Magyar Hírlap, 1977. június (10. évfolyam, 127-152. szám)
1977-06-28 / 150. szám
Kétarcúság és közöny Egy-egy Puma jelenség előbb *" csak elgondolkodtatja az embert, de amikor már semmiképp sem érthető, bosszantóvá válik. Főleg, ha sokakat érinti, ráadásul kedvezőtlenül, s nem is törvényszerű a dolog, tehát jószerivel magyarázatot sem találni rá. A közéleti kétarcúság is ebbe a kategóriába tartozik. Félreértés ne essék, ezúttal nem arra célzok, amikor valaki mást mond bizalmat szavazó környezetének, mint amit később cselekszik. Ez már súlyosabb kérdés... Most azokról beszélek, akiknél a szó és a tett egymásra rímel, s mégis, mintha bennük két egyéniség lakoznék egyazon személyben: egy társaságbeli és külön egy közéleti. Bizonyára mindenki előtt ismeretes a kép: falugyűlés, szélesebb körű tanácskozás vagy előadás készül, gyülekeznek az emberek, úgy látszik, alapos volt az előkészítés, idejében megérkezett az előadó — szóval, rendben mennek a dolgok. S amikor eljön a kezdés pillanata, az elnöki asztal mellett öt-hast-tíz végtelenül szigorú arcú, kínosan komoly ember foglal helyet, s valaki tisztelettel felkéri az előadót, kezdje meg előadását. Ettől kezdve már csupa erőltetett ünnepélyesség az egész terem, ráadásul az előadó ezt még űzve a rendezők fontoskodásához — valami hihetetlen nyakatekert, frázisokkal, bővelkedő, se vége, se hossza fejtegetésbe kezd. „Rendezvény" ez a javából. A hallgatóság pedig csak feszeng a széken és nem egészen érti: amikor és amiért őket ide hívták, akkor egészen másról, egyszerű és természetes dolgokról volt szó; például a tanács gondjairól, a falu dolgairól, s nem utolsósorban arról, hogyitt most igényt tartanak arra, mondja el bátran mindenki a maga véleményét. Igen ám, csakhogy az ilyen álünnepélyes bevezető előadás után aligha van kedvük szólni az embereknek. Mintha mindenkire a magáéhoz hasonló viselkedést erőszakolt volna az elnökség, s nem utolsósorban az előadó. A közéleti kétarcúság így torkollik aztán közéleti közönybe. Túlságosan elvont, elméleteskedő lesz az egész összejövetel, s legfeljebb arra jó, hogy a tanács vagy a falu vezetése kipipáljon a munkafüzetéből egy kötelező programot , ezt is megrendeztük, ezen is túl vagyunk. A falugyűlés nem színjáték. A modorosság nem kedvez a gondolatok eleven és közvetlen cseréjének. S ahol a szavak nem tudnak egymásra rímelni, ott előbb-utóbb a tettek sem fognak. Németh Géza jal tetézi, hogy — felnöveked- Nem kötelező, de szabad Mikrofilm az irattárban Június 8-tól hivatalosan is létjogosultsága van a mikrofilmnek a tanácsi adminisztráció egyik jelentős szakterületén, az irattárakban. Ezen a napon ugyanis hatályba lépett a Minisztertanács Tanácsi Hivatala elnökének utasítása, amely , szabad utat enged egy új — a jelenleginél minden tekintetben korszerűbb — irattári technikának, lehetővé teszi, az iratok megőrzését mikrofilmen. Kissé más szavakkal szólva ez annyit jelent, hogy a jövőben gondos tervezéssel, anyagi szempontból is jól megfontolt intézkedésekkel a tanácsok lényegében sok száz tonna papírtól szabadulhatnak meg. A jogszabály természetesen nem teszi kötelezővé a mikrofilm általános alkalmazását, hiszen erre még korántsem érettek a feltételek. Költséges, de... Köztudomású ugyanis, hogy a mikrofilmre való áttérés egyáltalán nem olcsó vállalkozási Bizonyos berendezések megvásárolása például milliós tételeket jelenthet, ráadásul némelyik típushoz — például lapfilmtechnika — olyan nagyméretű berendezések tartoznak, amelyeknek szakszerű elhelyezése önmagában is gondot okozhat. Ugyancsak költséges a filmanyag, a segédanyag, s közben nem szabad megfeledkezni az értő karbantartásról, javításról, kezelésről sem. Mindezek után felmerülhet a kérdés: ha ennyi gonddal és költséggel jár a mikrofilm alkalmazása, vajon miért szorgalmazzuk? A korszerű ügyvitel és adminisztráció világszerte előtérbe állítja a mikrofilm alkalmazását. Az