Magyar Hírlap, 1983. február (16. évfolyam, 26-49. szám)

1983-02-24 / 46. szám

MasYflR Hifubf 8 im. FEBRUAR 20, CSuraRTöit C­S­A­L­Á­D ! TANÁCSF6k ­Még a széltől is óvják A hő várja a gyereket Már az­­ előszobában hallottuk, hogy odabent bemből a tévé, de sem a háziakat, sem a szomszéd­ból átjött vendégeket nem zavar­ta A három férfi kártyázott, az asszonyok kötöttek, egymás­ mun­káját nézegették, a gyerekek meg a mesefilm­et bámulták szent áhítattal. Az óbudai hegyekre né­ző ablakon túl hideg szél kerin­­geztette a lassan hulló, nagy hó­pelyheket. — Gyerekek, nem akartok hó­­golyózni? — kérdezte Anita, akit én vittem lakásról lakásra bemu­tatni, ■ ismerkedni. A teremtés kezdetén — Hógolyózni? — kiáltott fel az egyik kislány — attól fázni fog a kesztyűm. Az anyja gyorsan megtoldotta: — A Pista az éjjel többször kö­högött. Meg megcsapja a szél, és jobban megfázik! — A többi asz­­szonyt helyeslően bólogatott. Mi Anitával összenéztünk, most már ő is értette, hogy vasárnap dél­után a hosszan elnyúló lakótelep torony- és sorházai között miért nem látott gyerekseregeket, pe­dig itt marad minden lakásban kettő-három él. Megjött a hideg, kihaltak a parkok, s a­ lecsúszkált szánkázódombok barna foltjai tö­vében, csak három fiú versenyzett golyóscsapágyra szerelt deszká­kon. De ezzel minden évben le­het játszani. Anita, az új lan­ce, most végzős szociológus, még be sem lakta az albérleti szobáját, máris tanul­mányt írna a lakótelep gyermek­szokásairól, a tévé előtt töltött órákról, és arról a furcsa jelen­ségről, hogy a hegyek tövében épült lakótelep apróságai télen vagy szánkóznak, vagy nem talál­nak más szabadtéri szórakozást. A hétköznapok tantermi és nap­közi bezártsága után csekélyke időt töltenek a környék"­csodála­tosan tiszta levegőjén. Persze eb­ben az időjárás is ludas, mert csak mostanság kezdődött az iga­zi­­ tél. A már néhány éve ideköltözöt­­tek emlékeznek rá, hogy az első, vagy második esztendőben a ját­szótér bekerített „dühöngőjéről” a dróthálóhoz toltuk a havat, és jó néhány vödör vízzel felöntöt­­tük a pálya aszfaltját. Olyan helyre kis jégpálya lett belőle, amit csak diákkoromban láttam,­ az­ iskola udvarán csinált ilyet az egyébként szigorától rettegett pe­dellusunk. Nos, akkor még egy túlbuzgó ember azt követelte a lakóktól­: azonnal sózzák fel a há­zi korcsolyapályánkat, mert bal­esetveszélyes De a kerítés tövébe tolt hó volt a védőpálya, s ez a módszer szárnyra kapott, , város­szerte csinálták. A mostani kemé­­nyebb fagyok újra rügyeztetik je­gét öntő kedvemet, legfeljebb jég­törő Mátyás birkózik majd meg velünk, de addig néhány vidám délután és est, a gyerekek­­ kipi­rult arca megéri azt a 20—30 vö­dör vizet. S hogy a hangulat tö­kéletesen idézze azt a régit, a tölcsére® gramofon helyett ki­visszük a magnót... Megfutamodásom története Mesélem Anitának: az első év­ben nem láttunk egyetlen hóem­bert sem. .Lementünk a szomszéd­dal, futtattuk a kis hógolyót, az szedte magára az új rétegeket, vé­gül akkora gömbjeink lettek, hogy ketten alig tudtunk nekiveselked­ve