Magyar Hírlap, 1985. július (18. évfolyam, 152-178. szám)
1985-07-01 / 152. szám
Munkatársunk interjúja Willy Brandttal Tükrözzük a nemzetközi valóságot A kongresszusi központ oldalfolyosójának egy szegletében pillanatra pihenni látszik a felszólalások és a fogadások közötti szünetben. Mégsem kapcsol ki, most is sokan keresik társaságát, itt, az orvoskonferencián is minden lüktet körülötte. Évtizedekkel korábban láttam, azóta több új barázdát fedezek fel az arcán. De beszédének dinamikája, személyének szuggesztív hatása mit sem változott. A nemcsak hazájában népszerű Willy Brandt udvarias, kész válaszolni a kérdésekre. — Elnök úr, ön évek óta következetesen képviseli azt a véleményt, hogy a fegyverkezési kiadásokat más útra kell terelni, más célra a harmadik világnak kell juttatni. Most a plenáris ülésen tartott referátumában is érintette ezt a témát. Hogyan lehetne ezt a kezdeményezést megvalósítani? Mi lenne az első lépés? — Először is azt hiszem, ehhez a témához nem lehet illúziókkal közelíteni. Mert ha a hadi kiadásokat néhány éven belül csökkentenék, minden államnak lenne még feladata, amelyhez pénzre volna szüksége. Még a tehetős országok is azt mondanák, van még mit tenniük, mire költeniük. Éppen ezért olyan köztudatot kell teremteni, amelynek segítségével a fegyverkezési kiadásoknak legalább néhány százalékát átirányítanák egy nemzetközi alapba. Az éhség leküzdésére, a mezőgazdaság fejlesztésére valamennyi országban, ahol ez lehetséges. Végzek egy hozzávetőleges számítást. Kiindulva abból, hogy ebben az esztendőben 1000 milliárd dollárt költenek a világon fegyverkezésre, ha ennek csak öt százalékát átirányítanák, ezzel máris nagyon sokat lehetne elérni. S ez a fajta átirányítás a „donor” államoknak is javukra válnék, mert ösztönözné a gazdasági fejlődést. Ahhoz azonban, hogy idáig jussunk, sok embernek meg kell értenie ezt az összefüggést, fokozatosan a kormányok tudatában is érvényesülnie kell és kiegészítő elemként jelen kell lennie a nagyhatalmaknak a fegyverzetkorlátozásról folytatott tárgyalásain. Nemrégen beszéltem az ENSZ főtitkárával. A világszervezet — valószínűleg jövőre — éppen a leszerelés és fejlesztés témájában tervez külön konferenciát. Színhelye valószínűleg Párizs lesz, s a tanácskozás egyúttal a közvéleményt is befolyásolhatja. — A Szocialista Internacionálé októberi bécsi konferenciáján is szó lesz erről, vagy csak a leszerelés kérdéséről tanácskoznak? — Elsősorban a leszerelésről, de az említett összefüggéseket is érintjük majd. Természetesen ez a konferencia távolról sem olyan átfogó, mint az Egyesült Nemzetek Szervezetének kerete, bár Bécsbe a Szovjetunió, az Egyesült Államok és az el nem kötelezett országok képviselői is eljönnek, s itt az ENSZ-énél kevésbé formális keretben fejthetik ki ebben a témában gondolataikat. Budapesten a Társadalomtudományi Intézetben tartott előadásában arról beszélt, hogy a Szocialista Internacionálé világgazdasági programon dolgozik. Melyek elképzelésük szerint az új világgazdasági rend fő vonalai és hogyan kellene a világgazdaság intézményeit megreformálni? — A reform a program része lesz. A tervezet egyrészt azzal foglalkozik, hogyan lehetne egy aktív foglalkoztatáspolitikát koordinálni azokban az országokban, amelyeknek jelenleg a munkanélküliséggel szembe kell nézniük; hogyan kellene reagálni az új technikára, nehogy további munkahelyek túlzott elvesztéséhez vezessen. Központi szerepet játszik majd a fejlett és a fejlődő országok viszonya. Vannak javaslataink a leginkább Latin-Amerikát érintő adósságválság megoldására, s természetesen foglalkozunk — mint ahogyan kérdésében említette — a nemzetközi intézmények szükséges reformjával is. A Nemzetközi Valutaalapot és a Világbankot egykor 40—45 állam alapította — ma 160 ország van a világon, ha a miniállamokat, szigetországokat is beleszámítjuk —, s e szervezetek struktúrája nem tükrözi a nemzetközi valóságot. Néhány állam — különösen egy — dominál ott, márpedig a felelősséget egyenletesebben kell elosztani. Valamint szükség van a kereskedelem szervezetére