Magyar Hírlap, 1983. július (16. évfolyam, 154-180. szám)
1983-07-02 / 155. szám
■ , 7 . . MilGYflB HIRtflP A HÉT____________________ ' m3. július 2. szombat 5 y. Dr. Szirmai Jenőé, az OTP vezérigazgatójáé a szó Bizalom a takarékosságban Bonyolult, nehéz feltételek között él az ország, a gazdaság új fejlődési pályája a lehetséges keretekre szűkíti a felhalmozást. Napjaink első számú gondja az egyensúly megőrzése — ez külpiaci és belső viszonyaink azonos követelményei, továbbá az életszínvonal megvédése. A mértéktartó megítélés szerint is népgazdaságunk a II. világháború utáni időszak egyik legkeményebb próbajával gyürkőzik. Hogyan érint mindez egy sajátos — ám igen fontos, jelzésértékű — területnek, az Országos Takarékpénztárnak a működési feltételeit? Változott-e például az emberek takarékossági kedve? A kérdések — amelyekről dr. Szirmai Jenővel, az OTP vezérigazgatójával munkatársunk, Matkó István beszélgetett —, azért is érdekesek, mert hozzásegíthetnek bennünket az alaposabb helyzetértékeléshez. — A mai gazdasági helyet hogyan hat az OTP munkájára, illetve érez-e határozott fordulatot a takarékossági készségben amiatt, hogy tavaly mérséklődött a reálkereset? — Figyelemre méltó, hogy a szűkebb esztendők nem csökkentették a takarékossági kedvet, ám — s ez érthető — a betétek növekedése lelassult. Míg 1978 előtt a lakosság 100 forint pénzbevételéből 4—50 forintot helyezett el betétben, addig 1981—82-ben 3,70-et. Ez az arány lényegében változatlan maradt az idén. A másik igen lényeges tapasztalat, hogy erősödött a lakosság hitelek iránti igénye. A hitelállomány ára meghaladja a 140 milliárd forintot. A hiteleket elsősorban a lakásépítésre, -korszerűsítésre, a háztartások gépesítésére, tartós fogyasztási cikkek vásárlására kértek, kérik. A sok ezer kérelem elbírálásából, s a felsorolhatatlanul sok, összetett indokból kiderül: az emberek tudatosan beépítik céljaik megvalósításába a hitelt, hosszabb távra néznek előre. Ma már a lakosságnak mintegy 181 milliárd forintja van a takarékban. A pénzügyi kormányzat ezt a céltudatos takarékoskodást igyekszik elősegíteni: az utóbbi időben számosúj betétformával — takaréklevéllel, ifjúsági betéttel stb. — érdekeltté tette az állampolgárokat abban, hogy tartósan kössék le megtakarítható pénzüket Ez mindenki számára előnyös: az OTP újabb hasznosítható forráshoz jut, a betétes pedig magasabb kamathoz, illetve egyéb kedvezményekhez, melyek együttvéve a betétben elhelyezett pénze értékállandóságát is biztosítják. Maradjunk a lakásépítésnél, hiszen ebben főszerep jutott az OTP- nek. A kormányprogram szerint magánerős építkezéssel készül az új otthonok túlnyomó része — az idén — 76 ezerből mintegy 60 ezer. Van-e erre elegendő hitel? Nem kell-e egy időre — amint ezt a pletykák tudni vélték — a kritikus építőanyag-ellátás miatt átmenetileg leállítani a hitelezést? — Minden alapot nélkülöz ez a híresztelés, szó sincs hitelstopról. Ennek éppen az ellenkezője történt-történik: a takarékpénztár lehetőséget kapott, hogy a lakásépítéssel, -korszerűsítéssel, -felújítással kapcsolatos minden reális hiteligényt kielégítsen! Hangsúlyozom: a reális igényekről van szó. Erre a célra az idén minden eddiginél nagyobb öszszeg, mintegy 30 milliárd forint áll rendelkezésre. Ez a széles körű hiteltámogatás természetes és teljesen érthető, hiszen az említett kormányprogramnak az a célja, hogy segítse a magánerős építkezést. Mit mondanak erről a számok? Azt, hogy