Magyar Hírlap, 1983. július (16. évfolyam, 154-180. szám)

1983-07-10 / 162. szám

6 1983.júliusig,vasárnap _____________________________tudósítások______________________________________________Magyar Hírlap A HAZAI KORKÉP kérdése ( 1) : Hány év az életfogytiglan? A múlt héten ítélte halálra a törökbálinti gyermekgyilkos apát a Pest megyei Bíróság. Toldi László egyszer már állt bíróság előtt, 1959-ben életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélték. Egy szűkszavú tudósítás nem vállalkozhat arra, hogy elemezze az esemény hátterét, a bűnösnek talált elítélt Toldi László helyzetét, tettének pszichológiai motívumait, az azonban biztosra vehető, hogy a férfi hasonlóan a huszonnégy évvel ezelőtti bűncselekményéhez, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt került ismét a bíróság elé. A laikus természetesen fölkapja fejét, ha valakit egyszer már emberölés miatt elítéltek — tehát a társadalomra különösen veszélyes, az erkölcsi normák szerint dönteni nem tud (Toldi 1959-ben a feleségét fejszével leütötte és fölakasztotta, tavaly pedig négyéves kislányára gyújtotta a lakást), magánéletének súlyos konfliktusait képtelen föloldani, bizonyos helyzetekben alkalmatlan a közösségi életre, hogyan kerülhet ismét az emberek közé. Utólag, a történtek ismeretében könnyű következtetéseket levonni, összefüggéseket felállítani, azonban a férfi első szabadulásakor, 1974-ben lehetetlen lett volna előre látni, vagy akárcsak sejteni, valószínűsíteni a tavalyi tragédiát, következetetni Toldi László jellemfejlődésére, lelki alkatára. Ennek ellenére dr. Gáli Lászlótól, az Igazságügyi Minisztérium főmunkatársától azt kérdeztük meg, hogyan szabadulhat az, akit életfogytig tartó szabadságvesztésre ítéltek? — Kétségtelenül kivételes a bemutatott helyzet, csupán két-három hasonló bűntett történt az utóbbi három évtizedben. Sajátos abból a szempontból is, hogy a jogszabályok megváltozása folytán és nem bírói döntéssel került annak idején szabadlábra ez a férfi. A Büntető Törvénykönyv megszületése előtt 1959-ben ítélték el először. A halálbüntetést kegyelem folytán életfogytig tartó szabadságvesztésre változtatták. Az 1961. évi 5. törvény az első kodifikált szocialista büntetőjog azonban nem ismerte az életfogytig tartó szabadságvesztést. A legszigorúbb büntetés a halálos ítélet, a leghosszabb szabadságvesztés pedig tizenöt év volt. Eszerint az, akit 1961 előtt életfogytigra ítéltek, az tizenöt év múlva szabadult. — Öt éve módosították a Btk-t. Ismét bevezették az életfogytig tartó szabadságvesztést. Mit jelent a gyakorlatban, ha valakit erre ítélnek? — Húsz évet biztosan fegyházban tölt. Ekkor döntenek arról, hogy feltételes szabadságra bocsátható-e. A nevelőtiszt tesz elsősorban javaslatot, ő az, aki legjobban megismerheti az elítéltet. Figyelemmel kíséri, milyen az elítélt bűntudata, bűnbelátása, változott, fejlődött-e a személyisége, s azt is megállapítja, hogy fölkészült-e az esetleges szabadulásra, milyen elhatározással vág ismét életnek. Ha kell, környezettanulmányt is végez, hol fog lakni, dolgozni a szabaduló, hogyan alakultak a családi kapcsolatai. Az intézeti tanács, a parancsnok is megvizsgálja a helyzetet, végül a büntető-végrehajtási bíró dönt. Tulajdonképpen a feltételes szabadulási eljárás szerint történik minden, azzal az eltéréssel, hogy az illető még tíz évig szabadlábon levő elítéltnek számít, tehát pártfogói felügyelet alatt áll, s eléggé szigorú magatartási szabályok irányítják az életét. Tekintve, hogy öt éve hatályos ez a rendelkezés, ilyen módon ez ideig még senki se szabadult. S. B. Nyári Akadémia Debrecenben Tanítanak — közlekednek Megyei tudósítónktól. A közlekedési morál kialakításában elsőrendűen fontos az emberek szemléletének, szokásainak, beidegződéseinek megváltoztatása. A közlekedési kultúra kialakítása pedagógiai feladat.. Az elmúlt években