Magyar Hírlap, 1983. május (16. évfolyam, 102-127. szám)

1983-05-05 / 105. szám

Magyar Hírlap ,1983. MÁJUS 5. CSÜTÖRTÖK CSALÁDI TANÁCSADÓ A telefondoktortól hallottuk ^ ^ ^'­ A cukorbetegklubok feladata Feltételekhez kötött életmód, diétával ■ A Fővárosi Egészségnevelési Intézet­ telefondoktora legutóbb a­ cukorbetegekhez szólt.­­Aki fel­hívta­ a 172-111-es telefonszámot, hasznos tanácsot kapott a diéta összeállításához, sőt néhány olyan süteményről, édességről is szó esett, amelyet a cukorbetegek is­ nyugodtan fogyaszthatnak. A 3­- 4 perces adás végén a­­telefon­­doktor a fővárosban­­működő cu­korbetegklubokra hívta fel a te­lefonálók figyelmét, -t. Hogyan lehet részt venni a foglalkozásokon, s honnan­ lehet megtudni a klubok helyét, az ösz­­szejövetelek időpontáját és, temati­káját? —­ kérdeztük dr. Bágyoni Attilát, a Fővárosi Egészségneve­lési Intézet igazgató főorvosát.­­— A fővárosban a Magyar Dia­bétesz Társaság és­ Intézetünk 1979-ben hozta létre az első cu­­korbetegidubokat, amelyek iránt várakozáson felüli volt az érdek­lődés. Szinte minden alkalommal „telt ház” volt a foglalkozáso­kon. Névre szóló meghívók — Hogyan szerveződik a tag­ság? — A körzeti orvosnál jelentke­ző beteg, ha kiderül, hogy cu­korbeteg, vagy „csak” a betegség kialakulására hajlamosító ún. ri­zikófaktorral rendelkezik, rögtön felkerül egy listára, és névre szó­ló meghívót kap a klub követke­ző foglalkozására. Az összejöve­telek időpontjai általában a ren­delőintézetek hirdetőtábláján is megtalálhatók. Rendszerint a hó­nap egy megadott napján (első szerda, utolsó péntek stb.) talál­koznak a klubtagok. A cukorbe­tegeknek rendkívül fontos, hogy ismerjék e baj természetét, a ke­zelés módjait. Az e témában nap­világot látott kiadványok — ala­csony példányszámuk miatt — csak kevés beteghez juthatnak el. A klubok ezt a hiányosságot pó­tolják. A programok összeállítá­sánál az a cél, hogy olyan kor­szerű, alapos ismereteket nyújt­sanak a cukor­bajról, amelyek birtokában egyre inkább elérhető, hogy a cukorbaj ne betegség, ha­nem­ a viszonylagos egészségnek egy „feltételekhez” kötött álla­pota legyen Ahhoz azonban, hogy a cukorbeteg, az egészsé­­­ges családtagokhoz majdnem ha­sonló módon élhessen, számos kérdéssel tisztában kell lennie. Házasodhat-e a cukorbeteg? — Ezek közül melyek a legfon­tosabbak? — Legelőször is meg kell­ is­mernie a cukorbaj lényegét, az inzulin vércukor­szint-szabályozó szerepét ,stb. A foglalkozásokat szakorvosok, diétás nővérek veze­tik, akik konkrét segítséget tud­nak adni a diéták, étrendek ösz­­szeállításához. Szervezünk olyan foglalkozásokat­ is, amelyeken a kereskedelemben jelenleg kapha­tó diabetikus készítményeket is­mertetjük­ A diétás kezelés szempontjai: mennyi szénhidrátot, fehérjét, zsiradékot fogyaszthat a­ cukor­beteg; mit ihat; hogyan étkezhet a munkahelyén, utazás közben, étteremben — mindezekre a na­gyon fontos­­kérdésekre a rész­vevők szintén