Magyar Hírlap, 1984. május (17. évfolyam, 102-126. szám)

1984-05-26 / 122. szám

Magyar Hírlap 1984. MÁJUS 26. SZOMBAT 11 A NAP HÍREI 108 napja a világűrben Befejezte a Progressz 21. te­herűrhajó kirakodását a Szaljut 7. űrállomáson dolgozó három szovjet űrhajós, Leonyid Kizim, Vlagyimir Szolovjov és Oleg Atykov. Az automatikus teherszállító űrhajó üzemanyagot, a tudomá­nyos kísérletekhez szükséges be­rendezéseket, élelmiszert és ivó­vizet, valamint postát szállított az űrkomplexumra. A 108 napja a világűrben tar­tózkodó kozmonauták az előírt terv alapján folytatják a tudo­mányos kísérleteket. Gazdag „csigatermés" Az esős, párás idő a szokásos­nál is nagyobb tömegben csalja elő az éticsigákat, a szedők gaz­dag zsákmánnyal érkezhetnek ezekben a napokban a felvevő­helyekre — fellendült a­ csiga­gyűjtési kedv. Mivel a csiga el­sősorban a savanyú talajok nö­vényeit kedveli, Debrecen, Ka­posvár és Szeged környékén for­dul elő a legnagyobb számban, de jó a „csigatermés” a budai he­gyekben is. A külföldön sokfelé ínyenc falatként számon tartott csiga kilóját 13 forintért veszik át az áfészek. Naponta két-három csigaszál­lítmányt indítanak külföldre, el­sősorban Svájcba és Franciaor­szágba. Eddig csaknem ezer tonna kelt el külföldön. (MTI) A lottó nyerőszámai A Sportfogadási és L­­ottó Igaz­gatóság közlése szerint a Buda­pesten megtartott 21. heti lottó- sorsoláson a következő számokat húzták ki: 3 17 18 64 87 1 A május havi szelvények ju­talomsorsolásán a 20. heti lottó­­szelvények vesznek részt. * A Sportfogadási és Lottó Igaz­gatóság a május havi tárgy­­nyeremény-sorsolást a 20. heti szelvények között rendezi meg. A sorsolás időpontja május 29. Ki­sorsolnak összesen 1290 nyere­ményt. Főnyeremények: egy Lada 1300 S típusú személygépkocsi és egy Skoda 120 GLS típusú sze­mélygépkocsi. Ezenkívül külföldi hifi-tornyok, rádiómagnó, video­játék, 107 darab 40 ezer forintos vásárlási utalvány kerül a sze­rencsés nyertesekhez. Jelöltjeink a galoppversenyekre Vasárnap 1. Makramé (3) - Mandáns (3) — Popey (10) — Pireus (11). 2. Drakó (2) — Példás (7) — Alnok (1) — Tegez (10).­­ 3. Titkár (8) — Steel (10) — Ígéret (1) — Dzsinn (3). 4. Eatagan (2) — Almanach (4) — Dübörgő (8) — Antony (5). 5. Gulyás (10)­— Dobos (11) — Bá­mészkodó (3) — Csimboraszó (3). 6. Millenniumi díj: Sunstruck (3) — ■Notórius (1) — Kurázsi (6) — Köröző (3). 7. Disco (12) — Winker (4) — Laikus (10) — Kóla (6). 8. Ritmus (1) — Mintás (7) — Líra (6) — Perjés (2). 9. Morfeusz (3) — Aszbeszt (4) — Kontár (1) — Nagyvárad (2). 