Magyar Hírlap, 1988. július (21. évfolyam, 156-181. szám)
1988-07-01 / 156. szám
Magyar Hírlap általános elmaradása leginkább ma is ennek az ágazatnak a fejlődését akadályozza, a jövőt megtervezni, perspektívát adni itt a legnehezebb, a népgazdaság exportjának mégis több mint egyötödét adja, s ennek az egymilliárd dollárnak a gazdaságossága az átlagosnál jobb. Az elektronizálás háttere igaz, mint a magyar gazdaság minden más ágazatában, ebben is jelentkeznek olyan súlyos gondok, amelyekért maga a gépipar a felelős Vannak olyan vállalatai is, amelyek tönkrementek. Ezeknek a sorsa ugyanaz kell, hogy legyen, mint minden más ágazatban : meg kell szabadulni a veszteséges tevékenységeiktől, vagy ha ez nem megy, akkor — vállalva a következményeket — a vállalattól is. A gépipar számos szakterülete közül csak kettőről: az elektronikáról és a személygépkocsi-gyártásról szeretnék külön is néhány gondolatot kifejteni, mivel ezek szinte minden más ipari tevékenységre nagyhatást gyakorolnak, s lehetővé teszik a bekapcsolódást a fejlődés fő áramlataiba. A tudományos-technikai forradalom vívmányai az elektronika területén a legjelentősebbek. Alkalmazásával lehetővé vált a berendezések működésének rendkívüli meggyorsítása, áttekinthetetlenül bonyolult műveletek megbízható elvégzése, az eszközök méreteinek töredék értékre csökkentése Ezáltal szinte minden területen meghatározza a versenyképességet Előnyeivel ma már döntően befolyásolja az élet minőségét. Ezért a magyar társadalom sem térhet ki az elektronika kínálta vívmányok széles körű alkalmazása és az ennek érdekében végrehajtandó szerkezetátalakítási feladatok elől. De választ kell adnunk arra a kérdésre, hogy minden téren a hazai ipar legyen-e a társadalmi tevékenységek elektronizálásának háttere. A kormány a fejlődés segítésére ezen a területen vállalkozik, azzal a szándékkal, hogy mintegy „tolóerőt" gyakoroljon az alkatrészipárnál sokszorosan nagyobb elektronikai berendezésgyártásra, ezáltal az ipari szerkezetváltás egészére is. Hazai piacot az iparnak Döntő az ipar szempontjából,, hogy a hazai igények a jelenlegi szűkös viszonyok ellenére — a postai távközlés 1986 óta kiemelt fejlesztése révén, sa Lakosság elektronikai cikkek iránti állandósult magas kereslete miatt — nagyok és növekvőek, az iparnak jelentős hazai piacot, ezáltal nem mellőzhető fejlődési lehetőséget nyújtanak. Hasonló megfontolásból került ismét előtérbe a személygépkocsigyártás fejlesztése. A lakossági igények mind a mennyiség, mind a minőség szempontjából jelentősek, növekvőek, még sok évig kielégíthetetlenek lesznek, így e téren is jelentős a hazai piac szerepe. Emellett a korszerű személygépkocsik gyártása a technológiát fejlődésre készteti, a termelésszervezést kemény próbára teszi., Viszont szinte minden ipari szakma számára lehetőséget ad fejlődést elősegítő módon a beszállításra és a részvételre. Ezért a személygépkocsi-gyártás, a szerkezetátalakítás és (az elektronikával együtt) az egész ipar háttériparának a fejlesztése szempontjából is jelentős és előnyös lehet. De vajon az is indokolt-e, hogy egyszerre több típusnak a gyártását fontolgassuk? Ez ellentmondani látszik a gazdaságosság elvének. Még nem dőlt el, hogy hazánkban valóban egy vagy több típust gyártunk-e, de többfélének a honosítására törekszünk. Ugyanis csak ezen az ellentmondásosnak tűnő módon elégíthető ki