a foglalkozásokon ■kapnák választ. A­, klubtagok­­megtanulják azt is, hogyan kell kiszámolni a különböző élelmi­szerek kalóriaértékét, illetve joult és az elfogyasztott, szénhid­rát mennyiségét. Jó néhány fog­lalkozás témáját maguk a hall­gatók kérték­, javasoltak. Ügye­lünk arra­­ is, hogy a klub tema­tikájában megfelelő hangsúlyt ■kapjanak az életmódbeli kérdé­sek, így külön foglalkozások ke­retében beszélünk például arról, hogy házasodhat-e a cukorbeteg; vállalhat-e terhességet a cukor­beteg nő; hogyan befolyásolja a cukorbaj a pályaválasztást, ve­zethet-e gépkocsit, milyen felté­­telekkel fizethet be egy társas­­útra. Fontosnak tartjuk ugyan­akkor azt is, hogy a cukor­betegek környezete (a családta­gok és a munka­társak) maximá­lis­­segítséget, nyújtson a diabete­­sesnek. Ezért örülünk annak, amikor a klubfoglalkozásokra el­jönnek a hozzátartozók, a bará­tok is. A klubok címei A fővárosi cukorbetegklubok címei: I. Bem rkp. 6. (Művelő­dési Ház), VI. Eötvös u. 25/a. (KPVDSZ Művelődési Központ), VII. Hársfa u. 43. (Hazafias Nép­front), IX. Kinizsi u. 22. (Haza­fias Népfront). X. Kőbányai út 45. (Egészégház), XI—XXII. Tété­nyi úti Kórház, XIII. Váci út 67. (Vöröskereszt). A B­ővárosi Egészségnevelési Intézet munkatársai­­ a 290-490/ 211-es tele­fon­szám­on készséggel adnak felvilágosítást a kerületi cukorbetegklubok foglalkozásai­ról, helyeiről. Rá­cz Marianna MAGYAR ÚJDONSÁGOK Igen bőséges a májusi termés, a Posta úgy látszik, igyekszik pó­tolni a mulasztottakat. Tegnap, május 4-én jelent meg a 800 éves Szentgotthárdot köszöntő 2,5 Ft névértékű bélyeg. Tervezője Wi­derkomm Ervin. A bélyegből az Állami Nyomda fogazottan 2 102 300, vágat­tan 5200 példányt készített. Ugyancsak tegnap ad­tak ki a ballonrepülés 200 éves évfordulója alkalmából egy bé­­lyegsorozatot és blokkot. Mindket­tő tervezője Dudás László. A so­rozat 7 bélyegből áll, össznév­­értéke 19.— Ft, értékei: 2X1; 2X2; 2X4 és 5.— Ft. A Szovjet­unióban nyomtatott sorozatból fo­gazottan 46­ 300, fogozatlanul 7300 készült. A blokk névértéke 20.— Ft, az Állami Nyomda nyomtat­ta, fogazottan 265 300, fogozatla­nul 7800 példányban. A haséti nemzetközi motívum­­bélyegkiállítást 15.— Ft, névértékű hármas kisív­v­el köszönti a Posta május 17-én. A fogazottan 266 300, vágottan 7600 példányban nyom­tatott kisív, tervezetője Wider­komm Ervin Az Interparlamentáris Unió Budapesten rendezi 5. konferen­ciáját. A rendezvény alkalmából jelenik meg má­ius 30-án ?0.— Ft névértékű blokk. fogazottan ""0 800, fogazatanul 19 000 pél­­dá­nyban. A blokkot Vértes József tervezte. 100 éve­­ született Hamburger Jenő. A m­agyar munkásmozga­lom nagy alakjának születési cen­tenáriumát 2.— Ft névértékű bé­lyeggel köszönti a Posta május­ 31-én. A bélyegből — Lengyel György terve alapján — fogazot­tan 482 300, vágottan 4700 dara­bot készített a Pénzjegynyomda. 