Magyar Hírlap, 1986. november (19. évfolyam, 258-280. szám)

1986-11-15 / 269. szám

1986. november 15., szombatMagyar Hírlap TUDÓSÍTÁSOK­­ KÖZÖNSÉGSZOLGÁLAT 4 - n Elhunyt Hunyadi Istvánt Életének 81. évében elhunyt Hunyadi István költő. Temetése november 20-án, csütörtökön 13 órakor lesz a rákoskeresztúri új köztemetőben — közli a Magyar Írók Szövetsége. Hunyadi István költészetében mindig a köznapi életet, saját él­ményeit, tapasztalatait jelenítette meg: háborúról, szegénységről, nyomorról, pusztulásról, emberi érzelmekről, sorsokról, tájakról vagy a mindennapok egyformasá­gába örömet hozó eseményekről írta verseit. A felszabadulás után jelentek meg az Egyszerűség di­csérete, a Lépj ki magadból, a Szabálytalan világvég, az Ősz Korcsulán című kötetei. Utolsó munkája 1960-ban látott napvilá­got Férfisirató címmel. Jótékonycélú bál a szemműtéthez Tudósítónktól. Ez év március 12-én vakon szűkített egy kislány. Orvosi vélemény szerint esély van ar­ra, hogy lásson, ehhez azonban komplikált operáció szükséges. Az amerikai Memphisben egy híres professzor vállalkozott a műtét elvégzésére, amelynek költsége hat és fél ezer dollár. Ez az összeg már csaknem tel­jesen együtt van. A Keszthelyi Agrártudományi Egyetem hall­gatói gyűjtötték össze, lévén, hogy tanulótársuk, Gergely Marianna, Diana nevű kis­lányáról van szó. Az egyetem mosonmagyaróvári mezőgazda­sági karán, a ma esti hagyomá­nyos Balek-bált is jótékony cél­lal, a kislány megsegítésére rendezik. Várhatóan 600—700 vendég érkezik majd, akik tombolajegyeket kapnak és ezek érából a rendezők jelentős bevételre számítanak. Az ösz­­szeg egyik részéből kiegészítik az operációhoz még szükséges összeget, a megmaradt pénzt pedig letétbe helyezik, hogy hasonló esetben a rászorulók rendelkezésére bocsáthassák. A gyűjtés a Művelődésügyi Mi­nisztérium jóváhagyásával tör­tént és a pénz kezeléséről, vala­mint átutalásáról is a minisz­térium gondoskodik. (X) Dél-pesti Afész szerződéses üzemeltetésre kiadja 513. sz. Vasút büfé (Budapest XX., Könyves u. 43.) III. osztályú üzletét, 1987. jan. 1—1991. dec. 31-ig. Pályázatokat 1988. dec. 15-ig, 18 óráig kell eljuttatni a Dél­pesti Afész kereskedelmi osztályára. Részletesebb felvilágosítást a kereske­delmi osztályon 1988. dec. 1-től lehet beszerezni. (X) Nyár a télben 1 üdülés Kubá­ban a Karib-tenger partján. 16 nap repülőgéppel december 20—Jan. 4-ig és Január 4—Január 20-ig. Részvételi díj: 34 200 Ft. Jelentkezés a Delta Tours Irodáiban: IX., Kálvin tér 7. T.: 179- 582; IX., Közraktár u. 2/a. T.: 178-293; VII., Thököly U. 3. T.: 217-797. Du­­barry kávéház (Dunakorzó). T.: 189. 