évtizedek óta felgyülemlett és egyre gyarapodó iratok biztonságos elhelyezése és kezelése nálunk is az adminisztráció megújulásának egyik sarkalatos feladata. Éppen ezért a hivatalok irattárainak ,kialakítása, belső rendjének és technikájának megteremtése ma már semmiképpen sem tekinthető másodlagos feladatnak. Az irattári célra fenntartott, vagy épített helyiségeknek számtalan követelményt kell kielégíteniük. Azon túl, hogy tágas, szellő®, száraz és tűzbiztos legyen, arra is szükség van, hogy falai között egy korszerűbb tárolási technikát tudjunk meghonosítani. Sajnos, az utóbbi időben emelt hivatali épületek jelentős részében éppen az irattári helyiségek kialakításának költségeit takarították meg, a régi tanácsi épületek többségében pedig eleve kevés a hely, az irattárak meglehetősen mostoha körülmények között működnek. Márpedig az irattár — legalábbis a korszerű, jól szervezett irattár — semmiképpen sem a bürokrácia, a felesleges adminisztráció valamiféle sajátos szimbóluma. Gondoljuk csak meg: egy-egy ügyben gyakran kell éveket, évtizedeket „visszalapozni”; korábbi hivatali döntések, intézkedések olykor ma is nélkülözhetetlenek; az irattár bizonyít megadott jogokat, előírt kötelezettségeket, vagyoni, személyi viszonyokat, amelyek alapvetően meghatározhatják a mai döntéseket. Az ilyen bizonyítási lehetőségektől sem az államot, sem az állampolgárokat nem lehet megfosztani. Az egyik legnagyobb aggály nem is a költségigény, hanem az, hogy vajon mennyire fogadható el a mikrofilm-felvétel az eredeti irattal azonos értékű bizonyítéknak? Ám, sok olyan szakterület van, ahol ez a kérdés kisebb jelentőségű és könnyebben áthidalható. Egyebek között ilyen a tanácsi ügyintézés is. Itt a bizonyíthatóságra a megfelelő technológiai eljárás és a kezelés kötöttsége elegendő garanciát nyújt. Mindezek után a mikrofilm előnyei könnyen beláthatók. Az egyik leglényegesebb: a mikrofilm alkalmazásával a tárolóhely a tizedére csökkenthető, s ugyanakkor ez a roppant menynyiségű anyag mégis könnyen kezelhető." Megyei bázis a vázlatos felsorolásból is kétségtelen az új technika számlálhatatlan előnye. Ám azt sem szabad elfelejteni, hogy korántsem célszerű mindenütt meghonosítani a mikrofilmet. Ezek a berendezések ugyanis olyan teljesítményűek, hogy a lehető legjobb és leggazdaságosabb kihasználásukra kell törekedni. Éppen ezért nagyon ajánlatos egy-egy megyei bázis létrehozása, mint amilyen már eredményesen működik aBács-Kiskun megyei Tanácsnál. Dr. Vágó László I 8 1977. JÚNIUS 28. KIDD TANÁCSOK FÓRUMAMagyar Hírlap Egy álalternatíva trónfosztása Nem mindegy, hová vezet a járda , a. A sokat sem . yt/Ám könnyű eloszta- Jf S rű, hát még a Cnni/fc/ keveset! Mindut K fc Si un'talan vissza- P* térő vitatéma az 1 L anyagiakban va- S . L lóban nem dúskáló községi tanácsok testületi ülésein, amikor beruházásról kell dönteni: vajon mi az előbbre való, mire jusson, ha már nem telik egyszerre minden fejlesztésre? Érdekes megjegyzést hallottam ebben a kérdésben Bacsa Jánostól, a Medgyesbodzási Községi Tanács elnökétől: — Nemcsak járda kell, hanem az is, ahová érdemes eljárni rajta!... A négy településből álló, s így is alig 2650 lakosú — Békés megye, mezőkovácsházi járásához tartozó — község olvasó-pihenő parkjában beszélgetünk, a falu központjában. Árnyat nyújtó lombsátor, kényelmes padok, a gyepszőnyeg közepén az eget kémlelő kőalak — Seregi József szobrászművész Esőváró című alkotása — a Kulturális Minisztérium ajándéka. Méltatlan volt Néhány lépésnyire a „Felszabadulási emlékkönyvtár” falát Takács Győző régi békési motívumokat alkalmazó kerámiái díszítik. Odabennről Vivaldi-muzsika szűrődik ki — itt működik ugyanis a megye 27 könyvtári zenei részlegének egyike. (összehasonlításul: a megyén kívül országosan alig félszáz tanácsi közművelődési könyvtár dicsekedhet ilyennel.) Az esztétikailag mintaszerűen kialakított, ízléssel berendezett, tágas belső térben — tervezője Abelovszki László — 9 ezer kötet található, a lakosság húsz százaléka válogat belőle rendszeresen, egy-egy olvasó évente átlag 26 könyvet kölcsönöz. Van tehát hová menni a medgyesbodzási járdán! Amint nincs hiány a legfontosabb kommunális létesítményekben sem. Csak éppen mindez ésszerű beosztás és — nem utolsósorban — szemlélet dolga. — Úgy láttuk, méltatlan a községünkhöz, hogy könyveink a ■ művelődési ház egy parányi, már raktárnak is szűk helyiségében zsúfolódnak össze — mondja Kutasz Jánosné vb-titkár.