Magyar Hírlap, 1977. június (10. évfolyam, 127-152. szám)

1977-06-28 / 150. szám

Kétarcúság és közöny Egy-egy Puma jelenség előbb *" csak elgondolkodtatja az em­bert, de amikor már semmiképp sem érthető, bosszantóvá válik. Főleg, ha sokakat érinti, ráadá­sul kedvezőtlenül, s nem is tör­vényszerű a dolog, tehát jósze­rivel magyarázatot sem találni rá. A közéleti kétarcúság is eb­be a kategóriába tartozik. Fél­reértés ne essék, ezúttal nem ar­ra célzok, amikor valaki mást mond bizalmat szavazó környe­zetének, mint amit később cse­lekszik. Ez már súlyosabb kér­dés... Most azokról beszélek, akiknél a szó és a tett egymás­ra rímel, s mégis, mintha ben­nük két egyéniség lakoznék egy­azon személyben: egy társaság­beli és külön egy közéleti. Bizonyára mindenki előtt is­meretes a kép: falugyűlés, szé­lesebb körű tanácskozás vagy előadás készül, gyülekeznek az emberek, úgy látszik, alapos volt az előkészítés, idejében megér­kezett az előadó — szóval, rend­ben mennek a dolgok. S ami­kor eljön a kezdés pillanata, az elnöki asztal mellett öt-hast-tíz végtelenül szigorú arcú, kínosan komoly ember foglal helyet, s valaki tisztelettel felkéri az elő­adót, kezdje meg előadását. Et­től kezdve már csupa erőltetett ünnepélyesség az egész terem, ráadásul az előadó ezt még űz­ve a rendezők fontoskodásához — valami hihetetlen nyakatekert, frázisokkal, bővelkedő, se vége, se hossza fejtegetésbe kezd. „Ren­dezvény" ez a javából. A hall­gatóság pedig csak feszeng a szé­ken és nem egészen érti: ami­kor és amiért őket ide hívták, akkor egészen másról, egyszerű és természetes dolgokról volt szó; például a tanács gondjairól, a falu dolgairól, s nem utolsósor­ban arról, hogy­­itt most igényt tartanak arra, mondja el bát­ran mindenki a maga vélemé­nyét. Igen ám, csakhogy az ilyen ál­ünnepélyes bevezető előadás után aligha van kedvük szólni az em­bereknek. Mintha mindenkire a magáéhoz hasonló viselkedést erőszakolt volna az elnökség, s nem utolsósorban az előadó. A közéleti kétarcúság így torkollik aztán közéleti közönybe. Túlsá­gosan elvont, elmélet­eskedő lesz az egész összejövetel, s legfeljebb arra jó, hogy a tanács vagy a falu vezetése kipipáljon a mun­kafüzetéből egy kötelező progra­mot , ezt is megrendeztük, ezen is túl vagyunk. A falugyűlés nem színjáték. A modorosság nem kedvez a gon­dolatok eleven és közvetlen cse­réjének. S ahol a szavak nem tudnak egymásra rímelni, ott előbb-utóbb a tettek sem fog­nak. Németh Géza jal tetézi, hogy — felnöveked- Nem kötelező, de szabad Mikrofilm az irattárban Június 8-tól hi­vatalosan is lét­jogosultsága van a mikrofilmnek a tanácsi admi­nisztráció egyik jelentős szakte­rületén, az irat­tárakban. Ezen a napon ugyanis hatályba­ lépett a Miniszterta­nács Tanácsi Hivatala elnö­kének utasítása, amely , szabad utat enged egy új — a jelenlegi­nél minden tekintetben korsze­rűbb — irattári technikának, le­hetővé teszi, az iratok megőrzé­sét mikrofilmen. Kissé más sza­vakkal szólva ez annyit jelent, hogy a jövőben gondos tervezés­sel, anyagi szempontból is jól megfontolt intézkedésekkel a ta­nácsok lényegében sok száz ton­na papírtól szabadulhatnak meg. A jogszabály természetesen nem teszi kötelezővé