Magyar Hírlap, 1978. december (11. évfolyam, 283-307. szám)

1978-12-16 / 296. szám

12 1978. DECEMBER 16. SZOMBAT SPORTKÖZÖNSÉGSZOLGÁLAT MA­GYIR HÍRAP Az év legjobb magyar sportolói Portisch tizenharmadszor az élen Az MTI sportrovata a szak­­szövetséget,­­ véleménye alapján,­ 1964-től megszakítás nélkül, min­den esztendő végén közzéteszi az év legjobb magyar sportolóinak listáját. Az idei, immár tizenötö­dik választáson 84 sportoló érde­melte ki, hogy sportága, verseny­ága idei legjobbjának minősítsék. A 84 versenyzőből 39 már a ko­rábbi választásoknál is szerepelt, 45-e­n viszont először lettek sport­águk legjobbjai. Huszonnégyen védték meg tavalyi elsőségüket, s vannak olyanok, akik hosszú ide­je élvezik —■ sikeres szereplésük­kel — szakvezetőik bizalmát. Ebben az értelemben Portisch Lajos, az olimpiai bajnokságot nyert sakkválogatott elsőtáblás játékosa egyedülálló csúcstartó. Az eddigi 15 szavazásból tizenhá­rom alkalommal érdemelte ki a megtisztelő címet. Már az 1964. évi első szavazáskor is sportága legjobbja volt. Csupán 1965-ben és 1974-ben nem szerezte meg ezt a címet, ekkor a Magyar Sakk Szövetség nem jelölt az első hely­re férfisportolót. Az év legjobbjainak örök rang­sorában Portischt Hargitay And­rás (9 első hely) és Nagy Béla (8) követi. Az idei választás eredménye: ASZTALITENISZ: Havas Fe­rencné Magos Judit, Gergely Gá­bor. ATLÉTIKA: Papp Margit, Jámbor József. AUTÓ-MOTOR: Ferjáncz Attila, Tandari János (rallye), Szuhanyik László, Rángó László (túra), Kiss Dezső (hegyi), Gál József (terep), Zima János (szlalom), ifj. Nagy László, (Go­kart), Drapál János (gyorsasági), Németh Kornél (motocross), Szi­­ráczky István (salakmotor). BIR­KÓZÁS : Kocsis Ferenc. CSEL­GÁNCS: Varga Imre. EVEZÉS: F. Ambrus Mariann, Odor Lajos. GYEPLABDA: Prutek Tibor. ÍJÁSZ: Szobi Margit, Nagy Béla. JÉGSPORT: Temesi Imre (gyors­korcsolya), P. Nagy Zsuzsa (gyorskorcsolya), Regőczy Krisz­tina, Sallay András (jégtánc), Bar­­ogh János (jégkorong). KAJAK­KENU: Buday Tamás, Vaskúti István. KERÉKPÁR: Halász László (országút), Szűcs Gábor (pálya). KÉZILABDA: Vadász Jó­zsef­né, Káló Sándor. KOSÁR­LABDA: Kiss Lenke, Németh Károly. KÖNNYŰBÚVÁR: Gon­­da Judit, Tóth Árpád. LABDA­RÚGÁS: Kocsis István. LOVAS­SPORT: Bárdos György (fogat­hajtás), Krucsó Ferenc (díjugra­tás), Bálint Mihály (díjlovaglás), Cseresnyés László (military). MODELLEZÉS: Danku Sándor (hajómodell), Maczkó Oszkár (re­­pülőmodell). MOTORCSÓNAK: Fekete Péter (siklóhajó), dr. Ko­vács Ferenc (sporthajó). ÖKÖL­VÍVÁS: Totka Pál. ÖTTUSA: Sa­­sics Szvetiszláv. RÁDIÓAMA­­TŐR-SPORT: Gulyás Zsuzsanna, Sápi Imre. REPÜLÉS: Daróczi Éva (vitorlázórep), Hahner Ist­ván (vitorlázórep.), Witch Péter (motoros műrepülés), Szatmári Irén (ejtőernyő), Tímár Vince (ej­tőernyő). RÖPLABDA: Torma Ágnes, Buzek László. SAKK: Ivánka Mária, Portisch Lajos. Sí: Kővári Enikő, Szőllősi István. SPORTLÖVÉSZET: Fórián Éva, Bodnár Tibor. SÚLYEMELÉS: Baczakó Péter. TÁJÉKOZÓDÁSI FUTÁS: Rostás Irén, Boros Zol­tán. TEKE: Kristyán Zsuzsanna, Csányi Béla. TENISZ: L. Szöré­nyi Judit, Taróczy Balázs. TER­MÉSZETBARÁT: Rózsavölgyi Hilda, Decsi István. TOLLAS­LABDA : Gláser Zsuzsa, Berek­­nyei Imre. TORNA: Óvári Éva, Magyar Zoltán. ÚSZÁS, MŰUG­RÁS, VÍZILABDA: Verrasztó Gabriella (úszás), Hargitay And­rás (úszás), Kelemen Ildikó (mű­ugrás), Hajnal Attila (műugrás), Molnár Endre (vízilabda. VITOR­LA: Holovits György és Holovits Tamás. VÍVÁS: Gedővári Imre. Labdarúgó-híradó A nap mérkőzése: FTC—Tatabánya Még két forduló van hátra a labdarúgó NB I. őszi idényéből. Szombat után szerdán is pályára lépnek a csapatok, ekkor végle­gesen eldől az őszi sorrend. A ta­bella hármas élmezőnyéből a Fe­­rencváros az egyedüli, amely már nem hagyja el a fővárost, szom­baton a Tatabányát fogadja, majd Csepelen vendégszerepel. A szombati találkozók közül egyébként a Ferencváros—Tata­bánya találkozó ígérkezik a leg­izgalmasabbnak, hiszen a Ferenc­­városnak feltétlenül győznie kell ahhoz, hogy felzárkózzék a­­lista­vezetőhöz. A mérkőzés 16 órakor kezdődik­ az Üllői úton. Ugyancsak­ 16 órakor játsszák Győrött a Rába ETO—Videoton, és Zalaegerszegen a ZTE—Diós­győr találkozót. A listavezető Bp. Hor­véd ott­honában fogadja a Haladás együttesét. Az érdekességhez tar­tozik, hogy várhatóan mindkét csapat erősen tartalékosan lép majd pályára. A tabellán máso­dik helyen álló Újpesti Dózsa Székesfehérvárra, a MÁV Előré­hez látogat. Ugyancsak vidékre utazik a Vasas, a PMSC látja vendégül. Még két mérkőzés lesz Budapesten: a Vasas Izzó a Bé­késcsabát, a Csepel az MTK­VM-et fogadja. A Dunaújváros együttese Salgótarjánba látogat. Ezek a találkozók 13 órakor kez­dődnek. Az NB I állása Jan Zwartkruis, holland lab­darúgó szövetségi kapitány 15-ös keretet jelölt, ki az NSZK elleni, december 20-i, düsseldorfi barát­ságos mérkőzésre. Az „idegen­­légiósok” közül jelöltjei között van Neeskens a Barcelonából, Rep és Rijsbergen a Bastia csa­patából. A keret tagjai közül he­ten játszottak a június 25-i ar­gentínai VB-döntőn: Krol, Rep, Neeskens, Jansen, Brandts, Willy van de Kerkhof és Poortvliet. 1.Bp. Honvéd 15103 2 39-12 23 2.2. Dózsa 158 6 140-20 22 3.Ferencváros 158 5 233-19 21 4.Diósgyőr Rába EtO 159 2 424-23 20 5. 