Magyar Hírlap, 1980. október (13. évfolyam, 230-256. szám)

1980-10-22 / 248. szám

0 1980. OKTÓBER 22. SZERDA ___________________ A NAP HÍR­ ­­ EI_______________________________________MAGYAR HÍrU1ÍP Úsznak az űrhajósok Visszaszoktatás a földi körülményekhez Fokozatosan emelkedő úszás­adagokkal folytatódik Leonyid Popov és Valerij Rjumin readapt­­ tációja, visszaszoktatása a földi­­ körülményekhez. A korábbi hos­-­­­szú távú űrrepülések tapasztalatai­­ alapján bebizonyosodott, hogy a­­ vízterápia az egyik leghatéko­nyabb eszköz e folyamat meggyor­sításában. Az űrhajósok — termé­szetesen a bajkonuri orvosok szi­gorú irányításával — már a le­szállást követő napokban elkezd­ték a víz alatti könnyű tornagya­korlatokat, és egy hét múlva kap­tak engedélyt először az úszásra. Vízierőmű Szibériában Megkezdődött a kolimai vízerő-­­­mű víztárolójának feltöltése. A Szovjetunió északi területeinek legnagyobb erőműve mintegy 500 kilométerre a Csendes-óceán part­jaitól Szibéria egyik,jeges folyó­­jára épült. Feladata az lesz, hogy energiával lássa el a környék bá­nyászatát. A tervek szerint a fo­lyó decemberre tölti fel annyira a tárolót, hogy beindulhasson az első 180 ezer kilowattos aggregá­tor. A BEAG kiállítása Berlinben A Budapesti Elektroakusztikai Gyár és a Mechanikai Laborató­rium legújabb akusztikai beren­dezéseiből összeállított reprezen­tatív kiállítás nyílt tegnap és lát­ható péntekig az Elektroimpex magyar Híradástechnikai és Fi­nommechanikai Külkereskedelmi Vállalat rendezésében Berlinben, a Magyar Kultúra Házában. A szakembereknek szánt be­mutatón — a többi között — tol­mácsberendezések, csökkenthal­­lásúak oktatását szolgáló beren­dezések, stúdió-lemezjátszók és magnók, valamint zenekarok hangosítását szolgáló felszerelések szerepelnek. A kiállításhoz üz­leti tárgyalások kapcsolódnak. A bemutatót Ködmön Ferenc kereskedelmi tanácsos, a berlini magyar kirendeltség vezetője és Hajduska Kurt, a BEAG igazga­­t­­ója nyitotta meg. . Embercsempészeket ítéltek el Győrött Embercsempészek fölött ítélke­zett tegnap a Győri Megyei Bíró­ság. Két osztrák fiatalember, An­ton Hofer és Martin Geiger bécsi lakosok 20 ezer schillingért Nyu­gatra akartak juttatni egy NDK- beli állampolgárt. Megbízójuktól erre a célra átalakított Mercedest kaptak. Ezzel Pozsonyból indultak, és Magyarországon át Ausztriába szándékoztak eljutni. Rajkánál azonban a magyar hatóságok fel­fedezték a rejtekhelyét, s a kísér­letet meghiúsították. A Győri Megyei Bíróság társ­tettesként elkövetett embercsem­pészés bűntettében mondta ki bű­nösnek a két bécsi fiatalembert. Anton Hofer 1 év és négy hónapot, Martin Geiger pedig 1 év és két hónapot kapott. Büntetésük letöl­tése után mindkettőjüket kiutasít­ják Magyarországról. A bíróság a csempészésre átalakított kocsi el­kobzását is elrendelte. Mindkét ítélet jogerős. Az ügy harmadik szereplőjét az NDK-ban vonják felelősségre. Száraz idő, néhol köd Várható időjárás az ország te­rületére ma estig: általában ke­véssé felhős, száraz időre számít­hatunk, csapadék nélkül. A vál­tozó irányú szél mérsékelt ma­rad. A legmagasabb nappali hő­mérséklet általában 10—14 fok között lesz, de a tartósan ködös helyeken tíz fok alatt alakul. A Duna vízállása tegnap Buda­pestnél 368 centiméter­­,volt. Csapódott a pezsgőspalack Az Árpád-hídhoz készül a Clark Ádám A Dunán a legnagyobb lesz az a 120 tonnás úszódaru, amelyet tegnap bocsátottak vízre a Ma­gyar Hajó- és Darugyár angyal­földi