Magyar Hírlap, 1982. szeptember (15. évfolyam, 204-229. szám)

1982-09-30 / 229. szám

%m 8 1982. SZEPTEMBER 30. CSÜTÖRTÖK CSALÁDI TANÁCSADÓ Magyar Hírlap Nem ért véget a horgásznyár Balaton után Kisköre következik A vizek partján vége szakadt az üdülők jókedvű hangoskodá­sának, és mintha ezzel a nyár is elszaladt volna. Igaz, szeptember vége van, de ez még hozzátarto­zik a horgászok nyarához, mert a megálmodott nagy halak talán most a vízparti csendben kerül­nek horogra. Ami a horgászo­kat illeti, érdemes megemlíteni, hogy csupán a MOHOSZ buda­pesti irodájában szeptember kö­zepéig több mint huszonötezer napi-, illetve hetijegyet adtak ki, és ez az utazó horgászoknak csak egy töredékét jelenti, mert hiszen minden egyesület, amelyiknek arra alkalmas vize van, ad el na­pijegyet az odaérkező vendéghor­gásznak. Legtöbb horgász a Balatonra vágyott, vagy azért, mert még nem ismerte a halfogási lehetősé­get, vagy azért, mert jók voltak a korábbi tapasztalatai. A balato­ni horgászok nem is csalódtak. Bármennyire is szeszélyes volt ez a nyár, a nagy halak „bejöttek”. Pedig az idei hőség valóban nem kedvezett, mert például a Balaton sekély, parti vizein az oxigén­hiány vándorlásra késztette a hal­állományt, így azoknak a horgá­szoknak volt szerencséje, akiknek a halfogó tudásuk is megvolt, mert a hűvösebb, mélyebb oxi­génben gazdagabb vízszakaszokon keresték a halat. A balatoni ostrom még mindig nem szűnt meg. Sok horgász sza­badságát úgy ütemezi, hogy leg­alább egy hét maradjon szeptem­ber—októberre, amikor elvonul a Balaton északi partjának náda­saiba, abban a biztos tudatban, hogy ez alkalommal valóban megakasztja élete legeslegna­­gyobb pontyát. Bár meg kell em­líteni, hogy néha a ponty mellett irigylésre méltó süllőket is fogtak a horgászok, bár állítják, hogy a tó süllőállománya ma már meg sem közelíti­ a sok-sok évvel ez­előttit. Nagyon érdekes, de megmagya­rázható, hogy a horgász-idegen­forgalom a Balatonon kívül a Kiskörei víztárolóhoz irányult. Ez az országban a második legláto­gatottabb horgászhely. A Kiskö­rei víztároló, vagy másnéven Ti­sza II. valóban érdekes víz, mondhatnánk vadregényes. Az el­múlt években az új partvonulat fái megnőttek, hangulatossá lett, és az ártéri részek még árnyéko­sabbak, mint korábban. És ami ennél is fontosabb, az idén már a haltelepítés is érezhető a kifo­gott méretekben. Az ősz talán még kecsegtetőbbnek ígérkezik, mint amilyen a nyár volt, mert tulajdonképpen most kezdődik a rablóhalak szezonja. A Tisza mindig vonzó folyó volt, és a megépült víztároló to­vább javította az esélyeket. A nagy kiterjedésű víztükör kérdő­jelek elé állítja az idegen hor­gászt, hol, merre keresse a halat a nagy kiterjedésű vízen? Ezen a gondon csak úgy lehet segíteni, ha a helybeliek ismeretére tá­maszkodik, vagy olyan horgász­­társakra talál, akik elkalauzolják azokra a szakaszokra, ahol esély­­lyel számíthat jó fogásra. Ha már ennyi szót szóltunk a Kiskörei tárolóról, illő néhány útbaigazítást adni azoknak is, akik