Magyar Hírlap, 1981. április (14. évfolyam, 77-100. szám)

1981-04-29 / 99. szám

Magyar Hírlap KÖZÖNSÉGSZOLGALAT 1981. ÁPRILIS 29. SZERDA11 A hét jogszabályai ÁRKÉPZÉSI SZABÁLYOK MÓDOSÍTÁSA, KÖZÉRDEKŰ TÁJÉKOZTATÓK Az elmúlt időszak legjelentő­sebb jogalkotási eseménye volt, hogy az országgyűlés az igazság­ügy-miniszter expozéja alapján megtárgyalta és törvényerőre emelte az államigazgatási eljá­rás általános szabályairól szóló 1957. évi IV. törvény módosítá­sára és egységes szövegére vo­natkozó törvényjavaslatot. ..Erről országgyűlési tájékoztatóink kap­csán részletesen beszámoltunk. A törvény kihirdetése (a Magyar Közlönyben való megjelenése) után a téma néhány szakmai szempontjára és a különös eljá­rások felülvizsgálatának további kihatásaira még visszatérünk. Az Országos Anyag- és Árhi­vatal elnöke két olyan államtit­kári rendelkezést adott ki, ame­lyek a vállalati export csökken­tésével kapcsolatos bejelentési, illetőleg árképzési szabályokat egészítik ki. Ezek a szakmai­technikai szabályok végső soron az ellenőrizhetőséget, így a fo­gyasztói érdekvédelmet szolgál­ják. (12 és 13/1981. [IV. 18.] ÁH. sz. rendelkezés, Magyar Közlöny 23. sz.) A jogalkotás előbb említett ki­emelkedő eseménye mellett alig jelentkeznek alacsonyabb szin­tű jogszabályok. Érdemes viszont tallózni azokban a tájékoztató közleményekben, amelyek egyes korábbi jogszabályok jobb végre­hajtását szolgálják. Említést ér­demel, hogy ezt túlmagyarázás nélkü­l teszik, de elárulják, hogy az új rendelkezések néha elég lassan mennek át a hivatali köz­tudatba. Az év elején jelent meg a Munkaügyi Minisztérium közle­ménye a személyi számnak a munkakönyvbe történő bejegyzé­séről, s ezt a közleményt a leg­­­utóbbi időszakban több tárca­közlöny felelevenítette, ami arra vall, hogy a dolgozók szélesebb köreit sem árt tájékoztatná. A kérdés lényege, hogy a személyi számon az állami népességnyil­vántartásról szóló rendelkezés szerint a munkakönyvbe is be kell vezetni. Ez természetesen megtörténik minden olyan eset­ben, amikor az illetékes hatóság új munkakönyvet állít ki. Más esetekben a közlemény a személyi szám pótlólagos beveze­tését úgy rendezi, hogy ezt az adatot a munkviszonyban levő dolgozók esetében a foglalkozta­tó szervnek kell bevezetnie 1982. december 31-ig. A munkavi­szonyban nem lévők és a nyug­díjasok tekintetében a személyi számot az illetékes hatóság ezt követően jegyzi be, de csak az érdekelt kérelmére. (L.: OKISZ Értesítő 7. sz.) A múlt év októberében minisz­teri rendelet átmeneti korlátozá­sokat vezetett be a