307. A MAGYAR NEMZETI BANK HIVATALOS DEVIZAÁRFOLYAMAI ÉRVÉNYBEN: 1986. NOVEMBER 15-17. az államközi megállapodásokon alapuló hivatalos árfolyamok változatlanul az m­. február isi KÖZLÉSNEK MEGFELELŐEN VANNAK ÉRVÉNYBEN. Az 1985. július 1-től alkalmazott határidős árfolyamkülönbözeti százalékok változatlanul az 1885. június 28-i közlésnek megfelelően vannak érvényben. A Magyar Nemzeti Bank 428/1984. számú közleménye szerint hivatalos a Magyar Hírlapban, valamint a bankszervek helyiségeiben közzétett lista. Dovn­anum Vételi árfolyam Közép Elődén 100 egytégla forintban Angol font 6660,67 6667,34 6674,01 Auditel dollár 3014,01 3017,03 3020,05 Belga frank 111,54 111,65 111,76 Dán korona 614,09 614,70 615,31 Finn márka 947,77 948,72 949,67 Francia frank 708,05 708,76 709,47 Hollandi forint 2052,14 2054,19 2056,24 Japán yan (1000] 288,76 289,05 289,34 Kanadai dollár 3372,44 3375,82 3379,20 Kuvaiti dinár 15914,76 15930,69 15946,62 Norvég korona 624,17 624,79 625,41 NSZK márka 2318,25 2320,57 2322,89 Clad lira (1000) 33,50 33,53 33,56 Ontrák ichilling 329,47 329,80 330,13 Portugál oicudo 31,41 31,44 31,47 Spanyol potato 34,46 34,49 34,52 Svájci frank 2792,74 2795,54 2798,34 Svéd korona 673,28 673,95 674,62 Tr. ét cl. rubol 2797,20 2800,00 2802,80 USA dollár 4667,80 4672,47 4677,14 Ecu (kötet piac)­ 4830,58 4835,42 4840,26 Koszorúzás Arató Emilnek, a magyar mun­kásmozgalom és sportegészségügy kiemelkedő személyiségének ne­vét vette fel a III. kerületi Arató Emil tér 1. szám alatti általános iskola. A pénteki névadó ünnep­ségen — amelyen részt vettek az iskola tanárai és diákjai, a kerü­let társadalmi és tömegszerveze­teinek képviselői, valamint Arató Emil családjának tagjai — meg­koszorúzták a 101 esztendeje szü­letett kommunista orvos emlék­tábláját. Az ünnepélyes csapatgyűlésen felelevenítették a névadó életét és munkásságát Arató Emil 1902- től vett részt a munkásmozga­lomban, a Tanácsköztársaság ide­jén az orvosok szakszervezetében dolgozott, s a 20-as évek elejétől állt kapcsolatban a Kommunis­ták Magyarországi Pártjával. Részt vett a Vörös Segély mun­kájában, 1924-től az Alkoholelle­nes Munkásszövetség elnöke volt. A felszabadulás után a budapesti Testnevelési és Sportegészségügyi Intézet igazgatójaként vonult nyugalomba. A lottó nyerőszámai A Sportfogadási és Lottó Igaz­gatóság közlése szerint a Buda­pesten megtartott 46. heti lottó­sorsoláson a következő nyerőszá­mokat húzták ki: " 13 15 60 68 77 a hegyvidéki hétfő este s­orozatában ma 11 órakor „Hát ilyen Danyolország” címmel zenés ad­fil­­let vetítenek. (XII., Böszörményi út 1/25., tanácaépület.) Öt vádlottnak 45 év­ee­l i­s Elítélték az éjjeliőr gyilkosait A közvéleményt alaposan meg­rázó bűncselekmény végére tett pontot ítéletével a Somogy Me­gyei Bíróság. Az eset június 6-ról 7-re virradó éjszaka történt, ám az előzmények térben és időben jóval távolabbra nyúlnak vissza. Miskolcon élt albérletben a 17 éves Toldi Annamária és a 16 éves Hegedűs Krisztina, valamint az idősebbik Lány élettársa, a 20 éves Simon Csaba. A lányok nyár elején a Balatonra készültek, de pénzük nem volt, így aztán a fér­fi segítségével két ittas embert raboltak ki. Simont faképnél hagyva. Balatonföldvárra vették az irányt. Az ottani program: pár napos ismerkedés a munkával, lopás a feleségétől, majd útjuk a rendőrségre vezetett, onnan pedig a kaposvári Gyermek- és Ifjú­ságvédő Intézetbe. Ott ismerked­tek meg a 15 