Magyar Hírlap, 1983. június (16. évfolyam, 128-153. szám)

1983-06-12 / 138. szám

■ vCÁ r^Y.W-7 MfiGYfjR HifUfiP A !' ’ TUDÓSÍTÁSOK 1983. június 12, vasárnap 5 Drágább lesz a zakó? — Kérnék egy zippzárcserét. — Egy hónap múlva kész. Megfelel? — Hogy-hogy? Hiszen önök — felárral — gyorsjavítást vállalnak. Minden üzletükben hirdetik. — Vállaltunk. De most szünetel. Nincs emberünk ... A párbeszéd a Fővárosi Ruházati Szolgáltató Vállalat József körúti üzletében hangzott el. A fiatalember csalódottan gyűrte be a farmernadrágját a válltáskájába. Megint egy vevővel kevesebb. Vagy talán annyira jól áll a vállalat, hogy szívesen lerázná a megrendelőket? — Szó sincs róla — tiltakozik Pozsgai József igazgató. — Az egész ruházati tevékenységünk, úgy ahogy van, veszteséges. Már évek óta a szőrmeágazat nyereségéből támogatjuk, de ez nem megy így tovább. Július elsejével megemeljük az árainkat! Emelési tervek Mi tagadás, tátva maradt a szám. Épp az előbb lapoztam át az árjegyzékeiket. Egy angol kosztüm megvarrásáért a belvárosi szalonokban kétezer forintot kérnek, s alig két-háromszáz forinttal számolnak kevesebbet a szabóságokban. S ezek csak alapárak. A nehezen megmunkálható anyag, a különleges fazon, s meg ki tudja hányféle kitétel mind mód és alkalom az öt-tíz százalékos emelésekre. A férfiöltönyök 2300—2600 forintba kerülnek az elegánsabb részeken, a kevésbé frekventált helyeken 1800—1980 forint. Magam részéről inkább a butikokra vagy a konfekcióra szavazok. Kivéve a szoknyákat, a pantallókat. Ott elég reálisak az árak. A szalonokban sem kérnek 300 forintnál többet a szoknyáért — hacsak nem kockás anyagot visz a megrendelő, s nincs olyan különleges igénye, mint például a hós. A nadrág ára 500—600 forint között mozog. Valamivel olcsóbb, mint a maszek, vagy akörül van. De „szépséghibás", ugyanis több hetet, netán hónapokat kell várni, mire elkészül. — Jogunk van arra — mondja az igazgató —, hogy kilenc százalékos eszköz és bérarányos nyereséget tervezzünk, de ez idáig politikai meggondolásból, a vevő érdekében lemondtunk erről a lehetőségről. De így a vállalat tönkremegy. Márpedig mi is boldogulni szeretnénk. Fölülvizsgáljuk az árainkat, megkeressük, hol a tűrési határ, mi az, amit még a vevő is elfogad, s mi is keresünk rajta. Szerintem mi nem vagyunk drágák, messze a kisipari átlag alatt mozognak az áraink, s olcsóbbak vagyunk a szövetkezeti szolgáltatónál is. A határidővel, igaz, bajok vannak. Mindenki odamegy, ahol pénz van. Szerintem, elvándorolt dolgozóink közül nem egy „suba alatt” bedolgoz egy-egy jó nevű kisiparosnak. Mi pedig szerényen fizetünk, mert nincs miből. Például egy pantallóért száz forintot. Egyik dolog következik a másikból. Rosszul fizetünk, ezért sokan kilépnek. Az elmúlt három-négy évben az üzleteink 30—10 százalékát becsuktuk, egyszerűen nem volt, aki varrjon, cipészkedjen. S hiába kerülgetem, tény: a kereslet megcsappant. Statisztika Mindezek tudatában egyre kevésbé értem, miért pont az árral akar manipulálni a vállalat, nincs ebben semmi vonzó, hacsak nem párosul a szolgáltatás alapos javításával. Errőlnem esett szó. A beszélgetésből inkább az derült ki, van egy viszonylag stabil vevőkör — az valószínűleg nem riad el némi áremeléstől, ha ezt, akkor azt is meg tudja