10. Nénémasszony (9) — Tilinkó (1) — Tévedés­(5) — Polifon (7). A versenyeket 13 órakor kezdik. Napos idő Szombatra kevesebb felhő, job­bára napos idő várható, csak néhány helyen alakul ki zápor, a zivatar. A déli, délnyugati szél napközben élénk lesz. Várható legmagasabb nappali hőmérsék­let szombaton 21, 26 fok között. A Duna vízállása Budapestnél 386 cm. Gazdag gyermeknapi program Ez a hétvége a gyermekeké: ezt igazolják azok a rendezvénysoro­zatok, amelyekre fővárosszerte, a művelődési házakban, az ifjúsági parkokban és az üzemekben vár­ják a fiatalokat. Szombaton és vasárnap gyer­mekmajálisra invitálja az Aszta­los János Ifjúsági Park Budapest apraját-nagyját. Ha az időjárás nem szól közbe, délelőtt 10 és délután 6 óra között zajlik mind­két napon a majális. A program­ban bohócelőadáson, bábjátéko­kon, tréfás sport- és ügyességi vetélkedőkön, aszfaltrajzverse­nyen vehetnek részt a vállalkozó kedvűek. Ugyancsak kat napon át várják a szervezők a gyerekeket a hű­vösvölgyi nagyréten. Szombaton sport- és kulturális rendezvénye­ket, míg vasárnap bábelőadásokat és különféle foglalkozásokat tar­tanak. A Szakszervezetek Fővárosi Művelődési Háza vasárnap dél­előtt nyitja meg kapuját a kör­nyék kis lakói előtt. Mesemozi, bohóccirkusz, lufifestő és más vidám vetélkedők, sportverse­nyek között választhatnak majd a kicsinyek és a nagyobbak. Ezenkívül foglalkozásokat — pél­dául bábkészítés, gyurmázás — szerveznek. Délelőtt Levente Pé­ter is műsort ad a gyerekeknek. Vasárnap egész napon át vár­ják a kőbányai csemetéket a Csajkovszkij Parkba. Délelőtt 9 órától Start-cél címmel családi és gyermek ügyességi kerékpár ver­senyt rendeznek. Ezt követően Gyermeknapi vidámságok cím­mel szórakoztató zenés műsort láthatnak a résztvevők, ebből sem marad ki a bohóc és a bábjáték. Később léggömb-rajzoló verse­nyen, zsákbanfutásban, hang­utánzó és sok más vidám vetél­kedőn mérhetik össze tudásukat a vállalkozó kedvűek. Akik tán­colni szeretnének inkább, azokat jazz-balett és néptáncbemutatók­kal fogadják, s a táncházban maguk is rophatják a csárdást, a Pataky Művelődési Központ együttese húzza majd a talpalá­­valót. Mások a korongozóműhely­­ben a fazekas mesterség titkaiba nyerhetnek bepillantást. (MTI) BÉKEGYŰLÉST tartott pénte­ken Tatabányán a Magyar Eszpe­rantó Szövetség Komárom me­ggyei bizottsága. A rendezvényen Petites Imre, a Béke Világta­nács tagja, az Eszperantó Vi­lágszövetség elnöke mondott beszédet. A szakszervezetek Komárom megyei Tanácsána­k székházában pénteken kiállítást nyitottak eszperantó könyvek­ből és plakátokból. OPERETTKIRÁLY az ideigle­nes címe a Kálmán Imre, világ­hírű operettkomponista életéről szóló filmnek. A szovjet—magyar kooprodukcióban készülő film alkotói Palásthy György rendező és Jurij Nagibin forgatókönyv­író. A zeneszerzőt Huszti Péter alakítja. RENDŐRKÉZEN A BŰNÖZŐ. Elfog­ták és őrizetbe vették a csalás és más bűncselekmények miatt körözött Si­mon István, 38 éves budapesti lakost. A Kék fény szerdai adásában bemuta­tott bűnözőre rendőri ellenőrzés alkal­mával, csövesek búvóhelyen találtak rá. MEGKEZDTÉK A MÁJUSI CSERESZNYE SZEDÉSÉT Csong­­rád megye Duna—Tisza közi ho­mokvidékén. A legkorábbi hazai gyümölcs nagyon rövid idő, kö­rülbelül két hét alatt lefogy a fákról, de nem sokkal utána megjelenik a sokkal