Magyar Hírlap, 1983. július (16. évfolyam, 154-180. szám)
1983-07-09 / 161. szám
u „ MflGYHR Hírlap__________________________^ 1 A NAP HÍREI_________________________________ma. JÚLIUS 9. SZOMBAT N Kedden melléklet az állami lakások eladásáról A Fővárosi Tanács tavasszal tárgyalta az állami lakások eladásáról szóló rendeletének előzetes elgondolásait, amelyeket a testület több hétig tartó, széles körű társadalmi vitára bocsátott. Ennek során mintegy félszáz intézmény és testület, illetve a fővárosiak ezrei mondtak véleményt az elképzelésekről. Az észrevételek nagy részét a jogszabályalkotó figyelembe is vették a végleges előterjesztés összeállításánál, amelyet a közelmúltban fogadott el a Fővárosi Tanács. Ebből az alkalomból kértünk meg néhány szakembert, hogy készítsenek közérthető áttekintést a témáról, s adjanak tájékoztatást a lakosságot leginkább érdeklő gyakorlati tudnivalókról. Így például arról, hogy milyen fizetési feltételekkel vásárolhatók meg a lakások, mi a teendő akkor, ha a bennlakó nem akarja megvenni a lakást, s kívülállónak értékesítik, mi lesz a házfelügyelők sorsa, miért a budai zöldövezet került eladási tilalom alá? Minderre keddi számunk nyolcoldalas mellékletében kapnak választ olvasóink. Pályázat A Vegyipari Dolgozók Szakszervezetének műszaki közgazdász szakosztálya, a Magyar Kémikusok Egyesülete és az Ipari Minisztérium pályázatot írt ki a közgazdasági tevékenységben rejlő szélesebb lehetőségek feltárására, műszaki-gazdasági szemléletű alkotó munka segítésére. A legfeljebb 20 gépest oldal terjedelmű pályázatok foglalkozhatnak a teljes kutatás-fejlesztési, beszerzési, termelési és értékesítési folyamattal, a vállalatok közötti kapcsolatokkal, vagy olyan vállalati-szintűközgazdasági területekkel, mint a piaci prognózis, készletgazdálkodás, anyagtakarékosság, bérezés, eszköz- és pénzgazdálkodás, hitel- és árpolitika. Bárki egy vagy több pályamunkával is részt vehet, egyenlő színvonal esetén előnyt élveznek azok a pályázatok, amelyek az elvi elgondolásokon túlmenően a gyakorlati megvalósítást is tartalmazzák. A jeligés pályázatokat a Magyar Kémikusok Egyesülete címére (Budapest VI. kerület, Anker köz 1., 1368), három példányban kell beküldeni 1983. október 30-ig. A túsz hangja Az olasz rendőrség és a biztonsági szervek nagy erők bevonásával nyomoznak Emanuela Orlandi elrablói után. Igyekeznek megállapítani, kik állnak az ügy mögött. A római ügyészségen csúcsszintű megbeszélést tartottak a nyomozásba bevont szervek vezető funkcionáriusai. A pénteki olasz lapok értesülése szerint a bírói szervek „abszurdnak” minősítették annak lehetőségét, hogy Agcát kicseréljék az Orlandi lányért. Egyesek szerint ez jogilag még akkor is lehetetlen volna, ha a pápa közbenjárására maga Pertini olasz köztársasági elnök sürgetné a merénylő szabadon engedését. A lapok vatikáni tudósítóinak értesülése szerint az emberrablók a napokban elküldték a Szentszéknek Emanuela magnótekercsre rögzített hangját. Záporok A ma estig várható időjárás, változóan felhős lesz az idő, helyi záporokkal, zivatarokkal. A szél csak zivatar idején erősödik meg. A legmagasabb nappali hőmérséklet 30 fok körül alakul. ÁRVIZEK. Továbbra is súlyos árvizekről érkeznek jelentések Argentínából. A tavaly október óta kisebb megszakításokkal tartó esőzések az ország történetében az eddig legsúlyosabb áradásokat idézték elő. A medrükből kilépett folyók a hatóságok becslései szerint eddig több mint egymilliárd dolláros kárt okoztak. Még tart a vizsgálatoa • Folyik