Magyar Hírlap, 1977. április (10. évfolyam, 77-100. szám)
1977-04-17 / 89. szám
M 1997. APRIUS 17.VASARNAP_________________________________________HAZAI KORKÉP___________* 1 /________________________MfIGYDR HÍR1BP Jó szerencsét — az öregeknek is! Föld alatt, föld felett — Csak itt lesz egy kicsit nehezebb — biztatott a kísérőin. Majd ahogy az addig „kényelmes”, azaz éppen derékszögű tartást parancsoló járat kúszófolyosóvá szűkült, gyakorlott mozdulattal előremászott. Rutinosellesett mozdulattal vetettem át válamon a fejlámpa kábelét, előrelöktem a fényképezőgépes táskát, s utána indultam. — Kicsit összenőtt a vágat, rosszak a geológiai viszonyok — mondja félszájjal hátra. — Ha beszorul, ne vergődjön, majd kiszabadítjuk. Nehéz munkahely A sötéből lefelé szilánkká zúzódott gerendavégek állnak ki, s megrepedt TH-ívek. őszinte örömmel vettem, hogy alul a barátságos sár magába fogad, ezzel is nyertem pár centit. Az ember, akit keresek, Beck Jenő frontmester, a várpalotai S II. bányaüzem 17-es frontján dolgozik. Most már vele járom — inkább mászom — végig a terepet. — Nehéz munkahely — mondja Beck. — Vetődéses a réteg. Egy műszakiban egyszer, legfeljebb kétszer halad végig a kombájn az orron. Mármint a szénhomlokon. Ebből annyit érzékelek — nem először járok bányában, s frontfejtésen sem —, hogy a főte szinte minden pontja mozog a hidraulikus önjáró biztosító előtt, s a kombájn útját újra és újra rögtönzött, bátor-szellemes kis ácsolatokkal teszik tucatnyi helyen biztonságossá. Átérve a frontom, meg megállok, fényképezek, Beck pedig megnyugtat, kifelé egyszerűbb lesz az utunk. Valóban, a műszak végén a szállító vágaton távozunk. Itt ismét a már visszavágyott cogstocktartásban lehet haladni a kaparószalag vascsatásai között nagyokat lépve, s csak a türelmetlen dudaszó aggaszt. Indítanák már a kaparószalagot Szemem sarkából lopva lesem: az út mentén kihúzták-e a biztosító reteszt, amely a szalagnak álljt parancsol. Fürdünk. A busz elment, így hát úgy vélem, jogos az aggodalmam. Beck meg nevetve előhozza új, piros Zsiguliját. Bemegyünk Várpalotára, ebédelni. Jól keresünk — Petőfi Sándor szocialista brigád, tizenhat taggal. Én vagyok a brigádvezető — sorolja a frontmester immár civilben. — Tíz éve van lényegében együtt a brigád, azóta építem, csiszolom. Most érett be: aki nem illeszkedett, aki menni akart, elment, aki maradt, az vállalta munkában, életmódban a követelményeket. — Aztán kijavítja magát. A követelményeinket. A brigád korösszetétele most jó: harminc és negyvenöt év között. Aki negyven évesnél fiatalabb, annak mindnek megvan a nyolc általánosa, a vájáriskola. Két ember most rugaszkodott neki: elhatározták, elvégzik a nyolcadikat. — Jól keresünk — zárja le a gondolatsort. — A bánya honorálja, hogy számíthat ránk. Például most is, amikor a nehéz geológiai viszonyokkal küszködnek, s nem adhatják azt a mennyiséget, amit jobb körülmények között könnyen tudnának. — A gondok csak öt-hat év múlva jelentkeznek. Egy-két embert ugyanis el tud tartani a brigád, s el is kell tartania. Aki tisztességben megöregedett, én nem engedem el rosszabbul fizetett munkára. Aki tőlem nyugdíjba ment, az telepített fronti bért kapott, még akkor is, ha a fogyatkozó erőt, a brigád többi tagjának kellett pár évig pótolnia. Mi is megöregszünk, az utánunk jövőknek pedig bennünket kell majd eltartania. A következő generációnak. A következő generációnak, ami hiányzik. A legfiatalabb ember a várpalotai S II-es fronton harminc éves. — Tudom, a vájáriskolán nincs elég növendék most sem, és az az igazság, ha a harmadéves növendékek lejönnek a kötelező gyakorlatra, hát a szerszám se áll jól a kezükben. A csapatért Beck Jenő mindig frontom dolgozott. A fronti