Magyar Hírlap, 1987. augusztus (20. évfolyam, 180-204. szám)

1987-08-01 / 180. szám

­­V Űrmanőverek A MIR űrállomáson pénteken átdokkolták a Szojuz TM—3 űr­hajót, hogy lehetővé váljon teher­űrhajók fogadása a KVANT- modulon lévő zsilipnél. Jurij Romanyenko és Alek­­szandr Alekszandrov a hajnali órákban az űrállomásról átment a Szojuzba, majd lezárták a zsi­lipeket A szállítóűr­hajó moszk­vai idő szerint 3 óra 28 perckor levált a KVANT asztrofizikai mo­dulon lévő dokkról. A földi irá­nyí­tóközpontból küldött utasítá­sokkal a MIR—KVANT űrkomp­lexumot 180 fokkal megfordítot­ták, A moszkvai idő szerint 3 óra 48 perckor az űrhajó már a MIR űrállomás másik végén lévő zsi­liphez kapcsolódott. A mindössze 20 percig tartó manőver célja az volt, hogy a KVANT-modulon lévő csatlakozó­­egységet szabaddá tegyék az üzemanyagot és más teherárut szállító Progressz-űrhajók szá­mára. (MTI) ­ Jön vagy nem? A háziasszonyok munkájának megkönnyítésére nem egy szolgáltatást találtak ki. Ezek közé tartozik a Patyolat sző­nyegtisztítása. Ismerősöm eb­ben bízva tárcsázott, bediktál­ta a címét, és a megadott idő­pontban otthon várt. Ebbe a szőnyegügybe természetesen még a főnökét is beavatta, hi­szen a látogatók délelőttre ígérkeztek, ígérték, de senki nem jelentkezett. Ismerősöm az­ újabb telefon előtt már jó előre megfogalmazta, mit fog mondani. Azonban minden ha­ragja elszállt, amikor a vonal túlsó végén egy udvarias férfi­hang a legnagyobb megértését és bocsánatát kérte. Kiderült ugyanis, hogy félrehallatták a címet, s munkatársaik rossz ajtón kopogtattak. De aggoda­lomra semmi ok, most a ked­ves ügyfél adhat meg bármi­lyen időpontot, ők, hogy köszö­rüljék a csorbát, mindent elfo­gadnak. Sajnos, a második randevú sem jött össze ... „Hívjon, házhoz megyünk!" — ígéri a reklám. De hányadszorra? — szép — Magyar Hírlap A NAP HÍREI — KÖZÖNSÉGSZOLGÁLAT Leány­kereskedők Fiatal ázsiai lányokkal kereskedő nemzetközi banda hollandiai részlegét leplezte le a rotterdami rendőrség. Két rotterdami férfi rendszeresen jár­ta Hollandia nagyobb városait egye­dülálló férfiak után kutatva, akik haj­landónak mutatkoztak — általában 800 holland forint körüli összegért — írás­ban vállalni egy-egy Fülöp-szigeteki vagy thaiföldi leány adoptálását. A banda ezen „igazolás" birtokában holland útlevelet szerzett a szüleiktől megvásárolt 14—17 éves lányoknak, akiket bordélyházaknak és kertteknek adtak el Hollandiában és a közös piac más országaiban. MOZGÓ ORVOSI RENDELŐ Csongrád megye egészségügyi el­látásának javítását szolgáló moz­gó orvosi rendelőt adtak át ren­deltetésének pénteken Szegeden Az ünnepségen azoknak az in­tézményeknek a képviselői vettek részt, akik több mint egymillió forint értékű társadalmi munká­val egy forgalomból kivont autó­buszt újítottak és alakítottak át gyógyászati célokra. Csütörtökön este Mexikóváros közelében lezuhant a Belize-i lé­gitársaság teherszállító repülő­gépe. A régi típusú, Boeing 377-es légcsavaros gép — fedélzetén 12 emberrel és 18 versenylóval — Mexikóvárosból az egyesült álla­mokbeli Miamiba tartott, amikor felszállás után néhány perccel, helyi idő szerint este