Magyar Hírlap, 1981. február (14. évfolyam, 27-50. szám)

1981-02-01 / 27. szám

iCC /nlO ; b 33 nko' ; ' . f/j ■ Magyar Hírlap _____ hétről hétre___________________________ 1981. FEBRUÁRI, VASÁRNAP 13 Az öldöklés művészei AZ ÁLDOZATOT a fülénél fogva kell hátrarántani, s ha jól sikerült a fogás, már nincs esélye a menekülésre. A torkát kétszer kell átvágni, egyszer oda­felé tolva, másodszor pedig visz­­szafelé húzva a kést — a késsel való gyilkolás fortélyaira Bob Taylor, egykori zsoldos, a téma szakértője oktatja így tanítvá­nyait a szolid elnevezésű Acade­my Champion tanfolyam kereté­ben. A „diákok” ezenkívül meg­tanulhatják a különféle lőfegyve­rekkel való tüzelés minden csín­­ját-bínját, megismerkednek a robbanóanyagok használatával, elsajátítják az ejtőernyős ugrás elemeit — egyszóval mindent, amire egy ,,vérbeli” zsoldosnak szüksége lehet. A zsoldostudományok mes­terfogásainak eltanulására — ta­lán nem meglepő — az Egyesült Államokban kaptak lehetőséget a jelentkezők. Missouri állam Ko­lumbia városkájában gyűltek össze a „Soldier of Fortune” (Zsoldoskatona) hangzatos címet viselő újság felhívása nyomán a­ kalandokra és izgalmakra vágyó, „játékos kedvű zsoldosok”, akik napjaikat „tapasztalatcserével” és a megszerzett ismeretek harci körülmények közötti begyakorlá­sával töltik. A lap, amelynek kiadója Bob Brown, az Egyesült Államok hadseregének különleges egysé­génél szolgált egykoron, arra spe­cializálta magát, hogy — a tulaj­donos szavaival élve — kielégít­sen egy, a lakosság körében egy­re növekvő igényt. Nevezetesen szócsőde legyen a hivatásos és műkedvelő kalandkeresőknek. Hasábjain rendszeresen jelennek meg különféle felforgató cselek­ményeket, diverziós akciókat részletesen ismertető és népsze­rűsíteni kívánó információk. De nem ritka az sem, hogy az olvasó részleteket talál a lap­ oldalain az amerikai hadsereg harci utasítá­saiból, vagy a CIA egyes belső használatra szánt kiadványaiból is. A ZSOLDOSKATONA egyéb­ként az utóbbi időben különösen nagy népszerűségnek örvend. Egyrészt azok körében, akik fe­ledni akarva a vietnami kudar­cot és az abból származó politi­kai következményeket, most újra a kalandor katonai akciókban látják azt az eszközt, mellyel­­ az USA visszaszerezheti politikai tekintélyét. Másrészt nagy a si­kere azok között, akik — keve­­sellve a televízióban és a film­vásznon látott erőszakot — a gya­korlatban akarják elsajátítani az öldöklés „művészetét”. A példányszám egyre emelke­dik, s Brown már néhány millió­nyit összekuporgatott a pár éve alapított lap fogalmából. Ez tet­te lehetővé számára, hogy jó üz­letemberhez híven most egy új kezdeményezéssel tegye még népszerűbbé újságját. Reklám-­ célokból „évi szemlét” szervezett, melyben az olvasók köréből to­borzott résztvevők a már fent említett szolgáltatásokat kapják pénzükért. A veszélyes akciónak vannak józan gondolkodású ellenzői, akik elítélik az efféle hadijátékokat és annak következményeit. A résztvevőkre azonban ez nincs nagy hatással. „Azzal vádolnak bennünket — mondta az egyik zsoldosjelölt —, hogy pénzért ké­szek vagyunk gyilkolni. Jobb lenne talán, ha ingyen tennénk?” DIVATSZAKMÁVÁ LETT a zsoldoskatona