emelni rajta, de egymásra tet­tük. Egy kisebbet a leghegyébe, ez lett a feje. Megmosott, pirosló répából orrt, szemének — mert a távfűtés negyedeiben brikett nincs — krumplit nyomtunk, fe­jére papírc­sákót, hóna alá seprűt, fene bánja, ha ellopják, csak por­szívót használunk. Egy óra se tett be-de, már nemcsak a függö­nyök mögül leselkedtek, hanem konkurrens papák az egész csa­lád segédletével igyekeztek le­pipálni­­­ sikeresen — minket, il­letve a lakótelep első hóemberét. Az én szomszédom alföldi ember, makacs kun, elszaladt hát a gond­nokhoz, a széles hólapátot kérte, a fél parkról letolta a havat, pas­­kolta, magasította azt a falat, amiből készült egy óra alatt Óbu­da legújabb vára, a Bécsi úti hó­vár. Azt már tucatjával rohamoz­ták, hógolyókkal bombázták, meg is futamodtunk . . Azok a hét évvel ezelőtti gye­rekek már felnőttek. A kamaszok­ból szülők lettek, s most valaki másnak kellene átvenni a staféta­botot, illetve a hólapátot, azt a vidám bolondériát, ami magával sodorja a k­ielég szobába zárkó­zottak vasárnap délutáni álmos sereget. Mondom is ezt a követ­kező lakásban egy if­jú asszonyká­nak. — Ah — legyint. — Örülök, ha leülhetek.­Egész héten állok a part mögött. A férjem meg nap mint nap talpal, járja a várost, egy anyagbeszerzőnek nincs megállá­sa. A gyerekeknek egyedül még bajuk eshet. És itt pont meleg van. Valahol majd csak találunk kez­deményezőket, mert ahogy én is­­merem ezt a telepet, ha meglát­ják, hogy valaki csinálja — hát még ha egy igazgató, vagy egy vezérigazgató, azonnal divattá vá­lik, már csak azért is, hogy meg­mutassák a legújabb külföldi tré­ningruháikat, hójáró színes csiz­máikat, felnőttét, gyerekét. M­ódi­­ból oxigénkúráztatnák a cseme­téket, ahogy néhány évvel ez­előtt apjuk, anyjuk még kocogott. A jobb keresetűek a Mátrába, meg Szlovákiába járnak —­ kocsiba rá­molva az egész családot —, s ha a liftben összefutunk, mindig csak az ottani sítúrákról mesélnek. Tő­lünk néhány száz méterre a Hár­­mashatár-hegy város felöli enyhe lejtőjén olcsó léccel, nem világ­márkájú felszereléssel bárki be­iratkozhatna a sítanulás elemi osztályába. A kutya se kutya De még léc sem kell. Csak le­nézni ennek az újságoldalnak a jobb alsó felére. Mennyi egyesü­let megy most is kirándulni, és vendégeket minden csoport szíve­sen lát. Így beszélgetünk, miköz­ben szociológus barátnőm gyűjti az anyagot. Végül, ki tudja, há­nyadik lakás után a lépcsőházban megkérdez engem is: — Te mit teszel, hogy a még otthon élő gyereked rendszeresen mozogjon, levegőzzön télen­ IS. Vissza se fogom a kaján moso­lyom: — Láttad az Achellát, a nagy farkaskutyám? Azt reggel­ este sé­táltatni kell. Ha esik, ha fúj. S én mikor érek rá? Marad a gyerek­re. Egy hátbavágással megúszom, mert gyorsan jegyzetelni kezd. Egyszer viszontlátom egy dolgo­zatban, hányféle eszközzel lehet mozgásra, levegőre szoktatni, csá­bítani a gyerekeket a télen is. Végül még bevonul a kutyám a tudományos irodalomba. Rátkai János István Csak ezermestereknek korszerűbb otthont­ok. A cím szokatlan, de egy , könyv borítóján