Magyar Hírlap, 1983. január (16. évfolyam, 1-25. szám)
1983-01-27 / 22. szám
Magyar Hírlap A NAP HÍREI 1983. JANUÁR 27. CSÜTÖRTÖK 9 . Magyar—svéd kerekasztal Szerdán a Magyar Kereskedelmi Kamarában magyar—svéd gazdasági kerekasztal-konferenciát tartottak. A megbeszélésen Lars-Olaf Hjalmarnak, a magyar —svéd kereskedelemfejlesztő bizottság társelnökének vezetésével a hazánkban tartózkodó svéd üzletemberek magyar minisztériumi, banki és vállalati szakemberekkel találkoztak. A tanácskozáson, melyet Beck Tamás, a Magyar Kereskedelmi Kamara elnöke vezetett, Bácskai Tamás, az MNB ügyvezető igazgatója tájékoztatta a svéd üzletembereket a magyar gazdaság jelenlegi helyzetéről és legfontosabb feladatairól. A továbbiakban Ake Myrlöv, a svéd kereskedelmi tanács igazgatója az aktuális svéd gazdasági helyzetről adott rövid tájékoztatót. A megbeszélésen elmondották, hogy a nagy svéd iparvállalatok képviselői kívánatosnak tartják a kereskedelmi, vállalati kapcsolatok továbbfejlesztését, elmélyítését. A tanácskozáson a svéd és a magyar vállalatvezetők kötetlen eszmecsere keretében vitatták meg kereskedelemfejlesztési, elképzeléseiket, és tárgyaltak arról, hogyan háríthatók el az árucsere-forgalom növelését gátló tényezők. Már anyatejet kapnak az ötös ikrek Már anyatejjel is rátalálják az ötös ikreket az OTKI szülészeti klinikáján. Ez a legjelentősebb változás a kétnapos bébik életében — mondotta dr. Dobos Anna adjunktus. Tarjányi Sándorné kicsinyei jobban lélegeznek, ezért már nem szükséges, hogy a garaton át kapják az oxigént, az inkubátor légteréből is beszívhatják. Szerda reggeltől mind az öten kétóránkérti öt-öt gramm lefejt, pasztörizált anyatejet „fogyasztanak”. A többi táplálékot persze továbbra is a vénájukon át kapják. Újabb hírek érkeztek arról is, hogy további munkahelyi közösségek, vállalatok ajánlották fel segítségüket a Tarjányi család ötös ikreinek. Az Állatforgalmi és Húsipari Vállalat — az apa munkaadója — a lakás berendezéséhez járul hozzá. A Budapesti Bútoripari Vállalat a gyermekek szobájának, a Törekvés Általános Faipari Szövetkezet pedig a konyhának a bebútorozását ajánlotta fel. A Bács-Kiskun megyei Iparcikk Kereskedelmi Vállalat automata mosógépet ajándékoz a családnak. A Habselyem Kötöttárugyár 5. számú gyáregységének szocialista brigádjai egy-egy garnitúra ruhával kedveskednek majd az öt gyereknek kétéves koruktól hétéves korukig minden évben. Elismerés gépkocsivezetőknek Szerdán aHungarocamios Balkán utcai -----------------------magyar gépkocsivezetőnek nyújtotta át Szentkidray Ferenc, a Magyarországi Nemzetközi Közúti Fuvarozók Egyesületének főtitkára a világ legjobb gépkocsivezetőit illető díszokleveleket és arany jelvényeket. Az IRU, a Nemzetközi Közúti Fuvarozók Egyesülete minden évbennemzetközi versengést hirdet. E versenyben azok a gépkocsivezetők vehetnek részt, akik legalább 20 éve vezetnek. S ebből 10 évet és 500 ezer kilométert ,a nemzetközi személy- vagy árufuvarozásban teljesítettek, balesetet nem okoztak, nem sértették meg a vám- és közigazgatási előírásokat, egyszóval kifogástalan magatartást tanúsítottak a nemzetközi közúti forgalomban. A szigorú feltételeknek 1982- ben 76 magyar gépkocsivezető tett eleget, közülük 39-en a Hungarocamionnál, 37-en pedig a Voltin-vállalatokat dolgoznak. I . A megyék terveiből (Folytatás az 1. oldalról) kaposvári szociális otthon, a csecsemőotthon, valamint a Siófokra tervezett vendéglátóipari szakközépiskola építése és a kaposvári szeméttelep előkészítése. Az állami támogatások csökkenése — az általános iskolai tanteremépítést és a vízellátás javítását szolgáló beruházások kivételével — minden ágazatot érint a megyében. A tanácsok az idén 85 tanterem építésével, illetve kialakításával számolnak, 48 épül új iskolában, a többi bővítés lesz. A középiskolai hálózat öt új tantermet és egy 200 személyes kollégiumot kap. A terv szerint 425 új óvodai hellyel gyarapodik a megye. A vízgazdálkodással kapcsolatos feladatok megoldására 135 millió forintot költenek a tanácsok. Ez egyebek mellett szolgálja majd új települések ellátását egészséges ivóvízzel. Az idén 2100 lakás felépítésével számolnak a megyében, csaknem annyival, mint amennyi tavaly készült el. Az egyedi társas- és családiház-építés növekedése azonban csak részben pótolja a telepszerű lakásépítés visszaesését. Somogyban — elsősorban Kaposváron — kedvezményes telkekkel is ösztönzik a korszerű családi házat építőket. A Kaposvári Városi Tanács a célcsoportos lakásépítésre szánt pénzből 30 millió forintot fordított telkek kialakítására. Azok, akik tanácsi bérlakásra jogosultak, jelentős kedvezménnyel kapják meg a telket, ha vállalkoznak az építésre. A lakásépítés, az általános iskolai tantermek számának gyarapítása, az egészségügyi ellátás fejlesztése és a közművesítés a legfontosabb Szabolcs-Szatmár megye idei tervében. A megyei tanács 3 milliárd 742 millió forinttal gazdálkodik, s ebből az összegből egymilliárd 317 milliót költenek fejlesztésre. A legnagyobb részt a kulturális kiadásokra fordítja a megye, 1,7 milliárd forintot tudnak hasznosan elkölteni ilyen célra. Állandó képviseletet nyitott Moszkvában a Banque de L'union Européenne francia pénzintézet. Az elmúlt 10 évben a francia bank mintegy 20 milliárd francia frank értékben nyújtott hitelt a szovjet-ófrancia kereskedelem finanszírozására. SZÁRAZVIRAG-KIÁLLITÁS: országos szárazvirág-kötészeti, verseny és kiállítás nyílik pénteken 19 órakor Kecskeméten (Erdei Ferenc tér 1—3.), a Kertészeti Egyetem főiskolai karán. A színipompás kiállítás január 39-től február 6-ig látogatható. ÚJJÁSZÜLETIK A ZSOLNAY-KÚT. A Zsolnay Porcelángyárban hozzáfogtak a leghíresebb pécsi diszkót, a Széchenyi téren 1930-ban felállított és az elmúlt év őszén sajnálatos módon megrongálódott Zsolnay-kút törött elemeinek pótlásához. A tervek szerint az idegenforgalmi idény kezdetétől — várhatóan májustól — megint eredeti szépségében láthatják a város vendégei Pécs főterének egyik ékességét. JOKOVITS-KIÁLLÍTÁS. A Magyar Nemzeti Galéria közli, hogy ma 15.30-kor nyitják meg a Jokovits József-kiállítást. SZERZŐI ESTET, tartara este hét órakor , a Fiatal Művészek Klubjában (VI. ker., Népköztársaság útja 112.) Bodor Ádám író. Az estet Páskártdi Géza vezeti, közreműködik Győrffy László. SZTIZ AJKHULL AM sönör végig Kolumbián. Immár harmadik napja tart mindesig kétezer bogotai autóbuszvezető sztrájkja, einek következtében leállt a kolumbiai főváros autóbuszainak mintegy 80 százaléka. Folytatódik a kikötői munkások munkabeszüntetése is. A dolgozók a munkaszerződés felülvizsgálását, valamint az elmúlt havi munkabérek kifizetését követelik. Az olajipari és a vasúti szállítási dolgozók is bejelentették, hogy sztrájkra készülnek. AZ USA ÉS NYUGAT-EURÓPAI szövetségeseinek viszonyáról, a kapcsolataikat befolyásoló új tényezőkről tartottak eszmecserét a Hazafias Népfront nemzetközi kapcsolatok munkabizottságának szerdai ,kibővített kerekasztal-értekezletén. SimaiMihály akadémikus, a Világgazdasági Kutató Intézet igazgatóhelyettese tartott. bevezető előadást, bolgár nyelvtanfolyamok indulnak Kezdő- középhaladó-és haladó fokon a Bolgár Kulturális és Tájékoztató Központban. Január 31-i ft. tandíj 4 hónapra 150 Ft. Jelentkezés és befizetés január 34-től 38-ig naponta 15 és 17 óra között. (Budapest VI., Népköztársaság útja 14.) (X) Géni síkkötő tanfolyam indul, az Angyalföldi József Attila Művelődési Központban. Felvilágosítás telefonon: 308-278. Beiratkozás: január 30-ig, XIII., József Attila tér 4. (XV) A Vígszínház február havi bérleti előadásai. 