Magyar Hírlap, 1983. november (16. évfolyam, 258-282. szám)

1983-11-09 / 264. szám

Magyar Hiiubp HÉTKÖZBEN - TUDÓSÍTÁSOK 1983. NOVEMBER 9. SZERDA 9 TFT 1 . HÉTKÖZBEN Körkép a képlopásról y A legnagyobb rablások egyike Szombaton, a késő éjszakai órákban ismeretlen tettesek betörtek a budapesti Szépművészeti Múzeumba és elloptak hét nagyértékű festményt. Az itthon és külföldön óriási visszhangot és megdöbbenést keltett műkincsrablásról Garas Klára, a múzeum főigazgatója nyilatkozott Szőke Lászlónak, az MTI munkatársának. — Legértékesebb képeinkből loptak el — mondta a főigazgatónő. — Mindenekelőtt a két elrabolt Raffaello-kép, az Esterházy madonna és az Ifjú képmása felbecsülhetetlen értékű, annál is inkább, mert Ra£faello mű kevés lelhető fel a világ múzeumaiban. Mindkét kép a legutóbbi napokig a Raffaello-emmlékkiállításon szerepelt, s alig néhány napja került vissza állandó helyére. A többi eltűnt alkotás is az olasz reneszánsz legszebb festményei közé tartozik, a Tintoretto- és Tiepoloképek szintén rendkívül értékesek. A múzeumi veszteségek történetében ez a műkincsrablás a legnagyobbak közé tartozik, s talán nemcsak Európában. Ezért is kíséri olyan nagy figyelem és érdeklődés az eseményt. Vasárnap és hétfőn Bécsből, Rómából, Londonból és Berlinből sorra telefonáltak a Szépművészeti Múzeumba, nemcsak újságoktól és egyéb hírközlő szervektől, hanem a múzeumokból és hasonló társintézményekből is tudakozódtak, s a legnagyobb megdöbbenésüknek adtak hangot. A Szépművészeti Múzeumból ellopott alkotások valóban az európai és az egyetemes művészet legjelentősebb alkotásai közé tartoznak, s ezért is remélhetjük, hogy a nyomozóhatóságoknak a lakosság segítségével és a nemzetközi közvélemény segítségével sikerül visszaszereznie ezeket a az Állami biztosítónál érdeklődésünkre elmondták: a Szépművészeti Múzeum értékei nincsenek biztosítva, és ugyanez vonatkozik minden más állami múzeumra. Kivételt jelent, ha műkincseket külföldi kiállításra viszik, ilyen esetekben — a bevált nemzetközi szokások értelmében — általában a meghívó gondoskodik a biztosításról. Magyarországon jogszabály rendelkezik arról, hogy az úgynevezett költségvetési szervek vagyontárgyaikat csak a Pénzügyminisztérium engedélyével biztosíthatják. Fel és riasztóberendezésekkel védik a műalkotásokat. Mindazonáltal néhány kisebb lopás előfordult az utóbbi években. Kisebb méretű és kisebb értékű képeket vittek el, de ezeknek jórészét a francia rendőrség és az Interpol segítségével már sikerült megtalálni. A firenzei Uffiziben, ahol Raffaello Esterházy Madonnájának tellrajzvázlata van, szintén nagy megdöbbenéssel fogadták a budapesti lopás hírét. Az olasz tévéhíradó már bemutatta az ellopott műkincsek fotóit is, s valamenynyi olasz újság nagy címekkel hozta a rablás hírét. Informátorunk éppen a helyi újság, a La Nazione erről szóló tudósítását olvasta, amikor telefonon hívtuk. Krdésünkre elmondta, hogy az Uffiziben, szerencsére, nem fordult elő az utóbbi időkben lopás. Az ő múzeumuk sincs biztosítva, képeket. Külön szeretném hangsúlyozni: nagyon fontos lenne, hogy épségben sikerüljön nyomára bukkanni az alkotásoknak. A AZ ELRABOLT MŰKINCSEK JEGYZÉKE: Raffaello Esterházy Madonna: olajjal fára festett kép, mérete 28,5X21,5 cm, leltári száma 71, hátsó oldalán az