gazdálkodó szervek egyes építkezéseire, töb­bek között üdülő, vendégház lé­tesítésére. Több megyében prob­léma merült fel, hogy ez a korlá­tozás kiterjed-e az üdülőszövet­kezeti építkezésekre. Az Orszá­gos Tervhivatal az érintett állam­polgárok érdekeinek megfelelő­en úgy foglalt állást, hogy az em­lített korlátozások nem terjednek ki a lakosság által létesített üdü­lőövezetekre, tekintet nélkül ar­ra, hogy az üdülőegység az épí­tők tulajdonába kerül, vagy azt bérlet útján hasznosítják. (SZÖ­­VOSZ TÁJÉKOZTATÓ 14. sz.) * Az április 14—ei-ig megjelent, említésre méltó jogszabály: Egyes szakközépiskolákban végzők szakmunkás-képesítésé­ről szóló rendelet módosítása. (Művelődési Közlöny 8. sz.) A­ hét film bemutatós óvakodj a törpétől (országos meg­jelenés előtt) ; A pogány madonna (országos megjelenés előtt); Egy hol­land Jáva-szigetén I—II.: Jobb fél­ni, mint...; A mérkőzés; Skorpió­ kertmozik műsora (V. 1-től 6-ig) A pogány madonna (m.) Vörös­marty kertmozi este 19-kor. S. O. S. Concorde (pl.) Budai kertmozi este 19-kor. Óvakodj a törpétől (mb. am.) ** Csepeli Parkszínpad este 8-kor. SZOCIALISTA FILMEK FESZTIVÁLJA (V. 4-től 13-ig) TOLDI STÚDIÓMOZI /4-én: Solo Sunny (NDK) f4, h6, 8.­­ 5-én: Trófea (jug.) f4, h6, 8. 6- án: Néhány interjú magánügyben (sz.) f4, h6. 8. 7- én: Egymillió zöldhagymával (ro­mán) f4, h6, 8. 8- án: Csak a­ szerelem (bolgár) f4, h6. 8. 9- én: Az amatőr (1.) f4, h6, 8. 10-én: Mesés férfiak kurblival (cseh­szlovák). SZIKRA KAMARATEREM 7- én: Hétfőkből álló év (mb. belg.). 8- án: Az isteni Emma (csehszlovák). 9- én: ötvenöt testvér (kubai). 10- én: Lángok (1.) * 11- én: Ratberg, a festő (NDK) * 12- én: Tragikus vakáció (rom). 13- án: Csalódás (vietnami). MAGYAR FILMEK MOZIJA (Tanács) 7-én: Ítélet (m.—rom.). 9- én: Útközben (m.—1.). 10- én: Kapaszkodj a fellegekbe I—II. (m.—sz.). 11- én: Csillagosok, katonák (m.— sz.) ** 12- én: Pirosbetűs hétköznapok (m.— csehszlovák). 13- án: Bolondos vakáció (m.—rom.). CORVIN Csütörtökön* 3-kor: Mesemozi — Móka-Róka -f Az ezermester (mese­sorozat). Vasárnap délelőtt 110-kor: Mese­mozi-matiné — Csinn-bumm Cirkusz 4- A legkisebb törpe (mesefilmsoro­zat). MOM-MOZI Vasárnap délelőtt 10-kor: Gyertek játszani! A kis gömböc (mesefilm­sorozat). OLIMPIA Vasárnap délelőtt 10-kor: Móka­mozi az Olimpiában — Cicakomédia -I- A tíz kicsi csacsi (mesefilmsoro­zat). MAGYAR FILMEK MOZIJA (Tanács) Küldetés h9, 11. Nincs idő • n2, 14. MAGYAR FILMTÁRLAT / Tízezer nap 1-én : h6, 8. Az acélváros­­ titka (mb. csehszlo­vák). Világosság 2—3.: n6. f8, va­sárnap 3-kor