láttam. Mint sok száz férfitársam, már én is kipróbál­tam a karácsonyra kapott szer­számokat, két hónap alatt néhány fúrót eltörtem, csavarhúzót ki­csorbítottam, ujjamat is bevérgez­­tem, míg végül rájöttem, hogy a házi barkácsolás biztonságához nem elég a gyönyörű készlet, va­lamit még tanulni kell, amíg mesternek nevezhetnek Azt hi­szem sokan vagyunk így, mert különben nem lenne oly nagy si­kere egy füzetsorozatnak, ame­lyik túljutott a 20. kötetén, s ez pedig az Ezermester kiskönyvtári Ízlése és érdeklődési köre válo­gatja, nekem a 18—19. és 20. kö­tet tetszett a legjobban, illetve azokat forgatom a leghasznosab­ban. Talán mások is. Mert melyik öreg,­lakásban nem romlik el minduntalan a vízcsap és a vil­lanykapcsoló, de az új lakásba költözök, is hány konnektort, zá­rat, vagy éppen hólyagos, lehetet­len színű tapétát cserélnek A korszerűbb otthont Sk. című könyvecskét nézegetve, tanultam meg a csempézést, másként is néz már ki a fürdőszobára,, mint ami­,­kor, átadták a­­teljesítménybérben dolgozó­­ építők. A tapétaklinika fejezetből akkumuláltam ki, mi­ként lehet szépen felrakni egy egész falat beborító posztert, csaptelepcserét, zárjavítást már nem bízok iparosra, ha egyáltalán kapnak ilyet. Napok alatt szétkapkodták a Többet géppel... című kötetet. Megérne egy új kiadást, mert minden­­ magára adó barkácsoló ma már vesz egy villany fúró­gépet. Ez lesz az alapgép, amely­nek tartozékaival csiszol, gyalul, fűrészel, köszörül. Rengeteg fo­gást, szakmai alapismeretet lehet így megtanulni inaskodás nélkül. A Hi-Fi-újdonságok sk. című füzet már a középiskolások, fan­táziáját is megmozgatja, mert nemcsak a Hi-Fi elvi lényegét, történetét mondja el, hanem út­mutatást ad kezdőknek, az elekt­romos erősítők építéséhez, keve­rék készítéséhez,­­megtanít arra, hogyan hallgassunk sztereót, mi­lyen a kitűnő minőségű hangfel­vétel. A könyv hasznos segítője a természeti­ hangzást adó be­rendezések javításához is. A Hi-Fi (High Fidelity) szerelmesei így megismerkedhetnek az elektroni­kával, az integrált áramkörökkel, az­ IC-kel. .. Fővárosi ajánlat a­ munkalehetőségek mozgássérülteknek Tudósítónktól. Az utóbbi hóna­pokban többször beszámoltunk a mozgássérültek társadalmi szer­vezeteinek éle­téről, kulturális és szociális tevékenységéről, va­lamint a budapesti és vidéki mun­kalehetőségekről. Most újabb se­gítséget tudunk nyújtani rokkant olvasóinknak, mert megtudtuk, hogy a Hernád—Compack G. T. és a Mozgássérültek Budapesti Egyesülete egy érdekes megálla­podásra jutott. A Hernád—Com­pack boltberendező üzeme mun­kát kínál teljes foglalkoztatású és nyugdíjas rokkantaknak. A szakmai és egyéb részletek­ről felvilágosítást lehet kapni a fővárosi egyesületben, hétfőn és pénteken délután 5—7 óra között. Ugyanakkor adnak választ az ér­deklődőknek telefonon is, mégpe­dig a 295-299-es számon. A fenti címen és telefonszámon egyéb problémáikhoz is segítse­,­get, vagy tanácsot kérhetnek a fővárosi mozgássérültek. Tessék választani! Kulturális programajánlat KIÁLLÍTÁSOK: Ma délután 5- kor nyitják meg a Pataky