Magyar Hírlap, 1980. február (13. évfolyam, 26-50. szám)
1980-02-27 / 48. szám
'(xXjBOlui if( . •.... Magyar Hírlap X b.^ \ [)M(1^^aVarkp'kkep ^ ••,,/ b', X 1980. FEBRUÁR 27. SZERDA 5 A termékváltás hátterében 'I^TtT v t'o^' Parlamenti bizottságok ülése Amiben „fantáziát " láttak Ha a termékszerkezet módosítása kerül szóba Somogy megyében, példaként emlegetik a Budapesti Finommechanikai Vállalat Kaposvári Gyárát. A mindössze tíz évvel ezelőtt alapított gyárban három ízben hajtottak végre sikeres termékváltást, és minden alkalommal jelentősen meghaladták az előző gyártmányok műszaki-technikai színvonalát, korszerűbb, magasabb értékű, exportképesebb terméket állítottak elő. Bármilyen különös, de az érdeklődést, a megkülönböztetett figyelmet mégsem a termékváltás ténye keltette fel, hanem az a szokatlan magyarázat, amellyel a gyárban az átállás eredményességét indokolják. Bennünket is ez vonzott Kaposvárra, s a gyárban már az első lépéseknél tapasztalhattuk: ami a kívülálló számára szokatlan, az itt természetes. A gyár igazgatója látogatásunk napján házon kívül volt, de meghagyta: keressük fel a személyzeti osztály vezetőjét, aki a termékváltás ügyében éppenúgy illetékes, mint a gyár bármelyik gazdasági vezetője. Első helyen A személyzeti munka az olyan nagy horderejű és látszólag „tisztán” gazdaságinak tűnő folyamatban, mint amilyen a termékszerkezet módosítása, valóban ritkán kerül a „szürke” háttérből az egyenrangú „illetékesség” szintjére. A kaposvári gyárban azonban ennél is többről van szó. A termelés úgynevezett emberi tényezőinek kiemelkedő szerepet juttatnak. — Az alapító gárdát, amelyekben az új, még friss mészszagot árasztó gyárban megkezdte a termelést, az első perctől kezdve a jövő izgatta — mondotta Lovró Mihály, a személyzeti osztály vezetője, maga is az alapítók egyike. A termelést nagyrészt szakképzetlen munkásgárdával indítottuk el, hiszen megyénkben a híradástechnikai iparnak nem volt hagyománya. A mérnökök, a technikusok, a termelés akkori műszaki „vezérkara” a fővárosi törzsgyárból érkezett ide, és sokan nem is titkolták: „vendégszerepelni” jöttek, betanítják a munkát, aztán boldoguljunk, ahogy tudunk ... — Boldogulásunkhoz azonban — vette át a szót Herczeg János, a műszaki osztály vezetője — a kezdeti tervek túlságosan keskeny sávot nyitottak, mert főleg alkatrészgyártó, bedolgozó szerepet szántak a kaposvári gyárnak. Érthető, hogy ez a „szerepkör” nem vonzotta, nem marasztalta a műszakiakat. Tíz évvel ezelőtt valóban merész fantázia kellett volna ahhoz, hogy előre lássák a jövőt, amikor majd ennek a fiatal gyárnak a neve fémjelzi a legkorszerűbb mikrohullámú berendezések gyártását... Szakmát adni — A személyzeti munkában — amely nemcsak a jelen, hanem a jövő számára is dolgozik — hamar felfedeztük: csak akkor tudjuk „megfogni”, megtartani Kaposváron a híradástechnikai szakembereket és azokat a helybéli fiatalokat, akik gimnáziumi érettségivel kerültek a gyárba, ha magában a munkában, a termékeinkben látnak valami fantáziát, jövőt, szakmai és anyagi fejlődési lehetőséget. Az alkatrészgyártás ezt az igényt nem elégítette ki. Világos volt számunkra az is,hogy műszakilag értékesebb munkát csak akkor bíznak ránk, ha „fogadókészségünk” emberi, szakmai szempontból is megfelelőnek bizonyul. Ez a felismerés mindjárt a kezdetben olyan oktatási, képzési és továbbképzési program kidolgozására késztetett bennünket, amely a frissen összeverbuválódott kollektíva valamennyi tagját érintette. A kívülállók akkoriban tréfásan, néha gunyorosan megjegyezték: „Mire ez a nagy tanulás? Tán azt hiszitek, hogy az ún.yagyár rátok bízza majd a „szuper” termékeket?