a konverter helyreállítása Háromszáz szerelő és nagy számú önkéntes társadalmi munkás dolgozik nyújtott, illetve folyamatos műszakban a Dunai Vasmű konverter-acélművének helyreállításán. Mint erről korábban hírt adtunk, a nyolc napja történt üzemzavar tönkretette az üzem villamos kábeleit, berendezéseit és a konvertercsarnok négy tartóoszlopa is megroggyant. A 12 méteres acél tartópilléreket péntekre kicserélték és a betonkötéseket is megerősítették: az előzetes becslések szerint az elektromos szabályozó egységeket, vezetékeket ért kár értéke a két konverteregységnél együttesen meghaladja az 50 millió forintot. A termelés a Dunai Vasmű 1-es számú konverterében előreláthatólag július végén, a 2-es számú konverterben pedig további két hónap múlva kezdődhet meg. Az üzemzavar okainak kivizsgálása még tart. DIPLOMAOSZTÓ ÜNNEPSÉGET rendeztek tegnap az Eötvös Loránd Tudományegyetemen. A bölcsészettudományi kar 310, idén végzett nappali tagozatos hallgatójának Unger Mátyás dékánhelyettes nyújtotta át az okleveleket. Hatan vehették át kitűnő tanulmányaik eredményeként a kitüntetéses vörös diplomát. A végzettek közül 190-en középiskolai tanári, 120-an pedig bölcsészdiplomát kaptak. FINANCIAL TIMES-SZTRÁJK. Csütörtökön megszakadtak a Financial Times című brit gazdasági lap sztrájkoló nyomdászai és a munkaadók közötti tárgyalások, így az immár öthetes munkabeszüntetés folytatódik. A nyomdászok bérkövetelésük teljesítéséért indítottak sztrájkot. VÍZHIÁNY MIATT tegnap bezárták a tatai Fényes-fürdőt. A hosszas szárazság és a nagy meleg miatt a fürdőt tápláló mélyfúrásból a szokottnál jóval több vizet kell juttatni a város lakosságának, s ezért a fürdő medencéibe már nem jut belőle elegendő. JANKÓ JÁNOS-emlékkiállítás Békéscsabán. A százötven éve Tótkomlóson született Jankó János festőművésznek, a magyar karikatúra úttörő mesterének munkáiból nyílt emlékkiállítás tegnap Békéscsabán, a Munkácsy Mihály Múzeum nagytermében. AZ AIR FLORIDA amerikai légitársaság Kubába térített repülőgépe csütörtökön délután visszaindult Havannából az Egyesült Államokba. A gépeltérítő megadta magát a kubai hatóságoknak. Az utóbbi, években rendkívül szigorú büntetés vár Kubában a géprablókra: a legutóbbi ilyen esetek tetteseit a kubai bíróságok 12— 20 év börtönbüntetésre ítélték. A FÖVINFORM jelenti: fél szélességben lezárják július 11-én 8 órától az útpályát a Hegyaljai út és a Korompai utca kereszteződésében, kázbefektetés miatt. A munkálatokat másnap 15 óráig befejezik. Vllamospótló autóbuszok közlekednek július 9-ről 10-re virradó éjszaka 1.11 és 4.40 óra között a 6-os éjszakai villamosok helyett a Keleti Károly utcától a Moszkva térig, illetve a 49-es éjszakai villamosok helyett a Moszkva tér és a Déli pályaudvar között. SZENTENDRE MŰVÉSZETE címmel magyar képzőművészeti kiállítást nyitott meg az ankarai Állami Képzőművészeti Múzeumban dr. Fóti Iván magyar nagykövet és Kemal Gökce török idegenforgalmi és kulturális államtitkár. A kiállítást Isztambulban augusztus 1-től mutatják be. HÁBORÚS BŰNÖS. Egy manhattani körzeti bíróság olyan döntést hozott, miszerint megőrizheti amerikai állampolgárságát Boleszlavsz Majkovszkisz náci háborús bűnös. Majkovszkisz a II. világháború idején 20 ezer ember meggyilkolásában vett részt Szovjet-Lettországban. A szovjet hatóságok még 1965-ben kérték a bűnös kiadását, akit egy katonai bíróság jogerősen halálra ítélt. ÚJ TÉVÉÁTJÁTSZÓ ZALÁBAN. A televízió műsorvételének javítására új automata átjátszóállomás kezdte meg működését