öt órakor, a Mexikóvárost Tolucával össze­kötő zsúfolt autópályára zuhant és kicsivel később felrobbant. A repülőgép, amelynek pilótája minden bizonnyal kényszerleszál­lást hajtott végre, több tucat gép­járművel ütközött, megrongált több lakóépületet és egy éttermet. A szerencsétlenség következté­ben körülbelül ötvenhárom ember életét vesztette, többségük az autókban és a kigyulladt házak­ban égett benn. Sokan megsebe­sültek A gép pilótája és egy utas viszont a csodával határos mó­don túlélte a balesetet. (MTI) VÍZMŰVET AVATTAK pénte­­­­ken a Vas megyei Du­ka és Kis­­somlyó községekben Létesítésére összesen huszonkétmillió forin­tot fordítottak. Ebből az összeg­ből a két faluban 9043 méter ve­zetéket fektettek le, kétszáznyolc­vanhárom házba kötötték be a vízvezetéket, ezenkívül két, egyenként száz köbméteres víztá­rolót, vasbeton medencét és há­rom közkutat építettek. PÉNTEKEN BEZÁRULT a 19. győri nyári művésztelep. Részt­vevői — hazai és külföldi művé­szek, elsősorban szobrászok — egy hónapon át győri üzemekben folytathattak alkotó munkát. A telepre meghívtak művészeket Győr finnországi, lengyelországi, NSZK- és NDK-beli testvérváro­­saiból. GYORSPOSTA GÖRÖGORSZÁGBA. A Magyar Posta Görögországgal is megállapodást kötött a gyorsposta (CMS) szolgálat bevezetéséről. Augusztus 1-jétől Görögország vala­mennyi helységébe lehet gyorspostát küldeményt feladni. A küldeményeket a görög posta 24—73 órán belül kéz­­besíti. Részletes tájékoztatást a pos­tahivatalok adnak. EURÓPAI IFJÚSÁGI BÉKE­­TALÁLKOZÓ kezdődött az Or­szágos Béketanács szervezésében pénteken a Pest megyei Béren. A Magyar Ifjúság Országos Ta­nácsa, valamint az Állami Ifjú­sági és Sporthivatal támogatásá­val létrejött találkozó résztvevői az európai bizalomépítés kérdé­seit vitatják meg. NYILASI TIBOR FESTŐMŰ­VÉSZ munkáiból nyitottak pénte­ken kiállítást Esztergomban a Balassa Bálint Múzeumban. A kesztölci születésű Kanadában élő művész félszáz akvarellel mutat­kozik be a Duna-parti városban. A világ nagyvárosaiban élő mo­dern ember mindennapjait láttat­ja, a zene és a tánc szépségét szimbolizálja műveivel. Akvarell­­jei számos amerikai és európai közgyűjteményben szerepelnek. FÉLHAVI BÉRLETEK. Augusztus második felében — kísérletként — fél­havi dolgozói bérleteket hoz forga­lomba a Budapesti Közlekedési Vál­lalat. Az augusztus 16-tól 31-ig érvé­nyű szelvényeket augusztus 13-tól árusítják a BKV 18 bérletpénztárában és a fogaskerekű pénztáraiban. HALÁLOZÁS GÖNCZÖL GYÖRGYNÉ, a Szo­cialista Hazáért Érdemrend ki­tüntetettje, aki 1927-től volt a párt tagja, 78 éves korában el­hunyt. Hamvasztás utáni búcsúz­tatása augusztus 5-én, szerdán 11.30 órakor lesz a Farkasréti te­metőben — közli az MSZMP VIIl. Kerületi Bizottsága és a Művé­szeti Szakszervezetek Szövetsége. FÜLÖP JÁNOSNÉ, KRA­­LYOVICS ELEONÓRA, a Szocia­lista Hazáért Érdemrend kitün­tetettje, aki 1942 óta volt a párt tagja, 65 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása augusztus 3-án, hétfőn 14 órakor lesz a Farkasréti temetőben — közli az MSZMP VII. Kerületi Bizottsága. SÍPOS JÁNOS, a Szocialista Hazáért Érdemrend kitüntetett­je, aki 