« „Miért ne — válaszoltuk —, megvan rá minden lehetőségünk...” Lovró Mihály a lehetőséget a dolgozók következetes szakmai felkészítésében látta. Herczeg János mérnök, akit a budapesti törzsgyárból helyeztek ide, másban is felfedezte a „fantáziát”. — A technikai feltételek már kezdetben is adottak voltak a magasabb értékű munkához — mondotta. — Vállalatvezetésünk tisztességes ipartelepítési politikát folytatott, mert nem ócskavassal, „kiszuperált” gépekkel szerelte fel ezt a modern kis gyárat, hanem az adott időben lehetséges legkorszerűbb gépekkel. A jövő itt valóban a munkával, a termeléssel összhangban gondolkozó káderpolitikán múlott. A gyár káderei — Kik voltak a káderek, akikre számítottak? — A gyár minden dolgozója — válaszolta Lovró Mihály, s ezt valóban így is fogták fel. Káder volt számukra a fővárosból érkezett fiatal Barka József esztergályos, akinek nemcsak a jövendő felesége tetszett meg Kaposváron, de az a lehetőség is, amit a gyárban felvillantottak előtte. Szívesen vállalkozott a tanulásra, leérettségizett, elvégezte a gépipari technikumot, majd a főiskola levelező tagozatán üzemmérnöki diplomát szerzett. Ma a szerelde helyettes üzemvezetője. Kádernak tekintették a fiatal Szakály Sándort, aki gimnáziumi érettségi után került a gyárba, s akit szülei annak idején nem tudtak rávenni a továbbtanulásra. „A gyáriaknak sikerült” — mondotta Szakály Sándor —, „előbb arra vettek rá, hogy szerezzem meg a szakmunkás-képesítést, utána főiskolára küldtek". Szakály Sándor is megszerezte a mérnöki diplomát, s ma 40 ember munkáját irányítja. Tíz évvel ezelőtt a híradástechnikai szakmát még szinte kizárólag a Budapestről „leküldött” munkások képviselték, most viszont már a gyár dolgozóinak több mint fele szakmunkás-képesítéssel rendelkezik. Ugyanakkor a fizikai állományban dolgozók több mint negyede műszaki középiskolai végzettségre is szert tett. A szakemberképzésben a megye statisztikájában is az élre kerültek: amíg 1000 foglalkoztatottra Somogy megyében 18 felsőfokú végzettségű szakember jut,addig a Finommechanikai Vállalat Kaposvári Gyárában hatvan. A kaposvári gyár vezetői a mind korszerűbb termékváltásban, a gazdasági, műszaki, technikai feltételekkel egyenrangúnak tartják a dolgozók szakmai felkészítését, a céltudatos káder- és személyzeti munkát. Felfogásukat a sikeres termékváltás igazolja. Péter Ilona sok meg a kibicek feleségei. Ha nem figyelek oda, akkor is hallom, miről beszélnek. A gyerekeikről, de talán még inkább az unokáikról, már amelyiknek van. A tarján asszony viszi a szót, mintha mesét mondana. Néha pedig az a magas, ősz hajú asszony mondja a magáét, ezüstfoga idáig villan: „nekem három fiam van. No, meglett az első unoka, hát képzeljék el: kislány. Még együtt laktunk akkor,, volt úgy, rászóltam a kismenyemre: hagyjad csak, majd én megfürdetem. Hát az olyan szokatlan volt nekem, hallják! Fürdetem, fürdetem, és nincs a markomban semmi..Nevetnek. Mert ilyen ez az itteni csönd. Nevetéses. Hihetnéd azután, hogy mintha