az USA-ban, s eb­ben a lapnak is van némi szere­pe. Egyre gyakrabban tűnnek fel az ilyen szövegű önreklámok a sajtóban: „Zsoldoskatona keres ,piszkos’ munkát. Értek minden tűzfegyverhez, szakértője vagyok a diverziós akcióknak, tapaszta­latom van a testőri munkában. Az alkalmazás helye és időtarta­ma mellékes!” Ami viszont nem mellékes, ed­dig még minden hirdetőnek akadt munkája. Nagy Csaba A „menő" nyelv Üzérkedő üzletfelek A szembesítés eredménytelen. Nem számolta senki , ki tudja hányadszor. A vádlott megvonja vállát, és félhangosan megismétli azt, amit az imént is mondott: „Hossz az emlékező tehetségem. Részletek nem jutnak eszembe.” Pedig a részletek, ha nem is per­döntőek, mégis fontosak. A tanácsvezető bíró fölolvassa még egyszer a rendőrségi jegy­zőkönyvet. A vallomás szerint Bera Pál harmadrendű vádlott korántsem amnéziás. Pontosan emlékszik az általa elkövetett bűncselekményekre, ráadásul a rendőrségen még társaival egye­zően vallott. A jegyzőkönyv hallatán föláll, megvonja vállát: — Biztos úgy van, ahogy az ira­tokban áll . Társa, Sallai János negyedren­dű vádlott, kevéssé flegmatikus, éppen ellenkezőleg, árad belőle a szó. Közben jobbra-balra pis­log, figyeli a hatást. Szerepel. Bíróság előtt nem is először. Készséges, előzékeny, udvarias, s egyáltalán nincs megilletődve. A színhely : a Fővárosi Bíróság díszterme. Hetedik tárgyalási nap. A tanácsvezető bíró munkaterve szerint hátra van még legalább negyven, ötven vádlott, nyolc­vanöt vádpont szerepel az ügyé­szi indítványban — csempészés, vámorgazdaság, üzérkedés, devi­zagazdálkodást sértő bűncselek­mény, lopás, embercsempészés. A tizennyolc kötetes j­egyzőkönyvet a bíróságon úgy tartják nyilván, mint „Gádor Ferenc és társai ál­tal elkövetett bűncselekménye­ket". Hogy éppen Gódor neve ke­rült az akták tetejére, ez eset­ben merő véletlen. Ö ugyan az elsőrendű vádlott, de korántsem ő áll a bűncselekmény közép­pontjában. Ö bukott le elsőként, s ahogy időrendben a többiek, úgy alakult ki a vádbeli rendű­­ség is. Az egész feketepiacot behálózó — helyesebben mondva, kezében tartó — társaság áll a bíróság előtt. A középpontban néhány ju­goszláv csempész, és a három magyar ,,főnepper” — Vidó Lász­ló, Bera Pál és Ősi Zoltán — áll. Az ügy mellékszereplői, a feketepiac közismert figurái, a farmerek, kvarcórák érékesítését végzők. A jegyzőkönyv tizennegyedik kötetében, a tanúkihallgatások, vallomások, munkahelyi vélemé­nyek — hivatalos papírok. Közöt­tük nagyívű, franciakockás lap­ra filctollal rajzolt táblázat. Ha­tározatlan, kapkodó írással tett önvallomást Vidó László har­minchatod rendű vádlott: „Hátrafésült digófrizura. Gúny­neve: Dagadt Cigány. 175 centi­méter magas. Autói: egy ZX-es és egy PN-es Lada. Állítólag Vá­cott lakik az illető. Rákospalo­tán, a Váci úton, a Röppentyű utcában találkoztunk rendszere­sen. Kapcsolatunk úgy szakadt meg, hogy az utolsó alkalommal ő és társai elloptak tőlem három­száztíz kvarcórát.” A hevenyé­szett személyleírás Vidó László egyik „üzletfelére” vonatkozik. A listán egyébként még hu­szonegy név szerepel. Többnyire mind gúnynév — Maffia, Apucs, Matematikus, Badis —,­ s mel­lettük, mint különös