gyáregységében. Az ünnep­ségen — amelyen megjelent Pul­­lai Árpád közlekedés- és posta­ügyi miniszter és Deák Gábor, az MSZMP KB tagja, a XIII. kerü­leti pártbizottság első titkára — a gyáregység vezetője, Bonák Lajos mondott beszédet. Elmond­ta, hogy a vízi járművek építése­kor különleges esemény az úszó­test vízre bocsátása: most már szerelhetnek a vízen, kezdődhet a daru „életre keltése”. Az MHD eddig több mint ötszáz úszódarut épített, és az eddigiek, néhány kivételtől eltekintve, mind kül­földi megrendelőknél dolgoznak. A tegnap vízre bocsátott daru — amely a Clark Ádám nevet vise­li — a magyar hídépítők munká­ját segíti majd. Az ünnepségen a „kereszt­anya” tisztét Barta Istvánná, a Hídépítő Vállalat köztiszteletben álló munkásnője vállalta. Né­hány szóval megemlékezett az úszódaru névadójáról és a ma­gyarországi hídépítés történeté­ről. Ezután az elektromos készü­lékkel elégette a hagyományos pezsgősüveg egyik felfüggesztő zsinórját, majd a palack a hajó­testhez csapódott. Harsantak a vezényszavak, a munkások egy­szerre oldották ki a köteleket, és a több száz tormás acéltömeg lassan becsúszott a vízbe. — Mit fog tudni az új úszó­daru? — kérdeztük az ünnepség után Bohák Lajostól. — Elsősorban kikötők, gátak építésére alkalmas, nagyméretű hídszerkezetek szereléséhez pedig különösen jól használható. Ha a gém tíz méterre nyúlik ki, 120 tonna, 20 méteres gémkinyúlás­­nál pedig 100 tonna a teherbírá­sa, 46 és fél méter emelési ma­gassággal. — Az MHD-ban készítettek már ennél nagyobb úszódarut is... — Igen, de most egyszerre ket­tőt kellett gyártani. Vállalatunk­hoz idén februárban érkezett megrendelés Szíriából, hasonló méretű úszódarura, mégpedig az­zal a feltétellel, hogy hat hóna­pon belül át kell adnunk. Nagy erőfeszítések árán ennek eleget tettünk, és a nyár folyamán át­­­­adtuk rendeltetésének. Mindebből persze az is következett, hogy a most vízre bocsátott darut még a Szíriai megrendelésre készülő­nél is rövidebb átfutási idő alatt kellett megépíteni. A sólyatéri építés például alig tartott tovább két hónapnál. — Mikor készül el teljesen a Clark Ádám? — Terveink szerint a magyar hídépítők az év végén megkapják a darut! Első nagy feladata az Árpád-híd átépítése lesz. (bognár) MAGYAR NAPOK a grúz fő­városban. Tegnap délelőtt Tbili­sziben megkezdődtek a magyar gazdasági napok szakmai rendez­vényei. A hűtőgépgyártás, a li­­cenckereskedelem néhány idősze­rű kérdéséről, valamint az Ika­rus új termékeiről hallhattak tá­jékoztatót az érdeklődők. A he­lyi televízióban Soltész István kohó- és gépipari miniszter nyi­latkozott a rendezvényről, a ma­gyar—szovjet és ezen belül a ma­gyar—grúz kapcsolatokról. NÉGY NEMZETKÖZI orvostu­dományi tanácskozás kezdődött meg tegnap az NDK-ban. Vala­mennyi tanácskozáson, így a Ros­tockban megrendezett nőgyógyá­szati kongresszuson, a reinhards­­brunni fogászati szimpozionon, a karl-mar­n­stadti gyermeksebé­szeti kongresszuson és a rehabili­tációs problémákkal foglalkozó tudományos tanácskozáson ma­gyar küldöttek is részt vesznek. TIZENEG­YMILLIÓ AMERIKAI SZE­GÉNY. Az amerikai szegények mint­egy tzenegymilll­ós tömegében egy­re nagyobb a nők, a fiatalok, va­lamint a nemzeti kisebbségekhez tar­tozó személyek száma — állapítja meg egy tizenöt tagú amerikai ta­nácsadó testületnek az amerikai el­nök számára készített jelenté­se. Ijesztően növekedett a nők elszegényedése: ma az USA-ban minden harmadik család­fenntartó nő sorolható az ame­rikai szegények