Magyar Hírlap, 1977. november (10. évfolyam, 257-281. szám)

1977-11-22 / 274. szám

fesi­f, 1977. NOVEMBER 22. KEDD________________________________________A NAP HÍREI_________________________________________________MflGYfjR HIRjSF Jubileum Négy százados jubileumához érketett a Tanácsakadémia, a községi tanácsi vezetők és dol­gozók mindmáig legmagasabb szintű oktatási intézménye. A tanácsrendszer megalakulása­kor indított rövidebb-hosszabb államigazgatási tanfolyamok után nagy jelentőségű lépés volt a Tanácsakadémia létre­hozása, mely végre megfelelő keretek között végezhette az új szervezetbe kerülő, az igaz­gatási munkában jobbára gya­korlatlan emberek szakmai­­politikai felkészítését. Mert bár az akadémia a ké­sőbbiek során több fejlődési szakaszon ment keresztül , változtak a felvételi feltételek, módosult az oktatás időtarta­ma, az ösztöndíjrendszer, fej­lődtek az oktatás módszerei, az egyes tantárgyak —, az in­tézet életrehívását szolgáló alapvető célok nem változtak az elmúlt negyed század alatt. Nevelői tevékenysége minden­kor arra irányult, hogy kel­lő szakértelemmel, közéleti aktivitással rendelkező, a tár­sadalmi, politikai életben te­vékenyen részt vevő községi tanácsvezetőket és dolgozókat képezzen. Huszonöt év alatt az állam­­igazgatás sokezres új gárdá­ja került ki a Tanácsakadé­mia budapesti és két vidéki — a szombathelyi és a veszp­rémi — tanintézetéből, hogy mind magasabb színvonalon szolgálja a lakosságot, a reá bízott település jobb jövőjét. A tapasztalat azt mutatja: túlnyomó többségük nem oko­zott csalódást. Az oktatási intézményben most az utolsó évfolyam ta­nul, jövőre Államigazgatási Főiskolává szervezik át a Ta­nácsakadémiát. Jelentősége azonban örökbecsű marad , ami eredményt elért a tanács­szervezet az elmúlt évtizedek során, az nem kis részben az ott folyó oktató-nevelő mun­kának is köszönhető. N. G. A kiskatona bátor tette­i kitüntették azz életmentőt Heves megyei tudósítónktól. Fekete Győr Endre, a Heves megyei Tanács elnöke adta át hétfőn Egerben az Életmentő em­lékérmet Warand Ferenc honvéd­nek, aki ez év október 6-án a bélapátfalvi építkezésen megmen­tette Zsinszki Károly gépészmér­nök életét. A bélapátfalvi nagyberuházá­son dolgozó kiskatona azon az október eleji napon döbbenten látta, hogy fent a magasban, a híddaru villanymotorjának meg­hajtó tengelye elkapta, becsa­varta, majd a pillanat tizedrésze alatt leszakította a darut beállító gépészmérnök jobb karját. Gon­dolkodásra, mérlegelésre nem volt idő. A katona a harmadik eme­leti szintről átugrott a daru tete­jére, majd a csöelőhöz rohant, kiemelte a sebesültet. Reménykedő izgalommal vár­ták a mentőautót, ám az karam­bolozott, majd kigyulladt. A kis­katona még ezek után is győzte lelkierővel, rohant az égő kocsi­hoz, kiemelte belőle a vákuum­ágyat és vitte a sebesülthöz, aki­nek életét végül is megmentette a­ gyors és hozzáértő segítség, valamint az orvosi beavatkozás. Enyhébb idő Várható időjárás ma estig, vál­tozóan, időnként erősen felhős idő lesz. Többfelé várható eső, zá­por. A