egyfelől a lakosság kereslete viszonylag alacsony fogyasztói árutípusokból, például a ZAZ 1102 TAURIA típus közös gyártása révén, másfelől a legmagasabb színvonalú technika és az exportképesség követelménye, egy lökés országbeli partnerrel — például a SUZUKI-val — alapítandó közös vállalat segítségével. Olyan szakmákat kell most mellőznöm, amelyekre mindaz illik, amit a gépiparról elmondtam: a vegyipart és a könnyűipart. Ezen belül olyan ágazatokat, mint például a gyógyszeripar, a szerszámgépgyártás vagy a textil- és textilruházati ipar, amelyek kiemelkedő tőkés exportteljesítményükkel hívták fel magukra a figyelmet, s amelyre a jövőben még inkább számítunk. Vagy például az erősáramú gépgyártás, a közúti járműgyártás, amelyeknél megjelentek a kifulladás jelei, de rendelkeznek a feléledés lehetőségével is; a vasúti járműgyártás, amelynek sorsáról rövid időn belül felelősen döntenünk kell. S még hosszan sorolhatnám a szóban nem említetteket. Expozém írásos melléklete azonban minden szakma gondjait részletesen említi, skitér arra is, amiről most részletesen nem szólhattam. • Foglalkoztatási gondok A továbbiakban az ipari szerkezetátalakítás számos következménye közül arról a kettőről — és a velük kapcsolatos tennivalókról — fejteném ki véleményemet, amelyek a kormány különleges figyelmét, irányító munkáját igénylik a megoldás érdekében. Foglalkoztatási gondjainkat nemcsak a veszteséges termelés felszámolása okozza. Ha ezen túljutunk, a technikai forradalom végigvitele és a gazdasági hatékonyságnak a fejlett ipari országokéhoz való közelítése még rohamosabban fogja csökkenteni az ipar létszámigényét. Ugyanakkor ,az egyre kisebb létszámon belül erőteljesen megnövekszik a magasan felkészült mérnökök, gazdasági szakértők, szakmunkások aránya, s ennél nagyobbb mértékben csökken a betanított- és segédmunkásoké. Elavul, értelmét fogja veszteni a mai „fizikai” és „nem fizikai" besorolás fogalma is. A vállalkozások hatékonyságát a befektetés megtérülési ideje fogja minősíteni, s nem pedig a munkás-alkalmazott arány. Társadalmunknak többféle lehetősége van a hatékony és közel teljes foglalkoztatás követelményeinek összeegyeztetésére. A legfontosabb a piac céltudatos szélesítése. Elvileg az is lehetséges lenne, hogy a piacot ugyanolyan gyorsan bővítsük, mint ahogyan a termelékenységet növeljük, s ezúton a létszámnövelésre és -csökkenésre egyszerre ható tényezők egyensúlyt tartsanak. Nem valószínű azonban, hogy piacainkat ilyen arányban bővíthetjük. Ezért további lehetőségekkel is élnünk kell. Ma például gyakori, hogy egyegy dolgozó több munkakört is ellát magasabb keresetszerzés céljából. Ha ugyanazt a teljesítményt és keresetet egyetlen, heti 40 órában ellátható főállásban is el tudjuk érni, s gazdasági eszközökkel — ezek közt a bérreformmal — feleslegessé tesszük a túlmunkát, a második munkaviszonyt, akkor több munkavállalónak juthat főállás. A foglalkoztatás eszközeként említhető az új üzemek építése, az ipari szövetkezetek, a helyi ipar, a magánvállalkozások megtelepedési lehetőségeinek az erősítése, s ez nem mond ellent az előbbieknek. Hiszen az ipari létszám csökkenése a megszűnő régi, illetve a létrejövő új technológiák létszámigény-különbségéből következik, a csökkenés ellenére új munkahelyek létrehozása is lehetséges. Ha ezt a megyékben gondosan egyeztetjük a szakoktatási férőhelyek bővítésével, a