Magyar Hírlap, 1983. április (16. évfolyam, 77-101. szám)

1983-04-28 / 99. szám

Magter Hírlap KÖZÖNSÉGSZOLGÁLAT 1983. ÁPRILIS 28.CSÜTÖRTÖK 11 Tessék választani! Kulturális programajánlat KIÁLLÍTÁSOK: Ma délután 5-kor a Pál László-teremben Ha­jós Hollanda Éva festőművész tárlatát, a miskolci Szőnyi Ist­­ván-teremben Moldován István, a szegedi Gulácsy-teremben Vati Jó­zsef, a szombathelyi Derkovits­­teremben Pirchala Imre, a zala­egerszegi Kisfaludy Stróbl-terem­­ben pedig Göldner Tibor festő­művészek kiállítását nyitják meg. A Pataky István Művelődési Köz­pont Uitz Galériájában Nagy Já­nos és Dávid Nagy László festő­művészek alkotásai láthatók. Budapesti műsorok PÉNTEK: A Budai Vigadóban este 7-kor néptáncgálaestet tart a táncművészeti világnap alkal­mából a BM Duna Művészegyüt­tese, a Budapest Táncegyüttes, a Népszínház Táncegyüttese, vala­mint az Állami Balett Intézet nép­­tánctagozata. A Pesti Vigadó kamaratermé­ben este fél 8-kor Balogh Emese tart Szabó Lőric-estet, melyen gi­táron közreműködik Bodor Fe­renc. A Kálvin téri református temp­lomban este 8-kor Hollai Keresz­tély orgonaestjén közreműködik a Debreceni Palesztrina-kör. A TOT színháztermében (Bp. XII., Normafa u. 54.) este 8-kor a „Muzsika a Szabadság-hegyen” rendezvénysorozat keretében a Trio Alba Musica Kyo japán lanttrió ad barokk hangversenyt. SZOMBAT: A tabáni szabad­téri színpadon délelőtt 11-kor az LGT és a Mini együttes lép fel. A Bartók Béla Emlékházban es­te 6-kor Petényi Eszter hegedű­­művész és Kiss Gyula Liszt-díjas zongoraművész hangversenye hall­ható. • A Planetárium Lézerszínházá­ban este fél 8-kor az „Egy kiállí­tás képei”, 9-kor pedig a Lézerock c. műsorokat mutatják be. MAJÁLISPROGRAMOK: A vá­rosligeti központi színpadon dél­előtt 10-kor sport, diszkó, játék várja az érdeklődőket. Délután 2- kor cirkuszparádé, 4-kor liget­­show, 5-kor néptáncműsor, este 7-kor pedig folk- és counntryhang­­verseny lesz. A Népszava-színpa­­don délelőtt fél 12-kor zenés iro­dalmi összeállítás hangzik el az Orange együttes közreműködésé­vel. Este 7-kor ligeti bál kezdő­dik. VASÁRNAP: A városligeti köz­ponti színpadon délután 1-kor di­vatbemutatót láthatnak az érdek­lődők. Délután 3-kor szórakozta­tó műsorral lép föl Verebes Ist­ván, Sas József, Halász László, Angyal János és Heller Tamlás. A Neoton együttes 5 órától kon­certezik, majd 6 órakor jazzrival­­dára kerül sor. A Népszava-szín­­padon délelőtt fél 12-kor a Happy end holpecsoport szórakoztatja a közönséget, délben sportfórumot tartanak Vándor Kálmán és ven­dégei, délután 1-kor Andai Györ­gyi és Juhász Jácint műsora lát­ható, fél 2-kor Eszményi Viktória és Payer András lép a közönség elé. 4 órakor artistaműsor, 5-kor­­ divatbemutató, fél 6-kor pedig táncverseny lesz. Az óbudai Hajógyári-sziget Má­jus 9. parkjában reggel 9-kor a sportolók felvonulásával ünnepé­lyesen megnyitják a majálisren­­dezvények sorát, majd 10 órakor művészek szórakoztatják a gyer­mekeket, délután 2-kor sportver­senyeket tartanak, fél 5-kor pan­tomimelőadást láthatnak a nézők. A Chilei együttes 5 órakor mu­tatkozik be, 6 órakor pedig nép­szerű musicalek csendülnek föl a Színművészeti Főiskola hallgatói­nak előadásában. Az Engels téren délután 1-kor térzene szórakoztatja a járókelő­ket. A Kodály köröndön délben a Vám- és Pénzügyőrség Központi fúvószenekara játszik. A kőbányai szocialista brigá­dok parkjában délután 3-kor az Interfolk együttes muzsikál, este 