Magyar Hírlap, 1984. január (17. évfolyam, 1-25. szám)

1984-01-08 / 6. szám

8 1984. JANUÁR 8. VASÁRNAP MAGYAR HírlaP CSALAD - TUDÓSÍTÁSOK Hatgyermekes apa Nem kérek, inkább dolgozom „A családi pótlék, valamint a gyerme­kes családoknak juttatott közvetett tá­mogatások, mint a gyermekek számára alapvető fogyasztási javak ártámogatása, vagy a gyermekgondozó intézmények fenntartási költségeinek a társadalom egé­szére való hárítása a gyermekkel járó csa­ládi terhek csökkentését szolgálja. Arról azonban nincs szó, hogy a társadalom a gyermek eltartásának teljes költségeit ma­gára vállalhatná; erre más országokban sem találunk példát. A gyermek ezért mindenképpen csökkenti az egy főre jutó családi jövedelmet és anyagi áldozatvállalással jár, amire fel kell készülni a házaspárnak.” (Cseh-Szombathy László) Sokgyerekes anyát kerestem Mezőberé­nyben, férfit találtam, s ha így hozta a véletlen, legyen ez egyszer az apáé a szó. így kerül­tünk beszélgetésbe Horváth Ist­vánnal: úgy kezdtük, hogy szám­ba vettük a gyerekeket. — Egyedül dolgozom, az asz­­szony itthon van, mert a kiseb­bik lányom, az Ibolya szíves, szív­beteg. No, van az Ibolya, meg a nagylányom, ő most vizsgázik, pincérnő lesz, a nagyfiam bánya­lakatosnak tanul, s van még há­rom kicsi. Az ikrek kilenc éve­sek, Zolika a legkisebb, így van öt... vagy mit mondok, hat, na, hat — szánt végig a haján (mikor kezdett őszülni, kérdem később, haha, mondja, régen, minden gyerek rátett egy kicsit) — négy fiú, két lány, az hat. — Mennyit keres? — Négyezer forintot. Huszon­hét éve vagyok hegesztő-lakatos. Hallgatok. Négyezerben a nyolc, az ötszáz forint. Meg a családi pótlékok. Ibolya után a megemelt családi pótlék, segélyek innen­onnan, a végösszeg hétezer-négy­százötven forint, nyolcfelé, az még mindig ezer alatt van. Hogy él meg nyolc ember ennyi pénz­ből?­­— Hát szűköcskén vagyunk. El­megy az asszony húsért, mert akar egy kis töltött káposztát, azt szeretik nagyon mindnyájan, hát utána bizony meg kell nézni, mit vesz legközelebb. Dolgozom mun­kaidő után is, sokszor késő es­tig. Mondják is a szomszédok, hogy na, virít az öreg, merthogy hegesztek. Így élünk szép lassan. Beteg nem szoktam lenni, kicsit, ha megfázom, majd kiizzadom. Horváth István elmúlt negyven­éves. A tanácsnál nemigen lát­ják, nem megy könyörögni bárki elé. Mert ha megilletné is, amit kér, a kérés könyörgés számára. — De ott akarom kezdeni, hogy tizenkét éve, mikor meghalt az apám, akkor jöttünk Köröstar­­csára lakni Pestről. Megörököltem a portát, a testvérek úgy döntöt­tek, legyen az enyém, mi vagyunk a legszűkebben. Akkor volt há­rom gyerek. Jött a belvíz, tönkre­tette a házat, rendbe kellett ho­zatni, még most is fizetjük az OTP-t utána. Hogy lehet megél­ni? Ahogy megismerték az em­bert, egyre többet bíztak rá. Itt dolgozom a mezőberényi pamut­gyárban. Azt tudom mondani, erős szakma ez, de amit rám­bíztak, megcsináltam. Most már tudják: ha munka van, a Pista kapható rá. — Mert úgy élünk, hogy én nem szeretek kérni, inkább dol­gozom. .Van a kert is, hatszáz négyszögöl, megterem rajta, ami kell. És a három hízó, az is mun­ka. Most szombaton vágtunk, az elég lesz­ vagy három hétig, ki­csike volt, mázsányi. — Van ideje, ereje szórakozni, olvasni? — Nemigen. Négykor kelek hajnalonta.