Magyar Hírlap, 1981. december (14. évfolyam, 281-305. szám)
1981-12-19 / 297. szám
Az év legjobbjai , sportáganként Portisch az abszolút első Fociban még nem szavaztak Az MTI sportrovata 1964 végén kérte fel először a szövetségeket, hogy válasszák meg sportágukban az év legjobbját is, az idén ipár 18. alkalommal válaszoltak a szövetségek. A győztesek 1964-es listáján szerepelt Portisch Lajos neve is, s a világhírű nemzetközi nagymester 1981-ben is megtalálható a névsorban, immár 16. alkalommal az év legjobb férfi sakkozója. A választás kezdete óta mindöszsze két alkalommal nem jelölték az év legjobbjának, 1966-ben és 1974-ben, helyette azonban nem részesült más férfi sakkozó ezekben az években ilyen elismerésben, ezért az MTK-VM 44 esztendős sakkozója „az év legjobbja” választás abszolút legjobbja. Az idén 47 klub 84 sportolójára esett a választás a különböző sportágakban.A Bp. Spartacusból és a Bp. Honvédből 8—8 sportoló került az első helyre, hattal képviselteti magát az MTK-VM, öttel pedig az Ü. Dózsa. Sajnálatos, hogy labdarúgásban 1980 után 1981-ben, a VB-döntőbe jutás évében sincs év legjobbja. Tavaly a szövetség nem talált méltó játékost erre a címre, az idén pedig azért nem adtak nevet, mert sajátos módon választanak, és még nincs eredmény! Negyvenen először lettek sportáguk legjobbjai. 1981 legjobbjai (a szám azt jelzi, az illető hányadszor az év legjobbja, akiknél nincs szám, először elsők): Asztalitenisz: Oláh Zsuzsa (Statisztika) 2., Klampár Tibor (Bp. Spartacus) 7. Atlétika: Orosz Irén (O. Dózsa), Bakosi Béla (Nyíregyházi VSSC). Autó: Ferjáncz Attila (Volán) 10., dr. Tandari János (Volán) 5., Rallye, Kiss Dezső (Volán), hegyi, Darázs Antal (DÉLÉP), Oross, Kesjár Csaba (Volánbusz), gokart, Birkner Gábor (ÁFOR), szlalom: Fülöp Károly (ÁFOR), terep. Birkózás: Tóth István (Ganz-MÁVAG). Cselgáncs: Ozsvár András (Bp. Honvéd) 2. Ejtőernyő: Tóthné Papp Zsuzsanna (MHSZ Miskolci REK), Tímár Vince (MHSZ Békéscsabai REK), Horváth László (MHSZ Postás REK), többtusa. Evezés: Bertényi Erika (Vasas), Ambrus Mariann (MTK-VM), 6., Gyimesi Valéria (MTK-VM), Kosztolányi Kamilla (MTK-VM), Répási Erika (MTK-VM), a válogatott négypárevezős tagjai: Ódor Lajos (Agárdi MEDOSZ), 4., Südi István (Agárdi MEDOSZ), Itanyay Gábor (MHC), Sobják Ferenc (Csepel). Gyeplabda: Prutek József (Gödöllői SC) 2. íjászat: Kovács Judit (Bp. Spartacus) 4., Nagy Béla (Tipográfia) 11. Jégsport: Kovács Csaba (II. Dózsa) jégkorong: Péterffy Judit, Bálint Csaba (Bp. Spartacus) jégtánc, Hunyady Emese (Volán) gyorskorcsolya. Kajak-kenu: Foltán László (BSE) 2., Rakusz Éva (Olefin) 2. Kerékpár: Halász László (Szekszárdi Szöv. Spartacus) 3. Kézilabda: Gódorné Nagy Marianna (Vasas) 3., Kovács Péter (Bp. Honvéd) 3. Kosárlabda: Boksay Zsuzsanna (Bp. V. Izzó) 2. Lovassport: Bárdos György (Gyöngyösi MEDOSZ) 4. Modemezés: Ábrahám Gábor (MHSZ Műszaki Egyetem) hajó, Meczner András (MHSZ Budapesti MK) repülő, Szüts László (MHSZ Budapesti MOM MK) autó. Motor: Sziráczki István (Borsodi Volán) salak 5., Németh Kornél (Kaposvári KSE) cross 3., Drapál János (Bp. Honvéd) gyorsasági 6. Motorcsónak: ifj. Csepregi György. Ökölvívás: Botos Tibor (Salgótarján). öttusa: