Magyar Hírlap, 1983. június (16. évfolyam, 128-153. szám)
1983-06-09 / 135. szám
Magyar Hírlap__________________________________ a nap hírei KGK 1983. JÚNIUS 9. CSÜTÖRTÖK 9 Üres a kassza , mérik a benzint Két, késsel, és pisztollyal felt egy vérzést bandita ,,megrohamozott” egy benzinkutat Írország nyugati részén. A tulajdonost a mosdóba zárták, majd a kassza után néztek. A kassza azonban üres volt. Nekiláttak hát feltölteni a sorra érkező autók tartályait és ennek révén a kasszát is. Két óra hosszat mérték a benzint, majd — nyilván belefáradva a munkába — elhajtottak. Mintegy ezer ír fontnyi (1300 dollárt érő) ,,keresetüket” természetesen magukkal vitték. Ilyen arcátlan rablókkal még nem találkoztunk” — mondotta a helyi rendőrség képviselője. Fiatal orvosok felkészítése Nemzetközi diabeteskongresszus Megyei tudósítónktól. Holnap háromnapos nemzetközi kongresszus kezdődik Agárdon a Magyar Diabetes Társaság rendezésében a cukorbetegség gyógyításával, kutatásával, illetve a cukorbetegek nevelésével foglalkozó fiatal orvosoknak. Az angol nyelvű tanácskozás — amelyen magyar, valamint a Német Demokratikus Köztársaságból, Ausztriából, Franciaországból érkezett szakemberek tartanak előadásokat — a szakmai tapasztalatok kicserélésén túl azt tekinti feladatának, hogy felkészítse a fiatal kutatókat a nemzetközi tudományos szereplésre. Miskolc Új autóút a belvárosban Nagyarányú építési munkák folynak Miskolc belvárosában. Több mint egy kilométer hosszúságban, teljesen új nyomvonalon korszerű, több sávos autóutat, közlekedési csomópontokat alakítanak ki. A munka befejeztével jelentősen gyorsulj majd. „...miskolci belváros forgalma. Az autóút egy része az alagútmederbe kerülő Szinva fölött halad. A létesítményeket az építők október 30-án adják át. A KERMI felhívása Az MDK-beli MZ motorkerékpárgyár értesítése alapján a KERMI felhívja a vásárlók figyelmét, hogy az 1983. április 1. ■ után értékesített 7 467.101—7—7 468 792 közötti motorszámú MZ—TS 123, illetve 6 755 115— 6 758 203 közötti motorszámmal rendelkező MZ—-TS 150 típusú motorkerékpárok a sebességváltó hibája miatt balesetveszélyesek. Felhívják a vásárlók figyelmét, hogy a megjelölt motorszámú járművek üzemeltetését azonnal szüntessék be és a jármű irataival keressék fel a vásárlás helyét, vagy a legközelebbi javító szervizt, ahol a" jár", mű műszaki vizsgálatát elvégzik. A további intézkedést a kereskedelem, illetve a szervizállomás teszi meg. A fenti motorszámú járművek kereskedelmi forgalma a hiba megszüntetéséig szünetel. Napos, száraz idő Várható időjárás ma estig: folytatódik a túlnyomóan napos, száraz idő. A déli szél időnként megélénkül. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet 24 és 28 fok között alakul. ÚJDONSÁG! ABLAK! A Televízio után most az újságárusoknál is! A népszerű tévéműsor szerkesztői színes, színvonalas kiadvánnyal szereznek meglepetést az olvasónak! Az ABLAK első száma már kapható a Hírlapból tokban! Az Olvasó népért mozgalom és a nem olvasók Az Olvasó névért mozgalom ősszel rendezi meg harmadik országos konferenciáját, ahol összegzik az elmúlt öt esztendő tapasztalatait, s kijelölik a továbblépés útjait. A Hazafias Népfront budapesti bizottságának szerdai tanácskozásán sok intézmény és szervezet meghívott képviselőinek jelenlétében — fővárosi tapasztalatokat tekintettek át. Bostai Károlyné, a Hazafias Népfront budapesti bizottságának vezető titkára elöljáróban rámutatott: az Olvasó népért mozgalom az utóbbi fél évtizedben számottevően fejlődött, de még mindig arártylag népes azoknak a tábora, akik szinte sohasem vesznek kezükbe könyvet. A fővárosi lakosságnak mintegy 30 százalékáról van szó. Ez a tény figyelmeztet, már csak azért is, mert Budapesten az átlagosnál jobbak a közművelődés