ismertetőjel, akárha vezetéknév lenne, autó­márkák. Nikó többnyire Alfa Rómeón, Mirkó Zastavával, Cit­roennel, Opel Admirállal, vagy az ,,Amerikai Döggel”, Nikolits pedig Diesel Mercedesszel érke­zett az üzleti találkák színhe­lyére, a Hiltonba, a Hotel Wienbe vagy az Olympiába. Vidó pedig igazán nem panasz­kodhatott jugoszláv ismerőseire, két segédjével, Kovács Tiborral és Jánossal, 21 ezer háromszáz­ötven, összesen huszonötmillió fo­rint belföldi forgalmi értékű kvarcórát vett át tőlük. További tízmillió forintért rendelt újabb szállítmányt s hármójuknak sze­rény becslések szerint is, kétmil­lió forint hasznuk volt az üzle­ten. A társaság másik ága — Béna és társai — farmerekkel foglal­koztak. Figyelték a jugoszláv csempészek és a magyar neppe­rek autóit, s jó érzékkel választ­va meg az időpontot, egyiket­­másikat feltörték. A fosztogató­, sok alkalmával nem nagyon vá­logattak, vittek minden mozdít­hatók Vidó László Trabantjából — a vádirat szerint — nyolcvan­vagy hatvanezer forintot loptak el. Vidó persze első fölháborodá­­sában feljelentést is tett a rend­őrségen, ismeretlen tettes ellen. A feljelentés után pontosan egy év és két héttel tartóztatták le — üzérkedés alapos gyanúja miatt. A hetedik tárgyalási napon — Sallai János kihallgatásán — a tizennyolcadik vádpont is szóba­­került. Amikor legutóbbi börtön­­büntetéséből szabadult — 1978. július negyedikén —. Sándorhá­­zán a kapu előtt régi cimborái várták. — Hazafelé arról beszélgettünk, hogy telt az idő „bent”. Mond­tam, hogy megtanultam spanyo­lul, olaszul, franciául, de Bera leintett, hogy Pesten már nem azok az idők járnak. Mert mielőtt becsuktak, az Inter előtt lófrál­tunk naphosszat, s vettünk cipőt, ezt-azt a külföldiektől­ szerettünk szépen öltözni, tutik lenni. Szó­val, a Bera leintett, mondván, most a szerb a világnyelv Pesten, üzleti vonalon az a nyerő. Ígérte, csodavilág vár, ha vele tartok. Bűncselekményről akkor még szó se esett. — Hol helyezkedett el? — veti közbe dr. Strausz János bíró. — Az TKV-nál. — Mennyi volt a fizetése? — ötszázat fizettem havonta. Ugyanis csak falállásom volt, s ennyit kért a tömbházfelügyelő, Kalinics Julianna. — Hányszor járt a munkahe­lyén? — Tűzvédelmi, munkavédelmi, oktatáson voltam néhányszor, tudja, azon kötelező mindenkinek megjelenni . .. —­ Mi lett volna a munkája? — Söprögetni, lépcsőházat fel­mosni ... Azt hiszem, ilyesmi... — Megérte havonta ötszázat fi­zetni a fiktív állásért? — Ha nincs munkahely,, hama­rabb lebuktam volna... Stépán Balázs ­ A Magyar Numizmatikai Társulat a héten tartotta jubileumi közgyű­lését, amelyen megemlékeztek a társulat fennállásának nyolcvanadik évfordulójáról is. A laikusok a numizmatikát amolyan költséges hobbynak tart­ják, s csak kevesen tudják: az éremtan valójában tudomány. A társulat elnökének szellemes megfogalmazása szerint: a múlt gazdaságtörténete a numizmati­ka — a jelen numizmatikája a gazdaságtörténet" Rádóczy Gyula, a társulat főtitkára a történettu­dományok szolgálólányának titu­lálja, nem feledve: a kapcsolat kölcsönös régészek, történészek és numizmatikusok között. — A szenvedélyes gyűjtők nem sajnálják a­ forintjaikat azért, amiért a kívülállók