155 7 3 1­ 6.Tatabánya 156 5 425-22 17 7.Salgótarján 155 5 3­24-22 15 8.Videoton 155 5 519-18 15 9.Pécsi MSC 155 5 512-18 15 10.Békéscsaba 155 3 715-16 13 11.Vasas 154 5 621-25 13 12.Dunaújváros 154 5 620-26 13 13.Csepel 153 6 620-23 12 14.Zalaegerszeg 153 6 611-16 12 15.Haladás 155 2 818-32 12 16.MTK-VM 154 3 819-22 11 17.Szfv. MÁV Előre 154 3 811-29 11 18.Bp. Vasas Izzó 152 4 917-30 8 EREDMÉNYEK , ESEMÉNYEK A JÉGKORONG BEK 1977/78. évi döntőj­ének: első mérkőzése a Sap­ar­­scak Mos­íkva és a csehszlovák Földi Kladin­o között Moszkvában 4:4 ará­nyú döntedtermel ért véget. A rész­­vágóra 1978. f­ebruár 23-án, Klad­­nóbaji kerül sor. REKORDNEVEZÉS ÉRKEZETT a február 24-én és 23-én Bécsben meg­rendezésre kerülő fedettpályás atlé­tikai Európa-bajnokságra. Huszonöt ország 411 atlétájának indulásét je­lezték az egyes szövetségek. A leg­népesebb küldöttség az NSZK-é: öt­ven sportolót küldenek az osztrák fő­városba. CSEHSZLOVÁKIA JÉGKORONG­­VÁLOGATOTTJA második mérkőzé­sét 4:2 (1:2, 1:0, 2:0) arányban nyer­te meg Svédország ellen. Az első találkozón is a csehszlovákok diadal­­­maskodta­k, 6:3 arányban. A BAJNOKCSAPATOK EURÓPA KUPÁJÁT NYERT OSC és a Ku­pagyőztesek Európa Kupájának győz­tese, a KPK Koresula szombaton Ljubljanában mérkőzik egymással a vízilabda Szuper Kupáért. A talál­kozót a jugoszláv televízió 16 órától egyenes adásban közvetíti. KUPATÖRTÉNETHJK címmel megje­­len­t a Ferencváros hetvenöt éves­­sze­replését képben és szóban feleleve­nítő könyvecske. A kiadvány az,,FTC Üllői úti aján­­dékboltjában és a Lottó Áruházban vásárolható meg. MEGTARTOTTA ÜLÉSÉT a Magyar Vívó Szövetség újjáalakult huszon­egy tagú elnöksége. Az­ elnöki tiszt­séget továbbra is dr. Bakonyi Péter, a főtitkárit Tábor István tölti be. GRÓSZPÉTER ATTILA meglepetés­re legyőzte Faragó Iván nemzetközi nagymestert az országos sakkbajnok­ság tizedik fou­ddulój­ában. A perfiver­­senyben Pincér továbbra is tartja ve­zető helyét. A nők versenyében Po­­rubszkyna­k­ 7,5 pontja, Ivánkának 7 pontja és 1 függő játszmája van. JÉGKORONGBAJNOKI EREDMÉ­NYEK:, Ü. Dózsa—DVSC 8:3 (4:2, 0:1, 4:0), FTC—Székesfehérvári Volán 8:2 (2:0, 3:0, 3:2). A bajnokság állá­sa : 1. Ü. Dózsa 12 pont, 2. FTC 8 pont, 3. BVSC 4 pont, 4. Székesfe­hérvári Volán 4 pont. VÁRATLAN FORDULATTAL KEZ­­DŐDÖTT pénteke­n a súlyemelő­­csapatbajn­okság utolsó fordulója. A Tatabányai Bányász, a Tatai AC és az Oroszlány ugyanis a versenyki­írásban megjelölt 11.30 óra helyett csak 15.30 órakor adta le név sze­rinti nevezését, ezért a három klu­bot törölte a versenybíróság, s csu­pán ahhoz járult hozzá, hogy az egyesület­ek versenyzői versenyen kí­vül induljanalk.’ ,A versenyen ,köny­íl­vű­súlyú összetettben Varga 300 ki­­lóva­l, szakításban 135,5 kilóval ért el új országos csúcsot. Két jó eredmény Pénteken a Komjádi uszodában megkezdődött a Bp. Honvéd és a KSI közös nemzetközi úszóver­­­senye A közepes színvonalú ver­senyen két figyelemre méltó eredmény született: Wladár és a 14 éves Kindl győzelme és idő­eredménye. Eredmények.