Magyar Hírlap, 1985. március (18. évfolyam, 50-75. szám)

1985-03-02 / 51. szám

K 'fty-'. tanGYSR Hírlap , 1985. MÁRCIUS 2. SZOMBAT NÉPGAZDASÁG - VILAGGAZDASAG Primőr premier előtt Azok a fekete csatornák — Adóhatárok és jövedelmek - Kibontakozást! Ma már csak emlék, hogy tavaly zengett a ház. A télbe dermedt országban a káposzta-, gyökérzöldség- és burgonyabőségben épp csak rémlik, miféle ártáblák csúfították üzletben és piacon az életteli friss zöldséghalmokat. Bár a kígyóuborka 280 és a paradicsom 300 forint körüli ára a figyelmes szemlélőnek éppen eszébe juttathatja a kriminális múlt évi helyzetet. S a híradások is. Letépte a fóliát a viharos szél, összedőltek a sátrak. Drágább lett a háztartási tüzelőolaj. Mi lesz itt az idén? Zöldségkrízis előtt állunk? A Minisztertanács épp a héten tűzte napirendre a zöldséggyümölcs termelés és forgalmazás helyzetét. Írásunk ezúttal leginkább a termelésre összpontosít és a pénzügyi feltételeket veszi bonckés alá. Tavaly elég volt egy kis ismétlődő aszály. Ami ráadásul a fóliák alatt nem is éreztette pusztító hatását. Csak a szántóföldeken termett 15—20 százalékkal kevesebb paprika, paradicsom, uborka. Csak a konzervgyárak és hűtőházak szűkölködtek és a szárazság mégis hivatkozási alap volt a piacon. Persze tudjuk: a magas árakat nem annyira a gyengébb termés okozta, mint a rendezetlen, áttekinthetetlen visszaélésre lehetőséget adó, kusza kereskedelmi csatorna. Mígnem megjelent végül a piacokon a gazdasági rendészet. De addigra lecsengett a szezon. A rend őreinek idén is lesz dolga. Végtére is valóban lehetetlen állapot, hogy egy szűk csoport aránytalan gazdagodását az egrz társadalomnak kelljen megfizetnie. Kár, hogy a dolog azért enynyire nem egyszerű. Kár, hogy a zöldségpiacon kicsit is tájékozott fogyasztónak jó oka van föltételeznie: minél eredményesebben veszi föl a harcot a rendőrség a tavalyi belkereskedelmi minisztériumi rendelet után immár tilosban ténykedő lánckereskedők, nepperek ellen, annál nagyobb lesz a piacon az áruhiány, annál magasabbra szökhetnek az árak. Az árbevétel nem haszon . Tudniillik, ha a fekete csatornákon nem jöhet az áru, elképzelni nehéz, miként jön majd a legálisakon. A kistermelők nagyrésze ugyanis nem azért adta elsősorban az őket fosztogató neppereknek áruját, mert valamiféle megmagyarázhatatlan vonzalmat érzett eme kéteshírű emberek iránt. Hanem azért adta, mert ilyen módon termelőtevékenységét nagyrészt kivonhatta az adóhatóság ellenőrzése alól. A napokban a Zöldségtermesztési Kutatóintézet szaktanácsadóival, Szíjjártó Antallal és Bitsánszky Jánossal volt alkalmam szót váltani arról, hogy miért létkérdés a fóliakertészek zömének a leginkább alvilági szabályok szerint működő fekete értékesítési csatornák igénybevétele. Az említett két szakember tapasztalatai igazán bőségesek. Több ezer termelővel van rendszeres kapcsolatuk, akik tanácsaikat nemcsak a levéltervek elleni védekezés érdekében kérik, hanem arról is: miként érdemes fejleszteni tevékenységüket, milyen útját-módját válasszák az áru értékesítésének. Nos, milyen tanácsot adhattak eddig, és milyet adhatnak most a tapasztalt szaktanácsadók? Törvénysértésre, adócsalásra nyilván nem buzdíthatnak. De javasolhatják-e kizárólag a másik csatornát? Az ellenőrzöttet? A kisárutermelő tevékenysége 150 ezer forint bruttó árbevételig adómentes. Hogy ez szép pénz? A kiemelés nem ötletszerű. A bruttó árbevétel nem a haszon. Le kell belőle vonni a termelési költségeket, a befektetett tőke arányos részét és nem kell, de levonható belőle a kistermelő saját órabére. Mondjuk annyi, amennyit ugyanennyi munkával alkalmazottként kereshetne. Ezután marad vissza a vállalkozói haszon. Ami színvonalas munkát, elemi károktól mentes termelést és népi szerencsét alapul véve — tessék megkapaszkodni — talán 3—5 százalék. Vagyis 4500—7500 forint. A saját munka díja, ami végül is ugyancsak nyereség, a bruttó bevétel 10—15 százalékát teheti ki. Vagyis 15 000—22 500 forintot. Ez az évi 