déli, délnyugati szelet a Dunántúlon napközben ismét vi­haros széllökések kísérik. Az or­szág déli és keleti felében he­lyenként még köd várható. Leg­magasabb nappali hőmérséklet 5 —­0 fok között lesz. A Duna vízállása Budapestnél tegnap 236 centiméter volt A huszadik év eredményei Napirenden az építőtáborozás Az önkéntes ifjúsági építőtábo­rozás 20. évének eredményeit ér­tékelték hétfőn az Ifjúság Szálló­ban. A megbeszélésen részt vett Gosztonyi János oktatási állam­titkár, Kovács Imre mezőgazda­­sági és élelmezésügyi miniszter­helyettes, ott voltak az építőtá­borozásban érdekelt népgazdasá­gi ágazatok képviselői, a kiváló munkát végzett vezetők, a sza­badidő-programok szervezői. Nagy Sándor, a KISZ KB tit­kára tartott beszámolót. Egyebek közt elmondta: ez év nyarán 52 táborban 38 971 fiatal vett részt, mintegy 10 ezerrel több, mint ta­valy. Első ízben szaktábort is szerveztek Kazincbarcikán, a PVC III-as KISZ-védnökség épít­kezésein. Tizenkét szakmában több mint 110 szakmunkástanuló vett részt a szakmai gyakorlat­ként elfogadott munkákban. Má­sik újdonság: az általános isko­lák végzősei is bekapcsolódtak az építésbe. Borsod, Fejér, Szolnok, Tolna és Veszprém megyében az úttörőelnökségek csaknem 900 tanulót mozgósítottak a tábo­rokba. Az értékeléshez Lugosi Gábor, az Állami Ifjúsági Bizottság he­lyettes titkára fűzött kiegészítést, majd kitüntetéseket nyújtott át: a Munka Érdemrendet, Ifjúságért Érdemérmet, KISZ Érdemérmet, valamint a mezőgazdaság, az ok­tatásügy, a közlekedés és az épí­tőipar kiváló dolgozója kitünte­tést kaptak a kiváló munkát vég­zők. PÁRTMUNKÁSKÜLDÖTTSÉG utazott tegnap Prágába Bara­nyai Tibornak, az MSZMP KB osztályvezető-helyettesének veze­tésével. Csehszlovákia Kommu­nista Pártja Központi Bizottsá­gának meghívására. KÖNYVÁRVERÉST rendezett az Állami Könyvterjesztő Válla­lat november 19-én és 20-án a MOM Szakasits Árpád Művelő­dési Házban, ahol a két nap alatt 650 könyv, kézirat, gyűjtemény talált gazdára. GIGANTIKUS KARÁCSONYFÁVÁ VARÁ­ZSOLJÁK az Eif­fel-tornyot. Párizs nevezetességére villanykörte­füzérekből, fényvisszaverő fémlapok­ból és lemezekből alakítanak ki kel­lemes karácsonyi ünnepeket és Bol­dog ül évet című feliratokat. TELJESÍTETTE ÉVI TERVÉT a Borsod megyei Állatforgalmi és Húsipari Vállalat. A miskolci üzemből a hazai igények kielégí­tésén felül hét országba szállítot­tak többek között félsertéseket, karajt, tarját és császárhúst. EURÓPA ELSŐ NAPVILLANYTE­­LEPÉT Olaszországban építik fel. A 8,4 millió dolláros telepet 1981-ig akar­ják befejezni. A PESTERZSÉBETI CSILI BABEGYÜTTES belgiumi ven­dégszereplésre készül. November 30. és december 3. között Brüsz­­szelben tart több előadást. FELBORULT ÉS ELSÜLLYEDT va­sárnap egy nyugatnémet hajó a hol­land partok közelében. Egy szentély meghalt, ketten eltűntek. A legény­ség mentésére indult nyugatnémet helikopter egy tengerészt életveszé­lyes állapotban kórházba szállított. SOROZATFILMET KÉSZÍT A FRANCIA TELEVÍZIÓ Voltaire halálának 200. évfordulója alkal­mából. A sorozatot Claude Brulé forgatókönyve alapján