személyi és tárgyi feltételei. A mozgalom ennek jegyében e nem olvasó réteg megnyerésére törekedett, ám erőfeszítéseik nem jártak mindenkor kellő sikerrel. Bostai Károlyné ezután arról szólt, hogy az utóbbi időben a szépirodalom mintha vesztett volna népszerűségéből. Ezzel öszszefüggésben szorgalmazta: a mozgalom a továbbiakban elsősorban a szépirodalomra, a regények és a versek szeretetére irányítsa a figyelmet. A fiatalok megnyerése a legsürgetőbb feladat — hangsúlyozta, s felhívta a figyelmet arra, hogy sokuk eleve hátrányos helyzetben van; ilyen vagy olyan okok miatt nem juthat hozzá rendszeresen olvasnivalóhoz. REHABILITÁCIÓS GYERMEKOTTHON létesül Tatabányán. A városi és a Komárom megyei Tanács közös beruházásával egy meglevő épületet alakítanak át erre a célra. A szeptember elején megnyíló intézményben olyan gyerekeket gyógyítanak, akik velük született, vagy szerzett betegség miatt tartás- és mozgásrendellenességben szenvednek. DÉL-EURÓPAI TURNÉRA utazott tegnap a Zalai Táncegyüttes. A 42 tagú amatőr csoport először az olaszországi Goriziában vendégszerepel, aztán Franciaországban tölt tíz napot: Tolloaban és több rivierai, illetve provence-i településen Lép közönség elé. MESTERSÉGES MÁRVÁNYTÖMBÖK sorozatgyártása kezdődött el Siklóson, a Kőfaragó- és Épületszobrászipari Vállalat új agglomerátüzemében.. A RECKLINGHAUSENI Ruhrfestspiele állandó együttese június 20-án a Madách Színházban vendégszerepel. Heinrich von Kleist: „Az eltört korsó” című vígjátékát mutatja be. AUIICK. Június 20-ai negyedik alkalommal rendezi meg aZ OFOTÉRT a fotó- és optíveis régiségek árverését a Magyar Kereskedelmi Kamara I. emeleti nagytermében. Az aukcióra kerülő ritkaságokból szerdán kiállítást nyitottak a vállalat V., Alpári Gyula utca 2. szám alatti üzletében. SZOT-GYÓGYÜDÜLŐT avattak szerdán Zalakaroson. A gyógyfürdő közvetlen közelében felépült impozáns létesítményt Csehák Judit, a SZOT titkára adta át rendeltetésének. A Hévízen tavaly elkészült gyógyszálló ikertestvérének számító hatszintes épületben 150 háromágyas szoba várta az első beutaltakat. HÁRMAS IKREK — LOMBIKBÓL. A dél-ausztráliai Adelaide-ban szerdán — császármetszéssel — hármas ikrek látták meg a napvilágot. Az ikrek — két lány és egy film,— közhasználatú szóval lombikbéber mivel a megtermékenyítést mesterséges úton, méhen kívül végezték. Az ikrek , és az anya jól érzik magukat. AZ AUTOMATIZÁLÁS—83 elnevezésű nemzetközi kiállítás Moszkvában szerdán bezárta kapuit. 27 országból és Nyugat-Berlinből több mint 300 cég mutatta be két hétig a legújabb eredményeket. A BUDAPESTI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG bűnüldözési osztálya ismeretlen tettes ellen nyomozást indított emberölés bűntette miatt. Kriegsay Gáborné 39 éves budapesti lakos idén, február 26-án, ismeretlen körülmények között eltűnt lakásáról. Holttestét április 3-án fogták ki a soroksári Duna-ágból. Megállapították, hogy Kriegsauné bűncselekmény áldozata lett. Széles körű nyomozás után 1983. június 4-én elfogták és előzetes letartóztatásba helyezték a gyilkosság elkövetésével alaposan gyanúsítható Szabó Zoltán 30 éves gépkocsivezető, büntetett előéletű budapesti lakost, aki a bűncselekmény elkövetését beismerte, Ügyében a vizsgálatot folytatják. PROKOF’JEV „Eljegyzés a kolostorban” című vígoperáját szerdán mutatták be az Erkel Színházban. A művet ezúttal Borisz Pokrovszkij, a Moszkvai Nagy Színház főrendezője állította színpadra, a díszleteket Valerij Levehtal, a jelmezeket Marina Szokolova tervezte, mindketten ugyancsak a Nagy Színház művészei. A táncokat Seregi László tervezte és tanította be, az előadást Mihály András vezényelte. A MACSKÁK című, most a Madách Színházban játszott musical zeneszerzője, Andrew Lloyd Webber jövő hétfőn Budapestre