Magyar Hírlap, 1977. április (10. évfolyam, 77-100. szám)

1977-04-17 / 89. szám

M 1997. APRIUS 17.VASARNAP_________________________________________HAZAI KORKÉP___________* 1 /________________________MfIGYDR HÍR1BP Jó szerencsét — az öregeknek is! Föld alatt, föld felett — Csak itt lesz egy kicsit ne­hezebb — biztatott a kísérőin. Majd ahogy az addig „kényel­mes”, azaz éppen derékszögű tar­tást parancsoló járat kúszófolyo­­sóvá szűkült, gyakorlott mozdu­lattal előremászott. Rutinos­ellesett mozdulattal vetettem át válamon a fejlámpa kábelét, elő­relöktem a fényképezőgépes tás­kát, s utána indultam. — Kicsit összenőtt a vágat, rosszak a geológiai viszonyok — mondja félszájjal hátra. — Ha beszorul, ne vergődjön, majd ki­szabadítjuk. Nehéz munkahely A sötéből lefelé szilánkká zú­zódott gerendavégek állnak ki, s megrepedt TH-ívek. őszinte örömmel vettem, hogy alul a ba­rátságos sár magába fogad, ezzel is nyertem pár centit. Az ember, akit keresek, Beck Jenő frontmester, a várpalotai S II. bányaüzem 17-es frontján dolgozik. Most már vele járom — inkább mászom — végig a terepet. — Nehéz munkahely — mond­ja Beck. — Vetődéses a réteg. Egy műszakiban egyszer, legfel­jebb kétszer halad végig a kom­bájn az orron. Mármint a szén­­homlokon. Ebből annyit érzékelek — nem először járok bányában, s front­fejtésen sem —, hogy a főte szinte minden pontja mozog a hidraulikus önjáró biztosító előtt, s a kombájn útját újra és újra rögtönzött, bátor-szellemes kis ácsolatokkal teszik tucatnyi he­lyen biztonságossá. Átérve a frontom, meg­ megál­lok, fényképezek, Beck pedig megnyugtat, kifelé egyszerűbb lesz az utunk. Valóban, a műszak végén a szállító vágaton távo­zunk. Itt ismét a már vissza­vágyott cogstocktartásban lehet haladni a kaparószalag vas­­csatásai között nagyokat lépve, s csak a türelmetlen dudaszó ag­gaszt. Indí­tanák már a kaparó­­­szalagot Szemem sarkából lopva lesem: az út mentén kihúzták-e a biztosító reteszt, amely a sza­lagnak álljt parancsol. Fürdünk. A busz elment, így hát úgy vélem, jogos az aggodal­mam. Beck meg nevetve előhoz­za új, piros Zsiguliját. Beme­gyünk Várpalotára, ebédelni. Jól keresünk — Petőfi Sándor szocialista bri­gád, tizenhat taggal. Én vagyok a brigádvezető — sorolja a front­mester immár civilben. — Tíz éve van lényegében együtt a brigád, azóta építem, csiszolom. Most érett be: aki nem illeszkedett, aki menni akart, elment, aki ma­radt, az vállalta munkában, élet­módban a követelményeket. — Aztán kijavítja magát. A köve­telményeinket. A brigád korösszetétele most jó: harminc és negyvenöt év kö­zött. Aki negyven évesnél fiata­labb, annak mindnek megvan a nyolc általánosa, a vájáriskola. Két ember most rugaszkodott ne­ki: elhatározták, elvégzik a nyol­cadikat. — Jól keresünk — zárja le a gondolatsort. — A bánya hono­rálja, hogy számíthat ránk. Például most is, amikor a ne­héz geológiai viszonyokkal küsz­ködnek, s nem adhatják azt a mennyiséget, amit jobb körülmé­nyek között könnyen tudnának. — A gondok csak öt-hat év múlva jelentkeznek. Egy-két em­bert ugyanis el tud tartani a bri­gád, s el is kell tartania. Ak­i tisztességben megöregedett, én nem engedem el rosszabbul fize­tett munkára. Aki tőlem nyug­díjba ment, az telepített fronti bért kapott, még akkor is, ha a fogyatkozó erőt, a brigád többi tagjának kellett pár évig pótol­nia. Mi is megöregszünk, az utá­nunk jövőknek pedig bennünket kell majd eltartania. A követke­ző generációnak. A következő generációnak, ami hiányzik. A legfiatalabb ember a várpalotai S II-es fronton har­minc éves. — Tudom, a vájáriskolán nincs elég növendék most sem, és az az igazság, ha a harmadéves növen­dékek lejönnek a kötelező gya­korlatra, hát a szerszám se áll jól a kezükben. A csapatért Beck Jenő mindig frontom dol­gozott. A fronti