ízletesebb és nagyobb szemű zsabolai fajta. A cseresznyét — akárcsak a meggyet, a kajszi- és az őszi­barackot — virágzásban érte a tavaszi fagyhullám. Ezért mind­egyikből a sokévi átlagtól keve­sebb termés várható a Dél- Alföldön. ÁMON LÁSZLÓ KIÁLLÍTÁ­SA. Megnyílt Ámon László fes­tőművész kiállítása pénteken a győri Petőfi Sándor Művelő­dési Központ kisgalériájában. A fiatal alkotó másodízben tárja önálló kiállításon munkáit a közönség elé, ezúttal csaknem harminc alkotást. LOMBIKMAGZATOK. Hármas Ikrek születését várja az amerikai Wiscon­sin állam egyetemi klinikáján egy mesterséges eljárással megterméke­nyített nő. Az Egyesült Államokban áprilisban már születtek hármas iker­­lombikbébik. Ausztráliában tavaly hármas ikrek, majd nemrég ugyanott, valamint Angliában is négyes ikrek születtek a művi beavatkozást köve­tően. (X) Payer András és S. Nagy István dedikálja nagylemezét a BNV-n az AKV Rózsavölgyi zeneműbolt­jának árusítóhelyén, a 26-os pavilon előtt május 27-én és 30-án 15 és 17 óra kö­zött. (X) Az ,,ARANY JÁNOS” Nyelv­iskola szervezésében június 13-tól 5 hetes intenz­ív tanfolyamok indulnak angol, francia, német, orosz, spanyol, arab, valamint magyar nyelvből (ide­gen anyanyelvűek számára). Részvéte­li díj: 1000—2400 Ft-ig (magyar 3000 Ft). Beiratkozás: május 28-tól június 8-ig munkanapokon 17—19 óráig a ..Fák­lya” Klubban. Budapest VI., Csengery u. 63. Felvilágosítás: 118­ 870, illetve 324-580 telefonszámokon de. 9—17 óráig. (X) üdülés Szász-Svájcban. Utazás: vonattal. Elhelyezés: turistaházakban. Ellátás: teljes, időpont: június 4— 11-ig. Irányár: 3500 Ft. Gyermekár: 3200 Ft. Erdély és a moldvai kolosto­rok. Utazás: autóbusszal. Elhelyezés: 2—3 ágyas szállodai szobákban. Ellá­tás: teljes. Időpont: június 1— 20-ig. Irányár: 5150 Ft. Gyermekár: 4730 Ft. Üdülés a Fekete-tenger partján, Dar­gomiszban. Utazás: repülőgéppel. El­helyezés: 2—3 ágyas zuhanyozós szo­bákban. Ellátás: teljes. időpontok: augusztus 21—szeptember 4-ig, szep­tember 4—18-ig. Irányár: 9800 Ft. Utó­szezon: szeptember 18—október 2-ig. Irányár: 8900 Ft. Felvilágosítás és je­lentkezés a Budapest Tourist-irodák­­ban, valamint a városi és megyei ide­genforgalmi hivataloknál. MAGYAR—LENGYEL NA­­POK. Magyar—lengyel barátsá­gi napok kezdődtek Győr-Sop­­ron megyében. A kétnapos program keretében pénteken fotókiállítás nyílt a kortárs len­gyel fotóművészek alkotásaiból a győri kék iskola udvarán. KÖRNYEZETVÉDELMI TÁ­BOR. A „Tiszta Balatonért” jel­szóval környezetvédelmi tábor nyílt pénteken a Nitrokémia balatonfűzfői gyártelepén. A há­romnapos táborozáson a három balatoni megye: Somogy, Zala és Veszprém KISZ-bizottságainak, valamint a tómenti vállalatok­nak, intézményeknek, mezőgaz­dasági nagyüzemeknek KISZ- aktivistái vesznek részt. VÉGLEGESEN BEZÁRTA KA­PUIT Szombathelyen a Derko­­vits és a Dési Huber István Em­lékmúzeum. Mindkettő anyagát a város új képtárában láthatja majd viszont