Magyar Hírlap, 1985. január (18. évfolyam, 1-25. szám)
1985-01-09 / 6. szám
l yókiMAGYAR HÍRLAP NÉPGAZDASÁG - VILAGGAZDASAG ms. január 9, szerda 7 A TV Vatta-emberek nélkül Átalakul a szolgáltatóipar - A tanács is rajta tartja a szemét A fodrászok már jó ideje mondják a magukét. Micsoda dolog , panaszolták okkal-joggal hogy ha termelékenyebben dolgoznak, ha becsülettel hajtanak, akkor a vállalat nem fizeti ki a többletértéket. Így aztán a legjobbak csak a vendégkör megtartásáért küszködtek, mert a borravalóval együtt mégiscsak összejött valami. Az ügyeskedők úgy egészítették ki jövedelmüket, hogy időnként elfelejtettek számlát adni. A restek meg csak üldögéltek, tekergették a rádió kapcsolóját — ők a kevés pénzzel is túlontúl meg voltak fizetve. Társaik eltűrték jelenlétüket, mert megértették: kellenek a vattaemberek, mert különben még a mértéktartó bérfejlesztésre sincs lehetőség. Mindenki épp elégszer hallhatta az értekezleteken, ha túllépik az engedélyezett sávot, mese nincs, adót kell fizetni. De miből? A vállalat szegény. Rugalmasabbak a kisebbek Mégis, enyhe vihar szele söpört szét az elmúlt hónapokban, amikor kinek így, kinek úgy a fülébe jutott, a változás kapujában állnak. De akár tetszett, akár nem, tudomásul kellett venni az eldöntött tényt: az óévvel leáldozott az állami, a szövetkezeti fodrászat napja, s eljött a kisvállalatok, kisszövetkezetek ideje. Most az „átmeneti időszak” elejét élik, megannyi kérdéssel, kétkedéssel. S hogy minél zökkenőmentesebb legyen a beindulás, a felügyeleti szervek az átlagtól jobban figyelnek az újakra. A Fővárosi Tanács V. B. szolgáltatási és ellátási osztálya rajta tartja a szemét az eseményeken. Miként megy az anyagellátás, a köpenyek, a törülközők, a kendők mosása, és ötmillió forint értékű anyag, eszköz selejtezése. Ez utóbbit a Pénzügyminisztérium engedélyezte, ami azt jelenti , partnerként segítenek az újjászervezésben, hiszen a jogutódoknak annyival kevesebb terhet kell cipelniük, amennyit most a forgóalapból leírhatnak. S hogy több lehessen a fejlesztési alap, lesz építészeti, ipari karbantartó csoport, amely „kapun kívül” is dolgozhat. Árusítják azt az épületrészt, ahol eddig a központ volt, majd ezt az üzletek szépítésére, korszerűsítésére fordítják. Nem véletlen ez a buzgólkodás. A tanácsnak, mint a felelős gazdának, egyáltalán nem mindegy, milyen a szolgáltatás színvonala. Azt már mindenki tudja, hogy a kisebb szervezetek rugalmasabbak, inkább alkalmasak a költségcsökkentésre, különösen akkor, ha megfelelő az ösztönzés. S ez a lényege mindennek: nem lehet sokat és jót követelni, ha nincs megfelelő anyagi elismerés. Akik többet keresnek — A szervezeti korszerűsítéssel egyszerre kettőt lehet lépni — mondja dr. Köves Pál, a Fővárosi Tanács V. B. osztályvezetője. — Az első: így csökkenhet a megrendelő és a szolgáltató közötti távolság. A második: a kisszövetkezetek és a fogyasztási szolgáltató kisvállalatok bruttó jövedelemszabályozása előnyösebb, vonzóbb, hiszen itt a bér nincs „kitüntetett” poszton, nem más, mint a költségek egyike. Ezért konvertálható. Például lehet anyagtakarékosságból is bért emelni, s nem kell félni a bérfejlesztés túllépéséért fizetendő adótól. Ebből a béklyóból kibújni azt is jelenti: eztán már nem