Magyar Hírlap, 1984. szeptember (17. évfolyam, 205-230. szám)

1984-09-06 / 209. szám

MAGYAR HÍRLAP A NAP HÍREI AWWI Koszorúzás IGE-emléktábla a Margitszigeten Emléktáb­la-avató ünnepséget rendeztek szerdán a Margitszigeti Nagyszállóban az írók Gazdasági Egyesülete tiltakozó hetének 50. évfordulója alkalmából. Az 1932- ben alakult érdekvédelmi szer­vezet­­, amelynek célja az írók anyagi és társadalmi helyzetének megszilárdítása, valamint érdek­es jogvédelme volt — a balaton­füredi és lillafüredi találkozó után 1934-ben a Margitszigeten rendezte meg az írók hetét a fa­sizmus elleni tiltakozás jegyében. Az eseményre emlékeztető táb­lát Cseres Tibor Kossuth-díjas író, a Művészeti Alap irodalmi szakosztályának igazgatója avat­ta fel. Ezután M. Pásztor József irodalomtörténész méltatta az írószövetség, illetve a Művészeti Alap e jogelődjének tevékenysé­gét, s megnyitotta a Magyar Ke­reskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumnak az IGE dokumen­tumanyagából összeállított ka­marakiállítását. Ezt követően a Művelődési Minisztérium, a Ma­gyar Népköztársaság Művészeti Alapja, valamint a Danubius Ho­tels Vállalat képviselője megko­szorúzták az emléktáblát. (MTI) Leszállt a Discovery Szerdán — helyi idő szerint reggel 6.38 órakor — a kaliforniai Edwards légitámaszponton le­szállt a Discovery amerikai űr­repülőgép. A gép hatnapos Föld körüli úton volt, feldélzetén hat­tagú személyzettel, köztük a má­sodik amerikai űrhajósnővel, Judith Resnikkel. A Discovery rajtját, különböző műszaki hibák miatt, három íz­ben is el kellett halasztani, és az űrrepülőgép végül mintegy két hónappal az eredetileg’ tervezett időpont után indult’csak útnak. Feladatát viszont h­ibátlanul­­tel­jesítette, és csak kisebb nehézsé­gek támadtak az űrrepülés so­­rán. A Discovery személyzete há­rom mesterséges holdat — köztük egy katonai hírközlési holdat — indított útnak, sikerrel próbált ki eg­y újfajta napelemtelepet és fe­délzetén egy nagy amerikai gyógyszervegyészeti gyár megbí­zásából hormonelőálítási kísérle­teket is folytattak. A­ leszálló pályára állítás és a siklórepüléssel történt leszállás hibátlanul sikerült, a személyzet tagjai jól vannak. (MTI) Óriásharcsa ponty helyett Fejér megyei tudósítónktól. Pontyot fogni készült, és óriás szürke harcsa akadt a horgára a fehérvárcsurgói víztározó tóban Vass Józsefnek, a Kincsesi" Bau­xit Horgász Egyesület tagjának. Mivel a másfél méter hosszú hal a pontyoknak kivetett kukorica­csalit kapta be, a szerencsés sporthorgásznak igen nagy fárad­ságába került partra vonszolni zsákmányát. Horgászbotjának vör­keny zsinórjával mintegy negy­venöt percen át fárasztotta a ha­talmas állatot. A halőr mérési adataival hitelesített horgász­zsákmány valóban impozáns, olyannyira, hogy Fejér megye te­rületén még a Velencei-tavon is ritkaságnak számít, a fehérvár­csurgói tavon­­pedig még soha nem fogtak ki ekkora hajat. . Marad a meleg A várható időjárás ma estig: nyugaton több ízben megnövek­szik