Magyar Hírlap, 1982. augusztus (15. évfolyam, 179-203. szám)

1982-08-01 / 179. szám

Átfhai MAGYAR Hírlap UtO ■­­I( TUDÓSÍTÁSOK ) 1982. AUGUSZTUS 1. VASÁRNAP 3 Ellopták az egri bikavért A védjegy ne legyen vádjegy * — Milyen a jó védjegy? — A védjegynek mindig olyan­nak kell lennie, hogy a termék­nek ne legyen vádjegye. A jó véd­jegy jól fölismerhető, megkülön­böztethető, emlékeztető, megje­gyezhető, esztétikus, egyszerű, to­rn­a, frappás, jól hangzó — magya­rázza dr. Zakariás Egon, a Ma­gyar Kereskedelmi Kamara véd­jegy- és csomagolási bizottságá­nak titkára. Jó a Tungsram De mit is értsünk tulajdonkép­pen a védjegy fogalmán? Nos, a védjegy az áruk és szolgáltatások megkülönböztetésére szolgáló olyan megjelölés — szó, szóössze­tétel, ábra, színösszetétel, sík vagy térbeli alakzat, hang- vagy fényjel — amit a jogszabályban előírt eljárás útján lajstromoztat­­tak, és sajátos jogi védelemben részesül. A jó védjegy segíti a forgalomnövelést, a reklámozható­­ságot, a hírnév megteremtését és ápolását, azonosítható és megbíz­ható állandó színvonalat garan­tál. Magyarországon — egy múlt­évi adat szerint — 156 ezer 320 védjegy élvez oltalmat, ebből 150 ezer külföldi (nemzeti és nem­zetközi) eredetű. A magyar véd­jegyek közül alighanem az 1909- ben lajstromozott Tungsram a legismertebb, 130 országban élvez oltalmat. De szerte a világon jól cseng a Herz és a Pick, az egri bikavér, a Taurus, az Orion, az Ikarus, mely felsorolásból az is kitűnik, hogy a védjegy reklá­mozhat vállalatot, vagy egy-egy terméket. A hazai vállalatoknál az ötve­nes-hatvanas években háttérbe szorult a védjegyhasználat, de az 1968. évi gazdasági reform ebben a vonatkozásban is fordulatot eredményezett. A piaci mechaniz­musok föléledése, a világpiachoz való kapcsolódás arra késztette vállalatainkat, hogy kereskede­lempolitikájukban, marketing­­tevékenységükben nagyobb figyel­met fordítsanak a védjegyek használatára. 1968-ban megala­kult a Kereskedelmi Kamara véd­jegy- és csomagolási bizottsága, azzal a céllal, hogy itthon és külföldön elősegítse a védjegy­kultúra fejlődését. Ennek jegyé­ben védjegykiállításokat és kon­ferenciákat rendezett, a legutób­bit az elmúlt esztendőben. A hé­ten pedig új, szervezett és rend­szeres szolgáltatást jelentett be a bizottság: tanácsadással segíti a vállalatokat olyan kérdésekben, mint hogyan kell jó védjegyet ki­alakítani, miként lehet Magyar­­országon és külföldön oltalmat szerezni, melyek a védjegylicen­cia-szerződések alapfeltételei, mi­lyen intézkedésekre van szükség a védjegy birtoklásánál? — Ha nem is szervezett for­mában, de eddig is foglalkoztunk tanácsadással — mondja dr. Za­kariás Egon. — A kamara tag­vállalatai esetenként megkeresték a bizottságot, tanácsot kérve egy­­egy védjegy kialakításához, vagy éppen védjegyperük intézéséhez. Mostani kezdeményezésünkkel rendszeressé kívánjuk tenni eb­béli tevékenységünket. Esztétikai, illetve vevő- és reklámlélektani ismereteinkkel segítjük majd a védjegyek kialakítását, fölhívjuk a figyelmet a jegyezhetőség eset­leges akadályaira, s felvilágosí­tást adunk a szükséges teendők­ről a hazai vagy külföldi jogi üt­közések esetén. — Általában mi jellemzi a ha­zai , vállalatok védjegyhasznála­tát? — A vállalatok fölismerték a védjegyek jelentőségét, de keres­kedelempolitikájukban nem tud­ják még elég tervszerűen, haté­konyan fölhasználni az export nö­velése érdekében. Gyakran meg­történik például, hogy egy ter­méken két, sőt három védjegy is szerepel: a gyártó, a külkereske­delmi, s esetleg még a kooperáló vállalaté is. Ez nem célszerű, mert így egyik sem rögződik a fogyasztó tudatában. Ilyenkor­­először is azt kellene eldönteni, hogy az adott piacon melyik véd­jegy ismertebb, melyik van már bevezetve, s akkor azt kell hasz­nálni. Új piacokon a gyártó vál­lalat védjegyét érdemes bevezet­ni, mert végső soron akár jó, akár