23 ÉVES A CIMEA A gyermek- és serdülőkorú mozgalmak nemzetközi bizottsá­gának jubileuma alkalmából — rányomtatott bélyeggel — alkal­mi levelezőlapot ad ki május 27- ére a­ Posta. A bélyegképen — név­értéke 1,— Ft — és a bal oldali képen a CIMEA különböző jel­képeit örökítette meg a tervező, Zsitva Szabolcs. ALKALMI BÉLYEGZÉSEK Május 12—15.: Országos hírlap- és folyóiratkiállítás, Kiskőrös. Május 15.: Az úttörő, ifjúsági és művelődési központ bélyegkiállí­­tása. Budapest XXII. ker. Május 16—22.: Magyar—NDK bélyegki­­állítás. Budapest: MABÉOSZ. Má­jus 27.: Ürögi bélyegnapok. Öreg­­szemcse. Május 29.: Gyermeknapi majális. Tatabánya: 200 éves a kalibarepülés OE—AZP Pro Ju­­ventute..Göd. Június 1.: 25 éves a CIMEA. Budapest, Városliget: Vasút és idegenforgalom a bélye­gen. Sopron. Június 6.: Vetőmag világkongresszus, Budapest. Épí­tők székháza. Június 9.: Növény­­nevvesítők nemzetközi szövetségé­nek kongresszusa, Budapest, At­rium Hyatt. Bélyegkiállítást rendeztek a szentgotthárdi bélyeggyűjtők a helyi művelődési otthonban a te­lepülés alapításának 800 évfordu­lójára kiadott bélyeg megjelenése alkalmából. A művelődési ház nagytermében ötven tablón lát­hatók a gyűjtemények. Fill­ó Mihály Kirándul a család Az egri vár Pilisborosjenőn Most szombaton és vasárnap a pilisborosjenői várhoz hívjuk azo­kat, akik nem szeretik a nagy túrákat, éppen csak családostul, gyerekestül könnyű kirándulásra akarnak indulni. Az általunk ja­vasolt útvonal körülbelül 6 kilo­méter, és 2 óra alatt megtehető. Előnye az, hogy a budapesti nép­front rendezvénysorozatába tarto­zik, és a résztvevők nagy juta­lomra számíthatnak, ha a sorso­láson szerencséjük van. A 18-as busszal utazzunk a Ro­zália téglagyárig, onnan a kék jelzésű ösvényen haladjunk a Kö­vesbérc felé. Továbbra is a kék útvonalat követve, Pilisborosjenő szélét érintve, eljutunk a színes kövektől tarkálló, szép murvabá­nyákig, és máris előttünk tornyo­sul az „egri vár”. A filmekről a helyszínt ismerjük. A kiránduló­­igazolványunkat itt bélyegeztes­sük. A vártól jobbra megmászhatjuk a Teveszikla fenyővel borított csúcsait. .Visszafelé a Volán buszjáratá­­val utazhatunk a Bécsi útig. Felhívjuk a figyelmet arra,­­hogy a Kirándul a család­mozga­lomban egy hét múlva a Pálvölgyi cseppkőbarlang szerepel a prog­ramban, majd 22-én a budakeszi Vadasparkban a Madarak és fák napján műsoros ünnepség lesz, és ott sorsolják ki — a két vagy több kiránduláson részt vevők között — az első díjat jelentő csónakot, a kempingezéshez, vízi túrázás­hoz, síeléshez, széllovagláshoz szükséges tárgyakat. A sorsoláson részt vesznek azok, akik az utóbbi hetekben gyalog, gépkocsin vagy motoron végigjárták­ az általunk ajánlott túrákat, és a végcélnál a túrala­pon bélyegzéssel ezt igazoltatták­­ is. R J I Tessék választani! Kulturális programajánlat KIÁLLÍTÁSOK: Ma délután 5 órakor a Műcsarnok Dorottya utcai kiállítótermében megnyit­ják Geszter Mária és Fekete László keramikusok kiállítását. Ugyanekkor a Mednyánszky-te­­remben