Magyar Hírlap, 1984. május (17. évfolyam, 102-126. szám)
1984-05-25 / 121. szám
Magyar Hírlap 12 1984. MÁJUS 25. PÉNTEK - 1 SPORT —KÖZÖNSÉGSZOLGÁLAT III I II I II II. * Dr. Páncsics Miklós: A hollandok még jó labdarúgók is Szerdán este a székesfehérvári Sóstói stadionban hamar kiürült a nézőtér, mert a gól nélküli döntetlen nem ragadtatta el a közönséget. Magyarország és Norvégia kilencedik találkozóján, hét magyar és egy norvég győzelem után megszületett az első döntetlen. Az MLSZ főtitkára, dr. Páncsics Miklós fűzött kommentárt csütörtökön reggel a találkozóhoz: — Szakmailag nem láttunk sok újat — mondta —, jobbára mi támadtunk, a norvégok pedig védekeztek. Mint az eredmény is mutatja, ők oldották meg jobban feladatukat. Az első félidőben még sok helyzetünk volt, szünet után azonban már látszott, hogy a magyar csapat aligha lő gólt a norvég kapus hálójába. Nyilasiról és Szokolairól is szó került. Nyilasi nem csillogtatta góllövő tudását, bár az osztrák bajnokságban a legeredményesebb gólszerző. Helyzeteinél nem összpontosított kellően. Azt viszont el kell ismerni, hogy többször is helyzetet verekedett ki magának , kár, hogy eredménytelenül. Szokolairól még kevesebb jót tudok elmondani, láthatóan nem találta helyét. Végül a szerda esti találkozó tanulságait így összegezte dr. Páncsics Miklós: — Szükségünk volt erre a mérkőzésre,mert a norvégok hasonló felfogásban, erőszakosan játszanak, mint majdani VB-selejtezőbeli ellenfelünk, a hollandok. Azért van különbség a holland és a norvég csapat között, hiszen előbbiek még ráadásul jó labdarúgók is. Azt hiszem, a védelmünkkel most sem volt különösebb hiba. Ez a felállás az újoncokkal együtt is megfelelt. A csatársor játéka viszont egészen más, és itt csak akkor nézhetünk nyugodtabban az elkövetkező feladatok elé, ha nemcsak helyzetekre,, hanem gólokra is fejük a csapat erejéből. MŰSORVÁLTOZÁS 1984. május 23-án a pálya használhatatlansága miatt félbeszakadt a Kazincbarcikai Vegyész— DMVSC NB II-es bajnoki mérkőzés. Az NB II-es bajnokság jelenlegi időszakában sűrített, lebonyolítás (vasárnap-szerda-vasárnap játéknapok) érvényes. Így az 1983—84. évi bajnoki versenykiírás függelékének 25. pontját is figyelembe véve az MLSZ versenybizottsága az alábbi határozatot hozta: 1. Az NB II-es bajnokság 14., 15., és 16. fordulóját az eredetileg kitűzött időpontban, azaz május 27-én, vasárnap, május 30-án, szerdán és június 2-án, szombaton kell megrendezni. 2. Június 5-én kell lebonyolítani az MNK-döntő miatt a Siófok —Sopron, valamint június 6-án a félbemaradt Kazincbarcika— DMVSC NB II-es bajnoki mérkőzéseket. 3. Június 10-én, vasárnap kell megrendezni az NB II-es bajnokság 17. fordulóját, június 13-án szerdán pedig a 18. fordulót. 4. A 19. forduló az eredeti időpontban, azaz június 17-én, vasárnap kerül lebonyolításra. 5. Az időjárási körülményekrefigyelemmel (viharos felhőzet, korai sötétség) a május 27-i fordulótól kezdődően a legkésőbbi kezdési időpontot 17 órában állapítják meg. * A csütörtöki NB II-es mérkőzés: Eger—Szekszárd 3—0 (0—0) Eger, 4 ezer néző, vezette: Nagy. Az Eger ezzel 6 ponttal vezet a Békéscsaba előtt, de a békésiek egy mérkőzéssel kevesebbet játszottak. HÍREINK Pénteken kezdődik a Szovjetunióban az ifjúsági labdarúgó Európa-bajnokság 16-os döntője. Az első játéknapon Leningrádban, Kijevben, Moszkvában és Minszkben teljes forduló lesz, azaz nyolc mérkőzésre kerül sor. Magyarország a minszki csoportban