— Ezért a „kofából” öt éven át 90—90 ezer forintot tartalékoltunk, költségvetésünk mintegy harmadrészét. Szerveztünk társadalmi munkát, hozzá jött az országos és a megyei támogatás, így gyűlt össze csaknem egymillió. Közművesítés vagy közművelődés? Voltaképpen álalternatíva a „közművesítés vagy közművelődés”! Erről beszélgetünk a közeli Kevermesen Balogh Ferenc vbtitkárral is. — Valamennyi tartalékot mozgósítani kell, s gondosan gazdálkodni, hogy mindkettőre teljék, arányosan — tartja. — A mi összegyűjtött helyi erőforrásaink szintén kiegészültek, a „Száz falu — száz könyvtár” akció alapjából mi is részesültünk, így hát Pelle Ferencné könyvtáros szintén a korszerűen berendezett birodalmán vezethet végig. Két évtizede dolgozik a helyi olvasómozgalomért; az egykori, az iskola szekrényében őrzött 200 kötetből máig tízezernél több lett, a falu apraja-nagyja szabadon válogathat a könyvek, lemezek között. Ez a gondoskodás a lakosság szellemi gyarapodásáról méltó a megye történelmi hagyományaihoz. Főként az utóbbi öt évben vált rohamossá a fejlődés: kilencmillió forint beruházásból a települések csaknem 40 százalékán épült új könyvtár, illetve bővült, korszerűsödött a régi; alapterületük több mint kétszeresére nőtt. A megyét és a helyi tanácsokat — mint arról már szó esett — a negyedik ötéves tervben szervezett, országos könyvtárépítési akciók is segítették. Kísérőm, Balogh Ferenc, a Békés Megyei Könyvtár vidéki hálózati és módszertani osztályának vezetője Okányban olyan könyvtárba is elvezet, amelyet alig három hónapja vett birtokba a község lakossága. A külsejében szerény, falusias jellegű épület belső helyiségeit, kialakításukat, berendezésüket — s általában az intézmény egész felszereltségét — a legtöbb budapesti tanácsi könyvtár is megirigyelhetné. — Ez az első, a megyei tanács saját könyvtárépítő alapjából támogatott intézmény — jegyzi meg. — Még az idén további öt községünk és két városunk kap támogatást hasonló, a helyi igényeknek megfelelő nagyságú könyvtár létesítéséhez. — Tehát önálló Békés megyei akcióról van szó? — kérdem Nagy Jánost, a megyei tanács elnökhelyettesét. — , Igen! A végrehajtó bizottság még tavaly megállapította: a megye szocialista könyvtárügye biztatóan fejlődik, korszerű épületek, bő választékot kínáló, értékes gyűjtemények várják az olvasók egyre növekvő táborát. Köszönhető ez a fenntartók aktív támogatásának és az ezzel párosuló könyvtárosi szakmaszeretetnek. Mindemellett településeink könyvtári ellátottságában ma még nagy a színvonalkülönbség, ezt akarjuk mérsékelni, illetve teljesen megszüntetni, széles körű társadalmi összefogással. Ezért múlt év júliusában a Hazafias Népfront megyei bizottságával és a Szakszervezetek Megyei Tanácsával közösen pályázatot hirdettünk községi, városi, lakótelepi (kerületi) könyvtárak építésére, illetve korszerűsítésére. Költségvetésünkből külön évi 900 ezer forintot erre fordítunk; ebből, támogatjuk a legkörültekintőbben szervezett helyi kezdeményezéseket, ott, ahol az építési, korszerűsítési és berendezési költségek legalább 60 százalékát helyi erőkből tudja fedezni a tanács. Minden településen — És vállalják ezt afeltételt? — Máris több a pályázó, mint amennyire számítottunk. Az utóbbi években épült korszerű könyvtárakat ugyanis sorra megmutattuk a többi község vezetőinek: legyen mivel érvelniük a testület