a felhőzet és zápor, zivatar is előfordulhat. Keleten napos, száraz idő lesz. A hőmérséklet csúcsértéke 24 és 29 fok körül alakul. A Duna vízállása tegnap Buda­pestnél 175 cm volt. (MTI) Kiadvány Budapest szabadidős programjairól Megjelent a Tipp '84—85 A szabad­idő hasznos eltölté­sét segítő, a főváros kulturális közművelődési és sportprogram­jairól tájékoztató kiadványt je­lentetett meg a Magyar Népmű­velők Egyesülete,, az Országos Közművelődési Tanács és a Lap­kiadó Vállalat. Mint a kötetet ismertető sajtó­­tájékoztatón elmondták, a Tipp 84—85 több mint kétezer kultu­rális és sportlehetőségről ad in­formációt, elsősorban a főváros lakosságának, de segítséget nyújt a népművelők, pedagógusok és sportvezetők munkájához is. A közművelődési intézmények, mű­velődési otthonok, kultúrházak, sportszervezetek és a hétvégeken is nyitva tartó iskolák program­ját, kulturális és ismeretterjesz­tő klubjainak, szakköreinek, il­letve tanfolyamainak legjavát csokorba gyűjtő kiadványt ha­szonnal forgathatják a főváros­ba látogató vidékiek is. A külön­böző programlehetőségeket és tí­pusokat abc-rendben közlő, mint­egy 150 oldalas kiadvány meg­adja az intézmények nevét, cí­mét és telefonszámát, s választ ad arra a kérdésre is, kik, mikor és mennyiért vehetik igénybe a felsorolt szabadidős lehetősége­ket. A 20 ezer példányban megjelent Tipp ’84—85 című kiadványt az újságárusoknál és a művelődési házakban vásárolhatják meg az érdeklődők. (MTI) HÁROM SZOVJET MŰHOLD. A Szovjetunióból kedden egy hor­dozórakétával három műholdat állítottak Föld körüli pályára. Az 1593, 1594 és 1595 sorszámot vise­lő Kozmosz-műholdak rendelteté­se, hogy­­ tovább tökéletesítsék azokat a kozmikus navigációs rendszereket, amelyek a szovjet polgári repülőgépek, kereskedel­mi és halászhajók helymeghatá­rozására szolgálnak. A FOVINFORM JELENTI! S­zeptem­­ber 6—14. között — naponta 7-től 17 óráig — közvilágítási lámpákat szerel­nek a Margit-hídon, emiatt a jármű­veknek el kell kerülniük a külső for­galmi sávban álló darus gépkocsit. Az első három napon Pestről Budára ha­ladva­­végzik a munkát, majd az el­lenkező irányban.­­ Autóbusz helyet­tesíti szeptember 6-án és 7-én éjjel­ 23.50-től hajnali 4 óráig a 49-es éjsza­kai villamosokat. Ugyancsak autóbusz jár ezeken­ az ú­ éjszakákon 21.35-től haj­nali 4-ig a 13-as,­ a 30-as és a 31-es villamosok helyett a Határ út—Guba­csi út kere­szteződesétől a Ferde ut­cáig­ LAKATOS JÓZSEF festőmű­vész alkotásaiból nyílt kiállítás szerdán, a kiskőrösi Petőfi Sán­dor Művelődési Központban. ÉTELMÉRGEZÉS ANGLIÁBAN. Ti­zenegy elmebeteg halt meg ételmérge­zésben egy közép-angliai gyógyinté­zetben. A 850 ágyas wakefieldi elme­gyógyintézetben augusztus végén mu­tatkoztak először az ételmérgezésre utaló jelek. A tömeges megbetegedés összesen háromszáz beteget és negy­ven orvost, illetve ápolót érintett.