is. Az amerikai ba­rát (mb. NSZK—fr.) ** Tisza dél­­után h3-tól este h8-ig folytatólag. Autóversenyzők (m.) Horizont 5-kor. Az állatok válaszolnak (m.) Balas­si 30—3.: f4-kor. Balanel és a vad­kacsa (mesesorozat) Csillag 1-én és 3- án: 3-kor. Ballagás (m.) * Ika­rus Művelődési Központ 4-én: f4, f8. Új Tükör Klubmozi 9. nl2. f2, 4, 6, 8, 4-én: 9. nl2, f2, 6, 8 (hetedik hétre prolongálva). Zuglói 30—3.: f4. h6, 8, 2-án: f4. h6. Belorusz pálya­udvar (mb. sz.) Kinizsi Stúdiómozi 4- én: f4. h6, 8. A bestia (1.) ** Cso­konai f4. h6, 3 (negyedik hétre pro­longálva). Blöff (mb. ol.) Akadémia 30—3.: f4. h6, 8. Boldog születésna­pot, Marilyn! (m.) * Béke XIII., 2— 3.: nfi. f8. vasárnap 3-kor is. Bosz­­szúvágy (mb. am.) •* Liget 4—5.: n6. fB. Tündér 2—3.: n6, f3, vasár­nap 3-kor is. A cárlány és a két dalia (mb. sz.) Balaton 30—3.: f4-kor. A cigánytábor az égbe megy (sz.) * Szabadság 5-kor, ünnep h3-kor is. Cserepek (m.) * Maros 4— 6.: f6, h8. Csillagok háborúja I—II. (am.) Fény nlő, ii: Ikarus Műve­lődési Központ 1-én: 6-kor: Palota este n 3-kor. Csizmás kandúr a vi­lág körül (mb. jap.) Bem 4-kor. 1—3.: 10, fl2, 1. 13 Is. Csúfak és gonoszak (mb. ol.) *** Béke XIII., 30-án és 1-én: nfi, fR, ünnep 3-kor is. Dollárpapa (m.) Bem 16. 8 (má­sodik hétre prolongálva). Palota 30— 3.: 5-kor, 1-én: h3-kor is. Széche­nyi 4—6.: n4. f6. h8. A Dominó­elv (mb. am.) * Világosság 30—1.: n4. f8. ünnep 3-kor is. Egy hol­land Jáva-szigetén I—II. (holland) Duna 7-kor. Ellopták Jupiter fene­két (mb. fr.) Budafok nfi, fR, 1— 3.: 3-kor is. Csokonai h9, 11, n2 (harmadik hétre prolongálva); Tinó­di f4. h6. 8. Az első kísértés (sp.­ ** Kultúra 4—5.: nfi. f8. Az első nagy vonatrablás (mb. ans.) Bás­tya h9. 11, n2 (második hétre pro­longálva) ; Fővárosi Művelődési Ház 30-án:­ 4. n7. Ridee Sándor Műve­lődési Ház 1—fi.: h5. 7. Innen T3- kor is: Snort. f4. h6. 8. Az ember­­evő medve (mb. sz.) Bástya f4. h6, 8 (harmadik hétre prolongálva): Ma­dách 5-kor, ünnep h3-kor is. Erőd az őserdőben (mb. bőig.—1.—sz.) Kos­suth XX., 4—5.: f4. h6. 8. A fa­­cipő fája (pl.) * Kinizsi Stúdiómo­zi 1-én: n4, 7. A fáraó I—II. (mb. 1.) Kultúr* 30—1.: 6-kor: ünnep 2- kor is. Világosság 4—5.: fi-kor. A fpVofe kalóz (pl.) Sport 3-án: dél­előtt fo-T-k or. Félénk vagyok, de hó­dítani akarok (mb. fr) Diadal 3- án: délelőtt 10-kor. Férfiak póráz nélkül (mb. ol.) •• Ady 4—6.: f6, hu. Folytassa, cowboy! (ang.) Bá­nyász este 8-kor: Tisza reggel h9- ÁPRILIS 30-TÓL MÁJUS 6-IG től délután h1-ig folytatólag (má­­­sodik hétre prolongálva). Forgalmi dugó (mb. ol.—fr.—sp.