Magyar Hírlap, 1984. augusztus (17. évfolyam, 179-204. szám)

1984-08-15 / 191. szám

81984. AUGUSZTUS 15. SZERDA A NAP HÍREI - KÖZÖNSÉGSZOLGALAT Magyar Hírlap Mindent a vendégért A Dél-budai Vendéglátó Válla­lat Bartók cukrászdájának pénz­tára előtt vasárnap délelőtt 10 órakor hosszú sor áll. Előttem egy új, három doboz füstszűrös Symphoniát kér és egy tortát. Én beérném két doboz Sophianaé­­val is, de a hölgy közli velem: — Az nincs. — Akkor tessék adni két cso­mag Symphoniát. — Csak egyet adok! Kevés van. — Az úr előttem miért kapha­tott hármat? — Egyszerű, kérem, ő fogyasz­tott is ... Kérjen ön is egy tor­tát! — Utálom a tortát, asszonyom. — Sajnálom, akkor kénytelen lesz kevesebbet szívni... (bán) Elhunyt dr. Barna Andrásné Életének 75. évében — hosszan­tartó betegség után — augusztus 11-én elhunyt dr. Barna András­né, aki a Magyar Állami Opera­ház párttitkára, majd 1958-tól nyugdíjba vonulásáig közel két évtizeden át a Művelődésügyi Mi­nisztérium zene- és táncművészeti főosztályának vezetője volt. Je­lentős szerepet vállalt és eredmé­nyeket ért el a magyar zenei élet szervezeti, személyi, művészeti feltételeinek kibontakoztatásában. Szerénységének, emberségének példája elevenen él mindazokban, akik ismerték. Kívánsága szerint temetése a nyilvánosság kizárá­sával történik. » Művelődési Minisztérium HALÁLOZÁS ÖZVEGY FIATAL GÁBORNÉ, KAPUS MARGIT, a Szocialista Hazáért Érdemrend kitüntetettje, aki 1941 óta volt a párt tagja, 77 éves korában elhunyt. Halrí­­vasztás utáni búcsúztatása augusztus 21-én, 14 órakor lesz a Farkasréti temetőben — közli az MSZMP XII. kerületi bizott­sága. Utánpótlás az űrbe Újabb automatikus teherszállí­tó űrhajót, a Progressz—23-at in­dították útnak kedden délelőtt a a Szovjetunióból a Szaljut—7 űr­állomásra. Az űrhajó az állomá­son végzett munkához szükséges any­agokon és berendezéseken kívül élelmiszert, vizet és üzem­anyagot szállít. Ezekkel töltik majd fel a Szaljutsz készleteit, amelyeket erősen megcsappantok a Vlagyimir Dzsanibekov vezet­te három tagú látogató expedíció augusztusi vendégeskedése. (MTI) Napos idő A több órás napsütés mellett a délutáni felhősödésből legfel­jebb elszórtan várható zápor, eső. A szél kissé megélénkül. A leg­magasabb nappali hőmérséklet 25 fok körül alakul. Önállósulnak a karbantartó részlegek A tanácsi ingatlankezelés korszerűsítése Az állami bérlakások hatéko­nyabb fenntartása és korszerű­sítése érdekében módosul a ta­nácsi ingatlankezelő szervezetek érdekeltségi rendszere. A Pénz­ügyminisztériumban az MTI munkatársának elmondották: az eddigi — az eredménytől telje­sen független — ösztönzést kor­látozottan nyereségérdekelt rend­szer váltja fel. Ennek érdekében 1985. január 1-ig — amikor élet­be lép az új rendszer —, foko­zatosan korszerűsítik a tanácsi ingatlankezelés szervezetét és működését, megteremtve a kü­lönböző tevékenységeket folyta­tóknál az önálló elszámolás fel­tételeit. A korlátozott nyereségérdekelt­ség bevezetésétől azt várják, hogy takarékosabbá válik a ta­nácsi ingatlankezelés költséggaz­dálkodása, s javul a szolgáltatá­sok mennyisége és minősége. Az eddig alkalmazott rendszerben a tanácsi ingatlankezeléssel