Magyar Hírlap, 1981. augusztus (14. évfolyam, 179-203. szám)
1981-08-28 / 201. szám
121981. AUGUSZTUS 28. PÉNTEK SPORTKÖZÖNSÉGSZOLGÁLAT MAGYAR Hírlap Munkatársunk telefonjelentése Oslóból Öt címvédő - három magyar A laikusok és szakemberek újra és újra elcsodálkoznak azon, hogy tehetségekben milyen gazdag a szovjet birkózás. Évről évre új embereket próbálnak ki a gyakran világversenyt nyert birkózójuk helyén, és mérlegüket, esélyeiket mégsem rontja ez a tény. Az utóbbi években alig akadt birkózójuk, aki érem nélkül maradt volna valamelyik versenyen. Ez várható most, Oslóban is, a kötöttfogású világbajnokságon. A szovjet válogatott edzői nem várták meg a pénteki mérlegelést, előbb kihirdették csapatukat, e szerint az együttes felét újoncok alkotják. Akik maradtak, azok Uskempirov (48 kg), Blagidze (52 kg) és Korban (82 kg), olimpiai bajnokok voltak Moszkvában, Kanyigint (90 kg) csak Növényi előzte meg. Bár világbajnokságon a nehézsúlyú Artyuhin sem járt még, a 32 éves birkózót, aki már kétszer nyert Európa-bajnoki ezüstérmet, mégsem lehet újoncnak tekinteni. A 74 kilóban, Kocsis súlycsoportjában, Kudrjavcevvel próbálkoznak. A két versenyző az idén Szombathelyen, a Felszabadulási Emlékversenyen, találkozott már egymással, összecsapásuk Kocsis győzelmével végződött, a szovjet válogatók ennek ellenére bíznak Kudrjavcevben. Igaz, hogy választékuk már nem nagyon van ebben a súlycsoportban, hiszen az 1979-es világbajnokságon Mkrticsev, tavaly, az olimpián, Bikov, az idei göteborgi Európa-bajnokságon pedig Calkin indult, és valamennyien világ- és olimpiai bajnokunk mögött végeztek. A világbajnokságra készült újság szerkesztői is Kocsist tartják az aranyérem várományosának, a tíz súlycsoport favoritjai között az ő fényképét is láthatjuk. Kocsist az elmúlt egy-két napban torokgyulladása zavarta — ez az egyetlen kellemetlenség a magyar csapat háza táján —, de hát ezt fel sem veszi. Az EB előtt lépni is alig tudott fájós térde miatt, mégis győzött Göteborgban. Ha tovább nézegetjük az esélyesek arcképcsarnokát, 90 és 100 kilóban két svéd, Andersson és Gullden mosolyog a fotókról. A képek elkészültekor még mosolyogtak — ez ma már nehezebben megy, mivel az egyik edzésen összefejeltek, s ezt Anderssonnak több foga bánta. A nevezésekben a 62 kilósok között szerepelt Migiakisz neve is, a görög fiú Moszkvában emlékezetes körülmények között nyert (vagy inkább kapott a bíróktól) aranyérmet a Tóth István elleni mérkőzés után. Szövetségi kapitányunk, Hegedűs Csaba, viszont úgy értesült, hogy Migiakisz nincs Oslóban, visszavonult a versenyzéstől. A hírek szerint teljes csapatot indítanak a svédek, norvégok, bolgárok, románok, valamint a japánok és az amerikaiak is, ennek ellenére nem valószínű, hogy akár egy-két súlycsoportban is a tengerentúliak dominálnának ezen a világbajnokságon. A legutóbbi, San Diegó-i VB győztesei közül öten igyekeznek megvédeni címüket, Korban és Andersson mellett három magyar, az 52 kilós Rácz Lajos, a 62 kilós Tóth István és a 74 kilós Kocsis Ferenc. Ha valamennyiüknek sikerülne ... A magyar csapat délelőtt és délután is pihenőt kapott, csak hat óra után tartottak egy edzést, és ekkor mindenki rendezte testsúlyát. Erre a