látogat, és megtekinti a zenés játék Madách színházi előadását. A darab NewYork-i előadása egyébként most kapott hét Tonydíjat. Ez a kitüntetés a színházi világ Oscar-díjának felel meg. ROMÁN TÁNC- ÉS ZENEI TÁBORT rendeznek Gyulán augusztus 22-től 27-ig. A nemzetiségi népművészeti táborozásra száz résztvevőt várnak. VW :dbl-0 Az első „igazi varga Zsófi első „igazi” kiállítása a Liget Galériában (Budapest XIV., Ajtósi Dürer sor 5.) található. A most 9 éves kislány különös világot — furcsa figurákat, élethelyzeteket, kis történetkéket — mutat be rajzokon, metszeteken, krétaképeken. Az utóbbi négy év „terméséből” válogatta őket a képzőművészeti szövetség zsűrije. Régebbi rajzaival Varga Zsófi 1979-ben (5 éves korában) mutatkozott be a XIX. kerületi népfrontklubban 1981-től az Élet és Irodalom többször is bemutatta eredeti tehetségről valló rajzait. E csöndes, kissé visszahúzódó, vékonyka gyerek a kiállítása megnyitása előtt elmondta: ő tudja, hogy azok a megrajzolt emberek „egyébként nem olyanok”, de ő olyannak érzi őket. Vagyis a természetüket rajzolja meg. Amíg el nem készül valami rajzzal, képpel, sokszor méregből, dühösen csinálja, újra meg újra kezdi, hanem aztán, ha olyannak sikerül, amilyennek előre érezte, akkor igazi az öröm. És ezeket a nehezen elkészült képeit szereti a legjobban. Varga Zsófi kiállítását érdemes megnézni. Június 24-ig látogatható, kedd kivételével, minden nap 15—10 óra között. csó * 40 PÉNTEK ESTI MOZI A Szabadsághegyen. Június 10-én 19 órakor „A profi” c. francia filmet vetítik az Új Tükör . Jókai klubban. (XII., Hollós ,úl 5.; megközelíthető a 21-es autóbusszal, vagy fogaskerekűvel.) • TORNAY ENDRE ANDRÁS szobrászművész munkáiból nyílt kiállítás szerdán Zalaegerszegen, a megyei művelődési és ifjúsági központban. Aművész csaknem 40 alkotását felvonultató tárlaton látható művek többsége a közelmúltban született. AZ ÉPÍTŐIPARI GÉPEK üzemanyag-fogyasztásának csökkentési lehetőségeiről tanácskoztak hétfőn, kedden és szerdán Kecskeméten azÉpítésügyi és Városfejlesztési Minisztérium rendezésében a tárca energetikusai. ORVOSI MŰSZEREKET bemutató kiállítás nyílt szerdán Győrött, a Technika Házában. A Medicor Művek legújabb diagnosztikai készülékeit tekinthetik meg az érdeklődők. A fejlesztés fő célja, hogy az új gyártmányok jobban szolgálják az egészségügyet, s evégett szélesebb körben alkalmazzák a mikroprocesszortechnikát. A MAGYAR ÁLLAMI HANGVERSENYZENEKAR és a MÁV Szimfonikus Zenekara közös koncertet ad június 16-án, csütörtökön a Zichy-kastély udvarán (III., Fő tér 1.). Vezényel Kórodi András, közreműködik Perényi Miklós, gordonkán. Az esten Dvorak gordonkaversenye és IX. (Újvilág) szimfóniája szólal meg. FÉMFORGÁCS-BRIKETTÁLÓ üzem kezdte meg a működését szerdán a Diósgyőri Gépgyárban. A magyar gépipar egyik legnagyobb üzemének számító gyárban évente 10 ezer tonna fémforgács keletkezik a különböző megmunkálási folyamatok közben. Az új üzemben 25 kilós tömböket préselnek belőle, s e tömböket a MÉH a Lenin Kohászati Művekbe szállítja továbbfeldolgozásra. KUHMÓBÓL, a finn testvérvárosból érkezett ifjúsági kórus vendégszerepeit szerdán az oroszlányi Művelődési Központban. Az ötventagú együttest egy hétig látja vendégül a bányászváros. FELROBBANT és lezuhant egy helikopter tegnap Thaiföld északkeleti részért. A tizennégy halálos áldozat között hét magas rangú katonatiszt is van. TRIBIOLÓGIAI KONFERENCIA kezdődött tegnap a Techninika Házában, melyen 17 ország szakemberei, vitatják meg a súrlódás, a kopás, a kenés elméletével és gyakorlatával foglalkozó tudományág legújabb eredményeit. A háromnapos konferencián több mint 80 előadást tartanak. A hazai előadókon kívül bolgár, francia, irdiai, iraki, szaúd-arábiai és Szíriai tudósok is beszámolnak