még az idén szeretnének megismerkedni ennek a víznek a halaival. Parkírozókat a követke­ző helyeken lehet találni a jobb parton: Tiszabábolnán a faluban, a Tiszavalki-szivattyútelepnél a valki főcsatorna mellett, vagy a védtöltéshez vezető régi úton. A Rákos alatti gátőrház előtti be­kötő úton, Poroszlónál a faluban. Parkírozóhely található még a Laskó-patak torkolatánál, amely Sarudról műúton közelíthető meg. A bal parton: Tiszaörvénynél a szivattyúháznál, Tiszaszőlősnél a Hosszúdűlői rámpánál, a tisza­­derzsi hajóállomásnál és Abád­­szalókon lehet gépkocsival meg­állni, illetve parkírozni. Valójában azok élvezhetik a tá­roló horgász adta lehetőségeit igazán, akik csónakot is tudnak magukkal vinni, mert a duzzasz­tás miatt a jó horgászhelyek nagy része csak csónakkal köze­líthető meg. K. L. V/1. Kiskertek művelőinek • V­v. Gyümölcs- és szőlőszüret idején Bár kertünk tavasz végén és nyár elején is jól fizetett már a munkánkért, mégis az ősz az iga­zi szüret. Az őszi körte szedésével ne várjuk meg a gyümölcs teljes érését, előtte 4—5 nappal kezdjük el. A száraz, hűvös helyen (kam­rában) utóérett gyümölcs illat- és zamatanyagai így fejlődnek ki igazán. (Ha a fán érik be a ter­més, rendszerint ízetlenebb lesz és könnyen szotgosodik.) A szilvát teljes érésben szed­, süh, íz-, illatanyagaiban ekkor a leggazdagabb. Lekvárnak akkor a legjobb, ha kocsányinál már töppedt, ráncos. Sajnálatos tévhit az, hogy ha a diófát szüretkor alaposan meg­verjük, jövőre több termést ad. Ennek az ellenkezője igaz: ha a póznával verjük a diót, akkor tönkretesszük a termőrész javát, a jövő évi termés alapjait. A dió- és mandulafák alatt ha már fölástuk a földet, gereblyéz­zük el a szüret idejére. Ha fű van a fák alatt, kaszáljuk le és hord­juk el, hogy a levert gyümölcsöt, hiánytalanul összegyűjthessük. A lehullott diót szedjük föl és tisz­títsuk meg a zöld burkától. Ha a héj nehezen válik, rakjuk ha­lomba a gyümölcsöt, kissé öntöz­zük meg, és takarjuk fóliával. Két-három napi füllesztés után a héjat könnyen leválaszthatjuk. Ezután alaposan szárítsuk meg és úgy tároljuk. A szőlő nem utóérő, ezért tel­jes éremben szedjük. A fürtko­csány csomójában könnyen el­pattintható. Célszerűbb azonban a kés, vagy a nagyobb mennyiség szüretelésekor — a szüretelő olló használata. A permetezéssel most már vi­gyázzunk. Legjobb, ha a szüret megkezdése előtt egy hónappal már semmiféle szert nem haszná­lunk. Hozzuk rendbe a pincét is. Ta­karítsuk ki, meszeljük át és fer­tőtlenítsük azbeszt kénlap elége­tésével. A hordókat és edényeket mossuk ki, és kénezzü­k. Az er­jesztéshez érdemes fajélesztőt vá­sárolnunk. Ern­ek nagy előnye, hogy nem ismeretlen élesztőgom­bák indítják be a folyamatot. A tárolásra szánt fürtöket gon­dosan meg kell válogatnunk. A laza fürtű és vastagabb bogyóhé­jú fajták alkalmasak erre.