munkát, a nagy csapatot, az irányítást szereti. Szép a kiscsapati munka is, de ez azért más. Ide, ehhez az üzemhez 1961-ben került Számol­ja, hány frontot vitt le azóta. Le­gyint, mindenképpen megtették a magukét. Ebédhez készülődünk. Jó he­lyen, vakítóan fehér abrosz mel­lett. Az étlapot böngésszük. Aztán, amíg jön a pincér, azt mondja: — Magam is iskolába járok, a tatabányai bányaipari technikum levelező tagozatára. ■ Hetenként egyszer a bánya buszával me­gyünk Tatabányára. Tudom, a fő­nökségnek tervei vannak velem. Érettségi után felügyeleti beosz­tásba, talán aknásznak akarnak helyezni. Maradnék inkább. Nem is vonz a felügyelet, a közvetlen Irányítás, az emberekkel, való fog­lalkozás jobban fekszik nekem. Meg ha elkerül a szénfaltól az ember, a pénze is kevesebb. Nincs az a munka megfizetve. Elnéz messzire, túl az étterem kirakatüvegén. Aztán hirtelen felém fordul. — Meg hát a csapat. Azt nem lehet csak úgy otthagyni... Hogy én csak úgy látogatóba járjak közéjük!? Mondja már, legfeljebb én leszek az üzemnél az első frontmester, ak­i technikus. Tálalják a levest. Úgy kíván jó étvágyat,­ ahogy a jó szeren­csét mondja. Féner Tamás Bányászok, vasutasok kommunista műszakjai A mecseki szénbányák vala­mennyi üzemében kommunista műszakot tartottak tegnap Lenin születésének 107. évfordulója tisz­teletére. A hajnalban indult első műszakon több mint háromezren láttak munkához. Szenet termel­tek, előkészítést végeztek, a kar­bantartók egy része Komlón és Pécsett bányászlakásokat épített. Az­ egymást követő három mű­szakban a mecseki bányaüzemek több mint ötezer dolgozója vett részt a kommunista műszakon. A cél, egyéb munkák mellett, meg­közelítően tízezer tonna szén ki­termelése volt. A műszak résztve­vői — a hagyományokhoz híven — napi keresetük felét felaján­lották a KISZ-szervezetek számá­ra, programjaik megvalósításához. Kommunista műszakot tartott a MÁV záhonyi átrakójának több mint 500 dolgozója is. A népgaz­­daságilag elsőrendűen fontos áruk átrakása, gyors továbbítása volt a cél. Munkájuk eredményeként a szokásosnál 5 szerelvénnyel több hagyta el szombaton a záho­nyi átrakókörzetet. Csapon és Ba­tyuban ugyanezen a napon a MÁV záhonyi kollektívájának csaknem félszáz képviselője vett részt a szovjet vasutasoknak a Lenin születésének 107. és a Nagy Októberi Forradalom 60. évfordu­lója tiszteletére szervezett kom­munista műszakjában. A záho­nyiak szovjet kollégáikkal együtt gépi karbantartási munkálatokat végeztek. E munka befejeztével Csapon szovjet—magyar barátság parkot alakítottak ki. Akik megtalálják a kiskaput Hiányzó láncszemek A boltban nem volt páncélszekrény Amikor Bolond vezérünk buzogá­nyával beverte Bizánc nagykapuját, valaki megjegyezte: felesleges volt erőlködnie. Hiszen akad a város­falon több kis­kapu, amely köny­­nyebben — némi csengő aranyakért is —, megnyílt volna. Állítólag ettől az esettől és helyszíntől származtat­ják a „kiskapu” fogalmát. Igaz, nem igaz, azóta is számosan akad­nak, akik keresik a könnyebb meg­oldást jelentő „kiskaput”. Az elmúlt évben jelentkezett a rendőrségen a balatonszárszói ta­karékszövetkezet könyvelője. Be­jelentette: százezer forintot sik­­­kasztott az esztendők folyamán. Nem tudja tovább elviselni a fe­szültséget — vallotta —, inkább feladja magát. A vizsgálat aztán kiderítette: nem százezer, hanem mintegy másfél millió tűnt el a pénztárból a könyvelő jóvoltá­ból. A nyomozás még egy meg­döbbentő adattal szolgált: ha a könyvelő nem jelenti fel önma­gát, sajáti még ma is dézsmál­hatja a szöve­tkezeti vagyont, sen­ki sem jön rá manipulációira. Ott fel­ejtett százezrek A Somogy megyei Rendőr-fő­kapitányságon vezető szakembe­rekkel beszélgettünk a társadal­mi tulajdont sértő ügyeskedések­ről, az ellenőrzés hibáiról, s mindarról, ami lehetővé