lakásépítési feltételek és az életkörülmények javításával, akkor az új termelőrészlegek telepítése enyhítheti a térségi foglalkoztatási gondokat. A munkanélküliség ellen hathatnak a szociálpolitikai intézményrendszer átgondolt módosításai is, például a rugalmas nyugdíjkorhatár bevezetésével, a gyermeküket nevelő anyák nagyobb időkedvezményével, a fiatalok tanulóidejének megnövelésével. Ezek kedvezően befolyásolnák a munkaviszonyban lévő dolgozók teljesítményét, így várhatóan meg is térülnének, s nagy segítséget adhatnának a pályakezdő fiataloknak is. Végül, de nem utolsósorban említem a szolgáltatások bővítését, illetve új, nálunk még nem létező jövedelmező szolgáltatások elterjesztését. Erről egy kissé részletesebben is szólnék, ugyanis a szolgáltatás többféle módon is befolyásolja a szerkezetfejlesztés menetét. Először a munkahelyteremtő szerepét említem, hivatkozva arra, hogy a fejlett gazdaságú országokban a szolgáltatások több főállást nyújtanak, mint az ipar és a mezőgazdaság együttvéve. Ugyancsak a fejlett tőkés országok példájában arra is fel kell figyelnünk, hogy össztársadalmi tevékenységünk hatékonysága többek közt a jövedelmező szolgáltatások nagy aránya miatt is magas, ezúton ugyanis — mivel kicsi a készlet és rövid az átfutási idő — felgyorsítható a tőkemegtérülés, ezúton többletforrás tárható fel a szerkezetváltás számára is. A szolgáltatás előnyeként említhető jótékony visszahatása az ipar hatékonyságára. Nem kell bizonygatni, hogy a mainál jobb közlekedés, távközlés, információszolgáltatás az ipar hatékonyságát közvetlenül is növeli. Az is könnyen belátható, hogy a jól működő szolgáltatások keltette jobb állampolgári közérzet is hozzájárul. Végül figyelembe kell venni, hogy a fejlődő szolgáltatások bővülő eszközigénye az ipar piacát növeli, s ez is jótékonyan hat vissza az ipari szerkezetátalakításra. Talán nem túlzás azt állítani: ennyi lehetőséggel okosan élve a hatékony foglalkoztatás és a gyakorlatilag teljes foglalkoztatás távlatilag valóban összhangba hozható, még akkor is, ha az iparban bekövetkező létszámcsökkenéssel egy időben a többi termelő ág és az államigazgatás is létszámleadóvá válik. A rövid távú és csak egyes térségekben kialakuló foglalkoztatási gondok gyors kezelésében azonban még nem találtuk meg a megfelelő eszközeit. Környezetbarát technológiák A szerkezetátalakítás másik olyan következménye, amelynek kezelése kormányzati irányítást is igényel, az ipar környezetre gyakorolt hatása. A korábbi iparfejlesztés kedvezőtlenül befolyásolta a természetet, az emberi környezetet. A káros következményeket utólag kényszerülünk — rendszerint igen költséges módon — jóvátenni Fel kell ismernünk, hogy a környezetvédelem leghatásosabb és egyben viszonylag legolcsóbb módja a megelőzés: olyan technológiák alkalmazása, amelyek nem veszélyesek. Amennyiben esetlegesen veszélyt rejtő technológiák igénybevétele mégis elkerülhetetlen, előre meg kell tervezni a biztonságos védelmet is, mint ahogyan arra a Paksi Atomerőmű korszerű technológiája is jó példát mutat. Ezt értjük a környezetgazdálkodás új fogalma alatt. Ez ügyben kölcsönösen szót kell értenünk a közvéleménnyel is. A legcélszerűb, ha nagy nyilvánosság mellett, minden érdekelt bevonásával a létesítéseket előre megvitatjuk, s ebben az eszmecserében döntjük el, hogy mi a legjobb, a minden érdekeltet elfogadhatóan