Magyar Hírlap, 1982. november (15. évfolyam, 257-281. szám)

1982-11-11 / 265. szám

81982. NOVEMBER 11. CSÜTÖRTÖK CSALÁDI TANÁCSADÓ Magyar Hírlap Ajándékozások évadján Vágyak, kérések mérlegelése Tudom én, hogy semmire nincs időnk, de azt is, hogy ez így nincs jól. Arra is felkészültem, hogy ha jön a „jó tündér” és meg­kérdezi, mi a három kívánságom, azzal kezdem­: álljon ezentúl — legalább — harminchat órából egy nap. Tündéri teendők De a tündér nem jött — és azt hiszem, már nem is jön el hoz­zám — nélküle kell boldogulnom. Sőt időről időre nekem kell he­lyettesítenem őt. Ilyenkor, kará­csony közeledtén, sok dolgunk és kevés időnk közepette, mindnyá­junknak, de az édesanyáknak kü­lönösen megsokasodnak „tündéri” teendőik: össze kell gyűjteni a kívánságokat, meg kell rostálni azokat, aztán csoportosítani, és végül — legjobb tudásuk, no meg pénztárcájuk szerint — teljesíte­ni, amit lehet. Sose fogom elfelejteni, pedig már másfél évtizede annak, hogy fiaim először kértek ajándékot karácsonyra (akkor kezdtek óvo­dába járni, de nemcsak a „felvi­lágosító munka" miatt, hanem életkoruk folytán is akkor jöttek rá arra, hogy nekik is lehet bele­szólásuk abba, mi kerül a kará­csonyfa alá) — szóval a rendelés az volt, hogy: kardot. Fiatal anyaként én is elhatároztam ugyan, hogy szúró-vágó harci­szerszámot, játékot nem adok a gyerekeim kezébe, de hamarosan rá kellett jönnöm, hogy a fiúk génjeiben — tetszik, nem tetszik — valóban átöröklődik valami har­ci szenvedély ős apáink virtusá­ból, s ha én nem is veszek pus­kát nekik, attól ők „lövöldözni” kezdenek egymásra vonalzóval, fakanállal, ami akad. így aztán az utolsó napokban mégis besze­reztem nekik két — viszonylag veszélytelennek tűnő műanyag — kardot, s a többi ajándék közé rejtettem a fa alá. Akkor vettünk először plafonig élő fenyőt és sok-sok ajándékot, felmérve, hogy ez lesz az a karácsony, amire már emlékezni fognak. Roppant izga­lommal lestük a hatást, amikor a csengőszóra bejöttek a csillogó­villogó karácsonyfás szobába. Amíg a csillagszórók szikráztak, megilletődve álltak, utána egy röpke pillantást vetettek a halom­­nyi mindenfélére a fa alatt, majd szinte kórusban szegezték nekem a kérdést: kard van? Nem érdekes, s nem is tudom már, mi minden volt az ajándé­kok között, amiket látniuk kellett, mert nem voltak becsomagolva, s aminek utóbb módfelett örültek, de valamilyen lélektani szelek­ció folytán nem appercipiálták se a többi játékot, se azt, hogy mek­kora a fa, mert semmi nem érde­kelte őket jobban, mint a kard. Amikor megtalálták, indián­­üvöltéssel rohantak felénk: van! S csak ezután voltak hajlandók észr­e- és számba venni a többi kincset. Annak örül, amire vágyik Azt hiszem, minden gyerek ilyen — sőt, minden felnőtt. An­nak örül igazán, amire vágyik, s ez nem attól függ, hogy értékes, drága, különleges-e. Mi, felnőttek is csak udvariasságból örülünk, és köszönjük a mégoly előkelő, mégoly sokat érő kiagyalt aján­dékot, amit nem kívántunk, s ami esetleg „jól jön”, de arról is árul­kodik, hogy az ajándékozó inkább önmagáért akart kitenni — ahogy mondani szokás —, s nem az ve­zérelte, hogy vágyunkat teljesít­se. De a gyermek még „őszinte ember”, nem tudja, és nem akar­ja palástolni csalódottságát — nagy hiba tehát örömszerzés he­lyett a becsapottság érzésével „lepni” meg az ünnep alkalmából. Annyira nem lehet kevés az időnk, hogy ne figyeljük, s ne tudjuk — nemcsak ilyenkor per­sze, hanem folyamatosan, egész évben —, hogy mire­ vágyik a gyermekünk, mi érdekli, hogy ne halljuk meg a gyöngéd célzást az „ezt láttam a kirakatban, vagy