fizetni, s nem mond le a megszokott és garantált minőségről. Ez az okoskodás valószínűleg megállja a helyét, ám nincs sok köze a rugalmas üzletpolitikához. Egyre inkább igaz, hogy az emberek többsége beosztóan él, nem cserélgeti, oly’ könnyedén a holmijait, manapság alakítgatja, felújítja a meglévőt. Bár a vállalat statisztikája rácáfol erre: a ruházati ágazatban jó, ha az összárbevétel tíz százalékát kiteszi a javítás. Vagyis, kevés. Pedig itt nem is borsosak az árak. Például a derékszűkítés, bontással 61 forint, egy rakott szoknya aljának a leeresztése és felhajtása 68 forint. Ennyit egy zugvarrónő is elkér. A statisztikai adat valószínűleg azért nem tükrözi az igaz képet, mert ki gondolja azt, hogy ilyen csipri-csupri munkákkal bekopoghat a ruházati szolgáltatóhoz. A szalonokban nincs is javítás, csak a szabóságokban és a ruhaneműs üzletekben. Nos, ha mégis megteszi, s nem utasítják el, akkor meg ott van a kivárhatatlan határidő. Gyorsjavítás Akárcsak a gyors javításról kialakult kép. A József körúti üzletben március elsejétől 20—40 százalékos felárral vállalnak 2—4 órán belül gyorsjavítást. Az igazgató tudomása szerint a mai napig mindössze negyvenen vették igénybe ezt a szolgáltatást. Ez aztán máris hozza az egyszerű következtetést: nincs szükség a gyorsjavításra, a megrendelő inkább vár, minthogy többet fizessen. Míg beszélgetünk, nem említi, hogy most éppen „szünetelnek”. Vagy lehet, hogy nem is tudja? S lehet, hogy az emberek nem is tudják, nem is tudták, hogy létezik, pontosabban, hogy létezett ilyen. Mert hirdetésre nem tellett. Az üzleteikben kiaggatott cetliket kevesen láthatták ... A vállalat helyében talán a Petőfi Sándor utcai cipőszalonban kellene dolgozni. Árbevételének 80—85 százaléka gyorsjavításból jön össze, s eme apró munkákból könnyen elérik a havi hetvenezer forintot. Mert ha nem lesznek benne a napi piac sodrásában — minden jövőbelátó képesség nélkül megjósolható — úgy járnak, mint a télen: örülhetnek, ha sikerül szériamünket kifogni a konfekcióipartól, hogy ne üljenek tétlenül a dolgozóik. • Cseszák Gyöngyi -------------------------------77 Természetesen a Chatterley és annak is a szeretője, David Herbert Lawrence e regényének magyarországi kiadása óriási port vert fel nálunk irodalomkedvelők, továbbá mindazok között, akik valami nagyon sikamlósat, rém csiklandósat vártak ettől a könyvtől. Utóbbiak mentségére szolgáljon, hogy az első kiadást követően — amikor is Lawrence e kétségtelenül szokatlannak ható művét az angol és amerikai hatóságok pornográfnak minősítették, példányait elkobozták, megsemmisítették — valóságos legendává dagadt a Lady Chatterley szeretője. Tény, hogy a Lady körülbelül az obszcenitás szinonimáját jelentette több mint fél évszázadon keresztül, ahol a teljes szöveg még úgynevezett, kalózkiadások formájában sem látott napvilágot, így történhetett meg, hogy a honi piacra dobás napján ezrek és ezrek tolongtak itt a Lady kedvéért már hajnalban a könyvsátrak előtt, amit általában kiábrándulás, csalódottság követett. Számos olvasó úgy érezte, hogy becsapták, hiszen amit a kezében tart, az nem a kinyomtatott obszcenitás, hanem szép, de alapjában véve naiv, sok romantikával átszőtt szerelmi történet. A 20-as évek végén, a 30-as évek elején nyilvánvalóan