Magyar Hírlap, 1978. április (11. évfolyam, 77-101. szám)

1978-04-25 / 96. szám

4 1973. ÁPRILIS 25. KEDD TUDÓSÍTÁSOK Magyar Hírlap Átadták a párt jubileumi zászlaját a mecseki szénbányászoknak (Folytatás az 1. oldalról) szén,igényeinek kielégítése végett erőteljesen fejlesztik a kokszol­ható szenet adó mecseki bányá­kat, mégpedig úgy, hogy 1986- ban már 670 ezer tonna kok­szolható szén­koncentrátum álljon, a vasmű rendelkezésére. Ez 40 százalékos termelésnövekedést jelent Az igazgató bejelentette, hogy a tervidőszak első két évé­re jutó feladatokat sikerrel tel­jesítették a bányászok. A mecseki mélybányászat — közismerten — egyike a legtöbb természeti veszéllyel fenyegető bányaművelésnek hazánkban. E veszélyek felismerésének és el­hárításának kutatását, valamint a kutatási eredmények alkalma­zását elsődleges feladatának tart­ja a vállalat. Az átfogó és ösz­­szetet­t védekezési rendszer fej­lesztése során tavaly 86 millió forintot, fordítottak a bányatervek elhárítására és gázvédelemre, s további 23 millió forint jutott munka- és egészségvédelemre. 1977-ben, a jubileumi munka­­verseny esztendejében, a mecse­ki bányászok 2,9 millió tonna szenet termeltek — 111 ezer ton­nával többet a tervezettnél, s a többlet nem ment a jövőt építő munka rovására. A mecseki szénvagy­on helyzete tavaly a tervezettnél is nagyobb mérték­ben javult, ami a vágathajtási program túlteljesítésének köszön­hető. Az MSZMP Központi Bizottsá­ga nevében Losonczi Pál, a Poli­tikai Bizottság tagja, az Elnöki Tanács elnöke köszöntötte a me­cseki szénmedence 15 ezer dol­gozój­át a kitüntetés átadása al­kalmából. Meleg szavakkal mél­tatta a mecseki bányászok áldo­zatos munkáját, amelynek során — leküzdve a természet adta ne­hézségeket — napról napra a tervezettnél is több szenet kül­denek a felszínre. Rámutatott ar­ra, hogy a világgazdaság jelen­legi súlyos helyzetében minden ország mozgósítja erőtartalékait, s ezt tesszük mi, magyarok is. Tartalékaink közül legfontosabb­nak dolgozóink tehetségét és szorgalmát tekintjük — hangsú­lyozta Losonczi Pál, majd üdvö­zölte a mecseki szénbányák kol­lektívájának azt az elhatározását, hogy folytatják a nagy sikerű munkaversenyt, és­ az idén száz­ezer tonnával több szenet ter­melnek, mint amennyit az öt­éves terv harmadik évére ere­detileg előirányoztak. Ezután át­adta Garamvölgyi János igazga­tónak a párt jubileumi zászlaját és vele együtt a „Kiváló válla­lat” cím elnyeréséről szóló ok­levelet. Az Elnöki Tanács elnöke a mecseki szénbányák öt föld alat­ti dolgozóját kitüntetésben része­sítette. További tizenhét személy kapott miniszteri kitüntetést, ezeket Simon Pál nehézipari mi­niszter adta át. Könyvkiállítás, előadások Venezuelai egyetemi hét Tudósítóinktól. Tegnap Budapesten megkezdő­dött a venezuelai egyetemi hét rendezvénysorozata. Az esemény­re héttagú — egyetemi vezetők­ből és oktatókból álló — küldött­ség érkezett hazánkba a dél­­amerikai országból. A vendégek a tegnapi sajtótá­­jékoztatón elmondták: a rendez­vény­sorozattól a­ két ország egye­temei közötti kapcsolatok fejlesz­tését, az együttműködés bővítését várják, elsősorban