az osztálytársamnál” bevezetővel előadott kérést. Amivel nem azt mondom persze, hogy minden kér rést, minden óhajt teljesítenünk kell — távolról sem. S nemcsak azért, mert nem áll módunkban, magyarul: nincs rá pénzünk. S főleg nem kell azonnal teljesíteni minden vágyat. A vágyak „dédel­­getésére” is szüksége van a gye­rekeinknek, hiszen valamennyien tudjuk, milyen jó „álmodozni” valamiről, ami talán, majd meg­valósul, amit talán majd megva­lósítunk. Félretett kérések Ezeket a „félretett” kéréseket kellene most­­ újra végiggondol­niuk a szülőknek, s így nyakunk­ba venni néhányszor egy-két órá­ra a várost, s nem arra összpon­tosítva, hogy szerintünk mire van szüksége a gyereknek. Amire szüksége van, legyen az zokni, té­likabát vagy kötelező olvasmány, annak csak jobb híján örül a gye­rek karácsonykor. Pontosabban örül ő farmernek csizmának is , ha van mellette olyan aján­dék is, amire nem számított (nem is gondolta, hogy tudjuk: kellene neki), s olyan is amire számított (remélte, hogy tudjuk). Erre­ kell legyen időnk,­s ez nem is pénzkérdés. (rózsa) Kertbarátoknak Még nem késő fát ültetni, csemetét, szőlőt telepíteni A hideg idő beköszöntével sok kiskertgazda attól fél, hogy el­késett a telepítéssel. A faiskolák ugyanis az idén a szokásosnál későbben kezdték kínálni porté­káikat,­­ az időjárási körülmé­nyek miatt később „értek be” a csemeték a felszedésre, így kevés idő jutott eddig a beszerzésükre. Megkérdeztük a Kőbányán, az Éles -sarkon levő faiskolai lera­kat vezetőjét, Balczer Ibolyát: — Aki eddig nem tudott t­ele­­píteni, csukja be a kertkaput a tavasz megérkeztéig?­­ — Szó sincs róla, fagymentes éjszakák után, vagy amikor nap­pal felenged a föld, bátran lehet ültetni. A biztos megeredés érde­kében azonban feltétlenül aján­latos beiszapolni a csemetéket. Tehát — a közhiedelemmel ellen­tétben — nemcsak tavasszal szükséges jól „megitatni” a fris­sen ültetett oltványokat. — Mit tegyen, aki a vásárlás után nem­ tudja azonnal elültetni a fiatal fát, szőlőt vagy gyü­mölcscserjét? — Ha olyan helyen lakik, ahol vermelni lehet, a szabadban is tárolhatja. Ahol erre nincs mód — például lakótelepeken —, ott burkolják be nedves ruhába a gyökérzetet, csomagolják szoro­san nylonzacskóba, és helyezzék el a lakás leghűvösebb helyisé­gében. (Vigyázat: az erkély fagy­veszélyes!) Ügyeljünk azonban arra, hogy a csemete száraz vá­rakozási ideje minél rövidebb le­gyen. — S akinek postán érkezik a csemetecsomag? — Célszerű egy-két napig hű­vös helyen vízben áztatni nem­csak a gyökérzetet, hanem a törzs egy részét is, majd ezután kiültetni. Az oltványok pusztulá­sát ugyanis sokszor nem a fagy, inkább a kiszáradás okozza. — Mit kínálnak most a vásár­lóknak? — Bő választék érkezett almá­ból, cseresznyéből, meggyből, kajszi-, és őszibarackból, szilvá­ból; a bogyós gyü­mölcsök közül kapható ribizke és pöszméte ma­gas törzsű és bokor változatban is. Gazdag a kollekció csemege­­■és borszőlőből. Díszfákért, dísz­cserjékért is érdemes hozzánk betérni, mindenki talál kedvére valót — szombat—vasárnap is nyitva tartunk. (aa) Mozgássérülteknek A Mozgássérül­tek Budapesti Egyesületének csepeli klubja legözelebbi fog­lalkozása szom­baton fél ötkor kezdődik a XXI., Széchényi u. 93—95. alatti isko­lában. Tekintettel a közelgő téli időszakra, a csúszós utakra, a helyszínen botgumit és körmös­­kapaszkodót is kaphatnak a rá­szorulók. Minden érdeklődőt sze­retettel várnak. Autósoknak A ködlámpákról A ködlámpák gyenge ködben 30—40, közepesen sűrű ködben 25—28, sűrű ködben pedig 18—20 méter távolságig világítják meg menetirányban