Műve­lődési Központban a „Kortárs pe­rui képzőművészet” c. kiállítást. Mától a budapesti Csók István Galériában Xantus Gyula, a mis­kolci Szőnyi István teremben Pleidell János, a szegedi Gulácsy teremben pedig Herpai Zoltán festményei láthatók. Pécsett szombaton délután 4- től látogatható az IH-galériában Pécs Péter grafikusművész pla­­kátkiállítása. A bonyhádi Verös­­marty Mihály Művelődési Ház­ban két fiatal­ grafikus, Vásárhe­lyi Antal és Wüitz László alkotá­sait állították ki. A soproni Festő-teremben az „Új utak az amerikai fotóművé­szetben c. kiállítás tekinthető meg, v . Budapesti műsorok Ma az­ NDK Kulturális és Tá­jékoztató Központban az „NDK utazási napok” keretében délután 2-kor turisztikai moziműsort, es­te 6-kor pedig vetített képes elő­adást láthat a közönség az NDK zenei emlékhelyeiről.­FENTEK: A Magyar Néphad­sereg Művelődési Házában, este 7-kor Vukán György Szupertrió együttese ad műsort. A Zichy­­kastélyban este 7-kor Sediánszky János szerzői estjén közreműkö­dik Moór Marianna, Bács Ferenc és Pándi Lajos. A Hauer cukrász­da Mignon Kabarémúzeuma este fél 9-kor a „Tisztelet a bevétel­nek” c. műsorral várja a közön­séget. Fellép Szuhai Balázs, For­gács Gábor és Szemes Mari is. SZOMBAT: Helytörténeti séta, indul a VIII. kerület Gutenberg téri 9. sz. Szabó Ervin Könyvtár elől, délelőtt negyed 10-kor. A csoportot Szakács Ottó, a Jó­zsefvárosi Helytörténeti Klub ve­­­zetője kíséri. Az Orvosegyetem Gyopár Sportklubja a Színháztörténeti Múzeumba szervez látogatást.­ A részt­vevők délután fél 4-kor in­dulnak a 4-es busz Lékai téri vég­állomásáról. A Hilton-szállóban este 8 kor Pesti karnevál kezdődik, melyen jelmezversenyt is rendeznek. A Radnóti Miklós Művelődési Ház­ban este fél 9-kor farsangi lottó­bálra várják a vendégeket. A Fővárosi Pedagógusok Műve­lődési Központjában (Csengery utca 68.) 17 órakor Andtai Imre találkozik a „Te meg Én” Klub­ vendégeivel. Ugyancsak 17 órakor kezdődik az idegen nyelvű klub­délután. Az angolt gyakorlók a szovjet és amerikai űrkutatásról,­ a németül beszélők Az aranyvá­­rostól a Hanza városokig címen hallhatnak előadást, illetve e té­mákról beszélgethetnek a részt­vevőkkel. VASÁRNAP, a Budapesti Tör­téneti Múzumban délelőtt fél 12- kor a békési Szegedi Kiss István Gimnázium vegyes kam­arakorúsa ad hangversenyt. Az Ady Endre Művelődési és Munkástovábbkép­ző Központ Derkovits Ifjúsági Klubjában délután 5­-kor és este 7-kor ro­­k-jazzbalett estet tart az Ikarosz együttes. A Kossuth Klubban délután 5- kor Süld András Nagyenyedi fü­­gevirág c. művét adja elő a Ma­gyar Szilikor. A Műegyetem Ez­res klubjában este fél 7-kor Ko­­már László és a Forum együttes műsora hallható. Vidéki rendezvények PÉNTEK: a győri Kisfaludy Színházban este 7-kor Móricz Zsigmond Úri muri című drámá­ját mutatják be. A tatabányai Népházban este 7-kor a Népszínház Orfeusz színháza a „Bolond és a hóhér" c. darabot adja elő. SZOMBAT: A szolnoki megyei művelődési központban délelőtt 11-kor kórushangverseny kezdő­dik, melyen 17 kórus mutatkozik be. Tatán, a megyei művelődési