a hét végén a Zala megyei Becsehelyen. A környék legmagasabb pontján felállított erősítő Letenye térségében és a Mura-vidék falvaiban javítja a műsorátvétel minőségét. Az átjátszó egyelőre az egyes csatorna műsorát továbbítja. A BARBIE-CGY. A lyoni törvényszék pénteken elutasította Klaus Barbie-nak — a lyoni Gestapo egykori főnökének — szabadlábra helyezési kérését. Barbie ügyvédje arra hivatkozva kérte védence szabadlábra helyezését, hogy a bolíviai és a francia kormány állítólag csalárdul összejátszott, s így szállították Barbiet Franciaországba. Mindez — úgymond — ellentétes mind a francia, mind a nemzetközi joggal. Az elutasító határozat leszögezte: a Barbie által elkövetett bűncselekményeket nemcsak a francia, hanem a nemzetközi büntetőjog is bünteti, s e cselekmények elkövetőire nem vonatkoznak a kiadatással kapcsolatos szabályok. (X) A Szabadtéri Színpadok Igazgatósága közli, hogy a Hilton Dominikánus udvarban, a ..Halászlányok** című operában, a kiadott propagandaanyagtól eltérően Burletto szerepét Bándi János énekli. MAGYAR KIÁLLÍTÁS VARSÓBAN. Magyar művészeti kiállítás nyílt tegnap a varsói Műcsarnokban, a Zachetában. A tárlaton a székesfehérvári múzeum anyagából mutatnak be festményeket és szobrokat a lengyel közönségnek. A kiállítás ünnepélyes megnyitásán jelen volt Witold Nawrocki, a LEMP KB kulturális osztályának vezetője, Waclaw Janas kulturális és művészeti miniszterhelyetes. Részt vett a megnyitón Garamvölgyi József, hazánk varsói nagykövete. Makó és Jeruzsálem Aranyoskodik a nagyérdeművel a pénteki nyilvános rádiós lottósorsolás műsorvezetőnője. A heti nyerőszámokat ezúttal Makón húzták ki, így azután Makóról szóló Weöres-idézetekkel tarkítja mondandóját, és végül kedvesen kívánja, hogy ne kerüljön tőlünk oly messzire a szerencse, mint Makó Jeruzsálemtől. Aki, mint tudjuk, nem az alföldi település, hanem II. András királyunk vitéze e néven. És amikor a Szentföldre, Jeruzsálembe indult, Dalmáciában kissé többet ivott a jó erős helyi borból, majd mámorában az elstő sok tornyú városnál leborult,, hálát adni az Úrnak, hogy elvezérelte őt Jeruzsálembe. Pedig hát, hol volt még attól! Oly messzire, mint a műsorvezetőnő ismeretterjesztő szándéka. b. k. SOPRONI IFJÚSÁGI NAPOK. Tegnap megkezdődtek az idei soproni ifjúsági napok eseményei. Hétszáznál több résztvevőjét a városi fúvószenekar műsorral köszöntötte a Fő téren, majd a DIVSZ-induló hangjaira felhúzták az ifjúsági napok zászlaját. Ezt követően a Vasas néptáncegyüttes szórakoztatta a vendégeket. A hét végén is a fiataloké lesz az Ikva-parti város. SZÁLLODATÖRTÉNETI KIÁLLÍTÁST nyitott meg Stadinger István, a Fővárosi Tanács elnökhelyettese tegnap a Szabadsajtó úti Budapest kiállítóteremben. A kiállítást a hónap végéig tekinthetik meg az érdeklődők. A DEBRECENI DZSESSZNAPOK hagyományos eseménysorozatát az idén július 13. és 17. között rendezi meg a Magyar Rádió és a debreceni Kölcsey Ferenc Művelődési Központ. A bemutatók színhelye: a városi sportcsarnok, az Arany Bika-szálló Bartók-terme, a művelődési központ színházterme és a nagyerdei szabadtéri színpad. Merre járnak a magyar hajók? A MAHART tengerjáró hajóinak péntek esti helyzete: a Bodrog Trabzon (Törökország), a Csokonai Sulicn (Románia), a Tata Bejrút (Libanon), a Duna, a Körös és a Rába Reni (Szovjetunió), a Cegléd Milos (Görögország), a Somogy Port Szudán (Szudán), a Debrecen Rijeka (Jugoszlávia), a Hungária Sousse (Tunézia), a Budapest Casablanca (Marokkó), a Radnóti Amszterdam (Hollandia), a Vörösmarty