Esterházy család pecsétje látható. A második kép Raffaello Ifjú képmása című, olajjal fára festett alkotása. A kép mérete: 54X39 centiméter, leltári száma 72, amely a kép hátoldalán van. A harmadik kép egy, Giorgione utánzója által festett, Giorgione képmásának vélt festmény, amelyet az ismeretlen festő olajjal papírra festett, majd fára ragasztott. A kép: 31,5X21,5 méretű, leltári száma 86. A negyedik és az ötödik: Tiepoloképek, amelyeket olajjal vászonra festettek a művészek. Az egyik kép: Mária hat szenttel címet viseli, mérete: 72,8X56 centiméter, leltári száma 651. A másik kép címe: Pihenő szentcsalád Egyiptomba menekülés közben. Mérete: 47,7X65 centiméter, leltári száma 6536. A hatodik és a hetedik kép Jacopo Tintoretto alkotása. Az egyik az olajjal vászonra festett Női képmás, amelynek mérete 38X33,3 centiméter, leltári száma 112. A második egy Férfiképmás, amelyet fára ragasztott vászonra, olajjal festett Tintoretto. A kép mérete: 44X39,2 centiméter, leltári száma: 114. Képek felbecsülhetetlen értéke miatt nehezen lehet elképzelni, hogy igazi gazdára találhatnak a festmények. Végül szeretném elmondani, csak akkor, ha külföldi műalkotásokból rendeznek kiállítást. Elektronikus védőberendezésekkel és riasztócsengőkkel védik a képeket, amelyek közül néhány — állapotától függően —, üveglap alatt várja a látogatókat. AKCIÓBAN AZ ALVILÁG. A hetvenes évek közepéről származó adatok szerint Olaszországban a biztosítótársaságoknak a képlopások miatt elszenvedett veszteségei már jóval felülmúlták az ország háborús kárainak mértékét, angliai hírek szerint pedig havonta 100 ezer font értékű műtárgynak kel lába a múzeumokból, magángyűjteményekből. Egy UNESCO- adat szerint 1975-ben a világon 34 ezer műkincsrablás történt, s az esetek többségében tucatnál is több tárgyat vittek magukkal a tolvajok. 1977-ben azután a rablások száma 26 ezerre esett vissza, korántsem biztató viszont, hogy 75 százalékukat Európában követték el. Mindent visznek, ami vihető. Képet, szobrot, ékszert, szóval mindent, ami jó befektetésnek bizonyul a beteg pénzek világában. A méret nem számít. Pompeji közelében például tizenkét freskó tűnt el nyomtalanul, falastul-mindenestül, nem sokkal később pedig egy másfél mázsás Siva-szobort a British Museumból. Se szeri, se száma azoknak az elrabolt műkincseknek, amiket évek óta reménytelenül keresnek a rendőrség és a biztosítótársaságok szakemberei Ugyancsak az UNESCO felmérése szerint 1973-ban valamivel több, mint 100 millió dollár értékű lopott műalkotás járta a zugkereskedelem csatornáit a nagyvilágban. Ha az Uffiziben nem is, a szintén firenzei Pitti-palota múzeumában négy-öt esztendővel ezelőtt előfordult lopás. A tetteseket, akik a környék lakói voltak, s „megrendelésre” dolgoztak, viszonylag hamar sikerült kézre keríteni. A bécsi Kunsthistorisches Museum képtárának szakembere szerint, ha a Szépművészeti Múzeum képeit elrablók ,,megrendelésre"’ dolgoztak, a nyomozó hatóságoknak nagyon nehéz dolguk hogy a múzeum a műkincsrablás ellenére is a megszokott nyitvatartási időben látogatható — fejezte be nyilatkozatát a budapesti Szépművészeti Múzeum főigazgatója. A Szépművészeti Múzeumból ellopott nagy értékű festményekkel kapcsolatos rendőrségi felhívásra eddig számos értékes lakossági bejelentés érkezett. A