6- kor pedig utcabál kezdődik a Kord együttes közreműködésével. A városmajori nagy­színpadon délelőtt 10-kor politikai nagygyű­léssel kezdődik a majális, majd fél 11-től a BM Duna Művész­­együttes műsora látható. Délután 2-kor az Állami Bábszínház mű­vészei szórakoztatják a gyerme­keket, fél 5-kor a Stúdió 11 hang­versenyét élvezheti a közönség. A Kamaraszínpadon délután fél 2- kor a Cent Country együttes ad koncertet. A XIII. kerületi József Attila Művelődési Központ rendezésé­ben reggel 9-től délután 5-ig ki­rakodóvásár lesz. Délután fél 3- kor sportbemutatókat tartanak, 4- kor pedig a bohócok, zsonglőrök, bűvészek parádéja kezdődik. Vidéki rendezvények PÉNTEK: A Veszprémi Vegy­ipari Egyetem E épületében este 7- kor Sinkovits Imre és Gombos Katalin tart előadóestet. A veszp­rémi Séd Filmszínházban délelőtt 10-kor a Győri Filharmonikus ze­nekar Ifjúság­- ■ Kang-Jtf fenyére kerül sor. Sopronban a Világnyelv Klub­ban este fél 7-kor Karinthy Fri­gyes a „Bűvös szék” c. kabaré­ját az Ensemble A fit eszperantó csoport adja elő. SZOMBAT: A kecskeméti Szó­­rakaténusz Játékműhely és Mú­­zeum­ban délelőtt 10 és 12 között népi játékokat, mondókákat tanít a gyermekeknek Király Gyöngyi. Kétéves szünet után ismét lesz hangverseny az Aggteleki Csepp­­kőbarlangban. Délelőtt 11-kor a P. Mobil együttes koncertezik. Győrött a Kisfaludy Színház­ban este 7-kor a Marica grófnőt mutatj­ák be. VASÁRNAP: A Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeumban délelőtt lángossütés, vasköpülés, szövés, majd fazekas- és kovácso­­lási bemutatót tartanak. Az ér­deklődők a famegmunkálás folya­matával is megismerkedhetnek. A programokról bővebb felvi­lágosítást a TOURINFORM ad a 179-800-as telefonszámon. Kirándulók figyelmébe! Hétvégi túrajavaslataink SZOMBAT Budapesti Híradástechnikai Gyár: Nagykovácsi — Nagyszénás — Zsíros­hegy — Rózsika-forrás — Csúcs­hegy. Találkozás 9 órakor a hűvös­völgyi autóbusz-pályaudvaron. Budapesti Elektromos Sír: Két bükk­­fanyereg — Pilisszentlélek — Fehér­­szikla — Barátkút — Vöröskereszt — Vaskapu — Esztergom. Találkozás: 7.30-kor a Batthyány téren. Gázművek MTK: 1. Látogatás a Ze­netörténeti Múzeumban. Találkozás 14 órakor a Moszkva téren. 2. Velencei hegység: Velence — Nadap — Angeli­­ka-forrás — Velence. Találkozás 7.30- kor a Kelenföldi pályaudvaron. Orvosegyetem Gyopár SC: 1. A tör­ténelmi Vác és a déli Naszály-hegy­­ség. Találkozás 7.20-kor a Nyugati pályaudvaron. 2. Séta a Sashegyi Ter­mészetvédelmi Területen. Találkozás 15­ órakor a 8-as autóbusz Március 15. téri végállomásán. Soroksári Vörös Október SE: Verő­cemaros — Kóspallag — Törökmező — Nagymaros. Találkozás 7.10-kor a Nyugati pályaudvaron. Vasas SC: Solymár — Fenyőgyön­gye. Találkozás 9.45-kor a Moszkva té­ren. Volán SE: Dobogókő — Pilismarót. Találkozás 8 órakor a Batthyány té­ren. VASÁRNAP Állami Nyomda: Budakeszi út — Ságvári Liget — Libegő felső állo­más. Találkozás 8 órakor a Moszkva téren. Angyalföldi Természetbarát és Test­edző Egyesület. Könnyű, nyílt séta a Budai-hegységben. Találkozás 9 óra­kor a Szépvölgyi úton a 65-ös autó­busz végállomásán. Észak-Budapesti Pedagógus SK: Do­bogókő — Jász-hegy — Szabó-hegy — Térg-út — Dömös. Találkozás 7.30-kor a Batthyány téren. Gázműviek MTK: Barangolás a Pi­lis-hegységben. Biatorbágy — Kőhegy — Köfe­itő *— Viadukt — Biatorbágy. Találkozás 7.45-kor a Kelenföldi pá­lyaudvaron. Lapkiadó Vállalat SE: Látogatás a Sashegyi