a mikrofilm ál­talános alkalmazását, hiszen er­re még korántsem érettek a fel­tételek. Költséges, de... Köztudomású ugyanis, hogy a mikrofilmre való áttérés egyál­talán nem olcsó vállalkozási Bi­zonyos berendezések megvásáro­­lása például milliós tételeket je­lenthet, ráadásul némelyik típus­hoz — például lapfilmtechnika — olyan nagyméretű berendezé­sek tartoznak, amelyeknek szak­szerű elhelyezése önmagában is gondot okozhat. Ugyancsak költ­séges a filmanyag, a segédanyag, s közben nem szabad megfeled­kezni az értő karbantartásról, ja­vításról, kezelésről sem. Mindezek után felmerülhet a kérdés: ha ennyi gonddal és költ­séggel jár a mikrofilm alkalma­zása, vajon miért szorgalmazzuk? A korszerű ügyvitel és admi­nisztráció világszerte előtérbe ál­lítja a mikrofilm alkalmazását. Az évtizedek óta felgyülemlett és egyre gyarapodó iratok biztonsá­gos elhelyezése és kezelése ná­lunk is az adminisztráció meg­újulásának egyik sarkalatos fel­adata. Éppen ezért a hivatalok irattárainak ,kialakítása, belső rendjének és technikájának meg­teremtése ma már semmiképpen sem tekinthető másodlagos fel­adatnak. Az irattári célra fenn­tartott, vagy épített helyiségek­nek számtalan követelményt kell kielégíteniük. Azon túl, hogy tá­gas, szellő®, száraz és tűzbiztos legyen, arra is szükség van, hogy falai között egy­ korsze­rűbb tárolási technikát tudjunk meghonosítani. Sajnos, az utóbbi időben emelt hivatali épületek jelentős részében éppen az irat­tári helyiségek kialakításának költségeit takarították meg, a ré­gi tanácsi épületek többségében pedig eleve kevés a hely, az irattárak meglehetősen mostoha körülmények között működnek. Márpedig az irattár — leg­alábbis a korszerű, jól szervezett irattár — semmiképpen sem a bürokrácia, a felesleges admi­nisztráció valamiféle­­ sajátos szimbóluma. Gondoljuk­­ csak meg: egy-egy ügyben gyakran kell éveket, évtizedeket „vissza­­lapozni”; korábbi hivatali dönté­sek, intézkedések olykor ma is nélkülözhetetlenek; az irattár bi­zonyít megadott jogokat, előírt kötelezettségeket, vagyoni, sze­mélyi viszonyokat, amelyek alap­vetően meghatározhatják a mai döntéseket. Az ilyen bizonyítási lehetőségektől sem az államot, sem az állampolgárokat nem le­het megfosztani. Az egyik legnagyobb aggály nem is a költségigény, hanem az, hogy vajon mennyire fogadható el a mikrofilm-felvétel az ere­deti irattal azonos értékű bizo­nyítéknak? Ám, sok olyan szak­terület van, ahol ez a kérdés ki­sebb jelentőségű és könnyebben áthidalható.­­ Egyebek­ között ilyen a tanácsi ügyintézés is. Itt a bizonyíthatóságra a megfelelő technológiai eljárás és a kezelés kötöttsége elegendő garanciát nyújt. Mindezek után a mikro­film előnyei könnyen beláthatók. Az egyik leglényegesebb: a mik­rofilm alkalmazásával a tároló­hely a tizedére csökkenthető, s ugyanakkor ez a roppant meny­­nyiségű anyag mégis könnyen ke­zelhető." Megyei bázis­ a vázlatos felsorolásból is két­ségtelen az új technika számlál­ha­tatlan előnye. Ám azt sem szabad elfelejteni, hogy koránt­sem célszerű mindenütt megho­nosítani a mikrofilmet. Ezek a berendezések ugyanis olyan tel­jesítményűek, hogy a lehető leg­jobb és leggazdaságosabb kihasz­nálásukra kell