Szombathelyi Tamás (II. Dózsa) 2. Repülés: dr. Daróczi Éva (MHSZ Csepel RK) vitorlázó, 2., Kassai Béla (MHSZ Csepel RK) vitorlázó, Matuz István (MHSZ Műegyetemi RK) műrepülés, Deveczné Daka Olga (MÁV RK) motoros műrepülés, Simon László (MHSZ Postás RK) motoros műrepülés 3., Várkonyi Miklós (Rozmaring RK) sárkányrepülés. Röplabda: Gerevichné Bárdi Gyöngyi (Vasas), Buzek László (Csepel) 7. Sakk: Petronicsné Verőcs Zsuzsa (Vasútépítő Törekvés) 6., Portisch Lajos (MTKVM) 16. Sí: Apjok Ildikó (OSC), Szöllősi István (H. Papp J. SE) 3. Sportlövészet: Fórián Éva (Bp. Honvéd) 3., Bodnár Tibor (Zalka KMFSE) 3. Súlyemelés: Hlavati András (Bp. Honvéd). Tájékozódási futás: Kovács Magda (Tipográfia), Kelemen János (Pécsi VSK) 2. Teke: Kristyán Zsuzsanna (Győri Lenszövő) 3., Csányi Béla (FTC) 7. Tenisz: Temesvári Andrea (Bp. Spartacus), Taróczy Balázs (TV Fürth) 9. Természetbarát: Mózes István (OSC) hegymászó. Tollaslabda: Vigh Ildikó (H. Zrínyi SE) 2., Englert István (H. Kilián FSE) 3. Torna: Flander Erika (Postás), Guczoghy György (Bp. Honvéd), Úszás-műugrás, vízilabda: Gulyás Klára (Bp. Spartacus) 2., úszó, Wladár Sándor (II. Dózsa) 3., úszó, Kelemen Ildikó (BVSC) műugró, 7., Némedi Károly (OSC) műugró 4., Gerendás György (Bp. Honvéd) vízilabdázó. Vitorlázás: Detre Szabolcs és Detre Zsolt (Bp. Spartacus) 2. Vívás: Kovács Edit (MTK-VM), Székely Zoltán (V. Dózsa). Hogy ebből a választékból ki lesz az év legjobb férfi és női sportolója az az újságírók szavazatai alapján dől el. Ez azonban csak karácsonyra derül ki, a „legjobbakról” karácsonyi számunkban számolunk be. SPORT - KÖZÖNSÉGSZOLGÁLAT XHI, 161981. DECEMBER 19. SZOMBAT Magyar Hírlap Felveszünk építésvezetőt, házilagos épületfenntartási munkák irányítására. Közép, vagy felsőfokú építőipari szakképzettség és 5 éves kivitelezői gyakorlat szükséges. Jelentkezés: Fővárosi Közterület-fenntartó Vállalat üzemfenntartási főosztály Telefon: 472-765 Kádár János a szovjet sakkszövetségben Kádár János, az MSZMP KB első titkára, pénteken este Moszkvában látogatást tett a szovjet sakkszövetség központjában. Megtekintette a szövetség újonnan létesített múzeumát, és találkozott a szovjet sakkozás kiváló képviselőivel. Kádár János szeretettel köszöntötte a sakksport két világbajnokát, Anatolij Karpovot és Maja Csiburdanidzét, abból az alkalomból, hogy mindketten megvédték világbajnokságukat. Sok sikert kívánt további szereplésükhöz. A tévében is Vasas-Volán Szombaton délután, a 15.30 órakor kezdődő Vasas—Volán mérkőzéssel zárul az 1981—82. évi labdarúgó NB I. sorozata. A találkozó szerdán a pálya használhatatlansága miatt maradt el. A szombati játék előtt tehát a legizgalmasabb kérdés: lehet-e játszani a Vasas-pályán? A választ Orosz Mihály, az Ipari Minisztérium Sportlétesítmény és Intézményei igazgatója adta meg: — Szerdán lehetetlen volt megbirkózni a kezdésig a lezúdult hatalmas hőmennyiséggel. Csütörtökön és pénteken , 50—60 ember dolgozott lapátokkal és megfelelő gépekkel, hogy eltüntesse a pályáról a 25 centis hóréteget. A játéktérről és környékéről számításaink szerint mintegy 6 ezer köbméter havat távolítottunk el. Munkánk eredményeként már a fű is látszik a stadionban, jó játéktér