kellenek a tessék-lássék munkát végző vatta-emberek, az udvariatlanok, a fegyelmezetlenek, a kétbalkezesek, a lusták. Minek? Megszűnt a „szerepük”. Ezektől most könnyen megszabadulhatnak. S így idővel kiderül, hogy a szolgáltatásban nincs is olyan nagy munkaerőhiány, sőt, esetleg többen vannak, mint amenynyit a tényleges kereslet megkíván. Ezek már nem feltevésekre alapozó kijelentések. Hiszen nem ők az úttörők, a fodrászat csak követője a Gelka és az AFIT Tröszt vállalataiból létrehozott kisvállalatoknak. S itt az elmúlt másfél évben látványos béremelések voltak! Nem úgy, mint például a textiltisztítóknál, ahol „vért izzadva” próbálják megtartani az egyre fogyó, maradék létszámot. Nem lehet úgy és akkor produktumot várni, amikor a szolgáltatásban dolgozók átlagbére alatta van a népgazdasági s az ipari átlagnak. Akiknek valamivel jobban álla szénájuk, azok nem mások, mint a gépjármű és az elektromos cikkeket javító kisvállalatok alkalmazottjai. Tehát azokkól van szó, akik kikerültek a bérszínvonal-szabályozás alól. Hogy miért olyan lényeges ez? Mert így lassacskán a különböző szervezeti formában működő gazdálkodók nagyjából azonos feltételeket és érdekeltségeket teremthetnek. Mert amíg kiugróak az ellentétek, amíg jóval többet lehet keresni mondjuk az iparban, vagy más — hasonló tevékenységű — cégnél, ki kérheti számon, hogy a dolgozók java veszi , a munkakönyvét s odébbáll. Aki marad, az lehetőleg nem töri agyon magát. Pedig a szolgáltató munkája meghatározza a megrendelők, a fogyasztók közérzetét, hangulatát. Tehát: meg kell fizetni a pult másik oldalán állót ahhoz, hogy a kiszolgálás kulturált, a munkavégzés gyors, pontos és kifogástalan legyen. A kisszervezetek errefelé haladnak, csak a tempó nem valami szédítő. Szó, ami szó, még az ösztönzés sem az igazi, csak gyengén javuló tendenciát mutat. Viszont ugyanez nem mondható el a kiszolgálás minőségére. Továbbra is bőven akad erre panasz: hosszúak a vállalási idők, a munka sem kifogástalan, gyakran okoz gondot az alkatrészhiány, s még a tárgyaló partnerek közötti hangnem sem megfelelő. Vagyis a fogyasztó az esetek többségében észre sem veszi hogy a színfalak mögött változás történt, amit „őérette” is van. Dr. Köves Pál szerint a szervezetváltozások nem hozhatják meg egyik percről a másikra a csodát, de azért akadnak már biztató jelek, amelyek arra mutatnak , ha kialakul a rég óhajtott verseny, talán jobban keresik majd a megrendelők kegyeit. Még nincs változás Ma azonban sokkal inkább az tapasztalható — s ezt állapítja meg egy tanulmányában Haffár Annamária, a Szolgáltatási Kutató Intézet tudományos munkatársa —, hogy a közületi munkákért folyik a verseny. A gépjárműjavítók a használt gépkocsik adásvételével, a roncsautók bontásával, a használt alkatrészek felújításával és kereskedésével, a haszongépjárművek javításával, esetleg árutermeléssel vagy bérmunkával foglalkoznak. Az elektromos cikkek javítói antennaszerelést, ipari hűtőgépek javítását, villanymotor-tekercselést, villanyszerelést, kaputelefon-szerelést végeznek. Ami végtére nem baj, hiszen valós igényeket elégítenek ki, s arrafelé mennek, ahol a pénz van. Csakhogy így tényként rögzíthető: a szervezeti korszerűsítés a lakossági szolgáltatások szempontjából az eddigiekben még nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket, mivel a kisvállalatok nem elsősorban a lakosság ellátását végzik. Persze, ennek ugyancsak megannyi oka van, amiért korántsem minden esetben a szolgáltatók a hibásak. Mert eleve tudomásul kell venni : a szolgáltatások fejlődése szorosan összefügg a lakosság jövedelmével, fogyasztásával, valamint a szolgáltatási díjakon túl a fogyasztás más területein végrehajtott árintézkedésekkel. Cseszák Gyöngyi Argentin gazdasági terv Az ország gazdasági talpraállítását, a külföldi adósságteher enyhítését célzó, 1989-ig szóló fejlesztési tervet ismertetett az argentin kormány az üzleti élet és a szakszervezetek vezetőivel. A tervezet alapján a fejlődő világ harmadik leginkább eladósodott országában évi átlagban 4 százalékkal növelnék a termelést, 7 százalékkal a kivitelt, 11,3 százalékkal a tőkeberuházásokat s 1,7 százalékkal bővülne a munkaalkalmak száma, vagyis évente 175 ezer új munkahely létesülne. A tervezetben megjelölt termelési és exportcélkitűzések megvalósítása esetén a tavalyi év végén 48,4 milliárd dollárt kitevő adósság összege 1989-ig mindöszsze 3 milliárd dollárral emelkedne, ami az inflációt is figyelembe véve reálértékben az adósság csökkenését jelentené. Kínai mezőgazdaság A 80-as évek kínai mezőgazdasági törekvéseinek modelljeként tartják nyilván az ország északkeleti részén fekvő Tacsiu települést — írja az angol nyelvű China Daily. A „mintafalu” lakói az utóbbi hat év során megötszörözték a mezőgazdasági termelést, eközben az egy főre jutó évi jövedelem 100 jüanról (36 dollár) kétezer jüanra (720 dollár) nőtt. A háztartások megszokott felszerelési tárgyai közé tartozik a televízió, a magnetofon, a hűtőszekrény, de nem egy helyen van már telefon és légkondicionáló berendezés is. Görög kampány „Görög árut vegy” — ez a mottója annak a kampánynak, amelyet az athéni kormány indított, elősegítendő az ország kereskedelmi deficitjének leapasztását. A rádió, a televízió és az újságok hívták fel a lakosságot a nemzeti árucikkek fokozottabb vásárlására, egyidejűleg az üzletek rendkívüli árcsökkentéseket hajtottak végre számos görög árura. A hatóságok aggódnak, hogy a behozatali vámok többségének négy évvel ezelőtti eltörlése után a külföldi fogyasztási cikkek iránti tartós vásárlási láz nemcsak az ország devizális helyzetét rontja tovább, hanem a görög iparét, s közvetve a foglalkoztatottságét is. Az atomerőművek rekordja Háromszoros rekordot állítottak fel a nyugatnémet atomerőművek a múlt évben — jelenti a DPA nyugatnémet hírügynökség. Tavaly három erőmű is — a grafenrheinfeldi, a krümmeli és az unterweseri — több mint 10 milliárd kilowattóra elektromos áramot termelt, ami csúcstelejesítménynek számít. 1983-ban még az éllovas grafenrheinfeldi erőmű is csak 9,96 milliárd kilowattóra áramot állított elő. Indonéziai mértéktartás Az indonéz elnöknek az ország parlamentje előtt ismertetett 1985. évi költségvetési terve a kiadásoknak csak viszonylag mértéktartó növekedését helyezte kilátásba és a hangsúlyt az olajon kívüli szektor növelésére helyezi. Az OPEC-hez tartozó ázsiai ország bevételeinek csaknem kétharmadát eddig az olaj és a földgáz biztosította, de szerepe már két éve csökken. A megszorító büdzsé ellenére