rendőrség továbbra is kéri, hogy akik a képekkel, illetve az említett tárgyakkal kapcsolatban felvilágosítást tudnak adni, értesítsék a Budapesti Rendőr-főkapitányság központi ügyeletét vagy bármely más rendőri szervet. Az ellopott festményekkel kapcsolatban fontos tudnivaló, hogy nem valamilyen nagyobb tárgyra, keretben levő festményre kell gondolni. Az ismeretlen tettesek a fára festett képeket a keretekből kiemelték, a vászonra festett képeket pedig borotvapengével kivágták, s a kereteket a helyszínen hagyták. A keretből kiszabadított festmények így kis helyen elférnek, a tettesek azokat valószínűleg összegöngyölíthették. A nyomozás eddigi megállapításai szerint feltételezhető, hogy az ismeretlen elkövetők száma két-három fő lehetett. A betörőtolvajok a helyszínt, az ottani körülményeket ismerték. Feltehetően fiatalabbak, vagy legfeljebb középkorúak. A bűncselekmény végrehajtásához saját, lopott, vagy bérelt gépkocsit használtak. Az ismeretlen tettesek a bűncselekmény elkövetésekor a helyszínen hagytak egy amerikai gyártmányú, speciális, több művelet végrehajtására alkalmas csavarhúzót, egy műanyag zsinórt és egy műanyag zsákot. Kens-festményüket öntötte le sósavval egy elmebeteg. A képet természetesen restaurálták és újból kiállították, bár a rongálás nyomait nem sikerült teljesen eltüntetni. A hasonló esetek elkerüléséért képeiket üveg alá helyezik. S hogy a védőüveg ne akadályozza a látogatókat a műkincsek élvezetében, tükrözésmentes üveget használnak. Az igazgató azt is elmondotta, hogy a múzeumban éjjel-nappal riasztóberendezés működik. A műkincsek az állami múzeumokban nem biztosítják, az esetleges károkat az állam téríti meg. Telefonon sikerült kapcsolatot teremtenünk néhány neves európai múzeummal, a párizsi Louvreral, a firenzei Arlizi-képtárral, a bécsi Kunsthistorisches Museummal és a müncheni Alte Pinako-A párizsi Louvre-ban Mademoiselle Amagneux mindenekelőtt együttérzéséről és sajnálatáról biztosította a Szépművészeti Múzeumot, s természetesen a magyar közönséget is. Elmondotta, hogy a Louvre, mint állami múzeum nem köt biztosítást a képekre, ezek védelméről az állam gondoskodik. Jóllehet, a kiállított tárgyak nincsenek üveglap alatt, biztonságuk mégis jónak mondható. A múzeumban „ ugyanis elektronikus rendszerekbekkel. Ana voltunk kíváncsiak, mit szólnak a budapesti műkincsrabláshoz, s milyen biztonsági, illetve, biztosítási módszereket alkalmaznak a leggyakrabban a műkincsek védelmében, lesz. Mint mondotta, tudomása szerint festményük az elmúlt évtizedekben nem tűnt el, a múzeum fegyvertárából viszont loptak már. A Kunsthistorisches Museum sem biztosítja műkincseit, de korszerű biztonsági rendszert itt is alkalmaznak. A müncheni Alte Pinakothek igazgatója, Prof. Dr. Steingräber elmondta, hogy lopás a múzeum történetében nem fordult elő. Néhány képüket viszont megsértették. Legutóbb például egyik Ru- 222-804 NEM AZ EGYIK leltári számot lopták el, hanem a másikat. A képrablásról kiadott első közlemények ugyanis — A Hét a többi között — még a Szent családról készült Vecchio-festmény körözték. Aztán változott az „ábra”, illetve a közölt leltári szám, illetve a kép ... Talán még jól is jártunk, hisz nem a Vecchio-kép, hanem „csak” egy jelzetlen tanítvány feltételezett Giorgone-képmása a tétel. S