­­ 200 m mell: 1. Vermes 2:22.43 p., 2. Hargitay 2:28.31 p., 3. Droznyár 2:33.59. 200 m női hát: 1. Fodor .2:20.89 p., 2. Verrasztó G. 2:26.68 p., 3. Gu­lyás 2:27.85 p. 100 m hát: 1. Wla­dár S. 1:00.28 p., 2. Gordin (ame­rikai) 1:00.40 p., 3. Gulyás 1:00.61 p. 100 m női gyors: Schäffer 1:01.17 p, 2. Miklósfalvi 1:02.22 p., 3. Ardai 1:02.33 p. 100 m női mell: 1. Kindl 1:15.69 p, 2. Kiss 1:18.70 p, 3. Vass 1:19.23 p. 400 m­ gyors: 1. Nagy 3:58.96 p., 2. Wladár Z. 4:02.26 p., 3. Revelli (olasz) 4:09.82 p. Győzött a Statisztika A női asztalitenisz Bajnokcsa­patok Európa Kupájában a Sta­tisztika együttese Duisburgban 5:3 arányban győzött a nyugat­német DSC Kaiserberg ellen. A részletes eredmények: Szabó—Hirschmüller 2:0, Oláh —Simon 2:1, Magos—Stork 2:0, Szabó—Simon 0:2, Magos— Hirschmüller 2:0, Oláh—Stork 1:2, Magos—Simon 0:2, Szabó— Stork 2:0. Röplabdázók próbája Két európai röplabda-kupa­mérkőzésre kerül sor szombaton a fővárosban. E két találkozón a magyar csapatok játszmát sem veszthetnek, hiszen az első — idegenbeli — találkozón 3:0 ará­nyú vereséget szenvedtek. A Csepel férficsapata a BEK- ben a Steaua Bukarestet fogad­ja. A Csepel csak akkor juthat tovább, ha a három játszma so­rán nem veszt ,25 pontnál töb­bet. Még nehezebb a KEK-ben a Bp. Spartacus helyzete. Az NDK-beli Traktor Schwerinnel szemben ugyanis az első találko­zón mindössze 14 pontot gyűjtöt­tek a szövetkezettek. A NIM női gárdája, amely szombaton Párizsban játszik, már továbbjutónak tekinthető, hiszen itthon könnyen, 3:0 arányban győzött a Paris Universitaire Club ellen.­­ MAI MŰSOROK • MAI MŰSOROK • MAI MŰSOROK RÁDIÓ KOSSUTH: 8.30: Lány­ok , asszo­nyok. 8.55: Mozart-művek. 9.10: Szim­fonikus könnyűzene. 10.05 : A Viga­dó története. 10.43: Nóták. 11.30: Rá­­kosy Gergely: Chat noir. 12.20: Ze­nei anyanyelvünk. 12.30: Magyarán szólva. 12.43: Tito Chipa énekel. 13.00: Ifjúsági Rádió. 14.00: Bajnok Zsolt írása. 14.10: Népdalok. 14.30: Falu­rádió. 13.05: Új Zenei Újság. 15.40: A Carpenters együttes felvételei. 16.00: 163 óra. 17.30:­­ KosárLabda­ba­jnokság — Labdarúgás: Rába ETO —Videoton, Zalaegerszeg—D­órsgyőr és Ferenc­város—Tatabánya. 13.00: Svéd Sándor éneked. 13.15: Varga Ka­talin meséje. 18.25:­­ Könyvajánlat. 18.40: Sport. 18.45: Csokonai Vitéz Mihály: A méla Tempeföi. 19.50: Beethoven- és Dvorzsák-művek. 20.51: Adam Miekiewicz verse. 21.00: Föl­dön — vizen — Levegőben. 22.15: Ve­zényel Claudio Abbado. 0.10: Meló­diákoktól.­ PETŐFI. 8.05: Indulók. 8.20: Kül­politika. 8.33: Hetilapszemle. 8.38: Operettrészletek. Közben 9.05: Nagy Piroska riportja. 9.40: Orvosi taná­csok. 9.45: Válaszolunk hallgatóik­nak. 16.00: Szombat délelőtt.­­ 12.00: Rockzene. 12.33: Nóták. 13.30: Ének­lő ifjúság. 14.00: Labdarúgás. 15.00: Suppé: Banditák — Nyitány. 