április 1-től Szuharto kilátásba helyezte a közalkalmazottak bérének emelését. Az olaj- és gázeladásokból az 1985—86-os, költségvetési évben 10,4 milliárd dollárt remélnek. Napi kommentár Késésben A menetrend ismert. Az új vállalatvezetési formákra 1986 végéig kell áttérni. Előtte azonban még két dátum világos: a múlt év december 31-ig kellett nyilvánosságra hozni a főhatóságok javaslatát a besorolásra, amelyről ez év április végéig nyilatkoznak a vállalatok. Ha elfogadják, ezt jelzik, ha nem, azt. Csakhogy rögtön az első időpontnál némi csúszás tapasztalható. Az Ipari Minisztériumhoz tartozó cégek még semmiféle hivatalos értesítést nem kaptak a várható vállalatvezetési besorolásról. Persze, informális csatornákon azért eljutott hozzájuk a hír, hogy mire számíthatnak. Csakhát ez azért egészen más. Erre még nem kezdhetnek el cselekedni, nem adhatják át a választás előkészítését, lebonyolítását az illetékes vállalati szerveknek. Addig tétlenségre vannak kárhoztatva. Különösen kellemetlen ez, hiszen most az iparvállalatok többsége munkásgyűléseket tart, ahol a múlt év értékelésén kívül, s az idei kilátásokon túl azért jó néhány kérdés elhangzik a szervezeti formákra vonatkozóan is. S nincs annál rosszabb, mint amikor egy igazgató ilyenkor azt válaszolja, nem tudom, még engem se értesítettek. Pláne, ha azután teszi, hogy decemberben határozott ígéretet tett, hogy ezen a gyűlésen már mindenről be fog számolni. De miért ne ígérte volna meg? Ha egyszer több hivatalos álláspontban, nyilatkozatban is szerepelnek ezek az időpontok. Legutóbb éppen a Minisztertanács és a SZOT közös iránymutatásában. Hogy ez nem kötelező? Persze, hogy nem. Csakhát ilyen érveléssel semmiféle pontosan megjelölt időpontnak nem lenne értelme. A kiadott menetrendnek sem, mindenki úgy csinálhatná, ahogy éppen kijön a lépés. Meg aztán: a bevezetés első lépését azért célszerű lenne az előzetes elképzeléseknek megfelelően alakítani. Mert rossz ómen, ha már az első is csúszik ... — kocsi — Az NSZK adóreformja s Segíteni a fellendülést Az NSZK állampolgárai szép karácsonyi ajándékot kaptak kormányuktól: a kabinet még az ünnepek előtt döntött az adócsökkentésről. Igaz, a hír nem érte meglepetésként a közvéleményt, és azt is mindenki tudta, hogy az ajándék árát saját magának kell megfizetnie. 1984 a botrányok évének számított az NSZK-ban. Az országhatárokon túl gyűrűző hírekben Flick és Kiesling neve szerepelt a leggyakrabban, pedig, a szövetségi köztársaság életében fontosabb események is akadtak. Olyanok, amelyek inkább jellemzik a jelenlegi bonni kormányt. A leginkább akkor éreztem ezt, amikor fél évvel ezelőtt a gazdasági minisztériumban jártam. Az NSZK forró napjai voltak ezek, a vasasok és a nyomdászok a 35 órás munkahétért a háború utáni legnagyobb sztrájkjukat tartották — mint akkor mondták —, kockára téve az éppen csak éledező nyugatnémet fellendülést. Abel úr, a minisztérium vezető munkatársa— mint szakértő, részt vett a londoni tőkés csúcson is — a szakszervezetek törekvését meglehetősen szkeptikusan értékelte, és az sem rázta fel, hogy akkori főnökének, az éppen lemondásra készülő Otto Lambsdorff gazdasági miniszter megvesztegetési ügyéről kérdezték. Lázba csak akkor jött, amikor az adócsökkentés került