Természetvédelmi Terüle­ten. Találkozás 10 órakor a 8-as autó­busz Március 15-e téri végállomásán. MIK­ÖV SE: Séta az Állatkertben és a Vidám Parkban. Találkozás 9.45-kor az Állatkert főkapujánál, majd 12.30- kor a Vidám Park bejáratánál. Postás SE: Kőhegy — Vasas-szaka­dék — Lajos-f­orrás — Remete bar­lang — Holdvilágárok — Csikóváral­jai tu­ristaház. Találkozás 7.30-kor­­a­ Batthyány téren. a Magyar Hírlap postája Az illetékesé a szó A Magyar Hírlap április 14-i számában Lakótelep — szemétte­lep? Rendetlenség, kár, közöny címmel cikk jelent meg. Írója az Albertfalván tapasztaltakat, m­int általános lakótelepi jelen­séget említette. Nem tiltakozni akarunk, mivel a leírtakkal csaknem teljes mér­tékben egyetértünk. Néhány do­logról azonban tájékoztatni sze­retnénk a lakosságot A véletlen úgy hozta, hogy az említett lap Posta rovatában, egy szintén a XI. kerületben levő parkról egy kis diák azt írta: a szépen­­gon­dozott parkban tönkretették a pa­dokat. Nem tönkrementek, tönk­retették .... A szerkesztői megjegyzés vá­lasz a levélírónak, ami bölcs kör­nyezetvédelmi útmutatóul is szol­gál: köszönjük. A fővárosi parkok, közterek, játszóterek fenntartása, a zöld­felületek gondozása, ápolása vál­lalatunk feladata. Az évek hosz­­szú során a parkok igénybevéte­le megváltozott. Ma már a buda­pestiek nemcsak gyönyörködnek szépségében, köztereink a főváro­si rendezvények, majálisok, be­mutatók, koncertek, sportnapok színhelyei is. Ez több munkát igényel tőlünk, amiért nem pa­naszkodunk: szívünk szerint tör­ténik. Panaszkodunk viszont az általános fegyelmezetlenségre, a terjedő rombolásra, a fokozódó pusztításra. Minden évben több pénzt és időt igényel a helyreál­lítás. Hozzávetőleg az éves park­­fenntartási költség 10 százalékát, 14—15 millió forint elpocsékolt, ablakon kidobott pénz, a főváros, a lakosság, a mi forintjaink, amit hasznosan is el tudnánk költeni. Az esztelen rongálókkal, sze­­metelőkkel versenyre keltünk, de (minden igyekezetünk ellenére) alul maradtunk. A Fővárosi Ta­nács hatósága jogkörrel létrehoz­ta a Közterületi Felügyeletet. Akikkel szemben értékeinket nem tudjuk megvédeni, bírságo­lást alkalmazunk, amelyhez ma már jogunk van. Emellett a leg­szélesebb társadalmi összefogás­ra is számítunk. A cikk írójának igaza van, ami­kor párhuzamot von az ember­arcú kertváros, és az egy utcá­val odébb felépült lakótelep gaz­dátlansága között, ahol a tulaj­don védelme egyet jelent a be­zárt lakásajtóval... Ilyen érte­lemben egyetértünk a gazdátlan­ság megfogalmazással, mert érez­zük a szándékot, hogy a szerző nemcsak bennünket, hanem a la­kosságot is gazdának szeretné tudni. A Fővárosi Kertészeti Vál­lalat szűkülő anyagi erőforrásai ellenére mindent elkövet, hogy környezetünk ne legyen ápolat­lan, gazdátlan hatású. Ehhez azoktól a lakóközösségektől, akik másképp nem segítenek, legalább türelmet kérünk. Varga Istvánná a FŐKÉRT Közönségszolgálatának irodavezetője A jövő nyelve 1983-at az ENSZ a hírközlés, a kommunikáció nemzetközi évének nyilvánította. Ezzel összhangban a nyáron Magyarország lesz a színhe­lye a 68. eszperantó világkongresz­­szusnak. Ezek adnak aktualitást an­nak a levélnek, amelyet régi olva­sónk küldött Hódmezővásárhelyről. A közelmúltban a Népszabad­ság cikkben hangsúlyozta az esz­perantó nyelv nagy pedagógiai értékét, amely szerint: „Abszolút logikája miatt e nyelv néhány hónap alatt megtanulható.” A nemzetközi nyelv további előnye, hogy a