Bangkok (Thaiföld), az Újpest Algirs (Algéria), az Ady Heroya (Norvégia) kikötőjében rakodik. A Herend a 42.05 fok É. és a 03.33 fok K. Jeddah (Szaúd-Arábia), a Hajdúszoboszló a 21.48 fok É. és a 17.07 fok Ny. Freetown (Sierra Leone), a Sajó a 36.30 fok É. és a 15.50 fok K. Reni (Szovjetunió), a Petőfi a 13.10 fok É. és az 54.40 fok K. Port Kelang (Malaysia) felé hajózik. A MAHART rádióval felszerelt folyami hajóinak helyzete: a Balatonfüred az 1356 fkm-nél (Jugoszlávia), a Cserhát a 2170 fkm-nél (Ausztria) lefelé, a Kaposvár a 823 fkm-nél (Románia), a Kecskemét a 821 fkm-nél (Románia), a Paks az 1485 fkm-nél (Magyarország), a Gyöngyös a 2035 fkm-nél (Ausztria), a Tatabánya a 2359 fkm-nél (NSZK), a Kőszeg a 2266 fkm-nél (NSZK) felfelé halad a Dunán. A Tisza Tulcsa (Románia), a Miskolc Lóban (Ausztria), a Szolnok Renn (Szovjetunió), a Dorog Bécs (Ausztria) kikötőjében áll. HERMAN KAHN, nemzetközileg is ismert amerikai jövőkutató csütörtökön, 61 éves korában New York egyik elővárosában levő otthonában elhunyt. Kahn alapította és elnökként vezette a jövőkutatással foglalkozó Hudsonintézetet AZ ESZTERGOMI HISTÓRIÁSOK című zenei, irodalmi bemutatósorozatot július 15—17. között szervezi meg az esztergomi idegenforgalmi hivatal, a városi tanács és a Közép-dunavidéki Intéző Bizottság. Az alkalomból neves hazai és külföldi együttesek „tudósítanak”, a zene és az irodalom nyelvén a XVI—XVII. századból. SZÁLLODAÉPÍTÉSI SZERZŐDÉS. A Danubius Szálloda- és Gyógyüdülő Vállalat és az osztrák Firma Bella Bauges GMBH — a Komplex Külkereskedelmi Válalat és a Kereskedelmi Beruházási Vállalat közreműködésével — előszerződést kötött a Danubius Sárváron létesülő Hotel Arrabone nevű szállójának építésére. Megállapodás született a Danubius tulajdonában levő keszthelyi Hotel Helikon kibővítésére is. NÉMET NEMZETISÉGI ÍRÓK a Magyarországi Németek Demokratikus Szövetségének rendezésében péntektől három napon keresztül Szekszárdon tanácskoznak. A találkozón, amelynek a Tolna megyei népfrontbizottság adott otthont, több előadás hangzitt el a nemzetiségi írók időszerű feladatairól. KÉTNAPOS AUTÓVERSENY kezdődik ma a Mátrában, emiatt időszakosan lezárják a 24-es főútnak a galyatetői elágazás és Parádsasvár közötti szakaszát. Az útlezárás szombaton 7 órától 16 óráig, vasárnapi 7 órától 15 óráig tart. Ez idő alatt Gyöngyösről Parád irányába és vissza Verpeléten keresztül lehet gépjárművekkel haladni. SZAKMUNKÁSAVATÓ. Ötvenöt ez évben végzett szakmunkást , esztergályost, maróst, köszörűst, géplakatost, szerszámkészítőt, erősáramú szerelőt, műszergyártót, karbantartót és villamosgép-szerelőt — avattak tegnap a Magyar Gördülőcsapágy Művek debreceni gyárában. A nagyüzemben immár 15 esztendő óta minden tanév végén ünnepélyes külsőségek között fogadják szakmunkássá a végzős ipari tanulókat. TEHERGÉPKOCSI-SZERENCSÉTLENSÉG. Negyvenöten vesztették életüket, amikor egy mezőgazdasági munkásokat szállító tehergépkocsi Törökország fővárosától, Ankarától 220 kilométerre vízmosásba zuhant. A halottak között öt gyermek van, a sebsültek száma 34. NEMZETISÉGI FIATALOK kulturális találkozója. Az anyanyelvi kultúra ápolására tegnap nemzetiségi fiatalok találkozója nyílt Békéscsabán, az iskolacentrumban. A háromnapos találkozóra mintegy 250 szlovák, német, délszláv és román anyanyelvű fiatal érkezett. A találkozó folklórműsorral zárul a Jókai Színházban. AZ OLAJEXPORT CSÖKKENÉSE miatt Szaúd-Arábia deficittel zárta az idei első negyedévet, amire 1978 óta nem volt példa. Az