dicsekvőek lennének. Azt mondja az a mély hangú asszony egyik este: „jövőre megkapja az uram az új autót. Én már csak a színes tévére spórolok. Mire nyugdíjba megyek, annak meg kell lenni — mondja és virágos nylonpongyolájában hátradől a kagylófotelben.” Nem hinném, hogy dicsekvésből mondaná. Egyszerűen az életükről beszélnek. Ez pedig a gyarapodással van összefüggésben. Kiderül aztán, ki ez a színes tévés asszony: fizikai munkás, a férje buszsofőr. Állandó téma a víz is. Mármint az itteni termálvíz milyensége, összehasonlítgatják a szoboszlóival, a bükivel, a harkányival, a tapolcaival, a pesti Lukács- fürdőbelivel. Kiderül ebből, hogy az évek múlásával így, az üdülések jóvoltából ismerték meg az országot Aminthogy az is nyilvánvaló, hogy az évek meghozzák a bajokat is: hol itt fáj, hol ott, ahogyan vénülnek a csontok, sorra leadják a jelzést: a fájdalmakba nem szabad belenyugodni. Őszbajusz bácsi mindennap kikészül estig. Dolgozik benne a sör veszettül. Ma is megjelenik a vacsoránál a kezében egy félkilós csomagolású disznózsír: az önkiben vette, hogy őneki ez a vacsora — házi disznótoros — nem kell. Itt mindent elsóznak. Az ő felesége soha nem tett sót az ételbe. Míg élt. De most már ha ő is meghal, lefelé lehet fordítani a koronát — mondja. Senki nincs már meg a famíliából. Felső ajkát beszívja, mint a gumiarcúak, vigyázz, kinevet, aki rádnéz, öreg, mit sem ad rá, fölmarkolja a kosárka kenyeret, villával eszi a fagyott zsírt, kész kabaré, az ételhordó asszonyok a fejüket csóválják, jaj, ez a bácsi, hát nem tud választani háromféle menüből, dehogy tud, hiszen özvegyi egyedülvalóságában, úgy látszik, a zsíros kenyérre kapott rá. Másnap reggel az üdülővezető keresi meg az asztalnál, fiatal, rokonszenves ember a békésen pipázgatók közül, hogy nem kell ide kintről ennivalót hozni, ha épp zsírt akar, akad a konyhán az is. Annyit eszik mindenki, amennyit akar, hoznak pótadagot egy szóra, és jól főznek, meg lehet unni a sok húst. Mindegyik étkezésnél odaáll a kultúros a mikrofonhoz, megállnak csörgésükben az evőeszközök, az asztal melletti beszélgetés abbamarad. Hallgatjuk a programokat. Látogatás a Déri Múzeumban. Színházi előadás, jegyek kaphatók a Volponéra. Holnap moziba megyünk. Sakkverseny. Billiárdverseny. Ki mit tud vetélkedő. Jönnek a zeneiskolások, hangverseny a harmadik emeleti társalgóban csendóra után. Kirándulás Nagyváradra, buszon. Két buszon mennek, annyi a jelentkező, harmadnap este úgy kilenc tájban jönnek haza, kintről behallatszik az éneklésük, na, milyen volt? Jó volt! Nem irigylem a kultúrást, ennyi programmal a nyakában. Fiatal, barna asszony, reggeltől estig nincs megállása, jó, hogy bírja a tempót, bár ez se lehet könnyű: bennünket kér meg, ha patika felé járunk, kiválthatnánk neki azt az üveg Dalgolt, szeretne egyszer már egy jót aludni. Írassuk fel a doktornővel, de meg ne mondjuk, hogy neki lesz. Dehogy mondjuk. Senkinek. Közben lassanként nyílnak, nyildogálnak az aranyesőgallyak a kis vázákban, a presszóasztalokon. Ebédnél szemüveges asztaltársunk azt újságolja, a szobatársával, a móri vasboltossal elmennek megkeresni Csokonai sírját. Valahol a város szélén van, egy régi temetőben. Ballagnak aztán, útbaejtvén a szekszárdi borkóstolót is persze, hiszen Csokonaihoz mennek ők. Mi is nekivágunk a Nagyerdőnek, csodálni az öreg