Magyar Hírlap, 1980. szeptember (13. évfolyam, 205-229. szám)
1980-09-07 / 210. szám
Magyar Hírlap közönségszolgálat ma,szeptember 7.vasárnap 15 A hét jogszabályai BÖNGÉSZÉS, ELŐRECSOMAGOLT ÉLELMISZEREK, MUNKÁSTOVÁBBKÉPZÉS Mostanában divatos dolog kárhoztatni a sok közleményt és hivatalos iránykivatást, hiszen ezek valóban sokszor tartalmaznak felesleges magyarázatokat, szükségtelen megkötéseket. Nem árt azonban különbséget tenni, mivel a nem értelmező jellegű, de jogi vonatkozású közlemények között sokszor találhatók olyan hasznos információk, amelyek a közvélemény tájékoztatására is alkalmasak. Az augusztus végén megjelent ilyen jellegű közleményekből állítottunk össze egy kis csokrot. A betakarító gépek gondos üzemelés esetén is viszahagynak bizonytostermékmennyiséget, ami a nagyüzem tulajdona. Engedély nélküli eszegyűjtése — a régi szokás szerinti böngészés — tehát lopásnak tekintendő és az értéktől függően szabálysértésnek, vagy bűncselekménynek minősül. A még begyűjthető termék hasznosítása viszont a nagyüzem kötelessége: ahol pedig erről gondoskodni nem tudnak, ott a lakoság részére lehetővé kell tenni az összegyűjtést. Ennek módját tárja fel és kívánja egységessé tenni a MÉM közleménye. E szerint a nagyüzem által e célra engedélyezett területet, az összegyűjtés időtartamát és az esetleges térítés módját a lakosság tudomására kell hozni. Jogszerű annak a kikötése is, hogy a lakosság az öszszegyűjtött termény előre meghatározottrészét adja át a nagyüzemnek. (Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Értesítő 16. sz.) A Belkereskedelmi Minisztérium közleménye szerint előrecsomagolt formában — az I. osztályú minőség mellett — a jövőben II. osztályú zöldség és gyümölcs, va•lítmmY mr mrarsrr YéTrarmar rs ■föt'gálorfitta ffiszftfrfő, utóbbi minőségi osztályokat azonban a csomagoláson jól látható módon fel kel tüntetni. (Kereskedelmi Értesítő 22. sz.) 1978 óta hivatalosan közzéteszik, illetőleg kiegészítik azt a jegyzéket, amely felsorolja a munkások, a mester-szakmunkások és a középfokú végzettségű szakemberek továbbképzése, valamint a mű vezetőképzés területen elkészült tematikákat, tananyagokat, és egyéb oktatásidokumentációkat. A Belkereskedelmi Minisztérium erről szóló tájékoztatója a beszerzés helyére és a részletesebb felvilágosítás módjára is kiterjed. (Munkaügyi Közlöny 10. sz.) Rejtvényünk négy leghosszabb sorában simán is van Tizenhét hónap című verséből a Szeptember részt idézzük. VÍZSZINTES 1. A versidézet első sora (zárt .betűk: E, I). Ill. Három különböző zenei hang. míg A lelkűsaneret lehet ilyen. 14. Kerek forma. 16. Becézett nőd név. 17. Római 55. 19. Szarvával döfi.~ 20. Képző, -vé párla-re-HU . Peer Oynt anyja. 24. Verdi-opera. 25. Község Baranya megyében. 