várja a csapatokat. Felkészültünk esetleges péntek esti vagy szombat délelőtti havazásra is, ha nem lesz rendkívüli, letakarítják. A Vasas és a Volán eddig 5 mérkőzést vívott az NB I-ben. A Fáy utcában mindkétszer (2:0, 2:1) győztek a piros-kékek, a Czabán Samutéren viszont mindháromszor (0:0, 1:1, 1:1) döntetlen volt az eredmény. A jelenleg 6. helyen álló Vasas győzelem esetén visszaszerezheti az 5. helyet a Ferencvárostól. A 16. helyezett Volán bravúr esetén — gólkülönbséggel — két helyet is előbbre léphetne. EREDMÉNYEK ,ESEMÉNYEK ÖTÖDIK LETT a Videoton férfikosárlabda-csapata Berlinben a nemzetközi tornán. A fehérvári csapat utolsó mérkőzését a Karl Marx Universität ellen vívta, és 68:62-re győzött. NEM VONUL VISSZA Reutemann, az argentinok kiváló Forma 1-es versenyzője. A 39 esztendős sportoló korábban bejelentette, hogy abbahagyja az autózást, de megmásította szándékát, a Williams csapatába szerződött, és folytatja VB-szereplését. GYŐZELEMMEL FOLYTATTA szereplését az Egyesült Államokban a nemzetközi kupatornán a magyar ifjúsági női teniszcsapat: 2:1-re verte az NSZK-t, és az elődöntőbe került. Az együttest egyébként Temesvári Andrea és Bartos Csilla alkotja, és a nyugatnémetek ellen Temesvári, valamint a páros győzött. KÉTSZER TALÁLKOZIK a hét végén Moszkvában a magyar és a szovjet vízilabda-válogatott. Az immár hagyományosnak számító téli barátságos mérkőzésekre 15 játékos utazott el Mayer Mihály vezetésével. RANGOS JÉGKORONGTORNÁT rendez a Ferencváros december 26—29. között a Kisstadionban. A tornán a két hazai együttesen, az FTC-n és az V. Dózsán kívül az osztrák SW Wien, a csehszlovák Piskalova és a Poprád gárdája vesz részt. NEHÉZ FELADAT VÁR a magyar röplabdacsapatokra, a hét végén kupavisszavágókat játszanak. Szombaton a női BEK-ben a Vasas a Dinamó Moszkvát fogadja a Folyondár utcában 15 órakor (idegenben 0:3). A férfi BEK-ben a Honvéd a finn Pieksanaki ellen játszik a Sportcsarnokban 17 órakor (0:3), a férfi KEK-ben pedig a Csepel a nyugatnémet Padembomnal találkozik a Sportcsarnokban 18 órakor (2:3). Vasárnap a Vasas Izzó a Megyeri úton a csehszlovák Ruda Hvezdát fogadja (1:3). EMLÉKTÁBLÁT lepleztek le pénteken délután Hajós Alfréd egykori lakóházánál a fővárosban, az V. kerület, Báthori u. 6. alatt. A Magyar Olimpiai Bizottság ünnepség keretében emlékezett meg a kiváló sportember és építőművész életútjáról pai Műsorok . MAI MŰSOROK • MAI MŰSOROK RÁDIÓ KOSSUTH 8.00: Hírek — Kulturális program 8.30: Lányok, asszonyok 8.55: Zenekari művek 10.00: Hírek — Útközben 10.10: Szerkesszünk együtt! 12.00: Déli krónika 12.20: Zenei anyanyelvünk 12.30: Magyarán szólva 12.45: Wilbye-madrigálok 13.00: Ismeretlen ismerősök — Gábor Andor 14.05: Gyermekvágyak — Pintér István jegyzete 14.15: Cigánydalok 14.30: A bábolnai Iparszerű Kukoricatermesztési Rendszer 15.05: Új zenei újság 16.00: 168 óra 17.30: A zeneirodalom remekművei 18.15: Tolsztoj-mese 18.25: Könyvajánlat 18.30: Hírek — Útközben — Sport 18.50: Az elrabolt boldogság — Ivan Franko drámája 20.08: Népdalest 21.04: Erkel: Bánk bán 23.39: Rameau-művek 0.10: Melódiakoktél PETŐFI 8.05: Indulók 0.20: Külpolitika 8.30: Hírek — Útközben 8.38: Klasszikus operettdalok 9.15: Mit — hol — mikor —a hogyan? 