foglalkozásra is a Panorama Hotében került sor, mert a szálló melletti sportkomplexumhoz szauna is tartozik. Pénteken korán lesz ébresztő, mert a mérlegelés nyolc órakor kezdődik, utána következik a világbajnokság egyik legizgalmasabb eseménye, a sorsolás, 10 órától pedig az első fordulót bonyolítják le. A legnépesebb kategóriában, a 82 kilóban, másodszor is szőnyegre lépnek a párok. Lépesfalvi Zoltán Cselgáncs, úszás, vízilabda és műugrás, súlyemelés • Két világ- és egy Európa-bajnokság Tudósítónktól. Szeptember első felében az év legjelentősebb nemzetközi eseményén vesznek részt cselgáncsozóink, úszóink és vízilabdázóink, műugróink, valamint súlyemelőink. A kiutazásra készülő szövetségek képviselői csütörtökön tartottak sajtótájékoztatót az OTSH tanácstermében. A legfrissebbek a cselgáncsozók lesznek, akik a hollandiai Maastrichban világbajnokságon indulnak, szeptember 3—6. között. A korábbi világbajnokságokon nem termett sok babér cselgáncsozóink részére, összesen négy V. és három VII. hely mellett egyedül Varga Imre került dobogóra 1979-ben, Párizsban, a plusz 95 kilogrammosok között kivívott, elismerésre méltó bronzérmével. Most négy olyan versenyzővel indulunk, akik még nem léptek soha a világbajnokság tatamijára,így újonc lesz: Kincses Tibor (Kecskemét) 60 kg-ban, Nagysolymosi Sándor (Kecskemét) 71 kg-ban, Csári János (Bp. Honvéd) 86 kg-ban, Kovács Károly (Kecskemét) 95 kg-ban, új súlycsoportban, a plusz 95 kg-osok kategóriájában szerepel Ozsvár András (Bp. Honvéd), aki az abszolút kategóriában is indul, amiben már Párizsban is versenyzett a világbajnokságon, 1979-ben. További indulóink a világbajnokságon: a harmadszor versenyző Kollár Ferenc (Bp. Spartacus), 65 kg-ban, és a másodszor próbálkozó Hangyási László (VI. Dózsa) 71 kgban. Az európai szövetség és a nemzetközi szövetség világbajnoksággal együtt tartott kongresszusán is részt veszünk, amelyeken tisztségviselői újraválasztása mellett több szabálymódosítási javaslat kerül megvitatásra. Negyvenhárom fős sportküldöttségünk utazik Splitbe, a szeptember 5—12. közötti úszó, vízilabda és műugró Európa-bajnokságra. Az egyes szakágak vezetőinek a rövid összefoglalójából jegyeztük fel a következőket: Tóth Ákos (úszás): — Az idősebbek (a 20 év felettieket értette ezalatt) már "a sportpályafutás utáni hivatásukra gondolnak, készülnek, és így érthetően nem volt olyan zavartalan a felkészülésük, mint korábban. Tőlük várjuk,, hogy a csapat pontszerzői legyenek. Hargitay András, Verrasztó Zoltán, Wladár Zoltán, Nagy Sándor, Vermes Albán, Dzvonyár János mellett Wladár Sándor, Énekes Zoltán, Hegedűs Gábor, Kálló István tagja még a férfigárdánknak, míg női úszóinkat Kálmán Andrea és Gulyás Klára képviseli. Nehéz jósolni, egy biztos, hogy az olimpia óta nem gyengült a nemzetközi mezőny, és több olyan úszó is rajtkőre áll Splitben, akiről Moszkva óta nem hallottunk. Úszóinktól legjobb eredményeik megközelítését reméljük. Dr. Mayer Mihály (vízilabda): — Harminc játékost próbáltunk ki a csapat átszervezése óta, de még ez sem az igazi. Ráadásul a legerősebbek ellen kezdünk, Szovjetunió, NSZK, Jugoszlávia sorrendben. Gerlach István (műugrás): — Kelemen Ildikó és Némedi Károly