kutatási eredményeikről. A VEVŐK VAGYUNK című kiállítás, ahol 700 hiánycikknek számító termékre keresnek gyártót a kereskedelmi vállalatok, tegnap nyílt meg Nyíregyházán a megyei művelődési központban. A bemutatott cikkek készítéséhez az alapanyagot is biztosítják a vállalkozóknak. EGYÜTTMŰKÖDÉSI SZERZŐDÉST kötött a Konsumex Külkereskedelmi Vállalat NDK- beli partnerével, a Chemie Export-Import Vállalattal, segítve NDK-beli kozmetikai és háztartási vegyiáruk folyamatos importját és sok új termék magyarországi bevezetését. Ügetőverseny-eredmények 1. Esztrád (6) — Habion (4) — Illusztris (5) — 15, 11, 14, 13 — Bef.: 77, 37 — Hármasbef.: 482.•libám (4) — Iván (8) — Imposztor (1) — 97, 12, 13, 16 — Bef.: 100,81. 3. Dúló (6) — Ürge (10) — Iparos (8) — 65, 41, 13, 29. — Bef.: 266, 347 — Hármasbef.: 3434. 4. Dúdoló (7) — Dácia (8) — Fatime (9) —152, 21, 16, 19 — Bef.: 93, 93. 3. Herbert (3) — Fonónő (2) — Bojtár (6) — 15, 14, 18, 45 — Bef.: 22, 104. Hármasbef.: 336. 6. Gyógyír (9) — Ecloga (6) — Detektor (7) — 28, 12, 13, 10 — Bef.: 68, 21. 7. Georgikon (4) — Arabeszk (3) — Etruszk (7) — 28, 14, 32, ,23 — Bef.: 86, 119. 8. Energia (9) — ,Cunctator, CO — Igrieal — 38, 23, 22, 38 — Ref.: 33, 66. Anna Seghers temetése Szerdán délután kísérte utolsó útjára Berlin lakossága a napokban elhunyt Anna Seghers írónőt, az NDK és a világ irodalmának egyik kiemelkedő alakját. A temetésen lerótta kegyeletét Erich Honecker, az NSZEP KB főtitkára, államfő, és az ország párt- és állami vezetésének számos tagja. A temetés előtt a Berlini Művészeti Akadémián rendeztek gyászünnepséget, amelyen Kurt Hager, az NSZEP Politikai Bizottságának tagja méltatta az elhunyt írónő munkásságát. Az ünnepségen jelen volt Seghers szülővárosának, a nyugat-németországi Mainznek főpolgármestere és a mainzi egyetem elnöke is. HALÁLOZÁS PÉRI MIKLÓS, a Szocialista Hazáért Érdemrend kitüntetettje, aki 1937 óta volt a párt tagja, életének 71. évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása június 13-án, hétfőn délután 3 órakor lesz a Farkasréti temetőben — közli az MSZMP XIII. kerületi bizottsága. Jugoszlávia Bányaszerencsétlenség Szerda estéig 12-re emelkedett a szerbiai Aleksinac melletti Morava szénbányában kedden este bekövetkezett sújtólégrobbanás halálos áldozatainak száma, s tekintettel néhány súlyosan megsebesült bányász kritikus állapotára, félő, hogy még nem végleges a veszteséglista. A Szerb Köztársaságban csütörtököt gyásznappá nyilvánították a szerencsétlenség áldozatainak emlékére. A korábbi jelentésekkel ellentétben nem halt meg, csak súlyosan megsebesült az a nyugatnémet szakértő, aki a robbanás bekövetkezésekor éppen a bányaaknában tartózkodott. Életben maradt Légpuskával autóra Megyei tudósítónktól. Nem mindennapi ügyben folytatvizsgálatot a Hevesmegyei Rendőr-főkapitányság. A Gyöngyösi Húsipari Vállalat túrajáratára Kömlőn légpuskával rálőtt A. J. általános iskolai tanuló. A lövedék az autó lehúzott ablaka mögött ülő rakodómunkás, a 28 éves Gráf Tamás nyakát találta el, mindössze egy centiméternyire a fő ütőértől. A szerencsétlen fiatalembert azonnal az egri kórházba vitték, ahol életveszélyes állapotban megműtötték. Mint kezelőorvosa, dr. Sipos Péter, a megyei kórház baleseti osztályának orvosa elmondta: sikerült eltávolítani a veszélyes helyen levő lövedéket. A sérült állapota szépen javult a műtét után, így remélhető, hogy a hét végén elhagyhatja a kórházat. História legújabb — az utazás, üdülés történetével foglalkozó — szá- imának tartalmából: I © A hetairák és az ókori Roma idegenforgalma G Szekeren, kocsin, hinton a középkorban G Üdülőhelyek a polgári Magyarországon G Rokonlátogatás, üdülés — nyloning és orkánkabát G Felvételi feladatok történelemből A HISTÓRIA — történelem mindenkinek!