9.30: Hogy tetszik lenni? 10.33: Többet ésszel. . . — Bánkuti Gábor műsora 11.40: Kívánságműsor 12.33: Nóták 13.30: Táncrend — A sarabande 14.00: A népkörtől a művelődési házig 14.30: Körkapcsolás labdarúgó-mérkőzésekről 14.55: Orvosi tanácsok 15.00: Tammy Wynette felvételei 15.30: 4X4 játék 16.35: Vasas—Volán második félidő 17.20: Pophullám 17.55: Közkívánatra 19.40: Offenbach operettjei 20.30: Hírek — Sporthírek 20.38: Karinthy Színpad 21.33: Popműhely 22.18: Daloló, muzsikáló tájak — Heves 23.15: Slágermúzeum 3. műsor nemzetiségi műsor 7.30: Szlovák nyelvű nemzetiségi adás 8.11: A gazdasági élet kapitalizálódása 8.41: Operaáriák 9.00: Szombati diszkó 10.00: Itzhak Perlman hegedül és Vladimir Askenazi zongorázik 11.05: Zenekari hangverseny 12.26: Kívánságműsor 14.15: Verdi: Simone Boccanegra — Részletek 15.20: Kritikusok fóruma — Bertók László: A tárgyak ideje 15.30: Az East-együttes felvételei 16.00: Händel- és Vivaldi-művek 17.05: Versét elmondja Fodor András 17.10: Holnap közvetítjük — a Moszkvai Filharmonikus Zenekar hangversenyét 17.30: Hi-Fi varieté 18.28: Mendelssohn: Az első Walpurgis-éj 19.05: Beethoven-művek 20.46: Schubert-hangverseny 22.07: Új zenei könyvek 22.21: Emlékezés Nyíri Tiborra 22.51: Napjaink zenéje TELEVÍZIÓ BUDAPEST, 1. műsor 8.05: Német nyelvű nemzetiségi műsor 8.25: Szülök iskolája — A kisgyerek akaratáról 8.55: Kisfilm-összeállítás 9.20: Kispályás focivetélkedő 10.00: Magyar népmesék 10.15: Az Onedin-család — Az ezüst doboz 11.05: Autó-motorsport 11.25: Álarcban — Az afrikai bajtársi szövetség — 1. 12.30: Iskola tévé — Matematika 14.00: Bélyegvilág 14.10: Keresd a párját! — Vetélkedő 14.20: César Birotteau nagysága és bukása — VI. 15.25: Vasas-Volán labdarúgó-mérkőzés 17.20: Hírek — Reklám 17.35: A fele sem igaz — Vetélkedő 18.05: Zenés divatkalauz 18.35: Torna — Mese 18.55: A főtitkár — A Szovjet Televízió dokumentumfilmje 19.30: Híradó 20.00: Radnóti Miklós: Levél a hitveshez 20.05: Szombat esti filmkoktél — Bohócok, akrobaták és társaik 20.30: Menő Manó 20.35: Ragyogó napfény — Francia film 22.40: Menő Manó 22.45: Kápráztató bolondságok — Az Olasz Televízió műsora 23.40: Híradó 2. műsor 15.30: Chrudinák Alajos és Zsombolyai János libanoni riportfilmje 16.40: Mi a magyarságtudomány? 17.35: Hagyományőrzők 18.05: Unokáink sem fogják látni 18.30: Erzsiké — Vitray Tamás műsora 19.30: Híradó 20.00: Vers mindenkinek 20.05; Shakespeare: Szentivánéji álom 2211: Híradó POZSONY. 16.00: 1981 legjobb csehszlovák sportolói. 17.35: Szovjet dokumentumfilm. 18.40: Holnapután történt. 19.30: Híradó. 20.00: A világ legdrágább hangversenye. 21.10: Tévékomédia. 22.00: Élet a kastélyban — Francia film. 23.40: Spanyol zenés összeállítás. BELGRÁD. 1. műsor: 17.35: Tévénaptár. 17.45: Bábszínházak biennáléja. 19.30: Napló. 20.00: Mindannyian tolvajok vagyunk — Amerikai film. 22.00: Hétvége. 2. műsor: 17.45: Szórakoztató összeállítás. 18.00: Komolyzene. 19.30: Napló. 20.00: Japán dokumentumsorozat.. 21.40: Sport. 