megmozdult a hazai állóvíz. Az érdeklődést jelzi, hogy nemrégiben életre hívták a Magyar Pedagógiai Társaság Közlekedéspedagógiai Szakosztályát. Az Országos Pedagógiai Intézet és az OKBT pedig Debrecenben megnyitotta az I. közlekedéspedagógiai nyári akadémiát. — Miért éppen Debrecenben rendezték? — kérdeztük dr. Angi Zoltánt, a Debreceni Tanítóképző Főiskola docensét. — Hajdú-Bihar megyében sikeres helyi kezdeményezések voltak, s a közlekedési nevelés eredményei feltűnőek. Nálunk, a főiskolán, 85 hallgató szerzett — jogosítvány után — közlekedési szakreferensi bizonyítványt. — Másutt nem ilyen jó a helyzet. Több oktatási intézmény vezetője jelezte a minisztériumnak, hogy nem látják a helyét, a szerepét a közlekedéspedagógiai oktatásnak. Nálunk ez speciálkollégiumként folyik, s ha valahol egy vezető nem érzi magáénak az ügyet, az általa vezetett intézményben olyan pedagógusok kapnak diplomát, akik már az első kiránduláson bajba kerülhetnek a közlekedésben járatlan gyereksereggel. — Ma már minden óvodában és iskolában van kijelölt közlekedési referens. Akkor mi a probléma? — Az óvónőknek, a tanítóknak és a tanároknak inkább van kedvük a nevelésnek ehhez az ágához, szakképzettségük ellenben alig. — Végül is mindenki mellé nem lehet közlekedési szakembert állítani... — Így van, valahol viszont el kell kezdeni a nevelést. Legelőször a pedagógusnál, hiszen ő tovább is adhatja a tudását. Ezért gyűltünk össze Debrecenben. Képmagnóra fölvettük az óvodai, az alsó tagozatos és a fölső tagozatos közlekedési foglalkozások tematikáját. Ezt láthatják a résztvevők. Megismertetjük őket a közlekedéspedagógiai kiadványokkal, az újdonságokkal. Ezzel is szeretnénk segíteni: a pedagógus ne csak tanítson, hanem tudjon is közlekedni. A diákok nyári munkájának problematikája nagy nyilvánosságot kapott a sajtóban, de a „dolgozni vagy pihenni?" a „miért nem, ha igen?" roppant komplex kérdésére végül is nem kaptunk megnyugtató választ. Üdítő volt ebben a nagy kánikulai bizonytalanságban annak a gyereknek a tegnap délelőtti rádiónyilatkozata, aki egyenesen a mikrofon szemébe mondta, mit is gondol ő a nyári munkáról? Történt ugyanis, hogy egy iskola lelkes igazgatója összehívta a tanulókat, mondván: itt a nagy alkalom, hogy ki-ki degeszre tömje a zsebét, hiszen a FŐKERT már 11 forintos óra- Egy szuszra Élet tanszék bért is hajlandó fizetni nekik a nyári szezonban. A várt ováció helyett anyagias hümmögés volt a válasz, mondhatni, a nebulókat nem rázta a lelkesedés. El is mondták a riporterbácsinak: ez a 11 pénz még arra sem elég ... Márpedig terveikhez vastag buksza kell, a Hi-Fi-torony, a moped nem két fillér. Végül előállt a már említett ebadta, és nem sokat teketóriázott, amíg kibökte: nem ezt kell csinálni, van más, jobban fizető munka is. Merthogy a maszek kocsi ötszörösét is fizeti a szóban forgó összegnek. Igaz, nem jelenti be őket, de ő ezzel nem sokat törődik, hiszen nem osztálylétszámról van szó, amely csak akkor jó, ha teljes. Sőt, ő már tudja is, kihez kell fordulni, majd nézzék meg a többiek, kinek lesz legelőször lemezjátszója. Azt hiszem, hiba lenne haragudni erre a gyerekre. Igaz, anyagias (mint körülötte annyian), ám élelmes (mint oly sokan), ellenben talpraesett (akad e hazában néhány), és jó, hogy többet akar (ki nem?). Végül is úgy látszik, ő nemcsak a földrajzórán figyel, hanem az élet iskolájában is éberen jegyzetel. (forró) Tűz a klímateremben Tűz keletkezett szombaton a Pamutnyomóipari Vállalat soproni gyárában. A munkások egy csoportja karbantartást végzett a klímateremben. A hegesztés közben kipattanó szikra gyúlékony anyagokat lobbantott lángra. A soproni tűzoltók rövid idő alatt megfékezték a tüzet, ám így is értékes berendezések, felszerelések égtek el, a gyors beavatkozás azonban sok milliós értéket mentett meg. A tűz okát, keletkezésének körülményeit, a kár értékét