éves Bogdán József­fel. Közös szökést terveztek. Bog­dánnak sikerült, a lányoknak nem. Amikor azonban haza akar­ták őket vinni Miskolcra, mégis megszöktek. Budapesten megis­merkedtek egy idősebb férfival, ellopták a pénzét, aztán Böhö­­nyére indultak, régi barátjukhoz, Bogdánhoz. Már a buszmegálló­ban találkoztak a fiúval, és annak haverjával, a 18 éves Orsós Ist­vánnal. Nagy volt az öröm, me­lyet aztán mulatozás követett a helybeli discóban. Zárás után fel­­kerekedett a társaság, mondván, hogy valahol eltöltik az éjszakát, no és pénzt is kellett szerezni. Toldi Annamária kijelentette, ha kell, ezért ölni is hajlandó. Így jutottak el a vasútállomás melletti raktárhoz, ahol a 64 éves Pozsega György dolgozott éjjeli­őrként. Mivel Orsóst ismerte, be­engedte melegedni a társaságot. Annamária ezt úgy hálálta meg, hogy ellopta az öreg öngyújtóját, majd amikor az idős ember visz­­szakövetelte a holmit, a lány fel­háborodott, és arcul ütötte. Ak­kor elszabadult a pokol. Teljes egyetértésben támadtak az éjjeli­őrre, ütötték, rúgták, elvették a pénzét. Ám mindez nem volt elég. Toldi megkötözte a könyör­gő embert, köpenydarabba csa­vart szenet tömött a szájába, a gyomrába taposott, a fejét ütöt­ték. Az orvosszakértők szerint iszonyú kíaha­tással halt meg a férfi a szadista bántalmazás kö­vetkeztében. A Somogy Megyei Bíróságon dr. Újkéry Csaba tanácsa hirde­tett ítéletet az ügyben. Az első­rendű vádlott, Toldi Annamáriát kétrendbeli bűnszövetségben és csoportosan elkövetett rablás bűntette, valamint különös ke­gyetlenséggel, nyereségvágyból elkövetett emberölésért tizenöt évi, fiatalkorúak börtönében le­töltendő szabadságvesztésre ítél­te, 10 évre pedig eltiltotta a köz­ügyek gyakorlásától. Orsós bün­tetése 10, Bogdáné hat, Hegedűs Krisztináé pedig nyolc év a fia­talkorúak börtönében letöltendő szabadságvesztés, és valamennyi­üket eltiltották a közügyek gya­korlásától. Simon Csaba bünteté­se hat év fegyház, és öt évig nem vehet részt a közügyek gyakorlá­sában. Az ítélet ellen a vádlottak és védőik enyhítésért fellebbeztek. (dán) . Amadeus a Sportcsarnokban­­. Falco ritmusai Csütörtök délután érkezett és­­ este gyors egymásutánban két koncertet is adott a Budapest Sportcsarnokban Johann Hol­zel, alias Falco. Jól megy ez­­a gyorsaság Falco zenéjéhez, mely nyugtalanítóan ritmikus lüktetésével azonnal megragad­ja hallgatóit. Bizonyára mai rohanó életünk érzését képvi­seli s ezt „veszi” népes közön­sége tábora. Mert kétségtelen, Falco ma a csúcson van, s nem­csak Európában, hanem a vi­lág legnagyobb, s meghatározó könnyűzenei piacán, az USA- ban is. Ez pedig egy osztrák­­ énekestől nem kis dolog. Per-­­­sze, hogy meddig marad ez­­ így, nem tudni, hiszen a köny­ k­nyűzenei siker forgandó. Tény,­­ hogy Falco zenéjét, mely a­­ hangulatos, jól hangszerelt­­ diszkózenéhez áll közel, eseten-­­­ként kissé mégis egyhangúnak érezzük, bár jónéhány számnál világos az újítási szándék. Ki­­p­válóan él viszont a fényeffek­­k­tusokkal, melyek kevés sport- és csarnokbeli koncertnél