a közgazda­ság-, az agrár-, a műszaki- és az irodalomtudomány területén. A venezuelai egyetemi küldött­séget tegnap fogadta dr. Garam­völgyi Károly oktatási miniszter­helyettes. ­ A SZOT elnökségének napirendjén A munkaverseny újabb vállalásai (F­oly­tatás az 1. oldalról) Különösen a szocialista, brigá­dok körében tapasztalható — ál­lapította meg az elnökség — a kollektív újítói kedv és kezde­ményezések fellendülésAz újí­tási javaslatok az ésszerű taka­rékosságtól a minőség javításán át a munka- és üzemszervezés fejlesztéséig széles területet ölel­nek fel. A vállalatok munkaver­­seny-szabályzataiban­ és szocialis­ta brigádok kötelezettségvállalá­­saiban ez évben is tervezik kom­munista műszakok, társadalmi munkaakciók szervezését. Végezetül feladatul szabta meg az elnökség, hogy minden mun­kahelyen fordítsanak nagy figyel­met és gondot az egyéni kezde­ményezések felkarolására. Ezután az elnökség a mezőgaz­daság és az élelmiszeripar to­vábbfejlesztés­ével összefüggő szakszervezeti feladatokat vitatta meg. Az elnökség megvitatta a szak­­szervezetek környezetvédelmi szerepeit és feladatait is. Bár a környezetvédelmi problémák megoldása állami feladat, annak segítésében, a problémák jelzé­sében valamennyi társadalmi szervezetnek, így a szakszerveze­teknek is ki kell venni a részü­ket. Az elnökség felhívta a szak­­szervezeti szerveket: ösztönözzék az illetékes szerveiket és vezető­ket, hogy a környezetet szennye­ző üzemekkel szemben határo­zottabban lépjenek fel. Az elnökség a továbbiakba® meghallgatta Gáspár Sándornak, a SZOT főtitkárának beszámoló­ját a IX. szakszervezeti világ-­­ kongresszuson részt vett magyar küldöttség munkájáról, majd megvitatta az 1977. évi munka­­védelmi tevékenység­ét, és a munkavédelem fejlesztésére vo­natkozó további feladatokat, az üzemi demokrácia gyakorlatának főbb tapasztalatait, valamint a SZOT és a szakszervezetek 1977. évi gazdálkodását. Jegyzet-Intő — de kinek? Belvárosi általános iskola negyedik osztályában történt. A tanítás kezdetekor a ne­bulók — a szokásos módon — kórusban, harsány jónapottal köszöntik a tanterembe lépő tanító nénit. Ám ezúttal — a szokásostól eltérő módon — a köszöntést néhány kisdiák az orra alatt dörmögve megtold­ja: ... isten áldásával! Szerte­áradó kuncogás, nevetés, ami­be aztán villámként vág a ta­nító néni kiáltása: csend le­gyen! Majd fenyegető hangon a kérdés: ki volt az?! Hat ki­csi kéz emelkedik a magasba. A vétkesek intőt kaptak „tiszteletlenségükért”. Ám a tanító néni szigora bizony nem valami kifinomult peda­gógiai érzékre vall. Ellenkező­leg ... A gyerekek bizonyára látták a tévében az Abigélt. Hiszem, hogy a tanító néni is. Ezért — vélem én — meg­értőbb is lehetett volna. Mondjuk, intés helyett in­kább megmagyarázza a gye­rekeknek, hogy 1978-ban, Ma­gyarországon, egy állami is­kolában, miért nem szokás a jónapothoz hozzátenni: isten áldásával. S ha igényesebb, ak­kor már elmesélhette volna azt is, hogy miért volt termé­szetes ez a köszöntés 1943- ban Magyarországon, egy egy­házi iskolában. Aligha kétsé­ges: a gyerekek megértették volna. Így azonban csak annyit