játszik Csehszlovákia, Spanyolország és Svájc társaságában. A magyar fiatalok első ellenfele pénteken, magyar idő szerint 17 órai kezdettel Csehszlovákia lesz, a skót Alexander bíráskodása mellett. Drámai küzdelemmel ért véget a labdarúgó Kupagyőztesek Európa Kupájának döntője. A brüszszeli 1—1 után az angol Tottenham-pályán a rendes játékidőben nem született gól, majd a hoszszabbítás 1—1-e után büntetőrúgások következtek. A kupa sorsát az döntötte el a Tottenham javára, hogy az angol kapus, Tony Parks az Anderlechtben játszó dán válogatott Olsen, majd az izlandi válogatott Gudjohnson 11-esét kivédte. . . . rieuk ! A Kubai Olimpiai Bizottság döntése Szerdán rendkívüli ülést tartott a Kubai Olimpiai Bizottság, és ezen úgy döntött, hogy a jelenlegi körülmények nem teszik lehetővé a kubai sportolók részvételét a Los Angelesben sorra kerülő XXIII. nyári olimpiai játékokon. Megállapították, hogy a Los Angeles-i olimpia szervezésekor megsértették az olimpiai játékok elveit. Emiatt több nemzeti olimpiai bizottság aggodalmát és tiltakozását fejezte ki. A Kubai Olimpiai Bizottság vezetői márciusban, Los Angelesben a szervező bizottság tudomására hozták, hogy a kubai sportolók részvételéhez elengedhetetlen a felmerült problémák megoldása. Különös aggodalomra adott okot, hogy az olimpia székhelyén nem garantálták a sportolók, bírók és sportvezetők biztonságát. Különböző ellenforradalmi és terrorista szervezeteket arra ösztönöztek, hogy provokációkat kövessenek el a szocialista országok képviselői ellen. Kubával szemben megpróbáltak megalázó és diszkrimintív intézkedéseket alkalmazni, így például előírták a kubai küldöttségnek, milyen útvonalon érkezhet Los Angelesbe, nem engedélyezték, hogy a sportolók bérelt repülőgépeken közvetlenül Havannából utazzanak az olimpia székhelyére. Az elmúlt hónapokban semmit nem javult a helyzet, sőt, tovább romlott: az olimpia székhelyén hisztérikus légkört teremtettek a szocialista és más, forradalmi országok sportolóinak részvétele ellen. Ezek a sajnálatos körülmények válságba sodorták a Los Angeles-i olimpiát, arra a jogos döntésre kényszerítették a szovjet olimpiai bizottságot és több szocialista ország nemzeti olimpiai bizottságát, hogy ne vegyen részt a Los Angeles-i játékokon. Ezek az országok, a sportban nyújtott teljesítményükkel, egy valódi olimpia nélkülözhetetlen részvevői. Kuba részvételével nem hagyhatja jóvá, hogy a Los Angeles-i szervező bizottság durván megsértette az olimpiai játékok eszméjét és szabályait. Kuba forradalmi sportjának hagyományaival és elveivel összeegyeztethetetlen lenne, hogy passzívan elfogadja, ezt az eljárást, ne vegyen tudomást az idei olimpia válságáról és azoknak a tekintélyes országoknak távolmaradásáról, amelyek teljes joggal mondták le részvételüket. A Kubai Olimpiai Bizottság és minden kubai sportoló változatlanul támogatja az olimpia eszméjét, és kész továbbra is részt venni minden olyan versenyen, ahol biztosítják az Olimpiai Charta betartását — hangsúlyozza a Kubai Olimpiai Bizottság nyilatkozata. (MTI) Tanácskozás Prágában Szűcs Gábor, az MTI prágai tudósítója jelentette. Csütörtökön Prágában tanácskozást tartottak a szocialista országok sport- és testnevelési szervezeteinek küldöttségei. Ezen részt vettek Bulgária, Csehszlovákia, a Koreai NDK, Kuba, Magyarország, Mongólia, az NDK, Lengyelország, Románia, a Szovjetunió és Vietnam sportdelegációi. Szintén ott volt a találkozón Juan Antonio