foglal­kozók a költségeket automatiku­san elszámolhatták, ami nem ösz­tönzött a helyenként tapasztal­ható pazarlás megszüntetésére, s a tervszerű, jó minőségű munká­ra. Ennek megszüntetésére tevé­kenységenként önelszámoló egy­ségeket alakítanak ki. A tanácsi ingatlankezelő szervezeteken be­lül az elszámolás, illetve a nye­reség szempontjából önállósulnak a házkezelőségek és a karbantar­tási feladatokat ellátó építőipari részlegek. A házkezelőségek nye­resége attól függ majd, hogy for­rásaikat mennyire körültekintően és takarékosan használják föl. Így csökkenthetők az üzemelte­tési költségek, és ebben a rend­szerben várhatóan sokkal alapo­sabban ellenőrzik a karbantar­tást, a felújítást és a javítást, végzőket. Lényeges, hogy az ön­elszámoló egységek a nyereség­ből jutalmazási alapot képezhet­nek, s növelhetik dolgozóik jö­vedelmét. Ha viszont költségeik meghaladják a központilag elő­írt normákat, akkor tevékenysé­gük veszteségessé válik, ami vé­gül is a nem közüzemi szolgál­tatást végző, gazdálkodó válla­latokéhoz hasonló, s a vállalat kollektívájára nézve előnytelen következményeket von maga után. Az önelszámoló egységek meg­szervezésével várhatóan szapo­rodnak a tanácsi ingatlankezelés számviteli, adminisztrációs teen­dői. Hogy ez­­ne állítsa megold­hatatlan feladat elé a helyi szak­embereket, országos program ke­retében az Építésügyi és Város­­fejlesztési Minisztérium és a Pénzügyminisztérium — együtt­működve az Ingatlankezelő Tár­sasággal és a Fővárosi Építőipa­ri Üzemgazdasági és Ügyvitel­technikai Irodával — segíti az ügyvitel gépesítését. ' KIADVÁNYT jelentetett meg az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság a műszaki fejlesztéshez szükséges információk forrásairól és azok megszerzésének módjai­ról. A négyszázoldalas könyv részletesen ismerteti a hazai és a nemzetközi műszaki­­és tudo­mányos információs rendszereket. Tájékoztat arról, hogy miként le­het ezekbe bekapcsolódni, az itt tárolt adatokhoz hozzájutni. A könyv ismerteti azokat a hazai és nemzetközi adatbázisokat is, ame­lyek segíthetik a speciális témájú kutatások, tanulmányok elkészí­tését. FÖLDRENGÉS volt, a Richter-skála szerint 5,7 erősségű, keddre virradó éjszaka Alaszkában. A földlökés epi­centruma Anchorage várostól százhat­van kilométere északra volt. (X) Óbudai vigasságok — augusztus 19-én 10—­n óráig a Zichy-kastély kertjében (III., Fő tér 1.). Kirakodóvá­sár, gyermekműsor, .játszóház, népze­nei és néptáncmű­sorok. 20 órától táncház, önt is szeretettel várjuk! Mérséklődő árak Bőséges és választékos a hét elejei felhozatal a fővárosi zöld­ség-gyümölcs piacokon. Az igé­nyeket kielégítő a burgonya-, a hagyma-, választékos a paprika-, a paradicsom- és az uborkakí­nálat. Bőven árusítanak tejes­káposztát, kelkáposztát, karfiolt. A leveszöldségek közül a sárga­répa, a gyökér, a karalábé ugyan­csak az igényeknek megfelelő mennyiségben áll a vásárlók ren­delkezésére. Bővült a paprika választéka, egyes piacokon meg­jelent az almapaprika. A válasz­tékot gazdagítja még a fejes­saláta, a­ retek, a paraj, a sóske­ és a rebarbara. A javuló felhozatal eredmé­nyeként tovább mérséklődtek az idényjellegű