Magyar Hírlap, 1985. március (18. évfolyam, 50-75. szám)
1985-03-05 / 53. szám
8 teni kell a pénzügyi források képzési, elosztási és felhasználási rendjét, s mérsékelni szükséges a központi kötöttségeket. Fontos, hogy a tanácsi pénzforrásokon belül növekedjék a helyben képződő források, illetve a szabad rendeltetésű eszközök aránya, s fokozódjék a helyi tanácsok érdekeltsége és felelőssége a források növelésében, az eszközök hatékony felhasználásában. A felsoroltakkal kapcsolatos gyakorlati intézkedések a közeljövőben várhatók. Alapvetően változni fog a fejlesztési eszközök elosztási mechanizmusa. Ennek lényege az, hogy az ötéves terv alatt rendelkezésre álló fejlesztési eszközökből a helyi tanácsok fejkvóta alapján részesednek, ami az összfejlesztési lehetőségeknek csaknem a felét fogja kitenni. Ez elengedhetetlenül szükséges az önkormányzati alapok lerakásához, a települések népességmegtartó, népességeltartó képességének megalapozásához, így ugyanis külön elosztás nélkül, automatikusan kerülnek a fejlesztési javak a helyi tanácsokhoz. A fejlesztési eszközök egy másik része a területi (megyei) tanácsoknál lesz előirányozva, alapvetően két célt szolgálva. Egyrészt, hogy az a mindenkori népgazdasági és megyei prioritásokat figyelembe véve, úgynevezett céltámogatások keretében kerüljön elosztásra a helyi tanácsok között. Ez az összfejlesztési források Va-ét, Va-át jelentheti. Ez a forrás is a helyi tanácsokhoz kerülhet, csak éppen közvetett módszerekkel, a prioritásokat képviselő feladatokhoz kapcsolva. A fejlesztési eszközök harmadik része szolgálja az úgynevezett nivellálási célokat, s ez közvetlen megyei elosztás útján juttatható részben az elmaradott területek fejlesztésére, részben pedig a megye egészét vagy nagyobb térségeit érintő fejlesztési szükségletek kielégítésére. Ez az elosztási mechanizmus alapvetően eltér a maitól, és igen lényeges eleme a tanácsi önállóság továbbfejlesztésének. Változik a tartalékolás módszere és eszközrendszere is. Az elképzelések szerint a helyi tanácsoknál ajánlás alapján és ajánlott mértékben, a megyei tanácsoknál a hozzájuk tartozó intézmények által meghatározott nagyságrendben gazdálkodási tartalékot kell képezni. Emellett szükség lesz egy olyan tartalékra is, amely a népgazdaság mindenkori helyzetéhez igazodóan „visszavonulási” vagy „gyorsítási” célokat szolgálhat. Változik és egyértelműbbé válik a helyi, illetve a megyei tanácsok közötti feladatelhatárolás. Az a cél, hogy a működő intézmények üzemeltetése alapvetően helyi tanácsi hatáskörbe kerüljön, még azoknak az intézményeknek egy része is, amelyek jelenleg a megyékhez tartoznak. A helyi tanácsokhoz kerül a felújítási eszközöknek az automatizmusok keretében képződő eleme, és a már említett fejlesztési hányadnak az a része, amelyet fejkvóta alapján osztanak el. A megyei tanácsoknál maradnak a regionális feladatokat ellátó intézmények, célszerű azonban, ha egyre inkább mentesülnek az operatív gazdálkodási teendők alól, és amit lehet, a helyi tanácsok hatáskörébe kell adni. A megyei tanácsok jelenlegi elosztó funkciója tehát megváltozik. A mai gyakorlattól eltérően, a helyi tanácsok öt évre előre ismerik majd gazdálkodási — a meglevő intézmények fenntartásával, a már említett felújítási alapok képződésével és a normatív fejlesztési alappal kapcsolatos — lehetőségeiket. Mindehhez garanciát is kapnak. Ez azonban természetesen nem úgyértendő, hogy a helyi tanács előirányozza a kiadásokat, valamely felsőbb szerv pedig biztosítja hozzá