éltek együtt ennyire a zenével, s kaptak ilyen funkciót. A csü­törtöki estén a tinédzserek kedvence nagy slágerein, a né­metül és angolul előadott da­lokon, a Komissar-on, a Jean­­ny-n, a Vienna Calling-on kí­vül legújabb lemezéről, a Emotional-ról is bemutatott néhány számot. Végül stíluso­san legnagyobb slágerével, a Mozart-számmal búcsúzott, a közönség pedig a Kis éji zene dallamára távozott. Palugyai HIRDESSEN TELEFONON! ~355 ÁLLÁS Belvárosi G­­ól irodá­ba napi 4 órás elfog­laltsággal nyugdijas ki­segítőt keresünk. Fel­adatai: kézbesítés, a helyiségek rendbentar­­tása, posta expediálás. Bérezés megegyezés sze­rint. írásbeli Jelentke­zéseket »Informatika — LT 25« Jeligére a ki-Fiatalember gépkocsi­val elroglalt­ságot ke­res. Tel 669 590. A Magyar Média Reklám és Propaganda Szolgáltató Leányvállalat ajándék adóba. Agroskála Kereskedelmi Leány­vállalat jó szakembert keres számviteli osztálya vezetésére, felsőfokú szakképesítéssel, lehetőleg kereskedelmi gyakorlattal, magas kereseti lehetőséggel. Jelentkezés a személyzeti osztályon, a 142-682-es telefonszámon. osztálya könyvelési, adminiszt­rációs munkára felvételre keres női munkaerőt. Kereseti lehetőség: megállapodás szerint. „Lehet nyugdíjas is 2227" jeligére a Magyar Média Balzac u. 12. címére. A Budapesti Kárpitos­ét Díszítő Kisszövetke­zet felvesz tit­cárnő-ad­­m­inisztrátort, műszaki adminisztrátort és sza­bászt. Fiatalok jelent­kezését várjuk. Érdek­lődni Bp. XV., Tértek u. 9.. Tel. 694-747. 10—15 000 Ft kereseti lehetőséggel fiatal. Jó képességű gázszerelők jelentkezését várjuk Középiskolai végzett­séggel is rendelkezők előnyben. Budatavszer. II., Bimbó u. I. -Tel.: 155 828. Lakatosokat, hegesztő­ket, víz-, gáz-, fűtés­­szerelőket és betanított munkásokat keresünk folyamatos budapesti munkákra. Bérezés: — megegyezés szerint. Je­­lentkezés: Első Bádo­gos és Szerelő I. Sz. Bp Vil­., Rigó u 6 ALBÉRLET Fiatal, gyermektelen házaspár minigarzont bérelne reális áron. — Bp. belterületén Sür­gős. Tel.: 644 208. 18 —22 óráig. INGATLAN Csillaghegyen kétlaká­sos családi ház, 120 n.-öles telken, sürgősen eladó. Egyszoba kom­fortos tanácsit beszá­mítok. Tel.: 886 217. Bp. V. ker., Deák tér környékén vennék ní­vós, 80 nm körüli, tá­gas, kétszobás, telefo­nos öröklakást Tel.: 229*846. JÁRMŰ 9 éves Ford Taunás 1.6-os, 2 éves műszaki vizsgával eladó. 560- 148 5 éves Ch­roon Visa — friss műszaki vizsgával eladó. 560-148 5 éves Lada 1500-as, friss műszaki vizsgá­val eladó. 560-148. VEGYES Reluxát, sürgősen, ve­­redőnycsere, munk­okos redőny sok színben kitűnő minőségben! 20- 74-27. FÉRJÉT KERES Szolid, vonzó nő, mű­velt, nyugdíjas férfi levelét várja házasság céljából. »Szeretet L. 1812« Jeligére a hirde­tőbe. 1076 Thököly út 3 tó kereseti lehetősége mezőgazdasági területe is ismerő, PC kategó­riában is Járatos prog­ramozót keres gazdasá­gi társulás. Érdeklődni lehet: 126000 Egy műszakos házinyom­dánkba­n elveszünk gépmestereket (Romayor és Dominant géphez), valamint nyomdai fényképészt. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezni lehet személyesen. Bp. XIII. ker., Balzac u. 12. Telefon: 499-314. 490-920. A Kőbányai Szerszám­­készítő és Finomme­chanikai I. Sz. (Bp. X . Kemence u. 4.) — felvételre keres: Robo­tron 1711 könyvelőgép­re gépkönyvelőt, gyors­os gépírót, szerszám­­kész­í­tőt, esztergályost, NC-maróst, maróst, huzalos szikraforgácso­lót tömbös szikrafor­gácsolót. IX., Drégely u. 2—4 sz alatti te­lephelyre: titkárnőt. — gépkocsik­ísérő segéd­­munkást. Érdeklődni lehet: 572-277 sz tele­fonon, a 6-os vagy a 1-es melléken. Halász­lelek. Nap u. I. sz. alatti telephelyre: kö­­n­örfls, esztergályos, aarós szakmunkásokat. Érdeklődni lehet a 06- 16-74-119 telefonon. — Felveszünk továbbá: s­zerszámgéptartozékok elvezéséhez — otthon s végezhető munkára otmnos gépészmérnökö­det. * szerszámgép- és forgácsol­ás technoló­­giai ismeretekkel. Ér­­telkedni lehet: a 485- 192-es telefonon. Vi­lágugu Ráliga­r­ás 4culturália szolgál­tató Intézmény gazda­sági Irányítót keres — költségvetési jártasság­gal. Feltételek: felső­fokú szakirányú vég­­­­zettség, legalább öt év szakmai gyakorlat. Te­lefon: 805-420. 805-440, titkárság. __ Építőipari leányvállalat keres budapesti munkákra kiemelt bérezéssel építőipari szak- és segéd­munkásokat, komplett brigádokat, részlegeket. Munkásszállást biztosítunk. Jelentkezni lehet: Horváth Ern« építésvezetőnél (Tel.: 275-8831. Lovasi Imre («építés­vezetőnél (Tel.: 333-33m­»l­. Takács József («építésvezetőnél (Tel.: 533-200 278). Rakodófelvétel: Lakatos János üzemvez­etőnél Szakcsoportunk felvesz jó kereseti lehetőséggel gyakorlott titkárnőt főállásba, és lehet nyugdíjas is. Telefon: 593-193. Jelentkezés: Bp. X. ker., Kelemen u. 22. 10.. Csőszerelői­ ácsot föl­vesz belvárosi költség­­vétési szerv, üzemelte-­­­­ési és karbantartási avrtték­a. Tel.: 122-929.­­ Az MHSZ Központi Repülőgépjavító üzem felvesz repülőgépszere­­lőt. Tel bb2­t-S­i Struktúra Szervezési Vállalat pályázatot hirdet nyomda­üzemébe üzemvezetői munkakör betöltésére. Feltétel: főiskolai végzettség, legalább 5 éves szakmai és 3 éves vezetői gyakorlat, erkölcsi feddhetetlenség. A pályázattal kapcsolatban felvilágosítást ad a Struktúra Szervezési Vállalat személyzeti és munkaügyi osztálya, a 128-861-es telefonszámon. A pályázatokat 1986. december 10-ig a vállalat személyzeti és munkaügyi osztályán lehet leadni.______________ Az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet Bp. Xll., Szanatórium u. 2 . felvételt hirdet az alábbi munkakörök betöltésére: gyógy­fog­lalkoztató, logopédus, szakképzett ápolónő, segédápolónő, közpon­­ti fűtés-, víz-, gázszere­lő szakmunkás, takarí­tónő (a XII., Szilassy út­i telepre­­), kony­­halány, konyhalegény, diétásnővér, műtős,­­ gyógytornász, asztalos szakmunkás, villanysze­relő szakmunkás. Je­lentkezni lehet a sze­mélyzeti főelőadónál vagy a munkaügyi osz­tályvezetőnél a 565-990 t telefonszámon. 