27. A versidézet harmadik sora (zárt betűk: 1, G, G). 29. Marokkó fővárosa. 22. Szándékozó. 23. Romai 50, 500 ás 1000. 24. A radon vegyjele. 25. A Száva mellékfolyója Jugoszláviában. 27. Takarékpénztár üzemen belül. 29. Távirati ő. 41. Igen illatos virág. 41. Trák eredetű nép. Dacia alapítói. 42. Tisztelt Cím. 44. Lom betűi, keverve. 45. Folyó Hátsó-Indiában 46. Foghús. 47. Becézett Olga. 49. Mozgatásra képtelenné tesz. 51. Péksütemény. 55. Női énekhang. 56. Munkát könnyítő eljárást eszel ki. 57. Spanyol női név 58. A teljes ma■g.var ábécé kezdete. 59. Ladika. 61. Igevégződés. 62. Ámítás egynemű betűi. 64. Ringó himbálódzása. 66. Ló- szerszám (névelővel). 68. Az oxigén, nitrogén és szén vegyjele. 69. Mátéka. FÜGGŐLEGES 1. G. F. I. 2. Félsziget Közép- Amerikában. Becézett Erika. 4. Arad egynemű betűi. 5. Neves szovjetsakknagymester. 6. Huzamosabb ideig nyugodtan marad. 71 K. O. 8. Lakó egynemű betűi. 9. Azonos magánhangzók. 10 Táplálék. 11. Maiden élőlény ez. 12. Vonatkozó névmás. 15. Női név. 18. Ragadozó, édesvízi hal. 20. A versidézet második sora (zárt betűk: A, K). 22. Konferenciájáról híres török város. 23. Szeptember . . . kezekkel! 26. Az egyik vércsoport. 28. Pusztító szélvihar. 56. Erre csörög ... 31. A versidézet negyedik sora (zárt betűk: S, B). 36. Az Ég a Tisza írója (Béla). 38. Mosópor márka. 4. Ismert színésznő (Annamária). 43. Hauptmann Naplemente előtt. című színművének egyik alakja. 45. A mi tulajdonunk. 46 A levegőben áramló kellemes szag. 48. Fiatal férfi, régiesen. 50. Sín betűi, keverve. 51. Ásványi anyag. 52. Nagy növény. 53. A gyűrűs fonógép gyűrűje. 54. Bambi. 59. . . . magnoni ősember. 60. K, S, D. 62. Kórus. 63. Tudományos testületünk nevének rövidítése. 65.. . . . ipso. 66. Osztrák és vatikáni autó jelzés. 67. Gyarapodik. . BEDNAY JÓZSEF Beküldendő a vízszintes 1., a függőleges 20., a vízszintes 27. és a függőleges 31. számú sorban levő versidézet megfejtése szerkesztőségünk címére legkésőbb szeptember 17-ig. A levelezőlapra kérjük ráírni : REJTVÉNY. Az augusztus 24-i Számunkban megjelent keresztrejtvény megfejtése: A fenyők szép muzsikusok, éneklik tűnt karácsonyok dalát az őszi szélnek. A helyes megfejtést beküldők közül könyvutalványt nyertek: BUDAPESTEN: Szekula László, Állomás utca 7.. VII. 32., 1102. — Keszthelyi Lászlóné, Mars utca 10., 111.2. — Ráfi Ferenc Menyecske utca 11.. V. 33. — Fritz László, Hegedűs Gyula utca 36., 1136. — Forrai Józsefné, Zsókavár utca 36., 1157. VIDÉKEN: Balogh Imre, Békés, Tátra utca 2.. 