kielégítő megoldás. A közvélemény nevében szólóknak is fel kell ismerni: minden döntés közül a legrosszabb — a környezeti ártalmakra nézve is — a halogatás, az intézkedések megakadályozása. Hiszen az ártalom közben továbbra is létrejön, a veszélyeztető tényezők azonban kezeletlenek maradnak, vagy nem kevésbé veszélyes, ellenőrizhetetlen utakon át jutnak ki a környezetbe. Végül rá szeretnék mutatni arra, hogy a környezetvédelem nemcsak többletteher, hanem piac is az ipar számára. Hiszen igen sokféle eszközt, berendezést kell fejleszteni és gyártani a veszélyek megelőzésére, elhárítására. Aki hamar felismeri a lehetőségeket, jövedelmező üzletet köthet, előnyére fordíthatja a hátrányokat. Hadd mondjam: a magyar ipar ma már igen sokféle környezetvédelmi berendezést gyárt piaci célra is. Szelektáljon a gazdaságpolitika Végezetül az ipari szerkezetátalakítás azon feltételeire szeretnék rátérni, amelyeket a kormányzat közvetve, egy jól szabályozott gazdasági erőtér kialakításával nyújthat a gazdaságnak. Szükségessé vált egy új, az ipar fejlődését és a szerkezetváltást jobban elősegítő gazdaságpolitikának a kidolgozása. Eddig a szerkezetváltásról, mint a gazdasági teljesítmény növelésének döntő feltételéről esett szó. A szerkezetátalakításnak is van azonban fontos előfeltétele: a gazdasági erőtér jellegének a megváltoztatása, szelektáló, teljesítménynövelésrekésztető és ösztönző hatásainak a növelése. A gazdaság állapota, a gazdálkodás feltételrendszere, illetve a szerkezetváltás sikere közt tehát kölcsönhatás van, amit nem lehet figyelmen kívül hagyni egy új gazdaságpolitika kidolgozásakor. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy a gazdasági teljesítmény növelését, illetve a szerkezetátalakítást nem lehet egymás feltételeivé tenni, csak együtt oldhatók meg. Továbbá azt is mérlegelni kell, hogy egy új gazdaságpolitika kidolgozása azért rendkívül nehéz, mert egyrészt a kizárólag pénzügyi szigorításokkal hatni akaró, csak rövid távú eredményre törekvő gazdaságirányítás lehetőségei elfogytak. Másrészt viszont be kell látni: ma éppen a súlyos egyensúlyhiány miatt nincs arra lehetőségünk, hogy széles körben lehetővé tegyük a termelés élénkítését, a fejlesztés forrásainak a bővítését, az import, a devizához jutás felszabadítását, hogy teljes mértékben liberalizáljuk a gazdaságot. Azt is mérlegelni kell, hogy gazdaságunkban bizonyos mértékig már közvetlenül érvényesülnek a piac törvényei, viszont más piaci hatásokra a szabályozórendszer csak késve, torzítva válaszol, s egyes tevékenységeket a kormány továbbra is közvetlenül kénytelen irányítani. A vállalkozás és a munkavállalás feltételei pedig népgazdasági áganként is, tulajdonformánként is eltérőek. A gazdálkodókat körülvevő gazdasági erőtér emiatt bonyolult, ellentmondásos, nem képes elegendő útbaigazítást adni a kiegyensúlyozott fejlődéshez. A jók kiválasztódása Végül azt is be kell látnunk, hogy a gazdasági reformok egyik fő célkitűzése, a versenysemlegesség nem valósítható meg azonnal. Továbbra is helyes és követendő cél, minél előbb ki kell alkulnia egy olyan gazdasági környezetnek, amelyben a termelés eredménye csak a tőkeforgatás hatékonyságától, azaz: a tudástól, tapasztalattól, szorgalomtól és ügyességtől függ. Ám az átmenet nélküli támogatás-leépítés összes következményét nem vagyunk képesek egyszerre felvállalni. Ezért csak