az anyagiakat... A tanácsi gazdálkodásban a bevételeket illetően a jövőben várhatóan két kategória lesz. Az úgynevezett szabályozott és az érdekeltségi bevételek. Ezeknek két szempontból is jelentőségük van. Az érdekeltségi bevételek nehezen tervezhetők, általában konkrét feladatokhoz kapcsolódnak, ezért nem indokolt központilag számba venni, és szabályozott bevételként kezelni. Ilyenek például: a településfejlesztési, a közműfejlesztési hozzájárulás, a telkekkel kapcsolatos bevételek, a garázsforgalmazásból származó összegek. A kétféle bevétel közötti érdemi különbség az, hogy az érdekeltségi bevételekre nem tervezhetők központilag feladatok. Az érdekeltségi bevételek felhasználását helyben lehet és kell eldönteni. (Ezzel szemben a többi bevétel a mindenütt ellátandó, valamint az olyan feladatok finanszírozására szolgál, amelyekhez központi érdekek is fűződnek.) Mindezek alapján a tanácsoknak nem lesz több pénzük, hiszen az érdekeltségi bevételekkel párhuzamosan az ezekhez kapcsolódó kiadásokat is kivonják a központi szabályozás hatálya alól. Vagyis azok is a helyi tanácsok hatáskörébe kerülnek. Jelentős változásnak ígérkezik, hogy 1986. január 1-től egy pénzalap lesz minden helyi tanácsnál. (Ma ilyen csak a községekben van.) A helyi tanács szabadon határozza meg majd, hogy mire használja fel a pénzét. A meglevő kötelezettségek teljesítése természetesen kényszerként jelentkezik, s a meglevő intézmények működtetése is elengedhetetlen feladat. Ehhez azonban központilag le kell szögezni: a fennmaradási kötelezettség a többihez képest prioritást élvez, és csak ezután lehet dönteni arról, hogy a fejlesztés és a felújítás milyen mértékű, milyen ütemű legyen, és mikor, mit építhetnek, illetve fejleszthetnek. Korábban és az eddiginél több információt kell kapniuk a helyi tanácsoknak ahhoz, hogy megfelelő módon és időben tudják elkezdeni tervező munkájukat. Ne a már előrehaladott tervezés stádiumába kapcsolódjanak be, hanem már a koncepcióalkotásban is vegyenek részt. Ehhez arra van szükség, hogy sokkal aktívabb és szorosabb kapcsolat alakuljon ki a különböző tervező szervek között, aminek következtében persze a tervezés időigénye is megnövekszik. Ráadásul a társadalmi szervek és a lakosság véleményét sem hagyhatják figyelmen kívül, hiszen a helyi tanácsok e jelzések és igények ismeretében kapcsolódhatnak csak be a koncepció kialakításába. összegezésképpen tehát megállapítjuk, hogy a tanácsok munkájában a tanácstörvény rendelkezései megfelelően érvényesülnek. Az elmúlt időszakban folytatódott a tanácsok népképviseleti-önkormányzati és államigazgatási jellegének kibontakoztatása, szélesedett munkájuk demokratizmusa, nyitottsága. A tanácsok és szerveik eredményesen látják el megnövekedett feladataikat, s nagyban hozzájárulnak a társadalmi-gazdasági célok megvalósításához. A törvény keretei között jelentősen bővült a tanácsok hatásköre, fokozódott részvételük az állami feladatok végrehajtásában. Hatékonyan vesznek részt a központi célok megvalósításában, a lakosság szükségleteinek kielégítésében. Döntő többségük jól hasznosítja megnövekedett önállóságát. Lehetőségeikhez mérten eredményesen szervezik a terület- és településfejlesztést, a társadalmi közreműködést, a helyi erőforrások feltárását és felhasználását. Igazgatási, hatósági tevékenységük általában törvényes, szakszerű. Határozott előrelépés történt a tanácsi szervezet és működés korszerűsítésében, egyszerűsítésében, a tanácsapparátus felkészültségének növelésében. A