Magyar Hírlap, 1976. május (9. évfolyam, 103-127. szám)

1976-05-22 / 120. szám

em elő Újpalota követei É­vekig kísértük figyelemmel Újpalota építését. A városrész alapkövét még 1969-ben helyez­ték el, s azóta bizony nagyon sokat változott itt minden. Kül­ső körülményeiben, az érkező „honfoglalók” hangulatában, egymáshoz való viszonyában, az emberek beilleszkedésében, kap­csolataiban. A híradások eleinte természe­tesen jobbára építőipari jelle­gűek voltak, később azonban már egyre inkább hallhattunk az új­palotaiak közérzetéről is, egy új, hirtelen verbuválódó közösség megannyi öröméről és szülte el­kerülhetetlen gondjairól. Mert érdemes eltűnődni rajta: néhány esztendő alatt mintegy 60 ezer ember érkezett ide a főváros leg­különbözőbb szegletéből, hátra­hagyva régi lakását, megszokott életformáját, olyan körülmények közé települve, amelyek a ko­rábbiakhoz nem hasonlíthatók, s amelyeket — ennek ellenére, vagy éppen ezért — eleinte vál­lalni sem volt könnyű minden­kinek. Egy azonban bizonyos: az em­beri közeledés folyamata leg­alább olyan jellemző volt itt a közelmúlt évekre, mint az épí­tés lendülete. S most, amikor a híradások arról szólnak, hogy a hatalmas városrész építése lé­nyegében befejeződött, aligha tu­lajdoníthatjuk véletlennek ezt a másik hírt: jó légkörű, eleven jelölő gyűlések után holnap a vá­rosrész 16 új választókörzetében csaknem tizenhatezer állampol­gár küld „követeket” a kerületi tanácsba. Kettős, hármas jelöléseik is voltak, s mindegyik jelölt mel­lett sok ajánló, érvelő szó hang­zott el. Mert az újpalotaiak már ismerik — úgy is mondhatnánk: kiválasztották — maguk közül azokat, akiket képesnek tarta­nak a tanácstag tisztére. A hét­köznapok formálódó közösségi életében ugyanis nagyon hamar megmutatkoznak az igazi eré­nyek. A közügyek fáradhatatlan munkásai már a megválasztá­suk előtt „elárulják” önmagukat azzal, hogy nem képesek tétle­nek lenni­, érdekli, izgatja, fog­lalkoztatja őket mindaz, ami bántja, nyugtalanítja a közössé­get. A holnap megválasztandó ta­nácstagok éppen ezért már ma sem ismeretlenek az újpalotaiak előtt. A szavazatok pedig nem pusztán a képviseletre jogosítják majd fel a 16 új körzet tanács­tagját, hanem újabb igényt fe­jeznek ki: a városépítés befeje­zése után épüljön tovább a vá­rosközösség! Történelem h holnap pótválasztás lesz a kör­­ne­zetünkben. Nem azért, mint­ha valamilyen okból megürese­dett volna a tanácstagi hely. Ed­dig be sem volt töltve. Mert a tanácstagi körzetek felrajzolása idején itt még nem éltek válasz­tópolgárok, körzet sem volt, há­zak sem. Azóta az egykori ká­posztáskertek helyén új városrész épült fel. Új tanácsi körzeteket kellett alakítani, s most megvá­lasztjuk majd a körzetekben a tanácstagokat is. Ennyi dióhéj­ban összefoglalva életünknek egy darabkája, amire a cím is utal. Vagy talán egy kicsit több is? Amikor megláttam a választási felhívásokon piros ceruzával gondosan áthúzott számokat, eszembe jutottak azok az idők, amikor választás idején ilyen híradásokat olvashattunk az új­ságokban. A dolgozók már egy órával előbb, kollektívan felvo­nultak a szavazóhelyiség elé, hogy gyorsan leszavazhassanak, mert — mint