szóba. Ezen nincs mit csodálkozni. Az adó és reformja olyan lényegi kérdés az NSZK-ban (és nemcsak ott), amely — mint a jövedelem újraelosztásának legfőbb eszköze — nemcsak a gazdaságfejlesztés és -ösztönzés hosszú távra szóló szabályozója, de magán viseli egy kormány társadalompolitikájának meghatározó jegyeit is. Ma már köztudott, hogy az 1983-as választásokon az SPD többek között azért esett olyannyira vissza, mert a csökkenő nyugatnémet gazdasági hatékonyságot sokan az állam túlzó szociális gondoskodásának, illetve az ebből származó elkényelmesedésnek tudták be. Ráadásul sokallták az erre fordított költségvetési márkákat is, és az új vezetéstől olyan adó-, rendszert vártak, ami kevésbé jóságos, de jobban ösztönöz a teljesítményre. Hogy az adócsökkentés — a bérből és fizetésből élők rovására fog megvalósulni — azt fél éve a kidolgozott koncepció elfogadásának időpontjában sem tagadták a bonni pénzügyminisztériumban. Rendes úr szerint a közvetlen (jövedelem) adók az elmúlt időben túlzottan nőttek, míg a közvetett (forgalmi)adók kevésbé. A kormány koncepciójának lényege, hogy azokat a márkákat, amelyeket a csökkentett jövedelemadóval a nagyobb teljesítményt nyújtó — vagy jobban üzletelő — személyek zsebében hagy, azt (az egyes termékekre számított) nagyobb forgalmi adóval az egész társadalommal megfizetteti. Az adóreform szerint 1986-tól a személyi jövedelem adómentes részét — a nevelési költségek ellensúlyozásaként — gyermekenként 432 márkáról 2484 márkára emelik, de minden keresőnek minimum 324 márkával csökkentik adóalapját, így évente mintegy 11 milliárd márka értékű adót elengednek, amely összegnek a 80 százaléka voltaképpen az alacsony és közepes jövedelmű családoknál marad. Ennél kétmilliárd márkával többet takarítanak meg a nagy jövedelműek 1988. január 1-től kezdve, amikor is az adótarifák progreszszivitását mérséklik. Bármilyen furcsa is, az adóelengedés taktikájának végső célja az adóbevételek növelése. A keresztény pártok — híven az USA- ban és Nagy-Britanniában megvalósuló gazdaságpolitikához — a vállalkozókat adóbéklyóiktól kívánják megszabadítani a beruházások és munkahelyteremtések érdekében. Az FDP szerette volna, ha minden reform már az 1987-es választások előtt megvalósul. Stoltenberg azonban úgy vélte, hogy előbb a költségvetési kiadásokat kell rendbetenni — megnyirbálni — és csak aztán lehet a bevételekből is engedni. Mindazonáltal a kérdés még továbbra is nyitva marad: hogyan kívánja a kormány a kieső adóbevételeket pótolni? Bár az adóreform jóváhagyásába kormányszinten az ellenzéki szociáldemokrata párt nem tudott beleszólni — és minden valószínűség szerint elfogadását a nyáron a törvényhozásban sem lesz képes megakadályozni —, bonni sajtóértekezletén Peter Glotz, az SPD országos ügyvezetője bírálta a kormány adópolitikáját. Különösen a nagy jövedelműektől behajtott beruházási pótadó megszűntét fájlalta, amiből munkahelyeket lehetne létesíteni a több mint két és fél millió állástalan számára. Más a véleményük a gyáriparosoknak, akik a jövedelemadó csökkentését — szövetségük útján — „végre a helyes irányba megtett lépésként” értékelik. Tény, 1984 augusztusa és októbere között a beruházási javak iránti kereslet 13 százalékkal növekedett ... Nonn V. György