Központi Bizottság már említett állásfoglalása sokrétűen foglalkozik a tanácsok munkájának, s ezen belül a testületek tevékenységének továbbfejlesztésével. Nagy figyelmet fordít a tanácstagok működésére, és annak társadalmi megbecsülésére, az érdekérvényesítésre és a tanácsok lakossági kapcsolataira, a különböző tanácsi szervek, így a végrehajtó bizottság, a tanácsi bizottságok, valamint a tisztségviselők és a megalakítandó elöljáróságok, a tanácsok egymás közötti viszonyára. Kiemeli a tanácsok gazdasági önállóságának fontosságát. Végül állást foglal abban is, hogy a központi irányítás az eddiginél nagyobb segítséget nyújtson a helyi önállóság megteremtéséhez. ----------------------------------------------------- A melléklet szerzői: PATKÓ IMRE és DR. HAJDÚ ISTVÁN Szerkesztette: DR. NÉMETH GÉZA TANÁCSOK FÓRUMA Testületi demokrácia A tanácsok, mint a politikai rendszer alapintézményei, fontos szerepet töltenek be társadalomirányítási rendszerünkben. A lakossági igények kielégítése és sajátos feladataik megvalósítása révén valójában ennek a rendszernek az eszközei, de mint képviseleti testületi szervek, maguk is részt vesznek a hatalom gyakorlásában. Egész tevékenységükben, főleg pedig a tanácsi képviseletben és a testületi munkában az egyik legfontosabb követelmény a szocialista demokratizmus erősítése, a tanácsi testületi demokrácia fejlesztése, szélesítése. A Minisztertanács Tanácsi Hivatalának elnöke 1984. októberében számolt be az országgyűlésen az 1971. évi I. törvény, a tanácstörvény végrehajtásáról, a tanácsok munkájáról. Az országgyűlés egyebek között megállapította: „A tanácsok tevékenysége — a Magyar Szocialista Munkáspárt elvi, politikai irányításával — a törvény céljainak és rendelkezéseinek megfelelően fejlődött, folyamatosan igazodva a növekvő követelményekhez, a társadalmigazdasági élet változásaihoz. Jelentősen bővült feladatuk az állami feladatok végzésében. Szélesedett, érzékelhetőbbé vált a tanácsi munka demokratizmusa, nyitottsága, zömében hasznosultak az állampolgárok közérdekű javaslatai, kritikai észrevételei. Ezáltal növekedett a lakosság befolyása a város- és községpolitika alakítására és végrehajtására, az életkörülmények javítására. Ezen a téren azonban további teendők vannak.” Az elmúlt évben természetesen politikai testületeink is értékelték a népképviseleti tevékenységet, s egyben irányt mutattak annak továbbfejlesztéséhez. Az MSZMP Központi Bizottsága 1984. október 9-i ülésén tárgyalta meg ezeket a kérdéseket és állásfoglalást fogalmazott meg a jövőre vonatkozóan. Az országgyűlés megállapításai, valamint az MSZMP Központi Bizottságának állásfoglalása alapján az illetékes állami szervek és a tanácsok már megtették első intézkedéseiket, s az alapvető feladatok körvonalai is kirajzolódtak. A tanácstestületek munkáját illetően a legfontosabb a testületi demokrácia további fejlesztése, a lakosság és a tanácsok kapcsolatainak szorosabbá tétele, valamint a választások után létrehozandó elöljáróságok működésének biztosítása, tehát a népképviseleti-önkormányzati jelleg folyamatos erősítése. Mellékletünk ezeknek a megvalósításához kíván segítséget nyújtani. Érdekképviselet Hazánkban alapvető politikai célkitűzés a demokratizmus szélesítése, a helyi öntevékenység fejlesztése, valamint a központi irányítás és ellenőrzés hatékonyságának növelése. E politikai törekvéseket a tanácstörvény a tanácsok népképviseleti-önkormányzati jellegének megállapításával fejezi ki. A tanácsok az általuk képviselt választók