5630. — Balogh Dávid, Kecel. József Attila utca 19., 623*7. — Stieger Ferencnél Tajbölc?, Batsányi utca 7., 8300. — Várda Egonné, Kecskemét, Lánchíd utca 10., 6000. MŰSOROK • MŰSOROK • MŰSOROK VASÁRNAP RADIO KOSSUTH 8.00: Hírek — Útközben 8.10: öt kontinens hét napja 8.26: Maria Callas operafelvételeiből 9.00: Minden versek titkai 9.13: Nóták 10.08: A vietnami kultúra hete 10.56: A Magyar Rádió és Televízió gyermekkórusa Balázs Árpád műveiből énekel 11.14: Vasárnapi koktél 13.UK: Megint Böske néni — Faragó Vilmos írása 13.10: Erika Köln, Rudolf Schock és Horst Wilhelm operettfelvételeiből 13.47: Rádiólexikon 14.17: Így látta Bartókot Molnár Antal 14.40: Pillantás a nagyvilágba 15.00: Hírek 15.14: Művészlemezek 16.00: Bolhacirkusz 17.00: Hírek — Útközben 17.10: Metronóm — Gazdaságpolitikai magazin 17.30: Beethoven: G-dúr zongoraverseny 18.05: Népdalok 18.15: Móricz Zsigmond meséje 18.30: Hírek — Útközben 18.45: Puskin: Anyegin 19.37 : Puccini: Pillangó kisasszony — Háromfelvonásos opera 21.12: Színes népi muzsika 22.00: Hírek 22.1: Sporthírek — Totó 22.20: Jelena Obrazcova dalestje 23.32: Haydn : B-dúr szimfónia 24.00: Hírek 0.10: Szőllösi András: Rézfúvószene PETŐFI 7.00: A római katolikus egyház félórája 7.30: André Buy orgonái 8.30: Miska bácsi levelesládája 9.00: Népszerű operettdalok 9.30: Világvasárnap 10.33: A Magyar Rádió Karinthy Színpada 11.29: Láthatatlan múzeum 11.58: Jó ebédhez szól a nóta 12.55: Robi, Tóbi és a Töfröcsó — VI., befejező rész 14.05: Julio Iglesias énekel 14.35 : Táskarádió 15.30: Szent-e a tehén? 16.00: Offenbach operettdalaiból 16.38: Útközben 16.35: Népdalok az Alföldről 17.00: Slágerek 17.55: Mit üzen a Rádió? 18.33: A könnyűzene nagy gitáros egyéniségei 19.10: A vasárnap sportja — Totó 19.38: Nótakedvelőknek 20.20: Petrarca költeményei. 20.33: Sporthírek 21.:*8: Útközben ! 20.43: Társalgó — Két óra irodalomkedvelőknek 22.40: Kellemes pihenést 3. MŰSOR 7.00: A pécsi stúdió szerb-horvát nyelvű műsora 7.30: Német nyelvű adás 8.00: Magyar zeneszerzők 8.48: Két zongoraszonáta 9.42: Francia operaáriák 10.25: Új zenei újság 11.06: Otto Klemperer vezényel 11.42: Kis magyar néprajz 13.03 : Sehubert-négykezesek 13.47: Márta — Részletek Flotow operájából 14.55 : Bartók-művek 15.15: Szezon zárás előtt — a kempingekről — Riport 15.30: Slágerlista 16.05: Mahler: 1. szimfónia 16.59: Theo Adam operafelvételeiből 17.35: Jelzés nélkül — Gácsi Sándor dokumenttumműsora 18.12: Vivaldi: A négy évszak 19.03: A kamarazene kedvelőinek 20.06: A magyar széppróza századai 20.21: Sztárok sztereóban 21.14: A Clevelandi Szimfonikus Zenekar játszik 22.53: Mai magyarkamarazene TELEVÍZIÓ BUDAPEST, 1. műsor 9.00: Torna 9.05: Óvodások filműsora 9.25: Hangoskodó 9.55: Buratino kalandjai 11.10: Furulyás Palkó — Zenés mű*c.játék 13.10: Az öreg bánya titka 13.40: Nótaszó 14.00: Vakáción a Mézga család — Hamis barátok 14.25: Marlene Dietrich-sorozat — Bizsu 16.00: Bányásznap — Filmetűd 16.20: Bányásznapi randevú 1980 16.30: Műsorainkat ajánljuk 17.35: Lehet egy kérdéssel több? 18.05: A Koreai Népi Demokratikus , Köztársaság nemzeti ünnepen 18.40: Torna — Mese 19.00: A hét 20.00: Hírek 20.05: Rablók — Tévéjáték 21.25: Sporthírek 21.35: Portré Gross Arnold grafikusművészről POZSONY. 