zöldség-gyümölcs­­árak. A múlt hetihez képest 60 fillérrel olcsóbb lett a burgonya. A hagymát 2 forinttal, a karfiolt 2—12 forinttal, a paradicsomot és az uborkát 2—4 forinttal, a paprikát 12 forinttal, a sárgaré­pát 1—3 forinttal, a körtét 4—8 forinttal, a görögdinnyét 7—10 forinttal adják olcsóbban, mint egy héttel ezelőtt. (MTI) Fogadni is lehet Nyit az első vidéki lóversenypálya Komárom megyei tudósítónk­tól. Augusztus 20-án „kivonul” Bá­bolnára a Magyar Lóverseny Vállalat. A nagyközség melletti tó partján, erdő mellett épül az első vidéki lóversenypálya. Bár a létesítmény még nem teljesen kész, az alkotmány idei ünne­pén mégis megrendezik az első versenyt, ahol első ízben műkö­dik bukméker. A starthoz álló paripákra az alaptét tíz forint. Bábolna ezzel folytatja a Ko­márom megyei patinás hagyomá­nyokat. Elsőként említsük a hely­beli, tehát bábolnai híres ver­senylótenyésztést. A hagyomány másik ága az Eszterházyak tatai versenyistállója, és a maga ide­jében kiváló­­ paripákat nevelő kisbéri méntelep. A bábolnai kombinát jelenleg 7—800 lovat tart, ezekből mint­egy 200 az arab és 5—600 az an­gol telivér. Ez utóbbiak közül 2—300 versenyez budapesti pá­lyán. A versenylovak kipróbálá­sa, a sikeresebb szelekció, az eredményesebb nevelés­­érdeké­ben vált szükségessé a helybeli gyakorló lóversenypálya létesíté­se. A RÉGI ZENE FESZTIVÁLJA­ Augusztus 18—19—20-án rendezi meg az I. magyar régi zene fesz­tivált a Győr-Sopron megyei Mi­hályiban az idén megalakult Céh művészeti alkotó és kutató egye­sület. A fesztiválról és a Céh tevékenységéről az egyesület ve­zetői tegnap a Fészek Művész­klubban tájékoztatták az újság­írókat. Mint elmondták: a fesz­tiválon hét amatőr együttes tag­jai is részt vehetnek és véle­ményt cserélhetnek a hallottak­ról. Kocsmárosok tiltakozása A bajorországi Würzburg boro­zóinak és sörözőinek tulajdonosai sztrájkkal és tüntetéssel fenyege­tőznek, mert gomba módra szapo­rodnak az úgynevezett sör- és bor­fesztiválok. Az ilyen szabadtéri rendezvények jelentősen csökken­tik a kocsmák forgalmát. A tulaj­donosok számítása szerint az idén hatezer ivóünnepet rendeznek a környéken. Jelentős veszteséget szenvedünk, de az bosszant a leg­jobban, hogy a szabadtéri progra­mok résztvevői a kocsmáinkat csak vécének használják — nyilatkozta az egyik tulajdonos. BEZÁRTA KAPUIT a KISZ KB két különleges építőtábora, amelyek résztvevői nevelőottho­nok felújításán dolgoztak. A ti­­szadobi gyermekvárosban a négy­szer kéthetes turnusokban mint­egy 100, a bicskei nevelőotthon­nál pedig 150 szakmunkástanuló végzett, összesen egymillió két­százezer forint értékű munkát. POKOLGÉP ROBBANT hétfőn a ké­­ső délutáni órákban Lyon főpályaud­varának poggyászmegőrzőjében. Két ember megsebesült. Egy telefonálló az Örményország Felszabadításáért Har­coló Titkos Örmény Hadsereg (ASA­­LA) elnevezésű szélsőséges szervezet nevében közölte, hogy a csoport tagjai helyezték el a robbanószerkezetet. MÉSZÁROS MÁRTA lesz a montreali Nemzetközi Filmfeszti­vál zsűrielnöke. A csütörtökön kezdődő, sorrendben nyolcadik filmes seregszemlén, versenyen kívül bemutatják a rendezőnő „Napló gyermekeimnek” című filmjét is, amely az idén