munkát, a nagy csapatot, az irányítást szereti. Szép a kiscsapati munka is, de ez azért más. Ide, ehhez az üzemhez 1961-ben került Számolja, hány frontot vitt le azóta. Legyint, mindenképpen megtették a magukét. Ebédhez készülődünk. Jó helyen, vakítóan fehér abrosz mellett. Az étlapot böngésszük. Aztán, amíg jön a pincér, azt mondja: — Magam is iskolába járok, a tatabányai bányaipari technikum levelező tagozatára. ■ Hetenként egyszer a bánya buszával megyünk Tatabányára. Tudom, a főnökségnek tervei vannak velem. Érettségi után felügyeleti beosztásba, talán aknásznak akarnak helyezni. Maradnék inkább. Nem is vonz a felügyelet, a közvetlen Irányítás, az emberekkel, való foglalkozás jobban fekszik nekem. Meg ha elkerül a szénfaltól az ember, a pénze is kevesebb. Nincs az a munka megfizetve. Elnéz messzire, túl az étterem kirakatüvegén. Aztán hirtelen felém fordul. — Meg hát a csapat. Azt nem lehet csak úgy otthagyni... Hogy én csak úgy látogatóba járjak közéjük!? Mondja már, legfeljebb én leszek az üzemnél az első frontmester, aki technikus. Tálalják a levest. Úgy kíván jó étvágyat, ahogy a jó szerencsét mondja. Féner Tamás Bányászok, vasutasok kommunista műszakjai A mecseki szénbányák valamennyi üzemében kommunista műszakot tartottak tegnap Lenin születésének 107. évfordulója tiszteletére. A hajnalban indult első műszakon több mint háromezren láttak munkához. Szenet termeltek, előkészítést végeztek, a karbantartók egy része Komlón és Pécsett bányászlakásokat épített. Az egymást követő három műszakban a mecseki bányaüzemek több mint ötezer dolgozója vett részt a kommunista műszakon. A cél, egyéb munkák mellett, megközelítően tízezer tonna szén kitermelése volt. A műszak résztvevői — a hagyományokhoz híven — napi keresetük felét felajánlották a KISZ-szervezetek számára, programjaik megvalósításához. Kommunista műszakot tartott a MÁV záhonyi átrakójának több mint 500 dolgozója is. A népgazdaságilag elsőrendűen fontos áruk átrakása, gyors továbbítása volt a cél. Munkájuk eredményeként a szokásosnál 5 szerelvénnyel több hagyta el szombaton a záhonyi átrakókörzetet. Csapon és Batyuban ugyanezen a napon a MÁV záhonyi kollektívájának csaknem félszáz képviselője vett részt a szovjet vasutasoknak a Lenin születésének 107. és a Nagy Októberi Forradalom 60. évfordulója tiszteletére szervezett kommunista műszakjában. A záhonyiak szovjet kollégáikkal együtt gépi karbantartási munkálatokat végeztek. E munka befejeztével Csapon szovjet—magyar barátság parkot alakítottak ki. Akik megtalálják a kiskaput Hiányzó láncszemek A boltban nem volt páncélszekrény Amikor Bolond vezérünk buzogányával beverte Bizánc nagykapuját, valaki megjegyezte: felesleges volt erőlködnie. Hiszen akad a városfalon több kiskapu, amely könynyebben — némi csengő aranyakért is —, megnyílt volna. Állítólag ettől az esettől és helyszíntől származtatják a „kiskapu” fogalmát. Igaz, nem igaz, azóta is számosan akadnak, akik keresik a könnyebb megoldást jelentő „kiskaput”. Az elmúlt évben jelentkezett a rendőrségen a balatonszárszói takarékszövetkezet könyvelője. Bejelentette: százezer forintot sikkasztott az esztendők folyamán. Nem tudja tovább elviselni a feszültséget — vallotta —, inkább feladja magát. A vizsgálat aztán kiderítette: nem százezer, hanem mintegy másfél millió tűnt el a pénztárból a könyvelő jóvoltából. A nyomozás még egy megdöbbentő adattal szolgált: ha a könyvelő nem jelenti fel önmagát, sajáti még ma is dézsmálhatja a szövetkezeti vagyont, senki sem jön rá manipulációira. Ott felejtett százezrek A Somogy megyei Rendőr-főkapitányságon vezető szakemberekkel beszélgettünk a társadalmi tulajdont sértő ügyeskedésekről, az ellenőrzés hibáiról, s mindarról, ami