kortárs festő- és szob­rászművészek alkotásaiból rende­zett aktkiállítás nyílik. A Duna .. Galériában Farkas Ádám szobrász- és Nagy Gábor festőművész munkái tekinthetők meg. Mától a Győri Bemutatóterem­ben Csom­or­ Katalin, a kaposvári Vaszary-t­eremben pedig Hévízi Éva festőművészek alkotásai lát­hatók. Pécsett a Néphadsereg Helyőr­ségi Művelődési Otthonában ,Há­­vorné Takács Ágnes fotóit állí­tották ki a Tánc varázsa című tárlaton. A bemutatóteremben Behesch Ferenc belsőépítész, Szuppán Irén textiltervező és Ko­vács Elemér iparművész alkotá­sait mutatják be. Budapesti műsorok PÉNTEK: A Budai Ifjúsági Parkban este 6-tól a Sirtos együt­tes muzsikál a görög táncházban. Az Óbudai Művelődési Házban este 7-kor Sediánszky János Bé­csi Keringő című műsorában köz­reműködnek Andai Györgyi, Avar István és Juhász Jácint. A Budai Vigadóban este 7-kor a Magyar Állami Népi Együttes Lakodalmas című műsora látható. A Kálvin téri református temp­lomban este 8-kor Sirák Péter ad orgonaestét az Ars Renata együt­tes közreműködésével. SZOMBAT: A Budapesti Tör­téneti Múzeum történelmi játék­műhelyében délelőtt 10-től mo­zaikdíszítések­­készítését tanulhat­ják a gyerekek. A Jókai Klub Te­meg Én klub­estjén Sas József színművész lép a közönség elé, délután 5 órái kez­dettel. A Zeneakadémián este fél 6-tól az amerikai­ Emerson vonósnégyes koncertezik. Műsorukban Haydn, Beethoven, Gershwin és Davi­­dovszky egy-egy műve csendül fel. VASÁRNAP: A Budapesti Mű­velődési Központ kamaratermé­ben délelőtt 10-kor nosztalgiamű­­sor kezdődik. A Budai Ifjúsági Parkban és to 6-kor -a­ Rolls Frakció és a Tejbe- Zri együttesek muzsikálnak. -«Az Ady Endre Művelődési Köz­pontban este 7-kor a Térszínház társulata a Kétfejű fenevad című darabot adja elő. A Zeneakadémia kistermében este fél 8-kor a Liszt Ferenc Ka­marakórus énekel, Párkai István vezényletével. A műsorban Pa­­lesztrina és modern szerzők mu­zsikája szólal­ meg. A Planetárium­­ Lézerszínházá­ban este fél 8-kor az Egy kiállí­tás képei című műsort mutatják be. Vidéki rendezvények PÉNTEK: Győrött, a Megyei Művelődési Központban este 7- kor a Belügyminisztérium Duna Művészegyüttese tart bemutatót. A soproni Liszt Ferenc­ Művelő­dési Központban este fél 8-kor a Pro Arte bécsi kamarazenekar koncertezik. SZOMBAT: A soproni Liszt Ferenc Művelődési Központban délelőtt 10-kor rendezik meg a Babits Mihály versmondó ver­senyt. Az egri Ifjúsági Házban dél­előtt Kemény Henrik Vitéz László előadását élvezhetik a gyerekek. Szentendrén a Pest megyei Mű­velődési Központ és Könyvtárban este 6-kor bolgár táncházat ren­deznek, a Zsarátnok együttes köz­reműködésével. VASÁRNAP: A szolnoki Me­gyei Művelődési és Ifjúsági Köz­pontban délelőtt 11-kor díszhang­versenyt ad a szolnoki Kodály­­kórus, és a százhúsz tagú­­feszti­válzenekar. A VII. országos szim­fonikus zenekari fesztivál záró­­hangversenyén Kodály és Bartók művei csendülnek fel. A szentendrei Szabadtéri