Cannes­­ban a zsűri, különdíját kapta. Csak a csavargást kedvelte Hátba szúrta apját Borsod megyei tudósítónktól. A tornanádasdi illetőségű 19 éves Csikó Pál életerős, egész­séges fiatalember, ám a munka igencsak távol áll tőle. Idén ja­nuárban leszámolt előző munka­helyéről, azt követően apja tar­totta el. Emiatt apa és fia között jócskán volt nézeteltérés. Egy ilyen perpatvar csaknem az apa életébe került. .. A fiatalember 1934. március 7-én éjszaka menyasszonya bód­­valenkei lakásán tartózkodott, később ismerőséhez, Bódvaszilas­­ra utazott, s csak március 8-án fél 2 tájban tért haza. Édesapja ekkor a konyhában fevő heverőn feküdt, amikor megérkezett a fiú, ismét elkezdődött a szokásos vita, ami abból eredt, hogy a fiú állandó munkát nem vállal, apjával tartatja el magát. Egye­bek között az apa szájából olyan kijelentés is elhangzott, hogy a fiú takarodjon a házból. A vita hevében az apa a heverőről fel­kelve megfogta fia mellén az in­get, s olyan erővel taszította meg gyermekét, hogy az ing el­szakadt. Csikó Pál ettől indula­tos lett, az ágyra nyomta­ apját, majd az ágy melletti asztalon levő kést elkapva, apját hátba szúrta. Miután kihúzta a kést apja testéből, a vérző sebre ruhát tett, majd a postára ment, hogy telefonáljon a mentőknek. Ám, mert tudta, hogy tettéért le fog­ják tartóztatni, menyasszonyához utazott. A rendőrök még aznap rátaláltak . . . Csikó Jenő a szúrás következ­tében életveszélyes sérülést szen­vedett, életét csak a gyors és szakszerű orvosi beavatkozás mentette meg. A Borsodi megyei Bíróság dr. Koharek József tanácsa a fen­tiek alapján életveszélyt okozó testi sértés bűntettében mondta ki bűnösnek Csikó Pált, akit ezért 3 évi börtönbüntetésre ítélt, s 3 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától is. Az ítélet nem jogerős. a­­ kJ­V Autósorszámok Trabant Limousin Hycomat Buda­pest 761. Trabant Hycomat Combi Bu­dapest 87. Trabant Limousin Budapest 24 408, Debrecen 15 266, Győr 22 637. Trabant Combi Budapest 8209, Győr 3965. Wartburg Limousin Budapest 12 390, Győr 7345. Wartburg de Lux Budapest 16 849, Győr 9943. Wartburg de Lux tolótetős Budapest 3735. Wart­burg Tourist Budapest 7135, Győr 2515. Skoda 105 S Budapest 8653, Debrecen 6737. Győr 6349. Skoda 120 L Buda­pest 15 957, Debrecen 9960, Győr 11 490. Skoda 120 GLS Budapest 989. Lada 1200 Budapest 31 477. Debrecen 19 671, Győr 10 472.* Lada 1300 S Budapest 12 870, Debrecen 9312, Győr 4481. Lada 1500 Budapest 12 117, Debrecen ' 3444, Győr 3937. Lada Combi Budapest 5748, Deb­recen 3166. Moszkvics Budapest 13 439. Polski Fiat 126 F Budapest 19 020., Győr 6181. Polski Fiat 1500 — 4526. Dacia Budapest 20 984. Debrecen 12 133. Zasz­­tava Budapest 6097. (MTI) § A hét 4 jogszabályai GOMBA VIZSGÁLAT, SZÜNIDEI FOGLALKOZTATÁS, MEGRENDELÉS­ES, ELŐJEGYZÉS ÉS vásárlás Az illetékes miniszterek együt­tes­ rendeletet adtak ki a gomba­vizsgálattal kapcsolatos szakké­pesítésről. A rendelet a gomba­vizsgálat és élelmezésügyi cél­ellenőrzés szakmai színvonalának emelése érdekében egyéves szak­ellenőri, illetőleg egészségügyi gombaismerői tanfolyamot, to­vábbá kétéves eü. gombatoxiko­lógiai tanfolyamot vezet be. A szabályozás természetesen első­sorban a szakmai szempontokra, a MÉM Továbbképző Intézetet ter­helő feladatokra helyezi a súlyt. . Meggondolást érdemel azonban, hogy az illetékesek igen körülte­kintő gondosságához képest sok mai gyűjtögető és főzőcskéző csa­lád e téren milyen ősemberi gon­datlanságot tanúsít. (­ 1984. [Vik­. 