a forgalmi sáv jobb szélét. A ködlámpákat álta­lában csak akkor kell bekapcsol­ni, ha a köd vagy a sűrű hóesés miatt a látótávolság 50 méter alá csökken, tehát ha a látási viszo­nyok egyébként csak egészen las­sú haladást tennének lehetővé — tanácsolják az Autóközelekedési Tanintézet munkatársai. A gépkocsikra csak két köd­lámpa szerelhető. Elhelyezésüknél az a szabvány, hogy a kocsi ol­dalától mérve maximálisan 40 centiméter távolságban lehetnek, s a földtől minimálisan 25 centi­méter magasan kell elhelyezked­niük. Egy másik előírás: a ködlámpák felső széle a tompított fényszórók átvilágított felületének felső széle fölött nem lehet. A ködlámpák fényére az a nemzetközi előírás, hogy színük fehér vagy úgyneve­zett kadmiumsárga legyen. Tessék választani! Kulturális programajánlat A gyöngyösi Diósy Antal-terem a Hajdúság—Hortobágy című ki­állításnak ad otthont, melyen a hajdúsági nemzetközi művészte­lep résztvevőinek munkái látha­tók. Kecskeméten a Képcsarnok­ban ma délután 5-kor nyílik Győrffy Péter festőművész tárla­ta. Ugyancsak ekkor nyitják meg a W. Lampl Mária festményeiből rendezett kiállítást a szolnoki Képcsarnokban. Budapesten a Csók István Ga­lériában is ma délután fél 6-tól várja az érdeklődőket Bőd Éva Munkácsy-díjas keramikusművész tárlata. Pécsett a Ferenczy-terem­­ben ugyancsak mától láthatók Csete Ildikó és Kun Éva népi ih­letésű textiljei, illetve kerámiái. Holnaptól nemzetközi fotókiál­lítás tekinthető meg a Pécsi Ga­lériában, melynek címe: No/ Woman ’82. A komáromi Csoko­nai Művelődési Központban szin­tén holnaptól látható a magyar és szlovák fotósok tárlata. Budapesti műsorok PÉNTEK: A Korona Pódiumon Tábori Nóra lép fel Gréti című műsorával. Az est 7 órakor kezdő­dik. Az Egyetemi Színpadon Nagy­­iványi Péter és Dvorák Gábor az „X. és Y. a tizediken”, valamint az „Illúziók” című pantomimot adják elő, este 7 órai kezdettel. A Zeneakadémián fél 8-kor Liszt Ferenc „Szent Erzsébet legendája” című oratóriuma csendül fel az Állami Hangversenyzenekar és a Budapesti Kórus előadásában, Margittay Sándor vezényletével. A Kisteremben ugyanebben az idő­pontban kezdődik a Calcutta-trió és Shri Anthony Dass koncertje. Az orgonamuzsika kedvelőinek ajánljuk Sirák Péter hangverse­nyét a Kálvin téri református templomban, este 8-tól. A műsor­ban egyebek között Bach-, Brahms- és Messiaen-művek csen­dülnek fel. Vidám estét ígér a „Humorsta­féta” című zenés est a Fővárosi Operettszínházban. A 8 .órakor kezdődő műsorban neves színé­szekkel találkozhat a közönség. SZOMBAT: A Bartók Béla Em­lékházban a „Zeneszerzőnk: Ko­dály” sorozat keretében délután fél 4-kor Hollerung Gábor tart előadást Kodály hangszeres ze­néjéről. Az I. kerületi Tanács Mű­velődési Házában délután 5-től este 8-ig tart a nemzetiségi tánc­ház „Kóló a Duna-parton” cím­mel. Este 6-kor Prunyi Ilona zon­goraművész és Köröndi György operaénekes hangversenyére ke­rül sor a Bartók Emlékházban. ■ VASÁRNAP: A Budapesti Tör­téneti Múzeumban reneszánsz kó­rusmuzsika hangzik fel a kapos­vári Munkáskórus előadásában, Klausz Róbert vezényletével. A Zeneakadémián este fél 8-kor Ko­­dály-estet tartanak, melyen Kin­cses Veronika, Melis György, P. Szabó Anikó, Dénes Erzsébet, va­lamint a Bartók-vonósnégyes lép fel. A Pesti Vigadó hangverseny­termében fél 8-kor kezdődik a Supertrió dzsesszhangversenye Bontovics Kati közreműködésével. A Vigadó kamaratermében dél­után fél 5-kor Illyés Kinga tart előadást. „Fagyöngy” című műso­rában romániai magyar költők versei, valamint csángó és széki népballadák hangzanak el. Vidéki rendezvények PÉNTEK: Hatvanban a cukor­gyári művelődési házban délután 3-kor és 6-kor Tompa László lép föl „Másokért egyedül” című mű­sorával. Ajkán a Városi Művelő­dési Központban Bitskey Tibor zenés vendégjátékára kerül sor este 7-kor „Mihelyt teáltalad em­bernek születtem” címmel. Gitá­ron közreműködik Vajga Ervin. Győrött a városi művelődési központban este 6-kor fiatal dzsesszmuzsikusok fóruma kezdő­dik. A kazincbarcikai művelődé­si központban a Miskolci Szim­fonikus Zenekar ad hangversenyt este 7-kor Tusa Erzsébet zongora­­művésznő közreműködésével. SZOMBAT: A gyerekeket várja Pápán a Pedagógus Művelődési Házban a „Kisriporter kerestetik” rendezvény, amelyet Vajek Ró­bert vezet. Közreműködik Nagy Éva és Takács Roland bűvész. Ma­kón délután 3-kor gyermektánc­­találkozó lesz a kulturális köz­pontban. Szombathelyen a Művelődési és Sportházban délután 5-kor kez­dődik az „Ifjúsági kvízparti” hu­moros, szórakoztató játék. Lesz egyebek között country táncver­seny és Fele sem igazi­ vetélkedő, valamint lézerdiszkó. Közremű­ködnek Bergendy István, Vágó István, dr. Veres Pál és a helybeli Modern Táncstúdió. Karatebemutatóval egybekötött sportruházati divatbemutatót tar­tanak Szolnokon este 6-kor a Me­gyei Művelődési és Ifjúsági Köz­pontban. A gyöngyösi Mátra Kul­­túrcentrumban a Vidróczki Nép­táncegyüttes 20 éves jubileumi gálaműsora látható este 7-től. VASÁRNAP: A pécsi Bóbita Bábszínházban délelőtt Ja­kor Hófehérke és a hét törpe mesét láthatják a gyerekek. Nagyobbak­nak ajánljuk Bende Ildikó szín­művész „Legyen álmod kerek er­dő” című műsorát, melyen nép­művészek segítségével játékokat is készítenek a gyerekek. A Játszó­ház a Győri Gyerekjátékszínben várja az érdeklődőket, délután 4- től. Ugyancsak Győrben, a Váro­si Művelődési Központban kerül sor a Mr. Wagner együttes nosz­­talgiaműsorára .,Régi jó zenék” címmel, este 6 órai kezdettel. Bárdy György előadói estjét a berceli művelődési ház közönsége élvezheti e napon este 6-kor. Ga­ras Dezső és Madaras József ,,Is­meri ön a tejutat?” műsorának vendégjátéka a gyöngyösi művelő­dési központban lesz este 7-kor. A programokról bővebb felvi­lágosítást a TOURINFORM ad a 179-800-as telefonon. Kirándulók figyelmébe Hétvégi túrajavaslatok SZOMBATRA: Az Angyalföldi TE túrája: Nagyko­vácsi —, Nagyszénás — ördögtorony — Pilisszentiván. Találkozás 9 órakor a Moszkva téren. Budapest Sport Egyesület: Norma­fa — Makkosmaria — Csíki csárda, dr. Fitzky Katalin 8 30-kor várja a részt­vevőket a Moszkva téren. A Budapesti Elektromos SE­­ Ke­­délyekre kirándul. Találkozás 8 óra­kor a Batthyány téren. A Törekvés SE programja városné­zés és múzeumlátogatás Tatán.­ Talál­kozás 7.25-kor a Keleti pályaudva­ron. VASÁRNAPRA: A BSE 1. rövid túra a Budai-hegy­ségben. Találkozás 10 órakor a Moszk­va téren. 2. Tóvároskert — Cseke-tó — Nagy-tó — Tata. Találkozás 7.15- kor a Keleti pályaudvaron. A Gép- és Vegyipari Spartacus SE: Leányfalu — Csaba-kút — Németszé­na — Nyerges — Asztalkő — Szabad­ságforrás — Skanzen — Szentendre. Találkozás 7.20-kor a Batthy­ány téren. A KPVOSZ Vörös Meteor TE: a Nagytétényi Kastélymúzeum tárlatai­nak megtekintése, majd séta a Kama­ra­erdőben. Találkozás 9.59-kor-3­9-en villamos Batthyány téri végállomásán. A Lapkiadó Vállalat SE: Városné­zés Székesfehérváron és a Bory-vár megtekintése. Találkozás 7.4a-kor a Déli pályaudvaron. Tipográfia ‘TE: Nagykovácsi — Zaí­­roshegy — Nagyszénás —­ Ördögto­rony — Pilisszentiván — Pilisvörös­­vár. Találkozás 8 órakor a Hűvös­völgyi autóbusz-végállomáson. A természebbarát szervezetek ven­dégeket szívesen látnak. A cywy®'' Y

Next