miközben örvendezünk , csodálkozunk: például azon, hogy miként lehetséges egy eltérő méretű csoportképet és egy portrét összetéveszteni? Tudósítóink voltak: Borbás Katalin, Berkó Pál, Járai Judit, Karcagi Katalin és Vincze Péter. A hét jogszabályai HETI MUNKAIDŐ, VÁLTOZOTT MUNKAKÉPESSÉGŰ TÉESZ-TAGOK, TANÁCSI FELADATOKKAL KAPCSOLATOS IRÁNYELVEK Már hírt adtunk arról, hogy a Minisztertanács határozatokat hozott a heti 40 órás munkaidő kiterjesztéséről.. Figyelemre méltó már a vonatkozó jogi szabályozás formája is. Az említett fejlődés jogi lehető-ségét egy rövid minisztertanácsi rendelet nyitja meg, amely a tárgyalt kérdésben megváltoztatja a szabályozás eddigi rendjét. Főszabályként kimondja, hogy a munkáltatónál irányadó általános munkaidő — külön jogszabályok keretei között a kollektív szerződés, illetőleg a munkaviszonyra vonatkozó más szabály írja elő. E rövid tételnek két hangsúlyos része is van. Egyrészt kiemelendő, hogy az általános munkaidő megállapítása munkáltatónként egyedi aktus. Másrészt az érdemi szabályozást átutalja a kollektív szerződésre. Ennek alkalmazkodnia kell a külön jogszabályok kereteihez, az előírt feltételek kialakítása és maga a döntés azonban a helyi gazdasági vezetőkre és a kollektívákra hárul. A fentiekhez képest már csak hézagpótló szabállyá vált az a rendelkezés, hogy a külön jogszabályban nem említett esetekben az általános munkaidő heti 42 óra. Ugyanez a rendelet hasonló indítékokból a kollektív szerződésre utalja azok körének részletes meghatározását, akik a bányászatban rendszeresített pótszabadságra munkakörüknél fogva jogosultak. Kimondja , továbbá, hogy a magasabb vezető állású dolgozók mellett a vállalat igazgatóhelyettesének is évi 5 munkanap pótszabadság jár [36/1983. (X. 27.) Mt. sz. rendelet, Magyar Közlöny 49. sz.]. Egyidejűleg a Minisztertanács két külön határozatban nyitotta meg az utat a rövidebb munkaidő bevezetése előtt. Az egyik határozat az iparban és az építőiparon a heti 40 órás munkaidő kiterjesztéséről szól. Ezt 1984. január 1-től lehet bevezetni, ha a vállalat az előírt feltételeket teljesíti. A feltételek lényege, hogy a munkaidő csökkentését saját erőből, a gazdasági eredmények csökkenése nélkül kell megvalósítani, biztosítva a feladatok zökkenőmentes ellátását, a lakossági szükségletek kielégítésének folyamatosságát. E célok érdekébena szakszervezet munkahelyi szervével közös programot kell készíteni. Ezt a kollektív szerződéshez hasonló módon a dolgozókkal meg kell vitatni. A másik határozat az államigazgatási és igazságszolgáltatási dolgozók 40 órás munkahétre való áttéréséről szól. Ezt a munkaidőt 1984. március 5-től kell bevezetni. Alapvető feltétel az ügyintézés zavartalanságának és folyamatosságának biztosítása. A lakosság ügyeinek intézésére fordított (félfogadási stb.) időt ezért nem lehet csökkenteni, s azt a lakosság igényeinek megfelelően kell alkalmazni 11044 és 1043 1983. (X. 27.) Mt. sz. határozat: Magyar Közlöny 49. sz.]