törekedni. Éppen ezért nagyon ajánlatos egy-egy megyei bázis létrehozása, mint amilyen már eredményesen mű­ködik a­­Bács-Kiskun megyei Ta­nácsnál. Dr. Vágó László I 8 1977. JÚNIUS 28. KIDD TANÁCSOK FÓRUMAMagyar Hírlap Egy álalternatíva trónfosztása Nem mindegy, hová vezet a járda , a. A sokat sem . yt/Ám könnyű eloszta- Jf S rű, hát még a Cnni/fc/ keveset! Mind­­ut­ K fc Si un'talan vissza- P* térő vitatéma az 1 L anyagiakban va- S . L lóban nem dús­­káló községi ta­nácsok testületi ülésein, amikor beruházásról kell dönteni: va­jon mi az előbbre való, mire jus­son, ha már nem telik egyszerre minden fejlesztésre? Érdekes megjegyzést hallottam ebben a kérdésben Bacsa János­tól, a Medgyesbodzási Községi Tanács elnökétől: — Nemcsak járda kell, hanem az is, ahová érdemes­ eljárni rajta!... A négy településből álló, s így is alig 2650 lakosú — Békés me­gye, mezőkovácsházi járásához tartozó — község olvasó-pihenő parkjában beszélgetünk, a falu központjában. Árnyat nyújtó lombsátor, kényelmes padok, a gyepszőnyeg közepén az eget kémlelő kőalak — Seregi József szobrászművész Esőváró című al­kotása — a Kulturális Miniszté­rium ajándéka. Méltatlan volt Néhány lépésnyire a „Felsza­badulási emlékkönyvtár­” falát Takács Győző régi békési motí­vumokat alkalmazó kerámiái dí­szítik. Odabennről Vivaldi-mu­­zsika szűrődik ki — itt működik ugyanis a megye 27 könyvtári ze­nei részlegének egyike. (öss­z­eha­­sonlításul: a megyén kívül or­szágosan alig félszáz tanácsi köz­művelődési könyvtár dicsekedhet ilyennel.) Az esztétikailag min­taszerűen kialakított, ízléssel be­rendezett, tágas belső térben — tervezője Abelovszki László — 9 ezer kötet található, a lakosság húsz százaléka válogat belőle rendszeresen, egy-egy olvasó évente átlag 26 könyvet kölcsö­nöz. Van tehát hová menni a med­­gyesbodzási járdán! Amint nincs hiány a legfontosabb kommuná­lis létesítményekben sem. Csak éppen mindez ésszerű beosztás és — nem utolsósorban — szemlélet dolga. — Úgy láttuk, méltatlan a köz­ségünkhöz, hogy könyveink a ■ művelődési ház egy parányi, már raktárnak is szűk helyiségében zsúfolódnak össze — mondja Ku­tasz Jánosné vb-titkár.­­— Ezért a „kofából” öt éven át 90—90 ezer forintot tartalékoltunk, költ­ségvetésünk mintegy harmadré­szét. Szerveztünk társadalmi m­unkát, hozzá jött az országos és a megyei támogatás, így gyűlt össze csaknem egymillió. Közművesítés vagy közművelődés? Voltaképpen álalternatíva a „közművesítés vagy közművelő­dés”! Erről beszélgetünk a közeli Kevermesen Balogh Ferenc vb­­titkárral is. — Valamennyi tartalékot moz­gósítani kell, s gondosan gazdál­kodni, hogy mindkettőre teljék, arányosan — tartja. — A mi összegyűjtött helyi erőforrásaink szintén kiegészültek, a „Száz fa­lu — száz könyvtár” akció alap­jából mi is részesültünk, így hát Pelle Ferencné könyv­táros szintén a korszerűen be­rendezett birodalmán vezethet végig. Két évtizede dolgozik a helyi olvasómozgalomért; az egy­kori, az iskola szekrényében őr­zött 200 kötetből máig tízezernél több lett, a falu apraja-nagyja szabadon válogathat a könyvek, lemezek között. Ez a gondoskodás a lakosság szellemi gyarapodásáról méltó a megye történelmi hagyományai­hoz. Főként az