­­Mikor hazaérek, vár itthon a munka. Megnézem a tv­­híradót, aztán elalszom. A gye­rekek el-elmennek moziba, ide­­oda. Nekem az a legjobb öröm, hogy megyek haza, ezek meg ott nyüzsögnek valahányan, ó, hát az ... é­s csak a szemén látni, mit akar mondani. — Miért nem megy jobban fi­zető helyre? — Ebben a faluban? Hova? Meg aztán jó ember a főnö­köm, én megszoktam itt, en­gem ismernek itt. Nincs a vérem­ben a vándorlás, nem megyek. Horváth István föl akarja ne­velni a hat gyerekét. Vagy dol­gozik éjjel-nappal, vagy ... Nincs vagy. Cseri István Mire költjük a pén±t?van Mire költjük a pénzünket? — ezt vizsgálta a Központi Statisz­tikai Hivatal, egyik felmérése. Megállapításaik szerint — 1980- ban — a fizikai foglalkozásúak összes kiadásának harmada m­ent el élelmiszerré, a szellemi foglal­kozású fiatalok viszont kiadása­iknak , csak 29 százalékát fordít­ják táplálkozásra. (Igaz, ez az összeg abszolút számokban na­gyobb.) Ez utóbbiak többet költe­nek tejre, zöldségre, míg az előb­biek többet adnak ki zsírra, ke­nyérre. A fizikai munkások az idő előrehaladtával egyre na­gyobb hányadot fordítanak élel­miszerre, a szellemi foglalkozású­ak kiadásai között viszont csök­kent az erre szánt összeg. Élve­zeti cikkekre is a fizikai foglal­kozásúak adnak ki többet, ru­házkodásuk azonban nagyjából kiadásaik tíz-tizenegy százalékát viszi el. Lakással kapcsolatos közvetlen, kiadásokra, építésre, ingatlanvá­sárlásra legtöbbet — az összes kiadásaik húsz százalékát — a szövetkezeti parasztsághoz tarto­zó fiatalok fordítják. A fiatal munkások 14 százaléknyit, a fia­tal szellemi dolgozók 12 száza­léknyit költenek kiadásaikból la­­­kásra. Amit nemcsak az tesz ért­hetővé, hogy a városokban van lehetőség olcsó bérlakáshoz jut­ni — ez ugyanis csak egy szűk és egy le szűkülő csoport­­számánk­ra lehetséges —, hanem­ inkább az, hogy­ a' drágább városi'építkezés elérhetetlen sok lakással nem rendelkező fiatal számára. A vizs­gált fiatalok között az egygyer­mekesek harmadának, a kétgyer­mekesek és a gyermek nélküliek ötödének nem volt lakása (az ada­tokat módosíthatja, hogy nem vették számításba a szülőkkel együtt élő családokat),­ így érthe-­­ tő, hogy az egy- és kétgyermeke­sek jóval többet költenek lakás­­szerzésre, míg a három- és több­­gyermekesek sokkal nagyobb ösz­­szeget szánnak élelmezésre és ru­házkodásra. Igaz, általában a nagycsaládosok lakásai a legke­vésbé komfortosak és a legzsú­foltabbak, egy szobában átlago­san hárman laknak, s lakásaik­nak csak alig több mint harmada fürdőszobás, tartós fogyasztási cikkekkel is ezek a háztartások vannak a legkevésbé fölszerelve. (1.) E­ ly­­óta korhol anyám, írd •*­ csak össze, mire mennyit költöttél egy hónapban! Oka csak annyi rá, hogy — még mindig — rendszerességre ne­veljen, jóllehet a fizetés előtti napokban csörög még — in­­­kább a véletlen műveként — néhány garas a zsebemben. Nos, anyám viszont pontos ki­mutatást készít, írja a bevé­teleket, kiadásokat, mindig tudja, hogyan áll. Hónap ele­jén a pénz különböző boríté­kokba kerül, onnan vándorol aztán