egy petákot, egy garast sem adnának. — Számunkra a garas is,­ a pe­ták is kincs lehet. De el kell mon­danom, társulatunk a közhiede­lemmel ellentétben nem gyűjtés­sel foglalkozik. Mint tudományt műveljük a numizmatikát. Az alakulás évében tizenhárom ta­gunk volt, ma ötszáz. Külön mun­kacsoportunk foglalkozik a római, a középkori és az újkori pénzér­mékkel, a papírpénzekkel, az em­lékérmékkel, a kitüntetésekkel. A tudományos kutatás mellett az új kutatási eredmények széles körű ismertetése is feladatunk. — Ön mit kutat? — Az eredeti foglalkozásom gyógyszerész. Munkahelyemen, a Semmelweis Múzeumban a XVIII. század gyógyszerésztörté­­netét kutatom. Numizmatikus­­ként szintén a XVIII. századot böngészem. Mária Terékia kora- Hét nap — egy arc­­ A numizmatikus beli érmékkel foglalkozom. Egy kamarai jelentésben bukkantam forrásanyagra, amely­­beszámol arról: hol vertek dénárt, garast, forintot, tallért. Zamatos dolgok derültek ki. Például az, hogy az örökösödési háború idején a biro­dalom aranypénzeinek 92 száza­léka származott Magyarországról. Ekkor nálunk voltak Európa leg­gazdagabb arany- és ezüstbányái — Hogyan hasznosítja a törté­nettudomány az éremtani fölfe­dezéseit? — Az ásatások során előbuk­kanó leleteket gyakran az érmék segítségével tudjuk korhoz kötni. Ilyen leletek alapján pontosítot­­tunk kereskedelmi útvonalakat, kapcsolatokat. A Szent István ko­rabeli érmék északi előfordulá­saiból például új információkhoz jutott a történettudomány. Nem­rég egyik tagunk érmét vásárolt a gyűjtőktől. Otthon megpróbálta azonosítani — sikertelenül. A ró­mai korral foglalkozó munkacso­port sem ért el eredményt. Végül külföldi és magyar szakemberek­ből álló csoport fedezte fel: Ca­­racalla csiszár idejéből származó. par eddig ismeretlen pénzről van só Fülnek az érmének nyo­­m­án vitettük el a régészek egy addig szintén ismeretlen Fekete­tenger­­melléki római pénzverdé­hez. — Egyetlen érme segítségével? x 0 51 nwAfváv — A pénz azért­­fontos kor­dokumentum, mert szerepel raj­ta, hogy mikor, hol, ki verette, s emlékérmék esetében az is, miért. Sok mindent elárul egy korról a pénz. Amikor még ne­mesfémből készült, azt is el le­hetett dönteni, hogy a kibocsá­tás éveiben háború volt vagy bé­ke, pangás vagy föllendülés. Há­ború idején „silányabb” ezüstből verték, békeidőben nemesebből. — A társulat nevéhez milyen pénzek fűződnek? — A pengő és a fillér. Ezt a két pénzt a társulat ajánlatára fogadták el. A memorandumot Bajcsy-Zsilinszky Endre nyújtot­ta be a pénzügyminiszternek. •— Ma a forint esztétikai érté­kéről viták folynak. — A korábbi századokban vert pénzek általában szebb kivite­lűek voltak. F.sv római dénárt, amelyen a feliratot elmosta az idő vasfala, még­ ma is azonosí­tani lehet az élethű niitré alap­jén pradv­eny fénykép him­les­­ségével készült. Ma, ha van is 37 ervaktor» s^rrtfí- tiki.i«, illik öcs?« P 7 phro p No Ilink iq káqzfilt­)ök nprC7° < 57f»r) kivifpln prmpk. TTv°n pph­lónl 3 "R.6POC^vt Fóliái ia›^+an­o9kot fr·crn| 3 telj nlimnio irfpn~n kikp^qó r·e0­7. p Ttp+h.len rínbnr-prnl.pi^o-pem. a7, n-vhn in? C7p vfnrínlrit; ^<5 f acn'Q 1 r\ r>nn r; van !