önmagában a teljes — és az előbbiek szerint csak látszólagos — versenyegyenlőség megteremtése nem lendítheti fel a gazdasági fejlődést. Erre nagyobb esélyünk lehet, ha a gazdálkodói környezet megfelelő módosításával az átlagosnál nagyobb piaci teljesítményre képes vállalatok fejlődési feltételeit tesszük lényegesen kedvezőbbé. De nem újabb támogatásokkal, egyedi kedvezményekkel, hanem a fejlesztés eszközeihez való szabad hozzáféréssel, például korlátozás nélküli tőkés importtal. Hogy mely vállalatok minősüljenek átlagosnál jobbnak? Ezt nem szabad felülről kijelölni, erre a célra nem lenne megfelelő a pályázati rendszer sem. Kiválasztódásnak kell érvényesülnie. Amely vállalat támogatás nélkül is magas jövedelmet ér el, jelentős, növekvő az exportja, állandó, fizetőképes vevői vannak, nem reklamálják termékeit, az az egységes adózási rendszer keretében automatikusan kapja meg az átlagosnál kedvezőbb feltételeket. S hogy mik lehetnének a kedvezőbb feltételek? Mindaz, amit később a gazdaság egészének nyújtani akarunk: kiszámíthatóság, vagyonérdekeltség és vagyongarancia, fejlesztést ösztönző jövedelemszabályozási rendszer és hitelpolitika, a forint külső,belső konvertibilitása, tőkebevonási és -behozatali lehetőség. A gazdaság kiszámíthatóvá s a jövő tervezhetővé tételét már több alkalommal is megígértük a gazdálkodóknak, de eddig csak nagyon kevés történt ez ügyben. Ezért nyilván az attól való aggodalmunk felelős, hogy a vállalatok biztonságosabb fejlődéséért a költségvetés még nagyobb hiányával kell megfizetnünk. Ebből a félelem szülte bűvös körből csak akkor lehet kitörni, ha belátjuk: a magát biztonságban érző vállalat nyeresége — és így adófizetése — gyorsabban fog nőni, mert nem lesz teljesítmény-visszatartásra kényszerítve. Így a költségvetés bevétele változatlan — sőt, később csökkenő — elvonási kulcsok mellett is nagyobb lehet, mint jelenleg. Ha vállaljuk a kockázatot — ami igazán nem nagy —, hogy kezdetben legalább az előbb meghatározott követelményeknek megfelelő vállalatok számára több évre garantáljuk a kedvezőbb feltételeket, akkor e szűk körnek a növekvő teljesítményével a gazdaság egésze is kimozdítható lesz stagnáló helyzetéből, lehetővé téve, hogy később egyre több gazdálkodó válhasson érdemessé és alkalmassá a kedvezőbb feltételekre, s hogy végül kialakulhasson egy valóságos versenyegyenlőség is. Az így kialakított gazdálkodói környezet működési szabályait célszerű lenne egységes — tulajdonformától és ágazati tagozódástól független — ipartörvényben összefoglalni és állandóvá tenni, amely által egyenlő esélyeket és biztonságot lehetne adni az ipari feladatokra vállalkozó és azt tisztességgel elvégző minden közösségeknek és személyeknek. A mai szervezeti formában működő vállalatok többsége a merev tevékenységi határok, az intézményi elkülönülés miatt nem lenne képes jól kihasználni a kedvezőbb feltételeket, a nagyobb cselekvési szabadságot. Ezért egy társulási, integrálódási folyamatnak kell végbemenniie egyfelől a kutatás, fejlesztés és az ipari termelés, másfelől az ipari termelés és a kereskedelem közt. Valóban rugalmas, gyorsan alkalmazkodó, nagy teljesítményekre képes szervezetek csak a piaci sikerekben való közös érdekeltség hatására jöhetnek létre. Ezért a társulást, az érdekegyesítést, a közös vállalkozást az országhatároknak sem szabad korlátoznia, sőt egyengetnünk