a pénztárcába, majd a boltoshoz, ide-oda. Jelszava annyi, hogy aki figyelemmel kíséri a bankók útját, az szükség esetén meg is tudja őket állítani abban a nagy áramlásban. Anyám tehát a háztartás alapjait akarja, be­lém sulykolni — jobb későn, mint soha. Mert e tárgykörben nemcsak a szakszerű tányér­mosó technika, a megfelelő borítékolva klopfolóhasználat vagy a hús­leves fűszerezésének elsajátí­tása a fontos. Az ifjú férj például jártas a konyhaművészetben, de szor­gos az alantasabb konyhai munkák elvégzésében is. A pénzzel azonban — amely ese­tében szerencsére nem csur­­ran-cseppen, hanem dől hoz­zá — igen nagyor­on bánik. Tavasszal válóperre hivatalos. Más: az értelmiségi fiú és lány egymás szájából veszi ki a szót, amikor azt mesélik, hogy lassan végére járnak az ahavi jussuknak, bár még az első dekád sem telt el. Jóked­vük felhőtlen, tehetős szülők húzzák ki őket rendszeresen a bajból. Nem kell ahhoz családkuta­tónak lenni, hogy megállapít­hassuk, az átlagos fiataloktól mi sem áll távolabb, mint hogy törődjék a háztartással, egyál­talán, tudja," mi fán terem, is­merje költségeit, technikáját. Mentség a jelenségre, hogy az átlagos szülőhöz sem áll közel a gondolat, hogy gyermekét bevonja az effajta munkába. Úgy is fogalmazhatunk, hogy a család óvja a csemetét. Per­sze nem mindegy, mitől véd és mennyire. Például nem érdemes óva­kodni annak a képességnek ki­­fejlesztésétől, ami alapján az értékek megítélhetők. Mi a jobb: két lábbal a földön áll­va dönteni dolgainkról, s ta­lán szűkíteni az életet vagy szivárványként a magasban le­begve egyszer csak rájönni, hogy ez az állapot lehetetlen, ilyen nincs. Mert ha néha si­kerül is valakinek a bűvész­­mutatvány, az nem jelenti azt, hogy ez a törvényszerű, Sz. A. így látjuk mi Kollégám kacagva olvas föl egy részletet egyik képes hetila­punkból, a szokásos „ezt hall­gasd meg!” — felkiáltással. A vita akörül folyik, hogy kit kedvelnek a nők. Egy férfiolvasó nyilvános vádaskodására, mely szerint a höl­gyek kizárólag Sandokánért­­ és Alain Delonért bolondulnak, így válaszol egy gyanúsított nőolvasó: „Mert arról senki nem tehet, hogy nem Delonnak vagy Sandokannak született. De ez nem is baj,­­kép­zelje csak el, mi lenne akkor.” No, megpróbáltuk elképzelni. Én pél­dául arra gondoltam, hogy borzasz­tó lenne ez a szűkös, mondhatni szegényes választék. Kollégám sér­tődötten kapta föl a fejét: ő nem erre gondolt, őt egyáltalán nem kell ilyesmik felől megnyugtatni, hiszen teljesen tisztában van vele, hogy egyik említett férfiú sem ér a nyomába, s a nőknek egyedül ő a bálványa. De alighanem mind­ketten melléfogtunk, a vita tanul­sága nem itt van. Sokkal inkább ott, hogy alkalmat ad a magyar nőknek a magyar férfiak iránti ro­­konszenvtüntetésre. Akik ugyan nem adják át a helyet a buszon és némelyikük éppoly udvariatlan a pult mögött, mint sok női kollégá­juk, akik nem mindig derék férjek és kopaszodnak és korán pocakot eresztenek, ám a magyar nők, úgy látszik, mégis realisták. S bár lehet, hogy Sandokánt és Delont rajong­va nézik a tévében, de ez ne té­vesszen meg egy férjet sem, hiszen a film elejét azért nem látta az aszony, mert — neki vitte be