Magyar Hírlap, 1989. május (22. évfolyam, 100-125. szám)
1989-05-23 / 118. szám
1989. május 23., keddMagyar Hírlap GAZDASÁGI KULTÚRA A Gorenje-rejtély nem igazán rejtély (Tévénapló Drágán vett a Transelektro vagy sem? — Többszereplős játszma — Vesztes a fogyasztó · Néhány héttel ezelőtt nagy vihart kavart a magyar turisták mélyhűtőláda-import inváziója. Ez teljesen érthető fogyasztói magatartás, hiszen a belföldi gyártású mélyhűtőt azon túl, hogy drága, nem is nagyon lehetett kapni. A rendkívül kedvező osztrák vételár, valamint az akkor érvényes előnyös vámszabályok olyan importvételi árat jelentettek, amit nem lehetett kihagyni. Mára megváltozott a belföldi piaci helyzet, hűtőláda van, a külkereskedelem nagybani beszerzése révén az üzletek, áruházak széles választékban kínálják a mélyhűtőket. Az itthon kapható termékek azonban továbbra is drágák. A Magyar Hírlap 1989. április 24-i számában „A Gorenje-rejtély” c. cikkében Matkó István leleplező írásában tárta a közvélemény elé azt a két fő tényt, hogy egyrészt a külkereskedő drágán vett, másrészt a magyar belföldi kereskedelem is leszedi bőven a sápot. Csak magyarázkodás A Transelektro Külkereskedelmi Vállalat vezérigazgatójának a Magyar Hírlap 1989. május 11-i számában adott válasza nem ad érdemi magyarázatot a túlzottan magas vételár okára akkor sem, ha Matkó István írásának kisebb pontatlanságait helyesen korrigálja. Nem valósult meg ugyanis az a cél, hogy a lakosság lehetőleg ne hűtőládáért vigye ki a valutát, és a szervezett nagybani és olcsó beszerzéssel az ország is valutamegtakarítást érjen el. Drágán vett a Transelektro vagy sem? Kihasználta-e a nagybani vétel előnyeit vagy nem? Nehéz kérdések, nem is egyszerű megítélni. Mi nem vagyunk külkereskedők, nem ismerjük az üzletkötés csínjátbínját, csupán egy nagyon általános „szabályosságot" vélünk felfedezni a gépipari fogyasztási cikkek árainak elemzése során. Azt tapasztaljuk, hogy Nyugaton, nagybani vásárlás esetén — és ebből a szempontból mellékes, hogy 50 ezer vagy 88 ezer darab készüléket vettek-e — az áruházi árhoz képest annak 50—60 százalékát kitevő áron vehető meg a termék a gyártótól, pláne ha készpénzzel fizetnek. Szakmai körökben azt mondják, hogy tőkés piacon a fogyasztói árnak átlagosan mintegy 50 százaléka a „kereskedelmi költség", mely az esetleges vámokra, a forgalmi-fogyasztási adókra, a kereskedelmi rezsire és a kereskedők nyereségére is fedezetet nyújt. A Gorenjék magyar vételi árát illetően nem magyarázat, hanem legfeljebb magyarázkodás, hogy a Transelektro bizományosként hozta be az 50 ezer darab hűtőgépet és a többi importőr is hasonlóan „nagyvonalú" feltételekkel szerződött. Vagyis nemcsak Matkó István, hanem mi sem egészen értjük a Transelektro vételárát. A Transelektro vezérigazgatója még azt is állítja, hogy az osztrák kereskedőnél is olcsóbban vett. Ezt nem áll módunkban ellenőrizni. De azért ugye azt nem kell elhinnünk, hogy az osztrák kereskedők megfelelő haszon, és a költségeik megtérülése nélkül értékesítenek az üzletekben ... A Lehel védőernyője A magas ár okát keresve az árhivatal munkatársai konzultáltak a Transelektro szakembereivel, és én személyesen Szerber Mihály vezérigazgatóhelyettessel is. Elfogadható magyarázatot azonban a „Gorenje-rejtély” külkereskedelmi árügyeire tőle sem kaptam. De nézzük, miről szoktunk még hallgatni? Kétségtelen, hogy a Transelektro és a belkereskedelem fölé a legnagyobb védőernyőt a Lehel Hűtőgépgyár tartja. Az