tovább vizsgálják. Samantha Moszkvában Oroszul köszöntötte pénteken a moszkvai repülőtéren az őt várókat Samantha Smith, az a 11 éves amerikai kislány, aki Jurij Andropov meghívására érkezett a Szovjetunióba. Samantha néhány hónappal ezelőtt levelet írt az SZKP KB főtitkárának, s kérte Jurij Andropovot, nyugtassa meg őt, hogy a Szovjetunió nem akar háborút. A kislány nem csupán részletes választ kapott levelére, hanem egyben meghívást is: az iskolai szünetben jöjjön el a Szovjetunióba, szüleivel együtt. A kislányt a repülőtéren nem csupán a szovjet újságírók faggatták: őt és szüleit egész amerikai tudósítócsapat kíséri. A szovjet sajtó, a rádió és a televízió bőséges terjedelemben beszámolt a vendég érkezéséről, s a nézők és olvasók nevében nagyon jó és érdekes üdülést kívánt a kislánynak. Vásárnaptár A rövidítések jelentése: országos állat- és kirakó vásár: (oák); országos kirakó vásár: (ok); országos állatvásár: (oá); autóvásár: (ov). Július 11., hétfő: Siklós: (oák); Szikszó: (ok). Július 12., kedd: Pétervására, Zalaegerszeg; (oák). Július 13., szerda: Csorna, Hajdúhadház, Tápiószecső (oák); Mezőcsát: (ok); Makó: (oá). Július 14., csütörtök: Ócsa, Tét: (oák). Július 15., péntek: Csenger: (ok); Szeged-Kiskundorozsma: (oá). Július 16., szombat: Mohács: (oák). Július 17., vasárnap: Cegléd, Heves, Kunszentmiklós, Mórahalom, Romhány, Tiszakécske: (vák); Tokaj: (ok); Ajka, Debrecen, Dunaújváros, Kaposvár, Kiskőrös, Kisterenye, Miskolc, Mohács, Nagykanizsa, Nyíregyháza, Orosháza, Pécs, Sopron, Szeged, Szolnok, Tatabánya: (av). Négy és fél milliós üzérkedés **— Csoda a Csengery utcában Manapság, amikor a tatarozások úgy elhúzódnak, hogy akár több új házat is lehetne építeni annyi idő alatt, a Fogyasztási Értékesítő és Beszerző Szövetkezetek Mezőgazdasági Termékforgalmazó Országos Közös Vállalat Csengery utcai központi épületét — valóságos csoda — egy hónap alatt újították föl kívül, belül. Mint hírlik, nem is roszszul. Ezért a munkáért igazán dicséret illethetné a szervezőt, a kivitelezőt egyaránt — mondhatja bárki, ám a történtek ismeretében jobb csínján bánni az elismeréssel. Fejőstehén A történet „főhőse” a többszörösen büntetett Pál István. A most 42 éves férfi tanult szakmája szobafestő, dolgozott is egy kisiparosnál, aki néhány esztendeje elvállalta a már említett épület belső festését. Pál ekkor ismerkedett meg a vállalat gondnokságának vezetőjével, Oláh Jánossal. A kisiparos és munkásai bizony lassan haladtak a munkával, s ezért Oláh fölbontotta velük a szerződést, és Pált bízta meg a tennivalók ellátásával. Az az „aprócska” tény, hogy Pálnak nincs iparengedélye, egyiküknek sem okozott gondot. Hogy a vállalat fizetni tudjon neki, gyorsan csekkszámlát nyittatott magának az egyik OTP- hivatalnál, majd megegyezett Öllő Imre nyugdíjas szobafestő és mázoló kisiparossal, hogy használhassa a bélyegzőjét. Igaz, az öreg úr iparengedélyét korábban 600 ezer forint adóhátralék miatt bevonták, de valahogy megmaradt a bélyegzője, amit át is engedett Pálnak. Az így „fölfegyverkezett” férfi azután megkezdte a munkástoborzást az egyik Dob utcai kocsmában. Ment minden, mint a karikacsapás. Pál embereket szerzett, ellenőrizte a munkájukat, fölvette a pénzt, fizetett. Nem is roszszul. És nyilván ennek volt köszönhető, hogy az alkalmi munkások gyorsan és viszonylag jól dolgoztak. A cég, pontosabban Oláh, nemcsak a központi épület tatarozását bízta Pálra, hanem üzleteinek fölújítását is. Másfél év alatt összesen körülbelül száz ember dolgozott Pálnak, aki közben még egy kisiparost, a 32 éves Kovács Istvánt is „beszervezte”. A fiatalember épp’ akkoriban lett maszek, nem is volt még nagyon tisztában a számlázással, így azt Pál készségesen átvállalta tőle, sőt később még Kovács nevét is aláhamisította a számlákra, melyek gyűltek szépen, ment a pénz — az adóközösség megkerülésével — Pál