lehetővé teszi, hogy még mindig sokan keressék és meg is találják a „kiskapukat”. Találomra választottuk ezt a megyét, de az itteni tapasztalatból talán másutt is meríthetnek. A megbeszélésen részt vett a főkapitányság társadalmi tulajdonvédelmi osztályának vezetője, dr. Gál János alezredes, dr. Légrádi Lajos, a főkapitányság főrevizora, Bogó László, a megyei is-szövetség titkára, Somodi József, a Pénzügyminisztérium Bevételi Főigazgatóságának megyei megbízottja, Kovács Károly, a tsz-szövetség revíziós irodavezetője, dr. Jäger György, a megyei népi ellenőrzési bizottság vezetője, Farkas József, a megyei tanács pénzügyi osztályának termelőszövetkezeti csoportvezetője. Beszélgetésünk elején Gál alezredes vázolta Somogy megye vagyonvédelmi helyzetét. Az elmúlt három évben 8 százalékkal csökkent az úgynevezett „ff bűncselekmények száma. De ez még nem lehet megnyugtató, hiszen a bűncselekmények kárértéke így is több mint tizenegymillió forint! (A korábbi években 13 millió volt.) A társadalmi tulajdont károsító bűncselekmények 80—85 százalékát lopás, betöréses lopás, sikkasztás és csalás útján követik el. 1976-ban az elmúlt öt évhez képest csökkent a „ff"-lopások és betörések száma, továbbra is gondot jelent azonban, hogy nem megfelelő a szövetkezeti szektorban a belső és külső ellenőrzés. Ez tette lehetővé például, hogy a balatonszárszói takarékszövetkezetben éveken keresztül sikkasszanak. Olyan vezető volt ott, aki egyáltalán nem értett az ügyvitelhez, a könyvelő talán a nyugdíjig is az orránál fogva vezethette volna ... — Évek óta égető problémánk, hogy sok helyen — elsősorban a szövetkezeti szektorban —, még mindig nem tartják be a pénzkezelés és -őrzés miniszteri rendeletbe foglalt szabályait. Nemrégiben betörtek a zamárdi ABC- áruházba. A tettesek használati cikkeket akartak lopni. Amikor azonban rakosgatni kezdték az árucikkeket, egy helyen a bolt egész napi bevételét is megtalálták. A boltban nem volt páncélszekrény, az előírások szerint nem is tarthattak volna éjszakára nagyobb összeget az üzemben, mindennap be kellett fizetniük a bevételt. Ezen a napon ezt elmulasztották ... Kirívó, de figyelmeztető eset. A beszélgetés során szó esett cseppet sem kirívó, mondhatni köznapi esetekről is. Megállapodtunk, ezúttal elsősorban a termelőszövetkezetekről szólunk, ami nem azt jelenti, hogy az állami gazdaságok, az ipar vagy az ipari szövetkezetek portáján nem akadna „söprögetni való”. Bogó László: Az elmúlt hat év alatt egyesítettük a megye több termelőszövetkezetét, számuk így 125-ről 82-re csökkent. Át kellett csoportosítani az embereket, gépeket, vagyoni eszközöket. Új növénytermesztési rendszerek szerveződtek, műszaki-technikai váltás történt. Az átszervezés során felborult a belső ellenőrzés eddigi rendszere, az új pedig még nem erősödött meg. A 82 tsz-ből csak 13-ban van belső ellenőr, 30—35-ben megbízásos alapon ellenőriznek. Kétévenként Dr. Légrádi Lajos: Tegyük hozzá mindehhez, hogy sok termelőszövetkezet adminisztratív munkaerőhiánnyal küzd. Akad, amelynek három éve nincs főkönyvelője! Tudomásom szerint jelenleg 11 szövetkezetnek komoly gondot okoz, hogy egyáltalán össze tudják állítatni a mérleget. Somodi József: Gyakran beszélünk mérleghamisításokról, és nem ok nélkül. Pedig világos az is, hogy olykor a legjobb szándékkal összeállított mérleg is eltérhet a valóságtól. A mezei leltárnál például ősszel felbecsülik a vetés értékét, de a termés egykét millióval kevesebb lehet. Ugyanígy tévedhetnek a tenyészállatok felbecsülésénél is. Dr. Légrádi: A felsoroltak nem menthetik a hamisítókat, hiszen mindenhol be kell tartani a mérleg valódiságának elvét. Képzeljük el, hogyan lehet állami szinten tervezni, gazdálkodni, ha