22.00: Zenei alkotóműhely. SZÍNHÁZAK Erkel Színház: A köpeny — Angelica nővér — Gianni Schicchi (Ebernet — 7). — Nemzeti Színház: IV. Henrik I. (7). Katona József Színház: Emigránsok (7). — Madách Színház: Az ember tragédiája (7). — Jövőre veled, ugyanitt (Gyermekszínház — 7). — Vígszínház: Forrón és hidegen (Szerémi Zoltán bérlet — 7). — Vadászat (este 10). — Pesti Színház: Equus (7). — Népszínház — Várszínház: Egy este Lady L-nél (7). — Józsefvárosi Színház: Veszélyes forduló (7). — József Attila Színház: Éjféli lovas (13). — A képmutató (T. bérlet — 7). — A cárnő (Fővárosi Művelődési Ház — 7). — Thália Színház: Pesti emberek (7). — Thália Stúdió: Miss Arizona (18). — Operettszínház: Nebáncsvirág (13). — Toledói szerelmesek (R. bérlet — 7). — Radnóti Szín- pad: Himnusz — Ünnepi ügyelet (7). — Ódry Színpad: A rajongók (3). — Mikroszkóp Színpad Hogyan? Tovább! (19). — Új Magyar Színház a Budai Vigadóban: Altona foglyai (3). — Vidám Színpad: Meddig lehet elmenni? (f3). — Két férfi sakkban (7). — Kis Színpad: Idefigyeljenek emberek!, (f3). — Gyermekszínház: Aliz Csodaországban (3). — Bábszínház: Diótörő (Népköztársaság útja — 4). — A bűvös tűzszerszám (Jókai tér — 13). — Egyetemi Színpad: Halász Judit és a Bojtorján-együttes műsora (3). — Sándor György estje (18). — Fővárosi Művelődési Ház: Börtönszínház (7). — Planetárium: Lézerofónia (este 110). — Fővárosi Nagycirkusz: A Williams Althoff Cirkusz (NSZK) vendégjátéka (f4, f8). Békéscsabai Jókai Színház: Tévedések vígjátéka (fn). — Barangkok (7). — Debreceni Csokonai Színház: A genovai Fiesco összeesküvése (Művelődési Központ — 7). — Hungária Kamaraszínház: János Vitéz (13). — Imádok férjhez menni (7). — Győri Kisfaludy Színház: Nyugtalan látomások (7). — Kamaraszínház: Plutosz (7). — Kaposvári Isiky Gergely Színház: Marat halála (7). — Kecskeméti Katona József Színház: Skatulyácska királykisasszony (2). — A tanítónő (7). — Miskolci Nemzeti Színház: Varsói melódia (7). — Pécsi Nemzeti Színház: A balek (7). - Szegedi Kisszínház: Zikovék (7). — Szolnoki Szigligeti Színház: Hamlet (3, 7) — Veszprémi Petőfi Színház: Holdbéli csónakos (5). — Házmestersirató (Sopron, Petőfi Színház — 7). HANGVERSENYEK Zeneakadémia: Elindultam szép hazámból (4). — Csaba Péter és a Marosvásárhelyi Kamarazenekar hangversenye (f8). Kisterem: Hangverseny Cornel stankovic emlékére (f8). Pesti Vigadó: Szokolay Sándor szerzői estje (f8). — Budapesti Műszaki Egyetem: Händel- és Vivaldiművek (4). Rövid tartalom és szereposztás, va- MűsorbaTM“1'1*5 mOZlmŰf’ur a MESEMONDÓ Benkő Gyula mond mesét. Hívható a 171-888-as telefonszámon, délután ■-tól este 10-ig. -----------------•Ím ! Bélyeggyűjtök, figyelem! A FILATELIAI SZEMLE decemberi számából: Kiállításról kiállításra; Filatelista nap Zalaegerszegen; A huszárposta; Hogyan jutottam hozzá?; Vándordíj Miskolcon; Bélyeg a könyvtárban; Kiállítási tapasztalatok; Bélyegújdonságok, apróhirdetések, katalóguspótlás. Tarka-barka bélyeghírek a decemberi FILATÉLAI SZEMLÉBEN! Magyar Hírlap POLITIKAI NAPILAP Főszerkesztő: DARVASI ISTVÁN Helyettes főszerkesztő: VARGA JÓZSEF és TÁBORI ANDRÁS Felelős kiadó: SIKLÓSI NORBERT, a Lapkiadó Vállalat igazgatója © Athenaeum Nyomda, Budapest Rotációs magasnyomás Felelős vezető: Soproni Béla vezérigazgató Terjeszti a Magyar Posta INDEX: 25007 HU ISSN 0133-1906 | ___________________|