a közönség. A szo­cialista magyar képzőművészet végleges otthonának szánt új szombathelyi képtár építése be­fejezéséhez közeledik, és a ter­vek szerint augusztusban készül el. A szakemberek ezért kezdték meg a remekművek költöztetésé­nek előkészítését. SZEMÉLYI SZÁMOK. A lakosság ügyeinek intézésében gondot okozhat a személyi szám hiánya, vagy az ab­ban szereplő adatok pontatlansága. Akinek személyi számává! Kapcsolatos problémája gyors megoldást igényel, személyesen, levélben vagy táv­beszé­lőn közvetlenül az Állami Népesség­­nyilvántartó Hivatal ügyfélszolgálati irodájához fordulhat a következő cí­men: Állami Népességnyilvántartó Hi­vatal, Budapest IX., Márton u. 15. Pf. 81. 1450; telefon: 335-380. NEMZETKÖZI AMATŐRFILM­­FESZTIVÁL. Nemzetközi vörös­keresztes, egészségügyi és kör­nyezetvédelmi amatörfilm-feszti­vál kezdődött pénteken Nagykő­rösön, a városi művelődési ház­,­ban. A nyolcadik alkalommal megrendezett seregszemlére Ma­gyarországon kívül tizenöt or­szág filmesei küldték el művei­ket. A VIDÁM SZÍNPAD igazgatósága közli, hogy ma este a Rimfaragó cí­mű előadás betegség miatt a Kisszín­­padon elmarad. A jegyek a váltás he­lyén visszaválthatók. VIRÁGZANAK A RÁKÓCZI­­HÁRSAK. A kései kitavaszodás miatt a szokásosnál későbben, de az idén is virágba borultak azok a több mint 200 éves hársfák, amelyeket a nép ma is Rákóczi­­hársakként emleget. E hatalmas famatuzsálemek többek között Sá­rospatakon, Regécen és több más Tokaj-hegyaljai, volt Rákóczi­­birtokon találhatók. Az egykori feljegyzések szerint a XVI—XVII. században már tömegesen ültet­ték a Rákóczi-birtokokon a hárs­­sakat. A MEEI felhívása Veszélyes a melegítő A Magyar Elektrotechnikai Ellenőr­ző Intézet vizsgálatai alapján megál­lapította, hogy az AKVATHERM GMK (Pécs) gyártmányú „tro­pie” típusú akváriummelegítők nem felelnek meg a szabványok előírásainak. Közérde­kű bejelentés történt arról, hogy ilyen termékek a kereskedelmi forgalomba kerültek. Az intézet felhívja a vásár­lók figyelmét, hogy az ilyen akvá­riummelegítők használata balesetve­szélyes, a rajtuk feltüntetett MEEI vizsgálati jel használata jogtalan. DOKTORRÁ AVATÁS. Tisz­teletbeli doktorrá avatták pén­teken a Kassai Állatorvosi Fő­iskolán dr. Kovács Ferenc aka­démikust, az Állatorvostudomá­nyi Egyetem tanszékvezető ta­nárát. CANNES-­ DÍJ SZOVJET RÖ­VIDFILMNEK. A grúz David Takaisvili Pestis (Csuma) című alkotása kapta a legjobb rövid­filmnek járó díjat a 37. cannes-i nemzetközi filmfesztiválon. A film a fasizmus újjáéledésének veszélyére figyelmeztet. BÁNYÁSZ MŰSZAKIAK TA­NÁCSKOZÁSA. Pénteken tar­tották III. iparági tanácskozásu­kat a bányaipari műszakiak, üzemvezetők, aknászok, front­mesterek és a közvetlen terme­lésirányítás más képviselői a bá­nyászszakszervezet székházában. A tanácskozáson Czipper Gyula ipari miniszterhelyettes a bányá­szat korszerűsítéséről szólva hangsúlyozta, hogy ebben to­vábbra is sok segítséget