magyarban is használt több ezer idegen szó az eszperantó szókincsében is meg­található. A világnyelvekből al­kotott eszperantó értője több ezer szót felismer az angol, a francia, a görög, a latin, a német, az olasz, az orosz, a portugál, a ro­mán és a spanyol nyelvből, s ez megkönnyíti a felsorolt nyelvek valamelyikének tanulását is. A világszövetség kapcsolata az UNESCO-val azt mutatja, hogy az eddig sokak által megmosoly­­gott mozgalom a kommunikáció évében ismét előrelép. A világ­kongresszuson évről évre részt vevő, egyre több, élénken ügyelő kormányküldöttség tagjai állapít­ják meg, hogy az eszperantó­­kongresszusokon megjelenők — jogászok, vegyészek, vasutasok, agrárszakemberek, pedagógusok, stb. — ugyanazokat a problémá­kat tárgyalják, mint a nemzet­közi konferenciák küldöttei. Tol­mácsra, fordítóra nincs szükség, közvetlenül tanácskoznak, elke­rülve a fordításból, eredő esetle­ges félreértéseket. Az angolok minden ország szakszervezetének javasolták ne­héz nyelvük helyett a könnyű és demokratikus eszperantó haszná­latát. Manilában, az idegenforgal­mi világkonferencián hazánk kül­döttei indítványozták, hogy a világturizmus nyelvi nehézségeit az eszperantó alkalmazásával oldják meg. Korsós Lajos Hódmezővásárhely, Szántó K. János u. 1. Megtudtuk Tavaly telket vásároltam, és ta­vasszal elkezdtem a gyümölcsfák te­lepítését. Szomszédom ellenséges hangon utasított rendre, mondván, hogy túl közel van a kerítéshez a csemete, ami néhány év múlva át­ereszti gyökereit az ő konyhakertjé­be, és ebből kára származik. Szeretném megtudni, van-e sza­bály az ültetési távolságra — tuda­kolta rovatunknál Pék Lajos, perem­kerületi olvasónk. Megtudtuk: virágot, szőlőt, kerti növényt a kerítéstől 50 centiméterre, az egy méternél magasabb bokrot, és törpe gyü­mölcsfát egy méterre kell ültet­ni. A kerítéstől háromméternyi távolságra mindenfajta gyü­mölcsfa, boskor, stb. ültethető. Lakóházamhoz toldalékot építet­tem, hogy ipart folytathassak benne. Egyesek szerint a műhely céljára szolgáló építményre különleges en­gedélyt kell kérni a tanácstól, má­sok szerint ez közönséges toldalék­nak számít, és minden további nél­kül megépíthetem, majd kérhetem rá az ipar folytatásához szükséges engedélyt. Kérem útbaigazításukat, mihez tartsam magam. T. L. ügyével kapcsolatban megtudtuk: az autószerelő- és ja­vítóműhely az Országos Építés­ügyi Szabályzat 37. §. (1) bek. a) pontja szerint melléképületnek számít, és építési szempontból ugyanolyannak tekinthető, mint például a gépkocsitároló. A kü­lönbség annyi (és ezt a szabály­zat 97. §-a tartalmazza), hogy két gépkocsi elhelyezéséig a ga­rázs a telekhatártól 3 méterre, és a szomszéd ház falnyílásának homlokzatától maximum 6 mé­terre lehet, a javítóműhelynek viszont olyannak kell lennie, hogy üzemelése ne haladja meg az engedélyezett zajhatárt. Ezen­kívül a tanács előírja a munka­kezdés és -befejezés idejét, amelyhez olvasónknak alkalmaz­kodnia kell. • Veszélyes csere A lágy kontaktlencse haszná­lóinak kétféle folyadékra van szükségük. Az egyikkel fertőtle­nítenek, a másikat a tárolóba töl­tik, és használatig abban tartják a lencsét. A folyadékokat a Baj­­csy-Zsilinszky úti kontaktlencse­laboratóriumban lehet megvásá­rolni, 60—60 forintért. Gondot okoz, hogy egyik folya­dék mellett sincs magyar nyelvű felirat vagy használati utasítás: a műanyag flakonokon csak angol szöveg szerepel. Aki nem ismeri a szigetország nyelvét, könnyen