1.7 EüM—MÉM sz. rendelet, Ma­gyar Közlöny 32. sz.) Hosszú és feltűnő című utasí­tást adott ki a művelődési minisz­ter, az alsófokú nevelési-oktatási intézmények tanulóinak nyári szünidei foglalkoztatásáról. Csak a címből azt gondolhatnánk, eső után köpönyeg. Pedig épp az el­lenkezőjéről van szó. A nyári fog­lalkoztatás új formáit az 1985. évi nyári szünidőtől kell alkalmazni. Alapos előkészítést igénylő fel­adat jó előre történő megalapo­zásáról van tehát szó. Méghozzá a legjobb lélektani időpontban, amikor szülőkben, gyermekekben, pedagógusokban még élénken él­nek az idei nyári tapasztalatok és­ a jobbítás igénye. A lényeg ugyanis az, hogy egy­re feszítőbb társadalmi igénnyé válik a gyermekek változatos­­ és differenciált" szünidei foglalkozta­tásának megszervezése, a tanu­lóknál az emberformálás, a szü­lőknél a tehermentesítés érdeké­ben. Az utasítás ezért a nyári szünidei foglalkozás többfele, formáját is körvonalazza. Ilyen az iskolai, napközi otthon, a nap­közi tábor, továbbá a bentlaká­sos, illetőleg úttörőtábor. A rész­vétel valamie e­nyi formánál ön­kéntes. Kivétel az az eset, ami­kor a veszélyeztetett tanuló szü­lőjét, illetőleg gondozóját kötele­zik arra, hogy a gyermek a szün­idei foglalkoztatásban is részt ve­gyen. Az utasítás természetesen az is­kolai és a tanácsi szakigazgatási feladatokra helyezi a súlyt. A kapcsolódó, részletesebb útmu­tatóból azonban az is­ kitűnik, hogy a szünidei foglalkoztatás megszer­vezése, a lehetőségek bővítésének terén igen sokat tehetnek az érin­tett szülői munkaközösségek, gaz­dálkodó szervezetek, szakszerve­zeti szervek. A szervezés előké­szítését ezért az idei tapasztala­tok hasznosításával és a külön­böző lehetőségek összehangolá­si­val kell kezdeni. (11/ 1984. [Müv. K. 15.] MM. sz. utasítás, Művelő­dési Közlöny, Vil­. 2-i szám.) Egy 1972. évi rendelet határozta meg a belkereskedelemben a meg­rendeléses és előjegyzéses vásár­lások egyes kérdéseit. Nemigen tapasztalhatjuk, hogy ezek a for­mák azóta általánosan elterjed­tek volna. További kötelező elő­írások se vezetnének döntő ered­ményre. Helyeselhető ezért, hogy az illetékes minisztérium irányelv formájában hívja fel a vállala­tok figyelmét olyan belső szabá­lyozási kérdésekre, amelyek al­kalmasak a vásárlói érdekek szol­gálatára és a hiánycikkekkel kap­csolatos jogtalan előnyszerzés megakadályozására. E korszerű formák elterjedésének és helyes alkalmazásának fő ellenőrzője maga a vásárló közönség. Jó ezért tudni az olyan ajánláso­kat, hogy például az­ előjegyzéses vásárlás bevezetése minden olyan üzletnél ajánlott, ahol ezer fo­rintnál nagyobb tételű vásárlá­soknál nem tudják az igényeket folyamatosan kielégíteni. .Meg­rendelés elfogadását pedig csak akkor indokolt előleghez kötni, ha az árucikk beérkezése hat hóna­pon belül­ várható.. (Kereskedel­mi Értesítő 14. sz.)

Next