1934 óta volt a párt tagja, 79 éves korában elhunyt. Ham­vasztás utáni búcsúztatása augusztus 4-én, kedden délelőtt 10 órakor lesz a Rákoskeresztúri új köztemetőben — közli az MSZMP IX Kerületi Bizottsága. TEMETÉS SZERTAR­IDISZ JANISZ, a Magyar Ellenállók, Antifasiszták Szövetségének tagja, a görög par­tizánmozgalom volt katonája 75 éves korában elhunyt. Temetése augusztus 5-én, szerdán 15 órakor a Rákoskeresztúri Új­ Köztemető­­ben lesz. (MTI) A CSEPEL AUTÓGYÁR 25 speciális teherautó szállítására kötött megállapodást egyiptomi partnerével. A járművekhez a barcsi Unitech szövetkezet készít törmelék és kommunális hulla­dék szállítására szolgáló konté­nereket. TŰZ ÜTÖTT KI csütörtökön este Gertrud Sigurdsen, ügyvezető svéd miniszterelnök lakásában, Sigurdsen éppen a televízió úti híradóját nézte, amikor lángra lobbant a készülék. Sigurdsen nem sérült meg, lakásában viszont jelentős károk keletkeztek. w AllAs ' A KSH SZUV Szerviz­t Üzem klíma osztálya felvesz gipísz vagy villamos üzemmérné­­ket, továbbá klimasze­­rd­öket, műszerész, vil­lanyszerelő­­i lakatos szakmunkásokat, ér­deklődni 831-970. 8— 16 óráig. Habselyem Kötöttárugyár felvesz, számviteli főiskolát végzett vagy ipari Üzemben vezetői gyakorlatot szerzett, mérlegképes könyvelői végzettségű számviteli osztályvezetőt, közgazdasági érettségivel rendelkező anyag­­könyvelőt, érettségivel vagy/és áruforgalmi végzettséggel és német nyelvtudással import alkatrész beszerzőt, műszaki egyetemi végzettséggel főenergetikust. Rugalmas munkaidő. Jelentkezés a személyzeti osztályon. Bp. XX. ker., Török Flóris u. 116. Telefon: 479-881. Habselyem Kötöttárugyár felvesz három műszakos munkakörbe. Jó kereseti lehetőséggel kelme­­minősítőket, kikészítő üzembe gépkezelőket és kötőnőket. Betanulási idő biztosított. Felvesz ezenkívül egy és három műszakos munkára anyagmozgató segéd­munkásokat. Jelentkezés a személyzeti osztályon: Bp. XX ker., Török Flóris u 116. Telefon: 479-881. fLGIP 6 Sz. Gyu­la felvesz élelmiszer­­ipari gépszerelék (erű­idére normatechnoló­­gust, szerelési munkák elszámolására számlá­­zót, lemezlakatosipari munkák kihelyezésére kooperátort, középfokú végzettséggel, anyag könyvelőt, gépíró ad­minisztrátort, továbbá szerkezeti lakatost, he­gesztő szakmunkáso­kat, raktári kiadókat. Bérezés megegyezés sze­rint, személyes meg­beszélés alapján. Je­­lentkezés és munka­hely: Bp XIV. ker . Fogarasi út 2—6. Tel.: 840 170/63 vagy 34-es mellék. Pály Községi Tanács pályázatot hirdet v b titkári állás betöltésé­re. Alkalmazási felté­telek: tudományegyetem állam és jogtudományi karán, vagy államigaz­gatási főiskolán szer­zett oklevél. 2 éves ta­nácsi gyakorlat és bün­tetlen előélet. Kineve­zés esetén a lakás szolgálati lakással megoldható A pályá­zatot részletes öné­let­rajzzal együtt a Pity Községi Tanács elnö­kéhez kell benyújtani. 1987. szeptember 30 it­ ________ ,óbányai ikergyár flvételre teres­­remvezetőt, teszpalackozó zemébe, i­ plakatost, izés- és ízvezeték­törd­öt, iigoncv­ezetőt, iktárost, ortai ruellenőrt, Iszponensz zikai két fűszakban és­­ életévet elöltött zikai algozókat [•tanított munkára j­elentkezés: p. X. kér. anya u. 35. •I.: 777-109. HIRDESSEN TELEFONON 383-355 !