központban délután 5-től diákdél­utánt rendeznek, este 6-kor pedig a Benkó Dixieland Band lép a­ közönség elé. VASÁRNAP: A győri Kisfaludy Színházban délelőtt fél 11-kor a János vitézt láthatják a gyerme­kek. A­ veszprémi Vegyipari egyetem aulájában délelőtt 11-kor a Ván­dor Sándor énekkari szemle me­gyei bemutatójára kerül sor. Győrött, a Petőfi Sándor váro­si Művelődési Központban este 6-­kor a Mr. Wagner együttes kon­certezik. A gyöngyösi művelődési köz­pontban este 7-kor Hernádi Judit és Szombathy Gyula zenés műso­rát hallhatja a közönség. A programokról bővebb infor­máció a TOURINFORM-tól kér­hető a 179-800-as telefonszámon. Kirándulók figyelmébe Hétvégi túrajavaslatok SZOMBAT: Angyalföldi Természetbarát és Test­edző Egyesület: Nagytétényi Kastély­­múzeum gyűjteményeinek megtekinté­se. Találkozás 10 órakor a Móricz Zsigmond körtéri gombánál, Budapest. Sport Egyesület: Hopp Ferenc Kelet-ázsiai Múzeum meglá­togatása. Találkozás 10.30 órakor a múzeum főbejárata előtt. Budapesti Elektromos SE: Városli­geti séta és a Közlekedési Múzeum­­felkeresése. Találkozás 10 órakor a múzum előcsarnokában. Gelka SK : Diósjenő—Királyháza— Kemence. Találkozás 6 órakor a Nyugati pályaudvarok­, Hegyvidéki Testedző Egyesület, Budai-hegység. Találkozás 8 órakor a Moszkva téren. IBLSZ SE: Makkosmária-Sorren­­tó Csiki-hegyek — Budaörs. Talál­kozás 9 órakor a Moszkva téren. Soroksári Vörös Október SE: Moszkva tér — Normafa — Makkos­­mária Csíki-hegyek — Sorrentó — Törökugrató —­ Budaörs. Találko­zás 9 órakor a Moszkva téren. Vasas SC: Duna—Tisza köz.*? Csévharaszt — Gombos-tanya Erd«»­ iskola — ócsai szőlők. Találkozás 711­ órakor a Nyugati pályaudvaron. VASÁRNAP: Angyalföldi Természetbarát és Test­edző Egyesület: 1. Pilikcsaba — Nagy­­kopasz — Fehér-h­egy — Vörös-hegy — Kopár-hegy — Pilisszentiván. Talál­kozás 7.30 órakor a Nyugati pálya­udvaron. 2. Dobogókő — Peres-hegy — Lajos-forrás Találkozás 8 órakor a Batthyány téren. Vasas SE: 1. Kevélyek. Találkozás 8 órakor a Batthyány téren 2. Séta a Budai-hegységben. Találkozás 9 óra­kor a Moszkva téren. Volánbusz SE: Ördögrét — Kőpince­­forrás — Hódos ér — Télizöld-u­egy — Károlyháza —Gézaháza. Találkozás 7­­órakor a Volán Engels téri pályaud­varán. Bakony Vegyész Torna Club Veszp­rém : Séta Aszófő környékén. Talál­kozás 8.20 órakor a Volán veszprémi pályaudvarán. Székesfehérvári Pénzintézetek Vörös Meteor SE: 1. Téltemető túra: Aszófő — Vékény-patak völgye — Aszófő. Találkozás 8.30 órakor, a székesfehér­vári pályaudvaron. 2. Autóstúra: Er­csi — Martonvásár — Adony — Tor­más. Találkozás 7.30 órakor a székes­­fehérvári kórház előtti parkolóban. Orvosegyetem SC Gyopár: Farkas­­rét -i Ruo-hegy — Kakukk-hegy — Csíki-hegyek Budaörs. Találkozás 8.30 órakor az 39-es villamos farkas­réti végállomásán. Postás SE: Hűvöszőleg — Vörösk­ő­­vár — Gorcsény — Tök-hegy - öz­­völgy — Jegenye-völgy — Budali­get Találkozás 9 órakor a Moszkva téren. "Lapkiadó Vállalat SEI Hármashatár­­hegy — Csúcshegy — Rozália Tégla­gyár. -r-Óbuda. Találkozás 9 órakor a Moszkva téren. -

Next