közé, a férfiak ese­tében csak minden tizennyolcadik. A néger lakosság elszegényedése mintegy négyszerte nagyobb, mint a fehér lakosságé. ÁLLATBARÁT SZÍNÉSZEK. Több ismert filmszínész, köztük Alain Delon, Jean-Paul Belmon­do, Catherine Deneuve és számos rendező írta alá azt a nyilatkoza­tot, amely szerint nem hajlandók szerepelni olyan filmben, amely­ben a cselekmény kedvéért állato­kat ölnek, vagy kínoznak. Az ak­ciót a francia Állatbarátok Szö­vetsége kezdeményezte. Az állatok jogairól szóló egyetemes kiáltvány kiadásának második évfordulója kapcsán. A VÍGSZÍNHÁZ igazgatósága köz­li, hogy technikai okok miatt ma este a Jó estét nyár, jó estét sze­relem előadás helyett A 22-es csap­dája kerül színre. A megváltott je­gyek érvényesek vagy legkésőbb az előadás kezdetéig a pénztárnál visz­­szav­álthatók. AZ UTCÁN TÁNCOLT hétfőn este Párizsban egy albán népi együttes. Erre azért volt szükség, mert bombariadó miatt kiürítették a Theatre Champs Elysées Színhá­zat, a fellépés színhelyét. A riadó vaklármának bizonyult, és az elő­adást később a színpadon folytat­hatták. AZ ÉLET ÉS IRODALOM, valamint a Színművészeti Szövetség Előadó­művész Köre október 27-én, este 7 órakor tartja első közös irodalmi est­jét a Rát­kai Márton Klubban, a Mik­roszkóp Színpadon. Műsorvezető Ván­­csa István, szerkesztő Tizlai Zoltán, rendező Babiczky László. Közremű­ködnek az Előadósművész Kör tag­jai, vasúti KATASZTRÓFA. Tizenha­tan életüket vesztették, harmincöten percig megsebesültek a Maharashtra indiai szövetségi államban hétfőn tör­tént súlyos vasúti szerencsétlenség­nél, amikor egy expresszvonat te­herszállító­ szerelvénnyel ütközött ösz­­sze. A balesetnél az expressz ki­siklott és négy kocsija a közeli fo­lyóba zuhant. MAGYAR SIKERREL zárult az október 13. és 19. között meg­rendezett Vili­­plovdivi nemzet­közi tv-színház fesztivál. Csak­nem negyven felnőtt- és gyer­mekműsor közül — A dicsekvő varga című mesefilmjéért — Bo­hák György kapta a legjobb ren­dezőt megillető díjat. A legjobb színészi alakításért A látástól va­kolásig című tv-film egyik fősze­replőjét, Székelyt Józsefet tüntet­ték ki. HAT SZAKMA kisiparosainak szolgáltatóházával gazdagodott tegnap Vaja. A Szabolcs-szatmá­ri településen átadott szolgáltató­centrumban fényképész, órás, női szabó, fodrász, rádió- és tv-mű­­szerész, valamint háztartási kis­gépjavító műhely kapott otthont. Az épület kivitelezéséhez 700 ezer forint értékű önkéntes mun­kával járultak a nagyközség kis­iparosai is. MA MOSSÁK AZ ALAGUTAT. A Fővár­osi Köz­területfenn­tartó Vállalat tájékoztatja a lakosságot, hogy ok­tóber 22-én, m­a, 20 óra 30 perctől holnap reggel 4 óráig a szokásos tisztítás, mosás miatt elzárják a for­gatóút elől a budai Vánalagutat. Az elzárás idején a járművek az alagút megkerülésével, terel­őúton, a Lánc­híd utcán, a Szarvas téren és az Attila úton át közlekedhetnek. A ke­rülőútért a vállalat a Lakosság meg­értését kéri. ÜTKÖZÉS A NYERGES VONTATÓ­VAL. A XV. kerületi Frankovics Mi­hály utca és Cservenka Miklós ut­ca kereszteződésében Serfőző­ József 67 éves nyugdíjas, budapesti lakos nem biztosított elsőbbséget személy­gépkocsijával, és összeütközött egy nyerges vontatóval. A baleset követ­keztében az autóban utazó Serfőző Józsefné 56 éves nyugdíjas, budapesti lakos a helyszínen meghalt, a sze­mélygépkocsi vezetőjét pedig súlyos sérüléssel szállították kórházba. ZENÉS OLASZ ESTET ren­deztek a Fővárosi Szerelőipari Vállalat Koppány utcai munkás­­szállásán. Az