az is hozzájárulhatott a Lady „erkölcstelenségéhez”, hogy szerzője ha nem kommunista is, de kétséget kizáróan rokonszenvezik a Szovjetunióval, s nem annyira szexuális, mint társadalmi változásokat sürget a kibékíthetetlen osztályellentétek ostoba, embertelen, megsemmisülésre ítéltetett világaiban. Talán az sem sorolható a véletlenek közé, hogy a Lady Chatterley-per újrafelvételére, s a felmentő ítélet kimondására 1960- ban kerül sor, egyebek mellett jelezve azt is, hogy detante kifeje Lady tetten használt a Lady szalonképességének. De nem szabad igazságtalannak lenni, s olyan színezetet kölcsönözni a Chatterleyügynek, mintha soha, semmi alapja nem lehetett volna a pornográfia vádjának. Meg kell erőltetni a fantáziánkat, s kísérletet kell tennünk arra, hogy elképzeljünk olyan, neveltetésű, gondolkodású, viselkedésű embereket, akik a Rontás szellemét vélhették felfedezni egy elsöprő erejű monogám kapcsolatban, amelyben a férfi és a nő emberi összetartozását, egymás kölcsönös felvállalását a szexuális egymásra találás váltja ki. Ezt a kísérletet már csak azért is el kell végeznünk, hogy megértsük: obszcén leírások kedvelői hogyan is csalódhatnak manapság egy könyvben, amely valami obszcenitást azért mégiscsak tartalmazott, hiszen egyébként nem lehetett volna a vádat erre alapozni, s a pornográfia legendáját szőni évetizedekre az ügy köré? A közel 450 oldalas és teljes fordításban nem túl sűrűn olvashatunk olyan részleteket, amelyek a két szerelmes fizikai kapcsolatát taglalják, olykor elhangzanak olyan kifejezések, amelyekről azt hihetnénk a mai gyermekjátszótereken kevésbé edződött fülűek, hogy nyomdafestéket nem tűrő megfogalmazások, de ezek is anynyi lírával, annyi gyengéd szép,ségbe burkoltan hirdetik az élet szépségét, amennyitől — valljuk be őszintén! — kicsit elszoktunk már, inkább finomkodásnak, mint nyereségnek hatnak. Lehet, hogy ez obszcén volt? Lehet, hogy ugyanaz a szöveg egészen másként szólt ötven esztendővel ezelőtt, mint most? Lehet, hogy a becsapottságot csupán az okozza, hogy későn jutottunk hozzá a Lady történetéhez? Ezt ma már nehéz megmondani. Mindenesetre egy háromkerekű bicikli nem ugyanaz az élmény négy, vagy negyvenéves korban. Lawrence meghalt, mielőtt ez a mai középnemzedék megszülethetett volna. Neve mellé odabigygyesztették a modern jelzőt, s nem éppen érdemtelenül. Csakhogy ez a modernség a legjobb esetben is az 1929-es világgazdasági válság felé botorkáló ember életérzéseit tükrözte, s nem a mai emberét, aki ugyancsak szeretne valamibe megakapaszkodni, s az élet nagy, átfogó, totális kérdéseire keresni a választ, de a lét dolgaiban — beleértve a szexualitást is — jóval tapasztaltabb regénybeli elődjeinél. Tulajdonképpen nagy kár, pótolhatatlan veszteség, hogy a Lady-t nem érezzük legalább egy kicsit, egy egészen icipicit pornográfiának. Ez nemcsak attól van, hogy annak idején tévedtek a bírák, hanem attól a nagyon régi keletű, legszebben talán Ady által megénekelt elkésettségtől is, aminek oly nehezen akar vége szakadni. Óriási esemény, hogy egy 1928-ban megírt, a Szovjetunióval rokonszenvező regényt 1983-ban kiadnak nálunk, 23 esztendővel azután, hogy Angliában lekerül róla a pornográfia bélyege. Ez annyira nagy esemény, hogy a könyvsátrak előtt még délután