15.08: Népdal­körök. 15.28: Erich Knight: Gyere haza. Lassie ! 16.33: Ötórai tea. 17.35: Szivárvány. 19.35: Zenés játék. 20.33: Kosárlabda-bajnokság. 20.38: Dzsesszklub. 21.40: Népzenei Hangos Újság. 22.20: Finn könnyűzene. 23.10: Slágerek. 3. műsor. 7.30: Szlovák nyelvű mű­sor. 8.08: Arcok, művek, korok. 8.38: Magyar zeneszerzők. 9.02: Schubert­­, zongora­művek. 9.51: Verdi: Don Car­los. 11.05: Zenekari muzsika. 12.25: 2000 felé. 13.07: Mozart-fel­vételek. 14.03: Schütz: Halotti zene. 14.41: Gounod: Faust — Balettzene. 15.00: Beatzene. 15.25: Kainaramuzsika. Közben 16.10: Kritikusok fórum­a. 15.50: Kis magyar néprajz. 16.55: Hanglemezgyű­jtőknek. 17.55: Wagner: Tannhäuser. 20.14: Miért szép? 21.30: Kodály: I. vonósnégyes. 22.04: Iro­dalmi műsor. 22.29: Reneszánsz mu­zsika TELEVÍZIÓ BUDAPEST: 1. műsor. 8 00: Torna. 8.05: Iskolatévé. 10.00: A balek bosz­­szúja — Francia fam. 11.35: Egész­ségü­nkért! 11.45: Ifjúsági Ügyelő. 12.15: Játék a betűkkel. 1­5 05: Kán­tor. 16.00: TTT Kosárlabda Kupa. 17.20: A nap gyermekei — Jugo­szláv film. 17.30: Hogy mindenki jól járjon. 18.15. ..Hogy nálam különb legyen.” 18 55: Koncz Zsuzsa műso­ra. 20.00 : 07 jelentkezz! 20.50: Játsz­­szunk musicalt! 21.30: Szovjetunió— Svédország jégkorongmérkőzés. Köz­ben Híradó. 2. műsor. 16.33­: Karinthy Frig.Ws: Minden másképpen vám. 13.25: Kék­­fény. 19.30: Híradó. 20.00:­­Mesterhá­­­­zi Lajos: A Pro­méthe­u­­s­z- rej­tél­y. 21.15: Híradó. POZSONY. 9.15: A manók. 9.45:­­Fenn. északon. 10.30: Kalandok On­­tarióban. 13.35: Sport. 14.50: Fran­cia sorozat. 16.00: Hófehérke. 17.25: Jégkorongmérkőzés. 19.50: Híradó. 20.20: Igaz történetek. 21.45: Vetél­kedő. 22.25: Sport. 22.35: Vígjáték. 23.10: NDK-ze­nés műsor. BELGRÁD. 1. műsor. 16.00: Vízi­ Labda. 17.00: Kosárlabda. 18.45: Vi­dám műsor. 19.13: Rajzfilm. 19.30: Híradó. 20.00: Játékfilm. 21.45: Hír­adó. 2. műsor. 19.30: Híradó. 20.00: A varáz­sfuvola. 21.40: Sport. 21.55: Lee . Oswald pere. SZÍNHÁZAK Operaház: Elektra (N bérlet — K). Erkel színház: Szerelmi báj­ital (Pal­ló Imre bék­éit — 7). Nemzeti Szín­ház: Az a szép, fényes nap (7). A száaniki vetett (éjjel fű­). Nem élhe­tek muzsikaszó nélkül (Fővárosi Mű­velődési Ház — 7). várszínház: Lyu­kaséra — Sándor György szerzői­­est­je (7). Népszínház a Józsefvárosi Színházban: A has (7). Madách Szín­ház: Lóvá tett lovagok (7). Madách Kamaraszínház: Egy, kettő, három (7). Vígszínház: Kakukkfészek (7).