2-án Heltai Jenő bérlet. 2. előadás. 5-én Bárdy Ödön bérlet. 2. előadás. 1-én Pálos György bérlet. 2. előadás. 10-én Somló István bérlet. 2. előadás. 11-én Hegedűs Gyula bérlet. 2. előadás. 13-án. vas. hu. Darvas Lili bérlet. 2. előadás. 15- én Bródy Sándor .bérlet, 2. előadás. 39-án. vas. este Góth Sándor bérlet, 2. előadás. 21-én Gombaszögi Frida bérlet,2. előadás. 23-án Gábor Andor bérlet, 2. előadás. 25-én Gárdonyi Lajos-bérlet, 2. előadás. (X) A Pesti Színház február havi bérleti előadásai: váh, vas. hu. VIP. bérlet, •. előadásVIII b.l. 7-én XVII. bérlet, 2. előadás. 10-én XII. bérlet, 3. előadás. 12-én XIV. bérlet, 2. előadás. 16-án XI. bérlet, 2. előadás. 20-án, vas. este VII. bérlet, 3. előadás. 23-án XVIII. bérlet, 2. előadás. 24-én XIX. bérlet, 2. előadás. REKLÁMFILMEK BEMUTATÓJA. A Magyar Kereskedelmi Kamara filmbizottsága szervezésében szerdán háromnapos vetítéssorozat kezdődött a Kamara székházában a Cannes-ban tavaly díjazott reklámfilmekből. A vetítéssorozat megnyitóján Simon Valgleish, a nemzetközi reklámfilmfesztiválok igazgatója köszöntötte a magyar szakembereket. Letartóztatták a lyoni hóhért Kedden La Pazban letartóztatták KlausBarbie-t, álnevén Klaus Altmant, a „lyonni hóhérként” hírhedtté vált náci háborús bűnöst. Barbie a második világháború idején Lyon városának Gestapo-i elnöke volt. Kiadatását Bolíviától a Német Szövetségi Köztársaság és Franciaország kérte. Barbie a második világháború után, sok más náci háborús bűnöshöz hasonlóan, Latin-Amerikába szökött, s 1957 óta bolíviai állampolgár. Most a bolíviai hatóságok egy állami bányatársasággal szemben elkövetett csalásért tartóztatták le. Az utóbbi hónapokban — a demokratikus programot hirdető bolíviai kormány hatalomra kerülését követően — az ország hatóságai mind több figyelmet fordítottak a volt náci Bolíviában, kifejetett politikai tevékenységére is. Barkie-ről kiderült ugyanis, hogy a korábbi katonai junta vezetőjének, Luis Garcia Meza tábornoknak volt az egyik politikai tanácsadója. Tagja volt egy szélsőséges újfasiszta csoportnak is, amelynek egyik tagját a bolognai pályaudvarért három éve elkövetett merényletben való részvételért már ki is adták az olasz hatóságoknak. LEZUHANT VADÁSZGÉPEK. 1981- ben 14, 1982-ben 13 amerikai katonai repülőgép zuhant le Nyugat-Európában. A repülőszerencsétlenségeknek 17 katona esett áldozatul. Az ezt megelőző két évben — 1979—80-ban — 17 vadászgép zuhant le, 27 ember halálát okozva. LAOSZI BETÜVETŐK. Az elmúlt év folyamán mintegy harmincezer ember tanult meg írni és olvasni Laoszban. Az országban széles körű kampány folyik az írástudatlanság felszámolására. Növekszik a középfokú intézményekben továbbtanulók száma is, immár elérte az 580 ezret. TÁRLATHOSSZABBÍTÁS. A külföldön élő magyar származású képző- és iparművészek, fotósok és építőművészek alkotásait bemutató, Tisztelet a szülőföldnek című kiállítás nyitva tartását a Műcsarnok február 6-ig meghosszabbította. SZABADULJUNK MEG A RETTEGÉSTŐL jelszóval szerdán több tízezer nápolyi bolttulajdonos zárta be üzletét, és kezdett kétnapos sztrájkot a camorra — a nápolyi maffia — zsarolásai miatt. Szinte minden kiskereskedés lehúzta redőnyét, s csak néhány szálloda és mulató maradt nyitva. A városban és környékén működő mintegy százezer üzlet tulajdonosainak kilencven százaléka rendszeresen .