­­ Valló László Kölcsönnel könnyebb Lakások fűtésének korszerűsítése A lakóépületek fűtési hőener­giájának csökkentését, a háztar­tások energiatakarékos, gazdasá­gos fűtésének kialakítását — mint ismeretes — az OTP köl­csönnel támogatja. Az Ipari Mi­nisztérium tájékoztatása szerint az alábbi fűtési módozatokra való átállás részesíthető OTP-kölcsön­­ben: — ha a lakások fűtésére szol­gáló háztartási tüzelőolajjal, vagy koksszal működő kályhákat, etázskazánokat széntüzelésű egye­di kályhákkal, vagy központi fű­tőkészülékekkel helyettesítik, il­letve vezetékes gázzal működő gázkészülékeket vagy gázüzemű cirkogejzírt alkalmaznak;­­ ha a tüzelőolajjal üzemelő hőtermelő berendezések, kályhák, etázskazánok helyett kedvezmé­nyes éjszakai villamos energiá­val működő hőtároló kályhát szerelnek fel, feltéve, hogy a villamos kályha bekapcsolásának feltételei adottak, s ezt a területi­leg illetékes áramszolgáltató vál­lalat írásban igazolja;­­ ha a tüzelőolajjal üzemelő központi fűtéses lakóépületet a távfűtésbe kívánják bekapcsolni, amennyiben annak lehetőségét az illetékes távhőszolgáltató válla­lat írásban igazolja. A fűtéskorszerűsítési kölcsö­nökkel kapcsolatban az OTP­ fiók­­jai adnak részletes tájékoztatást. Autósoknak Miniteszt és a lámpák Autó-miniteszt gyártását kezd­ték meg a Fővárosi Finommecha­nikai Vállalatnál. Ezt a műszert két- és négyütemű autókhoz egy­aránt használhatják, akik jármű­vük „egészségi” állapotát otthon akarják diagnosztizálni. A mini­­teszt méri a motor fordulatát, a gyújtászárás szögét, ellenállását, teljesítményét, tehát a gépjármű legfontosabb jellemzőiről ad fel­világosítást. * Az autóvezetésnél óriási jelen­tősége van a látásnak — hangsú­lyozzák az Autóközlekedési Tan­intézet munkatársai. A szem leg­fontosabb tulajdonsága e tekin­tetben a látásélesség, a helyes színérzékelés és a gyorsan vál­tozó képek gyors felismerése. Aki tudatában van annak, hogy szeme valamelyik funkcióját hiá­nyosan végzi, csak megfelelően csökkentett sebességgel vezessen. Ezen a módon egyenlítheti ki a lényegesen megnövekedett felis­merési késedelmet. Az egészséges szem számára is jelentős korlátokat szabnak azon­ban az éjszakai közlekedés és a mesterséges világítás egyenlőt­lenségeiből adódó körülmények. Ilyenkor a jó alkalmazkodó­ké­­pességű szem sem tudja követni a gyors fényerőváltozásokat. Hasonló, de még fokozottabban veszélyes a helyzet a szembejövő jármű fényszóróival való találko­záskor. Másodpercekig tart, amíg az erős fénytől átmenetileg elva­­kított vezető úgy-ahogy vissza­nyeri előbbi látásképességét. Ez idő alatt vakon, csak ösztönösen vezet, a baleseti veszély pedig óriási mértékben megnő. Az éj­szakai közlekedés fő szabálya ép­pen azért a sebesség csökkentése és a fényszórók tompítása. A va­­kítási tilalmat sokan megszegik, egyrészt udvariatlanságból, illet­ve erőszakosságból, másrészt pe­dig a fényszórók hibás beállítása miatt. Az elvakított személy tu­lajdonképpen néhány másodper­cig alkalmatlanná válik az autó­vezetésre. Elítélendő magatartás, veszé­lyes megoldás az is, ha valaki ke­resztbe köti lámpáit: ilyenkor, ha tompítottra kapcsol az egyik lámpa, a másik akkor is