Samaranch, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke, Monique Berlioux, a NOB igazgatója, továbbá Mario Vasquez Rana, a nemzeti olimpiai bizottságok szövetségének elnöke és Primo Nebiolo, a nyári olimpiai sportág szövetségének elnöke. A szocialista országok sportvezetőinek prágai tanácskozásáról kiadott közlemény hangsúlyozza, a részvevők áttekintették a Los Angeles-i olimpiai játékok körül kialakult helyzetet, amely az Egyesült Államok kormányzatának és a játékok szervezőinek olimpiaellenes lépései következtében jött létre. Rámutattak, hogy a szocialista országok sportszervei aktívan felkészítették versenyzőiket az olimpiai játékokra, és tették ezt abban a meggyőződésben, hogy az a barátság, a vendégszeretet légkörében és valamennyi sportküldöttség számára egyenlő feltételek mellett zajlik majd le. Sajnálatos módon a Reagankormányzat nem tett hatékony lépéseket annak érdekében, hogy szavatolja a szocialista országok sportolóinak biztonságát, és megengedte az Olimpiai Charta többszöri megsértését. Emiatt a szocialista országok olimpai bizottságai — a Román Olimpiai Bizottság kivételével — kénytelenek voltak úgy dönteni, hogy sportolóik nem vesznek részt a XXIII. Nyári Olimpiai Játékokon. A szocialista országok sportvezetői egyetértettek abban, hogy gondosabban kell megválasztani az olimpiai játékok helyszínét, s a rendező kijelölésekor figyelembe kell venni valamennyi ország olimpiai bizottsága és az összes nemzetközi sportszövetség véleményét. Nyugtalanságuknak adtak hangot amiatt, hogy az 1988-as nyári olimpiai játékokat Szöulban tartják. Valamennyi sportküldöttség biztosította a nemzetközi olimpiai mozgalom képviselőit arról, hogy a szocialista országok sportszervei — ugyanúgy, mint eddig — a jövőben is hatékonyan együttműködnek majd a Nemzetközi Olimpiai Bizottsággal, valamint a nemzeti olimpiai bizottságok szövetségével, hogy ezzel hozzájáruljanak az olimpiai mozgalom egységének megerősítéséhez. (MTI) EREDMÉNYEK ,ESEMÉNYEK A STADION SZÁLLÓBAN tartja ülését a Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetség technikai bizottsága és a testület végrehajtó bizottsága. Az igazgatótanács ülése vasárnap ér véget. AZ NDK úszóbajnokságán a 200 m-es férfi hátúszás Európa-csúcsát Dirk Richter 1:59,80 percre javította. OSTRAVÁBAN nagyszabású nemzetközi atlétikai versenyt rendeztek 21 ország sportolóinak részvételével. A férfiaknál a magyar Csapó 51.49 másodperccel, a nőknél a magyar Szokoli 58.10 másodperccel nyerte a 400 méteres gátfutószámot. A 200 méteres női síkfutásban a csehszlovák Kratochvilová 22.69 mp-cel, a 400 méteres női síkfutásban pedig honfitársnője, Kocenková 49.72 mp-cel a világ idei legjobbját futotta. MEGVÉDTE párbajtőr bajnoki címét Kolczonay Ernő (Bp. Honvéd), 2. Szijj (Bp. Honvéd), 3. Takács (Csepel). AZ U. DÓZSA atlétikai versenyén Szabó Karolin (Bp. Honvéd) nemzetközileg is kiváló idővel, 32:38,5 perccel országos rekordot futott 10 000 méteren. HÉTFŐN KEZDŐDIK és két hétig tart a párizsi nemzetközi teniszbajnokság. A kiemelési táblázaton a nőknél az amerikai Navratilova az első, a magyar Temesvári Andrea a 12. HUSZONKILENC MAGYAR ATLÉTA utazott csütörtökön Pozsonyba, a hagyományos nemzetközi atlétikai versenyre. A viadal egyben válogató a közeli olasz—magyar—lengyel-szovjet válogatott találkozóira. MAI MŰSOROK • MAI MŰSOROK . MAI MŰSOROK RÁDIÓ KOSSUTH 8.27: Hogyan „működik” a Föld? 8.37: Triószonáták 9.07: Népi zene 9.30: Óvodások műsora 10.05: Hobbi dominó 10.35: Marasztalnálak, májusom 10.40: Glazunov: A sötétségből a fénybe 11.0: Gondolat 11.45: Fúvószene 12.45: Hétvégi panoráma 13.52: Leszerelők 14.22: Cigánydalok 14.44: Magyarán szólva 15.05: Révkalauz 15.35: Kodály: Háry János szvit 16.00: Mit üzen a Rádió? 