­ A PI­CRT Kereskedel­mi Vállalat csepeli raktárháza felvételre keres kazánfűtői vizs­gával rendelkező fűtőt 4 pár Marabu Vili típusú, vegyestüzelésű, kisnyomású kazánok­hoz, továbbá saldko­ öt 1487. október 1-i be lépéssel. Jelentkezni lehet: Koltai László Igazgatónál — a Bp XXL. Szabadalkotó u. 3—7. alatt személye­sen vagy a 331-760 t­e­lefonon. Külkereskedelmi joggal rendelkező nagykeres­kedelmi vállalat vezérigazgató helyettesi titkárságára felvesz német, angol nyelvvizsgával rendelkező idegennyelvű levelezőt. Jelentkezni lehet: 222-001, Lászlóffy István vezérigazgató helyettesnél. ___ Költségvetési gazdál­kodásban gyakorlott mérlegképes könyvelőt felveszünk. Tel.: 183- 620 JÁRMŰ Eladó M 24-es Volga ét Hlab daru. Érdek­lődni: 06-34 14­ 799, 18 órától Audi 80 CL, benzines, 1300 kcm-es, ezüstme­­tál, kívül-belül telje­­sen hibátlan, első kéz­ből, garázsban­­ártva. 28 760 km rol cladó Megtekintéshez idő­egyeztetés szükséges fel 06-26-23 280, 18 órától. LAKÁS Egy szoba Összkomfor­tos, telefonos lakást keresek Tel.: 174 203. Sipos. INGATLAN Alsóörs belterületén el­adó panorámás nyara­ló 230 n.-os gyümöl­csössel. Irányár: 1.3 millió Ft. Leveleket: Alsóörs, Pf. V/118 Balatonmária, Keszeg u. 22. kétszintes, 3 szobás nyaraló 200 n. os telekkel (vállalati üdülőnek is alkalmas), árverés útján eladó. Árverés időpontja: 1987. augusztus 12. (szerda), reggel 8 óra. Árverés helye: Kapos­vár, megyei bíróság. — II. emelet 1/A Ingatlan megte­kinthető 1987 augusz­­tus 11-én egész nap (külsőleg bármikor) Irányár: 3 300 000 Ft. Siófok. Vajda u 48 alatt 3 szobás, össz­komfortos, kertes csa­ládi ház eladó. Tető­tér beépíthető. Érdek­lődni a helyszínen FÉRJÉT KERES Kölcsönös szeretésül és hűségen alapuló há­zassághoz keresek ma­gas, erőteljes alkatú, intelligens, szintén ren­dezett körülményekkel bíró férfit. 30 évesig. ■Tclcfonszámmal L. 4426« jeligére a hir­detőbe. 1076 Thököly út 3. VEGYEL Novirax Nyomda vál­lalta rövid határidőre Romagor gépre A 3as méretig könyvek, jegy­zetek, prospektusok, szórólapok stb elké­szítését Tel : 640 021. 06 28 20-193 és Mag­lód. 133. Cím 1147 Bp. Czobor u. 107. és 2234 Maglód, Bacsó Béla u. 4 üdulőhasználati jogot vennék. Tel.: Hétszáz­­ötvenkettő-hétszáz­­negyvenöt. KÖZÉLET-DIPLOMÁCIA­­ üdvözlő távirat Németh Károly, az Elnöki Ta­nács elnöke táviratban fejezte ki jókívánságait Pierre Aubert-nek, a Svájci Államszövetség elnöké­nek Svájc nemzeti ünnepe, az államszövetség megalakulásának évfordulója alkalmából. Részvéttávirat Németh Károly, a Magyar Nép­­köztársaság Elnöki Tanácsának elnöke táviratban fejezte ki rész­vétét Joaquim Alberto Chissanó­­nak, a Mozambiki Népi Köztár­saság elnökének, a fegyveres ban­diták által Homoine járási szék­helyen júliusban elkövetett vé­rengzés kapcsán. Magyar pártküldöttség látogatása Lengyelországban A Magyar Szocialista Munkás­párt Központi Bizottságának kül­döttsége, élén Petrovszki István­nal, a KB tagjával, a KB párt- és tömegszervezetek osztálya vezető­jével — a Lengyel Egyesült Mun­káspárt Központi Bizottságának meghívására — július 