­ TANÉVNYITÓÜNNEPSÉGET tartott tegnap a győri Rába film­színházban a Közlekedési és Táv­közlési Műszaki Főiskola. A hall­gatókat Szekeres Tamás főigazga­tó-helyettes köszöntötte. A DÉRI MÚZEUM közli: a Magyar Televízió­­filmet forgat szeptember 11— 14. között Debrecenben, a Ileri Mú­zeumban- Ezalatt az intézmény lárva lesz, a kiállítások szeptember 15-től tekinthetők meg. MAGYAR HETET nyitottak meg a brüsszeli Hilton-szállóban. Magyar utazási irodák és a MA­LÉV mutatják be hazánk idegen­­forgalmi lehetőségeit, külkeres­kedelmi vállalatok kínálatukat, elsősorban kézműipari, és népmű­vészeti cikkeket, hanglemezeket, magyar élelmiszereket. A szállo­da éttermében a magyar konyha különlegességeit kínálják ezen a héten a vendégeknek. AZ orosz-szovjet irodalom FILMEN címmel előadássorozatot in­dít a Gorkij moziban a FOMO és a Lapkiadó Vállalat magyar nyelvű szovjet lapok olvasószolgálata. Vetí­tésre kerül többek között: Bűn és bűn­­hődés, a Karamazov-testvérek, Emberi sors, Csendesek a hajnalok, Kutyás hölgy . . . Szeptember 17-én és 30.-án, a második előadás után rövid játékos vetélkedő lesz a sorozat filmjeiből. Nyeremények, könyvek, hangleme­zek, reprodukciók, népművészeti tár­gyak. Minden érdeklődőt várnak a Gorkij moziban! SZÁZÉVES KÖSZÖNTÉSE. Bensőséges ünnepségen, köszön­tötték a századik születésnapját ünneplő Püski Mátyás tsz-nyug­­díjast szerdán Békésen az öre­gek napközi otthonában. A jó­kívánságokat Makoviczki János, a városi tanács elnöke és Schmidt Sándor, a helyi Viharsarok Ter­melőszövetkezet elnöke tolmá­csolta. Az ünnepeltet két lánya és huszonhárom unokája, déd-,és ükunokája is köszöntötte a szüle­tésnapon. (VI A Fáklya Művelődési Központ tanfolyamaira: női felsőruha-zabás (4 hónapos), női felsőruha-varrás (4 hóna­pos), női felsőruhaszabás-varrás (5 hó-­­ napos), kézi textilfestés, perzsasző­­­­n­vegszövés.A kétéves, irodaügyviteli tan­­,­folyam, aerobic-streching, spéci.pia­c közérzetjavító foglalkozás. 5 hónapos gépírótanfolyamokra augusztus 27-től szeptember 7-ig munkanapokon dél­után 5—7 óráig a VI., Csengery u­. 68. sz. alatt lehet beiratkozni. Telefon: 118-870 , 324-58­1. Vállalatok kérésére ki­helyezett szabás-varrás és gépírótan­­folyamokat szervezünk. Felvilágosítás munkanapokon 9—17 óráig a US-870-es telefonon. NAGYVÁRADON a szakszer­vezetek művelődési házában nagy sikerrel tartotta meg első romá­niai fellépését a Magyar Nép­hadsereg Művészegyüttese, amely hétfőn érkezett tíznapos vendég­­szereplésre a szomszéd országba. A színpompás és tartalmas mű­sort a mintegy ezerfőnyi közön­ség nagy tapssal és tetszéssel fo­gadta. Az együttes legközelebb Constantában lép fel. KÖZTERÜLET-FELÜGYELET létrehozását határozta el szerdán tartott ülésén a kecskeméti váro­si tanács. A Minisztertanács vo­natkozó rendelete nyomán létre­hozott szervezet feladata a közte­rületek rendjének, tisztaságának fokozott védelme. SZÜRETI JÁTÉK BADACSONY­­BAN. A balatoni nyári program sze­zonzáró eseményeként szeptember 8— 9-én rendezik m­eg Badacsonyban a hagyományos, szüreti játékot. A más­fél napos programot szombaton 