előtt, hogy érdemes rá áldozni. — Igen, ez jellemző Békésre — fűzi hozzá Lipták Pál, a megyei könyvtár Kossuth-díjas igazgatója, aki egyébként az egész könyvtárépítési mozgalom szellemi atyja, s magának a végrehajtásnak, az épületek külső-belső kivitelezésének ötletadó szakembere. — Nem titkolt célunk: szeretnénk első megye lenni az országban, amelynek minden települése — belátható időn belül — a mai igényekhez méltó környezetet teremt az olvasni, művelődni vágyóknak. Ugyanis az emberek általában nehezen hagyják el korszerűen, kulturáltan berendezett, kertes családi otthonukat, s benne a tévét, hogy megszűnt, nyirkos bolthelyiségekbe, vályogsufnikba kopogtassanak be olvasmányért. Vagyis az a bizonyos járda — az egymással vetélkedő-hivalkodó kerítések mentén — vezessen is valahová!... G. Szabó László ÜGYEK, PEREK, TANULSÁGOK A bérlő halála a lakásbérleti jogviszonyt megszünteti, ha nincs olyan személy, aki a lakásbérleti jogviszonyt folytatja [1/1971. (II. 8.) Korm. számú rendelet, 80. §. (1) bekezdés]. özv. Z. A.-né idős korában egyedül maradt a kétszobás, összkomfortos lakásában. Ő tehát támaszt és gondozót, míg B. Edit fiatalságának minden igyekezetével lakást keresett. Így találkoztak, s 1975. januárjában annak rendje-módja szerint tartási szerződést kötöttek. A szerződést az államigazgatási hatóság jóváhagyta. B. E. ezután „bejelentkezett állandóra” a bérelt lakásba. Ilyen biztosítékok után már páholyban érezte magát. A tényleges tartás és gondozás megkezdése helyett új tárgyalást kezdett az idős bérlővel. A tartási szerződést életjáradéki szerződéssé változtatták át. B. E. ezután havi 800 forint életjáradékot fizetett, természetesen annak reményében, hogy az özvegy halála után ő lesz a lakás bérlője. Az eltartott sorsa már nem nagyon érdekelte. Biztos, ami biztos: néha megfordult a lakásban, de többnyire ismerőseinél, rokonainál tartózkodott. Egy évvel később, 1976 márciusában özv. Z. A.-né meghalt. B. E. gyorsan kérte a lakásügyi hatóságoktól annak elismerését, hogy ő jogosult a lakásbérleti viszony folytatására. E kérelemnél is igyekezett magát kedvező színben feltüntetni: érvelése szerint voltaképpen azért nem lakott a lakásban, mert az idős, házsártos nő zaklatta őt. A lakásügyi hatóság a kérelmet elutasította. Nem hitt a „zaklatásnak”,amiről több mint egy éven át senki sem tudott. Ezt a határozatot B. E. a bíróság előtt megtámadta. Felvonultatta a tanúit, és sok apró tény alapján a következő döntést csikarta ki: „vélelmezni lehet", hogy B. E.-nek a perbeli helyen volt a tényleges lakása, csak különböző kényszerítő körülmények miatt tartózkodott ott ritkábban. Az ügyben a felsőbb fokú bíróság adott elvi iránymutatást. Érdemes ennek a jogi oldalát is szakmai részletességgel ismertetni, tanulságul azoknak, akik — sűrűn olvasható újsághirdetések és más ügyek tapasztalatai szerint — hasonló cipőben járnak. A bíróság rámutatott, hogy hármas és együttes feltétele van annak, hogy a lakásbérleti jogviszonyt a bérlő eltartója folytathassa. Ez akkor ismerhető el, ha: — a tartási szerződés jóváhagyásától a bérlő haláláig legalább hat hónap eltelt; — az eltartó a bérlő halála előtt legalább hat hónapja állandó jelleggel a lakásban lakott; — továbbá a vállalt tartási kötelezettségét ténylegesen teljesítette. A tartási szerződésnek életjáradéki szerződéssé változtatása esetén is van lehetőség a bérleti jogviszony folytatására, de csak azzal a feltétellel, ha az életjáradékot fizető, a bérlő halálakor már legalább hat hónapja, és állandó jelleggel a lakásban lakjék, önmagában a „bejelentkezés" a lakásbérleti jogviszony folytatására nem jogosít. A tartási szerződésnek sok avult vonása és mellékzöngéje van. Régen is „szerencseszerződésnek” nevezték ezt a megállapodást, amelyben nagy tétje volt a véletlennek. Pedig itt a jogszabály és az erkölcsi parancs teljesen egyértelmű. §2. Gy. Ír Gy ül lv Szerencseszerződés ?