25—30 ezer forintos jövedelem 60—80 ezer, esetleg százezer forintos, rendkívül kockázatos egyszeri beruházást igényel. Hogy mennyire kockázatosat, azt mutatja az idei tél, amikor a viharos szél kártyavárként sodorta el a sátrakat, ronggyá szaggatta a fóliákat. S a kárvallott gazdák mögött a biztosító védőernyője sem feszült. Mert biztosítást csak a zöldkárra, vagyis a fólia alatt levő növényre lehetett kötni. A 60—100 ezer forint értékű termelőberendezés fenntartásának kockázatában a gazdálkodó nem osztozhat senkivel. És ilyen körülmények között két dolgot tehet. Beveti fűvel a repülőszerkezetté vált fóliasátor helyét és 30 forintos órabérért kockázatmentes pluszmunkát vállal, vagy megteheti azt — Csak idén már a lebukás fokozott veszélyét vállalva — amit a fóliakertészek zöme eddig is tett: évi 5—800 ezer forintos forgalomra fejleszti tevékenységét, feketén értékesít, nem fizet adót és így elérheti a havi 7-8 ezer forintos jövedelmet. Megteheti persze a kertész, hogy fejleszt 500 ezer forint forgalomig, 800 ezerig, esetleg egymillióig, legálisan értékesít és becsületes magyar állampolgár módjára adót fizet. Ez esetben a fóliaváz egyszeri beszerzésére igénybeveheti a 40 százalékos állami támogatást és a fólia évi egyszeri cseréjéhez is. Ha a kora tavaszi gyakori hideg napokon a növény egyenletes fejlődése érdekében fűteni akar, úgy a fűtőberendezést teljes áron kell beszereznie, helyesebben mert túl drága és nem is mindig kapható igazán jól összebarkácsolnia. Ha öntözni akar a nagyobb hozam érdekében, az öntözőberendezés is teljes egészében saját kasszáját terheli. Ha a sátorváz megrongálódott, az elemek cseréjét maga fizeti, ha a támogatással beszerzett fóliát elfújja, szétszaggatja a szél, akkor is zsebéből vesz újat. Feltéve, ha éppen kapható és ha az adó kifizetése után marad még a zsebében pénz. Inkább a világ A már említett nagy tapasztalatú szaktanácsadók ugyanis egybehangzóan és érdekmentesen állítják: egyáltalán nem marad. A többletforgalom többletjövedelmét ugyanis egyértelműen elviszi az adó. Mi értelme van így a fejlesztésnek? Az ég világon semmi. S épp ezért a legális keretek között a gondolkodni, számolni képes ember nem is vállakozik a termelésfejlesztésre. Mindenesetre a fóliáknak több, mint a fele tízéves vagy öregebb. Ami azt is jelenti, hogy a primőrzöldség-termesztésben az évtizedes technológiai színvonal konzerválódott, s jóka konzerválódott. Mert leginkább az is lerohadt formában van jelen. Napjainkban Nyugat-Európában a fóliasátrakban komputerrel összekötött hőérzékelők vigyázzák a növényt és ha a hőmérséklet a kritikus szint alá csökken, a mikroszámítógép automatikusan bekapcsolja a fűtőberendezést és vezérli, hogy csak annyi hőt termeljen, amennyit és amennyi ideig kell. A növény persze hálás az extra gondoskodásért és extra hozamokkal fizet. Magyarországon extra luxus még az időszakos fűtés is (leszámítva a thermálvizes területeket) és csak a két-háromszáz forintos uborka- és paradicsomárakkal térül meg. Ezt a helyzetet súlyosbítja a fóliakertészetekben elterjedten használt háztartási tüzelőolaj legutóbbi hatósági áremelése. Szak- értőink ezzel együtt úgy vélik, hogy az idei primőr zöldségárakat ez az áremelés — legalább is a termelési költségek növelése révén — nem befolyásolja. Mert milyen kertészet az, ahol az áremelés időpontjában még nem voltak csurig tele az olajtárolók? Viszont, hogy jövőre is föltöltik-e a tárolókat az nagy kérdés. Azon múlik, hogy az idei zöldségtermeléssel mekkora nyereséget sikerül elérni. A termelők nyeresége azonban egyértelműen attól függ, hogy rendbetehetők-e a forgalmazási csatornák és változnak-e az adózási szabályok. Hogy mennyire így igaz, azt minden szónál ékesebben bizonyítja két adat. 1975- ben a termelők még megkapták a fogyasztói ár 65—70 százalékát. 