megjárhatja: a fertőtlenítő folyadék (amennyi­ben összecserélik a másikkal) szembe kerülve nagy veszélyt je­lent. Testvérem is megjárta: súlyos kötőhártya-gyulladás lett a té­vedéséből. Mi, magyarok szinte reflexsze­­rűen reagálunk a piros színre, mint veszélyt jelzőre (például közlekedési lámpa, vörös színnel nyomott halálfej, stb.). A leírt esetben a veszélytelenebb üvegen van a piros felirat, a másikon pedig a fekete. Ez okozta húgom tévedését is. Takács Sándorné XIII., Szabolcs u. A jogász válaszol Elismervény ellenében 21 ezer fo­rintot adtam át kisiparosnak előleg­ként, szerelési munkák elvégzésére. Azóta másfél év telt el, a munkákat nem végezte el, s a pénzemet sem adta vissza. Utólag kiderült, hogy iparengedélye nem is terjed ki a megrendelt munka elvégzésére. Köve­telhetem-e bíróság előtt a pénzemet, és annak kamatait? — kérdezi V. T. Mezőberényből. Olvasónk követelését természe­tesen érvényesítheti bíróság út­ján, és igényt tarthat az átadott összeg évi 5 százalékos kamatára is. Célszerű lenne, ha a bíróság­tól az adós elleni fizetési meg­hagyás kibocsátását kérné. A fi­zetési meghagyás iránti kérelmet blankettán kell benyújtani, a szükséges nyomtatványt díjmen­tesen beszerezheti a bíróságon. Hat évvel ezelőtt vásárolt társas­házi öröklakásomat el akarom adni. Kell-e jövedelemadót fizetnem? Mi a szabály arra az esetre, ha a vételár­ból lakást vásárolok magamnak? — kérdezi Z. I. budapesti olvasónk. A kérdésre irányadó szabályo­kat az általános jövedelmadóról szóló 42/1971. (XII. 17.) Komi. számú rendelet, és az annak vég­rehajtására kiadott 38/1980. (XI. 22.) PM. számú rendelet tar­talmazza; ezeke­t a jogszabályokat kiadásuk óta többször módosítot­ták. Általános jövedelemadó-köteles egyebek között a nem öröklés útján, hanem egyéb módon (vé­tel, csere, ajándékozás, ráépítés, tartási szerződés, stb.) szerzett házingatlanoknak a szerzéstől szá­mított tíz éven belül értékkülön­bözettel történő visszterhes elide­genítésből származó jövedelem. A hat évvel ezelőtt vásárolt örök­lakás­ tehát ide tartozik; adókö­teles, ha azt most a hat évvel ezelőtti vételárnál magasabb ösz­­szegért adja el olvasónk. Az említett pénzügyminiszteri rendelet 20. §-a szerint azonban adómentes a szóban levő ingat­­lanelidegenítésből származó jöve­delem, ha azt az elidegenítő a sa­ját, a vele együttélő házastársa, vagy ha a külön jogszabály alap­ján ingatlanszerzési korlátozás alá nem eső gyermeke részére la­kóház- vagy lakástulajdon vissz­terhes megszerzése céljából érté­kesíti, és az ingatlanértékesítés­ből származó jövedelme nem ha­ladja meg a szerzett ingatlan (vagy ingatlanrész) forgalmi érté­két, építés esetén létesítési költ­ségét. Az ezt meghaladó jövede­lemrész adóköteles. Vagyis, ha például olvasónk a vételárat teljes egészében az új lakás megszerzésére fordítja, nem kell jövedelemadót fizetnie. Pon­tosabban az ingatlanértékesítés­­bő származó jövedelmet úgy kell érteni, ahogyan azt a rendelet 37. §-a meghatározza. Ennek az a lényege, hogy az adóköteles jö­vedelem megállapításánál az in­gatlannak az illetékkiszabás alap­jául vett eladáskori és szerzés­kori forgalmi értékéből kell ki­indulnia. E kettő értékkülönbö­zetéből bizonyos kiadásokat (pél­dául meghatározott­, a szerzés után főként vagyongyarapító be­ruházásokat) le kell vonni. Ugyancsak le kell vonni az in­gatlan szerzéskori forgalmi érté­kének évi 5 százalékát, mint ka­mathozadékot. — tása —

Next