rossz az a termék, a következ­ményeket a gyártó viseli. Meg­fontolandó az is — mert ez ma még nem jellemző —, hogy a védjegy kialakítását a termékfej­lesztéssel egy időben kellene meg­kezdeni, s a védjeggyel kapcso­latos teendőknek szerves részét kell képezniük a marketingtevé­kenységnek. Pereskedés­i bitorlásért Magyarország 1909 óta tagja a madridi uniós egyezménynek, amelyhez eddig 24 ország csatla­kozott. A bejelentett védjegyek a tagországokban kölcsönös ol­talmat élveznek. A jogi garanciák ellenére időnként föllángolnak védjegyviták, s ezeket nem rit­kán védjegybitorlások okozzák. Néhány éve az egri bikavér be­csületén esett csorba Ausztriában, ahol is osztrák bort forgalmaz­tak.Erlauer Stieraut (Egri­ Bika­vér) néven, a jól ismert címké­vel. Indokínában és néhány arab országban a Tungsramot érte ha­sonló sérelem; tajvani gyártmá­nyú autólámpák lepték el az ot­tani piacokat ezen a­ néven. De végül is a pereskedések során mindkét esetben sikerült megvé­deni a magyar érdekeket. Bánki András Ipari Minisztérium U&­ X Korszerűbb háttérintézmények Tizennyolc háttérintézet, illet­ve ilyen jellegű vállalat, iroda tartozott az Ipari Minisztérium három jogelőd minisztériumának irányítása alá. Munkájuk párhu­zamosságai, átfedései, s a meg­levő szellemi kapacitások és esz­közök ésszerűbb kihasználása szükségessé tette az intézmények átszervezését. Módosult az irán­tuk támasztott igény is. Olyan szervezeteket kellett kialakítani, amelyek alkalmasak arra, hogy kellő mennyiségű, színvonalú szakmai és műszaki-tudományos információt szolgáltassanak az iparvezetés számára, s elvégezzék az iparirányításhoz, a közép- és hosszú távú fejlesztési koncepciók kialakításához szükséges elemzé­seket, gazdasági számításokat, döntéselőkészítő munkálatokat. A jogelőd minisztériumok hát­térintézetei részben költségvetési formában, részben pedig vállal­­ati gazdálkodási rendben működ­tek, s párhuzamosan dolgoztak mind a minisztériumok, mind a vállalatok részére. Ez számos tartalmi, minőségi problémát oko­zott a munkájukban, s torzulást váltott ki a belső érdekeltségi rendszerükben, tevékenységük egyes területeinek fejlesztésében. Az új szervezetek kialakításakor különválasztották az Ipari Mi­nisztérium háttérintézményeit, amelyek költségvetési formában működnek, s azokat, amelyek az iparvállalatok részére végzett szolgáltatásokból — vállalati for­mában, vállakozásszerűen — biz­tosítják bevételeiket. Ennek meg­felelően öt háttérintézetet és négy új kisvállalatot hoztak létre. Bel­ső átszervezést, létszámcsökken­tést, tevékenységikör-módosítást hajtottak végre öt korábbi inté­zetnél, amelyek a jövőben vál­lalati formában, új néven mű­ködnek. Hét további háttérinté­zetet, valamint a jogilag tröszti vagy vállalati keretek között mű­ködő, de háttérintézeti feladatot ellátó irodát megszüntettek, il­letve megszüntetnek. Az új háttérintézetek egyike az Iprai Informatikai Központ, amely a kohó- és gépipari tu­dományos informatikai és az ipargazdasági központ információs tevékenységet végző részlegeiből és számítóközpontjából, illetve a NIM műszaki dokumentációs és fordító iroda dokumentációs rész­legeiből jött létre. Fő feladata, hogy a minisztériumot ellássa — számítógépre alapozott — műsza­ki-tudományos és gazdasági in­formációkkal. A másik háttérintézmény az Ipargazdasági Intézet az egysé­ges iparpolitika kialakításában, az iparirányítás színvonalának emelésében, a minisztérium stra­tégiai jellegű iparpolitikai felada­tainak megoldásában működik közre. Javaslatokat dolgoz ki, át­fogó felméréseket végez, ame­lyekkel elősegíti a tárca dönté­seinek megalapozását. Igénybe veszi ehhez az Ipari In­format­­ikai Központ szolgáltatásait is. A minisztérium háttérintézeti rendszeréhez tartozik még az 1989. január 1-én megalapítandó Szol­gáltatáskutató Intézet, az Ipari Vezetőtovábbképző, illetve az Ipa­ri