mondták — mun­kával szeretnék ünnepelni e je­les napot. A most kiragasztott választási felhívásokon is áthúzták a ha­tos számot és odaírták: a válasz­tás kezdete öt óra. Kérdeztem, miért ez a változtatás? Az ille­tékesek megmagyarázták: min­denki siet, sok embernek van már telke, víkendháza, mások a Balatonra mennek vagy másho­vá kirándulni. Ezért kérték, hogy már öt órakor leszavazhassanak. Azt hiszem, a kétféle indok közötti különbség is utal a cím­re. Nem is kevés tanulsággal. — varga — ■ | Kóbor László munkamódszer! A tanácsok és a háztáji A háztáji és kisgazdaságok ter­mékei nemcsak­­ kiegészítik, ha­nem jelentősen befolyásolják a lakosság ellátását Nem kivétel ez alól Pest megye sem. Megértésre talált a megyei ta­nácsnak az a felhívása, hogy a Dunakanyar néhány községének kivételével, valamennyi község­ben a mezőgazdasági nagyüzem és a fogyasztási szövetkezet hely­ben gondoskodjon a zöldségellá­tásról. Támogatásra talált a szarvasmarha- és a sertéstartás növelésére tett kezdeményezés is. A községi tanácsok többsége sa­ját hatáskörében szabta meg a feladatokat A megyei tanács kez­deményezésére a MÉSZÖV vál­lalta, hogy a tagszövetkezetek mindegyik községben takarmány­értékesítő boltot, székhelyükön pedig­­ a mezőgazdasági terme­léshez szükséges eszközöket, mű­trágyát, növényvédő szereket, ve­tőmagokat és szaporítóanyagot árusító — gazdaboltot nyitnak. Több községi tanács intézkedé­si tervbe foglalta a háztáji állat­­állomány fejlesztése, illetve az ál­lattenyésztési kedv fellendítése érdekében szükséges teendőket. Arra, hogy mit tartalmaz egy ilyen intézkedési terv, szolgáljon példaképpen a Kiskunlacházai Nagyközségi Közös Tanács Vég­rehajtó Bizottságának a terve Ebben többek között a követke­zők szerepelnek: a) Minden gazdálkodó szervnél tá­jékoztatást ke­ll adni a háztáji állo­mány tartásával, mennyiségi és minő­ségi növelésével kapcsolatban megje­lent rendelkezésekről. b) Kívánatos a községi évi 2000 da­rabos hízósertés értékesítését 500 db­­bal, a háztáji tehénállományt 10—13 százalékkal növelni. c) A végrehajtó bizottság a terme­lési célkitűzések megvalósításához el­engedhetetlen feltételek biztosítása ér­­dekében felkéri: — az OTP-t és a takarékszövetke­zetet, hogy ismertesse a háztáji és kisegítő gazdaságok részére nyújt­ható hitellehetőségeket; — az áfész-t, hogy tartson kisgép­bemutatót és létesítsen két tápérté­­kesítő boltot; — az Állatforgalmi Vállalatot, hogy évenként többször szervezzen kocakihelyezési akciót és a leszer­ződött állatokat időben vegye át;­­ a Gabonafelvásárló és Malom­ipari Vállalat helyi telepét, hogy megfelelő választékban és mennyi­ségben folyamatosan gondoskodjon az állattartók számára tápról és a táphoz mellékeljen használati uta­sítást ; — a termelőszövetkezetek vezető­ségét, hogy a hozzájuk fordulóknak biztosítsanak legelőt, szálas és siló­­takarmányt, térítés ellenében adja­nak segítséget a takarmányszállí­­táshoz; — a művelődési ház vezetőjét, hogy szervezzen ismeretterjesztő előadásokat a tápok helyes haszná­latáról és a háztáji állattartás kor­szerű módszereiről. d) A végrehajtó bizottság szakigaz­gatási szerve soron kívül köteles el­intézni