tudtak meg: „tiszteletlenek” voltak. Hogy miért? Nos, ezt majd a szülők magyarázzák meg nekik. Mert, hogy a ta­nító néni az intővel ezt a föladatot, ha szándéka ellené­re is, de rájuk bízta. S a szü­lők föltehetően sokféle ma­gyarázatot találnak, mint ahogy gyermekük megintésé­­re is sokféleképpen reagálnak m­ajd. A tiszteletlenség té­nyét föltehetően mindegyikük vitatni fogja. S ha így törté­nik, igazuk van. Mert, hogy a gyerekek nem tiszteletlenek voltak. Csupán összekevere­dett bennük a múlt és a je­len egynémely jellegzetes mozzanata. S fejecskéjükben rendet teremteni nem kis részben éppen az iskola föl­adata. De távolról sem akkép­pen, ahogyan azt a belvárosi iskola negyedik osztályának tanító nénije tette. —banki— KÖZÉLETI DIPLOMÁCIA ! Szekér Gyula, a Miniszterta­nács­ elnökhelyettese hétfőn Moszkvába utazott az Orenburg­ gázvezeték építésében részt vevő országok kormányközi bizottsá­gának ülésére. A kormány el­nökhelyettesét a Ferihegyi repü­lőtéren Pozsgay Imre kulturális miniszter és Varga József, a Mi­nisztertanács titkárságának ve­zetője búcsúztatta. Jelen volt Féliksz Petrovics Bogdanov, a Szovjetunió budapesti nagykö­vetségének követtanácsosa. Dr. Szekér Gyula Moszkvába érkezett. A­ magyar miniszterel­nök-helyettest A. N. Zagyernigy­­ko, a Szovjetunió állandó KGST- képviselőjének helyettese, Szoró­­kin kőolaj- és gázipari vállalat­­építési miniszterhelyettes fogad­ta a repülőtéren. Jelen volt Federer Adolf a magyar kereske­delmi képviselet vezetője. Pullai Árpád az NDK-ba utazott Pullai Árpád, közlekedés- és postaügyi miniszter — Rudolf Schulze miniszterelnök-helyettes, posta- és távközlési miniszter és Otto Arndt közlekedési minisz­ter meghívására — hétfőn hiva­talos baráti látogatásra a Német Demokratikus Köztársaság fővá­rosába, Berlinbe utazott. A Jemeni Nemzeti Front küldöttsége hazánkba érkezett Hazánkba érkezett a Jemeni Front egyesített politikai szerve­zetének pártmunkáskül­döttsége Salem Gubrannak, a központi bi­zottság tagjának vezetésével. A delegáció az MSZMP tapasztala­tait tanulmányozza a mezőgaz­daság szervezésében, pártirányí­tásában. Magyar küldöttség utazott a kongói szakszervezeti kongresszusra Tóth Józsefnek, a SZOT el­nöksége tagjának vezetésével hétfőn szakszervezeti küldöttség utazott a kongói szakszervezetek szövetsége április 26—30. között tartandó V. kongresszusára. Ezt követően a SZOT-küldöttség részt vesz a kongói dolgozók má­jus 1-i ünnepségein. Elutazott a Palesztin Vörös Félhold küldöttsége Hétfőn elutazott Budapestről a Palesztin Vörös Félhold küldött­sége, amely a Magyar Vöröske­reszt meghívására egy hetet töl­tött hazánkban.­ A küldöttséget elutazása előtt fogadta Medve László egészségügyi miniszterhe­lyettes. Felvonulások, majálisok, avatóünnepségek Május 1. ünnepi programja vidéken A mun­ka ünnepére készül az ország: az események szervezői­nek asztalán ott van a nagy gonddal összeállított program, a városok főterein, a tervezett ma­jálisok színhelyein ácsolják a dísztribünöket, szabadtéri színpa­dokat, az üzemekben készülnek a színpompás dekorációk, a má­jusiak, a szocialista országok