1984-ben részesedésük a fogyasztói árból 35—50 százalékra csökkent. És eközben az 1984-es primőr zöldség fogyasztói átlagárak — újra csak tessék megkapaszkodni — alig 30 százalékkal haladták meg az 1975-ös átlagárakat. Hogy akkor mért érezzük azt: a zöldségárak minden más cikket meghaladó mértékben emelkednek? Mert az utóbbi években mr akkor is fólia alatt hajtatott primőrzöldséget vagyunk kénytelenek vásárolni, amikor a korábbi esztendőkben már régen megjelent a piacon és az üzletekben a szabadföldön termelt olcsó zöldség. Az ok kézenfekvő: a szántóföldekről mindinkább a konzervgyárakat és a hűtőházakat látják el a nagyüzemek és különösen rossz termésű évben alig szállítanak a piacra. A tartósítóiparnak ugyanis megfelel a gépi szedés, a kézi munka viszont egyre drágább és egyre kevésbé kapható. Csal: nyereséggel megy Elnyúlt tehát, szinte egész évre kitolódott a primőrszezon. S ennek megfelelően a drága piac is. Amelyet — legalább is eddig — az extrahaszonért mindenre kapható láncba-klánba fonódott nepperek tartottak kézben. Ilyenkor, a március eleji vitaminéhségben csak egyet mondhat a tavaszi fáradtság elé néző, szerény fizetőképességű fogyasztó: a kibontakozás útját meg kell találni! Szakértőink szerint ez a termelőszövetkezetek által integrált primőrzöldség-termesztő háztáji gazdálkodás lehet. A téesz ugyanis a szolgáltatások széles körét jellegzetesen és hagyományosan nyereség nélkül, önköltségi alapon nyújtja. Ez a termelő számára 15—20 százalékos költségmegtakarítást jelent. S ettől már a legalizált tevékenység is normál hasznot eredményez(het). De miért szolgáltatna a téesz mindent haszon nélkül? Hogy ilyen módon megtartsa tagságát? Az új bérszabályozás keretei között erre milyen oka volna? Ma még a téeszelnök fizetése attól függ, hogy mekkora a termelőszövetkezet. De meddig? Egyre inkább minden a jövedelmezőségen múlik. A termelőszövetkezet életében is, az országéban is. Miért pont a primőrzöldséget termelő kertészektől volna elvárható, hogy gazdaságpolitikánk lényegétől eltérő játékszabályoknak engedelmeskedjenek? Gádor Iván Az űripar új fejleményei Vállalatként, nyereségért Néhány évtizeddel ezelőtt még csak a tudományos-fantasztikus irodalom világába tartozott a világűrben folyó iparszerű termelés, illetve az ipari célokat szolgáló kísérletek végzése. A hetvenes években az élet „behozta” lemaradását az irodalommal szemben, mert mind a szovjet, mind pedig az amerikai űrrepülések számos alkalmat nyújtottak ipari és mezőgazdasági kísérletek végzésére. Az amerikai űrrepülőgépprogram fejlesztési költsége szerény számítások szerint megközelítette a 15 milliárd dollárt. A Challenger egy útja 125 millió dollárba kerül, s hasonló működési költséggel „dolgozik” a Columbia, valamint az idén szolgálatba álló Discovery és Atlantis űrrepülőgép is. A hatalmas kiadások — és a csökkenő költségvetési támogatás — arra késztették az amerikai űrhajózási hivatalt, a NASA-t, hogy üzletszerűen működtesse űrrepülőgépeit. A NASA „szabott árak” szerint dolgozik, egy 1300 kilogrammos műhold pályára állítása például jelenleg 13 millió dollárba kerül a megbízónak. A hivatal a jövő évben jelentős áremelést hajt végre: a már említett súlyú műholdtípust az űrrepülőgépek 1986-tól már 23 millió dollárért szállítják fel, és állítják Föld körüli pályára. Különleges előnyök Az űrrepülőgép-program már 1985. elejétől kereskedelmi vállalkozásként működik: 1994-ig öszszesen 312 indítást terveznek, s a katonai feladatoktól eltekintve, az űrrepülőgépek szinte kizárólag magánmegrendeléseket teljesítenek. A jelentősebb tőkeerővel rendelkező amerikai cégek ugyanis nagy profitlehetőséget látnak a világűrben történő termelésben, igaz, mindez nem kevés beruházást igényel. A kozmosz valóban olyan termelési körülményeket nyújt, amelyek a földön még mesterséges körülmények között sem állíthatók elő, vagy utánozhatók. A teljes vákuum, a vegytisztán steril környezet, a vibráció hiánya, s nem utolsósorban a súlytalanság, forradalmi lehetőségeket kínál a mikroelektronika, a gyógyszeripar és még számos ágazat számára. A világűrben olyan anyagok állíthatók elő, illetve választhatók szét, amelyek