­ Pesti Színház: Utazás az éjsza­k­ába . (7). József Attila Színház: Őrült Gre­ta (Postás bérlet — f3). Éjszaka (7). Thalia Színház: Hiawata (7). Ope­rettszínház: My Fair Lady (f3). A kutya, akit Bozzi úrnak hívtak (7). Zsebszínház: Ő meg ő (f3). Rad­nóti Színpad: Mondok, mondok éne­ket (4, 8). Egyetemi Színpad: Bee­thoven-kama­rae­st (7). Reflektor Szín­pad : Búcsú vacsora (13). Mikroszkóp Színpad: Mir­­ek néz engem? (19). Vi­dám Színpad: Micsoda cirkusz! (7). Gyermekszính­áz: A farkas és a hét gida (fia. Tom Sawyer kalandjai (3). Bábszínház: Hamupipőke (Nép­­köztársaság útja — 4). Jancsi és Ju­­lisika (Jókai tér — 11). Játékszín: Animációik — Marionett felnőtteknek (18). Népszínház: Lilipan (Nagykálaó. Mű­velődési Ház — 7). Szöktet­és a sze­­rájból (Szent­endre. Művelődési Köz­­pont — 7). Hagymácsika (Tiszavas­­vári — 3). Békéscsabai Jókai Szín­ház: Döglött aknák (Csanádapáca — 18). Debreceni Hungária Kamaraszín­ház: Ma élted megnősülök (7). Egri Gárdonyi Géza Színház: La Mancha lovagja (f 4). Győri Kisfaludy Szín­ház: Fáklya,láng (7). János vitéz (Sop­ron — 7). Kaposvári Csiky Gergely Színház: Szeget szeg,gél (7). Kecs­keméti Katona József Színház: Ret­tenetes szülők (7). Miskolci Nemzeti Színház: A mi . Cseh óvunk (3, 7). Pécsi Nemzeti Színház: Viktória (7). Pécsi Kamaraszínház: Nyitott ablak (7). Szegedi Kisszínház: Népáncszt­­r­ág (7). Háztűznéző (3) Szolnoki Szigligeti Színház: Legenda a lóról (3, 7). Veszprémi Petőfi Színház :­ Csók (7). A hétfejű tündér (Műve­­lődés­i Kö­zpoo­t — 3). Részletes szere­pos­ztan ée tartalmai a Pesti Műsorban. HANGVERSENYEK Zeneakadémia: Hangverseny Ko­dály Zoltán születésén­ek 13. évfoc­­­­dulóján. Az EDOSZ Szilágy­y Erzsé­bet hói kar­a. V­ez­ányel Moh­ayné Ka­landos Márta. Köz­r­erén­ökóink Jordő Jenő és Lehotk­a G­ábor. A Magyar Álam­i Népi Együttes ének- és ze­­nekara. Karigazgató Pászti Mik­ós, Ve­z­ényei Ferencsik János (f.). — Népeik zenéje (B-2. bérlet — 4). — Kisterem: Németh Ján­os zongoraest­je (18). — Marcibányi téri Ifjúsági Ház: Mesélő muzsika (IT2. bérlet — der­üli). Balatonfü­red, Hor­váth-ház: A Ma­gyar Hárfástrió h­aigver­senyje (7). MESEMONDÓ A .vassorrú meg a két lány. El­­m­ondja Budai István. Hí­vható (ITü-Gi&SV délután 2-től este 10 óráig. A SZOMBATI SPORTMŰSORBÓL RÖPLABDA: Csepel-­-Steaua Buka­­re­­st férfi BEIK-mérkőzés, Csepel, 15 óra; Bp. Spartacus—Traktor Schwe­rin férfi KEK-mérkőzés, Kőér utca, 18 óra. SÚLYEMELÉS: I. osztályú CSB döntői, Elem utca, 9 és 13 óra. ÚSZÁS: A Bp. Honvéd és a KSI nemzetközi versenye, Komjádi uszo­da, 9.30 és 17 óra. KIÁLLÍTÁSOK A FŐVÁROSBAN Magyar Nemzeti Múzeum: A ma­gyar koronázási jelvények (kedd, csütörtök, szombat, vasárnap). — Magyar Nemzeti Galéria: Plakátmű­­v­észet Thália szolgálatában. — Ju­bileumi stúdiókiállítás (1­958—13­­8). — Schubert Ernő festőművész kiállítá­­sa. — I­ Jakrisz Agamemnon szo­brász­­művész kiállítása. Nagy Gá­pi Biél­­la keramikusművész kiállítása. — Szépművészeti Múzeum, XIX. és XX. századi európai és cseh rajzait a prá­gai Nemzet Képtárból. — A fran­cia fes­tészet