fákat, szemrevételezni a fiatalját A hallban megállít bennünket az a szegedi nénike, akivel összebarátkoztunk: „megkapná-e a fiam a levelet, ha most föladnám? Azt mondta, kijön elébem, ha érkezek. Mi lesz, ha nem kapja meg? — Vállat von. — Ha minden húr pattan, majd taxival megyek haza.” De azért nekiáll a levélírásnak a nehéz kezével. Kovács Iette Atomenergia, közrend A paksi atomerőmű tervezői és építői megtettek-e mindent a fokozott biztonságért, a dolgozók és a környékbeli lakosok védelméért? Nem okozhat-e veszélyt a hulladékanyagok elszállítása és tárolása? — többek közt ezek a kérdések hangzottak el tegnap az országgyűlés jogi, igazgatási és igazságügyi, valamint ipari bizottságainak együttes ülésén. A békés felhasználás elvei A Parlament gobelintermében tartott tanácskozáson, amelyen dr. Gajdócsi István elnökölt, részt vett Raffai Sarolta, az országgyűlés alelnöke. A képviselőkön kívül jelen voltak, s a vitában felszólaltak tudományos életünknek az energetikával foglalkozó személyiségei. Az atomenergiáról szóló törvényjavaslat fontosabb téziseire dr. Markója Imre igazságügy-miniszter hívta fel a képviselők figyelmét Beszélt azokról az aggályokról, amelyek az atomenergia hasznosítását kísérik, s amelyek — a világháborús emlékeket, a fokozott nukleáris fegyverkezést tekintve — részben indokoltak, de a békés felhasználás vonatkozásában alig-alig. Hiszen kétségtelen, az atomenergia alkalmazása jár némi kockázattal, de ez — a világ atomenergia-iparának fejlettsége folytán — jóval kisebb, mint akár a hagyományos energiatermelő ágazatoké. A miniszter ismertette az atomenergia békés felhasználásának elveit is. A felszólalók közül dr. Vida Miklós kiegészítő, illetve módosító javaslatokat tett, melyek egy részét később a bizottság elfogadta. Rámutatott a nemzetközi szerződések jelentőségére, a lakosság állandó tájékoztatására, az Országos Atomenergia Bizottság kiemelt szerepére. Dr. Nezvál Ferenc a sugárveszély, majd általában a környezetszennyezés helyzetéről és a védekezés lehetőségeiről érdeklődött. Dr. Cselőtei László az atomhulladék elhelyezését tette szóvá: tárolása nem jelent-e veszélyt a környék lakosságára? Többen említették a választópolgárok bizalmát az atomenergia hasznosítását illetően, de nem hallgattak egyesek aggodalmáról sem. Duna menti lakosok kérdését továbbította dr. Radnai Éva az esetleges bombázással kapcsolatban, S. Hegedűs László pedig azt vetette föl: nem lesz-e káros hatással a folyóra a belé ömlő nagymennyiségű hűtőfolyadék. Szóba került az egészségügyi szervek felelőssége a radioaktív anyagok és berendezések használatáért, és az is, vajon helyes-e, hogy egyes ionizáló eszközök (műszerek, röntgengépek) magántulajdonban is lehetnek. A kérdésekre dr. Osztrovszki György akadémikus, az OMFB elnökhelyettese, Szili Géza nehézipari miniszterhelyettes, Sztanyik László, a Sugárvédelmi Intézet igazgatója, Láczai Szabó Tibor, a NIM főosztályvezetője és Gyimesi Zoltán, a KFKI igazgatója, valamint az igazságügy-miniszter adott kimerítő válasz! A feleletekből megnyugtatóan kiderült, hogy sem földrengés, vagy villámlás, de még bombatalálat sem jelent különösebb veszélyt a paksi erőműre. A kiégett üzemanyag tárolása biztonságos lesz, agyagba vájt vasbeton tárolókban és konténerekben tartják majd a szilárd hulladékot A Duna vizének biológiai