19.30 órakor nyitják meg a badacsonyi sza­badtéri színpadon. AZ INTERSCHOLA-kiállítások­ aranyérmet nyert Lipcsében az Elektroakusztikai Gyár által ki­fejlesztett oktatástechnikai rend­szer. A MŰCSARNOK igazgatósága közli, hogy a „Frissen festve — a magyar festészet új hulláma” című kiállítás a korábbi téves közlésekkel ellentétben nem szeptember 38-ig, hanem csak szeptember 23-ig látható az Ernst-mú­­zeumban. A SZÁZADIK TPA 1148 típu­sú számítógépet, adták át szer­dán Székesfehérváron, a Közpon­ti Fizikai Kutató Intézet képvi­selőinek a Számítástechnikai Kí­sérleti Üzem Betéti Társulásnál, amely a KFKI, a Számítástech­nikai Koordinációs Intézet és a Videoton Elektronikai Vállalat közös fejlesztő vállalata. KÉTHETES VENDÉGSZEREP­LÉSRE Spanyolországba utazott szerdán a Debreceni Építők Haj­dú Táncegyüttese és a Csobolya népzenei együttes. A debreceni táncosok és zenészek a katalán nemzeti ünnep alkalmából ren­dezendő nemzetközi folklórfeszti­válon vesznek részt, Barceloná­ban és környékén lépnek fel. ÚJ TANMŰHELYT avattak szerdán a szekszárdi Mérőműszer­­gyárban. A helyi 505-ös ipari szakmunkásképző intézet és a Rózsa Ferenc Szakközépiskola diákjai sajátítják el itt szakmá­juk gyakorlati tudnivalóit. Üzletkötések a lipcsei vásáron Szerdán aláírták az őszi lipcsei vásáron az első k két, jelentősebb magyar szerződést. A magyar Alumíniumipari Tröszt fejlesztő­­intézete, az ALUTERV-FKI és az Industrie-Anlagen Import berli­ni külkereskedelmi vállalat húsz­­millió rubel értékű megállapo­dása szerint a Mansfeld kombi­nát Albert Zimmermann tim­földgyárát Lauta városban a ma­gyar szakemberek tervei alapján, magyar gépekkel és magyar fő­­vállalkozási kivitelezésben fog­ják rekonstruálni. ■ . A másik, ugyancsak húszmil­­lió rubeles üzletet a Papíripari Vállalat megbízásából a Ligniim­­pex kötötte a Holz und Papier külkereskedelmi vállalattal, kü­lönféle papíráruk cseréjéről, a választék bővítéséről. Az összeg­nek felét teszi ki a magyar kivi­tel, felét a behozatal. (MTI) KOLHOZKÜLDÖTTSÉG érke­zett szerdán a Litván SZSZK- beli Kapsukas városból a bal­mazújvárosi Lepin Termelőszö­vetkezetbe. A két mezőgazdasági nagyüzem vezetői megállapodást írnak alá, amelynek értelmében ezentúl évenként rendszeressé teszik a szakemberek, a tagok cserelátogatásait, s kölcsönösen tájékoztatják egymást munkájuk­ról, a terveikről. * ÖT KILOMÉTERES SZAKADÉK ke­letkezett Iz­land északkeleti részén egy működésbe lépett vulkánhegy is. Szemtanúk elmondása szerint a hosszú szakadék tíz perc alatt úgy ,,nyílt szét”, mint a villámzár. A kiömlő láva egy geotermikus erőmű felé indult el, de később mozgása lelassult, majd megállt. LAKÓTELEPI RUHASZA­LONT nyitott szerdán a Debre­­­ceni Ruhagyár. A város legújabb lakótelepén, a Tócóskertben lé­tesített szalonban, amelynek he­lyiségeit a városi tanács bocsá­totta a ruhagyár rendelkezésére, tíz munkahelyes szabó-varró mű­helyt rendeztek be. TÜZELÉSTECHNIKAI VEVŐSZOL­GÁLAT. Új szolgáltatással segíti a FÉG gázkészülék-javító és szolgáltató leányvállalata, valamint a Fővárosi Kéményseprő és Tüzeléstechnikai Szolgáltató Vállalat az építkezőket és a lakások fűtésének korszerűsítésére vállalkozókat, tüzeléstechnikai vevő­szolgálati irodát nyitottak számukra. A vevőszolgálati iroda az I., Fő üteg 19-ben, hétfőtől péntekig, reggel 8-tól délután 4 óráig várja az érdeklődőket.