is tülekednek érte, holott már a nyitás után egy félórával sem lehet megszerezni még felárral sem. De mégis, kiadtuk, s ezzel a prüdéria egyik utolsó bástyája is összeomlott Chatterley-ügyben. S összeomlott vele egy legenda, egy mítosz, hogy a Nagy Obszcenitást a Lady képviselte, amint azt eddig nálunk a legtöbben tudni vélték. Lám, a fátylak olykor semmit sem takarnak. Fodor Gábor Kommunista műszakok Szombaton befejeződött az április 20. óta tartó kommunista műszakok sora a diósgyőri LeninKohászati Művekben. Az öszszesítés szerint 11 470 dolgozó vett részt a kommunista műszakokon, amelyekre minden jelentkező akkorra ajánlotta fel munkáját, amikor idejéből és munkabeosztásából azt a legkedvezőbbnek ítélte. A műszakokból 1 866 000 forint bevételhez jutott a vállalat. Ennek harminc százalékát a megyei vértranszfúziós állomás felépítésére, másik harminc százalékát az alacsony nyugdíjú kohászati dolgozók részére, a maradék negyven százalékát pedig lakásépítési célokra fordítják. Kommunista szombaton szépítették városukat a dunaújvárosiak. A település tíz népfrontkörletében több ezren láttak hozzá a parkok és a játszóterek rendbe hozásához, takarításához. Újrafestették a terek hintáit és mászókáit, gyomtalanították a virágágyásokat és a zöldterületeket, s virágok kiültetésével szépítették az új lakótelepeket. A szegedi Autójavító Vállalat KISZ-fiataljai a szombati kommunista műszakban ingyenesen vizsgálták át a személygépkocsikat. A közlekedésbiztonságot segítő vállalkozáshoz az üzem díjmentesen bocsátotta rendelkezésre a mérőműszereket, amelyekkel ellenőrizték a gyújtás- és futómű-beállítást, a lengéscsillapítókat, valamint a kipufogó gázok szén-monoxid tartalmát. Több mint félszáz gépkocsi műszaki állapotát ellenőrizték ilyen módon. Szekszárd szépítkezik Szekszárdon befejeződött a régi városközpontban levő, úgynevezett Várfal restaurálása. A Pollack Mihály által tervezett egykori megyeháza dombon álló műemlék épületét övező téglatámfalat mintegy hétmillió forint költséggel újították fel. A turisták által sűrűn látogatott Ómegyeháza mintegy százötven évvel ezelőtt épült az I. Béla király által 1061-ben alapított apátságnak a török hódoltság idején erődítményként is használt, majd leégett maradványaira. A munka során mintegy ötszáz köbméter földet hordtak le a támfalról, amely helyenként már málladozott és veszélyessé vált. Vasbetonnal erősítették meg, felújították csapadék- és szennyvízelvezető rendszerét. Malacok a piacon G0c- Magas az állatállomány, s még így is változatlanul nagy a tenyésztői kedv. A nyári állatpiac forgalma élénk. A forgalmazási adatok szerint a malacok és a süldők jó áron kelnek el. Nem okoz gondot a szaporulat értékesítése, ami biztató a sertéshizlalási eredmények későbbi alakulására nézve. Az Állatforgalmi és Fiúsipari Vállalat a nyár eleji piac forgalmát mindig fontosnak tartja, ezért különös gonddal figyeli a kialakult helyzetet. Miután a vállalatok jó előre közzétették a jövő évi termeltetési feltételeket is, és a takarmánypiac forgalma is zavartalan, a kistermelők töretlen kedvvel tevékenykednek, egyre-másra fogják hizlalásra az állatokat. A süldő- és a malackínálat az elmúlt évivel nagyjából azonos, nem hoznak fel a piacra több állatot, mint tavaly, az eladásra