május végéig 11 milliárd forint hitelt már folyósítottunk. Ez az összeg 60 százalékkal meghaladja a múlt év első öt hónapjának hitelfolyósítását. Külön is megemlítem, hogy öt hónap alatt — a múlt év azonos időszakához viszonyítva — háromszor több, mintegy 19 ezer családi ház felépítésére engedélyeztünk kölcsönt. A tervek és a tapasztalatok ismeretében úgy számolunk, hogy az építési ütem nem, lassul. Ismétlem, a megalapozott hiteligényeket az év további részében is folyamatosan ki tudjuk, ki fogjuk elégíteni. Itt szólok egy érdekes és hasznos akciónkról, az ifjúsági garzonházépítésről, amelyet a tanácsokkal együttműködve folytatunk. A hatodik ötéves tervben ötezer fiatal családot juttatunk ily módon otthonhoz. Úgy tervezzük, hogy a fiatal házasok, miután megszületik a gyermekük, a garzonból továbbléphetnek, nagyobb lakást ajánlunk fel nekik, a garzont pedig újból hasznosítjuk. Általában pénzintézetünk a felépített lakások 60—70 százalékát a fiataloknak szánja. — De nem lesz-e túl nagy a hitelkiáramlás? Nem kelt-e feszültséget ez az ellátásban?! S a kérdés nem csupán az építőanyagokra vonatkozik ... — Tudatos politika eredménye a magánlakás-építés, amelyet többféle módon és eszközzel támogat a kormány, például kedvezményes hitellel, szociálpolitikai kedvezménnyel, olcsóbb telekkel stb. Szeretném hangsúlyozni a tudatosságot. Társadalompolitikailag helyes az a kialakuló gyakorlat, hogy az állampolgárok anyagi erejükhöz mérten maguk fedezik az otthonteremtés költségeinek adott hányadát, ezzel mérséklik az állam terheit. Az sem mellékes dolog, hogy e nagyon pozitív gazdaság- és társadalompolitikai program jó irányba tereli a keresletet, s hatással van a takarékoskodás céljainak meghatározására. — Ha már a tlit előzésnél tartunk, nincs sok baja az OTP-nek az elmaradó törlesztések miatt? — Nincs, mivel mindössze néhány száz olyan eset adódik egy évben, amikor perre kerül a sor a takarékpénztár és az adós között. Hosszú évek óta azt tapasztaljuk, hogy a hiteligénylők túlnyomó többsége józanul számol, mielőtt megjelenik pénztárunknál. Persze, azért nemkívánatos jelenségek is adódnak, különösért most, hogy megélénkült a lakáspiac. A többség, mint említettem, természetesen józanul számol, gondosan mérlegeli lehetőségeit, s ennek megfelelően választ olyan értékű lakóingatlant, amelyet 100 ezer forint vagy valamivel nagyobb összegű bankkölcsönnel megvehet. Ezeket a mértéktartó igényeket folyamatosan kielégítjük. — Ami viszont a megnövekedett hitelkérelmek intézését illeti — nem mondhatom, hogy ezt a feladatot könnyen elvégezzük. Számos fiókünk kénytelen túlórázni, hogy idejében elkészüljön az egyébként nagyon alapos és körültekintő hitelbírálatokkal. Ezért is tartjuk különösnek, hogy a lakosság, a sok-sok intéznivaló ismeretében, nem veszi igénybe a csütörtöki megnyújtott nyitvatartási időt. Ezzel együtt úgy vélem, hogy a takarékpénztáron nem fog múlni a magánerős lakásprogram sikere, hiszen munkatársaink nagyon szívesen és örömmel foglalkoznak embertársaink lakásügyeivel. — Váltsunk témát: a tapasztalatok szerint a pénzintézet nemcsak lakásokkal van elfoglalva. Hogyan alkalmazkodik az új gazdálkodási feltételekhez, például a kisvállalkozási ,,csomagtervhez”? Nyújtott-e, vagy nyújt-e több hitelt az OTP a kisiparosnak, kisüzemnek, a magánvállalkozásnak? — Igen, nyújtottunk ilyen célra hiteleket, s ez a ’ tevékenységünk állandóan és gyorsan fejlődik. A kisvállalkozási