­ GYÁRFÁS-DÍJAT alapított a Kiskunhalasi Állami Gazdaság. A XIX. század ,jeles történetíró­ját ábrázoló emlékplakettet és a vele járó tízezer forintot szak­bizottság évente ítéli oda a gaz­daság két legjobb teljesítményt nyújtó műszaki szakemberének, olyanoknak, akik a nagyüzemi termelésfejlesztésben, a kerté­szeti kultúra gazdagításában ki­magasló érdemeket szereztek. VONATPÓTLÓ AUTÓBUSZOK. A MÁV értesíti az utasokat, hogy pálya­fenntartási munkák miatt szeptember 7-én, pénteken 8 órától 16 óráig Vác —Magyarkút—Verőcemaros között va­lamennyi vonatról autóbuszra kell át­­szállniuk, s emiatt kisebb késéssel is számolni kell. Az autóbuszokon a megváltott vasúti jegyek érvényesek. NOSZTALGIAVONATOT indí­tottak próbaútra szerdán Kecske­métről Bugacra, a Kiskunsági Nemzeti Parkba. A próbaútra az utazási irodák szakembereit hív­ta meg a Pusztatourist, a Bács- Kiskun megyei Idegenforgalmi Hivatal. A bemutatón elmondták, hogy a harminc kilométeres, kes­keny nyomtávú vonalon elsősor­ban turistacsoportokat fognak szállítani, de a jövő szezonban hétvégeken rendszeres járatokat is indítanak Bugacpusztára. FEHÉRVÁRI VÁSÁR. Hét határra szóló vigaslácra, a hagyományos fe­hérvári vásár rendezvényeire várja vendégeit szept­ember 8-án, szombaton Székesfehérvár. A Fehérvár Áruház óriás parkolójában kora reggeltől késő estig áll majd a vásár. (V) Bodrogi Gyula érdemes művész estje a Hild udvarban (11., Árpád fe­jedelem u 5.) szemem­ber 6-án (eső­­nap 7-e) este fél 8-kor. A zenés, szó­rakoztató műsorban fellép Voith Ági Pécsi Ildikó, Csata Zsuzsa, Koncz Gá­bor és még sokan mások. Tegyek a Magyar Média jegypénztárában (Vn . Lenin krt. 9—11.), a Radnóti Színpad szervezésén (VI . Nagymező u. II.), az ŐRI Vörösm­arty tér pénztárában, a Radnóti Színpad pénztárában, a Játék­szín pénztárában (Vl . Lenin krt. 106 ), a Központi Jegyirodában (VI., Nép­­köztársaság ú­tja 18.)­­ és a Ráday ut­cai jegyirodában. AZ ÉPÍTŐGÉPÉSZEK tegnap kétnapos tanácskozást kezdtek Gyulán. A mintegy kétszáz részt­vevő az építőipari génekkel való jobb gazdálkodás kérdéseivel fog­lalkozik. 1984. SZEPTEMBER 6, CSÜTÖRTÖK 9 Végső búcsú­­(­■ dr. Littmann Imrétől­» Mély részvéttel búcsúztak dr. Littmann Imre Kossuth-díjas nyugalmazott egyetemi tanártól, az orvostudományok doktorától szerdán a Farkasréti temetőben, hamvasztás utáni gyászszertartá­son munkatársai, pályatársai, ba­rátai, tisztelői, Dr. Endrőczi Elemér, az Orvos­továbbképző Intézet rektora, az Egészségügyi Minisztérium és az Orvostovábbképző Intézet nevé­ben mondott beszédében méltat­ta Littmann professzor munkás­ságát, emberi­ értékeit. — Csak­nem két évtizedet töltött az Or­vostovábbképző Intézet I. Sebé­szeti Klinikájának­ élén. Kossuth­­díjasként érkezett az intézetbe, már fiatalon maradandó érdeme­ket szerzett a hazai szív- és ér­sebészet megteremtésében, ki­bontakoztatásában. Számos kór­ház sebészeti osztálya kérte se­gítségét nehéz szakmai feladatok megoldásához. Az orvostovább­képzés elkötelezett oktatója, elő­adója volt — mondotta a többi közt. Dr. Kulka Frigyes, az Orvos­továbbképző Intézet tanszékve­zető tanára a Magyar Sebész Tár­saság, a sok ezer hazai sebész nevében búcsúzott a felszabadu­lás után. magyar egészségügy kimagasló sebészegyéniségétől. A sebész munkáját nem az általa végzett műtétek számával mérik, sokkal inkább azzal, hogy hány munkatársának adta át tudását, ismereteit. Kivételes szorgalom­mal párosult tehetséggel 16 se­bészi szakkönyvet alkotott. Ezek közül néhány Hamburgtól Vla­gyivosztokig a gyakorló sebészek bibliája — hangsúlyozta. Dr. Keszler Pál osztályvezető főorvos a tanítványok nevében búcsúzott Littmann Imrétől. (MTI) Zalaegerszeg Életfogytigra ítélték a taxisofőr gyilkosát Taxisofőr gyilkosa fölött ítél­kezett szerdán Zalaegerszegen a Zala megyei Bíróság. A vádlott, Hidasi János 22 éves zalaegerszegi lakos ez év ápri­lis 30-án a helyi Volán taxiállo­másán beszállt az egyik kocsiba. Berta János 56 éves taxisofőr el­indult a bemondott címre, Zala­­szentiván községbe. Útközben azonban Hidasi , megváltoztatta szándékát és Kisfaludpusztára­­ vitette magát. Az autót a tele­­­­pülés utolsó háza előtt­­ megállít­­­­tatta, majd nyomban ezután 12­­ centiméteres tőrkésével nagy erő­­­­vel mellbe szúrta a gépkocsi ve­­­­zetőjét, kilökte a járműből és a­­ kocsival elhajtott. Az áldozatot kórházba szállították és megmű­tötték, de már nem tudtak segí­teni rajta, belehalt sérüléseibe.­­ A bíróság nyereségvágyból el­követett emberölés bűntettében­­ találta bűnösnek Hidasi Jánost, és ezért főbüntetésként életfogy­tig tartó szabadságvesztésre ítél­te, mellékbüntetésként pedig 8 évre eltiltotta a közügyek gya­korlásától. A védő enyhítésért,­­ illetve a bizonyítás elutasítás és­­ a súlyosabb minősítés miatt fel­lebbezett. (MTI) ­ Halálos balesetek Csanádapáca külterületén Halász István 51 éves lakatos, békéscsabai la­kos személygépkocsijával letért az út­testről, az árokban felborult, és sérü­léseibe a helyszínen belehalt. Debrecen külterületén Juhász Imre 59 éves segédmunkás, helyi lakos óéy lovas fogatot hajtva felült az egyik ló határa, de az megriadt és ledobta ma­gáról. Juhász Imre a helyszínen meg­halt. é­­ Szekszárdon, a pécsi Pannónia Sör­gyár palackozó üzemében ittas álla­potban figyelmetlenül vezetett és fel­borult egy targoncával Neugebauer /Károly 29 éves targoncavezető helyi­­lakos. A targoncán tartózkodó Bakonyi­­ János betanított munkás, várdombi la­kos oly­an súlyos sérülést szenvedett, hogy a helyszínen meghalt. Neuge­­­­bau­er Károlyt a rendőrség őrizetbe­­ vette. (MTI) *

Next