ba­rátságát, együttműködését, a pro­letár internacionalizmust éltető feliratok. A Komárom megyei szén­bányák üzemeiben április utolsó napjaiban röpgyűléseket tartamaik, s ezeken hívják meg a dolgozókat a felvonulásra. Pécsett az elmúlt évi sikeres „főpróba­’ után ez évtől kezdve véglegesen az új városközpont­ba, a modern épületekkel hatá­rolt, széles nyomvonalú utakra tevődik át a látványos sereg­szemle színhelye. Az idei felvo­nulásra ötvenezres emberfolya­mot várnak, s ennek élén a Me­cseki Szénbányák, a­ kesztyűgyár és a posta dolgozói haladnak majd, s természetesen nem vé­letlenül. Kiemelkedően jó mun­kájuk dokumentumaként mind­hárman a pánt. Központi Bizott­ságának jubileumi zászlaját vi­szik az élen. Zalaegerszegen a felvonulók a település ipari várossá fejlődé­sét akarják szemléltetni, Szek­­szárdon két dísztribün is készül, az egyiket a legkiválóbb szocia­lista brigádok tagjai foglalják majd el. A hajdúszoboszlói fel­vonulók között ott lesznek a ká­bai cukorgyárat építő lengyel munkások is, együttesen körül­belül ezren. A 30 ezresre terve­zett szombathelyi felvonulás ke­retében egy kisebb VIT-fesztivál is lezajlik majd: mintegy 600 fiatal megeleveníti az eddigi vi­lág­ifjúsági találkozókat. A legnagyobb szabású ünnepi majális is közvetlenül kapcsoló­dik a hajdani május elsejék em­lékéhez: egykori illegális mun­kásmozgalmi találkozóhelyen, a Miskolc határában levő csanyifei­­völgyben, a munkásmozgalom mártírjainak ottani emlékműve körül rendezik meg az észak­­magyarországi ipari központ nagyüzemeinek dolgozói. Sok település új létesítmény­nyel gazdagodik a mun­ka ünne­pén. Az egyik nagy ajándékot — a 6400 négyzetméteres Boros­tyánkő iparcikk-áruházai — Szombathely kapja. Jugoszláv szakemberek építették fel rend­kívül rövid idő, mindössze 11,5 hónap alatt. Az ugyancsak Vas megyei Dörösikén víztározót, Csá­­rkánydoroszlón pedig 75 szemé­lyes óvodát adnak át rendelteté­­sének. Heves­ megye székhelyén — Egerben — csecsemőotthont, Tatán új ABC-áruházat és étter­met, Jászberényben pedig bota­nikus kertet, kiránduló- és pi­henőerdőt avatnak. A Fejér me­gyei Pázmándon az ünnepre ké­szült el a társadalmi munkában tervezett és felépített művelő­dési központ, Salgótarjánban má­jus 1. előestéjén nyílik meg a teljesen átépített és megnagyob­bított Kossuth Lajos Művelődési Ház. Több városban és faluban sportpálya készült el. A debre­ceni és a lillafüredi gyermekeit, kirándulók egészen különleges ajándékot, úttörővasutast kapnak az ünnepen, Lillafüreden a Bor­sodi Erő- és Fafeldolgozó Gaz­daság kezelésében levő kisvas­utak Debrecenben pedig a 17 ki­lométeres pályán közlekedő „Zsuzsi-vonatot” alakították át erre a célra. Szolidaritási gyűlések, VIT-műszakok (Folytatás az 1. oldalról) / 1­­konyábbá „A világ ifjúsága a fe­hér kisebbségi rendszerek és az apartheid ellen’’ jelszóval indí­tott nemzetközi kampányt — hangoztatta Ibrahim Hasim, a DIVSZ szudáni alelnöke a szö­vetség budapesti székházában hétfőn megtartot sajtókonferen­cián. A sajtókonferencián az újság­írók találkoztak a világ ma is nehéz sorban élő nemzeteinek, köztük a dél-afrikai