kell a nemzetközi gazdasági kapcsolatok útját. Társulás a piaci törvényekre épülő gazdaságú országok vállalataival jelenleg könnyebben jöhet létre, mint a szocialista országbeliekkel, mivel jogi és pénzügyi szabályaink egyre közelebb kerülnek egymáséhoz. A szocialista országokkal is tovább akarjuk erősíteni kapcsolatainkat, mert ez mind a magyar ipari termékek értékesítése, mind a számunkra fontos szocialista ipari termékek behozatala szempontjából döntően fontos. Ugyanakkor arra törekszünk, hogy a forgalmat a jelenlegi években a kiegyensúlyozottság jegyében, illetve minél előbb egy korszerűsített, piaci mechanizmusokra épülő, kölcsönösen előnyös együttműködési rendszerben növeljük. Ezért a kapcsolatok modernizálásának a vállalatok közvetlen kereskedelmi forgalmát, fizetési kötelezettségeik pénzbeni elszámolását, s a különféle társulásokat is lehetővé kell tennie. Ha mindezen módosításokkal sikerül ösztönzőbbé, teljesítményre késztetőbbé tenni a gazdasági mozgásteret, akkor ennek hatására egyre több gazdálkodó válik sikeressé, egyre kevesebb szorul majd segítségre. A vállalkozás a gazdaság döntő tevékenységévé, a gazdálkodó pedig a fő szereplőjévé válik. A szerkezetváltás fő mozgatóereje a piaci igényeket jövedelmszerzés céljából elvállaló gazdálkodói döntés lesz. A kormány azonban ezután sem vonulhat vissza a pártatlan szemlélő szerepébe. A gazdaság egészének fejlődéséért, ezen belül a gazdasági szerkezetváltás folyamatosságáért továbbra is felelősséget kell vállalnia. A rábízott eszközökkel befolyást kell gyakorolnia a fejlődés menetére, az ígéretes vállalkozásokat át kell segítenie az indulás nehézségein, s esetenként célszerű lehet közvetve érdekeltséget vállalnia egyes nagy formátumú, jövedelmező üzletekben is. A kormány új pénzforrások feltárásával és befektetésével egyenértékűen segítheti elő a gazdaság fejlesztését, ha a kezében lévő , de különböző szervek kekezelésére bízott — pénzeszközeit a jövőben az eddiginél összehangoltabban, s egy testületileg elfogadott szerkezetátalakítási politikához igazodva működteti. Ennek előmozdítása az Ipari Minisztériumnak is egyik legfőbb feladata; mindent elkövetünk annak érdekében, hogy a megoldása feltételeit, egyúttal felelősségünk és eszközeink összhangját megteremtsük. Az ember szerepe befejezésül, de a legnyomatékosabban arra szeretnék rámutatni, hogy a szerkezetátalakítás munkájának legfontosabb tényezője a dolgozó ember, akinek képességeiben sokkal több lehetőség rejlik, mint amennyi ma belőle hasznosul. Ezért elsősorban nem az egyén a felelős! A kormánynak és a vállalati vezetésnek kell megteremtenie a képességek jobb érvényesülésének feltételeit a tanulási kedv felkeltésével, a jó teljesítmények elismerésével, az erkölcsi és anyagi ösztönzés hajtóerejének a növelésével. Az emberi tényező érvényesülése a dolgozók hangulatától, a sikerben való meggyőződésétől is nagymértékben függ. Ha továbbra is csak a kudarcokat láttatjuk, az eredményeket lekicsinyeljük, akkor a műszaki egyetemek, főiskolák, szakmunkásképző intézetek padjai egyre kevésbé fognak megtelni, egyre kevesebb tehetséges fiatal választja az ipart hivatásául. Ám nem vezetne célra az sem, ha eltitkolnánk a hibákat, a veszélyhelyzetet, megszépítenénk a tényeket. Hiszen ennek a lelepleződése éppen olyan bomlasztó hatású lenne, mint az állandósult, mérlegelés nélküli ócsárlás. Tárgyilagosságra