16.40: 16.45: 17.15: 17.45: 19.30: 20.05: 21.40: 23.00: SZOMBAT RÁDIÓ KOSSUTH 8.25: Családi tükör 9.00: Ismét — a Javából 10.59: Mesék a lépcsőn — rádiókabaré 12.30: Déli zeneparádé 13.20: Népzenei példatár 13.30: Kontinensek — szántóföldek 14.10: A hét embere 14.20: Mindennapi Irodalmunk 14.50: Delibes: Sylvia 18.10: Új zenei újság 16.00: 168 óra 17.30: Népdalelőadók hangalbuma 18.15: Erlag bácsi története — mese 18.25: Könyvújdonságok 18.45: Köd — rádióváltozat 19.34: Dalszínház: A királyné csipkekendője 20.55: Egy zenebarát Pécsről — riport 21.19: Örökzöld dallamok 22.25: Európa hangversenytermeiből 23.36: Régi híres énekesek műsorából 0.15: Éjfél után PETŐFI 8.11: Népi zene 8.50: Tíz perc külpolitka 9.05: Hétvége 10.30: Fúvós táncok 11.05: Slágerbarátság 12.10: Nóták 13.05: Százszor szép klub 14.00 : Magunkat ajánljuk Körkapcsolás bajnoki labdarúgó-mérkőzésekről 15.05: Színről színre 16.05: Súlyemelő-vb 18.10: Somerset Maugham meséli... 17.05: Súlyemelő-vb 17.10: A Satöbbi együttes új felvételeiből 17.30: Mozaik — Rékai Gábor műsora 18.30: Tip-top parádé 19 05: Elvis Presley összes felvétele 20.18: Sport — vízilabda-mérkőzés 20.42: Színészvizsga. 1986. 21.05: Viselkedjünk! — Korányi Tamás műsora 12.05: Egy énekes — több szerep 23.15: Dzsessz 23.55: Virágénekek 0.15: Éj­fél után 2. műsor 7.00: In limba materna 7.30: V materniskom Jazyku 8.17: Orgonahangverseny 9.28: Francia muzsika 10.30: Slágerlista 11.00: Hangfelvételek felsőfokon 12.10: Operaáriák 12.30: Iskolarádió 13.05: Kívánságműsor 14.05: Lemezbörze helyett 15.00: Kritikusok fóruma 15.10: Éneklő ifjúság 15.29: Sziklay Erika énekel 15.53: Mozart: F-dúr divertimento 16.31: Wagner: A nibelung gyűrűje 19.05: Három Vivaldi-concerto 19.35: Ránki Dezső zongoraestje 20.25: Versek 21.23: Operaáriák 22.00: A Bad Boys Blue együttes hangversenye 22.49: 1956: A szuezi háromszög TELEVÍZIÓ BUDAPEST, 1. műsor 8.25: Torna 8.30: Unser Bildschirm 8.50: Foxi Maxi kalandjai — amerikai rajzfilm 9.10: Tízen Túliak Társasága 9.50: Fiatalok pályaköreiben 10.15: Rabszolgasors — brazil filmsorozat 11.20: Képújság 15.20: Súlyemelő-vb 16.00: Élet a Földön — Üldözők és üldözöttek 17.15: Pipafüstben a nagyon komoly könnyű Irodalomról 18.15: Objektív 19.05: Torna — Esti mese — Híradó 20.00: Vers 20.05: Folytassa, Cleo! — angol filmvígjáték 21.35: A hét műtárgya 21.40: Zenélő filmkockák — WIZ (A varázsló) SZÍNHÁZAK Operaház: Liszt-balettest (szó. v­i 7) - Bánk bán (v - 11). - Erkel Színház: Az álarcosbál (szó — z) — Lammermoori Lucia (v — ii) — Jos­­ca (v — z). — Arany János Színház: Pacsuli palota (s/o — fii) — Scapin furfangjai (szó, v — 3) — Emil és a detektívek (v - fii). - Bábszínház: Hupikék Péter (Jókai tér — szó — (3, 15; v — fl), f 12) — ez, a nagy va­rázsló (Népköztársaság útja — szó, v — 11, 4). — Hölöm Színpad: Meghó­dítjuk Amerikát (szó — 18). — Játék­szín: Máli néni (v — 13) — Hyppolit, a lakáj (v — 8) — Csodák és furcsa­ságok (v — 11). — Józsefvárosi Szín­ház: a két Bólyai (szó — 7) — Gya­logcsillag (v — 11­, 13). — József At­tila Színház: Boccaccio (szó — 7) — Héterősek (v — f3) — A hölgy fecseg és nyomoz (v — 