Magyar Hírlap, 1983. június (16. évfolyam, 128-153. szám)

1983-06-07 / 133. szám

ír?.' )7v Macra» Himip V n ^ / D O népgazdaság -vihgoazdasas ____________________„,3. június 7. kedd 7 Egy hét a világgazdaságban Japán színt váltott Az élet Williamsburg hetében sem állt meg: Mauroy francia miniszterelnök éppen a múlt héten jelentette be, hogy a gazdasági szükségprogram még legalább másfél évig érvényben marad. Ennyi időre van ugyanis szükség ahhoz, hogy az intézkedések hatásukat éreztetni tudják. . Szinte a bejelentéssel egy időben a kormány engedélyezte, hogy a bankok liberalizálják az exporthitelek folyósítását. Újdonság, hogy kedvező feltételekkel a kis- és középvállalatok is hozzájuthatnak a kivitelük fokozását elősegítő pénzügyi lehetőségekhez. A párizsi lépést minden bizonnyal az magyarázza, hogy az exporthitelek a versenyképesség lényeges elemeivé váltak. Bizonyos termékcsoportokban pedig — berendezések, rendszerek, infrastrukturális beruházások — hitel nélkül gyakorlatilag lehetetlen exportálni. Az áru is versenyez és a pénzügyi feltételek is. (Különösen áll ez a fejlődő világra.) Egy kevésbé jó árut adott esetben megrendeléshez segíthet egy kivételesen kedvező feltételű exporthitel, míg a kiváló terméknek nemhogy erre nincs szüksége, még az átlagosnál keményebb kölcsönfeltételek mellett is piacképes. A többlet hatásai Míg Franciaországnak a gondja láthatóan a kivitel fokozása, Japánban a jelek szerint, a kormány éppen az import nem kielégítő növekedése miatt aggódik. Csütörtöki bejelentés szerint ugyanis ezután a kabinet és a vállalkozók energiájukat nem a kivitel növelésére fogják koncentrálni, mint eddig tették, hanem a behozatal pozícióinak erősítése a cél. Az ember szinte nem is akar hinni a szemének. Hát ilyen is van? Pedig a jelenség természetes. Ott, ahol a világkereskedelemben egyes országoknak hatalmas kereskedelmi mérleghiányokkal kell megküzdeniük, elkerülhetetlen, hogy másoknak viszont többleteik legyenek ugyanakkora összegben. Máskülönben tiranétaszinten nem alakul ki a „nullszaldó”. Mármost nemcsak deficit nem egészséges bizonyos határon túl, a többlet is haszontalanná válik. Vegyük ugyanis sorra, mire használható a mérlegaktívum. Lehet a kereskedelem többletéből finanszírozni például az ország polgárainak külföldi utazásait és egyéb, úgynevezett „láthatatlan” tételeket. Be lehet a pénzt külföldön ruházni. El lehet helyezni bankokban, kamatra és természetesen lehet belőle a korábbi adósságokat is törleszteni. Nyitva áll az az út is, hogy a szóban forgó állam a többletet részben vagy egészében tartalékaihoz csapja. Ez biztonságot ad, a pénz majd később, szükség esetén felhasználható. Van azonban mindezekre egy reális határ. Az állampolgárok egy bizonyos összegnél , többet nem fognak külföldi éttermekben és kempingekben elkölteni, a külföldi beruházásoknak is van gazdasági (és politikai) korlátja. A bankok persze elvileg korlátlanul fogadnának el betéteket, ekkor viszont csak a kamatát lehet az összegnek felhasználni. Lehet adósságot is törleszteni, előfordulhat azonban, hogy az adott államnak nincs tartozása. Marad a hivatalos tartalékok növelése. Ez viszont egy bizonyos szinten túl ugyanolyan hatású, mint a kényszertakarékosság, amikor valaki azért helyezi a pénzét a bankba, mivel képtelen érte a kívánt terméket megvásárolni. Csúcskövetkezmény