utóbbi öt évben vált rohamossá a fejlődés: ki­lencmillió forint beruházásból a települések csaknem 40 százalé­kán épült új könyvtár, illetve bő­vült, korszerűsödött a régi; alap­területük több mint kétszeresére nőtt. A megyét és a helyi taná­csokat — mint arról már szó esett — a negyedik ötéves terv­ben szervezett, országos könyv­tárépítési akciók is segítették. Kísérőm, Balogh Ferenc, a Bé­kés Megyei Könyvtár vidéki há­lózati és módszertani osztályá­nak vezetője Okányban olyan könyvtárba is­ elvezet, amelyet alig három hónapja vett birtok­ba a község lakossága. A külsejé­ben szerény, falusias jellegű épület belső helyiségeit, kialakí­tásukat, berendezésüket — s ál­talában az intézmény egész fel­szereltségét — a legtöbb buda­pesti tanácsi könyvtár is meg­irigyelhetné. — Ez az első, a megyei tanács saját könyvtárépítő alapjából tá­mogatott intézmény — jegyzi meg. — Még az idén további öt községünk és két városunk kap támogatást hasonló, a helyi igé­nyeknek megfelelő nagyságú könyvtár létesítéséhez. — Tehát önálló Békés megyei akcióról van szó? — kérdem Nagy Jánost­, a megyei tanács el­nökhelyettesét. — , Igen! A végrehajtó bizott­ság még tavaly megállapította: a megye szocialista könyvtárügye biztatóan fejlődik, korszerű épü­letek, bő választékot kínáló, ér­tékes gyűjtemények várják az olvasók egyre növekvő táborát. Köszönhető ez a fenn­tartók ak­tív támogatásának és az ezzel pá­rosuló könyvtárosi szakmaszere­tetnek. Mindemellett települé­seink könyvtári ellátottságában ma még nagy a színvonalkülönb­ség, ezt akarjuk mérsékelni, il­letve teljesen megszüntetni, szé­les körű társadalmi összefogás­sal. Ezért múlt év júliusában a Hazafias Népfront megyei bizott­ságával és a Szakszervezetek Me­gyei Tanácsával közösen pályáza­tot hirdettünk­ községi, városi, la­kótelepi (kerületi) könyvtárak építésére, illetve korszerűsítésé­re. Költségvetésünkből külön évi 900 ezer forintot erre fordítunk; ebből, támogatjuk a legkörülte­kintőbben szervezett helyi kez­deményezéseket, ott, ahol az épí­tési, korszerűsítési és berendezé­si költségek legalább 60 százalé­kát helyi erőkből tudja fedezni a tanács. Minden településen — És vállalják ezt a­­feltételt?­ — Máris több a pályázó, mint amennyire számítottunk. Az utóbbi években épült korszerű könyvtárakat ugyanis sorra meg­mutattuk a többi község veze­tőinek: legyen mivel érvelniük a testület előtt, hogy érdemes rá áldozni. — Igen, ez jellemző Békésre — fűzi hozzá Lipták Pál, a me­gyei könyvtár Kossuth-díjas igaz­gatója, aki egyébként az egész könyvtárépítési mozgalom szelle­mi atyja, s magának a végrehaj­tásnak, az épületek külső-belső kivitelezésének ötletadó szakem­bere. — Nem titkolt célunk: sze­retnénk első megye lenni az or­szágban, amelynek minden tele­pülése — belátható időn belül — a mai igényekhez méltó környe­zetet teremt az olvasni, műve­lődni vágyóknak. Ugyanis az emberek általában nehezen hagyják el korszerűen, kulturál­tan berendezett, kertes családi otthonukat, s benne a tévét, hogy megszűnt, nyirkos bolthelyisé­gekbe, vályogsufnikba kopogtas­sanak be olvasmányért. Vagyis az a bizonyos járda — az egymással vetélkedő-hivalko­­dó kerítések mentén — vezessen is valahová!... G. Szabó László ÜGYEK, PEREK, TANULSÁGOK A bérlő halála a lakásbér­leti jogviszonyt megszünteti, ha nincs olyan személy, aki a lakásbérleti jogviszonyt foly­tatja [1/1971. (II. 8.) Korm. számú rendelet, 80. §. (1) be­kezdés]. özv. Z. A.