„Védelmi adót” kénytelen fizetni a cámorrának. Ellenkező esetben — vagy ha bejelentést tesznek a rendőrségen — súlyos anyagi károkkal és személyi sérülésekkel járó „balesetekre” számíthatnak. Szórványos esők Ma estig hazánkban időnként felszakadozik a felhőzet, szórványosan várható eső. A nyugati, északnyunati szél több helyen megélénkül, néhány helyen erős széllökések is lehetnek. A legmagasabb , nappali hőmérséklet délután -5, 10 fok között valószínű. A Duna vízállása Budapestnél tegnap 300 centiméter volt. A NYOMDA-, A PAPÍRIPAR és a Sajtó Dolgozói Szakszervezetének" központi vezetősége szerdai ülésén értékelte a nyomda- és a papíripar múlt évi gazdasági eredményeit, és megvitatta az idei legfontosabb tennivalókat, Szabó Imre ipari miniszterhelyettes tájékoztatója alapján. CSUMI BOCSAI. Új lakókkal gazdagodott a Jászberényi Állatkerti Csumi, a hatéves nőstény barnamedve, az állatkert egyik büszkesége lefialt. A várva várt kis bocsok számát egyelőre lehetetlen megállapítani, mivel a medvemama féltő gonddal vigyáz rájuk. Hatalmas teste meleget adó bundaként tartja az apróságokat, még állandó gondozóját sem engedi a közelbe. A VOPROSZI EKONOMIKI, a Szovjet Tudományos Akadémia közgazdaságtudományi intézetének folyóirata legújabb számában ismerteti a magyar mezőgazdaság irányítási rendszerét. A cikk szerzője gazdag tényanyagra támaszkodva bemutatja a magyar mezőgazdaság fejlődését és termelési eredményeit is. ELMARADÓ VÁNDORUTAK. Az enyhe tél miatt Finnországban nagyon sok vándormadár a szokástól eltérően nem repült délre, hanem az országban maradt, amelyek pedig elvándoroltak, már korán visszatérnek. Több madárfajta, amely általában már kora ősszel elrepül az északon rónai országból, míg" most "is „nyári” szálláshelyén van, és könnyen talál táplálékot, mert a finn mezőket is csak itt-ott borítja hótakaró. JAROSLAV HASEK kiváló cseh író és humorista, a Svejk szerzője születésének közelgő 100. évfordulója alkalmából országos irodalmi szemináriumot tartottak szerdán Prágában. Hasek világirodalmi jelentőségének megfelelően születési centenáriumát az UNESCO besorolta a nemzetközi megünneplésre ajánlott évfordulók közé. BIZTONSÁGI ÖV ANGLIÁBAN. E hónap végétől Angliában is kötelező a biztonsági öv a gépkocsik utasainak. Egyben elrendelték azt is, hogy 14 éven aluli gyerekek nem ülhetnek az autók első ülésén. A rendelkezések a külföldiekre is vonatkoznak. A szabálysértőket ötven fontra büntethetik. LENGYELORSZÁGI GÉPRABLÁS. Egy lengyel pilóta és társa szerdán Nyugat-Berlinbe irányított egy JAK 12 A típusú sportrepülőgépet, amelylyel szerdán délben a nyugat-lengyelországi lesznói vajdaságból szálltak fel. A gépen hárman voltak: a pilóta, a fedélzeti mérnök és egy wroclawi illetőségű diák. A sportrepülőgépnél Nyugat-Berlin amerikai szektorában szálltak le. Mint a PAP hírügynökség jelentette, a gépeltérítés értelmi szerzőit, a pilótát és a diákot a helyi amerikai hatóságok kihallgatták. Ők ketten kijelentették: el akarják hagyni Lengyelországot, a fedélzeti mérnök azonban vissza kíván térni hazájába. A tárgyalások a hazatérni kívánó fedélzeti mérnök ügyében szerda este még folytak. Az amerikai hatóságok nem engedélyezték, hogy a nyugat-berlini lengyel katonai misszió képviselői jelen legyenek a kihallgatásnál. ÚJ CSALÁDJOGI TÖRVÉNYT fogadott el a görög parlament kedden. A régi, elavult szabályozás helyébe lépő törvény megszünteti a házasságon kívül született gyermekek eddigi hátrányos megkülönböztetését, valamint lehetővé teszi, hogy a házastársak közös megegyezéssel váljanak el. A lányok az eddigi 14. helyett, 18. életévük betöltése után köthetnek házasságot. THAIFÖLDI