Magyar Hírlap, 1980. február (13. évfolyam, 26-50. szám)

1980-02-01 / 26. szám

MASGYŐR HOLNAP 121980. FEBRUÁRI, PÉNTEK SPORT-KÖZÖNSÉGSZOLGÁLAT Király Kupa Csak a bravúr segíthet Akárcsak tavaly, ebben az év­ben is a csehszlovák és a magyar teniszválogatott­­jutott a Király Kupa döntőjébe. Válogatottunk csütörtökön Chrudimban, a Transporta-csarnokban játszotta le az első mérkőzést, a házigaz­dák ellen. Az egyesekben két játékosunk, Taróczy és Machán gyenge tel­jesítményt nyújtott, a két mér­kőzésen összesen kilenc játékot tudtak nyerni. Smid—Machán 6:4, 6:2. A ma­gyar teniszező csak az első játsz­mában volt egyenrangú partnere Smidnek, ekkor kétszer el is tudta nyerni ellenfele adogatását. Saj­nos, még ez sem volt elég — az első játszma megnyeréséhez sem. Lendl—Taróczy 6:2, 6:1. A ta­valyi ifjúsági világbajnok ener­gikusan játszott, remek teljesít­ményt nyújtott. Taróczyt néhány vonalbírói tévedés zavarta, de nem ez döntött. A párosban már csak a szépí­tésre volt lehetősége a magyar együttesnek, de Szőke sem tudott segíteni. Smid, Slozil—Machán, Szőke 6:4, 7:5. Végeredményben tehát a Király Kupa-döntő első mérkőzésén Csehszlovákia 3:0 arányban győz­te le Magyarországot. Vasárnap Debrecenben, a visszavágón, a magyar teniszezők csak bravúr­ral nyerhetik el a kupát, úgy, ha játszmát sem vesztenek, és nagy játszmaaránnyal győzik le ellen­felüket. Nem ment a világrekordernek Bakosi győzött hármasugrásban Nagy meglepetéssel kezdődött a Bp. Hon­véd 12 ország ver­­senyzőit felvonultató fedettpályás atlétikai . . versenye az Olimpiai csarnokban. A női távolugrás elő­kelő vendége, a világcsúcsot 709 centiméterrel tartó távolugrónő, a szovjet Bardauszkene bizony­talan ,sorozat végén 622 centimé­tert ugrott, és ez csak az ötö­dik helyhez volt elegendő. A nyír­egyházi Zsarnóczai és a TF-es Fa­zekas is jól küzdött, mindketten túljutottak a 630 centiméteren, ám az NDK-beli Pappler utolsó kísérletével túlugrotta őket. Színvonalas küzdelmet vívtak a női magasugrók is. Az esély­telenebb NDK-beli Reichstein 190 centiméteres ugrásával le­győzte a világranglistán a leg­jobbak között szereplő szovjet Popkovát. Mint ismeretes, a fe­dettpályás világcsúcstartó Mátay Andrea külföldön versenyez. A női súlylökésben a szovjet Szamszonova csaknem négy mé­terrel előzte meg a legjobb ma­gyart. Honfitársa, a vágtázó Sljapnyikov két számban is dia­dalmaskodott, előbb a 60 méte­res férfi síkfutásban, majd a 200 méteren is győzött. Gyenge ellenfeleket kaptak a rosszul sikerült futambeosztás miatt a magyar női középtávfu­tók, így az érmes helyezéseken az erősebb futamba került kül­földiek osztoztak. Az első napi 11 számból mind­össze kettőben született magyar győzelem. A hármasugrásban Ba­kosi a magyar csúcsot ostromolta, és biztos győzelmet aratott. A másik magyar győztes a 200 mé­teres női síkfutásban Orosz Irén volt. Eredmények: Férfiak , 60 m: 1. Sljapnyikov (szovjet) 6,73 mp. 200 m: Sljapnyikov 21.5 mp. 800 m: 1. Resetyak (lengyel) 1:50.4 perc, 3000 m: Justus (NDK-beli) 8:04.1 perc ...­ 3. Török (Volán) 8:08­0. perc. Hármas: 1. Rakosi (Nyíregyháza) 16.36 m. Nők, 60 m gát: 1. Brandis (NDK) 8.45 mp. 2. Bartha (MTK­­VM) 8,60. 200 m: 1. Orosz (II. Dózsa) 24.4 mp. 800 m: 1. Belou­­szova (szovjet) 2:03,7 p. Távol: 1. Pappler (NDK) 639 cm, 2. Sár­­nóczai (Nyíregyháza) 636, 3. Fa­zekas (TFSE) 633... 