16.35: Operafelvételek 17.05: Helyszínrajz 17.30: Liszt-művek 18.15: Orosz népmese 18.25: Mai könyvajánlatunk 18.30: Esti magazin 19.15: Szimfonikus zene 19.47: Rádiószínház: A regényírás napja 20.30: Operettkedvelőknek 21.30: Kései iratok — riport 22.20: Tíz perc külpolitika 22.30: F. Kreisler hegedül 23.35: Gesualdo-művek 0.10: Melódiakoktél PETŐFI 8.05: Nóták 8.20: Tíz perc külpolitika 8.35: Az élő népdal 8.45: Slágermúzeum 9.22: Kocsár Miklós: Táncképek 9.28: Külpolitikai arcképcsarnok 10.00: Zenedélelőtt 11.35: Tánczenei koktél 12.35: Édes anyanyelvünk 12.40: Népi muzsika 13.15: Gyermekeknek 14.00: Zenedélután 16.35: Jó utals! 17.30: ötödik sebesség 18.35: Slágerek mindenkinek 19.25: Vívóbajnokság 19.40: Nótakedvelőknek 20.35: Embermesék 21.35: Santana összes albuma 22.30: Igen is, nem is 23.20: A mai dzsessz 3. műsor 9.00: A magyar pedagógia évszázadai 9.27: Szopránáriák 10.00: Kamarzene 10.30: A Stúdió 11 műsorából 11.05: Zenekari muzsika 12.37: Operaáráiok 13.07: Prizma 13.37: Hangversenyek 14.57: Rádiószínház: Seneca halála 16.01: Zeneirodalom remekműveiből 16.50: Sárospataki diákbúcsúdal nyomában 17.20: Balassa Sándor műveiből 17.54: Operarészletek 18.50: Könyvszemle 19.05: Versek 18.25: Gyermekdalok című új lemezről 20.00: Kamarazene 21.20: Brahms: e-moll szonáta 21.45: Opera-művészlemezek 22.30: Filmzene 23.15: Néptáncok TELEVÍZIÓ BUDAPEST, 1. műsor 8.00: Torna 8.05: Iskolatévé 10.00: Bulgária a két világháború között — dokumentumfilm 10.30: Arany Prága — rövidfilm 10.40: Amate, a nagy fikuszfa — dokumentumfilm 15.00: Iskolatévé 16.25: Oldjuk meg! 17.30: Beszédművelés 18.00: Kalendárium 20.00: Calderon: A zalameai bíró — tévéváltozat 21.35: Péntek esti randevú 22.35: Finn csoda — ismereterjesztő film 23.05: Híradó 2. műsor 17.45: Még egyszer gyerekeknek 18.30: Természetbarát 18.50: Csak 19.00: Keresztkérdés 19.30: Betekintés a természetbe 20.00: Gondolkodó 21.00: Híradó 21.30: Alcatraz — amerikai film 23.05: Képújság SZÍNHÁZAK Bábszínház: A két kicsi pingvin (Jókai tér — 10) — Tündér Lala (Népköztársaság útja — 3). — Erkel Színház: Pillangókisasszony (7). — Gyermekszínház: Mese a halászlányról (3). — József Attila Színház: Mahagonny (7). — Józsefvárosi Színház: Feri laknak tilos (7). — Lézerszínház: Mike Oldfield (18). — Madách Színház: Albert Schweitzer (7). — Kamara: Galopp a Vérmezőn (7) — Hofélia (éjjel fi). — Mikroszkóp Színpad: Meg kell szakadni (Mátészalka — 6, f9) — Fogjuk a hasunkat (Siófok — 6, f9). — Nemzeti Színház: Nem félünk a farkastól (7). — Várszínház: Csíksomlyói passió (7). — Operettszínház: Kaméleon (7). — Pesti Vigadó, Hangversenyterem: A MÁV Szimfonikusok hangversenye (18). — Kamaraterem: Az utolsó hősszerelmes (18). — Radnóti Miklós Színpad: Szerelmeskedések (7). — Thália Színház: Háború és béke 17). — Vidám Színpad: Szomorú vasárnap (7) — A rímfaragó (Kisszínpad — f8). — Vígszínház: A kétfejű fenevad (7). — Pesti Színház: Május — Kávécsarnok (7). — Nagycirkusz: Nemzetközi artistaparádé a világ nagy cirkuszaiból (f4, f8). ORI: Folklórműsor (Duna, Rákóczi sétahajó — f1). — Békéscsabai Jókai Színház: Bástyasétány 77 (7) — Fehér