felszabadí­­tási mozgalmak, Namíbia, Zim­babwe küldötteivel, valamint a­­ Palesztinai felszabadítási szerve­­­­zet képviselőivel. * Nagygyűléseket, baráti találko­zókat, VIT-versenyeket, kulturá­lis és sportbemutatókat rendez­itek vasárnap országszerte a nem­zetközi ifjúsági szolidaritási na­pon. Űrhajós vendége volt a Bu­dapesti Műszaki Egyetemen tar­tott politikai fesztiválnak. Vla­gyimir Akszjonov, a Szovjetunió hőse, a Szojuz 22. fedélzeti mér­nöke — aki a szocialista orszá­gok Interkozmosz szervezete föl­di erőforráskutatási munkacso­portjának ülésére érkezett Buda­pestre — látogatott az egyete­misták és az ifjúmunkások közé. Kisebbfajta népvándorlás in­dult meg vasárnap kora délután a miskolci sportcsarnok felé. Fia­talok százai érkeztek autóbuszon a megye minden pontjáról. Öt óra után néhány perccel már mintegy kétezren voltak a csar­nok előtt felállított színpad kö­rül, ahol a hazánkban tanuló szudáni fiatalok adtak ízelítőt az afrikai ország táncaiból, dalaiból. Bent, a csarnokban az óriási földgömb, a 20 tagú dzsesszze­­nekar már sejtetni engedte: rit­ka látványosságban lesz részük mindazoknak, akik eljöttek a KISZ központi bizottságának és a KISZ Borsod megyei bizottsá­gának a nemzetközi szolidaritá­si estjére. Török László, a KISZ Borsod megyei bizottságának első, titká­ra köszöntötte a fiatalokat, s az elnökség tagjait, akik között ott volt dr. Bodnár Ferenc, az MSZMP KB tagja, a Borsod me­gyei pártbizottság első titkára, John Kwadjo, a Nemzetközi Diákszövetség ghánai alelnöke és Fejti György, a KISZ központi bizottságának titkára. Részt vet­tek az eseményen az MSZMP KB, a Demokratikus Ifjúsági Vi­lágszövetség, a Magyarországon tanuló afrikai ösztöndíjasok, a hazánkban élő chilei kommunis­ták, valamint a nemzetközi szo­lidaritási bizottság képviselője is. A politikai nagygyűlésen Fejti György, a KISZ KB titkára mon­dott beszédet. Sok helyütt vasárnap is foly­tatódtak a KISZ KB felhívására szombaton megtartott VIT-mű­szakok. Csongrád megyében több mint harmincezren dolgoztak szombaton és vasárnap délelőtt az üzemekben, Győr-Sopronban szintén csak vasárnap, ért véget a VIT-műszak. A dolgozók országszerte a VIT-alapra fizetik be keresetü­ket, illetve egy részét jóléti cé­lokra fordítják. * A Szovjetunióban dolgozó és tanuló magyar fiatalok VIT-ve­­télkedőjén a vasárnapi döntőn nyolc csapat szerepelt. Ott vol­tak az Uszty-Ilimszkben dolgo­zók, az Orenburg­ gázvezetéket építők képviselői, kijevi, lening­­rádi és moszkvai egyetemisták. Az első helyezett csapat, amely Magyarországon részt vesz a ha­vannai repülőjegyért folyó orszá­gos döntőben, a kijevi egyetemis­ták együttese. * A szovjet fiatalok nemzetközi ifjúsági szolidaritási napot kö­szöntöttek hétfőn, a Komszomol kongresszusának előestéjén. Moszkvában sajtókonferenciát tartottak ebből az alkalomból. Barabás Miklós, a DJVSZ főtit­kára elmondotta: a fiatalok a szolidaritási napon támogatásuk­ról biztosítják Chile ifjúságát, amely harcol a fasiszta diktatúra ellen, Dél-Afrika, Namíbia, Rho­desia fajüldöző politikája ellen küzdő ifjú társaikat, a paleszti­ H.O.L fiatalokat.

Next