OTP- csekkszámlájára. A központi épület külső-belső tatarozása például 970 ezer forintba került, ebből 210 ezer volt Pál haszna, melyen testvériesen megosztozott Oláhval és Kováccsal. Közben magánosoknál, meg más helyeken is vállalt kisebb munkát, de a fejőstehén a FORT maradt. A vállalat elhatározta, hogy Budafokon egy romos pincerendszert átalakíttat raktárbázisnak. A feladatot Oláh kapta meg, aki a Bányászati Aknamélyítő Vállalattól kért árajánlatot. Az előzetes költségvetés, amelyet egy bányamérnök készített, több millióra rúgott. A munka elvégzésére bányászok vállalkoztak szabadidejükben, de avégett, hogy ki tudják fizetni őket, Oláh megkereste Pált, mert bízott a férfi ügyes számlázási manővereiben. Pál — nem tudni, hogyan — megszerezte egy törökbálinti kisiparos ismerősének bélyegzőjét, és tavaly márciusban meg is indulhatott a nagy munka. Pált bemutatták a bányászoknak, mondván: ő fizet majd nekik. Ez egy ideig meg is történt. A részszámlákra mindig több pénzt vettek föl, ebből jutott Pálnak és Oláhnak is. Pál március és július között 1 millió 313 ezer forintot vett föl, ebből 470 ezret fizetett ki a bányászoknak, akiknek egyébként akkor több mint 600 ezer forint járt volna. Az utolsó két számla összegét pedig egyáltalán nem kapták meg, bár Pál fölvette azt a pénzt is a bankban, s odaadta Oláhnak: fizessen ő. A brit mezőgazdasági minisztérium harcot hirdetett a vakond ellen. Becslések szerint ez az állatka évi kétmillió font kárt okoz a mezőgazdaságban. A vakondtúrások tönkreteszik a legelőket és megakadályozzák a silótakarmány erjedését, ha éppen egy silógödröt csapolnak meg. Éppen ezért kutatómunka folyik a leghatásosabb vakondölő módszer kidolgozása érdekében. Hogy hol — írja a New Scientist —, azt a minisztérium a világ minden kincséért sem árulja el, attól tartván, hogy bizonyos állatvédők azonnal ellenkampányba kezdenének a szorgos kis turkálók érdekében. Az egyik elképzelés az volt, hogy a járatokba egyszerűen sztrichninnel beszórt gilisztákat helyeznek. Ám a terv megbukott a vakondok magas fokú higiéniáról tanúskodó étkezési szokásain. Ezek az állatkák ugyanis mielőtt megennének valamit, gondosan dörzsölgetik, tisztogatják mancsaik között. Nekik a tisztaság tehát nemcsak fél egészséget, hanem életet jelentett. Ám a mezőgazdászok sem hagyták a dolgot annyiban. Úgy vélték, hatékony lesz a méreg, ha ráragasztják a gilisztára. Kétfajta ragasztót is kipróbáltak. A vakondoknak végeredményben egyik ellen sem volt kifogásuk, jóízűen fogyasztották el a preparált gilisztákat (a ragasztóban ezúttal nem volt méreg, hiszen nem akarták a laboratóriumi kísérleti állatokat elpusztítani, valószínűleg senkinek sem akaródzott új vakondot fogni helyettük). A zseniális ötlet ellen azonban az ugyancsak érzékenyen érintett gilisztáknak volt kifogásuk. Sérelmesnek találták a furcsa páncélt, s megtorlásul olyan nedvet izzadtak ki, amely részben oldotta a ragasztót. A kísérletek azonban változatlanul folynak tovább. S ha sikerre vezetnek, lehetséges — írja az angol ismeretterjesztő lap —, hogy hamarosan a ragasztós tubusokon a gyártónak fel kell majd tüntetnie: alkalmas-e készítménye gilisztaragasztásra. z. c. L T Amikor a tisztaság életet ment ^ —* Gilisztaragasztó Hitegette a bányászokat A bányászok többször is megkeresték a gondnokságvezetőt, hogy megkapják járandóságukat,de a férfi csak hitegette őket. Végül is a károsult dolgozók vállalatuk jogsegélyszolgálatához fordultak, s így fény derült a manipulációkra. Közben a törökbálinti kisiparost is érte egy kis meglepetés: kivetettek rá 800 ezer forint adót, hiszen a számlákon az ő neve és bélyegzője szerepelt. A VI. kerületi rendőrkapitányság nyomozása megállapította, hogy Pálék legalább négy és félmillió forintos üzérkedést követtek el. Ügyükben befejeződött a vizsgálat, és vádemelési javaslattal átadták az ügyészségnek. (borbás)