^0 100 ROÓ p<; 1 ooo fr-prinMc n'rn/n'n*>6riv •»«? amo. p ^/>vvnn pH+e»k ki' 1 nRl-T-iari. TV/Forr QPnki akart ezekkel a közértben fizetni... Bán Károly Ki fia leszek? K­­érem szépen, az igazság az, a­ hogy én már nagy fiú vagyok, de eddig minden rendben volt, azért nem szóltam. Még azt se mondhatom el magamról, hogy elvált szülők gyereke vagyok, vagy netán az államra bízta vol­na felneveltetésem derűjét-ború­­ját a mamám, m mert nem tudta, hogy ki ... hogy... kivel, hogy... szóval nem az volt a helyzet. Sokkal jobban megkeverte a mama a dolgot, illetve hát együtt keverték meg a papával, ha nem is tudatos politikai meglátásból. De teljes egyetértésben, és meg kell mondjam, azóta is a békés egymás m­ellett élés szellemében gyarapítanak testben és lélekben, és tisztára az egység szelleme hatja át a mi kis társadalmi kö­zösségünket. És akkor most még­is: tessék engem elképzelni. Pedig hát miről tehetek én? Nálunk mindig érvényesült a munkásosztály vezető szerepe, a papa már ötödik születésnapom­ra egy testhez álló szívlapáttal lepett meg — a műhelyben fasiz­­ta direkte nekem, mert amit ha­zahozott, az túl nagy volt —, és mindig arra tanított, hogy a mun­ka meg a minden. A mama meg örökké könyveket vett, bár sok­szor nem bántam volna, ha olyan nagy tábla csokit kapok, mint a Pisti, de erre nem tudtam ráne­velni. Bizonyos dolgokhoz meg­átalkodottan ragaszkodik. Amel­lett is kitart, hogy ő akkor se ment volna gyesre, ha lett volna gyes, amikor születtem, nem hagyta volna a gyárat, mert a munka, meg minden. Szóval: mama tervezi a há­zakat, a papa meg építi. A gyár­ban mama valami főnök, a papa viszont többet hoz a konyhára, így otthon ő a háztartásfőnök, ahogy nagyon helyesen mondják, de különben látszik is: a mama tényleg azt csinálja otthon, amit Pistikénél a bejárónő. De azt tu­dom, hogy a gyárban azért min­dig elismerték, hogy ő egy haladó értelmiségi. Csak az utóbbi időben tehetett valami rossz fát a tűzre, mert — figyelem én — újabban egész egyszerűen leértelmiségizik. Nem merem megkérdezni tőle, miért nem halad tovább, úgy is nagyon ideges mostanában. A minap az­tán meg is tudtam, miért. Azt hitték, már alszom, de hallottam, amikor ezeket mondta: „Édes La­­joskám, elszámítottunk magun­kat. Hiába gondoltuk olyan jól ki, még szerencsésebb is, ha ne­kem van diplomám, és te vagy fizikai, mert most új szelek fúj­nak. Azt beszélik a gyárban, hogy miféle egyenjogúság ez, hogy csak azt nézik a származás­nál, mi a gyerek papája? Hát a mama? — kelt ki magából a nő­felelős, vajon miért nem az szá­mít, hogy mi a mamája? Pláne, hogy a papa nem is mindig biz­tos — tette hozzá, és ezzel eny­hült ugyan a feszültség, de én érzem, hogy hosszú távon ezt nem lehet viccel elütni. Hát most mondd meg, mit fognak figye­lembe venni a felvételinél, hogy a te fiad ez a gyerek vagy hogy az enyém?” A papa nem tudott válaszolni, így aztán megkérdeztem az osz­tályfőnököt. De tudják kérem, ő is nő. így­ aztán azt mondta, még nem tudja, de a kérdés fel­vetése jogos majd meg fogják vi­tatni, és reméli, mire leérettsé­gizem, kiderül. De kérem, éppen erről van szó! Hogy tudjuk így időben eldönte­ni, melyikünk bukjon meg az érettségin: Manci vagy én? ’ (medve)

Next