—NSZK) ** Balassi 30—3.: h6, 8. Gengszterek so­főrje (mb. ang.) * Kossuth XX., 30—3.: f4, h6, 8. Goodbye és ámen (mb. ol.) * Jókai 30—3.: este 18-kor. Gulliver (ang.—belga) Jókai 3—1— 3.: n6-kor, 1—3.: 3-kor is. Gyalog galopp (mb. ang.) Duna f5-kor. Gyil­kosság az Orient-expresszen (mb. ang.) * Gutenberg Művelődési Ott­hon 4—5.: f4, 6. Hair (am.) * Ki­nizsi Stúdiómozi 2-án: 3, f6, 8. Szikra Kamaraterem nlő, hl2, n3, h5, n8. Hamburgi betegség (NSZK) ** Diadal 4—6.: 14, h6. 8. Toldi Stú­diómozi 30—3.: este 8-kor (ötödik hét­re prolongálva), Hamu és gyémánt (1.) ** Zuglói 2-án: este 8-kor. Har­madik típusú találkozások I—II. (am.) • Corvin 5, 8 (hatodik hétre pro­longálva), Óbuda 3, 6. Olimpia 4, h7. Hálózat (mb. am.) ** Kinizsi Stúdiómozi 3-án: 3. 16, 8. A há­rom testőr — A királyné gyémánt­jai (ang.) Liget 30—3.: 16, 18, ün­nep 3-kor is. A hét mesterlövész (mb. am.) Fény 2-án: éjjel 10-kor. Helga és Michael (mb. NSZK) ** Mátra mese- és ifjúsági mozi es­te 8-kor (második hétre prolongál­va). Holttest a Temzéből (mb. NSZK) * Balaton 30—3.: hfi. 8. Hogyan le­het megijeszteni egy oroszlánt (me­sesorozat) Újvilág Dózsa Művelődési Ház 3-án: 2-kor. Hamalom Szovjet filmek mozija — Gorkij 1—3.: 14-kor. Hölgyem, isten áldja! (mb. am.) Rege 4—6.: hr. 8. Huckleberry Finn és a csirkefogók (mb. sz.) Akadé­mia 3-án: h9. 11, 12. Hugó, a ví­ziló (m.—am.) Horizont reggel 9-től délután 2-ig folytatólag. Az ígéret földje I—II. (mb. 1.) ** Toldi Stú­diómozi 2-án: éjjel nt­-kor. Isten hozta, Mr... (am.) Alkotás délután 14-től este 8-ig folytatólag. Jack ka­pitány (mb. sz.) Otthon 2-án: 3-kor. A jávorszarvas (mesesorozat) Palota 3-án: 3-kor. A jó, a rossz és a csúf I—II. (mb. ol.) ** Éva 14. hz. Honvéd 9. mi. Jobb félni, mint ... (mb. csehszlovák) Bányász 1i-kor. Kalózok Jamaicában (anc.) Palota 4—5.: 5-kor. Keresztül a nagy vízválasztón (mb. am.) Béke XV., 2—3.: n6. f8, vasárnap 3-kor is. A kék madár (mb. sz.—am.) Maros 1—3.: n4-kor. Két pisztolylövés I—II. (tévéfilm) Horizont 30—3. és 5—11.: este 8-kor. Kicsi a kocsi, de erős (mb. am.) Tétény 1—3.: f6. h8. ün­nep n4-kor is. Kígyótojás (mb. NSZK —am.) *** Kinizsi Stúdiómozi 6-án: 3. f6, 8. A kis manók furulyája (mesesorozat) Mátra mese- és ifjú­sági mozi f1., 11, f1, 2. A kis Va­lentino (m.) * Fény 5-én: h6-kor: Konvoj (mb. am.) * Béke XV., 30— 1.: n6, f8, ünnep 3-kor is. Köszö­nöm, megvagyunk (m.) ♦ Cinkota 4-én: n6, f8. Nap este 8-kor: Re­ge 2—3.: h6, 8, vasárnap f4-kor is. Kramer kontra Kramer (mb. am.) * Balassi 4—6.: f4. h6, 8; Maros 1— 3.: f6, h8; Szabadság