teszi, hogy még mindig sokan keressék és meg is találják a „kiskapu­kat”. Találomra választottuk ezt a megyét, de az itteni tapaszta­latból talán másutt is meríthet­nek. A megbeszélésen részt vett a főkapitányság társadalmi tu­lajdonvédelmi osztályának veze­tője, dr. Gál János alezredes, dr. Légrádi Lajos, a főkapitány­ság főrevizora, Bogó László, a megyei is­-szövetség titkára, So­­modi József, a Pénzügyminiszté­rium Bevételi Főigazgatóságának megyei megbízottja, Kovács Ká­roly, a tsz-szövetség revíziós iro­davezetője, dr. Jäger György, a megyei népi ellenőrzési bizottság vezetője, Farkas József, a megyei tanács pénzügyi osztályának ter­melőszövetkezeti csoportvezetője. Beszélgetésünk elején Gál al­ezredes vázolta Somogy megye vagyonvédelmi helyzetét.­­ Az elmúlt három évben 8 százalékkal csökkent az úgyneve­zett „ff bűncselekmények száma. De ez még nem lehet megnyug­tató,­­ hiszen a bűncselekmények kárértéke így is több mint ti­zenegymillió forint! (A korábbi években 13 millió volt.) A társa­dalmi tulajdont károsító bűncse­lekmények 80—85 százalékát lo­pás, betöréses lopás, sikkasztás és csalás útján követik el. 1976-ban az elmúlt öt évhez képest csök­kent a „ff"-lopások és betörések száma, továbbra is gondot jelent azonban, hogy nem megfelelő a szövetkezeti szektorban a belső és külső ellenőrzés. Ez tette le­hetővé­ például, hogy a balaton­szárszói takarékszövetkezetben éveken keresztül sikkasszanak. Olyan vezető volt ott, aki egyál­talán nem értett az ügyvitelhez, a könyvelő talán a nyugdíjig is az orránál fogva vezethette vol­na ... — Évek óta égető problémánk, hogy sok helyen — elsősorban a szövetkezeti szektorban —, még mindig nem tartják be a pénz­kezelés és -őrzés miniszteri ren­deletbe foglalt szabályait. Nem­régiben betörtek a zamárdi ABC- áruházba. A tettesek használati cikkeket akartak lopni. Amikor azonban rakosgatni kezdték az árucikkeket, egy helyen a bolt egész napi bevételét is megtalál­ták. A boltban nem volt páncél­­szekrény, az előírások szerint nem is tarthattak volna éjszaká­ra nagyobb összeget az üzemben, mindennap be kellett fizetniük a bevételt. Ezen a napon ezt elmu­lasztották ... Kirívó, de figyel­meztető eset. A beszélgetés során szó esett cseppet sem kirívó, mondhatni köznapi esetekről is. Megállapod­tunk, ezúttal elsősorban a ter­melőszövetkezetekről szólunk, ami nem azt jelenti, hogy az ál­lami gazdaságok, az ipar vagy az ipari szövetkezetek portáján nem akadna „söprögetni való”. Bogó László: Az elmúlt hat év alatt egyesítettük a megye több termelőszövetkezetét, számuk így 125-ről 82-re csökkent. Át kellett csoportosítani az embereket, gé­peket, vagyoni eszközöket. Új nö­vénytermesztési rendszerek szer­veződtek, műszaki-technikai vál­tás történt. Az átszervezés során felborult a belső ellenőrzés ed­digi rendszere, az új pedig még nem erősödött meg. A 82 tsz-ből csak 13-ban van belső ellenőr, 30—35-ben megbízásos alapon el­lenőriznek. Kétévenként Dr. Légrádi Lajos: Tegyük hoz­zá mindehhez, hogy sok termelő­­szövetkezet adminisztratív mun­kaerőhiánnyal küzd. Akad, amelynek három éve nincs fő­könyvelője! Tudomásom szerint jelenleg 11 szövetkezetnek ko­­­moly gondot okoz, hogy egyálta­lán össze tudják állítatni a mér­leget. Somodi József: Gyakran be­szélünk mérleghamisításokról, és nem ok nélkül. Pedig világos az is, hogy olykor a legjobb szán­dékkal összeállított mérleg is el­térhet a valóságtól. A mezei lel­tárnál például ősszel felbecsülik a vetés érték­ét, de a termés egy­két millióval kevesebb lehet. Ugyanígy tévedhetnek a tenyész­állatok felbecsülésénél is. Dr. Légrádi: A felsoroltak nem menthetik a hamisítókat, hiszen mindenhol be kell tartani a mérleg valódiságának elvét. Képzeljük el, hogyan lehet ál­lami szinten tervezni, gazdálkod­ni, ha