ugyanis mód nyílik a kistermelők között is. A malac- és a süldőállomány 65—70 százaléka a háztáji és kistermelők között közvetlenül cserél gazdát, a piacokon az állománynak csak kisebb része jelenik meg. Az állami felvásárlás ilyenformán nem sok lehetőséghez jut, hiszen felvásárlási árai jelenleg is alacsonyabbak a szabadpiaci áraknál. Hetente alig 2-3 ezer hízónak való állatot tudnak felvásárolni a piacokon. Az adatok szerint a júniusi állatpiacon, amelyre a kereslet és a kínálat kiegyensúlyozottsága a jellemző, csak kisebb ármozgások tapasztalhatók: például a süldőket valamivel magasabb áron tudják eladni, mint tavaly ilyenkor, a kis súlyú malacoknál viszont némi árcsökkenés mutatkozik. Az árak a tavalyihoz hasonlóak, mindössze kilónként 1— 2 forintos különbségek adódnak, ami normális jelenség. A kialakult árakban az ország különböző vidékei között is vannak különbségek. A 4—5 forintos eltéréseik nem befolyásolják alapvetően a nyugodt, kiegyensúlyozott piaci forgalmat. Mindezek következtében az Állatforgalmi és Húsipari Vállalatok arra számítanak, hogy miután a kistermelők bátran vállalkoznak a nagyobb állatállománnyal való törődésre, a hizlalásra, a későbbiekben a vágóhidak állatátvételei is kedvezően alakulnak, és továbbra is kiegyensúlyozott, zavartalan lesz a lakosság hús- és hústermék-ellátása. * Nem csak a hazai vámosok... Lebukott kávécsempészek Két konkrét ügy kapcsán — s különös tekintettel az idegenforgalmi szezonra — figyelemfelhívó tájékoztatást adtak a Legfőbb ügyészségen. Külföldre utazva és odaérkezve, a turisták tartózkodjanak a jogszabályellenes magatartástól, mert ugyanúgy pórul járnak, mintha idehaza követnének el szabályszegést. Ez esetben a deviza- és vámbűncselekmények, illetve ilyen szabálysértések közé tartozó csempészésről van szó — az ilyen tevékenységet minden állam szigorúan üldözi, s az elkövetőkkel szemben a törvények súlyos következményeket helyeznek kilátásba. Kecskemétről indult — egymástól függetlenül — két magyar állampolgár, egy 32 éves borász és egy 23 éves fűtésszerelő Jugoszláviába turistaútra. Mindegyikük Dacia típusú személygépkocsival utazott. A jugoszláv vámvizsgálat során az egyiknek a gépkocsijában tizenegy kilogramm, a másikéban tizenkét és fél kilogramm szemeskávét találtak elrejtve. Mindegyik esetben azonos volt a rejtekhely: a gépkocsi üzemanyag-tartályában képezték ki, úgy, hogy az ,,áru” sértetlen és észrevétlen legyen. A jugoszláv hatóságok szabálysértési eljárást indítottak mindkét magyar állampolgár ellen. Ennek során megállapították a vámszabálysértés tényét, s az egyik elkövetőre 2700, a másikra 3000 dinár pénzbírságot szabtak ki (amit a náluk volt költőpénzből nyomban ki kellett fizetni), mindkét esetben lefoglalták a kávét és a gépkocsit is. A szazbálysértési hatóság rámutatott arra, hogy a gépkocsikban kiképzett rejtekhelyek különösen megnehezítik a normális vámellenőrzést és lehetőséget nyújtanak árucsempészésre a vámhatáron át. Hasonló esetek megelőzését kívánták szolgálni a gépkocsik elkobzásával, amely egyébként csak látszatra szigorú intézkedés, ugyanis a jogszabályi előírások a legtöbb országban — így Magyarországon is — úgy rendelkeznek, hogy az elkövetés eszközévé átalakított tárgyak a leleplezés után elkobozhatók.