a tsz-ek milliókkal eltérnek a valóságtól? Dr. Jäger György: Jelenleg a gazdálkodó szerv főkönyvelője és elnöke írja alá a mérleget, nincs, aki annak valódiságát az aláírások előtt ellenőrizné. Bogó László: Vizsgáljuk mi az elkészült mérlegeket, csakhogy nincs idő rá. Csupán számszaki összefüggésekben tudunk vizsgálódni. Revizoraink kétévenként tartanak ellenőrzést egy-egy tsznél, a bevételi főigazgatóság is csak kétévenként jut el a tsz-ekhez. Dr. Jáger: A pénzügyi vizsgálat is elsősorban azt nézi a mérleg alapján, hogy a szövetkezet teljesítette-e az állam iránti befizetési kötelezettségeit. Gál alezredes: így tehát, előfordulhat, hogy csak két év múlva derül ki, ha valahol mérlegcsalás történt: állami dotációt olykor bevételként mutatnak ki, a gabonafelvásárlónak eladott, de náluk bértárolásra otthagyott termékeket is felleltározták, és sorolhatnánk tovább. A végső következtetés: jelenleg nincs folyamatos belső ellenőrzés, nincs ,,mindent látó” állami elenőrzés, és a két ellenőrzési forma nem találkozik egyetlen láncolatban. Kovács Károly: Külső ellenőrzéssel nem is megy a dolog. Ki kell alakítani a belső üzemi ellenőrzés rendszerét, méghozzá függetlenített szakembergárdával. Csakhogy nincs utánpótlás, manapság nemcsak főkönyvelőt, de revizort sem lehet találni! " A hozzászólások töredékét ismertettük csupán, talán mégis látni, mennyire súlyos gondot jelent a minden évben elkészített termelőszövetkezeti mérlegek valódi vagy hamis voltának megállapítása. Szokatlan volt, hogy állami ellenőrző szervek felelős vezetői olykor-olykor mintha maguk is mentegették volna a mérleghamisító szövetkezetek vezetőit. Több felelősséggel A tanácskozáson a megyei kapitányság főrevizora gyakran emlegette: „Rendet kellene teremteni, a kereskedelemben is!” Amíg megyeszerte csak kis boltok működtek, szoros elszámolási kötelezettség volt érvényben. Most, a nagy önkiszolgáló boltokbevezetésével lazult a fegyelem, úgyszólván mindenütt emelkedett a leltárhiány. Sőt, az úgynevezett normalizált hiány (háló) mellett emelkedett a kárfelelősségi hiány is. Kárfelelősség? Az egyik boglári üzletben 300 ezer forintos hiányt állapított meg az ellenőrzés, a felettes szervek viszont mindössze egyhavi fizetésének megfelelő összeggel büntették a boltvezetőt. Nem tudni, történt-e bűncselekmény ezúttal vagy sem, de ha történt, fel sem kell tenni a kérdést: megérte-e a boltvezetőnek? — De miért nehéz rájönni, volt-e bűncselekmény? — Itt, Kaposváron az egyik üzletben 200 ezer forintos leltárhiányt tapasztaltunk. A boltvezetők azzal érveltek, noha jogszabály írja elő, hogy raktárban kell tárolni a rájuk bízott árucikkeket, hogy ők helyiség híján kénytelenek voltak az udvaron elhelyezni azokat. Ezért — így érveltek —, nem terheli őket felelősség. Másutt, ahol a nagykereskedelmi és kiskereskedelmi boltok között jó a kapcsolat, öszszejátszhatnak. Egy esetleges ellenőrzés során előbukkanó leltárhiányt el tudnak tüntetni azzal, hogy papíron egymásra terhelik az árucikkeket, és csak igen hosszú, tüzetes nyomozással lehet tettenérni a bűnösöket. Sok vesződséget lehetne megelőzni szigorúbb kárfelelősségi és ügyviteli szabályokkal, gyakoribb belső ellenőrzéssel. Talán itt be is fejezhetjük a beszélgetést egy figyelemre méltó megjegyzéssel: amikor a rögtönzött „kerekasztal-konferencia” részvevői búcsúztak egymástól, kijelentették: hasznos volt a találkozó, hiszen sok olyan esetet, helyzetet elemeztek így együttesen, amelyre külön-külön talán egyik szerv vezetője sem figyelt volna föl. Megállapodtak abban, hogy továbbra is kérik a rendőrség aktív segítségét, és a jövőben többször tartanak hasonló fórumot. Ugyanis ebben az összetételben ez volt az első Esztergomi László