Nép­rajzi Múzeumban délelőtt 11-kor a Kertészeti Egyetem Kamarakó­rusát és fúvós kamaraegyüttesét hallgathatják az érdeklődők. A programokról bővebb infor­mációt a TOURINFORM al a 109—800-as telefonon. Kirándulók figyelmébe! Hétvégi túraajánlatunk A Magyar Természetbarát Szövet­ség a Tipográfia Sportegyesület, ter­mészetjáró szakosztályának közremű­ködésével május 8-án a kevénynyergi Stromfeld Aurél turistaháznál rende­zi meg a régi természetjárók hagyo­mányos találkozóját.­ A találkozón 11 órakor megemlékezés lesz. Az ünnepi beszédet Tóth Lajos, a Magyar Ter­mészetbarát Szövetség elnökhelyette­se mondja. SZOMBAT Budapest Sport SS): Márianosztra­ — Sashegy — Nagy­irt­ás puszta — Kis­­ince — Királyrét. Találkozás 7 órakor a Nyugati pályaudvaron. Budapesti Elektromos SE: P­omhány — Felsőpetény — Zsagárd — Kösd. Ta­lálkozás G.46-kor a Nyugati pályaud­varon. Soroksári A­őrös Október SE: Pomáz — Csikóváralja — Gyopár forrás — Jar­da Vilmos kulcsosház — Pomáz. Találkozás, 9 órakor a Battyhány té­ren. KOMfIP SE (gyöngyvirágtúra): Ku­­korica-h­egy — Koldusszállás — Kis­­réti vadászház. Találkozás 9 órakor a Tatabánya újvárosi autóbuszállomáson. VASÁRNAP Baranya megyei Természetbarát Szövetség (nyílt úttörőtúrája): Hosszú­­hetény — Püspökszentlászló — Róka­hegy — Püspökszentlászló — Hosszú­­hetány. Találkozás: 8.30-kor a pécsi autóbusz-pályaudvaron. Pécs városi Természetbarát Szövet­ség: Misina — Kanta-­ár — Kisrét — Dömörkapu. Találkozás 6.30-kor Pé­csett, a Kossuth téren. Állami Nyomda SC: Délegyháza — Majosháza — Szigetcsép — Szigetújfa­­lu — Szigetszentmárton. Találkozás 7.80 órakor a Józsefvárosi pályaudva­ron. Postás SE: Csévharaszt! Ősborókás — Póth­araszt — Incefiház — Vasadi fa­sor. Találkozás 7 órakor a Nyugati pályaudvaron. TIT Természettudományi Studio 3 gombász szakkör: Kamaraerdő. Talál­kozás 8 órakor a 41-es villamos Buda­fok forgalmi telep végállomásán. Tipográfia Testedző SK: Biatorbágy — Iharos — Szarvashegy - Dobogó­­hegy — Rókahegy — Törökbálint. Ta­lálkozás 3 órakor a Kelenföldi pálya­udvaron. Vasas SE: Barangolás a Budai-hegy­ségben. Találkozás 9 órakor a Moszk­va téren. Zuglói SE: Fenyőgyöngye — Árpád­­kilátó — vitorlázó-repülőtér — Hűvös­völgy. Találkozás 8.43-kor a 65-ös autóbusz Szépvölgyi úti végállomá­sán. KOMÉP SC, Tatabánya (Bokányi De­­zső-emléktúra Budapesten): Zugliget — Tündérszikla — János-hegy - Ság­­vári liget — Budakeszi út — Ördög­árok — Hűvösvölgy. Találkozás: 3 óra­kor a Tatabánya alsó vasútállomáson. Csepel SC: Hármashatár-hegy — Rozália téglagyár. Találkozás 8 óra­kor a HBV Boráros téri állomásán. Megjelent az új LAKÁSKULTÚRA A tartalomból: % Életfogytiglan, hogyan lesz egy nyaralóból végleges otthon £ Papíron és valóságban: az igényekhez alakítható faház £ Színek a szobában Ó Szoba-konyhából összkomfort # Egy régi udvarházban % Mit láttunk a nemzetközi bútorszalon párizsi kiállításán ELXTORÁLT LAKÁS -­I LAKÁSKULTÚRA!

Next