indul. Kelementől 5—3 .közötti helyet remélünk, Némeditől a nyolcas döntőbe jutást várjuk. Négy számunk közül egy valamirevaló jobb eredmény elérését lehetségesnek tartjuk. Közben a vízilabdázókat is feljegyeztük, akik vízbe szállnak a spliti medencében: Cservenyák Tibor, Kiss István (Ú. Dózsa) — Heltai György, dr. Horkai György, Bors László (BVSC) — dr. Sudár Attila, Kuncz László, Somossy József (Medicor OSC) — Gerendás György (Bp. Honvéd) — Kenéz György (Vasas) — Varga János, Fehér András (FTC) és Schmidt Gábor (Bp. Vasas Izzó). Súlyemelőink szeptember 12– 20. között a franciaországi Lillében világbajnokságon lépnek dobogóra. A csapat tagjai, 52 kgtól felfelé: Oláh Béla, Pátrovics Géza, Stefanovics Imre, Hornyák Ferenc, Baranyai János, Mandzák Bertalan, Baczakó Péter, Rehusszor György, Hlavati András, Mészáros János. Orvos András vezetőedző beszámolója szerint valamennyien egészségesek (Sólyomvári János és Szalai György sérülés miatt nem tarthat a többiekkel). A várakozás szerint 17 —17 pontot elérhetnek, és ez a nemzetek sorrendjében az V- VI. helyet jelentheti. A szovjet és a bolgár emelők mögött közel egyforma esélyt adnak az NDK- beli, a kubai, a csehszlovák, a kínai, japán, lengyel sportolóknak, ezek közé kellene a pontversenyben a magyar csapatnak helyet szorítanunk. VILÁGCSÚCSOT FUTOTT szerdán este Koblenzben a nemzetközi atlétikai versenyen az angol Steve Ovett az egymérföldes síkfutásban. Az új világrekord: 3:48.53 perc. GYŐZÖTT a pizzas nemzetközi versenyen gerelyhajításban Németh Miklós , 84.66 méteres dobással. A második helyen Temesi végzett 81.48 méterrel. A női gerelyhajításban Fekete Viktória harmadik lett. MEGHALT HARLAMOV. A Szovuia jégkorong-válogatottjának kitűnősége, Valerij Harlamov 33 éves korában Moszkva közelében — feleségével együtt — autóbaleset következtében életét vesztette. Harlamov után két gyermek maradt árván. DÁNIA—IZLAND 3—0. A barátságos, válogatottak közötti labdarúgó mérkőzést Koppenhágában játszották. VERESÉGET SZENVEDETT a New Jerseyben folyó nemzetközi teniszversenyen Pintér Andrásné, az amerikai Lewistől kapott ki a harmadik fordulóban 7:5 arányban. BEK-ELŐSELEJTEZŐN St. Etienneben a Dinamo Berlin 1:1 arányú döntetlent ért el St. Etienne ellen. A viszszavágót szeptember elsején játsszák Berlinben. A NŐI EVEZŐS VB-n Münchenben a középdöntőbe jutott a Langhoffer, Czakó magyar kettős. A négypárevezős másodikként érkezett célba, ez azonban csak a reményfutamhoz volt elég. BEFEJEZTE LÁTOGATÁSÁT, és csütörtökön elutazott Budapestről a Nikolaj Andonov, Bolgár Testnevelési és Sportszövetség Országos Tanácsának elnökhelyettese vezetésével hazánkban járt sportküldöttség. NAGY GÓLKÜLÖNBSÉGGEL győzött a Magyarország elleni VB-selejtezőre készülő román labdarúgóválogatott a Bukarestben megrendezett Vojvodina elleni barátságos találkozón. A házigazdák 7-1-re verték a jugoszláv klubot. A HARMADIK HELYEN áll a junior sakkcsapatok világbajnokságán Grazban a 9. forduló után a magyar válogatott. A magyar fiatalok legutóbb 2:2-re mérkőztek az NSZK ellen. A versenyben a Szovjetunió vezet 27 ponttal, Angliának 25,5, Magyarországnak pedig 23,5 pontja van. Szántót kiállították Döntetlen Valenciában A valenciai