este f8-kor; Uránia f.4, h6, 8 (nyolcadik hétre prolongálva). Lavina (mb. kanadai) * Jókai 4—5.: n6, f8. Luxusbordély Párizsban (mb. fr.) ** Gutenberg Művelődési Otthon 30—3.: f4, f6. Otthon 4—5.: n6. f8. A magas, sző­ke férfi visszatér (mb. fr.) Nap f4, f6. A mérkőzés (m.) ** Alkotmány 3, n6. f8. Május 1­­4, n7. f9. Pus­kin h9, 11, n2. f4, h6, 8. Modern Robinson és családja (mb. am.) Dia­dal 30—3.: f4. h6, 8. Münchhausen báró csodálatos kalandjai (mb. fr.) Mátra mese- és ifjúsági mozi f4, hR (második hétre prolongálva). Mondd, hogy mindent megteszel ér­tem (mb. pl.) * Ady 30—3.: ffi. hR, ünnep n4-kor is. A nagy zsákmány (mb. fr.) Bartók f4, h6, 8: Bás­tya minden éjjel 10-kor (második hétre prolongálva). Fórum f4, hfi, 8: Pest-Buda h5. 7. A nap vége (svéd) * Új Tükör Klubmozi 4-én: f4-kor. Nyolcadik utas: a halál (ang.) *** Bethlen 3, f6, 8. Béke XIII., 4—5.: 5. f8. Kultúra 2—3.: 5. f8. vasárnap f3-kor is. Nyugalmazott ez­redes Szovjet filmek mozija — Gor­­kij 4-én: h8. 8 (orosz nyelvű elő­adás). Óvakodj a törpéktől (mb. am.) ** MOM-mozi 3-án: h3. 5. n8. 4-én: 5. nR. Őrült nők ketrece (mb. fr.—ol.) ** Tétény 4—5.: f6. h8. őszi maraton (mb. sz.) * Tétény 6-án: ffi. h8. A papa mozija (am.) Csil­lag 4—6.: 5. nR. Piedone Afriká­ban (ol.) Fény f4. hfi. 8, 5-én: f4. 8. Piedone Egyiptomban (mb. ol.) Alfa 3. n6. f8 (második hétre pro­longálva): Bartók h9. 11. n2, 2-án: h9. n2 (második hétre prolongálva): Dózsa f4. h6, 8* Duna 2-án: éjjel 11-kor: Május 1. h9. 11. n2 (má­sodik hétre prolongálva): Olimpia 2- án: éjjel 10-kor: Táncsics 3. n6. f8 (második hétre prolongálva) : Tát­ra h4. 6. n9 (második hétre pro­longálva) . Uránia 10. ni: Vörös: Col­ing 9. n12. f?. 4. n7. fo (második hé*re prolongálva). Pokoli torony P-n. (am.) * Óbuda 3-án: h9. hl2. Police Pvthon 357. (fr.—NSZK) ** Bem 30-án és 4—6.: f9. 11. f2. Pu­gacsov. I—II. (sz.) * Tündér 4—5.: 6-kor. Rallye (sz.) Haladás 4—6.: f4. hfi. 8. Széchenyi 30—3.: n4. ffi, hg. A rendőrnő (mb. ol.) ♦* Csil­lag 1—3.: 5. nfi: Zuglói 4—fi.: f4. hfi. 8. Rínacsok (m.) * Kőbánya este 8-kor: Szikra fló, fl2. f°. 4, fi. 8 (harmadik hétre prolongálva). Robotokkal a Saturnus körül (1.— sz.) Balaton 4—6.: f4, h6, 8. Ha­ladás 30—3.: f4, h6, 8. Rocky (am.) * Akadémia 4—6.: 3, f6, 8. Skor­ pió (sz.) * Toldi Stúdiómozi 30—3.: ?4, h6. S. O. S. Concorde (ol.) Al­kotás reggel h9-től délután n2-ig folytatólag: Ipoly 3, n6, f8; Világ 30—5.: f6, h8, ünnep n4-kor is. A svéd, akinek nyoma veszett (m.— svéd—NSZK) ♦ Honvéd f 4-től este 8-ig folytatólag: Madách este 18-kor. Száll a kakukk fészkére (mb. am.) ♦* Rege 1-én: f3. n6, 8. Szív­zűrés (fr.