5. Bardausz­kene (szovjet) 622. Magas: 1. Reichstein (NDK) 190 cm. Súly: 1. Szamszonova (szovjet) 19,11 m, 2. Hertl (Ú. Dózsa) 15.47. A kétnapos fedettpályás ver­seny pénteken ér véget, 14 órától a rúdugrók lépnek pályára, majd 16.30 órától a következő számok­ban rendeznek döntőket az Olim­piai csarnokban: a férfiaknál tá­volugrás, 60 m gát, magasugrás, súlylökés, 400 méter, 1500 méter, a nőknél: 60 méter, 400 méter és 1500 méter. Labdarúgó-híradó Döntetlen és vereség Argentínában Az Argentínában túrázó ma­gyar labdarúgó ligaválogatott né­ven szereplő, több játékossal ki­egészített Ferencváros elszenved­te első vereségét, a San Leremé­től kapott ki 4:1 arányban. A szűkszavú hírügynökségi jelen­tés szerint legközelebb Rosarió­­ban lép pályára a ligaválogatott, és több sérült játékos szereplésére is számítanak majd. A magyar gólt Schmidt fejelte, és a 35 fokos hőségben a következő felállásban játszott a magyar csapat: Kakas — Tepszics, Udvardi, Tóth, Judik, Rab, Mészöly, Takács, Jancsika, Schmidt, Bíró. A Bp. Honvéd a cordobai Ins­­­tituto ellen lépett pályára, és 1:1 arányú döntetlent ért el. A gól­lövőkről nem érkezett jelentés, az őszi bajnok kezdő csapata: Guj­­dár — Fejes, Kocsis, Garaba, Var­ga, Pál, Pintér, Dajka, Gyimesi, Esterházi, Weimper. Újabb NB 1-es együttes utazik külföldi vendégszereplésre. Az MTK-VM február 5-étől Nagyvá­radon, Aradon és Szatmárnéme-tiben játszik barátságos mérkő­zést. * Két héttel korábban a terve­zettnél tért vissza Prágába. Cseh­szlovákia olimpiai labdarúgó­­válogatottja, miután a magyarok elleni április 13-i selejtezőre ké­szülő együttes Amerikában ven­dégszerepelt. A Mexikóba rende­­zett mérkőzéseik ugy­anis elma­radtak, és február 10-ig kellett volna várni, hogy Kolumbiában folytassák túrájukat. * Gyenge játékot hozott a Szu­per Kupának kikiáltott nottingha­­mi találkozó, melyen a BEK- és a KEK-győztes találkozott egy­mással, és a Nottingham Forest a spanyol Barcelona ellen 1:0-ás győzelmet ért el. A gólt Charlie Georg fejelte O’Neill beadásából. A jelentések szerint a Barcelona kapusa, Artola bravúrosan vé­dett. A visszavágót február 5-én Barcelonában játsszák. Moszkvára 376 sportolónk készül Végleges csapat júniusban A moszkvai nyári olimpiai já­tékokra 376 magyar sportoló ké­szülődik, közülük 281 férfi és 95 nő — ezzel kezdte összefog­lalóját az OTSH csütörtöki­­saj­tótájékoztatóján Lochmayer György, a sporthivatal főosztály­­vezetője. Ez a szám a labdarú­gók nélkül értendő, hiszen az ő útjuk még bizonytalan. A szakvezetők legkésőbb má­jus végéig tesznek javaslatot a kiutazók végleges listájára, ezt a Magyar Olimpiai Bizottság alapo­san megvizsgálja, s június első napjaiban véglegesíti. A szokásos olimpiai eskütételre ennél jóval korábban, február 10-én kerül sor. Ami pedig a csapatkijelölés utáni időszakot illeti: az előjelek szerint­­ minden központi felké­szülési tábor megtelik majd, egyes sportágak képviselői pedig Budapesten töltik a kiutazás előtti utolsó heteket. A szakve­zetők úgy látják jónak, hogy a legtöbb olimpiai résztvevő csak 72 órával a moszkvai színrelé­pés előtt foglalja el helyét az olimpiai faluban. Kivételt képez­nek azok, akiknek már korábban is halaszthatatlan teendőik akad­nak: a tornászok például hivata­los edzéseken vesznek