SZTRÁJK- Több ezer munkás lépett sztrájkba Bangkok dohánygyáraiban. A dohányipari munkások magasabb béreket, a munkakörülmények javítását, valamint egyes korrupt igazgatók eltávolítását követelik. Eltemették a dr.Krauth Jánost is A pécsi Központi temetőben szerdán nagy részvéttel kísérték utolsó útjára az 53 éves korában tragikus hirtelenséggel elhunyt dr. Krauth János jogászt, a Magyarországi Németek Demokratikus Szövetségének elnökét. A gyászszertartáson a hozzátartozók, a barátok és a munkatársak mellett ott voltak a társ nemzetiségi szövetségek vezetői és a hazai németség képviselői is. A székelyszabari nemzetiségi férfikar német nyelvű búcsúztatót énekelt. A pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem nevében dr. Herczeg Géza professzor, az állam- és jogtudományi kar dékánja vett végső búcsút az elhunyttól, az egyetem egykori hallgatójától, majd dolgozójától, aki 1958 óta vezette a kar dékáni hivatalát. Ezt követően Hambuch Géza, a Magyarországi Németek Demokratikus Szövetségének főtitkára német nyelvű búcsúztatójában méltatta a Tolna megyei szegény sváb családból származott közéleti ember munkásságát. Krauth János csaknem két évtizeden át dolgozott fáradhatatlanul a hazai német nemzetiség anyanyelvének ápolásáért, kultúrájának fejlesztéséért. A Baranya megyei Tanács nevében Lantos József, a művelődésügyi osztály helyettes vezetője búcsúztatta az elhunytat, aki 1971 óta vezette a tanács nemzetiségi bizottságát és Geresdlak német nemzetiségi község megyei tanácstagja volt. A barátok búcsúszavait Kerner Lőrinc, a Rádió pécsi német nemzetiségi adásának szerkesztője tolmácsolta. HALÁLOZÁS MARKOVITS ISTVÁN, a Magyar Ellenállók, Antifasiszták Szövetségének tagja 84 éves korában elhunyt. Temetése január 28-án, 14 órakor lesz a Farkasréti temetőben — közli a Magyar Ellenállók, a Antifasiszták Szövetsége. HUJBER IGNÁC, a Szocialista Hazáért Érdemrend kitüntetettje, aki 1919 óta volt tagja a pártnak, életének 83. évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása január 28-án 15 órakor lesz a Farkasréti temetőben — tudatja az MSZMP IX. kerületi bizottsága. Textilipari találkozó A magyar textilipari műszaki szakemberek nagy része a Szovjetunióban, a moszkvai, a leningrádi és a kijevi textilipari, illetve könnyűipari egyetemeken végezte tanulmányait. A Szovjetunióban 1955 óta diplomázott több mint száz textil- és ruhaipari szakember találkozóját rendezték meg szerdán délután a Textilipari Dolgozók Szakszervezetének székházában. A találkozón Kelényi Gábor, az Ipari Minisztérium főtanácsosa ismertette a textilszakmában a műszaki értelmiséggel szemben támasztott követelményeket. Forgalmi változások Szerdán reggel 8 órától Óbudán, a Szépvölgyi úton a Lajos utcai kereszteződésben a Fővárosi Vízművek vezetékfelújítás miatt lezárta mindkét irányban a belső forgalmi sávokat. A munkálatok előreláthatólag két hétig tartanak. Szerda délelőtt Angyalföldön, a Tatai és a Tahi utca kereszteződésében fél szélességben lezárták az útpályát. A Ganz-MÁVAG munkásai a belső forgalmi sávokban várhatóan egy hétig dolgoznak. Autóbuszok járnak január 27-én és 28-án 8 órától 14 óráig az 50-es ..jelzésű villamosok vonalán a Szarvas csárda és a Béke tér között; január 26-ról 27-re és 27-ről 28-ra virradó éjszaka 20 órától hajnali négy óráig a 2-es jelzésű villamosok helyett a Közvágóhíd és a Jászai Mari tér között; január 26-ról 27-re virradó éjszaka hajnal 3 órától 4.10-ig a 10-es jelzésű éjszakai villamosok vonalán. Rákospalota és Újpest kocsiszín között, január 27-ről 23-ra virradó éjszaka 21 órától 4 óráig a H-es jelzésű villamosok helyett. . „