minden 61 és istálló építésére irányuló engedélyezési kérelmet az OLSZ rendelkezéseinek betartása mel­lett. e) A végrehajtó bizottság felkér egy háztáji állattartót, hogy az érdeklő­dőknek tartson bemutatót a háztáji fejőgép használatáról. Felkéri a tár­sadalmi és gazdasági szerveket, hogy az intézkedési tervben foglaltakat is­mertessék tagjaikkal és a lakossággal. Az intézkedési tervet ismertetni kell falugyűlésen és tanácstagi beszámoló­kon is. f) A szakigazgatási szerv féléven­ként tájékoztassa a végrehajtó bizott­ságot az intézkedési tervben foglaltak megvalósításáról. Úgy gondolom, a kiskunlachá­­zai példa meggyőzően bizonyítja, hogy egyetlen helyi tanács is mi­lyen sokrétűen segítheti a terme­lési kedv növelését a háztáji és kisegítő gazdaságokban. Lakatos Tibor, a Pest megyei Tanács elnökhely­ettese l­­­­otj­a 1976. MÁJUS 22. SZOMBAT TANÁCSOK FÓRUMA Magyar Hírlap C­—'S Ünnepek és hétköznapok Baján A táncospár hazatért Nemcsak a Duna és a Sugovica partján épült régi házak szépsé­­ge-hangulata kedvéért érdemes körülnézni Baján. Érdemes azt is szemügyre venni, hogy mi min­dent teremtett és teremt errefelé manapság a város lakóinak közis­mert lokálpatriotizmusa? Tavaly ősszel például, Baranyi Károly újvidéki szobrászművész alkotásaiból rendeztek kiállítást. A mester fölajánlotta: egyik mű­véből köztéri szobrot készíthet a város. De ez a megtisztelő aján­lat komoly fejtörést okozott a bajaiaknak. Miből teremtsenek pénzt a szoborra és kit bízzanak meg a kivitelezéssel? A város ve­zetőinek hirtelen támadt gondja fülébe jutott a Mezőgép Vállalat Kilián György szocialista brigád­jának. Igaz, a brigád tagjai — mezőgazdasági gépek szerelésére specializált országjáró brigád lé­vén — még soha nem vágták a fejszéjüket műalkotások kivitele­zésébe. Vállalkozókészségük a város vezetőit is meghökkentette, ám a brigád hozzáfogott a raj­zok elkészítéséhez, kaptak ugyan némi segítséget és tanácsot is, de a munka nagyját maguk végez­ték. Hol az Alföldön, hol a Du­nántúlon, mikor hová szólította őket a kötelesség. A félig kész szobrot cipelték magukkal az or­szág egyik sarkából a másikba, míg végre a kétméteres acél­­táncospár a minap végleg meg­pihenhetett a gyár előtti park­ban. Csak fabarakk volt... "És még egy szobortörténet. Párizsi, müncheni, firenzei min­tára, itt is csináltak néhány év­vel ezelőtt egy kirakatgalériát, ahol közszemlére tették Kirch­­mayer Károly kisplasztikáit. Az elektromosságot jelképező egyik kis szobor olyannyira megtetszett a Ganz Készülékgyár dolgozói­nak, hogy elhatározták: megcsi­nálják nagyban, maguk. A „szo­borépítés” lelke a gyár főmérnö­ke és a Csicskó István vezetésé­vel dolgozó Béke szocialista bri­gád tagjai voltak. A művész pe­dig maga tervezte, maga vezette a kivitelezést. Rézhuzallal is kö­rülszőtték az acélkolosszust, s ez időt-vihart álló réteget képezett a fémvázon. A május elsejei ün­nepélyes átadásra kivonult az egész gyár, s azóta a Duna-híd felől Bajára érkezőket ezzel a szoborral fogadja a város. Az idei május elseje egyébként külön fejezet. Dr. Kincses Ferenc tanácselnök hosszan sorolja az avatások napjának tételeit.