. Egyetlen témakörben módosult a mezőgazdasági termelőszövetkezetekről szóló törvény miniszteri szintű végrehajtási rendelete. Ennek előzménye, hogy részletes szabályozást nyert a megváltozott munkaképességű dolgozók újbóli munkába állítása és a nekik folyósítható jövedelemkiegészítés, illetőleg átmeneti jövedelemkiegészítés. A mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter ezeket az általános rendelkezéseket egészíti ki a szövetkezeti viszonyokhoz való alkalmazkodás jegyében, így kimondja, hogy a megváltozott munkaképességű tagnak azokra a napokra jár jövedelemkiegészítés, amelyekre részesedést kapott. Ezt havonta utólag kell folyósítani. A tag kérésére, vagy a rehabilitációs megbízott kezdeményezésére megállapított kiegészítést a betegségi és szülési segély szempontjából munkadíjként kell figyelembe venni. E rendelkezéseket 1983. július 1-től — tehát visszamenőleg — kell alkalmazni [20 1983. (X. 27.) MÉM sz. rendelet, Magyar Közlöny 49. sz.]. A Tanácsok Közlönyének 21. száma a lakosságot is közvetlenül érintő két fontos irányelvet közöl. Az egyik az ÉVM által kiadott irányelv a nagyközségek várossá nyilvánítására pályázatok elkészítéséről és elbírálásáról szól. A másik az érintett miniszterek közös irányelve a tanácsi telekgazdálkodás feladatainak végrehajtásáról. Részletekbe nem bocsátkozunk, elsősorban azért, mert a telekgazdálkodásról szóló új jogszabályok részletes ismertetésére rövidesen külön visszatérünk. Azt azonban mindkét irányelvről meg lehet jegyezni, hogy a növekedő tanácsi feladatok ellátásához mind nagyobb szükség van a helyi erők mozgósítására, a tanácstagok aktivitására, a helyi lakosság tüzetes tájékoztatására és segítségére. " Mérlegen a bérgazdálkodás ^C 33] [7^ Erőtlen ösztönzés Keddi ülésén a Fővárosi Népi Ellenőrzési Bizottság értékelte a budapesti iparvállalatok és szövetkezetek bérgazdálkodásáról és bérpolitikájáról folytatott vizsgálat tapasztalatait. A széles körű ellenőrzés hét kerület 25 gazdálkodó egységére terjedt ki; ezekben összesen 35 500 dolgozót foglalkoztatnak. 1983. január 1-ig mindenütt bértömeg-szabályozással gazdálkodtak, az év elejétől — a módosított bér- és keresetszabályozási rendszernek megfelelően — tértek át a bérszínvonal-szabályozásra. A bérgazdálkodás, a bérpolitika alakulása mellett arról érdeklődtek, hogy a vállalatok korszerűsítették-e belső érdekeltségi rendszerüket, ösztönzik-e a magasabb teljesítmények elérését. A tapasztalatok azt bizonyítják, hogy a vállalatok egyelőre óvatos bérpolitikát folytatnak. A bérfejlesztés mértéke az elmúlt év azonos időszakához képest csökkent, a legtöbb helyen az első félévben még a reálisnál is alacsonyabb fejlesztést terveztek. Általános jelenség, hogy a vállalatok, a szövetkezetek nem korszerűsítették belső érdekeltségi rendszerüket. A belső egységek között szinte mindenütt a létszám, vagy az érvényben levő bérek arányában osztják fel az öszszegeket, s a bérfejlesztés elsősorban a munkaerő megtartásának eszköze. Kevés helyen alkalmazzák a teljesítményektől függő differenciálást, a munka szerinti elosztást. Figyelemre méltó, hogy a vállalatoknál csökkent a teljesítmények ösztönzését szolgáló mozgóbér aránya, mert az erőteljes munkaerő-elvándorlás miatt mindenütt elsősorban az alapbérek növelését szorgalmazzák. A népi ellenőrök hangsúlyozzák: a módosított bér- és keresetszabályozás féléves tapasztalataiból még nem vonhatók le messzemenő következtetések. Kedvező változás, hogy kezd háttérbe szorulni a bázisszemlélet, ugyanakkor a vállalatok, a szövetkezetek még mindig nem kényszerülnek kellően érdekeltségi rendszerük korszerűsítésére.