van szükség, s meggyőződésre, hogy a szerkezetátalakítás feladata a mi dolgozóink képességei teljes kifejtésével megoldható, s hogy helyzetünk ez úton ismét jobbra fordítható. Ezt kívánja előmozdítani az Ipari Minisztérium is és ezért kérem önöktől, az Országgyűlés képviselőitől, hogy véleményükkel, javaslataikkal, bírálatukkal segítsék az ipart a szerkezetátalakítás legeredményesebben végigjárható útjának kiválasztásában. Horváth Jenő, Balla Éva budapesti képviselők és Stadinger István ORSZÁGGYŰLÉS Az ipari bizottság javaslata: Készüljön egységes innovációs törvény GÁGYOR PÁL (Budapest, 13., vk.), az Ipari Informatikai Központ vezérigazgatója bizottsági előadó elmondotta, hogy a magyar gazdaságban 1957 óta napirenden van az ipar szerkezetátalakítása. A folyamat azonban igen nehezen halad. A következmény: az elmúlt másfél évtized során elszenvedett cserearányveszteségek Magyarország II. világháborús anyagi veszteségeivel mérhetők össze. Ennek csak részben oka a nemzetközi környezet változása, a legfőbb probléma, hogy hazánkban egymillió dollár értékű késztermék előállításához ma 30 százalékkal több energiát és anyagot, 100 százalékkal több élőmunkát használunk fel, mint a fejlett ipari államok. Ezeket a ráfordításokat a világpiac nem fizeti meg Megfelelő mozgástér, természetesen piaci ösztönzés nélkül nehezen képzelhető el ésszerű vár(Folytatása a 4. oldalon) 1988. július 1., péntek Parlamenti jegyzet Ez a fránya minőség Valamit csinálni kellene már ezzel a fránya minőséggel. Reidl János, Somogy megyei képviselő, főfoglalkozását tekintve meg csoportvezető hű maradt szakmájához. Hozzászólásában hosszasan fejtegette, mi áll az útjában annak, hogy a magyar termék kiváló minőségével tündököljék a világpiacon. Alapvetően az — állította —, hogy nem érvényesül a piaci kényszer. Valóban nem érvényesül. Ami nem csoda, hiszen feldolgozóipari termékeinknek zöme egyáltalán nem kerül piacra. Legalábbis valódira nem. Ami pedig azért nem csoda, mert, mint ugyanez a hozzászóló közölte: ipari termékeinknek még az öt százaléka sem tekinthető új terméknek, így aztán a piaci megméretésre nem kerülhet sor. Helyesebben sor kerül a hazai piacon, ami az esetek túlságosan is nagy hányadában nem igazi piac, hiszen nincsen rajta kínálat, csak kereslet. Például azok a hipermodern színes televíziók, amelyek a kupolateremben rögtönzött és az ipari szerkezetátalakítást illusztrálni hivatott kiállításon láthatók, akár megbízhatatlanok, akár hetenként elromlani képesek is lehetnek, ugyanis egyáltalán nem kaphatók. Innen nézve szinte mindegy, mit mond a Tisztelt Házban a minőség romlásának okait ecsetelő képviselő. Hogy az emberi tényező meg a munkaszervezet, a zárt, a kényszerpályás technológiai sorok, meg a többi a minőség szempontjából tagadhatatlanul jelentős tényező. Pénz kellene hozzá, beruházás. A pénzhez viszont piaci növekedés, eladható, sőt keresett áru. Az ilyen áruhoz pedig pénz kellene, ami az ilyen áru nélkül nincs. A kiutat keresték a képviselők a tegnapi napon Hogy mennyi eredménnyel? Balogh János, Baranya megyei képviselő a késő délutáni órákban kijelentette: a szerkezetátalakításról eddig csak beszéltünk, de valójában nem történt semmi. Hacsak az nem, hogy a fokozódó exportkényszer következtében immár az a kevés, jó minőségű alapanyag, alkatrész sem kapható, ami korábban még volt. — gádor —