r­emekei , a moszkvai Puskin Múzeumból Renob­ito-i Peác­­sőig. — Budapesti Történeti Múzeum: A középkori Buda királyi várpalo­tája és gótikus szobrai. — Pesti­­budai ö­tvösség a XVIII. száza­dban.. — Néprajzi Múzeum: A koppenhá­­gai Dán Nemzeti Múzeum­ vendég­­kiállítása. — Népviseletek — a szik­. — Magyar pászt­ormű­vészet. — új szer­zemény­ek. — Japán hangszerek­. — Mexikó ősi és m­ai művészete. — A kézműipar tegnap és ma. — Iparművészeti Múzeum. Az európai ipar­mű­vészet remekei. — Európai kerámiaművészet. — Magyar ex Lib­­ris­ek a XVII. és XIX. században. — Régi kaukázusi szőnyegek. Magyar Munkásmozgalmi Múzeumi A prágai Klement Gottwald Múzeum vendéglői ál­lítása. ■—■­ Petőfi Iroda­lm­i Múzeum: Petőfi Sándor-, József At­tila-, Radnóti Miklós-, Gábor An­dor- és Krúdy Gyula-emlékk.ádlitás. — Károlyi-eand.ékszobák. — Hopp Fe­renc Kelet-ázsiai Múzeum: India. Közel-Kelet, Indonézia és Mongólia művészete. — A múzeum legszebb műtárgyai. — Kína Múzeum: Kínai festészet. — Kínai porcelámmű­vészet. — Japán művészieké. — Közlekedési Múzeum: A vasút tört­énete 11945-ig. — Repülés. — Hajózás. — Autó és motor. — Hetvenöt éves a mot­o­ros repülés. — Magyar Mezőgazda­sági Múzeum: Mezőgazdas­águnk nagyjai. — Pásztorélet. — Erőgép­­történet. — Erdőgazdálkodás. — Fa­­gazdálkodás — vadászat. — Halá­szat. — Borászat. — Testnevelési és Sportm­úzeum: Magyarok az olimpián játékokon. — Nagytétényi Kastély­­múzeum: Európai bútorok a XV-­­XVII. századiban. — Magyar bútor­­művészet. — Ritka anyagok. — Ba­rokk ötvösművek. Műcsarnok: Gust­a­w Zemla lengyel, szobrászművész kiállítása. — Fritz Hundertwasser osztrák festőművész tárlata. — Lossonczy Tamás fersitó­­művész kiállítása. — Fényes Adolf Te­rem : Tillai Ernő fotói. —­ Helikon Galéria: Könyvterjesztők tipografikai kiállítása. — Bartók Béla úti Ga­léria: Tolna megyei székelyek nép­­művészeti kiállítása. — Csepel Ga­léria: Lövegjártó Mária ke­rámiái. — Ferencvárosi Pincetárlat: Ágh As­ké­lin Lajos festőművész és P­ál Ferenc keramikusművész kiállítá­sa. — Stúdió Galéria: Szaba­dos Árpád rajzai. — Bercsényi Klub: Erdélyi Dániel és Láb­its Zoltán ki­­állítása. — Fiatal Művészek Klub­ja: Ulises Carriari (MoiLandia) könyv­­műgyűjteménye. — Fi­czek Fer­enc 'ki-,­állítása. — Fáklya Klub: Jubileumi kiállításs. Kulturális Kapcsolatok In­tézete: Könyvkiálltás az NDK-ból. — Szovjet Kultúra Háza: Grúz iparmű­­vészeti kiállítás. Magyar Hírlap politikai napilap Főszerkesztő: DARVASI ISVÁN Helyettes főszerkesztő: VARGA JÓZSEF és TÁBORI ANDRÁS Felelős kiadó: SIKLÓSI NORBERT a Lapkiadó Vállalat igazgatója , Athenaeum Nyomda, Budapest Rotációs magasnyomás Felelős vezető: SOPRONI 8£LA vezérgazgató Terjeszti a Magyar Posta INDEX: 25007 ..................—váz­.

Next