9.35: Film gyerekeknek. 10.40: Tévésorozat fiataloknak. 11.35: Szórakoztató műsor. 12.45: Híradó. 16.55: Filmmúzeum — Gőzturbina (Cseh film). 2000: Vers. 20.50: Sporthíradó. 21.05: Pelopa háztűznézőben. 23.05: Sportesemények. BELGRÁD. 1. műsor. 10.00 : Barázda (magyar nyelvű műsor) — Gyermekműsor magyar nyelven. 12.36: Falkl őrszemle 14 00: Jó napot, Jugoszlávia! 15.05: Oliver (amerikai zenés film). 17.30: Vasárnap délután. 20.30: Híradó. 21.00: Drámasorozat. 22.30: Híradó. 22.50: Szórakoztató zene. 23.05: Sportszemle. 2. műsor. 18.15: Donizetti: Lammermoori Lucia — Operafilm. 20.30: Híradó. 22.05: Tony — Francia játékfilm. SZÍNHÁZAK Állami Bábszínház: Kópémesék (I. kerületi) Művelődési Központ, Marcibányi tér. Új Tükör Szabadidő Központ — flO) Fővárosi Nagycirkusz: ■gesz nyáron cirkusz (14. 18). TIT — Planetárium: P’eltárul az Univerzum (4. 6). Békéscsabai Jókai Színház: Varázskeringő (8). MESEMONDÓ Csók Pál mond mesét. Hívható a 171 —8811-as telefonszámon, délelőtt 10- től este 10-ig. KIÁLLÍTÁSOK országszerte Debrecen,Medgyessy Terem. Karsai F vlud it keramikus kiállítása (szeptember 11-ig). —■ Vác — Vak Bottyán Múzeum: Váci nyári tárlat. — Verőcemaros — Gorka István Kerámiamúzeum: Kisfaludy Mária, keramikus kiállítása. SZENTENDREI KIALLÍTÁSOK Ferenczy Múzeum (Marx tér 8.). —■ Barcsay Jenő-gyűjtemény (Dumtsa Jenő utca 10.). — Kovács Margit Múzeum (Vastag Gy. utca 1.). — Czóbel Béla Múzeum (Templom tér 1.). — Szentendrei Képtár (Marx tér 1—6.). — Ferenczy-triennálé ..Hommage a Ferenczy Noémi". — Népművészetek Háza (Rákóczi utca 1.). — Művésztelepi Galéria (Vöröshadsereg útja 51.). — Kerényi Jenő Múzeum (Ady Endre utca 8.). — Szabadtéri Néprajzi Múzeum (Szabadság-forrás utca). — Római kőtár (Római sánc utca 7.). A VASÁRNAPI SPORTMŰSORBÓL LABDARÚGÁS: Bp. Honvédt—Tatabánya NB I-es mérkőzés, Kispest, 10.30 óra. MOTOCROSS: Nemzetközi bajnokság, Piliscsév, 10 óra (edzés) és 14 óra. SZÉLSIKLÁS: Világbajnokság, Túrafutam, Tihany, 10 óra. TENISZ: Országos bajnokság, Margitszigeti Teniszstadion, 14 óra. TOLLASLABDA: Nemzetközi egyéni verseny, olimpiai csarnok, 8 óra. VivAS: Nemzetközi Balaton-bajnokság, kard. *VÍZILABDA: OB I-es mérkőzések: Bp. Vasas Izzó—Volán, Tungsramus/oda, 12 óra; Szentes—Bp. Honvéd, Szentes, 15.30 óra; Eger—SZEOl. AK, Eger, 17 óra; Tatabánya—BVSC, Tatabánya, 16 óra; Medicor OSC— Szolnok, Komjádi uszoda, 16 óra; Ferencváros—II. Dózsa, Komjádi uszoda, 17 óra; Vasas—Bp. Spartacus, Komjádi uszoda, 18 óra. HÉTFŐ RÁDIÓ KOSSUTH 8.00: Hírek — Kulturális program 8.25: Mit üzen a Rádió? 