Magyar Hírlap, 1985. március (18. évfolyam, 50-75. szám)

1985-03-05 / 53. szám

8 teni kell a pénzügyi források képzési, elosztási és fel­használási rendjét, s mérsékelni szükséges a központi kötöttségeket. Fontos, hogy a tanácsi pénzforrásokon belül növekedjék a helyben képződő források, illetve a szabad rendeltetésű eszközök aránya, s fokozódjék a helyi tanácsok érdekeltsége és felelőssége a forrá­sok növelésében, az eszközök hatékony felhasználá­sában. A felsoroltakkal kapcsolatos gyakorlati intéz­kedések a közeljövőben várhatók. Alapvetően változni fog a fejlesztési eszközök el­osztási mechanizmusa. Ennek lényege az, hogy az öt­éves terv alatt rendelkezésre álló fejlesztési eszközök­ből a helyi tanácsok fejkvóta alapján részesednek, ami az összfejlesztési lehetőségeknek csaknem a felét fogja kitenni. Ez elengedhetetlenül szükséges az önkormány­zati alapok lerakásához, a települések népességmeg­tartó, népességeltartó képességének megalapozásához, így ugyanis külön elosztás nélkül, automatikusan ke­rülnek a fejlesztési javak a helyi tanácsokhoz. A fej­lesztési eszközök egy másik része a területi (megyei) tanácsoknál lesz előirányozva, alapvetően két célt szol­gálva. Egyrészt, hogy az a mindenkori népgazdasági és megyei prioritásokat figyelembe véve, úgynevezett céltámogatások keretében kerüljön elosztásra a helyi tanácsok között. Ez az összfejlesztési források Va-ét, Va-át jelentheti. Ez a forrás is a helyi tanácsokhoz ke­rülhet, csak éppen közvetett módszerekkel, a priori­tásokat képviselő feladatokhoz kapcsolva. A fejlesz­tési eszközök harmadik része szolgálja az úgyneve­zett nivellálási célokat, s ez közvetlen megyei elosztás útján juttatható részben az elmaradott területek fej­lesztésére, részben pedig a megye egészét vagy nagyobb térségeit érintő fejlesztési szükségletek kielégítésére. Ez az elosztási mechanizmus alapvetően eltér a mai­tól, és igen lényeges eleme a tanácsi önállóság tovább­fejlesztésének. Változik a tartalékolás módszere és esz­közrendszere is. Az elképzelések szerint a helyi taná­csoknál ajánlás alapján és ajánlott mértékben, a me­gyei tanácsoknál a hozzájuk tartozó intézmények ál­tal meghatározott nagyságrendben gazdálkodási tarta­lékot kell képezni. Emellett szükség lesz egy olyan tar­talékra is, amely a népgazdaság mindenkori helyzeté­hez igazodóan „visszavonulási” vagy „gyorsítási” cé­lokat szolgálhat. Változik és egyértelműbbé válik a helyi, illetve a megyei tanácsok közötti feladatelhatá­rolás. Az a cél, hogy a működő intézmények üzemeltetése alapvetően helyi tanácsi hatáskörbe kerüljön, még azoknak az intézményeknek egy része is, amelyek je­lenleg a megyékhez tartoznak. A helyi tanácsokhoz ke­rül a felújítási eszközöknek az automatizmusok ke­retében képződő eleme, és a már említett fejlesztési hányadnak az a része, amelyet fejkvóta alapján osz­tanak el. A megyei tanácsoknál maradnak a regionális feladatokat ellátó intézmények, célszerű azonban, ha egyre inkább mentesülnek az operatív gazdálkodási teendők alól, és amit lehet, a helyi tanácsok hatáskö­rébe kell adni. A megyei tanácsok jelenlegi elosztó funkciója tehát megváltozik. A mai gyakorlattól eltérően, a helyi ta­nácsok öt évre előre ismerik majd gazdálkodási — a meglevő intézmények fenntartásával, a már említett felújítási alapok képződésével és a normatív fejlesz­tési alappal kapcsolatos — lehetőségeiket. Mindehhez garanciát is kapnak. Ez azonban természetesen nem úgy­­értendő, hogy a helyi tanács előirányozza a kiadá­sokat, valamely felsőbb szerv pedig biztosítja hozzá