reflek­­toroz. Sok súlyos, halálos baleset lehet a következménye a KRESZ ilyen brutális megsértésének. Tessék választani! Kulturális programajánlat A múzeumi és műemléki hónap keretében sok színvonalas kiállí­tás várja az érdeklődőket­ A Szépművészeti Múzeumban Va­­sarely-kiállítás nyílik, amely a művész csaknem egész életművét felöleli. Budapesti rendezvények A 25 éves jubileumát ünneplő Munkásmozgalmi Múzeum a Pa­pok, katonák, polgárok ... című tárlattal várja a közönséget. Pénteken a Kálvin téri refor­mátus templomban Karasszon Dezső ad orgonahangversenyt. A műsorban Bach, C. Frank és Gárdonyi Zoltán művei hangza­nak el. Szombaton délelőtt 10 órától a Nagyvárad téri Asztalos János If­júsági Parkban sport- és gyer­meknap várja a fiatalokat. A programban egyebek között autós ügyességi versenyek, karate-fegy­veres bemutató, jóga, gyermek­torna és disco-táncverseny sze­repel. Ugyancsak 10 órakor kezdődik a Dózsa György úti SZOT székház előtti területen az autósoknak rendezett közlekedésbiztonsági vetélkedő, amelyen elméleti és gyakorlati KRESZ-ismereteiket tehetik próbára a nevezők. A Műcsarnokban a nagysikerű Nicolas Schöffer-kiállítás ezen a napon délelőtt 11-kor érdekes be­mutatóval egészül ki. Bizarr fény- és hanghatások kíséretében egy nagyméretű tükörprizma közepén egyórás balettműsor látható. A Marczibányi téri Új Tükör­klubban délután 4-kor kereske­delmi kabaré kezdődik Miből élünk jövőre? címmel. Vasárnap a Szovjet Kultúra és Tudomány Háza gyermekeknek 10-kor és negyed 12-kor rajzfil­meket vetítenek a Napocska gyer­mekklub keretében. Az Óbud­ai Pincegalériában Berhidi Mária márvány- és kő­­szobrai, valamint bronz-kisplasz­tikái tekinthetők meg. A Zeneakadémián Perényi Mik­lós gordonkaestje hallható Roh­­mann Imre közreműködésével. A műsorban Kodály-művek csen­dülnek fel. Vidéki események Október 1. és 3. között lesz a hagyományos móri napok ünnep­ségsorozata, 2-án nemzetiségi folklór-bemutató, 3-án nagysza­bású népművészeti vásár lesz. A hangulatos programot látványos szüreti felvonulás és bál zárja. Pénteken ünnepélyes keretek között nyitják meg Szombathe­lyen a Savaria Múzeumban, dél­után 4 órakor a Tájak — korok — települések című új állandó ki­állítást. Kecskeméten a Nagytemplom­ban este 7-kor Kodály-emlék­­hangversenyre kerül sor Lehotka Gábor és a Pécsi Nevelők Háza kamarakórusa közreműködésével. A Váci Művelődési Központban a MÁV Szimfonikusok zenekara ad hangversenyt este 7 órakor. Műsorukon Kodály: Nyári este, Galáptai táncok és a Budavári Te Deum szerepel. Az egri székesegyházban Ko­vács Endre orgonaestje hallható este 8 órától. Közreműködik Traudel Pilz (NSZK) és Simándi József. Szombaton a kőszegi szüretet délben 1 órakor színes felvonulás nyitja meg, este pedig a Jurisics­­vár lovagtermében karneváli mulatságot tartanak. Vasárnap nemzetközi fúvószenekari találko­zó lesz. Salgótarjánban a Nógrádi Sán­dor Múzeumban 11-kor nyílik az I. országos rajzbiennálé, valamint Csohány Kálmán emlékkiállítása. Pécsett a Leöwei Klára Gim­náziumban délután 6-kor nem­zetiségi népzenei együttesek talál­kozója kezdődik. Vasárnap Szántódpusztán dél­ben 1 órakor munkakutya-bemu­tató és vásár lesz. A győri evangélikus templom­ban a Wiener Sängerknaben hangversenye hallható délután 3- kor. Ugyancsak péntektől vasárna­pig rendezik az 1982. magyar fo­gathajtó bajnokság III­. forduló­ját Dombóváron a lovasparkban.