-né idős korában egyedül maradt a kétszobás, össz­komfortos lakásában. Ő tehát tá­maszt és gondozót, míg B. Edit fiatalságának minden igyekezeté­vel lakást keresett. Így találkoz­tak, s 1975. januárjában annak rendje-módja szerint tartási szer­ződést kötöttek. A szerződést az államigazgatási hatóság jóvá­hagyta. B. E. ezután „bejelent­kezett állandóra” a bérelt lakás­ba. Ilyen biztosítékok után már páholyban érezte magát. A tény­leges tartás és gondozás meg­kezdése helyett új tárgyalást kez­dett az idős bérlővel. A tartá­si szerződést életjáradéki szer­ződéssé változtatták át. B. E. ez­után havi 800 forint életjáradé­kot fizetett, természetesen annak reményében, hogy az özvegy ha­lála­ után ő lesz a la­kás bérlő­je. Az eltartott sorsa már nem nagyon érdekelte. Biztos, ami biz­tos: néha megfordult a lakás­ban, de többnyire ismerőseinél, rokonainál tartózkodott. Egy évvel később, 1976 már­ciusában özv. Z. A.-né meghalt. B. E. gyorsan kérte a lakásügyi hatóságoktól annak elismerését, hogy ő jogosult a lakásbérleti viszony folytatására. E kérelem­nél is igyekezett magát kedve­ző színben feltüntetni: érvelése szerint voltaképpen azért nem la­kott a lakásban, mert az idős, házsártos nő zaklatta őt. A lakásügyi hatóság a kérel­met elutasította. Nem hitt a „zak­latásnak”,­­amiről több mint egy éven át senki sem tudott. Ezt a határozatot B. E. a bíróság előtt megtámadta. Felvonultatta a tanúit, és sok apró tény alap­ján a következő döntést csikar­ta ki: „vélelmezni lehet", hogy B. E.-nek a perbeli helyen volt a tényleges lakása, csak külön­böző kényszerítő körülmények miatt tartózkodott ott ritkábban. Az ügyben a felsőbb fokú bí­róság adott elvi iránymutatást. Érdemes ennek a jogi oldalát is szakmai részletességgel ismer­tetni, tanulságul azoknak, akik — sűrűn olvasható újsághirde­tések és más ügyek tapasztala­tai szerint —­ hasonló cipőben járnak. A bíróság rámutatott, hogy hármas és együttes felté­tele van annak, hogy a lakás­­bérleti jogviszonyt a bérlő el­tartója folytathassa. Ez akkor is­merhető el, ha: — a tartási szerződés jóváha­gyásától a bérlő haláláig legalább hat hónap eltelt; — az eltartó a bérlő halála előtt legalább hat hónapja ál­landó jelleggel a lakásban la­kott; — továbbá a vállalt tartási kö­telezettségét ténylegesen teljesí­tette. A tartási szerződésnek életjá­radéki szerződéssé változtatása esetén is van lehetőség a bér­leti jogviszony folytatására, de csak azzal a feltétellel, ha az életjáradékot fizető, a bérlő ha­lálakor már legalább hat hónap­ja, és állandó jelleg­gel a lakás­ban lakjék, önmagában a „be­jelentkezés" a lakásbérleti jog­viszony folytatására nem jogo­sít. A tartási­ szerződésnek sok avult vonása és mellékzöngéje van. Régen is „szerencseszerző­­désnek” nevezték ezt a megál­lapodást, amelyben nagy tétje volt a véletlennek. Pedig itt a jogszabály és az erkölcsi pa­rancs teljesen egyértelmű. §2. Gy. Ír Gy­ ül lv Szerencseszerződés ?

Next