­­ Valamikor Bajáról indult a KISZ-lakásépítő akció, ami nem sokkal később, már országos moz­galommá vált. De hiába nőttek ki a földből a házak a fészekrakó fia­talok lelkesedése nyomán, semmi­féle komolyabb járulékos beruhá­zással nem tudtuk segíteni őket Az erre lakó néhány ezer család az itt-ott felállított fabarakkokban tudta csak beszerezni a legszük­ségesebb élelmiszert. Május else­jén végre ők is megkapták a rég óhajtott ABC-áruházat. A megye és a belkereskedelem támogatása nélkül erre csak ki tudja hánya­dik május elsején kerülhetett volna sor... A tanácselnök nem fogy ki a szóból, annyi az elmondásra ér­demes: — A régi, sufnihoz hasonló tanműhelyből új, mosdóval, öltö­zővel ellátott, gépekkel felsze­relt, hatvan munkahelyes tan­­műhelybe költöztek a szakmun­kástanuló fiatalok. Ugyanakkor adtuk át a két hatalmas raktári csarnokból álló — 12 ezer tonna befogadóképességű — új tárhá­zat is, ahová hajón, vasúton és közúton viszik-hozzák a szemes­takarmányt. Most készült el a bevonulási és oktatási közpon­tunk, ami nemcsak a katonáknak és a bevonuló fiataloknak bizto­sít kulturált környezetet, nem­csak a kiegészítő parancsnokság, az MHSZ és a polgári védelem veheti birtokába, hanem a terü­leti művelődési ház szerepét is betöltheti. Annál is inkább, mert új kul­­túrházzal még nem dicsekedhet a város. Igaz, a régi, ütött-kopott művelődési ház falai között pél­dás munka folyik. — Mi magunk is csodálkozunk azon, hogy a mostoha körülmé­nyek ellenére, mennyi mindenre képes a művelődési ház — foly­tatja a tanácselnök. — Legutóbb, mikor a városi tanács beszámol­tatta az igazgatót, órákon keresz­tül ismertette az adatokat: mi­kor, hányan, milyen összejövete­len, tanfolyamon vettek részt. Új hagyomány A város lakói tudomásul vet­ték, hogy mire jut és mire nem futja a megye és a város pénztár­cájából. De abban bizonyosak, hogy ami késik, nála múlik. Most az a három és fél éve elindult mozgalom foglalkoztatja legin­kább a bajaiakat, aminek célja egy sportuszoda felépítése. Már készül az uszoda beruházási prog­ramja, gyűjti a pénzt a két éve megalakult, 17 ezer tagot számláló Önkéntes uszodaépítő Egyesület pénztárosa: több mint négymil­lió kamatozik a tanács uszoda­építésre nyitott bankszámláján. A városi tanács még nem dönt­hetett arról, melyik május else­jén lesz az ünnepélyes uszoda­avatás. Bizonyos azonban, hogy a bajaiak immár évek óta ragasz­kodnak nemes hagyományuk ápo­lásához: a mindenkori május el­sejéket önmaguk alkotóképessé­gének ünnepeként ülik meg. Mint most, 1976 tavaszán, amikor egyetlen napon hét avatásra volt hivatalos a város lakossága. A lokálpatriotizmus megnyilvánulá­sának újabb hét helyszínére. Meglepetést ugyan nem tarto­gattak ezek az események senki­nek , de örömet, büszkeséget, jó érzést annál inkább. Révai Valéria Tanácstagok hétköznapjai Akit nem ismertek fel..! ^ Engi Vince tanácstag olajos munkaruhában ment a boltba, s amikor reklamált valamiért, az eladó foghegyről felelt neki. Szó szót követett és a vita olyan hely­zetbe hozta, hogy meg kellett mondania: ő ennek a körzetnek a tanácstagja. Azaz kötelessége mások érdekében is szóvá tenni a visszásságokat. Ha hibát talál, még intézkednie is