Mi a megoldás tehát? A kereskedelmi mérleg többletének sem szabad ,.elfutnia”. Ha az exportot nem lehet csökkenteni, a vásárlásokat kell növelni. Ezt célozzák az új japán rendelkezések is. A jövőben a vállalkozók és a kormány a legtöbbször arról fog tárgyalni, hogyan lehet elősegíteni a feldolgozóipari behozatal növelését. Módosítják az erkölcsi ösztönzők rendszerét is: korábban díjakat, kitüntetést azok a vállalatok kaptak, kik a kivitel fokozásában jeleskedtek. Mostantól viszont — pontosabban: a jövő év áprilisában kezdődő pénzügyi évtől — az elismerés az importot fejlesztőket illeti majd meg. A folyó pénzügyi évre Japán 20 milliárd dollár kereskedelmi mérlegaktívumot tervezett, a teljesítés várhatóan eléri a 30 milliárd dollárt. Az aktívum pedig nem csupán gazdasági szempontból értelmetlen bizonyos határon túl, hanem állandóan fenyegette a teljes japán export biztonságát, feszültséget jelentett a szövetségi kapcsolatokban. Most persze a japán piacra eladni szándékozókon a sor, hogy éljenek az új látásmód adta segítséggel és ténylegesen fokozzák is értékesítésüket a piacon. Azt ugyanis a kormány nem vállalta, hogy saját maga külföldről vásárolni is fog . .. Kissé messze jutottunk Williamsburgtól. Vagy — ha jobban belegondolunk, a hirtelen japán váltásban biztosan „benne van” a hetek vitája. Lehet, hogy az importcentrikus megközelítés a csúcs első konkrét eredménye? Gonda György—Szentgáli Péter Javaslatok a gazdaságélénkítésére JWJTV---------UNCTAP-értekezlet Belgrádban Hétfőn Belgrádban megkezdődött az ENSZ kereskedelmi és fejlesztési értekezlete, angol nyelvű rövidítéssel az UNCTAD hatodik ülésszaka. Az egy év tatán húsz esztendővel ezelőtt az ENSZ-közgyűlés határozatával létrehozott szakosított szervezet szíti tagországából 147 küldte el delegációját a jugoszláv fővárosba, közülük több mint száznak az élén miniszter áll. Vasárnap este óta Belgrádban tartózkodik a magyar küldöttség is, amelyet Veress Péter külkereskedelmi miniszter vezet. A június 30-ig tartó tanácskozásra a világgazdaságot sújtó mély strukturális válság időszakában kerül sor, olyan körülmények között, amikor a világ legtöbb országában visszaesett vagy stagnál a termelés, amikor a fejlett tőkés országokban a deflációs politika 32 milliós munkanélküliséghez vzetett. A megszigorító pénzügyi és protekciós intézkedéseken alapuló tőkés gazdaságpolitika a fejlődő országokat érinti a legsúlyosabban, amelyek ilyen feltétetek közepette nagy rememényekkel tekintenek a belgrádi tanácskozás elé. Nem üres kézzel, tétlen csodavárással küldték el képviselőiket a jugoszláv fővárosba: az el nem kötelezett országok új -delhi csúcsértekezletén és az úgynevezett, 77-ek Buenos Aires-i miniszteri értekezletén egyeztetett álláspontot képviselve az UNCTAD-ülésszakon is a világgazdaság felélénkítését célzó javaslatokkal jelennek meg. A Belgrádi ülészaknak másik jellegzetessége, hogy ezúttal nem egyegy részkérdés megoldására kidolgozott javaslatról döntenek, hanem globális megközelítésben foglalkoznak a válságfolyamat , számos kulcskérdésével, a nyersanyagokkal, a kereskedelemmel, pénzügyi problémákkal. áterítettek A budapesti szolgáltatásokról - Megszabadulni a veszteségtől A közelmúltban föltérképeztük a Patyolat és a fodrászat helyzetét, ám csak az érintettek beszéltek gondjaikról, a felügyelő szerv — a Fővárosi Tanácsg — véleményét nem kérdeztük. Ezúttal a „főnöké” a szó. — Két beteg gyerekünk van mondja Köves Pál, a Fővárosi Tanács szolgáltatási osztályvezetője. — A ruhatisztítóknak és a fodrászoknak áll legrosszabbul a szénájuk. Zsebünkbe kellett nyúlnunk, hogy kihúzzuk a Fővárosi Patyolat Vállalatot a kút fenekéről. Tizenhatmillió forintot adtunk, az OKISZ pedig hárommillió forintot a Ruhatisztító Szövetkezetnek. Az Állami Fodrászat ugyancsak a veszteség szélén táncolt, pár éve még nyereséges volt. Skizofrén helyzet — Bár nem vagyok prókátoruk, mégis azt kell mondanom, nem azért vannak mélyponton, mert renitens cégek — húzzák ők az igaz nógatás nélkül is. Ám, ne felejtsük el: 1980-ig állami támogatást, különféle kedvezményeket kaptak. Aztán egy csapásra megvonták a segítő jobbot, egy kalap alá vonták őket a termelőegységekkel, mondván, gazdálkodjanak hatékonyan! De hogyan? Hiszen pontosan önök — a tanácsok vezetői — a lakossági érdekek alapján megkötik a kezüket, gazdasági döntéseiket felülbírálják, lehurrogják. A Patyolatnál hallottam a következő hasonlatot: ez olyan, mintha egy gépkocsivezetőtől megkövetelnék, tegye meg az utat Budapesttől Debrecenig két óra alatt, aztán megfeddik a benzintúlfogyasztásért. Az Állami Fodrászattal egybehangzóan skizofrén helyzetről beszélnek. — Mi annak idején kézzel-lábbal tiltakoztunk, ne terjesszék ki a normatív közgazdasági szabályozó rendszert a szolgáltatásoké is. De mindhiába. Csupán anynyi előnyük maradt, hogy négy százalékig emelhetnek béreket — adómentesen. Ez nem sok. Ugyanakkor ez a terület érzi meg legjobban az életszínvonal ingadozásait. S mert az utóbbiévekben nehezebb lett az élet, mindenki ott sprórol, ahol tud. Egyre többen tértek vissza a mosógéphez, az otthoni fodrászkodáshoz , a forgalom szép lassan visszaesik. Újabb áremelésre a fodrászok nem gondolkodhatnak. Még kevesebb lenne a vendég, a végelszámolásnál legjobb esetben ugyanott tartanának, mint most. Más a helyzet a ruhatisztítóknál. Legráfizetésesebb szolgáltatásuk a kilós mosás — nem véletlen: maszek mosoda nincs. De tény: a kisebb keresetűek otthon mosnak, vasalnak, akik tisztítóba járnak, azokat nem érintené olyan érzékenyen a húsz-harminc százalékos áremelés — két-három forintról lenne szó ám a Patyolat felbetegezhetne. Meglehet, volna egy átmeneti visszaesés, de aztán minden menne a saját kerékvágásában. A csávó bált legkönnyebben áremeléssel lehet kikerülni, ami a mosásnál valószínűleg indokolt is. Ez csak enyhítené a betegségi tüneteket, de nem csodagyógyszer. Most mondta, a fodrászoknál egyáltalán nem alkalmazható. Volna más megoldás is. Az Állami Fodrászatnak púp a hátán a feleslegesen felduzzasztott üzlethálózat, amelynek jelentős része elavult. Nincs pénz a nagy kedéíyek felújítására, még a frekventált helyen levő üzletek szépítésére, korszerűsítésére is alig jut valami. Alapvetően azért, mert a tengődő, veszteséges üzletek — ahol a vendég ritka, mint a fehér holló — százezreket visznek el. A Patyolat is jó vár helyen szívesen, lehúzná a rolót — ha tehetné, fölvállalom: közbelépünk. Bár tudom, hogy indokolt lenne a ráfizetéses boltokat bezárni, így mindkét cég kilábolhatna a válságból. Ám mi mégsem hányhatunk fittyet a lakossági érdekeknek. Ha csak pár száz ember jó közérzetéről van szó , máris mellettük tesszük le a voksot De nem vagyunk szemellenzősek. Mondok