kérnek a műszaki vezetőktől. VENDÉGSZEREPLÉSEN A TESSEDIK TÁNCEGYÜTTES. Pénteken háromnapos vendégsze­replésre Arad megyébe utazott a­­ szarvasi Tessedik táncegyüttes. A FŐVINFORM JELENTI. A Futa-­­pest Klub futóversenyt szervez „Futa­­tej” címmel május 2­­-án. Az első fu­tam 11 órakor indul a XI. kerületi sza­badidő-központból. Útvonala: Bártfai utca, Szakasits Árpád út, Etele tér, Szakasits Árpád út. Petzvál József utca, Bártfai utca. A 11.20 óra­kor kez­dődő második futam útvonala: Bárt­­fai utca, Szakasits Árpád út. Than Károly utca, Andor utca, Latinka Sándor utca. Szakasits Árpád út, Petzvál József utca, Sárbogárdi út, Kovászna utca, Fejér Lipót utca, Bárt­­fai utca. A Fővinform kéri az utazó­­közönséget, hogy az említett útvona­lon fokozott figyelemmel közlekedje­nek. Autóbuszok közlekednek május 26-án és 27-én 8.35-től 17.00 óráig a 72-es és a 74-es trolibusz helyett a vonal teljes hosszában, valamint a 75-ös trolibusz helyett a 72-es troli­busz Thököly úti végállomása és a Rajk László utcai végállomás között. Merre járnak a magyar hajók? A MAHART tengerjáró hajóinak péntek esti helyzete: a Radnóti és a Tata Sfax (Tunézia), az Ady Bangkok (Thaiföld), a Budapest Velence (Olaszország), a Hungária Sutina (Ro­mánia), a Bodrog Trieszt (Olaszor­szág), a Körös Tripoli (Líbia), a He­­rend Órán (Algéria), a Hévíz Ravenna (Olaszország), a Debrecen Katd­eljevo (Jugoszlávia) kikötőjében rakodik. A Vörösmarty a 06.17 fok É. és a 78.55 fok K. Amszterdam (Hollandia), a Csokonai a 04.29 fok É. és a 99.06 fok K. Penang (Malaysia), a Petőfi a 24.56 fok É. és a 131.10 fok K. Mati (Fülöp-szigetek), a Sajó a 36.30 fok É. és a 00.14 fok K. Casablanca (Marok­kó), a Hajdúszoboszló a 33.19 fok É. és a 14.02 fok K. Aqaba (Jordánia), a Somogy a 39.00 fok É. és a 20.07 fok K. Koper (Jugoszlávia), a Duna a 33.48 fok É. és a 28.47 fok K. Je­ddah (Szaúd-Arábia), a Rába a 41.12 fok É. és a 17.32 fok K. Bejaia (Algéria) felé hajózik. A MAHART rádióval felszerelt fo­lyami hajóinak helyzete: a Duna a 2257 fkm-nél (NSZK), a Szolnok az 1334 fkm-nél (Jugoszlávia), a Szob az 1580 fkm-nél (Magyarország), a Mátra a 2230 fkm-nél (NSZK), az Ózd a 2028 fkm-nél (Ausztria), a Szombathely az 1176 fkm-nél (Jugoszlávia), a Kőszeg a 2313 fkm-nél (NSZK) felfelé, a Körös az 1643 fkm-nél (Magyarország), a Kecskemét az 1638 fkm-nél (Magyar­­ország), a Tatabánya a 2353 fkm-nél (NSZK), a Sopron az 1950 fkm-nél (Ausztria) lefelé halad a Dunán. A Vértes és a DET-1 Regensburg (NSZK), a Tisza Sulina (Románia), a Szek­­szárd Renn (Szovjetunió), a Dorog Rus­se (Bulgária), az Eger Apafin (Jugo­szlávia), a Cserhát Komárom kikötő­jében áll. Elhunyt q / (dr. Magyarszore^ 1 ' ^—professzor ^ Dr. Magyar Imre egyetemi ta­nár, az orvostudományok dokto­ra, a Semmelweis Orvostudomá­nyi Egyetem I-es számú belgyó­gyászati klinikájának nyugalma­zott igazgatója, életének 74. évé­ben hosszú betegség után