Szakmai Továbbképző Intézet is. A fentieken kívül az átszerve­zés során létrehozták a termelő vállalatok különböző háttérintéz­ményeit is. A Struktúra Szervezési Vállalat, amely a korábbi Kohó- és Gép­ipari Szervezési és Számítástech­nikai Intézetből jött létre, első­sorban gépi adatfeldolgozó rend­szerek tervezésével, üzemeltetésé­vel, software-ellátással, számí­tástechnikai szolgáltatásokkal, üzem- és munkaszervezéssel áll a vállalatok rendelkezésére. Te­vékenységi köréhez tartozik még a műszaki szolgáltatás, műszer­­gyártás és -javítás, valamint a kiadói munka is. A System Szer­vezési Vállalat, amely a NIM Ipargazdasági és Üzemszervezési Intézetéből alakult meg, gépi adatfeldolgozó rendszereket ter­vez, üzemeltet, közreműködik a software-ellátásban, a munka- és üzemszervezésben, valamint kü­lönféle számítástechnikai szolgál­tatásokat nyújt. A szervezetkorszerűsítés ered­ményeként mintegy 680-nal keve­sebben dolgoznak az új intéze­tekben. Az újonnan alakuló kis­vállalatokkal együtt megközelí­tően ezer fővel csökken az átszer­vezett intézetek, vállalatok lét­száma. Helsinki tízparancsolata A megemlékezést úgy szerettem ** volna kezdeni — arra vitt rá a tollam —, hogy ma ünnepeljük a hetedik évfordulóját a helsinki záródokumentum aláírásának. De sajnos ezt nem tehetem, mert az ünneplés — legalábbis az én szó­­használatomban — azt jelenti, hogy maradéktalanul megvaló­sultak annak a történelmi ese­ménynek a céljai, melyről meg­emlékezünk. 1975. augusztus 1-én 33 európai és két észak-amerikai ország legmagasabb szintű képviselői Helsinkiben aláírták az európai biztonsági és együttműködési ér­tekezlet záródokumentumát. Tör­ténelmi jelentőségű esemény volt ez, hiszen a második világhábo­rút követő hidegháborús korsza­kot zárta le , kidolgozta a külön­böző társadalmi rendszerű or­szágok együttműködésének a nor­máit. Kelet és Nyugat ezúttal megta­lálta és dokumentumokban rög­zítette a közös célt, azt, hogy a jövőben az európai szocialista és kapitalista országok békében, egyetértésben, ellenségeskedés, bizalmatlanság, háborúk és konf­liktusok nélkül kívánják fejlesz­teni kapcsolataikat. Pontosan megfogalmazták a különböző társadalmi rendszerű államok bé­kés egymás mellett élésének gaz­dasági és politikai feltételeit és feladatait. Az aláírók a béke és a biztonság mellett kötelezték el magukat, együtt fogadták el azt a tíz alapelvet, mely aztán — az újságírók szóhasználata nyo­mán — a békés egymás mellett élés tízparancsolataként került be a közgondolkodásba. De még alig száradt meg a tinta a helsinki okmányokon, amikor az egyik aláíró, Gerald Ford, akkori amerikai elnök kij­jelentette, hogy ki akarja töröl­ni a szótárából az enyhülés szót. Utóda, Jimmy Carter pedig a nagy reményű SALT-szerződése­­ket tette jégre, és mondvacsinált indokokkal igyekezett korlátozni a kelet-nyugati gazdasági kap­csolatokat. Mindkettőjükön túl­tett azonban a jelenlegi elnök, Ronald Reagan. A hidegháború időszakának legrosszabb propa­gandamódszereivel élve szinte ke­resztes háborút hirdetett meg a Szovjetunió és a szocialista orszá­gok ellen, őket okolva a világ minden bajáért. A jelenlegi washingtoni kor­mányzat nem a katonai eny­hülésre törekszik, hanem a tűz­zel játszik. Az amerikai vezetés az időhúzási taktikához folyamo­dott a közepes hatótávolságú nuk­leáris eszközökről folyó genfi tár­gyalásokon is, mégpedig azért, hogy 1983-ban öt európai ország­ban e fegyvereket elhelyezhesse. A Szovjetunió a helsinki érte­kezlet után több javaslatot tett az európai katonai enyhülés ér­dekében. A NATO-országok azonban elzárkóztak e javasla­tok elől. Nem méltányolták pél­dául azt a nagy jelentőségű moszkvai döntést sem, amely sze­rint — amint erről Leonyid Brezsnyev levélben tájékoztatta az ENSZ-közgyűlés második rend­kívüli leszerelési ülésszakának résztvevőit — a Szovjetunió egy­oldalúan kötelezettséget