olasz nép életének, kultúrájának bemutatását szolgá­ló program egyúttal a komoly zene iránti érdeklődés felkeltését is szolgálta. A műsorban — ho­norárium nélkül fellépést vállal­va — zenei életünk kiválóságai működtek közre, és előzőleg olasz iparművészeti kiállítás nyílt az intézményben. VIETNAMI TUDÓSOK köruta­­­­zást tettek az Egyesült Államok­ban és Kanadában. A két mate­­­­matikus professzor a Vietnammal­­ való együttműködés amerikai bi­zottságának meghívására látoga­tott el az Egyesült Államok tizen­négy egyetemére, majd kanadai egyetemekre, tudományos tapasz­talatcsere céljából. NAGY EREJŰ ROBBANÁS történt hétfőn egy Miamitól 48 kilométer­re levő birtok sűrített gázt előál­lító üzemében. Emberéletben nem esett kár, de a 160 kilométerről is látható, hatalmas tüzet csak kedden reggel sikerült megfékezni. A ROMÁNIAI PARASZTÍRÓK harmadik országos találkozóját Aradon rendezték meg. Az alka­lomra több mint húsz megyéből érkezett írók és költők olvastak fel alkotásaikból. A DETONÁCIÓ ELŐTT hatástala­nítottak a tűzszerészek egy pokol­gépet Párizsban. Egy tőzsdei alkal­mazott véletlenül bukkant rá az öt kilogramm robbanóanyagot tartalma­­­­zó pokolgépre, amelyet 14 órára, a tőzsde legzsúfoltabb pillanatára állí­tottak be. Ilyenkor több száz tőzs­dei ügynök tartózkodik az épület­ben és a merénylet súlyos követ­kezményekkel járhatott volna. KUTATÁS A BALTI-TENGEREN. A varsói geológiai­ intézet munkatársai mintegy tízéves munka eredménye­ként elkészítették a Bal­ti-tenger Len­­­­gyelországi szakaszának geológiai térképét. A kutatók részletesen ele­mezték a tengerfenék szerkezeti fel­építését, és morfológiai sajátosságait. Munkájuk eredményeként nagy mennyiségű építőipari nyersanyagra és üveggyártásra alkalmas homokra bukkantak a tenger mélyén. LETARTÓZTATTÁK az október 19- én Fülöp-szigetek fővárosának, Ma­nilának konferenciatermében elköve­tett bombamerénylet huszonkilenc részvevőjét. A robbanás idején a te­remben tartózkodott Marcos elnök is. MEZŐSINÉ TÓTH ÁGOTA­­ grafikusművész kiállítását dr.­ Maksai László művészettörténész­­ nyitotta meg október 21-én a Cse-­­pel Galériában. A tárlat novem­ber 9-ig látogatható. TÜNTETÉS MARSEILLE-BEN. Több ezer ember tüntetett hétfőn este Marseille városában, mert szomba­­­­ton egy igazoltatás során lelőttek egy 17 éves arab fiatalembert. Az igazoltató rendőrök egyike géppisz­tolysorozatot adott le a fiatalember­re, mert az gyanús mozdulatot tett. A rendőr ellen gondatlanságból el­követett emberölés címén vádat emel­tek. A hétfői tüntetés során több incidensre került sor. B + Z — közös vállalat Debrecenben Aláírták a hitelszerződést Hajdú-Bihar megyei tudósítónk­tól. Májusban beszámoltunk róla, hogy a debreceni Biogal Gyógy­szergyár — a Medimpex közre­működésével —, közös vállalatot alapított a Ciba—Geigy gyógy­szeripari konszern egyik tagjá­val, a svájci Zyma céggel. A haj­dúsági megyeszékhelyen felépí­tendő üzemben a Zyma egyik májvédő hatóanyagát gyártják majd. Az új vállalat neve B+Z lesz. A több mint 160 millió forintos beruházást az alapító tagok rész­arányosan finanszírozzák. A Bio­gál és a Medimpex az építkezést vállalta, a Zyma a gépeket adja. A munkákhoz a debreceni gyógy­szergyár 5 és fél millió svájci frank hitelt kapott. Az új üzem a Biogal területén épül fel, és a tervek szerint 1983- ban már 40 tonna hatóanyagot készít. A közös vállalattól az ala­pító tagok ezt visszavásárolják, majd a debreceni gyógyszergyár a ráeső