­­ A háromnapos esemény meg­nyitójára pénteken 10 órakor ke­rül sor, majd bemutató és díjhaj­tás szórakoztatja az érdeklődőket. Szombaton a maratoni terepver­­seny fél 10-kor kezdődik a Szőlő­hegyen, az akadályhajtást vasár­nap 11-kor indítják. Az ered­ményhirdetés délután 2-kor lesz. A programokról bővebb tájé­koztatást a TOURINFORM ad a 179-800-as telefonszámon. Kirándulók figyelmébe Hétvégi túrajavaslatok SZOMBATI AJÁNLATUNK Eger Városi Természetbarát Szövet­sége a hagyományos Divinczky emlék­túrát rendezi a hét végén: Bácsó völgy — Bácsó kert — Kelemen széke — Katonasírok — Panna rét — Lak völgy — Gyári tó — Bélapátfalva. Ta­lálkozás 7.45-kor az Egervár vasúti megállóban. A Budapesti Elektromos SE: Mária­remete — Szurdok — Zsiroshegy — Nagyszénás — Solymár útvonalon ve­zet túrát. Találkozás 7.30-kor a Moszk­va téren. A Ganz-MÁVAG Vasas SE kirándu­lása: Királyrét — Kisinóc — Kóspal­­lag. Találkozás 7 órakor a Nyugati pályaudvaron. Az Újpesti Természetbarátok Egye­sületének kirándulása: Gödöllői erdő — Nagylapos tető — Gödöllő. Talál­kozás 8 órakor az Örs vezér téren. A Volánbusz SK: Bakonybél — Bor­zavar — Zirc. Találkozás 8 órakor az Engels téri Volán pályaudvaron. Az Orvosegyetem SC: Kegyeleti lá­togatás a Mező Imre úti történelmi sírkertben. Találkozás 10 órakor a fő­kapunál. Postás SE: a budai várnegyedben a történelmi nevezetességek és a mú­zeumok megtekintése. Találkozás 9.30- kor a Moszkva téren. VASÁRNAPI TUBA JAVASLATOK Budapest SE: Hideglelős kereszt — Búbánat völgye — Pilismarót. Talál­kozás 7.30-kor a Batthyány téren. Az EITIT SC programja: Szőny (mú­zeumlátogatás, séta a Dunaparton) — Igmándi erőd — Monostor — Komá­rom. Találkozás 7.40-kor a Keleti pá­lyaudvaron. A Posta Számítástechnikai SK tú­rája a Gesztesi várba vezet. Találkozás 7.15-k©r a Keleti pályaudvaron. Bakony Vegyész TK: séta a tihanyi félszigeten. Találkozás 8.40-kor a veszprémi Volán pályaudvaron. KPVDB2 Bükk­ Vörös Meteor SE: Túrázás Bükk csodálatos kövein: Bá­nyahegy — Háromkő — Tarkő — Téesz­kő — Őrkő — Bélapátfalva. Találko­zás 6:45-kor az egri Volán pályaud­varon. A természetbarát szervezetek szíve­sen látnak vendégeket. M­ozgássérülteknek A Mogássérül­­tek Budapesti Egyesülete va­sárnap egész.rt­a­­pos kirándulást szervez autó­busszal Kecske­métre. Indulás 7.30 órakor az Engels téri par­kolóból, befizetés (95,5 Ft) a helyszínen. Minden érdeklődőt szerettet várunk. Hétfőn 17 óra­kor lesz a Pataki István Művelő­dési Házban a Mozgássérültek Budapesti Egyesület X. kerületi klubjának megnyitója, amelyen minden tagtársat és barátaikat szívesen látnak.

Next