27—30. kö­zött Lengyelországban tartózko­dott. A delegációt fogadta Kazi­­mierz Cypryniak, a LEMP KB titkára, aki tájékoztatást adott a lengyel testvérpárt előtt álló idő­szerű feladatok teljesítéséről. Kitüntetések Az Elnöki Tanács dr. Lipkovics Károlynak, az MSZMP KB Poli­tikai Főiskolája rektorhelyette­sének — eredményes munkássá­ga elismeréséül, nyugállományba vonulása alkalmából — a Szocia­lista Magyarországért Érdemren­det adományozta. A kitüntetést pénteken Lakatos Ernő, az MSZMP KB agitációs és propa­gandaosztályának vezetője adta át. Jelen volt Szabó József, a Po­litikai Főiskola rektora. Az Elnöki Tanács Bajkai István rendőr alezredest a Belügymi­nisztériumban végzett eredmé­nyes munkája elismeréseként, nyugállományba vonulása alkal­mából Április Negyedike Érdem­renddel tüntette ki. KOKAIN. Több mint két ton­na kokaint foglaltak le — 133 banánládás „kiszerelésben” — chicagói gyümölcsraktárban. A kábítószer Kolumbiából érkezett. A lefoglalt kokain „utcai" for­galmi értéke mintegy 250 millió dollár. Négy személyt vettek őri­zetbe, köztük a gyümölcsraktár vezetőjét. SZÜRETSZÜNET SZOBON Az Ala­­gi Ájlami Tangazdaság értesíti a nagy­közönséget, hogy szobi őszibaracko­sában az elmúlt napoik esőzései miatt a talaj felázott, nehéz rajta a közle­kedés, ezért a hét végéin szünetelteti a „Szedd magad” kedvezményes ak­ciót. Amennyiben az időjárás kedve­zőbbre fordul, a jövő héten ismét szí­vessen fogadják a gyümölcsredőket. BULGARIA: AIDS. Bulgáriában ez év Július 1-ig 34 személy szervezeté­ben mutatták ki az AIDS-vírus jelen­létét. A vírushordozók közül 10 bol­gár állampolgár, közöttük egy homo­szexuális férfi és egy prostituált. ÚJ KENYÉRGYÁR alapkövét helyezték el pénteken Cegléden A 120 millió forintos költséggel felépülő üzem nemcsak a város, hanem a környező települések, együttesen mintegy 80 ezer em­ber ellátását javítja. A napi 27— 28 tonna pékárut készítő gyár a tervek szerint 1989 második felé­ben kezdi meg a termelést. GOMBA TERMESZTÉSI TANFOLYA­MOT indít a Kertészeti Egyetem Zöld­­ségtermesztési Intézete. Az előadás és bemutatás sorozat keretében ismerte­tésre kerülnek a legújabb termesztési módszerek, kutatási eredmények. A tanfolyam 1. év szeptemberében in­dul, hetenként egyszeri alkalommal, csütörtököm 10-től 15 óráig tartó elfog­laltsággal, és november végén vizsgá­val zárul. A tanfolyam elvégzéséről látogatási bizonyítványt adunk. A részvételi díj 600 forint. Jelentkezni írásban a Kertészeti Egyetem Zöld­ségtermesztési Intézetéhez címzett (1118 Budapest, Ménesi út 44.) levél­ben 1. év szeptember hó 1-ig lehet. Felvilágosítást a 86-72-92 telefonon adnak. Délutántól felhősödés Várható időjárás ma estig: Jelentősen csökken a felhőzet, napkeltétől már többnyire száraz, napos időre számíthatunk. Újabb felhősödés csak délutántól és csupán a nyugati országrészben valószínű. A szél átmenetileg mindenütt északnyugatira fordul, és a Dunántúlon többfelé meg­élénkül. A legalacsonyabb éjsza­kai hőmérséklet 10 és 15 fok, a legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton 21 és 26 fok között ala­kul. A Duna vízállása Budapestnél 404 cm. (MTI) Nyertesek Mellékletünk Július 23-i számában a keresztrejtvény helyes megfejtői kö­zül az alábbiak nyertek könyvet: Budapesten: Buttás Éva — Dajka József — Kandesz János — Kocsis Imre — Szendrei György. Vidéken: Dr. Bán Péterné, Pécs — dr. Havasi András, Orosháza — Hor­váth Lajos, Pápa — Liszkai Mihály, Fonyód — Pap Mihály, Eger. RÁDIÓ SZOMBAT KOSSUTH • 23: Családi tükör 9.00: Népi zene 10.05: Ismét — a javából! 