nemzetközi labdarúgótornán magyar idő szerint csütörtökre virradóra a magyar válogatott első mérkőzésén 1—1 arányú döntetlenre játszott a bogotai Millionariosszal. A Katzirz — Török, Kerekes, Garaba, Tóth J. — Szántó, Nyilasi, Zombori — Kiss, Törőcsik, Izsó összetételben kezdő magyar válogatott lendületes, jó játékot mutatott az első negyedórában, Törőcsik gyorsan a vezetést is megszerezte. Ezután több helyzet maradt ki és feljött a Millionarios. Később, kemény, éles küzdelem alakult ki, s a kolumbiaiak ki- egyenlítettek. A hajrában két kiállítás történt. Előbb a Millionarios balszélsőjét küldte le a játékvezető, majd nem sokkal később Szántónak mutatta fel a piros lapot. — A helyzetek alapján gólokkal megnyerhettük volna a mérkőzést — mondotta Mészöly Kálmán szövetségi kapitány az MTI- nek. — Mi hoztuk fel az ellenfelet, vert helyzetből. A teljesítménnyel nem vagyok elégedett, különösen csalódást keltett az első félidei csatárhármas, nem véletlenül váltottam fel őket a második játékrészre Bodonyival, Csapóval és Pölöskeivel. Játékosaink közül Nyilasi, Garaba és Tóth J. elégített ki. Magyar Hírlap , POLTIKAI NAPILAP Főszerkesztő: DARVASI ISTVÁN Helyettes főszerkesztő: VARGA JÓZSEF és TÁBORI ANDRÁS Felelős kiadó: SIKLÓSI NORBERT a lapkiadó Vállalat igazgatója , Athenaeum Nyomda, Budapest Rotációs magasnyomás Felelős vezető: Soproni Béla vezérigazgató Terjeszti a Magyar Posta INDEX: 25007 HU ISSN 0133-1906 MAI MŰSOROK • MAI MŰSOROK • MAI MŰSOROK RÁDIÓ KOSSUTH 8.00: Hírek — Kulturális program 8.25: A szifontól a Hiltonig — beszélgetés dr. Szontágh Endre vegyészmérnökkel 8.35: Puccini: Gianni Schicchi 9.30: Óvodások műsora 10.00: Hírek 10.05: Nyáridéző,— A Gyermekrádió műsora 10.35: Kassák Lajos versei 10.40: László Margit operettdalokat énekel 11.00: Kórusmuzsika 11.11: Az élet lehetőségeiről az űrben Rádiójáték 12.00: Déli krónika 12.20: Ki nyer ma? 12.35: Szimfonikus zene 13.50: Nóták 14 .63: Kórusművek 14.44: Magyarán szólva 15.00: Hírek 15.10: Leveleskönyv — József Attila 16.00: Útközben 16.05: Védeni kell-e a gyermekvédelmet? — ül. rész 16.35: Nicolae Herlea operafelvételei 17.00: Hírek — Útközben — itthon és külföldön 17.13: Népdalgyűjtő úton -Bartók Béla nyomában 17.38: Behár György fúvósművei 17.50: Fűtől — fáig — Madárvártán — Környezetvédelmi műsor 18.15: Ciprusi görög mese 18.25: Könyvajánlat 18.30: Esti magazin 19.15: Kötöttfogású birkózó VB 19.25: Hangalbum - Szabó Lőrinc 20.25: Világhírű zongoraművészek — Arturo Benedetti Michelangeli 21.29: Nóták 22.00: Hírek 22.15: Sport — Kötöttfogású birkózó VB — Csillaghajó vitorlás EB 22.30: Külpolitika 22.40: Mint napok közt a vasárnap — Moldova György hangjátéka 23.40: Lucia Popp opera áriákat énekel 0.10: Melódiakoktél PETŐFI 8.05: Tamás bátya kunyhója — Részletek Thomas filmzenéjéből 8.20: Külpolitika 8.33: Magnóról magnóra 9.18: Nemzetközi magazin 10.00: Zenedélelőtt közben 10.45: Láttuk, hallottuk 11.45: Tánczenei koktél 12.33: Édes anyanyelvünk 12.38: Népi muzsika 13.15: Külpolitikai arcképcsarnok 14.00: Csúcsforgalom — Zenedélután közben 15.30: Könyvről — könyvért 13.43: Dallamról, dallamra 16.30: Hírek — Útközben 17.00: Dominó — Fesztiválról fesztiválra 17.30: Ötödik