vállal arra, hogy nem alkalmaz elsőként atomfegyvert. Hét évvel ezelőtt Nyugat-Euró­­pa határozottan a békés egymás mellett élés útjára lépett. Most azonban Washington ismét válasz­út elé akarja állítani szövetsége­seit, arra szeretné rábírni őket, hogy a kontinens másik felét il­letően a szembenállást válasz­szák. A helsinki megegyezés annak volt köszönhető, hogy a Szovjet­unió és vele együtt a többi szo­cialista ország állhatatosan arra törekedett, hogy a hidegháborús helyzet megváltozzék, s fékeződ­jék a fegyverkezési verseny. Még akkor is párbeszédet hirdettek, amikor a másik oldalon egyenes elutasításban részesültek. De a következetes békepolitika végül is visszhangra talált. A nyugati or­­­­szágok vezetői, államférfiúi böl­csességet tanúsítva, hajlandónak bizonyultak leülni a finn fővá­rosban a tárgyalóasztalhoz, ahol megtalálták a különböző érdekek közös nevezőjét és mindnyájan a béke és a biztonság mellett köte­lezték el magukat. A nemzetközi kapcsolatokban­­­ különösen fontos a Szovjet­unió és az Egyesült Államok vi­szonya. Henry Kissinger egyszer ezt a kérdések kérdésének nevez­te. Ha e két ország között a fe­szültség nő, akkor ez természe­tesen kihat az európai kapcsola­tokra is. Washington most újból a hidegháborús időszakra emlé­keztető politikát hirdetett meg. Arra akarja rávenni szövetsége­seit, hogy „a kelet-nyugati ke­reskedelmet össze kell hangolni a Nyugat politikai és biztonsági ér­dekeivel”. Ez azonban ellentétben­­ áll a kölcsönösen előnyös gazda­sági kapcsolatok bővítésének Hel­sinkiben megfogalmazott elvével, és a rossz emlékű embargólisták növelésének a lehetőségeire utal. A gazdasági érdekek azonban arra ösztönzik a nyugat-európai országok vezetőit, hogy ne fogad­ják el teljesen ezeket az ameri­kai követeléseket. Erre jó példa a szovjet gázvezeték körüli vita a nyugat-európai országok és az Egyesült Államok között. Az amerikai nyomás e tekintetben nem­ ért célt, a gázvezeték meg fog épülni. E Helsinki szellemében született nyugat-európai döntés egyébként azt is bizonyítja, hogy az enyhülés szó immár nem tö­rölhető ki a nemzetközi, politika szótárából. Annál kevésbé sem, mert Nyugat-Európában — sőt még az Egyesült Államokban is — a történelem során eddig még soha nem látott méretű­ béketün­tetések zajlottak le a közelmúlt­ban. A kapitalista országok e bé­keszerető tömegei megérezték a hidegháború feléledésének a ve­szélyét, s világosan tudtul ad­ták, hogy ezt nem kívánják! El­utasítják azt a tervet, hogy Nyu­gat-Európában új nukleáris fegyvereket helyezzenek el, és egyáltalán: elvetik a fegyverkezé­si hajsza politikáját. Amiként tárgyalások vezettek Helsinkihez, a jelenlegi, élesedő nemzetközi helyzetben szintén tárgyalásokra van szükség. A tár­gyalás a bizalom jele. A bizal­matlanság fegyverkezéshez vezet, a fegyverkezés pedig újabb bizal­matlanságot szül. Ebből az ördögi körből kell kitörni, hogy véglege­sen elháruljon az emberiség fe­je fölül a katasztrófa árnyéka. A Magyar Népköztársaság min­den állami és társadalmi tes­tülete részt vett a Helsinki felé vezető út egyengetésében, aztán pedig az ott elfogadott elvek kö­zös érvényesítésében. A nemzet­közi helyzet mai feszültségei kö­zepette a Magyar Népköztársaság mindent elkövet, hogy együttmű­ködjék azokkal, akik ébren akar­ják tartani Helsinki szellemét. Nem szubjektív vágyálmok ezek, hanem objektív követelmények. Megvan rá a lehetőség, hogy meg­valósuljanak: a Szovjetunió és a szocialista országok következe­tes békepolitikája és az emberiség békevágya. Véleményünk szerint nincs olyan bonyolult nemzetközi kér­dés, amelyet ne lehetne tárgyalá­sok útján megoldani. A józan ész és az emberiség érdeke is azt kí­vánja, hogy fönnmaradjon és hasson a hét évvel ezelőtti példa és folytatódjék az a folyamat, amelynek 1975 augusztusa óta a finn főváros, Helsinki a jelképe. Soós Levente

Next