12.30: Régi vagyon — új adó 13.00: Zeneparádé 13.40: Énekeljük együtt! 14-10: A hét embere 14.20: Mindennapi irodalmunk 14.50: Operaáriák 15.14: Új Zenei Újság 16.00: 108 óra 17.30: Népdalelőadók hangalbuma 18.10: A civakodó cipőikrek — mese 18.25: Könyvújdonság 18.45: Bátorság próba — hangjáték 19.23 : Jászt: Heine-dalok 19 45: Szép Juhászné — daljáték 22.20 : Hangverseny 23.81 : Torony zene OIIS: Éjfél után priopi 8.11 : Népszerű muzsika 8.50: Tíz perc külpolitika 9-10: Az én hobbim — rádi­óváltozat 10.00: Szombat délelőtt 12.10: Jó ebédhez szól a nóta 13.09: Miska bácsi levelesládája 14.00: Magunkat ajánljuk — Tótágas 15.05: Külföldi tudósítóink mikrofon előtt 16.05: A Famell ikrek — meghökkentő történetek 16.35: Ugyanaz többször — összeállítás 17.05: Bagya András szerzeményeiből 17.30: Arckép emlékeinkből — Sen­gyei Vera 18.30: Ella Fitzgerald énekel 19.05 : Filmzene 19.15: A francia sanzon történetéből 20.00: Csacsi Tóni és Tüskeböki — két Jel érvét 20.30: Nemes Barry Lyndon úr emlékiratai — rádióváltozat 21.03: 168 óra 22.30: Könnyűzene 23.20: Dzsessz 0.15: Éjfél után BARTÓK 8.18: Orgonamuzsika 9.01: Szimfonikus zenekari hangverseny 0.45: Opera-művésznemezek 10.30: Slágerlista 11.00: Hangfelvételek felsőfokon 12.10: Kamarazene 13.05: Kívánságműsor 14.05: Lemezbörze helyett 15.00: Az ezüstkehely­ű hangjáték 15.22: Lajtha László: Mária H­imnuszok 15.38: Operahármasok 16.00: Komolyzenei újdonságainkból 17.00: Zenekari muzsika 18.31: A nápolyi dal száz esztendeje 19.05: Operaáriák 19.20: Mindennapi Irodalmunk 19.50: Zenekari muzsika 21.12: Magyarok a világ zenei életében 21.58: Igor Sztravinszkij — az ember és zenéje 22.43: Kaputt — rádióváltozat TELEVÍZIÓ BUDAPEST, I. műsor 8.30: Torna 8.35: Angol nyelvlecke 9.05: Óvodások filmműsora 9.25: Telemim 9.40: Gyerekek és kalandok — lengyel filmsorozat 10.10: A világ állatai — francia film 10 40 Videoklip '86 1.20: Nas­ekran 11.40: Képújság 15.10: Zene­ bona 15.90: Mi lett vele? — Patz Dorottyával beszélget Szilágyi János 16.20: Van benne valami — barkochba játék 17.00: Híradó 17.15 : Kígyók — szovjet ismeretterjesztő film 17.40: Sárga teheralattjáró — könnyűzenei magazin 18.25: Torna 18.35: Áruházak ajánlata 19.45: Mezga Aladár különös kalandjai magyar rajzfilm 19.10: Esti mese — Híradó — Vers 20.05 : Zenélő filmkockák — Broadway Melody. 1940 — amerikai film 21.45: A megvásárolt férj — NDK tévé­fi­lm 22.55: Híradó 1. műsor 15.45: Képújság 16.00: A szegedi körzeti stúdió műsora — Élőlánc 17.00: Szép volt, fiúk! — Idegenlégiósok I. — magyar dokumentum­film 18.10: Ki leszek? . . . 