a vacsorát. —k Finisben a „Szivárvány-ügy" . Az utolsó szó jogán Szeptember elseje óta ez a huszonhatodik tárgyalási nap. Az ügyészség tizenkét ember ellen emelt vádat, akik a vád­irat szerint több mint harminc­­millió forint kárt okoztak. A tanúkihallgatások és a perbe­szédek után jelenleg a vádlot­tak nyilatkoznak az utolsó szó jogán. A „Szivárvány-ügyben” a közeljövőben várható ítélet. A bíróság annak idején, szep­tember 23-án, utolsóként Szu­­dolszky Aladárt, az elsőrendű vádlottat hallgatta ki. A célsze­rűség diktálta ezt . Szudolszky az ügy összes szereplőjével kap­csolatban áll, s „érdekelt” az ösz­­szes vádpontban — így azonnal szembesíthető minden észrevéte­le, állítása a többiek véleményé­vel. Most a tárgyalás végére meg­fordult a sorrend: az utolsó szó jogán ő szólhat föl elsőként. Sajátosan fogja föl a helyzetet: kisebb szónoklatba kezd. A gaz­dasági életet bírálja, nem sokat törődik saját védelmével. S most azt se emlegeti, hogy­ ő a Nagy­kovácsi Milenkónál tanulta a ke­reskedést. A tanácsvezető bíró megjegyzése se hozza zavarba. — Nem a bíróságnak mondom ezeket, de ha vannak itt újság­írók, azokat érdekelheti a do­log ... Megragadja az alkalmat, az utolsó szó jogán, szerepelhet. Akár­csak a hatodrendű vádlott tette a tárgyalás folyamán végig. Engel György egyetlen szereplési „lehetőséget” se hagyott ki. Ha tehette, elegánsan fölállt a vád­lottak padjairól, begombolta fehér öltönyét, s magabiztosan lépett a mikrofon elé. Némi gyakorlata van, valamikor férfimanöken volt. Közönség is van a tárgyaló­teremben: az­ ismerősökből, hoz­zátartozókból verbuválódott ál­landó hallgatóság kísérte figye­lemmel az „eseményeket”. S ese­ményekben igazán nem szűkölkö­dött az elmúlt három hónap a Fővárosi Bíróság nagytermében. Prosperáló együttműködés Két névtelen levél alapján ta­valy augusztus 25-én szállt ki a rendőrség a Szivárvány Áruház Petőfi Sándor utcai méteráru szaküzletébe. Szudolszky éppen szabadságon volt, Uller Károly üzletvezető-helyettest viszont azonmód őrizetbe vették. Ahova nyúltak a nyomozók, szinte min­denhol pénzt találtak, gyanús számlákat, elszámolásokat, s 183 kilogramm, számla nélküli textil­árut foglaltak le. A nyomozás harmincmillió fo­rintos sikkasztásra és ötmillió fo­rintos vesztegetésre derített fényt. Az ügyészség 12 ember ellen emelt vádat, vesztegetés és sik­kasztás miatt. Szudolszky Aladár tizenhat éven keresztül vezette a Petőfi Sándor utcai boltot. Az árut ré­szint a Szivárvány Áruháztól kap­ta az üzlet, részint ő maga sze­rezte be — ehhez joga volt. A bolt önállósága a vállalati ellen­őrzés szabta határokig — gyakor­latilag a teljes önállóságig — ter­­je­dt, s Szudolszky élt a lehető­séggel, magához ragadta a kezde­ményezést. A textilsz­akma sajá­tossága, hogy előre nem tervez­hető többlet keletkezik. Szudolsz­ky ezt a vállalatnak nem számol­ta el — az eredeti vádirat sze­rint —, de szétosztotta kollégái között, s megtartott magának is, csekélynek nem nevezhető össze­get. A „nagy üzlet” akkor indult be, amikor Szudolszky megismer­kedett Engel Györggyel, illetve megállapodtak abban, hogy „együttműködnek”. Engel a Te­maforg Textilhasznosító Vállalat