is. A GATT döntéseit is lényegébenn a fejlett nyugati országok határozzák meg. Itt is ki kell terjeszteni a felelősséget, úgy, hogy a nyugati és a keleti ipari államok, valamint a lehetőség szerint a fejlődő országok is részt vehessenek benne. A fiatal nemzedéket jelenleg egyfajta radikalizálódás jellemzi, hiszen a helyzet is radikalizálódott. Mit adna a szociáldemokraták idősebb generációja újravalóként a fiataloknak, hogy előbbre juthassanak? Azért is kérdezem ezt, mert volt alkalmam a Juso, az ifjúszocialisták elnökével beszélni és úgy tűnt, a fiatalok helyzetfelismerése reális. — Nálunk az NSZK-ban nem radikalizálódásról, hanem inkább a fiatalok elbizonytalanodásáról beszélnek, mindazon válság miatt, amellyel konfrontálódnak. Idősebbként meg kell próbálni meggyőzni a fiatalokat arról, hogy komolyan gondoljuk az aktív békepolitikát, az aktív környezetvédelmi politikát, és hogy komolyan kíséreljük meg felvenni a harcot a bürokratizálódással több területen. Gondoskodni kell arról, hogy a fiatalokat — jobban mint a múltban — bevonják a politikai döntési folyamatokba. Manapság meglehetősen későn kerülnek az emberek vezető pozíciókba. — Ezt pártjára is vonatkoztatja? — Számomra ez az egyik feladat, amelyet még szeretnék elvégezni. A következő öt évben a szociáldemokraták vezetése az egész köztársaságban olyan nőkből és férfiakból áll majd, akik még nincsenek 40 évesek. Ez még mindig nem elég alacsony életkor, de mindenesetre egy lépés a helyes irányba. Karcagi Katalin Szombaton délelőtt elutazott Budapestről Willy Brandt, a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) és a Szocialista Internacionálé elnöke, aki az MSZMP Központi Bizottságának meghívására látogatást tett hazánkban. Kíséretében volt Karsten Voigt, az SPD parlamenti frakciójának kül- és biztonságpolitikai szóvivője és Norbert Wieczorek képviselő, a Bundestag költségvetési bizottságának tagja. Willy Brandtot és kíséretét a Ferihegyi repülőtéren Szűrös Mátyás, az MSZMP Központi Bizottságának titkára búcsúztatta. (MTI) A nukleáris háború megelőzhető (Folytatás az 1. oldalról) ról, milyen stratégiát alkalmazzanak, hogyan segíthetnék az elemezési programok és egyéb fejlesztési elképzelések a gyermekbetegségek leküzdését. Még szombaton délután megkezdődött és vasárnap is tartott az a tanácskozás, melynek célja a nukleáris fegyverek és a nukleáris háború orvosi szemmel történő bemutatása volt. Rendkívül szuggesztív benyomást tett a hirosimai atomtámadás egyik túlélőjének, Szuzanne Thurlownak, egy jelenleg Kanadában élő japán asszonynak a visszaemlékezése. Elmondta, hogyan zuhant rá a ház, hogyan húzták ki félholt állapotban a romok közül, hogyan agonizált nyolc napon át nővére, beszélt arról, hogyan menekült a sebesült és égett emberek menete a bomba sújtotta városból. — Akik túléltük, és nem szenvedünk fizikai következményektől, egytől egyig szenvedünk a lélektani következményektől. Azt mondják az orvosok és a pszichológusok, hogy kivétel nélkül úgy érezzük, mintha magunk is bűnösek lennénk, ha másban nem abban, hogy míg mások meghaltak, mi túléltük a katasztrófát. Én ezt nem mondanám magamról, de azt igen, hogy e katasztrófa kettévágta életemet, és azóta mindent alárendelek egy újabb nukleáris háború ellen vívott harcnak. Dr. M. Ichimaru japán orvos arról szólt, hogy sok éve folytat kutatásokat a hirosimai és nagaszaki túlélők atomkárosodásával kapcsolatban. Rendkívül mély benyomást tett az a több évtizeden át dobozban tárolt és be nem mutatott film, amelyet annak idején a hirosimai atombomba-támadás idején készítettek. A húszperces film a romok végtelen látványán túl égési sebeket, csonkulásokat, daganatokat kezelő orvosokat, szenvedő betegeket mutattak be, dokumentarista módszerekkel. Vasárnap a vitában az előadók arról szóltak, hogy milyen prognózisok állnak rendelkezésre egy esetleges nukleáris háború kezdetéről. Ezen a napon különleges érdeklődést keltett Gerd Bastian nyugalmazott nyugatnémet tábornoknak a felszólalása. A volt tábornok 1980-ban kérte nyugdíjaztatását, mert nem értett egyet az új