kell. „Honnét tudjuk mi azt, hogy maga a ta­nácstag?” — kérdezték a bolto­sok, immáron megszelídülve. A tanácstagot — tudjuk ezt régen — nem a ruha teszi. De hogyan látja el feladatait a mun­kás, ha bekerül a testületbe? Nehezebb utat jár meg, ezt meg­gondolhatjuk. Történetünk szereplője kazán­kovács a Kohászati Szerelő Vál­lalat újszegedi gyárában, s a vá­rosi 81-es lakókörzet tanácstag­­j­a. Ez a II. kerületi baktó-új­­petőfitelepi területen van. — Azt, hogy milyenek a kül­városi vagy ha úgy tetszik, a vá­rosszéli utcák, jól tudják a sze­gediek. De kevesebben mérik fel, mit tehet a tanácstag? Önre mi­lyen feladatok elvégzése várt? Első felelete sóhajtás. Aztán szakszerű magyarázat következik arról, milyen is az a kohósalak­út, amelyet a körzetükben is ter­veztek, de megépítése késik. — A belvíz miatt sok minden elmaradt nálunk, meg más kör­zetekben is. Annak idején ismer­tettük a lakossággal a terveket. Most pedig el kellene mondani, hogy ezek miért maradtak csak papíron. Az emberek megértik, hogy a város pénztárcája nem kimeríthetetlen kincseszsák, s ha utolér minket valami baj, mint legutóbb a belvíz, felborul a régi terv. Báló Miklósné munkásasszony, a 46-os körzet tanácstagja azt mondja: — Mióta szaladgálok, hogy jár­da épüljön a Szőregi úton! Mert elkészült­­ a szép úttest, de túl magas töltéssel. Hogy a házakhoz bejárhassanak az emberek, min­denhol magasított lejtőt kellett a kapuk elé rakni. Ahány ház, annyi huppanó. A kismamáknak a babakocsit emiatt a nagy for­­galmú úttesten kell áttolniuk. A választókkal igen jól meg­érzik magukat a munkás tanács­tagok, gondjaikat harcosan kép­viselik. És eredményesen. De, hogy igazán vitaképesek egy-egy közérdekű témában, ah­hoz nekik több időre van szük­ségük. Mert nem biztos, hogy eligazodnak a költségvetés meg a szakigazgatás és a minisztériu­mi rendeletek dzsungelében, hi­szen ez — s bizony, a tanácsi jelentések, előterjesztések szöve­ge is — olykor bonyolult, nehéz­kes, sőt érthetetlen. Sokszor fel­szólaltak már emiatt. A mun­kásemberek — mint ahogy a’ gyári penzumot is csak szívvel­­lélekkel lehet teljesíteni —, ha bizonytalanok, inkább hallgatnak, visszahúzódnak. Aztán mi sem veszi el jobban a kedvüket, ha szólni ugyan le­het, de beleszólni kevésbé. — Hogy mit árul a bolt és mi­kor tartson nyitva, lesz-e új üz­let, hol épül járda meg óvoda, mi a művelődési ház programja, azt mindig valami bizottság, fel­ügyeleti szerv vagy anyavállalat dönti el — mondja keserűen az egyik munkás­tanácstag. — Az­tán nekünk, társadalmi aktivis­táknak még a fülünk is pirul, amikor az illetékes azt feleli, hogy az ötlet jó, megvalósítása közérdek lenne, de most nem le­het kivitelezni, s ha „hozzuk” is a társadalmi munkafelajánlást, az kevés. Legközelebb még a legjobb gondolat is belém reked, s nem szólok, nem javasolok, nem is kérdezek, mert azt hiszik a végén, mindig csak hiábavaló­ságokkal foglalkozom, vagy okos­kodom. Persze, a köz képviselete gon­dokkal jár, sikerekkel és olykor kudarcokkal is. A munkás tanács­tagok széles körű társadalmi tá­mogatást élveznek, tevékenységük szervesen illeszkedik a lakóhelyi politika minden oldalához. Szőke Mari*

Next