raktárosa volt. A raktáron kelet­kezett árutöbbletet Szudolszky boltjában, illegálisan értékesítet­ték. Ők ketten egyéb „üzleti kap­csolatban” is álltak egymással: 1979 óta a Petőfi Sándor utcai bolt a Temaforgtól is vásárolt árut. Súly szerint vették át a rak­tárról, s kimérve értékesítették — jelentős haszonnal — a boltban. A bíróság félszáz tanút, könyv­­szakértőt, textilszakértőt hallga­tott meg. Perbeszédében némileg megváltoztatta a vádat az ügyész­nő. Nem sikerült megnyugtatóan és egyértelműen bizonyítani, hogy a vádlottak 1979 előtt is vettek ki pénzt a kasszából, s a sik­kasztással okozott, meg nem té­rült kár összegét az eredeti érték­kel szemben több mint huszon­hatmillió forint értékben állapí­tották meg. A kárvallott nem „kárvalló" A vádlottak szinte kivétel nél­kül mind ártatlannak vélik ma­gukat. Már a csúszópénz, a bor­ravaló is bűn?! — csodálkoznak. S hogy a vállalat kasszájához is hozzányúltak? A sikkasztás ténye is enyhébbnek tűnik az egyik kárvallott vállalat magatartása alapján. Az ügyészség által kiszámolt pénz ugyan nem térült meg, en­nek ellenére a Temaforgnál talán mind a­ mai napig azt állítják, hogy a vállalatot egy fillér kár sem érte, Engel semmit nem sik­kasztott el. Már folyt a tárgya­lás, amikor Lukács Béla, a Tema­­forg vezérigazgatója levelet kül­dött a bíróságnak. Eszerint a vád­iratot „felülvizsgálták". Kár nem érte a vállalatot, sikkasztás nem történt, a bizonylatok rendben vannak, hiú nincs, s kártérítést nem kérnek... Emellett azután­­mindvégig kitartottak a tárgyalás folyamán.­- Végül a vállalat nevé­ben az ügyész kért kártérítést.. A vállalatnál egyébként is jó véleménnyel vannak Engelről. A munkahelyi jellemzésben olvas­ható, hogy a fiatalember apja jólmenő osztrák üzletember, en­nek ellenére fia nem „disszidált”. Az ügyésznő kérdése ezzel kap­csolatosan az volt, hogy két gim­náziumi osztállyal vajon Nyuga­ton hol tudna elhelyezkedni a vádlott? Egy nagyvállalat rak­tárvezetője aligha lehetne ... Amennyire elegáns a hatodren­dű vádlott, ugyanolyan nagyvo­nalú volt annak idején Szudolsz­ky Aladár. Tavaly október 13-án hallgatta ki a bíróság a heted­rendű vádlott titkárnőjét és an­nak élettársát. A férfi elmondta, hogy a hölgy mutatta be Szu­­dolszkynak, akit meghatott a fia­tal pár szűkös anyagi helyzete. Olyannyira, hogy felajánlotta: minden ellenszolgáltatás nélkül hajlandó százezer forintot adni nekik ajándékba, lakásvásárlásra. „Szudolszky felajánlotta, mi­­ elfo­gadtuk” — mondta a fiatalem­ber. A Tavirózsa utcai lakás fél­millióba került, plusz az átírás. Szudolszky szó nélkül fizetett. „Ha már van lakás, legyen nya­raló is” — mondta a hölgy a tár­gyaláson, hogy­­i megindokolja, miért vett nekik egymillió forin­tért nyaralót is a volt boltveze­tő ... Egyébként ebben a nyaraló­ban „vendégeskedett” két napig Bakonyi Imre, a hetedrendű vád­lott is, amikor hírét vette a le­tartóztatásnak. Pedig akkor még semmi oka nem volt bújdokolni: érte csak szeptember 6-án ment a rendőrség ... A tárgyalás szerdán folytató­dik: Engel György nyilatkozhat az utolsó szó jogán. A Fővárosi Bíróság büntetőtanácsa még e hó­napban hirdet ítéletet. Ú­stépán­­*

Next