év első három hónapjában a szaúdi gazdaság 290 millió dolláros kereskedelmi mérleghiányt volt kénytelen elkönyvelni, szemben az előző negyedévi 6,4 milliárd dolláros és a tavalyi első negyedévi 14,5 milliárd dolláros többlettel. A BIZTONSÁGI ÖV kötelező használatának köszönhetően jelentősen javult a brit közutak baleseti statisztikája. A brit autóklub most továbblép, kampányt indít, hogy az új személygépkocsikban a hátsó ülésekre is beszereljék abiztonsági öveket — közölte a szervezet szóvivője. Végső búcsúMegyery Sáritól *Prntolnii il 'l'lr-n írnri úti temetőben vettek végső búcsút Megyery Sáritól, a Párizsban élt magyar írónőtől pályatársai, barátai, tisztelői. A koszorúkkal övezett sírnál dr. Keresztúri Dezső akadémikus, a Magyarok Világszövetsége, a Magyar Írók Szövetsége, az írótársak nevében búcsúzott az írónőtől, aki filmszínésznőként kezdte pályáját. A némafilm, majd a társasági újságírás egyik koronázatlan királynője volt — mondotta beszédében. Franciaországban is a szellemi élet élvonalába emelkedett. Mindvégig megtartotta kapcsolatát hazájával. Én is voltam jávorfácska című önéletrajzi írása, amely az 1980-as évek elején jelent meg ■nagyar nyelven, korának társasági életét, filmvilágát dokumentálja. Péchy Blanka művésznő olvasta fel azt a levelet, amelyet André Lang neves francia író, Megyery Sári férje írt, mivel idős kora, sérülése miatt nem jöhetett el. Megyery Sári hamvait — kívánsága szerint — hazai földben, édesapja sírjában helyezték örök nyugalomra. Bányászati ) alapítvány A Bányaipari Dolgozók Szakszervezete — a SZOT-tal és az Ipari Minisztériummal egyetértésben — bányászati alapítványt hozott létre a bányászati balesetekben életüket vesztett dolgozók családjának megsegítésére, a gyógyházak és rehabilitációs intézmények fejlesztésére, valamint a bányabiztonság fokozásához kimagaslóan hozzájárulók anyagi elismerésére. Az alapítvány induló vagyonához a bányaiparban dolgozók felajánlották egynapi bérüket. A bányászati alapítvány nyílt, így bárki hozzájárulhat önkéntes felajánlásával. Az állami és vállalati segélyek, valamint juttatások mellett a bányászati alapítvány kamatait használják fel a bányászözvegyek egyszeri vagy rendszeres segélyezésére, lakáshoz jutásának segítésére, illetve épülő lakóházának befejezésére. Az alapítvány viseli az árvák iskolai tanulmányainak költségeit is. Az alapítvány felhasználásáról, céljának megfelelő támogatások, díjak értékéről és a jogosultak személyéről a SZOT, a Bányaipari Dolgozók Szakszervezete és az Ipari Minisztérium közös bizottsága dönt. Az önkéntes hozzájárulás a Bányászati alapítvány 15 615 csekkszámlaszámon, az Országos Takarékpénztár Budapest, VII. kerület, Rákóczi út 86. szám alatti körzeti fiókjába fizethető be. Öttalálatos A lottó nyerőszámai A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a Makón megtartott 27. heti lottósorsoláson a következő számokat húzták ki: 47 50 57 67 62 A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság tájékoztatása szerint a 27. heti lottószelvények értékelése közben öttalálatos szelvényt találtak. A nyertes szelvény száma: 78 937 188. A lottószelvények értékelése még tart. A nyertesek Képes mellékletünk július 2-i keresztrejtvényének helyes megfejtését beküldők közül könyvutaványt nyertek : Budapesten: Czebe Valér, Kiss Istvánné — Olasz Mihályné — Szeghy István — Tóbiás Gábor. Vidéken: Dérczy Imre, Nyíregyháza — Geri Valéria, Nyíregyháza — Kalcsó Gyula, Balassagyarmat — Mádházi Istvánné, Miskolc — Várnai Lilla, Baja.