nukleáris stratégiákkal. Arról beszélt, hogy az úgynevezett elrettentés stratégiája, amely az erők egyensúlyán alapul, immár a múlté, és az első csapás stratégiája került előtérbe. Az atomfegyverek célzási pontossága rendkívül megnövekedett, az irányítás automatizált, a nyugati katonai körökben olyan nézet uralkodott el, hogy egy gyors csapással megsemmisíthető lenne a szovjet katonai irányítás agyközpontja. Mindez rendkívül új veszélyeket rejt, a gyors reagálás szükségessége növeli a véletlenül kitörő háború és az elsietett döntés kockázatát. Mindezzel szemben csak új békestratégiák segíthetnek, s javasolta az atomspirál megállítását, a kölcsönös kötelezettségvállalást, ami arra irányulna, hogy egyik fél sem alkalmaz elsőként nukleáris fegyvereket. Számos érdekes előadás hangzott el a fegyverkezés pszichológiai hatásairól. Golicin profeszszor a vita során definiálta, mit jelent ,a nukleáris fél” fogalma, melynek bekövetkezése ellen következetes harcot vív az orvosi mozgalom. Egy esetleges, nagy robbanóerejű atomcsapás ugyanis a környezet súlyos megváltoztatását idézné elő. A füstköd és a por megakadályozná a napsugárzást, az atmoszférában megülnek a szennyező anyagok, ami pedig a növényzet termőerejének teljes pusztulását vonná maga után. A következő előadók a megelőzés stratégiáját fejtették ki. Több más szekcióban is üléseztek a mozgalom résztvevői. Az Országos Béketanács elnöksége a magyar békemozgalom, a béke ügyéért felelősséget érző és azért, cselekvő magyar közvélemény nevében levélben üdvözölte a kongresszus résztvevőit. Ezekben a napokban számos kiállítás nyílt, gyermekrajzokat mutattak be az Akadémia vári székházában, magyar szobrászok háborúellenes kisplasztikáiból, valamint a világ legkiválóbb plakátművészeinek a nukleáris katasztrófát felidéző és a béke gondolatát szimbolizáló munkáiból összeállított kiállítást rendeztek a Zenetudományi Intézetben. N. Sándor László I Magyar Hírlap TUDÓSÍTÁSOK - FÓRUM 1985. JÚLIUS 1. HÉTFŐ 3 S KRISZTIÁNOK okat gondolkodom azon, hogy korunkban Tímár Mihály vagy a sok-sok jellemhibával fölruházott Krisztián Tódor lenne-e a „nyerő?... Márcsak azért is, mert egy lélekbúvár a keresztnevek divatba jöttéről meditálva pont ezt a példát hozta föl, vagyis azt, hogy Jókai regényének megfilmesítése után egyre-másra kapták a fiúcskák a keresztségben a Krisztián nevet. Igaz, a figurát Latinovits Zoltán, keltette életre. Csúfságában is szép volt, márpedig egy csecsemő először is legyen olyan szemnek tetsző, mint a „példakép", a jelleme meg majdcsak kialakul. Node nagy színészünk — vetettem közbe — még szebb volt a Szindbádban ... S nem is volt romlott. Akkor valami más van a dologban.- mondotta a pszichiáter és elment táncolni. Én meg fogtam a poharamat — és kövezzenek meg! — ittam egy kortyot Krisztián Tódor egészségére. Szegénybűnös természetesen már jó ideje a poklok fenekén a kínok kínját szenvedi, de gazemberkedéseiért felelnie kell. S miután ama társaságban nem volt kedvem táncolni, kényelmes fotelt kerestem magamnak azzal a szándékkal, hogy megidézzem a magam Krisztián Tódorait. Hát jöttek szépen, sorba. Legelébbis az a téesz-elnök érkezett, aki a közelmúltban olyan szerencsés helyzetbe került, hogy vendégül láthatott. No nem, mini hírlapírót — magánemberkém. Egy, a termelőszövetkezetek között szinte mindennapos tevékenységről, a földcserékről mesélt. Így: „A szomszéd szövetkezet vezetőjével évek teltek el, de nem mentünk egyről kettőre. Aztán jött ez — csak így: ez — és láttam, az egész vezetőség betart neki. Nem akarták . . . Fiatal, forrófejű. Azt is láttam, valamit csinálni akar. Hát cseréljen földet! — gondoltam én. És cserélt! Nincs kizárva, hogy belebukik.” Bár az alkoholizálásnak koránt sem vagyok a barátja, ittam egy pohárkával a jelenleg pokolban tartózkodó Krisztián Tódor egészségére. A fiatal kollégájának ily módon csapdát állító szövetkezeti elnök után a közigazgatás egyik hódító modorú vezetője érkezett, aki tagadhatatlan, szellemesen , bizonyos pénzekről beszél... Természetesen közpénzekről. Nos, ezeket a forintokat ő oly módon tudta innen oda csoportosítani, hogy még egy korábbi földutat is szilárd burkolattal tudtak ellátni. Egy pillanatig sem volt kétséges, hogy miért, ám a korántsem száguldozó kedvében levő expresszvonat büfékocsijában megengedhettem magamnak annyi naivitást, hogy rákérdezzek: Miért? „Miért? Maga még nagyon fiatal...’’ És megtudtam: a szilárd burkolattal ellátott út — ő használta mindig ezt a kifejezést — végén nem is egy ház áll. Kinek a házai? — firtattam. „Kiké? Kiké?” — és nevetett. Úifent ittam a pokolban szenvedő Krisztiánra, de a példákat nem is akarom tovább sorolni. Elég annyi, hogy a kényelmes fotelt alig tudtam hajnali háromkor elhagyni, amikor érezvén reménytelen helyzetemet, fölhagytam az audenciával. Nem voltak határozottak a lépteim. Hát kérem, ez volt egyik leittasodásom törénete, ám jobb, ha visszatérek eredeti kérdésemhez: Ma melyikük lenne a „nyerő"? Az Aranyember, Tímár Mihály, avagy a gonosz Krisztián Tódor? Nem, egy pilanatig sem hiszem, hogy az emberek emberekbe vetett hitét a kívülálló kalandortípusúak le tudják aratni. Ám félő, sokan, egyre többen vannak, akik ezt megkísérlik, s hivatali beosztásukat, hódító modorukat bevetve indulnak olyan „hadjáratba”, amelynek célja: megsarcolni másokat. És a hazában forgolódván gyakorta hallom, hogy ki és hogyan fizeti a számlát. Mert fizetik, mint a Senki-szigetén lakó anya és leánya. Noémi, fizettek Krisztián Tódornak, mígnem az az Aranyember álljt nem parancsolt. Tímár Mihály... És fölkerestem egy közeli italmérést, ahol magányosan meditálhatok — fogadhatom a magam pályafutása során föllelt Aranyembereket. Az italmérést józanon hagytam el. VÖDRÖS ATTILA Finnek Debrecenben Testvérvárosi tapasztalatcsere Szombaton és vasárnap Debrecen adott otthont a III. magyar— finn testvérvárosi konferencia kétnapos eseménysorozatainak. A találkozón a Hazafias Népfront, a Magyar Urbanisztikai Társaság és Debrecen város Tanácsa meghívására magyar városokkal testvéri kapcsolatokat ápoló tizennyolc finn város, Budapest és Helsinki fővárosok, valamint a Finn Városok Szövetsége és a Finn—magyar Társaság képviselői vettek részt. A konferencia megnyitóján dr. Ács István, Debrecen tanácselnöke, a Magyar Urbanisztikai Társaság elnöke áttekintette azt a mintegy három évtizedes kapcsolatot, amely a Pécs és Lahti városok között elsőként létrejött testvérvárosi együttműködés óta napjainkig töretlenül fejlődött. Az idei konferenciát elsősorban a tanácsi munka megismertetésére, a kölcsönös tapasztalatcserére fordították. Ennek megfelelően a konferencia első előadását Raima Ilaskivi, Helsinki főpolgármestere, a Finn Városok Szövetsége vezetőségének elnöke tartotta A városok és a városi agglomerációk lakosságellátási kapcsolata címmel. Ugyancsak a tanácskozás első napján tartott előadást dr. Craveró Róbert, az Országos Tervhivatal elnökhelyettese A helyi erőforrások bekapcsolása a városok fejlesztésébe címmel. A zárónapon dr. Papp Lajos államtitkár, a Minisztertanács Tanácsi Hivatalának elnöke A képviseleti szervek szerepe a várospolitika alakításában címmel tartott előadást. (MTI) Az Országos Béketanács állásfoglalása Befejeződött a békehónap Az Országos Béketanács állásfoglalást tett közzé abból az alkalomból, hogy befejeződött a Béke és barátság hónapjának rendezvénysorozata. A dokumentum megállapítja: ezeket a heteket a béke ügyéért vállalt felelősség és nagyfokú cselekvőkészség, a fiatal nemzedék fokozott részvétele, a különböző kezdeményezések változatos sorozata jellemezte. Több száz gyűlésen, fórumon, beszélgetésen jutott kifejezésre, hogy hazánk békeszerető lakossága tisztában van a nukleáris háború szörnyű veszélyeivel s minden tőle telhetőt elkövet a pusztító világégés elhárítására. Az állásfoglalás hangsúlyozza: a békehónap sikeres akciósorozata véget ért, de folytatódnak a békéért való kiállás és küzdelem hétköznapjai. A magyar békenyizgalom a jövőben is mindent meg kíván tenni a háború elhárításáért, a békés viszonyok térhódításáért, valamennyi békeszerető erő cselekvő egységéért, határainkon kívül és belül. (MTI)