az anyagiakat... A tanácsi gazdálkodásban a bevételeket illetően a jövőben várhatóan két kategória lesz. Az úgynevezett szabályozott és az érdekeltségi bevételek. Ezeknek két szempontból is jelentőségük van. Az érdekeltségi be­vételek nehezen tervezhetők, általában konkrét fel­adatokhoz kapcsolódnak, ezért nem indokolt közpon­tilag számba venni, és szabályozott bevételként ke­zelni. Ilyenek például: a településfejlesztési, a közmű­­fejlesztési hozzájárulás, a telkekkel kapcsolatos bevé­­telek, a garázsforgalmazásból származó összegek. A kétféle bevétel közötti érdemi különbség az, hogy az érdekeltségi bevételekre nem tervezhetők központilag feladatok. Az érdekeltségi bevételek felhasználását helyben lehet és kell eldönteni. (Ezzel szemben a többi bevétel a mindenütt ellátandó, valamint az olyan fel­adatok finanszírozására szolgál, amelyekhez központi érdekek is fűződnek.) Mindezek alapján a tanácsoknak nem lesz több pénzük, hiszen az érdekeltségi bevéte­lekkel párhuzamosan az ezekhez kapcsolódó kiadásokat is kivonják a­ központi szabályozás hatálya alól. Vagyis azok is a helyi tanácsok hatáskörébe kerülnek. Jelentős változásnak ígérkezik, hogy 1986. január 1-től egy pénzalap lesz minden helyi tanácsnál. (Ma ilyen csak a községekben van.) A helyi tanács szaba­don határozza meg majd, hogy mire használja fel a pénzét. A meglevő kötelezettségek teljesítése termé­szetesen kényszerként jelentkezik, s a meglevő intéz­mények működtetése is elengedhetetlen feladat. Ehhez azonban központilag le kell szögezni: a fennmaradási kötelezettség a többihez képest prioritást élvez, és csak ezután lehet dönteni arról, hogy a fejlesztés és a fel­újítás milyen mértékű, milyen ütemű legyen, és mikor, mit építhetnek, illetve fejleszthetnek. Korábban és az eddiginél több információt kell kap­niuk a helyi tanácsoknak ahhoz, hogy megfelelő mó­don és időben tudják elkezdeni tervező munkájukat. Ne a már előrehaladott tervezés stádiumába kapcso­lódjanak be, hanem már a koncepcióalkotásban is ve­gyenek részt. Ehhez arra van szükség, hogy sokkal ak­tívabb és szorosabb kapcsolat alakuljon ki a különböző tervező szervek között, aminek következtében persze a tervezés időigénye is megnövekszik. Ráadásul a tár­sadalmi szervek és a lakosság véleményét sem hagy­hatják figyelmen kívül, hiszen a helyi tanácsok e jelzé­sek és igények ismeretében kapcsolódhatnak csak be a koncepció kialakításába.­­ összegezésképpen tehát megállapítjuk, hogy a ta­nácsok munkájában a tanácstörvény rendelkezései megfelelően érvényesülnek. Az elmúlt időszakban foly­tatódott a tanácsok népképviseleti-önkormányzati és államigazgatási jellegének kibontakoztatása, szélese­dett munkájuk demokratizmusa, nyitottsága. A taná­csok és szerveik eredményesen látják el megnöveke­dett feladataikat, s nagyban hozzájárulnak a társadal­mi-gazdasági célok megvalósításához. A törvény keretei között jelentősen bővült a taná­csok hatásköre, fokozódott részvételük az állami fel­adatok végrehajtásában. Hatékonyan vesznek részt a központi célok megvalósításában, a lakosság szükség­leteinek kielégítésében. Döntő többségük jól hasznosítja megnövekedett önállóságát. Lehetőségeikhez mérten eredményesen szervezik a terület- és településfejlesz­tést, a társadalmi közreműködést, a helyi erőforrások feltárását és felhasználását. Igazgatási, hatósági tevé­kenységük általában törvényes, szakszerű. Határozott előrelépés történt a tanácsi szervezet és működés korszerűsítésében, egyszerűsítésében, a ta­nácsapparátus felkészültségének növelésében. A Központi