. 21.25: Dzsesszmuzsika. 2151: Sebestyén János műsora. TELEVÍZIÓ BUDAPEST: L műsor. 10.00: Torna. 10.05: Iskolatévé. 14.55: Iskolatévé. Ism 16.45: Irány az egyetem. 17.40: Veszélykeresők. Am. film. 18.10: So év békében. 18.35: Zöld utak. Riport. 19.10: Esti mese. 19.30: Híradó. 20.00: Torna. 20.05: Barátom Bonca. Tévéfilm. 21.05: Jogi esetek. 21.55: Élés Endre műsora. 23.05: Híradó. .. műsor. 20.00: A rózsaszín párduc kalandjai. 20.05: A kígyók háza. NSZK-film. n. 21.15: Híradó. 21.35: Tenisz Davis Kupa. POZSONY. 8.30: Híradó. 9.05: A néptribun. Ism. 18.50: Híradó. 17.10: Fiatalok tévéklubja. 18 10: Rövidfilmek. 19.00: Híradó. 20.00: Csajkovszkij nemzetközi zenei verseny. 21.10: A becsületesek útja. Lengyel sorozat. 22.10: Híradó. 22.30: Aki esőben távozik. Szlovák film. SZÍNHÁZAK Operaházi Don Juan (6 b. 7). Erkel Színház: Nabucco (4. b., 7). Nemzeti Színház: A gamma-sugarak hatása a százszorszépekre (7). Madách Színház: Warrenné mestersége (4. b., 7). Madách Kamaraszínház: Egy szerelem ... (7). Vígszínház: Mirandolina (K. b., 7). Pesti Színház: Kreutzer szonáta (71. Operettszínház: Mágnás Miska (K. b., 7). József Attila Színház: Mai történet (J. b. 7). Tháila Színház: Tháila kabaré (7). Vidám Színpad: Lehetünk őszinték (18). Mikroszkóp Színpad: Folyt. köv. 115). Magától nem megy ... (19). Gyermekszínház: Varázslatos muzsika (3). Bábszínház: Csizmás kandúr flól. Huszonötödik Színház: Egyvéetére két vágta (181. Nagyrirkus... Trolle Rodin 114. fpj. Déryné Színház: Kelleh J.IH: Háztűznéző 17). Déryné Színház: Balatonrér!«: Varázskeringő («). Komárom: Elkárhozottak (7). Kiskunfélegyháza: Testvérek (6). Bátaszék: Szidike kisasszony (18). Szigethalom: Mese a halászlányról (10, 1). Kőszeg: A richmondi vásár (7). Békéscsabai Jókai Színház: Négyen éjfélkor (7). Idegen gyermek (Csorvás, 8). Debreceni Csokonai Színház: Egy lócsiszár virágvasárnapja (7). Hungária Kamaraszínház: Tótágas (7) .Móricz Zsigmond Szinház, Nyíregyháza: Rigoletto (3). Győri Kisfaludy Színház: A nagymama (7). Kecskeméti Katona József Színház: Csendes Don (3). Nagymama (Pesterzsébet, 7). Miskolci Nemzeti Színház: Sok hűhó semmiért (7). Egri Gárdonyi Géza Színház: Boccaccio (7). Pécsi Nemzeti Színház: Balett 1976 (7). Szegedi Nemzeti Színház: Sziklafal (7). Székesfehérvári Vörösmarty Színház: Királyidirek (7) Szolnoki Szigligeti Színház: A makrancos hölgy (7). Veszprémi Petőfi Színház: Névnap (7). A szeptevő (Tata, 7). MESEMONDÓ A kis fülemile. Elmondja Benkő Gyula. Hívható (171—883) délután 5-től este 10 óráig. (X) A BUDAPEST TOURIST NYÁRI AJÁNLATAI: 8 napos üdülés Opatijában júniusban teljes ellátással 4020 forint. — 16 napos tengerparti üdülés Spanyolországban augusztusban és szeptemberben, félpenzióval 7380 forint. — Szicíliai üdüléssel egybekötött olaszországi körutazás augusztusban, szeptemberben (16 napi, utazás alatt félpenzióval, az üdülés ideje alatt csak szállás biztosításával 8695 forint. — 10 napos üdülés Lavranban augusztusban teljes ellátással 3720 forint. — 8 napos üdülés Rovinjban júliusban, teljes ellátással 2600 forint. — 13 napos jugoszláviai körutazás augusztusban félpenzióval 5970 forint. — 16 napos tengerparti üdülés Tunéziában októberben, teljes ellátással 10 530 forint. — 10 napos üdülés Dubrovnikban júliusban és augusztusban teljes ellátással 7000 forint. — Május 15-ig jelentkezhet a 3 hetes, autóbuszos svédországi és dániai (július 15-től augusztus 4-ig tartó) kempingutunkra. (Saját felszereléssel!) Részvételi díj: 6900 forint plusz 1670 forintért költőpénz. — Tanuljon vitorlázni a Mazuri tavakon! Oktatás és gyakorlás Omega típusú hajókon. 7 fős csoportonként külön oktatókkal. Sporttelep, szállás és teljes ellátás ősfenyvesben a tó partján. Utazás hálókocsival. Turnusok: vn. 3—12; vn. 17—26; vn. 31—Vm. 9; Vm. 14—23. Részvételi díj: 3720 forint. — Különböző útvonalú, árú és indulási idejű görögországi utazások közül is választhat irodáinkban — Jelentkezni lehet valamennyi útra a Budapest Tourist irodáiban, a városi és megyei idegenforgalmi hivatalokban. Magyar Hírlap POLITIKAI NAPILAP Főszerkesztő: DARVAS ISTVÁN Helyettes főszerkesztő: VARGA JÓZSEF és TÁBORI ANDRÁS Felelős kiadó: SIKLÓSI NORBERT a Lapkiadó Velidot igazgatója @ Athenaeum Nyomda, Budapest Rotációs magasnyomás Felelős vezető: SOPRONI BÉLA verériqaíQOtó INDEX; 25007