—ol.) ** Kinizsi Stúdiómo­zi 30-án: 3. f6, 7. Tigriscsapáson Szovjet filmek mozija — Gorkij 30- án: és 5—6.: f4. h6. 8. 1—3.: hfi. 8, 4-én: f4-kor: Vágta (mb. sz.) Cin­kota 1—3.: n6, f8. Vámmentes há­zasság (m.) * Béke XV., 4—5.: nfi. f8. Otthon 30—3.: n6, f8, ünnep 3- kor is: Újvilág Dózsa Művelődési Ház 3-án: 5-kor: 4-én: 5. n8. Volt egyszer egy Vadnyugat I—II. (am. —pl.) * Fővárosi Művelődési Ház 4- én: 5-kor: Tündér 30—1.: f1-kor. ün­nep h3-kor is. Walt Disney állat­­birodalma (am.) Cinkota 3-án: 3-kor. Won Ton Ton, Hollywood meg­­mentője (mb. am.) Pest-Buda 1—3.: f3-kor. Zenekari próba (ol.) * Ki­nizsi Stúdiómozi 5-én: f4. hft. 8. A zsoldoskatona (mb. ol.) Bányász h9. 11, n2. Kőbánya f4, h6. * HORIZONT A PANNÓNIA FILMSTÚDIÓ FILMJEI Reggel 9-től délután 2-ig folytató­lag: Hugó, a víziló (m.­am. rajz­film). Délután 2-től 5-ig, óránként: Ma­gyar Híradó; Concertissima: Díszlé­­pés: Esemény: Temetés; Ügyes kis hajó: Vetélkedő: Sün barátom: A Mézea II. sorozatból a Varia című epizód. Délután 5-kor: Autóversenyzők (m.) hatodik hétre prolongálva. TÉVÉFILMEK Este 7-kor, 4-én este 8-kor is: Há­ború a Szaharában. Este 8-kor — 30—3. és 5—6.: Két pisztolylövés III. * FILMMÚZEUM (VII., Tanács körút 3.) Canterbury mesék (olasz) •*» Elő­adások — IV. 30—V. 6.: délelőtt 10 órakor. Szűts Mara házassága (magyar). Előadások — V. 1-én: 4, 6 órakor. M. A. S. H. (amerikai) •* Elő­adás — V. 1-én: 8 órakor. Butch Cassidy és a Sundance kö­lyök (amerikai — készült 1969-ben). Előadások — V. 2—3.: 4, 6, 8 óra­kor. Dekameron (olasz) ••• Előadások — V. 1-én és 5-én, este 10 óra­kor. ÖTVENÉVES A HANGOSFILM IV. 30-án 4 órakor: A szerelem nem szégyen. V. 5-én 4 órakor: Európa nem vá­laszol. v. 6-án 4 órakor: Emberek a ha­vason. A BUDAPESTI MOZIK HETI MŰSORA MŰ­SO­ROK • MŰSOROK • MŰSOROK RÁDIÓ KOSSUTH 8.27: Világablak 8.56: Olvasólámpa — Lapszemle 9.06: Zenekari muzsika 9.42: Kis magyar néprajz 9.47: Falatka királysága — IV. rész 10.00: Hírek 10.05: Diákfélóra 10.35: válaszolunk hallgatóinknak 10.50: A. Busch hegedül, R. Serkin zongorázik. 11.25: Nóták 12.00: Déli krónika 12.20: Ki nyer ma? 12.35: Hangulatjelentés 12.55: Operaslágerek 13.25: Dzsesszmelódiák 14.29: Kagylózene 15.00: Hírek 15.10: Monteverdi: Sestina 15.23: MR 10—14 16.00: Útközben 16.10: Kritikusok fóruma 16.20: Az MRT szimfonikus zenekara játszik 17.07: Domány András riportja 17.32: Mindenki zeneiskolája 18.02: Filmzene 18.15: Világhíres­ szakácsnő — Mese 18.25: Könyvajánlat 18.30: Esti