lehetőség megnyílásával élénk érdeklődés keletkezett. Csak tavaly több mint 350 millió forint hitelt adtunk magánvállalkozóknak gépvásárlásra, műhelyépítésre és más célra, így a magánvállalkozók hitelállománya a múlt évben mintegy 140 millióval emelkedett. Betétköveteléseik viszont lényegesen nagyobb összeggel, csaknem 400 millióval növekedtek. Mindebből Dr. Szirmai Jenő 1921. március 14-én született Kaposváron, munkáscsaládban, 1964-ben szerzett agrárközgazdász-diplomát. A munkásmozgalomba 1935-ben kapcsolódott be; a felszabadulás után Somogy megyében, majd néhány évig Komlón töltött be különböző pártos gazdasági vezetői tisztségeket. 1956 decemberében megválasztották az MSZMP Somogy megyei bizottsága első titkárává. 1963 áprilisától a Szövetkezetek Országos Szövetségének (SZÜVOSZ) elnöke, 196? novemberétől az Országos Takarékpénztár vezérigazgatója. Tz állami kitüntetés birtokosa, 1981- ben megkapta a Szocialista Magyarországért érdemrendet, az egyszerű viszonyszámból is kikövetkeztethető: a magánvállalkozások gyarapodása — túl azon, hogy valós szükségletet elégítenek ki, például a termelésben és a szolgáltatásban —, a pénztőke visszaáramlását is magával hozza: jelentős összegek a társadalmi újratermelés folyamatába kerülnek. — Erre legjobb példa a háztáji gazdaság. Megerősödésükkel — saját pénzeszközeikkel, illetve az OTP-től kapott hitelekkel — rendszeresen bővítik termelési alapjaikat. A cél a hústermelés, gyógynövény-, zöldségtermesztés fejlesztése, részben egyénileg, vagy állami gazdasággal, szövetkezettel, felvásárló, feldolgozó vállalattal, összefogva. Igen hasznos együttműködés alakulhat ki pénzintézetünk, az integrátor gazdaság és a háztáji között., Ugyanilyen megoldásokkal nyílik lehetőség a háttéripar bővítésére, ahol például egy-egy nagyvállalatot keresnek fogad el az OTP, és gazdasági munkaközösségnek, kisvállalatainak, kisszövetkezetnek nyújt hitelt. Az idén 19 esetben mintegy négymillió forintot adtunk gmk-knak. Magánvállalkozóknak a múlt év eleje óta 4,7 millió forintot hiteleztünk panzió létesítésére. Néha érdekes célok is előfordulnak , kértek már tőlünk hitelt aerobictornaterem építésére, teniszpálya létesítésére. Úgy vélem, hogy a hiány csökkentésére, a szolgáltatások fejlesztésére, de akár az exporttermékek előállítására a magánvállalkozóknak adott pénzeszközök megtérülnek a népgazdaságnak is — segítik általános céljaink megvalósítását. Mindezekre tekintettel kiterjesztjük, tovább bővítjük takarékpénztári tevékenységünket. — Tehát növelik a kisvállalkozásra fordítható hiteleket? — A célszerűség határáig igen, de mást is teszünk: tervezzük, hogy innovációs irodát, illetve leányvállalatot hozunk létre. A belső piacon hiányzó cikkek termeltetését, illetve a konvertibilis elszámolású exportot bővítő termékek előállítását kívánjuk fokozottan finanszírozni ilyen formában. Vagy úgy, hogy egyszerűen hitelt adunk, vagy pedig maga az OTP leányvállalata is belép társnak a vállalkozásba. Az erre szolgáló szervezet kialakításán most dolgozunk. És még egy gondolattal visszakanyarodva a lakásproblémákra — jelentősen bővíteni kívánjuk az ingatlanok adásvételét. Budapesten rövidesen megnyitjuk ingatlanforgalmi irodánkat, ahol telkek adásvételével foglalkozunk majd — együtt intézve ezt a hitelezéssel A VESZTEGLÉS jóllakott ember nem hisz az éhesnek — vallja egy makedón közmondás. Ez alighanem fordítva még inkább érvényes. A bizalom — gyaníthatóan szükségszerű — hiányát pedig történelme során számtalanszor sínylette meg az emberiség, mert a nincstelenek nem nyugodtak mindig bele sorsukba, a tehetősek viszont szinte sohasem mondtak le önként javaikról. Az ebből származó konfliktusok — mondhatjuk úgy is, hogy az osztályharc nemzeti és nemzetközi síkon érvényesülő megnyilvánulásai — szinte valamennyi igazságos avagy igazságtalan háborúban materializálódtak. Ám az, aki marxista eszmei talajon áll, vallja: nem törvényszerű, hogy ez így menjen az idők végezetéig. Időben nem esett távol egymástól az idei év két fontos nemzetközi szintű gazdasági tanácskozása, de Williamsburgot és Belgrádot a földrajzinál jóval nagyobb szemléleti távolság választja el egymástól. Egy sor tanulságos különbség jellemezte ugyanis az azonos témával, a világgazdaság helyzetével foglalkozó konferenciákat. Williamsburgban szűk körben folyt az eszmecsere a hét legfejlettebb tőkés ország vezetői között Belgrádban a lehető legtágabb keretben —az ENSZ csaknem valamennyi tagállama képviselőinek részvételével — tanácskoztak. Williamsburgban a leggazdagabbak exkluzív klubja ülésezett Belgrádban a részvevők kétharmada a szegények közé sorolható. Williamsburgban a tőkés világ stratégiájáról volt szó. Belgrádban a Nyugat a Kelet és a „harmadik világ” álláspontjai ütköztek meg. S míg Williamsburgban — a házigazda, Reagan amerikai elnök ügybuzgalma folytán — a politikai szempontok némileg háttérbe szorították a gazdaságiakat, Belgrádban ez utóbbira koncentráltak. (Amiből viszont nem következik az, hogy a Száva-parti kongreszszusi palotában elhangzottaknak nem lesznek politikai hatásai . ..) A hét tőkés ország (az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Japán, az NSZK, Olaszország, Franciaország és Kanada) csúcsértekezlete és az ENSZ kereskedelmi és fejlesztési konferenciája (UNCTAD) előtt egyazon „lecke” állt: miképpen lehet kijutni a válság hullámvölgyéből, illetve mi a teendő a világgazdaság érvényben levő mechanizmusával, melynek fogaskerekei évek óta vésztjóslóan csikorognak? A két tanácskozáson erre a kérdésre adott válaszok olyannyira különböznek, hogy kizárják a konszenzust, ami nélkül viszont nincs előrelépés. ■ Williamsburgból a fejlődő országoknak ugyanazt tanácsolták a vezető tőkés hatalmak, amit odahaza a saját munkanélkülieknek és szegényebb rétegeknek: legyenek türelemmel, amíg a legtehetősebbek sorsa nem fordul jobbra, s akkor nekik is jut valami. A tőkés elitországok vezetői az ismert lokomotív metafóra jegyében gondolkoztak. Eszerint az amerikai gazdaság a nagy mozdony, amely maga után hat kisebb gőzmasinát húz, ezek együtt pedig vontatják a világgazdaság adósságokkal és egyéb ballaszttal megrakott tehervagonjait. Akik az utóbbiakban ülnek, nem tehetnek mást, minthogy türelmesen kivárják, amíg a veszteglő „főmozdony” és vontatótársai elegendő „gőzt” gyűjtenek az induláshoz ... önmaguk és a fejlődők megnyugtatására. a Hetek azt állapították meg, hogy a „dolgok kedvezően alakulnak”, vagyis látható már a gazdasági válság hoszszú alagútjának a vége. Ezt a következtetést az infláció megfékezésére és egyes amerikai iparágaknál tapasztalható szerény fellendülésre alapozzák. Önként Menül is ide kívánkozik J. K. Calbraight neves amerikai közgazdász ironikus észrevétele: „A gazdaságpolitikában elég rfmko■H, hogy az óhajra épített szándék megelőzi a diagnózist.” Nem kevés szakértő szerint ugyanis a javulás jelei olyan vérszegények még, hogy