18.50: Száz híres festmény 19.00: Sok hűhó semmiért — Shakespeare összes művei 21.30: Képújság VASÁRNAP RÁDIÓ KOSSUTH 8.10: öt kontinens hét napja 8.25: Énekszóval, muzsikával 9.00: Válogatott Embermesék 10.05: Édes anyanyelvünk 10.10: A világű­ra gyöngyszemei — Petrarca költeményei 10.20: örökzöld dallamok 11.00: Gondolat-Jel 12.15: Harminc perc alatt a Föld körül 12.45: Alapfogalmak — jegyzet 12.55: Népdalkörök pódiuma 13.20: Mit üzen a Rádió? 14.10: Művészlemezek 14.39: Illyés Gyula műveiből 16.05: Zenei utazások Európában 17.00: Érték, értékőrzés — sport 17.30: Komolyzenei lemezlovas 18.11: Festék tüsszen­tő Hapci Benő — mese 18.40: Vönc és fekete — Remekírók hangszalagon 19.49: Népdalfeldolgozások 20.14: Gluck: Orfeusz 22.10: Sporthíradó 22.25: Badh—Baldwin föld: G-dúr fantázia 22.33: Fényikor — versek 22.48: Ferencsik János vezényel 0.15: Éjfél után PETŐFI 7.05: A református egyház félórája 7.35: Orgona muzsika 8.05: Ruttkai Éva szerepeiből 8.51: Gyermekkórusok 9.10: Magnósok, figyelem! 9.50: Keringő a Thangón — Akár Hi-Fi, akár nem c. műsor különkiadása 11.10: Vasárnapi koktél 12.03: Jó ebédhez szól a nóta 12.50: Sport — Bajnokok Kupája — salakmotoros verseny 13.05: Mikrofon-próba 14.00: Szerpentin 15.05: Táskarádió 16.00: Poptarisznya 21.05: Társalgó 22.30: A Stúdió 11 hanversenye 23.10: Könnyűzene 0.15: Éjfél után BARTÓK 8.12: Leonyid Kogan hegedül 8.25: Nagy alakítások a Magyar Állami Operaházban 9.20: Chopin összes zongoraműve 10.15: Új Zenei Újság 10.45: Öt kontinens hét napja 11.00: Kamarazene 12.18: Operaáriák 12.55: Kis magyar néprajz 13.05: Eszperantó híradó 13.15: Francia muzsika 14.10: Lemezbörze helyett 15.05: Magyarok a világ zenei életében 16.00: Don Quijote — rádióváltozat 17.20: Dixieland-muzsika 17.50: Operaáriák 18.30: V maternisíkom jazyku 19.05: In der Muttersprache 19.35: Zenekari muzsika 20.18: Ballada — hangjáték 21.00: A heavy metal kedvelőinek 21.46: Sugár Miklós: Szerelem, szerelem, 22.00: Nagy mesterek kamarazenéjéből 22.52: Kaputt — rádióváltozat TELEVÍZIÓ BUDAPEST, 1. DiaOOf 9.00: Torna 9.05: Mindenki szereti a cirkuszt — szovjet film 9.35: Iroda a Piccadillyn — angol filmsorozat 10.00 : 80 nap alatt a föld körül Willy Foggal — spanyol rajzfilm 10.25: Sherlock Holmes kalandjai — angol filmsorozat 11.20: Zenebutik 12.10: Ki nyer ma a képernyőn? 12.20: Hírek 15.05: Negyven év legszebb népdalfeldolgozásaiból 15.30: VIT '85 16.05: EKiK nemzetközi salaik motoros­ verseny 17.15: Delta 17.40: Nézzük együtt 18.20: Torna 18.25: Meséről mesére 18.00: A hét 20.00: Híradó 20.10: A római lány — olasz film 21.40: Van öt perce? 21.45: Telesport 22.30: Mestersége színész: Gelley Kornél 23.40: Hírek c. műsor 18.45: Képújság 18.50: Burgenlandi muzsika — Az Osztrák és Magyar Televízió közös műsora 20.00: A Natura szerkesztőség összeállítása 21.10: Szép szó — Vészi Endre — írásai tükrében 22.00: A Hét 23.00: Képújság színházak Kaposvári Csiky Gergely Színház: Abü király (szó, v — f9 — Boglarlelle) — Körszínház: A papagáj meséi a hűtlen és hűséges asszonyokról (szó, v — f6) — Lézerszínház: Led Zeppelin (szó — 6) — Bolero (szó 18) — Mike Oldfield (9 — szó) Margitszigeti Sza­badtéri Színpad: Aida (v — f9) — Városmajori Színpad: Romkabaré (szó — f9) — Vidám