Magazin 19.15: Utas és holdvilág — Rádiójáték 19.59: Brahms: e-moll szonáta 20.24: Népzenei fesztivál Közben 21.04: Versek 22.15: Sporthírek 22.20: Külpolitika 22.30: Palestrina-madrigálok 22.45: Szellem és történelem — Croce 23.10: Angol operákból 0.10: Táncdalok PETŐFI 8.05: Mai dalok 8.20: Külpolitika 8.33: Idősebbek hullámhosszán 9.28: A 04, 05, 07 jelenti 10.00: Zenedélelőtt 11.33: A Szabó család 12.03: Énekszóval, muzsikával 12.33: Tánczenei koktél 13.30: Labirintus 14.00: Kettőtől négyig ... 16.30: Hírek — Útközben 16.05: Mindenki iskolája 16.35: Tudományos könyvespolc 16.40: Fiataloknak! 17.30: Ötödik sebesség 18.33: Népdalkörök — Kiskanizsa 18.53: Zenei Tükör 19.23: Tolnai Klári és Mensáros László­­ énekel 19.35: Gondolkodó magyarok­hoz 19.45: A beat kedvelőinek 20.33: Kiváncsiak klubja 21.23: Melis György énekel 22.00: Kellemes pihenést! 3. MŰSOR 9.00: Iskolarádió 9.30: Az MRT énekkara értékei 9.51: Kamaramuzsika 10.19: Moniuszko-részletek 11.05: Történelmi figyelő 11.25: Zenekari muzsika 13.07: Mozart-felvételek 13.55: Emlékezés Molnár Gáborra 14.15: Új operalemezeinkből 15.07: Hangverseny a Zeneakadémiáról 15.46: Bach-felvételek 16.22: Világgazdasági korszakváltás 16.52: öt földrész zenéjéből 17.00: A matematika királynője 17.30: Külföldi táncdalok 18.10: Bruno Walter vezényel 18.59: Magyarország 1514-ben 20.46: Chopin-felvételek 21.28: Az Ifjúsági Rádió folyóirata 22.03: Békefi Antal előadása TELEVÍZIÓ BUDAPEST, 1. műsor 8.00: Torna 8.05: Iskola­tévé 9.20: Delta 9.45: A hazudós lán­y — Francia film 11.25: Lehet egy kérdéssel több? 14.55: Iskolatévé — Ismétlés 16.05: Gólyavári esték 16.55: Életet az éveknek 17.25: Tízen Túliak Társasága 18.05: Staféta 18.15: Világ, politika. Ifjúság 19.10: Torna 19.15: Esti mese 19.30: Híradó 20.00: Játék három percben 20.05: Madame Bovary — Az ítélet 21.00: Hatvanhat — Vendég: dr. Rácz Albert munkaügyi államtitkár 22.00: Bűn — Dokumentum játékfilm 23.05: Híradó 23.25: Tévétükör 2. műsor 20.01: Az ifjú bajnokok — Riportfilm 20.35: Anglia—Románia VB-selejtező labdarúgó-mérkőzés 21.30: Híradó POZSONY. 9.50: Tévéjáték. 11.10: Ze­nés műsor. 17.55: Autósok-motoro­sok magazinja. 18.55: Ki a bűnös? 19.30: Híradó. 20.00: Szovjet film. 21.35: Egy kis muzsika. 22.00: Ki a bű­nös? BELGRÁD, 1. műsor. 18.10: Ma­gyar nyelvű híradó. 18.45: Gyermek­­műsor. 21.00: Szabad szerda. 23.15: Popzene. 2. műsor: 21.00: Monodráma. 22.20: Szórakoztató zenei műsor. 