a tsz-ek milliókkal eltérnek a valóságtól? Dr. Jäger György: Jelenleg a gazdálkodó szerv főkönyvelője és elnöke írja alá a mérleget, nincs, ak­i annak valódiságát az aláírások előtt ellenőrizné. Bogó László: Vizsgáljuk mi az elkészült mérlegeket, csakhogy nincs idő rá. Csupán számszaki összefüggésekben tudunk vizsgá­lódni. Revizoraink kétévenként tartanak ellenőrzést egy-egy tsz­­nél, a bevételi főigazgatóság is csak kétévenként jut el a tsz-ek­­hez. Dr. Jáger: A pénzügyi vizsgá­lat is elsősorban azt nézi a mér­­leg alapján, hogy a szövetkezet teljesítette-e az állam iránti be­fizetési kötelezettségeit. Gál alezredes: így tehát, előfor­dulhat, hogy csak két év múlva derül ki, ha valahol mérlegcsalás történt: állami dotációt olykor bevételként mutatnak ki, a gabo­nafel­vásárlónak eladott, de ná­luk bértárolásra otthagyott ter­mékeket is felleltározták, és so­rolhatnánk tovább. A végső kö­vetkeztetés: jelenleg nincs folya­matos belső ellenőrzés, nincs ,,mindent látó” állami elenőrzés, és a két ellenőrzési forma nem ta­lálkozik egyetlen láncolatban. Kovács Károly: Külső ellenőr­zéssel nem is megy a dolog. Ki kell alakítani a belső üzemi ellen­őrzés rendszerét, méghozzá füg­getlenített szakembergárdával. Csakhogy nincs utánpótlás, ma­napság nemcsak főkönyvelőt, de revizort sem lehet találni! " A hozzászólások töredékét is­mertettük csupán, talán mégis látni, mennyire súlyos gondot je­lent a minden évben elkészített termelőszövetkezeti mérlegek va­lódi vagy hamis voltának megál­lapítása. Szokatlan volt, hogy állami ellenőrző szervek felelős vezetői olykor-olykor mintha maguk is mentegették volna a mérleghamisító szövetkezetek ve­zetőit. Több felelősséggel A tanácskozáson a megyei ka­pitányság főrevizora gyakran em­legette: „Rendet kellene terem­teni, a kereskedelemben is!” Amíg megyeszerte csak kis boltok mű­ködtek, szoros elszámolási köte­lezettség volt érvényben. Most, a nagy önkiszolgáló boltok­­beveze­tésével lazult a fegyelem, úgy­szólván mindenütt emelkedett a leltárhiány. Sőt, az úgynevezett normalizált hiány (háló) mellett emelkedett a kárfelelősségi hiány is. Kárfelelősség? Az egyik bog­lári üzletben 300 ezer forintos hiányt állapított meg az ellenőr­zés, a felettes szervek viszont mindössze egyhavi fizetésének megfelelő összeggel büntették a boltvezetőt. Nem tudni, történt-e bűncselekmény ezúttal vagy sem, de ha történt, fel sem kell tenni a kérdést: megérte-e a boltveze­tőnek? — De miért nehéz rájönni, volt-e bűncselekmény? — Itt, Kaposváron az egyik üzletben 200 ezer forintos leltár­hiányt tapasztaltunk. A boltve­zetők azzal érveltek, noha jog­szabály írja elő, hogy raktárban kell tárolni a rájuk bízott áru­cikkeket, hogy ők helyiség híján kénytelenek voltak az udvaron elhelyezni azokat. Ezért — így érveltek —, nem terheli őket fe­lelősség. Másutt, ahol a nagyke­reskedelmi és kiskereskedelmi boltok között jó a kapcsolat, ösz­­szejátszhatnak. Egy esetleges el­lenőrzés során előbukkanó leltár­hiányt el tudnak tüntetni azzal, hogy papíron egymásra terhelik az árucikkeket, és csak igen hosszú, tüzetes nyomozással lehet tettenérni a bűnösöket. Sok ve­­sződséget lehetne megelőzni szi­gorúbb kárfelelősségi és ügyviteli szabályokkal, gyakoribb belső el­lenőrzéssel. Talán itt be is fejezhetjük a beszélgetést egy figyelemre méltó megjegyzéssel: amikor a rögtön­zött „kerekasztal-konferencia” részvevői búcsúztak egymástól, kijelentették: hasznos volt a ta­lálkozó, hiszen sok olyan esetet, helyzetet elemeztek így együtte­sen, amelyre külön-külön talán egyik szerv vezetője sem figyelt volna föl. Megállapodtak abban, hogy továbbra is kérik a rendőr­ség aktív segítségét, és a jövőben többször tartanak hasonló fóru­mot. Ugyanis ebben az összetétel­ben ez volt az első­ Esztergomi László

Next