megbízásából, területük lakosságának nevében és érdekében tevékenykednek és annak ellenőrzése alatt állnak. Tevékenységükkel egyszerre valósítják meg az állami és az önkormányzati feladatokat. A tanácsok az önkormányzati jelleg és az ehhez kapcsolódó feltételek folyamatos fejlesztésével válhatnak önkormányzatokká. Az említett célok a szocialista demokratizmus általános társadalmi, gazdasági fejlődésétől függően, folyamatosan valósulnak meg. Ebben a folyamatban számos eredmény született. Ma már a tanácsokhoz tartozik a lakosság egészségügyi, szociális, kulturális, oktatási, kereskedelmi és egyéb ellátásának jelentős része, illetve a települések fejlesztése. Javul a tanácsok gazdaságszervező munkája. Az állampolgárok államigazgatási (hatósági) ügyeinek túlnyomó többségében szintén a tanácsok járnak el. E vázlatos felsorolásból is kitűnik, hogy a tanácsok feladatai ezer szállal kötődnek a lakosság mindennapi életéhez. Nem véletlen hát, hogy az utóbbi időben a lakosság is nagyobb igényeket támaszt érdekeinek képviselőivel szemben, s ezért mind többen vesznek részt a különböző tanácsi döntések előkészítésében. Ehhez járult hozzá a tanácstörvény 1983. évi módosítása, ami továbbfejlesztette a helyi tanácsok önállóságát, bővítette a tanácstagok jogait, s megszüntette a járásokat. A fejlődés elismerése mellett azonban mind a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága, mind pedig az országgyűlés joggal állapította meg: gyakorlatilag még nem sikerült megvalósítani azokat a célokat, amelyek a népképviseleti testületek szerepének növelését szolgálják. A tanácstestületek még mindig nem töltik be azt a vezető szerepet, amelyet kellene. A tanácsi közéleti fórumok eredményei nem mindenütt és nem mindenben felelnek meg a lakosság elvárásainak, sok még a javítanivaló a tanácsi demokráciában. Fokozni kell például a helyi tanácsok szerepét a helyi-területi érdekek feltárásában, összehangolásában és érvényesítésében. A tanácstestületeknek szorosabbra kell fűzniük lakossági kapcsolataikat, de a központi irányításnak is nagyobb teret kell engednie a tanácsi önállóság érvényesülésének. Egyben meg kell teremteni ennek gazdasági feltételeit is. Hiszen a tanácsok népképviseleti-önkormányzati jellege, illetve annak fejlesztése elválaszthatatlanul összefügg a szocialista demokratizmus mindenkori állapotával. A tanácsok egyik legfontosabb feladata, hogy következetesen képviseljék területük érdekeit, az ott élő embereket. Ez az érdekképviselet nagymértékben függ a tanácstagok személyétől. Mint ismeretes, ebben az esztendőben jár le az 1930-ban megválasztott tanácstagok mandátuma, s az új választójogi törvény alapján első ízben kerül majd sor a tanácstagok megválasztására. Az új választójogi törvény is fenntartotta és megerősítette azt a rendszert, hogy a lakosság közvetlenül jelöli és választja meg a tanácstagját. Olyan tanácstagot kell tehát választani, aki minden szempontból megfelel a közélettel szemben támasztott követelményeknek, s aki szívvel-lélekkel képes képviselni választópolgárainak érdekeit. A jelölő gyűléseken az új törvény alapján két vagy több tanácstagjelöltet állítanak. A jelölteknek az eddiginél jobban kell ismerniük környezetük problémáit, sőt, ezek megválaszolásával kapcsolatosan is reális elképzelésekkel kell rendelkezniük, ugyanakkor a választópolgárok felelőssége is megnövekedik. Választásuk évekre előre befolyásolhatja közvetlen környezetük '•-»..•-.életét, a helyi közélet tartát- 1985. MÁRCIUS 5., KEDD Melléklet