23.15: Könyvek és eszmék. HANGVERSENYEK Dohány utcai zsinagóga: Frances­ko Finotti orgonaestje (8). Pécs, Liszt Ferenc Terem: Katona Ágnes zongoraestje (18). — Vásáros­­namény, Művelődési Ház: A Szabol­csi Szimfonikus Zenekar hangverse­nye (7). — Debrecen, Zeneművészeti Főiskola: Amadeus Webersinke (NDK) zongoraestje (18). SZÍNHÁZAK Erkel Színház: Don Carlos (2. bér­let — 7). Nemzeti Színház: Tarel­­kin halála (7). Madách Színház: A doktor úr (7). Vígszínház: A 88. utca foglya (7). Vadászat (este 19). Pesti Színház: Váltóőrök (7). Nép­színház — Várszínház: Egy este La­dy L-nél (7). József Attila Szín­ház: LSD (7). Thália Színház: Csak semmi szenzáció! (7). Operettszín­ház: Violetta (7). Radnóti Miklós Színpad: Himnusz — Ünnepi ügye­let (7). Játékszín: A siketfajd fész­ke (7). Mikroszkóp Színpad: Zűr­hajó (10). Hogyan? Tovább! (19). Vi­dám Színpad: A családban marad (7). Gyermekszínház: Rómeó és Jú­lia (7). Liliomfi (3). Bábszínház: Óz, a nagy varázsló (Népköztársaság út­ja — 3). Toldy (Jókai tér — 10). Ódry Színpad: Zendülés a Caine ha­jón (7). ŐRI — Korona Pódium: Hősök és antihősök (7). Egyetemi Színpad: Egyvégtére két vágta (18). Nagycirkusz: Cirkusz a jégen (18).­­ Népszínház: Székelyfonó — Rita (Vác, Művelődési Központ — 10, 12). Tamás bátya kunyhója (Szombathely, Művelődési és Sportház — 10). Svejk (Szombathely, Művelődési és Sport­ház — 13). Dandin György (Báta, Ady Endre Művelődési Ház — 8). Csili­ Csala csodái (Ják — 3). Sár­ga liliom (Ják — 7). Felicián és a kalózok (Nagyszénás — 13). ORI: Kozák András és Drahota Andrea estje (Makó, Művelődési Központ — 16, 18). Mini koncert (Gyula, a Vár melletti téren — este 9). Bábszín­ház: A furfangosok (Tamatelesz, Mű­velődési Ház — 10; Salgótarján, Mű­velődési Központ — 2, 4). Csipke­rózsika (Veszprém, Úttörőház — 10, 2. Padragkút, Művelődési Ház — 15). Békéscsabai Jókai Színház: Se­gítség, válunk! (3). Debreceni Cso­konai Színház: Repülési kísérlet (Mű­velődési Központ — 18). Muzsikus Péter (Diósgyőr — 5). Kaposvári Csi­­ky Gergely Színház: Szegény Dá­niel (7). Kecskeméti Katona József Színház: Édesapám, édesapám, kibújt ám a szög a zsákból (7). Miskol­ci Nemzeti Színház: Birkanyírás (7). Miskolci Kamaraszínház: Kaviár és lencse (7). Egri Gárdonyi Géza Szín­ház: Lear király (7). Pécsi Nem­zeti Színház: A patkányok (7). Pé­csi Kamaraszínház: Bizánc (7). Sze­gedi Nemzeti Színház: Bohém (7). Szegedi Kisszínház: Hosszú út (7). Szolnoki Szigligeti Színház: A há­rom testőr (3). Pablita nővérei (Szo­­baszínház — 18). Veszprémi Petőfi Színház: A cárnő (Ajka — 3, 7). Rövid tartalom és szereplőlista, va­lamint részletes moziműsor a Pesti Műsorban.

Next