Marcel Camus rendezi. A fiatal Vol­­taire-t Dennis Mannuel, az idő­sebbet Claude Dauphin szemé­lyesíti meg. Díszdoktorrá avatás A „sejthőerőművek” működé­sének — tudományosan a mito­­con­drális­ biokémián­ak — a világ egyik legnagyobb szakértője Er­nesto Quagliariello — hangzott el a megállapítás a Semmelweis Orvostudományi Egyetem hétfői, tiszteletbeli díszdoktorrá avató ünnepi tanácsülésén. Dr. Miskovits Gusztáv, a SOTE általános orvostudományi kará­nak dékánja méltatta a bari egyetem biokémiai tanszéke igaz­gató professzorának munkássá­gát Az olasz professzornak az ünnepségen — amelyen Mario Franzi, az Olasz Köztársaság bu­dapesti nagykövete is részt vett *— dr. Antoni Ferenc, a SOTE rek­tora nyújtotta át a tiszteletbeli doktori oklevelet Átadták az 1977. évi Kazinczy-díjat Tegnap a Kulturális Miniszté­riumban Molnár Ferenc kulturá­lis minisztériumi államtitkár — az alapító Péchy Blanka szín­művésznő jelenlétében — átadta az 1977. évi Kazinczy-díjat Jan­­csó Adrienne Jászai-díjas ér­demes művésznek, és Csomós Mari Jászai- és SZOT-díjas szín­művésznek. A kitüntetés át­adásánál ott volt Gosztonyi János oktatási minisztériumi ál­lamtitkár, a Kazinczy-díj kurá­­tora. MAGYAR IFJÚSÁGI KÜL­DÖTTSÉG utazott el vasárnap Leningrádba, Barabás Jánosnak, a KISZ KB titkárának a vezeté­sével, hogy részt vegyen a Kom­­szomol Modern világ és az ifjú­ság című, november 22—25. kö­zött megrendezésre kerülő nem­zetközi tanácskozáson. NAGYVIZIT — Pszt, főorvos úr! Éppen az orvosi tanácsokat hallgatom ... (Balázs-Piri Balázs karikatúrája) ÚJABB RUBLJOV-FRESKÓ­KAT TALÁLTAK a Moszkvától északkeletre fekvő ősi város, Vla­gyimir katedrálisában. A XV. században élt világhírű orosz ikonfestő művét a templom res­taurálása közben fedezték fel. A katedrálisban a munkák befeje­zése után 210 négyzetméternyi Rubljov-freskót láthat majd a közönség. TUDOMÁNYOS, KÜLDÖTT­SÉG utazott vasárnap az NDK- ba, Szabolcsi Miklós akadémikus vezetésével. A delegáció részt vesz a szocialista kultúra és az ideológiai harc kérdéseiről Schwerinben megrendezendő nemzetközi tudományos konfe­rencián. MÁSODÍZBEN HALASZTOTTA EL az európai űrkutatási hivatal va­sárnap az első nyugat-európai me­teorológiás mesterséges hold fellövé­sét, mert ismeretlen eredetű rádió­hullámokat észleltek, amelyek a hor­­dozófraskréta leválasztó jeleinek megife­­leLő hullámsávban terjedtek. NAGY SIKERŰ HANGVER­­SENYKÖRUTAT tett a Magya­rok Világszövetsége rendezésé­ben Angiidban Jákó Vera nép­­dalénekesnő és ifjú Sánta Ferenc népi zenekara. Manchesterben a körút alkalmából új magyar mű­velődési otthont avattak. HÁZI FÖLDRENGÉS-ELŐREJELZŐT szerkesztett Richard Spencer ameri­kai mérnök. A készülék a földren­gés első jelére szirénázó hangot ad. A vészjelre az emberek még a föld­rengés bekövetkezte előtt elhagyhat­ják lakásukat. LESZÁLLÁS KÖZBEN FEL­ROBBANT vasárnap Madeiránál a TAP portugál légitársaság Boeing 72­1-es, Brüsszel—Lissza­bon—Funchal útvonalon közle­kedő járata. A gép 164 utasa és személyzete közül, hivatalos ada­tok­ szerint, 39-en élték túl