7). — Katona József Színház: Stílusgyakorlat (szó — 7) — Budapest-Orfeum (v­­- f3) — Afféle Alaszka — Az utolsó pohár (v — 7). Lézerszínház: OMD (szó — 6) — Pink Floyd (szó, v - 18) - Mike Oldfield (v — 6). — Madách Színház: Cyrano de Bergerac (szó — 7) — Jutalomjá­ték (v — 13. f8). — Kamara: Páratlan páros (szó — 7) — Hofélia (szó — éjjel fű­) — Várj, míg sötét lesz (v — 13. f 8). -- Mikroszkóp Színpad: Valami változik (szó, v — f8) — Ba­nyatanya (v — fii, 3). — Nemzeti Színház: Az ember tragédiája (szó — 7; v — il) — Tizenkét dühös ember (v — 7). — Várszínház: Macska a forró bádogtetőn (szó — 7; v — 11) — Tartuffe (v — 7). — Operettszín­házi Művészek a művészekért (v — 11­) — Mária főhadnagy (szó — £3, 7) — A mosoly országa (v — £3,­ 7) — A szélhámoskirály (Zsebszínház — v — 18). — Radnóti Miklós Színpad: Mesélő kert (szó — 11) — Kék róka (szó — 7) — Színlelni boldog szere­tet (v — 7). — Reflektor Színpad: József és Mária (szó — 8) — Tigris Lili (v — 4) — A betűk csendjében (v — 8). — Rock Színház: Cafe Rock (Arany János Színház — szó, v — 7). — Szkéné Színház: Katasztrófa (v — 3). — Thalia Színház: Casanova (szó — 7) — Családi ágy (Stúdió — szó, v — 18) — A kék madár (v — 11) — Dekameron (v — 7). — Vidám Szín­pad : Huzatos ház (szó — 7) — Kabos­­show (v — 13) — Ki van odafenn? (v — 7). — Vígszínház: Játszd újra, Sam! (szó — 8) — Marat halála (v — 13, 7). — Pesti Színház: Rimbaud (szó — 8) — Veszedelmes viszonyok (v — £3) — Kicsengetés (v — 7). — Cilinder Szín­pad : Dr. Dolittle és az állatok (szó — 10). — Nagycirkusz: Cirkusz szárazon és vízen (szó — 10. 14. 18; v — 10. £4). ŐRI: Maxim-varieté (Ajka — szó — * 6. 19) — Z'zi Labor együttes műsora (Cegléd — v — 6) — Maxim-varieté (Tata — v — 16. 8). — Népszínház: Buborékok (v — 7). — Debreceni Cso­konai Színház: A mosoly országa (szó — 7). — Győri Kisfaludy Színház: Jön a cirkusz! (szó — 7) — Marica grófnő (v — 5) — Ferde ház (Kamara — V — 3). — Miskolci Nemzeti Szín­ház: Mesélő kert (szó, v — 3) — Má­ria főhadnagy (szó, v — 7). — Nyír­egyházi Móricz Zsigmond Színház: A bolond (szó — 6). — Szegedi Nem­zed Színház: Hegedűs a háztetőn (szó — 7) — Bánk bán (v — 3). — Kisszín­ház: Egy pohár víz (szó — 7) — Leánykereskedő (v — 7). — Szolnoki Szigligeti Színház: A mosoly birodal­ma (szó, v —­­ 8). — Zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház: Csipkerózsika (v - 3). HANGVERSENYEK Zeneakadémia: Ránk­ Dezső zongo­raestje (szó — f8). — Kisterem: Ka­kuk Balázs, Dobozy Borbála, Csetényi Gyula és Kertész István hangversenye (v - 18). Részletes szereposztás és moziműsor a Pesti Műsorban. 