mindenképpen kétesélyesek. A tapasztalható fellendülés kivezetheti a világgazdaságot a megújulás és a felfutás mezejére, de akár egy újabb válság szakadékába is taszíthatja. Az UNCTAD-tanácskozáson — bár senki sem vitatta legerősebb tőkés államok világgazdasági súlyát — a felszólalók többsége megengedhetetlenül leegyszerűsítettnek minősítette a tetszetős lokomotív képzetet. A Williamsburgból érkezett üzenetet Belgrádban úgy olvasták, hogy az a szép szavakon kívül vajmi keveset ajánl — és még kevesebbet, vállal — a világgazdaság bajainak orvoslására. Pedig azok nagyok és súlyosbodó tendenciát mutatnak. A fejlődő országok adósságállománya immár 700 milliárd dollár, s növekvőben van a csődjelölt adósok száma. Külön nehezíti helyzetüket, hogy hitelezőik — a fejlett tőkés országok — különböző protekcionista rendszabályokkal korlátozzák a fejlődő országok exportját, ami az adósság-visszafizetés fő forrása. Súlyosan romlottak a cserearányok a nyersanyagok és a késztermékek között. Míg 1960-ban egy tonna kávéért 37,3 tonna műtrágyát lehetett vásárolni, tavaly már csak 15,8 tonnára futott belőle. Ugyancsak 1960-ban egy tonna cukor árából 6,3 tonna kőolajat lehetett venni, manapság azonban már csak 0,7 tonnára elegendő. Egy tonna rézhuzalért 20 éve a szállító 39 röntgenkészüléket szerezhetett be, ma viszont csak háromra telik az árából. Ilyen versenyfeltételek mellett szinte reménytelennek tűnik több tucatnyi fejlődő ország kilábalása a nyomorból. Mindez olyan körülmények között történik, amikor az ENSZ Élelmezésügyi Szervezetének (FAO) adatai szerint évente 40 millió ember — köztük 17 millió gyermek — hal meg éhínség, illetve elégtelen táplálkozás következtében. A csodarecepttel adós maradt az UNCTAD-tanácskozás is, de — a korábbinál jóval reálisabb formában — megerősítette a 117 fejlődő ország követelését egy új és igazságosabb világgazdasági rend kialakítására. A hangsúlyt ezúttal nem valamiféle nemzetközi jótékonykodásra, hanem az észszerűségre, a közös érdekekre helyezték. Rámutattak egyebek közt arra, hogy a fejlett tőkés országokban 33 millió embernek nincs munkája és 500 milliárd dollárnyi értékű ipari kapacitás kihasználatlanul vesztegel. Az USA kivitelének 37 százaléka a fejlődő országokba irányul, s onnan származik a külföldi beruházásaiból adódó nyereségének kétötöde is. Ezért a méltányosabb feltételek melletti gazdasági együttműködés a fejlődőkkel nem tekinthető csupán „történelmi adósságtörlesztésnek” az egykori kolonialista (és jelenkori neokolonialista) kizsákmányolásért, hanem eleven kölcsönös érdeknek is. Figyelemre méltó megállapítást tett a belgrádi konferencián elmondott beszédében Robert Mugabe, Zimbabwe miniszterelnöke. Szerinte az új gazdasági világrend megteremtésének követelése — a fejlődők részéről — a jelenlegivel való széleskörűen elterjedt elégedetlenségből táplálkozik. „Egyetlen gazdasági rend sem istentől adott, hanem ember alkotása. Amit pedig az ember megalkotott, azt megszüntetni vagy megváltoztatni is képes ..Feltéve, persze — tegyük hozzá —, ha megvan erre a szándéka is. Nos, az UNCTAD-konferencia menete inkább arról tanúskodott, hogy a jelenlegi tőkés gazdasági rend megalkotni — és legfőbb hasznonélvezőik nemigen sietnek. Ez pedig azt jelenti, hogy tovább mélyül gazdagokat és a szegényeket eválasztó szakadék ... Jóllakott emberek és éhesek egyazon csónakban utaznak. Közösen kell ügyelniük arra, hogy fel ne boruljon a csónak. PÁLFI VIKTOR ! A