9.00: Illyés Gyula versei 9.13: Brahms: H-dúr zongoratrió 9.43: Levente Péter műsora óvodásoknak 10.00: Hírek 10.05: Nyitni kék — Kisiskolások műsora 10.35: Zenekari muzsika 11.22: Nemcsak hobbi! — Közérdekű gyűjtemények 11.42: Utazás a Balaton körül — . Eötvös Károly útirajza 12.(H): Déli krónika 12.20: Ki nyer ma? 12.35: Válaszolunk hallgatóinknak 12.50: Részletek Jelena Obrazcova dalestjéből 16.20: Richard Strauss: Till Eulenspiegel vidám csíny,jei 13.37: Made in Hungary 14 29: A Koreai Népi Demokratikus Köztársaság nemzeti ünnepén 14.54: Édes anyanyelvünk 15.00: Hírek 15.10: Népdalok 15.28: Hétszín virág 16.00: Útközben 16.05: Bolgár kórusművek 16.30: Egyenlőség és hatékonyság — Molnár Péter műsora 17.00: Hírek — Útközben 17.10: Vezényel Lehel György 17.28: Arany János elbeszélése 18.02: Népballada 18.15: Bolgár népmese •18.25: Mai könyvajánlatunk 18.30: Esti magazin 19.15: Magyar előadóművészek 19.37: A Bécsi Rádió szimfonikus zenekara három Suppé-nyitányt játszik 20.00: Sürülésü — Hegyi Imre riportja 21 00: Nótáért 22.00: Hírek — Sporthírek 22.20: Tíz perc külpolitika 22.30: Halló, itt vagyok! — Szilágyi János műsora 23.30: Operaáriák 24.00: Hírek — Időjárás 0.10: Táncdalok PETŐFI 8.05: Indulók, polkák fúvószenekarra 8.33: Slágermúzeum 9.25: Operettegyüttesek 10.00: Zenedélelőtt 11.55: Pillanatkép 12 (Mié Népdalok 12.33: Kis magyar néprajz 12.38: Tánczenei koktél 13.25: Mi foglalkoztatja most Hermann Istvánt! — Riport 14.00: Kettőtől ötig 15.30: Hangos képrejtvény 16.33: Útközben 17.00: Fűtől — fáig 17.30:. ötödik sebesség 18.33: Zeneközelben 19.30: Eszmék faggatása 20.00: Újdonságainkból — Magyar táncdalok 20.33: Társalgó — Két óra irodafont kedvelőknek 22.30: Népi zene 23.15: Veszelin Nikolov együttesének hangversenye 3. MŰSOR 9.00: Továbbképzés pedagógusoknak 9.30: Zenekari muzsika 10.30: Rádiólexikon 11.05: Mendelssohn- és Csajkovszkij -kórusok 11.43: Verdi: A végzet hatalma — Négyfelvonásos opera 14.43: Szimfonikus zene 16.05: Láttuk, hallottuk 16.30: Harminc perc beatzene 17.00: Brahms: H-dúr* zongoratrió 17.32: Nicanor Zabalata hárfaestje 19.06: Továbbképzés pedagógusoknak 19.35: Hangfelvételek felsőfokon— Bach - versenymű - átírátok 20.55: Bánk bán — Részletek Erkel operájából 21.48: Beethoven-felvételekből TELEVÍZIÓ POZSONY. 19.05: Egy kis muzsika. 19.30: Híradó. 20.00: Veszélyes ismeretség — Tévéjáték. 21.35: Baráti találkozó. 22.30: A rendőrség nyomoz. 22.35 : Zenés szórakoztató műsor. BELGRÁD; 1. műsor. 18.40: Ma■ gyár nyelvű híradó. 19.45: Popzene. 20.15: Rajzfilm. 20.30: Híradó. 21.00: Eperfa — Tévéjáték. 2. műsor. 19.00: Baltazár profeszszor. 20.00: Sportműsor. 