részt, a vi­torlázóknak hosszabb időre van szükségük a hajóbeállításhoz, a sportlövőknek és az íjászoknak fa pályát kell megismerniük. . Lochmayer György emlékezte­tett arra, hogy a moszkvai olim­piai szervező bizottság már 26 körlevelet juttatott el a NOB tag­országaihoz, s ezekben igen hasz­nos információkkal szolgált, töb­bek között a versenykiírásokkal, az edzésrenddel, az olimpián használható felszerelések listájá­val, sokféle technikai ismerettel, a közlekedési tudnivalókkal. Moszkvában már másfél éve te­vékenykedik a magyar olimpiai attasé. Szabó Sándor, a magyar nagykövetség munkatársa. Úton az olimpiai láng Magyar idő szerint csütörtökön a koradélutáni órákban Görögor­szágból a légierő sök­hajtásos re­pülőgépén az Egyesült Államok­ba érkezett a hagyományok sze­rint Olympiában szerdán meg­gyújtott olimpiai láng. A virgi­niai Langley légitámaszponton enyhe havazás közben első futó­ként a 27 éves amerikai háziasz­­szony, Suzy Mink vette át a fák­lyát, és egy kis hajó fedélzetén átkelve a York folyón, megkezde­­­te az első öt kilométer teljesítését­­ a történelmi yorktowni csatame­ző felé. Az 1600 kilométeres út­vonalon, amely Washingtonon, Baltimore-on, Wilmingtonon, De­­laware-on, Princetownon, New Yerseyn, New Yorkon és Alba­­­­nyn vezet keresztül, sportolók­­ váltják egymást, hogy eljuttassák­­ a messziről érkezett tüzet Lake­­ Placidba, a XIII. téli olimpiai já­tékok színhelyére. Útközben több mint 100 ceremóniára kerül sor. A Szovjetuniót közel száz spor­toló képviseli a téli olimpián, és a szovjet versenyzők a bob kivé­telével valamennyi számban in­dulnak. Már elindult a szovjet versenyzők első­ csoportja : a mű­­korcsolyázók és a gyorskorcso­lyázók érkeznek elsőként a téli olimpia színhelyére. Már Lin­ke Placidban edz a Kí­nai NK küldöttsége- Olimpiai csa­patukban 28 sportoló kapott he­lyet. EREDMÉNYEK , ESEMÉNYEK TBILISZIBEN újabb mérkőzést ví­vott a Szovjetunió és az Egyesült Államok ökölvívó-válogatottja. A má­sodik összecsapás is a hazaiak si­kerét hozta, ezúttal 10:8 arányban. BOGOTÁNBAN olimpiai labdarúgó­­selejtező mérkőzésen Brazília 4:0-ra nyert Bolívia ellen, nyugdíjba ment a Debreceni MVSC ügyvezető elnöke. Szombati András, a klub küldöttközgyűlése Milbik Kálmánt választotta meg utó­daként. Mi­lbik Kálmán a sportkör elsőosztályú műugrója volt és leg­utóbb pártmunkásként dolgozott Deb­recenben. NDK-SIKEREKKEL fejeződött be a Városligetben a nemzetközi gyorskor­csolyázó-verseny. A női összetettben­ Wirsing győzött, a férfiösszetettet Handke nyerte. MÜNCHENBE ÉRKEZETT az asz­talitenisz Európa 12-re a magyar csa­pat. K­lám­pár betegsége miatt itthon maradt és helyén a tartalék Takács szerepel. Ugyancsak betegség miatt maradt távol a román Alexandru, akinek helyére a női mezőnybe a francia Bergeret került. mai műsorok • MAI MŰSOROK •­­MAI MŰSOROK RADIO KOSSUTH 8.00: Hírek — Kulturális program 8.27: Hulladékból energia — II. rész 8.87 : Dvorzsák: II. szimfónia 9.33: Óvodások műsora 10.00: Hírek 10.05: Hétszínvirág — Zenei magazin 10.35: Tompa Mihály versei 10.10: Két Schubert-kvartett 11.00: G­ozon Gyula — a Színházi­­Magazin különkiadása 12.00: Déli krónika 12.20: Ki nyer ma? 12.35: Hétvégi panoráma 13.57: Népzenei riport 14.11­: Magyar énekesek operettfelvét­elei 14.44: Magyarán szólva 15.00: Hírek — Szót kérek! 