2. műsor Képújság Műszaki fejlesztés — társadalmi haladás Súlyemelő-vb A három testőr — A királyné nyaklánca — angol film Beethoven: C-dúr kvartett Alkony — tévészék Babel színművéből D(«m­uu« anorteimnasztika MŰSOROK 11.00: 12.09: 12.55: 13.15: 14.08: 14.56: 16.00: 17.14: 16:15: 18.30: 19.05: 10.35: 21.00: 21.42: 22.00: 22.30: 8.23: 8.30: 8.50: 10.00: 10.50: 13.45: 14.10: 14.35: 15.50: 17.03: 18.00: 18.35: 20.05: 21.45: 21.50: 16.50: 17.00: 17.30: 18.40: 20.05: 21.10: 21.40: 22.45: mc­llJICLCr Dzsessz A zeneirodalom remekműveiből Őszi kavargás — hangjáték Hangverseny Haydn-műveiből Fuvóstáncok Na materajem jeziku In der Muttersprache Vezényel Herbert von Karajan Sikerlemezek CD-n Népdalok Benkő Dániel lanton játszik 1056: A szuezi háromszög Torna Óvodások filmműsora A repülő fiú — csehszlovák sci-fi filmsorozat Boomer, a csodakutya — amerikai Játékfilm Miért nem dalol az uborka? — tizenöt évesek beszélgetnek a szerelemről Bán Frigyes: — Rákóczi hadnagya — magyar film Kis lak áll a nagy Duna mentében . .. Nézzük együtt! Mesterfokú tornászbajnokság Évgyűrűk Kapcsoltam Delta Torna — Esti mese — A hét Pici Taylor — ausztrál film Népdalkórusok Dr. Münnich Ferenc — in memóriám 2. műsor Száz híres festmény Műszaki fejlesztés — társadalmi haladás Ritmikus sportgimnasztika Intervízió Kupa A Pillangókisasszony visszatérése — szovjet film Zenebutik Kezek — angol rövidfilm A hét Képújság televízió BUDAPEST, 1. műsor VASÁRNAP RÁDIÓ KOSSUTH 7.30: Találkozások 8.10: öt kontinens hét napja 8.23: Énekszóval, muzsikával 9.00: Fehér habok — hangjáték 10.05: Édes anyanyelvünk 10.10: örökzöld dallamok 11.00: Gondolat-Jel 12.15: Harminc perc alatt a Föld körül 12.45: Egy korty tenger 12.55: Operaáriák 13.20: Az élő népdal 13.30: Szonda 14.10: Művészlemezek 15.00: Üdvözlet az olvasónak — rejtvényműsor 16.05: Zenekari muzsika 17.00: Jelenidőben 17.30: Perichole — operettrészletek 18.15: Az útelágazáson álló fa — népmese 18 40: Emlékeimből — hangfelvétel 19.30: Mi a titka? — Alfred Brendel művészete 20.20: Népdalok 0.36: Európaiak Velencében 20.57: Rossini: Olasz nő Algírban 23 09: Nagy mesterek — világhírű előadóművészek 0.15: Éjfél után PETŐFI 7.05: A római katolikus egyház félórája 7.35: Vasárnapi orgonamuzsika 8.05: Amikor én még . . . — a Gyermekrádió műsora 9.05: Subi-dubi — szalonzene 9.54: Karinthy Színpad 11.10: Vasárnapi koktél 12.03: Nóták 13.05: Mit hallunk? 13.30: Simeon tűnődése — versek 14.00: Százszorszép Színház: Hihetetlen történet 14.47: Az MRT gyermekkórusa énekel 15.05: Táskarádió 16.00: Poptarisznya 21.05: Társalgó 22.30: Nóták 23.10: Holdfényszerenád — szórakoztató zene 0.13: Éjfél után 3. műsor 8.11: Komoly zenei zsákbamacska 10.00: Új Zenei Újság 10.45: öt kontinens hét napja Nyertesek Mellékletünk november 7-i számá­ban a keresztrejtvény helyes megfej­tését beküldők közül a következők nyertek könyvutalványt: Budapesten: Bándi József — É. Kiss Imre — Siklósi Ilona — Szentpétery Elemér — Tölgyesi Ferenc. Vidéken: Besse Gyuláné, Debrecen — Gajdár Dezső, Mátranovák — Kiss Antalné, Hajdúszoboszló — Szőlősi Lászlóné, Úrkút — Tihanyi Tibor, Debrecen. Ködös idő­ Ma többfelé várható, hogy a köd tartósan megmarad, ezért ke­vesebb helyen süt ki a nap. A déli, délnyugati szél többnyire mérsékelt marad. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 8 és 13 fok között, a tartósan ködös helyeken 5 fok körül várható. A Duna vízállása Budapestnél 136 cm. (MTI)

Next