sebesség 18.33: Vámbéry Ármin Közép-Ázsiában 19.32: A Neoton família új lemeze 20.00: Nóták 20.33: Offenbach-ciklus — A szép Heléna 22.44: Népdalok 23.15: Debreceni dzsessznapok 3. műsor: 9.00: Zenekari muzsika 10.30: Operaáriák 11.05: Kamarazene 12.33: Janacek-felvételek 13.07: Könnyűzenei felvételek 13.50: Zenekari muzsika 15.10: Mándy Iván: A villamos — Könyvszemle 15.20: Boleyn Anna — Részletek Donizetti operájából 16.05: Világújság — Nemzetközi sajtószemle 16.25: Tip-top parádé 16.55: Pillanatkép 17.00: Mai magyar szerzők művei 17.24: A zeneirodalom remekművei 19.05: Mozart: Adús’ szonta 19.28: Rómeó és Júlia — Részletek Gounod operájából 22.20: Kritikus füllel 20.55: Népek között — Itthon vagyok. Beszélgetés Rab Zsuzsával 21.29: Zenekari hangverseny — Vezényel Neville Marriner 23.01: Bach: Esz-dúr szólószvit TELEVÍZIÓ BUDAPEST, 1. műsor: 8.25: Torna 8.30: Iskolatévé — Környezetismeret Kölcsönhatások az élettelen természetben — I—n. — Kölcsönhatások az élő természetben — Osztályfőnöki óra — Nehéz gyermeknek lenni ! 15.50: Utánam, srácok! — V—VI. rész 16.50: Stop! — A gyalogosok elsőbbsége 17.05: Szánk — A szegedi stúdió műsora 17.20: Tűzben — magyar rövidfilm 17.50: A víz megszelídítése — A termékenység forrásai — A nagy zátonyon keresztül 18.30: Turisztikai magazin 18.50: Horgászoknak 19.10: Torna — Mese ■ 19.30: Híradó 20.00: Delta — Tudományos híradó 20.25: A fele sem igaz! — Vetélkedő 20.55: Családban marad — A Vidám Színpad műsora 22.00: Unokáink is látni fogják — Építészkongresszus Varsóban 22.40: Híradó 2. műsor: 18.35: Szokolay Sándor: Nevető muzsika 19.30: Híradó 20.00: Könnyű, zenei panoráma 20.50: Híradó 21.10: Világgazdasági magazin 21.40: Három úr és a férjem — NSZK tévéfilm Pozsony. 17.00: Riportműsor. 17.30: Piki Jakub, a barátom. 17.55: Telitalálat. 18.20: Pozsonyi magazin. 18.45: Természetfilm. 19.30: Híradó. 20.00: Szlovák film. 21.20: Vetélkedő. 22.00:-Jur szón négy óra a világban. 22.15: Ausztrál tévésorozat. 23.10: Az NDK tévéműsora. Belgrád. 1. műsor. 19.05: Tévénaptár. 19.15: Gyermekműsor. 19.45 Szórakoztató zene. 20.30: Tévénapló. 21.00: Találkozások a stúdióban. 22.00: Claudine — Filmsorozat. 23.30: Napló. 23.45: Opera-arcképcsarnok. 2. műsor. 20.30: Napló. 21.00: Dokumentumműsor. 22.40: Kulturális mozaik. SZÍNHÁZAK A győri Kisfaludy Színház vendégjátéka a Hajógyári szigeten a Május 9. parkban: Sztárcsinálók — rockopera (1,9). Planetárium: A világegyetem hangja (4, 6). Nagycirkusz:Cirkusz ’81 (14, 18). Szentendre — Miniatűr Színház a Nosztalgia Kávéházban: Kedves hazug (9). Országos Rendező Iroda, Makó, Szabadtéri Színpad: Hullámzó Balaton tetején — magyarnóta-est (19). — Tatabánya, Szabadtéri Színpad: Tessék minket választani (19). — Debrecen, Szabadtéri Színpad: A Korál és a Mini együttes koncertje (19). Bábszínház: Furfangosok (Várpalota, Művelődési Központ — 9, Zamárdia Gyermeküdülő — 4). HANGVERSENYEK Mátyás templom: Garry Grodberg orgonaestje (8). Kőröshegy, római katolikus műemlék templom: Virágh Endre orgonaestje. Közreműködik a Pécsi Nevelők Háza kamarakórusa. — Vezényel Tillai Aurél (18). MESEMONDÓ Moór Mariann mond mesét. Hívható a 171—883-as telefonszámon délután 5-től este 10 óráig.