egy példát. A Petőfi Sándor utcai fordászüzlet ma az Állami Pénzverőé. A környéken több üzlet van — a Párizsi utcában, a Haris közben, a Felszabadulás téren —, hát beleegyeztünk: szabaduljon meg a veszteségestől. De önmagában nem elég indok, hogy kevés a bevétel. Az ellátás fontosabb. Teszem azt, ha egy-két utca választja el a Patyolat-fiókot a Ruhatisztító Szövetkezet boltjától, akkor a kettő közül a rosszabbul menő becsukhat — de szolgáltatás nélkül nem maradhat a környék, ezt nem engedjük. Az nemjárható út, hogy a hálózatok szűküljenek. Bővítés nincs — ez önmagában visszafogást jelent — legfeljebb az új lakótelepekre jut valami, de ahhoz szigorúan ragaszkodunk, hogy ami van, megmaradjon. ■ Erre mondom, mondják: ördögi kör. A követelmények gazdasági és ellátási oldalról homlokegyenest ellentétesek. Óhatatlanul irodalmi példa jut az eszembe: a szolgáltatókat, mint a krétai körben a gyermeket két anya is tépi, cibálja . . . Talán van valami megoldás. De mielőtt erről beszélnénk, megkérdem, hogy veszik tudomásul a gondok között a tipródó vállalatok, ha az új lakótelepeken meg kell jelenniük? A lakosság érdekében — Nem a hangulattól függ, itt nincs akarom, nem akarom, tetszik, nem tetszik. Már a lakótelep tervezésekor miénk a szó: milyen szolgáltatásokat javasolunk. Vannak bizonyos normáink. Legfeljebb annyi a változás, hogy szigorúan ügyelünk az alapterületre — semmi sem lehet elméretezett, túlságosan tágas. Létezik egy optimum. Takarékoskodni kell, vége a hatvanas évek bőségének. Így lesznek a szalonok helyett kisebb boltok — az ellátás színvonala ettől még nem csorbul. Aztán tapogatózunk, ki tud anyagilag beszállni? Valaki ráadja a fejét, ha nem, kijelöljük az ..üzembentartót”. Az építkezés a mi vállunkat nyomja, a költségeket nem varrjuk a nyakukba — elviselni sem tudnák. Csakhogy a mi lehetőségeink is megcsappantak, míg az ötödik ötéves tervidőszakban a szolgáltatásfejlesztési alapunk meghaladta a hatszázmillió forintot, a mostani időszakban csupán kétszázötvenmillió forint. Nagy különbség! Ebből hozzuk létre a „bútorozatlan albérleteket” — a többi már a ,,tulajdonos” dolga. Korábban ülés a berendezésekre is adtunk. Most más a helyzet, legföljebb kir százezerrel kalkulálhatunk. Létezik igénybevételi díj. Papíron. Elvben. Mert az esetek többségében államigazgatási határozattal elengedjük a „beugrót”, vagy igencsak névlegesen számolunk. Négyzetméterenként húszezret kérhetnénk, helyette ezret mondunk. Ha tudjuk, hogy a cég elbírja, l-Ia netii — hát jobb híján ingyen adjuk. Mindezt a lakosság érdekében tesszük. Mert még vannak ellátatlan területek, főleg a peremrészeken sok a fehér folt... — Az egészben csupán az a furcsa, hogy a maszek fodrászok életszínvonal ide, életszínvonal oda — még mindig ragyogóan megélnek, az a hír járja, alaposan meg kell „kenni” egy-egy jól menő kisiparost, hogy fodrászvagy kozmetikus tanulót vegyen fel. És a ruhatisztítók— igaz, nem mosnak — sem panaszkodnak, akik szépen dolgoznak, gyorsak és nyitvatartásban is alkalmazkodnak a megrendelőhöz — hiába dolgoznak eldugott mellékutcában, a kuncsaftok egymásnak adják a kilincset. Mert nevük, jó hírük van a szakmában. Mármár merész gondolat jár a fejemben . .. — Törekszünk a magánszektor bevonására. Vannak már közös kisipari felvevőhelyek. Most például a XIII. kerületben egy női szabó lesz a .,főnök”, ő megkapja a kerületi tanácstól a helybéli kisiparosok listáját — aztán szerződik azzal, akiben fantáziát lát má".diUki Cipésszel, optikussal, b. A "központban felveszik a megrendelést, átveszik a javítandó tárgyat — aztán továbbítják a munkát így mindenki jól jár. Mi is — hiszen a vállalkozó hozza a pénzt. A lakosság is nem kell százfele szaladgálnia, felkutatni az “-°,t működő kisiparosokat minden egy helyütt. Végül a maszkoknak is jó — az az o kirai.PikkK ilyen kezdeményezésekkel boldogan támogatjuk. Ám kevés a helyiség. De minden tanácsnál, ha van szabad terület az igazgatási osztályok mindig megkérdezik az ipari osztályt mire van leginkább szükség. Egy biztos ha Például cipész kopogtat a kérelmével, egy másodperci., sem tepelődnek. Égetően fontos, hogy legyen, aki megjavítja a lábbelit. Ha van választási lehetőségünk, mindig a szolgáltatásé, a javításé az elsőbbség. Ha pedig az előbb arra gondolt, a fodrászatot meg a ruhatisztítást ,.maszekosítani” kellene — ki kell ábrándítanom. Az Állami Fodrászat üzleteinek jó része nagy hodály, régi bérházakban, korszerett felszerelésekkel. Kinek kell! Csak falja a rezsiköltséget. Ha fele akkora volna, javulna a helyzet. Csakhogy senki sem bő- e! - nereslezkedik — nincs vevő a fel részre. Tudomásulkell venni az adottságokat. Nincs mód jó kis helyiségcserékre sem. És eggy ezerötszáz dolgozóval, kialakult hálózattal, felszereléssel működő Állami Fodrászatot nem lehet megsemmisíteni, fölszámolni Ez képtelenség. A Patyolat jellemzőse, hogy nagyüzemi kapacitásba és sok kis felvevőhelyre épült Van két nagymosoda. Csak a szalonok— ahol a munkát korszerű kis gépekkel, helyben végzik _ tudnának megélni. A tcipanmaradás receptje — Nem lehet minden utca zsákutca, nem lehet mindenfa tilalomra. Van közbülső megoldás is: a Patyolatot a tavaszi csúcsforgalomban a gazdasági munkaközösségek mentették meg, műszak után is derekasan hajtott természetesen anyagilag hol jártak —, de nem is volt fennakadás, nem kellett a vállalási határidőt nyújtani, mint a rétestésztát. És vannak egyéb vállalkozási tomnák is. Persze, ha felidézem, hogy annak idején a Patyolat milyen képtelen, teljesíthetetlenül szigorú szerződéses feltételeket szabott, nem csoda hogy egyetlen jelentkező sem akadt — akkor azt kell mondanom, a vállalat is ludas a kialakult helyzetben. Ebben van a talpon maradás receptje. De a Patyolat újabb versenytárgyalásai is alig hoztak eredményt. Ugyancsak egy kezemen megszámolom, hány fodrászüzletet sikerült bérbe adni. A szövetkezeteknél etalányelszámolás van — ez kedvezőbb, ott nagyobb is a mozgolódás. Nem is. a vállalatnál. Érthető, hiszen ki akar ráfizetni? Van itt mit felülbírálni, finomítgatni. A költségtérítésig üzemeltetési rendszer bevezetésével és elterjesztésével is rengeteget lehet megtakarítani. Ma még a dolgozó pazarol, herdálja a vállalat pénzét, de nem szórná, ha honorálnák, hogy jól gazdálkodik az anyaggal,az energiával. Jó dolog a Patyolat frontáttörése: ma már egyre több üzletébenárusít fonalat, pulóvert, ágyneműt, konyharuhát, meganyayi apróságot. Tessék követni az utat! A fodrászok, a kozmetikusok is árusítsanak. Persze, nem lehet ily módon minden üzletet nyereségessé tenni, de ha a veszteségek csökkenthetők — az is eredmény. ..Ne csak szolgáltass, kereskedj is” — és mentőöv, érdemes belekapaszkodni. Cseszik Gyöngy!