15.10: Kórusművek 15.23: Dominó — Játék 10.00: Útközben 16.05: Húszas stúdió — Érzelmek iskolája 17.00: Hírek — Ütközően 17.09: Népi zene 17.35: Láttuk, hallottuk ! 13.00: Croce-madrigálok 13.15: Török népmese 13.25: Könyvajánlat 18.30: Esti magazin .19.15: Féltékenység — Epizódok Michal Choromanski regényéből 20.28: Bellini-ciklus — Zária Az operaelőadás közben 22.00: Hírek — Sporthírek 22.20: Külpolitika 24.00: Hírek o.iü: Dzsesszf­elvételek PETŐFI 8.00: Hírek 8.05: Operettrészletek 8.20: Külpolitika 8.30: Hírek 8.33: Slágermúzeum 9.21: Nemzetközi magazin 10.00: Zenedélelőtt 11.45: Tánczenei koktél 12.30: Hírek 12.33: Édes anyanyelvünk 12.38: Népi muzsika 13.15: Nőkről — nőknek 14.00: Zenedélután — Csúcsforgalom Közben 15.30: Könyvről — könyvért 17.00: Nemzetközi szerződések a XX. században a kisantant­ megalakulása 17.30: Ötödik sebesség 18.30: Hírek 18.33: Operettfinálék 19.12: Popműhely 20.00: Nóták 20.30: Hírek 20.33: Embermesék — Lengyel Nagy Anna műsora 21.32: A tegnap slágerei 22.20: Népi zene 23.15: Zenés játékokból 3. MŰSOR 9.00: Iskolarádió 9.30: Mozart-művek 10.20: Verdi-áriák 11.00: Hírek­­ 11.05: Szovjet szerzők művei 13.00: Hírek ! 13.07: Nagy mesterek kamarazenéjéből 1 14.30: Operafinálék ! 15.10: Szilágyi Domokos: Válogatott­­ versek és műfordítások 15.20: Olasz muzsika 16.10: A­z atoll­ah­ok és diákok 16.30: Liszt-művek 17.30: Tip-top parádé 13.00: Nekem ennyi jut, neked annyi... I 18.25: Gounod-operákból 4 19.00: Hírek I 19.05: Iskolarádió * 19.35: Hangfelvételek felsőfokon — Claudio Abbado vezényel 21.00: Stan Kenton élete és felvételei 21.40: A háborúnak vége, — Vas­­ István beszélget Kabdebó Lóránttal 22.09: Holnap közvetítjük... SZÍNHÁZAK Operaház: A varázs­fuvola (Klem­perer bernet — 7). Erkel Színház: Balett est (10. bérlet — 7). Nemzeti Színház: Troilus és Cressida (7). Játékszín: Lélekvándorlás (7). Vár­színház: IV. Henrik király (7). Ma­dách Színház: Régimódi történet (7). A pillangók szabadok (Csepel Autó Művelődési Ház — 7). Vígszínház: Csillag a máglyán (a kolozsvári Ál­lami Magyar Színház vendégjátéka — 7). Pesti Színház: Equus (7). Jó­zsef Attila Színház: Ítéletidő (Ka­rinthy bérlet — 7). Thália Színház: Csak semmi szenzáció (7). Operett­színház: Csókolj meg, Katám! (7) A nagy nő — Interjú (Pataky Ist­ván Művelődési Központ — 7). Rad­nóti Színpad: Csoda magyar mód­ra — Üzenet (7). Mikroszkóp Szín­pad: Minek néz engem? (19). Vi­dám Színpad: Nyitott ablak (7). Gyermekszínház: A csodálatos jávor­iak (8). Karácsonyi ének (7). Báb­színház: A fából faragott királyfi — Petruska (Népköztársaság útja — 3). Repülj, nóta! (Jókai tér —­ 4). TIT — Planetárium: Lesz-e világvége? (4) . Utazás térben és időben (6). Nagycirkusz: Szupercirkusz (14. 18). Népszínház: Egy mondat (Mátra­­mindszent — 7). Bábszínház: Fur­fangosok (Csávoly. Művelődési Ház — 10; Bácsalmás. Művelődés Ház — 2; Bácsbokod. Művelődési Ház — 5). Győri Kisfaludy Színház: Háború és béke (7). Békéscsabai Jókai Szín­ház: Hampip, Csiró és a többiek (13. 