Bizottság már említett állásfoglalása sok­rétűen foglalkozik a tanácsok munkájának, s ezen be­lül a testületek tevékenységének továbbfejlesztésével. Nagy figyelmet fordít a tanácstagok működésére, és annak társadalmi megbecsülésére, az érdekérvényesí­tésre és a tanácsok lakossági kapcsolataira, a külön­böző tanácsi szervek, így a végrehajtó bizottság, a ta­nácsi bizottságok, valamint a tisztségviselők és a meg­alakítandó elöljáróságok, a tanácsok egymás közötti viszonyára. Kiemeli a tanácsok gazdasági önállóságá­nak fontosságát. Végül állást foglal abban is, hogy a központi irányítás az eddiginél nagyobb segítséget nyújtson a helyi önállóság megteremtéséhez. -----------------------------------------------------­­ A melléklet szerzői: PATKÓ IMRE és DR. HAJDÚ ISTVÁN Szerkesztette: DR. NÉMETH GÉZA TANÁCSOK FÓRUMA Testületi demokrácia A tanácsok, mint a politikai rendszer alapintézmé­nyei, fontos szerepet töltenek be társadalomirá­nyítási rendszerünkben. A lakossági igények kielé­gítése és sajátos feladataik megvalósítása révén va­lójában ennek a rendszernek az eszközei, de mint képviseleti testületi szervek, maguk is részt vesznek a hatalom gyakorlásában. Egész tevékenységükben, főleg pedig a tanácsi képviseletben és a testületi munkában az egyik legfontosabb követelmény a szo­cialista demokratizmus erősítése, a tanácsi testületi demokrácia fejlesztése, szélesítése. A Minisztertanács Tanácsi Hivatalának elnöke 1984. októberében számolt be az országgyűlésen az 1971. évi I. törvény, a tanácstörvény végrehajtásá­ról, a tanácsok munkájáról. Az országgyűlés egye­bek között megállapította: „A tanácsok tevékenysé­ge — a Magyar Szocialista Munkáspárt elvi, politi­kai irányításával — a törvény céljainak és rendel­kezéseinek megfelelően fejlődött, folyamatosan iga­zodva a növekvő követelményekhez, a társadalmi­gazdasági élet változásaihoz. Jelentősen bővült fel­adatuk az állami feladatok végzésében. Szélesedett, érzékelhetőbbé vált a tanácsi munka demokratiz­musa, nyitottsága, zömében hasznosultak az állam­polgárok közérdekű javaslatai, kritikai észrevételei. Ezáltal növekedett a lakosság befolyása a város- és községpolitika alakítására és végrehajtására, az életkörülmények javítására. Ezen a téren azonban további teendők vannak.” Az elmúlt évben természetesen politikai testüle­­teink is értékelték a népképviseleti tevékenységet, s egyben irányt mutattak annak továbbfejlesztésé­hez. Az MSZMP Központi Bizottsága 1984. október 9-i ülésén tárgyalta meg ezeket a kérdéseket és ál­lásfoglalást fogalmazott meg a jövőre vonatkozóan. Az országgyűlés megállapításai, valamint az MSZMP Központi Bizottságának állásfoglalása alap­ján az illetékes állami szervek és a tanácsok már megtették első intézkedéseiket, s az alapvető fel­adatok körvonalai is kirajzolódtak. A tanácstestü­letek munkáját illetően a legfontosabb a testületi demokrácia további fejlesztése, a lakosság és a ta­nácsok kapcsolatainak szorosabbá tétele, valamint a választások után létrehozandó elöljáróságok mű­ködésének biztosítása, tehát a népképviseleti-ön­kormányzati jelleg folyamatos erősítése. Mellékletünk ezeknek a megvalósításához kíván segítséget nyújtani. Érdekképviselet Hazánkban alapvető politikai célkitűzés a demok­ratizmus szélesítése, a helyi öntevékenység fejlesztése, valamint a központi irányítás és ellenőrzés hatékony­ságának növelése. E politikai törekvéseket a tanácstör­vény a tanácsok népképviseleti-önkormányzati jellegé­nek megállapításával fejezi ki. A tanácsok az általuk képviselt választók