elhunyt. Temetéséről később intézkednek. Egészségügyi Minisztérium, Semmelweis Orvostudományi Egyetem * Dr. Magyar Imre professzor orvosi diplomáját 1934-ben a bu­dapesti egyetemen szerezte. Pá­lyáját a Korányi professzor által vezetett III-as számú belklinikán kezdte. A felszabadulás után az I-es számú belgyógyászati kli­nika tanársegédjeként dolgozott, 1950-ben „Az anyagcsere és a táplálkozás betegségei” tárgykör­ből magántanári képesítést nyert, majd kandidátusi, doktori foko­zatot ért el. A hatvanas évek első felében az Orvostovábbképző Intézet 1-es számú belgyógyászati tanszékének tanszékvezető egye­temi tanára, később az intézet igazgatója volt. 1965-től, nyug­állományba vonulásáig a Sem­melweis Orvostudományi Egye­tem I-es számú belklinikájának tanszékvezető professzoraként te­vékenykedett. Elismerést vívott ki közírói és szépirodalmi tevékenységével is, amelyet gyakran ugyancsak az egészségügy szolgálatába állított. Magyar Imre a Magyar Bel­gyógyász Társaság, a Magyar Diabetes Társaság, a Magyar Gastroenteorológiai Társaság el­nöke, s számos külföldi társaság tiszteletbeli tagja volt. (MTI) HALÁLOZÁS CZIFRA SÁNDOR, a Szocia­lista Hágáért,. brejemrend kitün­tetettig,.-.^.*,.', volt a párt tagja:-«? et'etT'kofriban elhunyt. Hamvasktáfe'-' utáhii búcsúztatása május 29-én 15 órakor lesz a Rákoskeresztúri Új­ köztemető­­ben, közli az MSZMP VIll. kerü­leti bizottsága és a Kereskedel­mi, Pénzügyi és Vendéglátóipari Dolgozók Szakszervezete. RAFAY JÁNOS, a Szocialista Hazáért Érdemrend kitüntetettje, aki 1932-től volt a párt tagja, 70 éves korában elhunyt. Ham­­vasztás utáni búcsúztatása jú­nius 1-én 13 órakor lesz a Rá­koskeresztúri Új­ köztemetőben, közli az MSZMP VIll. kerületi bizottsága és a Nyomda, a Papír­ipar és a Sajtó Dolgozóinak Szak­­szervezete. ÖZV. SAS IMRÉNÉ (SEIDLER MAGDOLNA), a Szocialista Ha­záért Érdemrend kitüntetettje, aki 1935-től volt a párt tagja, életének 70. évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása május 31-én, csütörtökön dél­után 3 órakor lesz a Rákoske­resztúri Új­ köztemetőben — közli az MSZMP XIII. kerületi bizott­sága és a Közlekedési és Szállí­tási Dolgozók Szakszervezete. Ledobták a hídról Életben maradt öt évről hét évre emelte a Leg­felsőbb Bíróság Joó József győri lakos fiatalkorúak börtönében letöltendő szabadságvesztését. A nagy visszhangot kiváltó bűnügy még az elmúlt év februárjában történt Győrött. Joó József ittas állapotban, minden ok nélkül belekötött egy idős emberbe és ledobta a Révfaluba átvezető Du­­na-hídról. Áldozata, szerencsére nem esett a vízbe, hanem a kö­ves partra zuhant. Életben ma­radt, de súlyos, maradandó sérü­léseket szenvedett. Az ügy az ügyész fellebbezése folytán került a Legfelsőbb Bí­róság elé. A testület indokoltnak tartotta a fellebbezését és ezért öt évről hét évre emelte a Győr Megyei Bíróság által kisza­bott büntetést. Az ítélet ezzel jogerőre emelkedett. (MTI)

Next