a ka­tasztrófáit ELUTAZOTT BUDAPESTRŐL vasárnap a finn szakszervezetek központi szervezetének (SAK) üzemi szakszervezeti bizalmiak­ból álló 15 tagú küldöttsége, amely a SZOT meghívására tett látogatást Magyarországon. NYIKOLAJ JUGOVNAK, az APN budapesti irodája helyettes vezetőjének, az Országos Béke­tanács Elnöksége a békemozga­lom emlékplakettjét adományozta a béke érdekében végzett ered­ményes munkájáért. KÉT MŰJÉGPÁLYÁT ÉPÍTENEK Kuvait fővárosában?- ahol­ nyáron a hőmérséklet az 50 Celsius-fokot is el­ér. Az egyik pálya 1800, a másik 1200 n­ég­yz­ettmérteres lesz. A mun­ka két évig tart, s a költségeket 15 millió dollárra becsülik. PÉCS PINCELABIRINTUSÁ­­RÓL készített dokumentumfilmet a Magyar Televízió pécsi körzeti stúdiója, hárommázsás vaddisznót terített le Trümmer János, az őri­­mogyorósdi Egyetértés Vadásztársaság tagja. Az állat agyaira több mint 27 centiméter h­oss­zú. SALAK- ÉS PERNYESZÁLLÍ­TÓ berendezést gyárt az Orszá­gos Bányagépgyártó Vállalat a jugoszláviai Pljevljában épülő erőműblokkhoz. A berendezés ér­téke 1,2 millió dollár, s 1979-ben szerelik, illetve helyezik majd üzembe. HATVANEZER FONT STERLINGET FIZET­TEK egy meisseni porcelán­­k­arm­áért egy londoni árverésen. A meisseni mamutatatik­a terméke még soha nem éri el ilyen magas árait. A TALAJ TÁPANYAGSZÜK­SÉGLETÉRŐL adnak szaktaná­csot a most megnyílt Zala me­gyei Növényvédelmi és Agroké­miai Állomáson, ahol új labo­ratórium kezdte meg működé­sét TÍZ MÉTER HOSSZÚ, hatezer ki­lós cápát fogtak Romerico Leyva Te­jeda vezetésével a kubai halászok a Vitai-öböl közelében. A ,,vadászat­ban” a kikötő munkásai is segítet­tek. TÖBB MINT 6000 EMBER vesztette életét Indiában annak a félelmetes erejű ciklonnak a következtében, amely vasárnap söpört végig az ország keleti partvidékén. Az indiai kormány bejelentette, hogy elsősegélyként öt és fél millió dollárt bocsát a katasztrófa sújtotta területek ren­delkezésére. Totónyeremények A 47. fogadási héten egy darab 13 plusz 1 találatos szelvényt ta­lálta­k., nyereménye 664 423 forint. Az 5 darab 13 találatosra 286 200 forin­tot, a 12-esekre 5287, a 11-esekre 421 és a 10-esekre 80 forintot fizetnek egyenként. . A telitalálatos szelvény: x, 2, 1, 1,­ ­. x. x. 2, 2, x. x. x, x és a plusz 1-es — 2. Totótanácsadó a 48. hétre 1. Eger SE—Vác X 1 2. Dorogi AC—Vasas IzzéX 3. Szekszárd—Kazincbarcika 2 1 4. BVSC—Szolnoki MTE 1 X 5. MÁV DAC—Salgótarjáni BTC 2 X 6. Békéscsabai TASK—Komló X 1 7. Sabaria—Répcelak 2 X 8. Rákóczi SE—Bauxitbányász 1 X 9. Pét—Bakony Vegyész 1 10. Alumínium SK—Pécsi VSK X 1 11. Laverossi—Roma1 12. Perugia—Torino x 2 13. Pescara—Milan Pótmérkőzések: 1,1, 1,2 (X) Filmfelvevők, filmvetítők és tartozékaik kiállítása a japán ELMO cég rendezésében, november 24-ig az OFOTÉRT Bemutatótermében, Buda­pest VII., Asbóth utca 15. szám alatt. Nyitva naponta 18 óráig. CSAK HÁ­ROM NAPIG! Elhunyt Várkonyi András Mély fájdalommal tudatjuk, hogy munkatársunk és kollégánk, Várkonyi András, a Magyar Tele­vízió A HÉT című műsorának fe­lelős szerkesztője, november 21-én, életének 52. évében, hosz­­szú, súlyos betegség után el­hunyt. Temetéséről később intézked­nek. Magyar Televízió Magyar Újságírók Országos Szövetsége * Várkonyi András 1926-ban szü­letett Győrött. Bőrdíszműves­­inasként dolgozott Budapesten 1944 nyaráig, amikor Német­országba d­eportál­ták. A felsza­badulás után 1951-ig a fegyveres erőknél teljesített szolgálatot, aztán pártmunkás, 1953-tól a Sza­bad Ifjúság, majd a rádió kül­földi adásainak munkatársa. 