15). Kecskeméti Katona József Színház: Magyar menyasszony (7). Kelemen László Színpad: Kapuk Thé­­bában (4). Kaposvári Csiky Gergely Színház: Kabaré (7) Pécsi Nemze­ti Színház: Salome (7). Miskolci Nem­zeti Színház: Pygmalion (7). Miskol­ci Játékszín: A félreértés (7). Egri Gárdonyi Géza Színház: Dubarry (1). Szegedi Nemzeti Színház: Pillangó­kisasszony (7). Székesfehérvári Vö­rösmarty Színház : A tenger asszo­nya (7). Szolnoki Szigligeti Színház: Bál a Savoyban (7). Veszprémi Pe­tőfi Színház: Biedermann és a gyúj­togatók (7). I HANGVERSENYEK Zeneakadémia: A MÁV Szimfoni­kusok. Vezényel Oberfrank Géza (18). Kisterem: Söte Enikő­­ zongoraestje (13). Fészek Művészklub: A Kecs­keméti Vonósnégyes és a Szombat­­helyi Szimfonikus Zenekar oktettje (5) . Részletes szereposztás és tartalom a Pesti Műsorban. MESEMONDÓ Földi Teri mond mesét. Hívható a J 7! —888-as telefonszámon, délután 5 órától este 10 óráig. TELEVÍZIÓ BUDAPEST,­ 1. műsor 3.05: Torna 8.10: Iskolatévé — Fizika — Környezetismeret — Pedagógus-továbbképzés — Tízen Túliak Társasága — Világnézet 14.50: Iskolatévá ■— Ismétlés 16.35: Gyémántok — Olasz dokumentumfilm 17.20: Játék s betűkkel 17.45: Mindenki közlekedik 18.00: Délalföldi krónika 13.40: Akik bátrak kezdeményezni 19.10: Torna 19.15: Mese 19.30: Híradó 20.00: Delta — Tudományos híradó 20.20: Pénzt Marijának — Tévéjáték Valentyin Raszputyin színművéből # 1 21.40: Mese és valóság — Szilágyi János riportfilmje 22.20: Híradó 2. műsor 19.10: Közlekedési műsor 19.30: Híradó 20.00: Vörös és fekete — V. rés?. 21.00: Híradó 21.23: Európa 12 — Nemzetközi asztalitenisz-verseny POZSONY. 16.20: Rövidfilmek. 17.25­: Ifjú szemmel. 18.15: Természetfilm. 19.00: Híradó.­ 19.30: Szórakoztató mű­sor. 20.20: Paganini — Olasz film I0. rész). 21.30: Híradó. 22.15: Az NDK Televízió szilveszteri műsora. BELGRÁD. 1. műsor: 17.10: Ma­gyar nyelvű híradó. 17.45: Gyermek­­műsor. 18.45: Muppet-show. 19.30: Híradó. 20.00: Szórakoztató zene. 21.00: Gyökerek. 22.50: Sartre önmagáról. 2. műsor: 17.45: Krónika. 13.45: Tu­domány. 19.36: Híradó. 20.00: A ven­dégszerkesztő műsora. 21.15: Az em­ber és az idő. A brit színházak anyagi gondjai A világhírű brit színművészet ve­zető szakemberei kórusban tiltakoz­nak a kormánynál az állami támo­gatás veszélyes csökkenése miatt. Az elmúlt év legjobb drámai teljesítmé­nyeinek díjazása alkalmával valósá­gos panasznapot rendeztek Norman St. John­ Stewas művészetügyi minisz­ternek, az alsóház vezérének. Sir Peter Hall, a londoni Nem­zeti Színház igazgatója kijelentette, hogy az állami támogatású és a ke­reskedelmi színházakat egyaránt ki­halás fenyegeti a nyolcvanas évek­ben, ha a kormány nem hajlandó tudomást venni szorongatott anyagi helyzetükről. Közölte a miniszterrel, hogy a színház manapság „külön­leges holmi, akár a műbútor”, ál­landóan drágul és előállítása anya­gi támogatásra szorul. A művészeti tanács szubvencióinak csökkentése mindig a kísérletező, eredeti társulatokat sújtja legjobban, amelyek a legtöbb újat és értéke­ket adják a színháznak, mondta egy másik rendező, Ian McKellen. Pár héttel ezelőtt a londoni egye­tem alkancellárja és a híres Lon­don School of Economics igazgató­ja fordult hasonló segélykiáltással a kormányhoz a költségkeretek drasz­tikus megnyirbálása miatt. Magyar Hírlap POLITIKAI NAPILAP Főszerkesztő: DARVASI ISTVÁN Helyettes főszerkesztő: VARGA JÓZSEF és TÁBORI ANDRÁS Felelős kiadó: SIKLÓSI NORBERT a Lapkiadó Vállalat igazgatója Athenaeum Nyomda, Budapest Rotációs magasnyomás Felelős vezető: Soproni Béla vezérigazgató Terjeszti a Magyar Posta INDEX: 25007 HU ISSN 0133-1306

Next