20.30: Híradó. 21.00: Tudományos műsor. 22.00: Huszonnégy óra. 22.20: Cesar Birotteau — Filmsorozat. 23.15: Olvasmány. SZÍNHÁZAK * Vígszínház: Házmestersirató (Tatabánya — 3). Fővárosi Nagycirkusz: Egész nyáron cirkusz (18). TIT — Planetárium: Naptárunk története (4, 6). HANGVERSENY Debrecen, Nagytemplom: Kovács Endre orgonaestje (18). MESEMONDÓ Kohut alagda mond mesét. Hívható a 171—88-as telefonszámon, délután 5 órától este 10 óráig. A BKV közleménye A BKV közli, hogy szeptember 8-án, üzemkezdettől, Solymáron, a József Attila utcai közműépítési munkák miatt a 64-as és a 164-es jelzésű autóbuszok útvonalát ideiglenesen módosítja. A 64-es autóbusz útvonala Solymár, Templom tér felé, solymári Pestvidéki Műanyaggyár fotozatlan, majd a Hősök útja—Marcibányi utca—Sárvár utca—Templom tér, végállomás. A hűvösvölgyi Népkert Irányába: Templom tér, végállomás— Bajcsy-Zsilinszky utca—Mátyás király utca — tovább az eredeti útvonal. A 164-es útvonala a solymári Pest-vidéki Műanyaggyár felé : Solymár. Mátyás király utcáig változatlan, majd a Hősök útja—Marcibányi utca—Sallai utca—Templom tér—Bajcsy-Zsilinszky utca.ismét a Mátyás király utca, tovább az eredeti útvonal. A hűvösvölgyi Népkert felé, a Mátyás királyutcáig változatlan, majd aHősök útja—Marcibányi utca—Templom tér—Bajcsy- Zsilinszky utca, ismét a Mátyás király utca, tovább az eredeti útvonal. Felsővezeték és vágány javítási munkák miatt villamos viteldíjjal autóbuszok közlekednek szeptember 8- án és 9-én. 8.30 órától 14 óráig a 9-es és a 18-as jelzésű villamosok helyett, a Móricz Zsigmond körtér és a Budafoki forgalmi telep között. Szeptember 9-re és 10-re virradó éjfél, 21 órától 3.20 óráig ugyancsak autóbuszok szállítják az utasokat a földalatti helyett a Mexi-Ikői úti végállomás ésa Vörösmarty tér között. Vásárnaptár A röidítések jelentése: országos állat- és kirakó vásár: (oák); országos kirakó vásár: (ok); országos állatvásár: (oá); autóvásár: (ov). Szeptember 8., hétfő: Győr, Kisvárda, Mezőkeresztes, Siklós, Szekszárd, Szikszó, Vásárosnamény, Zalaapáti: (oák). Szeptember 9., kedd: Pétervására, Zalaegerszeg: (oák). Szeptember 10., szerda: Biharkeresztes, Csorna, Mezőcsát: (vák) , Heves, Makó: (oá). Szeptember 11., csütörtök: Pápateszér. Sarkad: (vák). Orosháza: (oá). Szeptember 12., péntek: Alap, Répceszemere: (oák). Szeptember 13., szombat: Csépa, Kőtelek...S zegvárV7*S-Zentlőrinc, Tószeg: (oak) ; Szentlőrine: (ov). Szeptember 14., vasárnap: Cibakháza. Dabas, -Nagykáta, Szabadszállás, Terény, Zagyvarékas: (oak); Becsehely, Szeged - Kiskundorozsma: (ok). Földeák: (oá): Baja. Békéscsaba, Dabas, Debrecen, Lajosmizse, Marcali, Miskolc, Nagykőrös, Nyíregyháza, Pécs, siófok. Szeged, Szombathely, Tata, Veszprém, Zalaegerszeg . (av).