részből készíti azokat a tablettákat, amelyek a hazai pa­tikákba kerülnek. A Biogal — a Medimpexen keresztül —, kizá­rólagos exportjogot kapott több fejlődő országba irányuló kivi­telre. Kitüntetések Az Elnöki Tanács több évtize­des eredményes munkájuk elis­meréséül, nyugdíjba vonulásuk alkalmából a Munka Érdemrend arany fokozatát adományozta Czender Józsefnénak, az Egyesült Izzó­művezetőjének és Ur Gyulá­nak, az MMG Automatika Művek gyár igazgatójának. A kitüntetése­ket Littvai István kohó- és gép­ipari miniszterhelyettes kedden , adta át.­­/ifi. -----------------­Elhunyt Korányi János A Magyar Távirati Iroda mély fájdalommal tudatja, hogy hosz­­szantartó, súlyos betegség után, 51 éves korában elhunyt Korányi János, a külföldi adások szerkesz­tőségének munkatársa. Magyar-francia szakon­­ tanári oklevelet szerzett, majd 27 évet töltött el a Magyar Távirati Iro­dánál. Kitűnő újságíró, jó felké­szültségű szerkesztő volt, 1963—67. között az MTI bukaresti tudósító­jaként dolgozott. Halála a magyar újságíró társadalom nagy veszte­sége. HALÁLOZÁS HAJESZ TIHAMÉR, a Szocia­lista Hazáért Érdemrend kitünte­tettje, aki 1931 óta volt­­tagja a pártnak, életének 64. évében el­hunyt. Temetése október 23-án, délután 15 órakor lesz a Kazinc­­­barcikai temetőben, közli az MSZMP Kazincbarcikai városi Bizottsága. JTtt • lu ' Gépesített tatarozás Több mint 400 — köztük cseh­szlovák, lengyel, NDK- és NSZK- beli, olasz, osztrák, szovjet és ma­gyar — szakember részvételével kezdődött háromnapos tudomá­nyos tanácskozás kedden, az Aka­­démia kongresszusi termében. A napirenden az épületfenntartási technológiák gépesítése, közelebb­ről a lakó és középületek bontá­sával, tatarozásával összefüggő nagyarányú anyagmozgatás gépe­­sítése, továbbá a szak- és szerelő­­ipari technológiák, valamint a ta­tarozások sorozatszerű kivitelezé­se szerepel. A konferencia célja, hogy a fórumok sajátos eszközei­vel támogassa az épület- és lakás­felújítási igények kielégítését. ABC után étterem Borsod megyei tudsítónktól. Sárospatak új lakótelepén el­készült a korszerűen berendezett és felszerelt, önkiszolgáló ABC- áruház, ahol a polcokon élelmi­­­­szerekből, vegyi árukból, zöldség­­­­félékből s húsból, húskészítmény­­­­ből több millió forintos árukész­let várja a vásárlókat. Ugyanitt a Bükkvidéki Vendéglátóipari Vállalat egy 500 adagos konyhá­­­­val üzemelő éttermet épít, amely­­ a helyi igények kielégítése mel­lett az idegenforgalmi ellátásban is jelentős szerepet vállal m­ajd. Jelöltjeink s galoppversenyekre in. ZSOKÉ EURÓPA-BAJNOKSÁG 1 Gitár (2) — Kerítő (1) — In­dira (12) — Kallódó (7). 2. Trajan­us (2) — Bárka (3) — Rizotto (11) — Banka (4). 3. Sarkantyú (8) — Bogaras (2) — Szobor (3) — Pán (6). 4. Barbara (12) — Gsanak (3) — Gloriola (10) — Vadász­lak (4). 5. Men de (3) — Diktátor (4) — Tiber (7) — Kártyázó (2). (X) A Budapest olvasótermében — V., Galamb utca 9. — tizenkét nyel­ven százhuszonhat­ fajta kiadvá­­nyunkkkal ismerkedhet meg. Nyitva: 10 és 18 óra között. Jogi tanács­adás minden kedden, építésügyi­építési tanácsadás minden hónap el­ső és harmadik csütörtökjén 15 órá­tól 18 óráig. (X) A Budapesti Közlekedési Vál­lalat felhívja ügyfelei figyelmét, hogy a szállítási osztály kezelésében levő „BUDAPESTI KÖZLEKEDÉSI VÁL­LALAT Bp. VII., Akácfa u. 15., 19 . . . hó . . .-n, 147 átvevő” számú és szö­vegű bélyegzője elveszett. 19811. szep­tember 12-től a fenti bélyegzővel hi­telesített ügyiratok érvénytelenek.

Next