Színpad: Good-bye Charlie (Hild udvar — szó, v — f9) — Pesti Vigadó Han verseny­terem: Id­­riart Nemzetközi Zenei Fesztivál (szó, v — valamennyi teremben és a Vö­rösmarty téren egész napos progra­mok) — OR1: Dolly Roll-koncert (Encs — szó — 19 — Nyíregyháza — v — 9) — Bikini-koncert — Keszthely — szó — 9) — Z'Zl Labor-koncert (Ba­laton­lel­le — v — 9) — Nemzetiségi találkozó (Bánk — v — 4) — Nagy­­cirkusz: Gyerünk a cirkuszba... (szó, 10, 14, 18, — v, 10, 14) HANGVERSENY Bauszék MK: Kodály vonósnégyes hangversenye (szó — 6) — Szegedi Dóm: Hollay Keresztély orgonaestje (v — 8) — Kecskemét MK: Magyar Állami Hangversenyzenekar műsora (v - 8) MŰSOROK 1987. augusztus 1., szombat. Merre járnak a magyar hajók? A Mahart tengerjáró hajóinak pén­tek esti helyzete: a Radnóti Palem­­bang (Indonézia), a Csokonai Salten (Norvégia), az Ady Velence (Olaszor­szág), a Budapest Burgas (Bulgária), a Hungária Siracusa (Olaszország), a Bodrog és a Tyrrhenia Eleusis (Gö­rögország), a Körös Mobile (Amerikai Egyesült Államok), a Sajó Annaba (Algéria), az Adria Saloniki (Görög­ország), a Balaton Koper (Jugoszlávia) kikötőjében rakodik. A Vörösmarty a 24.12 fok D. és a ♦7.44 fok K. Maputo (Mozambik), a Petőfi a 12.54 fok E. és az 51.48 fok K. Rotterdam (Hollandia), a Kapop a 37.34 fok É. és a 10.17 fok K Alger (Algéria), a Sió a 38 44 fok É és a 17.41 fok K. Porto Nogaro (Olaszor­szág) felé hajózik . A Mahart rádióval felszerelt folyami hajóinak helyzete: a Duna az 1707 fkm-nél (Magyarország), a Tisza az 1700 fkm-nél (Magyarország), a Ka­posvár és a Gyöngyös az 1900 fkm­­nél (Csehszlovákia), a Kecskemét a 364 fkm-nél (Bulgária), a Paks az 1485 fkm-nél (Magyarország), a Mátra az 1780 fkm-nél (Csehszilovákia), a Ta­tabánya az 1795 fkm-nél (Csehszlová­kia), a Sopron az 1840 fkm-nél (Cseh­szlovákia), a Komárom a 170 fkm-nél (Szovjetunió), az Adony az 1033 fkm­­nél (Jugoszlávia), a Kőszeg a 350 fkm­­nél (Boglána), a DET—1 az 1650 fkm­­nél (Magyarország) felfelé, a Szolnok a 945 fkm-nél (Románia), a Pécs a 950 fkm-nél (Románia) lefelé halad a Dunán. (X) Elveszett a Novarat Ipari és Építőipari Kisszövetkezet MNB 208— 40506 számú, 51. sorszámú bélyegzője. A bélyegző 1987. július 23-tól érvény­telen. (X) Különleges zenei élményt kínál Magyarország legnagyobb utazási iro­dája, a 85 éves IBUSZ a nemzetközi gitárfesztivál gálakoncertjén a Buda­pest Kongresszusi Központban augusz­tus 8-án. Megszólal a világon egyedül­álló 150 tagú alkalmi gitárzenekar. To­vábbi szólókoncert agusztus 11-én Ba­­latonfüreden a Fehér templomban. Jegyek kaphatók valamennyi IBUSZ- irodában és a Budapest Kongresszu­si Központban. Részletes felvilágosí­tással készséggel állnak rendelkezésre az IBUSZ-Irodák! (X) A Kortárs augusztusi számának tartalmából: — Sötér István és Szilá­gyi István novellája. — Gergely Ág­nes — a második világháborús Svéd­országról] szóló riportnaplójának be­fejezése. — Martinkó András emléke­zése. — Bónis Ferenc beszélgetése Ve­ress Sándorral. — Gunda Béla jegy­zete néprajzi könyvekről. — Gál Sán­dor esszéje Fábri Zoltánról. — Illyés Gyula posztumusz könyvéről. Már kapható az újságárusoknál.

Next