megbízásából, területük lakosságá­nak nevében és érdekében tevékenykednek és annak ellenőrzése alatt állnak. Tevékenységükkel egyszerre valósítják meg az állami és az önkormányzati felada­tokat. A tanácsok az önkormányzati jelleg és az ehhez kapcsolódó feltételek folyamatos fejlesztésével válhat­nak önkormányzatokká. Az említett célok a szocialista demokratizmus álta­lános társadalmi, gazdasági fejlődésétől függően, fo­lyamatosan valósulnak meg. Ebben a folyamatban szá­mos eredmény született. Ma már a tanácsokhoz tarto­zik a lakosság egészségügyi, szociális, kulturális, okta­tási, kereskedelmi és egyéb ellátásának jelentős része, illetve a települések fejlesztése. Javul a tanácsok gaz­daságszervező munkája. Az állampolgárok államigaz­gatási (hatósági) ügyeinek túlnyomó többségében szin­tén a tanácsok járnak el. E vázlatos felsorolásból is ki­tűnik, hogy a tanácsok feladatai ezer szállal kötődnek a lakosság mindennapi életéhez. Nem véletlen hát, hogy az utóbbi időben a lakosság is nagyobb igényeket tá­maszt érdekeinek képviselőivel szemben, s ezért mind többen vesznek részt a különböző tanácsi döntések elő­készítésében. Ehhez járult hozzá a tanácstörvény 1983. évi módosítása, ami továbbfejlesztette a helyi taná­csok önállóságát, bővítette a tanácstagok jogait, s meg­szüntette a járásokat. A fejlődés elismerése mellett azonban mind a Ma­gyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága, mind pedig az országgyűlés joggal állapította meg: gyakorlatilag még nem sikerült megvalósítani azokat a célokat, amelyek a népképviseleti testületek szere­pének növelését szolgálják. A tanácstestületek még mindig nem töltik be azt a vezető szerepet, amelyet kellene. A tanácsi közéleti fórumok eredményei nem mindenütt és nem mindenben felelnek meg a lakosság elvárásainak, sok még a javítanivaló a tanácsi demok­ráciában. Fokozni kell például a helyi tanácsok szere­pét a helyi-területi érdekek feltárásában, összehangolá­sában és érvényesítésében. A tanácstestületeknek szo­rosabbra kell fűzniük lakossági kapcsolataikat, de a központi irányításnak is nagyobb teret kell engednie a tanácsi önállóság érvényesülésének. Egyben meg kell teremteni ennek gazdasági feltételeit is. Hiszen a ta­nácsok népképviseleti-önkormányzati jellege, illetve annak fejlesztése elválaszthatatlanul összefügg a szo­cialista demokratizmus mindenkori állapotával. A tanácsok egyik legfontosabb feladata, hogy követ­kezetesen képviseljék területük érdekeit, az ott élő em­bereket. Ez az érdekképviselet nagymértékben függ a tanácstagok személyétől. Mint ismeretes, ebben az esz­tendőben jár le az 1930-ban meg­választott tanácsta­gok mandátuma, s az új választójogi törvény alapján első ízben kerül majd sor a tanácstagok megválasztá­sára. Az új választójogi törvény is fenntartotta és meg­erősítette azt a rendszert, hogy a lakosság közvetlenül jelöli és választja meg a tanácstagját. Olyan tanácsta­got kell tehát választani, aki minden szempontból meg­felel a közélettel szemben támasztott követelmények­nek, s aki szívvel-lélekkel képes képviselni választó­­polgárainak érdekeit. A jelölő gyűléseken az új törvény alapján két vagy több tanácstagjelöltet állítanak. A je­lölteknek az eddiginél jobban kell ismerniük környeze­tük problémáit, sőt, ezek megválaszolásával kapcsola­tosan is reális elképzelésekkel kell rendelkezniük, ugyanakkor a választópolgárok felelőssége is megnö­vekedik. Választásuk évekre előre befolyásolhatja köz­vetlen környezetük '•-»..•-.életét, a helyi közélet tartát- 1985. MÁRCIUS 5., KEDD Melléklet

Next