szerecsen (Gyula — 3). — Debreceni Csokonai Színház: Szerelmi bájital (7) — Az elveszett levél (MK — 7) — Csendesek a hajnalok (Hungária — 7). — Kaposvári Csiky Gergely Színház: Liliom (12, 7). — Győri Kisfaludy Színház: Szentivánéji álom (7). — Miskolci Nemzeti Színház: Aki a pofonokat kapja (16). - Pécsi Nemzeti Színház: Varázsfuvola (7). — Szegedi Nemzeti Színház: Eladott menyaszszony (7). — Jó estét nyár (Kisszínház — 7). — Szolnoki Szigligeti Színház: Nicola király (7). — Veszprémi Petőfi Színház: Zenebohócok (5) — Árva Bethlen Kata (Sümeg — 3, 7). — Zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház: Lány az aszfalton (8) — Húsvét (8). HANGVERSENYEK Zeneakadémia: A Magyar Állami Hangversenyzenekar műsora (13). — Mátyás-templom: Baróti István orgonaestje (8). Részletes szereposztás és moziműsor a Pesti Műsorban! MESEMONDÓ Jancsi és Juliska. Elmondja: Kállai Ilona. Hívható a 171-888-as telefonszámon délután 5-től este 10-ig. Galoppverseny-eredmények 1. Füttyös (6) — Bahia (5) — Csóró (4), 71, 61, 56, 22. Bef.: 631, 735. Hármas bef.: 15 597. 2. Gallus (2) — Rénszarvas (3) — Rezes (4), 30, 12, 12, 19. Bef.: 35, 143. 3. Tomea (8) — Eszelős (2) — Mignon (1). 182, 90, 43, 30. Bef.: 1286, 645. Hármas bef.: 7664. 4. Hűtlen (1) — Kánon (3) — Bóni (4). 79, 30, 25, 13. Bef.: 140, 81. 5. Mikronéz (10) — Nonstop (3) — Kádi (5). 19, 28, 32, 14. Bef.: 388, 125. Hármas bef.: 3760. 6. Atyuska (4) — Látomás (2) — Nosza (6), 33, 20, 16, 19. Bef.: 68, 85. 7. Párma (7) — Disszertáció (9) — Garcia (2), 48, 22, 27, 36. Bef.: 88, 197. Hármas bef.: 1552. 8. Csatabárd (4) — Rom (6) — Szolgabíró (5), 39, 16, 16, 15. Bef.: 46, 46. Jelöltjeink az ügetőversenyekre Szombat 1. Jaguár (4) — John (3) — Jim (6) — Jambus (5). 2. Komornyik (2) — Kommendáns (1) — Kópé (10) — Karaván (4). 3. Surugel (11) — Gabin (9) — Igric (8) — Iván (6). 4. Értelmes (9) — Briganti (1) — Dóré (6) — Holdfény (3). 5. Darling (11) — Hínár (10) — Dália (7) — Giusto (6). 6. Fecsegő (8) — Ihlet (4) — Detektor (7) — Hercegprímás (6). 7. Gagliano (4) — Dicső (11) — Complex (8) — Föveny (10). 8. Ivor (3) — In floribus (5) — Jinks (8) — Janitor (6). 9. Előny (3) — Hugó (4) — Imbolygó (5) — Gimpli (6). 10. Járőr (3) — Izabella (4) — Jóaszszony (2) — Ispiláng (9). A versenyeket 14 órakor kezdik. (X) 1984. május 28-án 17 órakor az „Életet az éveknek” nyugdíjas klubban Nagyszülők, unokák gyermeknapi műsort rendezünk. (X) Rotring műszaki író- és rajzeszközök teljes választékát kínálják az ÁPISZ műszaki boltjai. Szerkesztőceruzák, filmre és fóliára író roszkonok, új rendszerű csőtőlkészletek, rajzgép táblával, betű- és jelsablonok és sok más speciális cikk vásárolható meg azonnal a Budapest VI., Népköztársaság útja 42., Bp. VIl., József krt. 11. és a Bp. XI., Bartók Béla út 1. szám alatti ÁPISZ-boltokban. (X) Az ÁPISZ számítástechnikai szaküzletében (Budapest IX., Dandár u. 28.) A/4 méretű NDK mágnescsíkos kartonok érkeztek quadrat, álló és fekvő kivitelben. Azonnali kiszolgálás. Telefon: 141-928. POLITIKAI NAPILAP Főszerkesztő: DARVASI ISTVÁN Helyettes főszerkesztő: TÁBORI ANDRÁS és SZÁSZI JÓZSEF Felelős kiadó: SIKLÓSI NORBERT, a Lapkiadó Vállalat vezérigazgatója , Athenaeum Nyomda, Budapest , Rotációs magasnyomás Felelős vezető: Szlávik András vezérigazgató Terjeszti a Magyar Posta Előfizetési díj egy évre 408 Ft, félévre 204 Ft, negyedévre 102 Ft, egy hónapra 34 Ft. INDEX: 25007 HU ISSN 0133-1906 Magyar Hírlap