egyensúlyát a hűtővíz nem fogja felborítani, még akkor sem, ha tovább növelik az erőmű kapacitását A vitában — a említetteken kívül — felszólalt még dr. Antalffy György, dr. Bognár Rezső, dr. Lakatos Pál és Magyar Sándor képviselő. A két bizottság a törvényjavaslatot egyhangúan elfogadásra javasolta. Megalapozott határozatok Az igazságügyi és jogi bizottság ülésén dr. Szijjártó Károly legfőbb ügyész és dr. Szakács Ödön, a Legfelsőbb Bíróság elnöke számolt be az 1978-ban és 1979-ben végzett munkáról. A legfőbb ügyész a többi között megállapította: minden hatodik közlekedési baleset ittassággal függ össze. Dr. Földváry József, a pécsi állam- és jogtudományi kar rektora ezzel kapcsolatos hozzászólásában hangoztatta: " Napjainkban a volán mellett ülők közül elég sokan a KRESZ- előírásokat vagy nem ismerik, vagy nem tartják be. A tilos jelzéssel, a megengedett sebességgel nem törődnek. Olyan főútvonalakon, ahol nem szabad kerékpározni, lovas kocsival közlekedni, éppen úgy járnak, mintha rájuk nem vonatkoznának a tiltó rendelkezések. Dr. Gajdócsi István, a bizottság elnöke ezt Bács megyei példákkal is alátámasztotta. A közveszélyes munkakerülők, illetve az úgynevezett „látszatállásokban” levők helyzete is szóba került A társadalmi tulajdon fokozottabb védelmét az állami, hivatali és a belső ellenőrzés megszigorítását sürgette Barta Lászlón kívül Győri Sándor és Szűcs Gábor képviselő. — A gyermektartási kötelezettségüknek sokan nem tesznek eleget Ez tűrhetetlen — hangoztatta felszólalásában Szokola Károlyné dr. —, kijátsszák a jogszabályokat, hogy ne kelljen fizetniük. Dr. Juhász Tibor megerősítette képviselőtársa megállapítását és hozzáfűzte: ma már az igazságügyi szervek az ilyenekkel szemben a törvények előírásai szerint járnak el, de még akadnak, akik ezt ki akarják játszani. A bírói tekintélyről szólt dr. Antalffy György, a Magyar Jogász Szövetség elnöke, majd folytatta: — örvendetes, hogy a kisajátítási perek száma csökkent Az ilyen ügyekben eljáró tanácsi szervek általában már megalapozott határozatokat hoznak. De annál szomorúbb, hogy a válások következményeként a lakásbérleti döntéseket nagyon sokan nem tartják be, holott ezeknek a jogszabályoknak a megszegőit évenként nem néhány száz forintra kellene megbüntetni, hanem esetleg 10 ezer forintra, mert erre is lehetőség van. Az ülés dr. Gajdócsi István zárszavával ért véget BBA—F. J. / -----------------------------------------------------------------------------------Továbbfejlesztik a szénbányászatot Az előrejelzések szerint hazánk energiaigénye az ezredfordulóig kétszerese lesz a jelenleginek, s miután az import energiahordozók világpiaci árának további emelkedésével lehet számolni, egyre nagyobb jelentőségű a hazai energiaforrások jobb kihasználása. Egyebek között erre hívták fel a figyelmet az MTA Veszprémi Akadémiai Bizottságának tegnapi ülésén, amelyet a Tatabányai Szénbányáknál tartottak. Elhangzott a többi között, hogy a hazai kőolajból és földgázból a másodlagos és harmadlagos feltárási eljárások alkalmazásával is csak csekély mértékben fokozható a termelés. A szén bányászatának fokozásához viszont adott az ásványvagyonunk, hiszen a gazdaságosan kitermelhető szenünk a jelenlegi termelési szinten 130—140 évre elegendő. Mindezeket alapul véve erőteljesen fejlesztik a hazai szénbányászatot