mind a termelés, mind pedig a gyógyítás számára földi körülmények között elképzelhetetlenek. A kaliforniai Rockwell International számításai szerint például a 90-es években az űrben gyártott, előállított termékek mintegy 30 milliárd dollár profitot hoznak majd a vállalkozóknak. A NASA eddig csaknem 20 céggel kötött szerződést világűrbeli termelésre, illetve ottani kísérletek elvégzésére. (A feladatokat vagy különlegesen kiképzett hivatásos űrhajósok, vagy pedig a megbízó cégek űrhajóssá kiképzett tudományos kutatói, mérnökei látják el.) A 3M cég például 70 űrrepülésre váltott „bérletet", illetve ennyi felbocsátást igényelnek a végrehajtandó feladatok. A NASA szabályos szerződést köt megbízóival, amelyben rögzítik a feladatokat, valamint a fizetés módját, s a felelősség megoszlását. (Nem rossz üzlet a világűr áruba bocsátása a biztosítótársaságoknak sem, amelyek úgyszintén részesei az űrbiznisznek.) Milyen békés célú tevékenységre kerül sor az elkövetkező esztendőkben az amerikai űrrepülőgépek fedélzetén? Egyrészről folytatódik a távközlési, meteorológiai, navigációs és egyéb célú műholdak pályára állítása magáncégek, illetve külföldi kormányok megrendelése alapján. De mind több lesz a termelési feladat is. A McDonnel Douglas és az Ortho Pharmaceuticals például a világűrben fog közös vállalkozás keretében nagy tisztaságú gyógyszereket előállítani. A tervek szerint a — ma még titokként kezelt — gyógyszereket 1987-től hozzák majd forgalomba, s a 90-es évek közepére az éves profit eléri majd az egymilliárd dollárt. A John Deere mezőgazdasági gépgyártó óriáscég ugyancsak földi termelése szolgálatában állítja a kozmoszt. Megbízása alapján az űrrepülőgépeken kísérleteket végeznek az acélöntés pontosabbá tétele érdekében, s a várható kedvező eredményeket a traktorok és egyéb mezőgépek minőségének javítására használják majd fel. A Honeywell elektronikai óriás cég az űrrepülőgép fedélzetén fog gyártani ultraérzékeny detektorai számára kristályokat, más elektronikai vállalatok pedig a világűr ideális körülményeit nagy teljesítményű mikroáramkörök gyártására veszik igénybe. A NASA számára a bevételek fokozása azért is szükséges, mert a tőkés világűrversenyében nincsen egyedül. Az Európai Űrhajózási Hivatal (ESA) — 11 nyugat-európai állam „klubja” — ugyancsak üzleti vállalkozásként működik. Igaz, az ESA nem rendelkezik űrrepülőgéppel, lehetőségei tehát korlátozottak. De rendelkezik egy úgynevezett Ariane-programmal, amely műholdak pályára helyezését vállalja. USA-Nyugat-Európaverseny Az 1986-ban alakult Arianespace vállalkozás műholdak rakétával történő fellövésére fogad el megbízásokat. Árai egyelőre magasabbak a NASA-énál, de az amerikaiak jövőre tervezett áremelése után igencsak versenyképes lesz. (Az Ariane-válalkozás 24 millió dollárért teljesít egy 1300 kilogrammos műholdfellövést.) Az Ariane-program keretében idén 8, jövőre 10 műholdat bocsátanak fel, s a tervek szerint 1987—91 között összesen 200 mesterséges holdat juttatnak fel a kozmoszba. A rendelési könyvek tanúsága szerint jelenleg az Ariane-space 28 fellövésre „foglalt”, mintegy 750 millió dollár értékben. Az amerikai és a nyugat-európai űrbiznisz ma már egyre inkább vállalatként működik. Gonda—Szentgáli 300 millió rubel Szovjet-magyar olajüzlet Szovjet kőolajtermékek ez évi magyarországi szállításáról írt alá szerződést pénteken Budapesten Tóth József, a Mineralimpex külkereskedelmi vállalat vezérigazgatója és Jurij Harlamov, a Szojuznyeftyekszport Külkereskedelmi Egyesülés vezérigazgató-helyettese. Az aláírásnál megjelent Viktor Ocseretin, a Szovjetunió magyarországi kereskedelmi képviselője. A szerződés szerint a Szovjetunió 300 millió rubel értékben szállít különböző kőolajterméket — benzint, gázolajat, r repülőgép-üzemanyagot, petróleumot, fűtőolajat stb. — hazánkba, s így jelentősen hozzájárul a magyar népgazdaság energiaellátásához. A benzin és a gázolaj túlnyomó része az összefogás-csővezetéken érkezik az országba. (MTI)