1962-ben az ELTE bölcsészet­tudományi karán tanári oklevelet szerzett; 1964-ben a Tükörnek, 1968-ban a Magyar Hírlapnak alapító tagja.­­ 1972-től haláláig a Magyar Televízió politikai hetilapjának, A HÉT-nek felelős szerkesztője.­­ * Nekrológnak nem illik, nem szokás címet adni. Mégis — talán a mi pályánk, szolgálatunk, hi­vatásunk szakmai beidegződése diktálja —, a döbbenetes hír vé­telének első pillanatai után haj­­lamosak vagyunk arra, hogy cím­szerűen is fogalmazzunk. Várkonyi András kollégánk ha­lálhíre nyomán a megrendülés perceiben csak ennyire futotta, elment egy riporter. Mert az együtt eltöltött négy esztendőben, a Magyar Hírlap szerkesztősége, a nagy felkészültségű, az örök nyughatatlan riportert tisztelte és becsülte benne. A történés fá­radhatatlan krónikását, a roppant önfegyelemmel dolgozó, követke­zetes újságírót, aki — ha csak­ az igazságkeresés lehetőségének egy szikrája is felcsillant például egy olvasói levél kusza sorai között —, útra kelt, és nem nyugodott addig, amíg a társadalom és a maga lelkiismerete szerint nem írta meg a sorsok igaz króniká­ját. Elment egy riporter... De el­ment egy mélyen érző — s ezt az érzését olykor látszólagos külső szigorával palástoló —, ember is. Aki ismerte őt, jól tudta, hogy egyenessége, határozottsága mö­gött milyen meleg emberség, mennyi segítőkészség, szeretet rejlik. Elment egy családapa. Akinek az olyannyira nehéz élet- és pályakezdés után a minden­kori munkája mellett a minden­napi legnagyobb boldogságot a család, a gyerekek jelentették. Nem illik az írástudóhoz a köz­hely — nem is annak szánjuk —, emlékezünk lapunk alapító kol­lektívájának nem felejthető kol­légájára. Galoppverseny-eredmények 1. Fi tying (S> — Bokros (6) — Honvéd {1). — T0, 11. n íi — Bef.: 96. 165. 2. Beau (6) — Grácia (í) — Mílf­rolánc (5). — 44, 21. 42, 23. _ Bef.: 500, 217. — Hármas befutó: 5525. 3. Borissza (7) — Amazon ( 11) — Prado (5). — 43. 15, n. 12. — Bef.: 420. 430. 4. Csattanó (S) — Krisztián (31 — Csárdaszépe­­l6). — 36. 19. 25, 23. — Bef.: 257, 196. — Hármas be­futó: 4384. 5. Néma levente (12) — Utó (21 — Látnok (13). — 71, 13, 21, 35. — Bef. 699, 577. 6. Kisdobos (9) — Ram­au*« (1) — Amoroso (10). — 27, 14. 23, 16. — Bef.: 94, 72. — Hármas befutó: 1213. 7. Telstar (2) -- Rangos <«> — Nelson (1) és Turpds (3). — IS, U, 30. 10, 20. — Bef.: 46. 12 és 50. 8. Titán (8) — Gratis (4) — Pali Mail (10). — 25. 16. 18, 12. — Bet; 223. 81. 9. Gaiathea (7) — Quality (4) — Ozmán (1). — 22, 15, 38, 29. — Bef.: 216. 131. 10. Módos ft) — Perdita (9) — Ifiasszo­ny (3). — SS, ifi, 16.. 10. — Bef.: 102. 10.

Next