alapkérdés az, hogy a Lehelnek lesz-e tartósan olyan versenytársa, aki hosszú ideig és lényegesen olcsóbb nála Csak így állhat elő, hogy talán a Lehel is érdekelt lesz a belföldi piac egyre nagyobb hányadának meghódításában, és nem hagyja egyszerűen kicsúszni kezéből a piac kis részét sem. Ha emellett a kereskedő többet keres az olcsóbb importon, mint a belföldi terméken, akkor ő is érdekelt marad a behozatalban. Ma még ezek az állapotok az álmok világába tartoznak, hiszen a bizonytalan helyzet lehetetlenné teszi a gazdasági kényszerek érvényesítését, ami sajnos azzal jár, hogy minden termék drága marad. A drágaság tehát a tartós verseny hiánya következtében kialakult magas hazai ráfordítások miatt van. Ez a helyzet vezetett oda, hogy a gépipari közfogyasztási cikkeknél a magyar termelő versenyhátránya a piaci küzdelmekben lépést tartott nyugati termelőhöz képest nagyon jelentős. A relative magas belföldi árszint másik oka az, hogy nemzetközi öszszehasonlításban elég magas az az adószint, ami végül is a fogyasztói árban megjelenik. Mindezek jelzik, hogy a „Gorenje-rejtély" nem egyszereplős, nem egy vállalatra tartozó jelenség, hanem benne van egész mechanizmusunk. Ami a legrosszabb Nem a válaszadás és nem a „kiosztás” szándékával írtam meg hozzászólásomat, és a „bizonyos hivatalok vállalatellenességét” is felesleges emlegetni akkor, amikor piacaink és gazdasági állapotaink legalább 40 éves borzalmairól, a hiánygazdaság anomáliáiról szólunk. Abban biztos egyetértünk, hogy a hiánygazdaság a fogyasztónak (a társadalom egészének) a legrosszabb, ugyanis egyeseknek úgy lehet belőle gazdagodni, hogy mások szegényednek. Azon kell mindannyiunknak munkálkodni, hogy a jövőben egyre kevesebb „Gorenje-rejtély" zavarja egyébként sem nyugodt világunkat. Sárközi György az Országos Árhivatal főosztályvezetője Erős ellenérzés — belenyugvással? Közvéleménytükör az adózásról A Magyar Közvéleménykutató Intézet az idén, márciusban — ezres reprezentatív mintán — egyebek között a személyi jövedelemadózással kapcsolatos véleményeket vizsgálta. A tanulságos felmérés jellegzetes megállapításaiból idézünk. A személyi jövedelemadózás — felvételünk tanúsága szerint — továbbra is az emberek érdeklődésének középpontjában áll. Az általunk felsorolt 17 témakör közül csupán az áremelkedések, a gazdaság jövője, valamint az ifjúság problémái iránti érdeklődés előzte meg. A nyugdíjasokat — érthetően — sokkal kevésbé ér.Ezek, az egész ország felnőtt lakosságának véleményét tükröző adatok megerősítik a korábban tapasztaltakat: a lakosság körében még mindig igen erősek a személyi jövedelemadóval szembeni ellenérzések. Érdemes megjegyezni, hogy 1989 nyarán inkább arra a feltételezésre hajlottak az emberek, hogy az adórendszer „veszteséges" vállalkozás lesz az állam számára, viszont kevésbé adtak hangot annak az aggódókk az adózás, mint a keresőkéi. Leginkább a „középrétegeket" (a szakmunkásokat és a nem diplomás szellemi dolgozókat foglalkoztatják az adózás problémái, míg a segédmunkásokat, a legfeljebb általános iskolát végzetteket pedig mélyen az átlag alatt érdekli ez a probléma. Felsoroltunk néhány a személyi jövedelemadó-rendszerrel kapcsolatos állítást, s azt kértük válaszadóinktól, mondják meg: melyikkel értenek egyet és melyikkel nem. A válaszok megoszlását tartalmazza a táblázat (az egyetértők arányának csökkenő sorrendjében), lyuknak, hogy az adórendszer teljesítmény-visszaszorító volna. A mostani vizsgálat igazolja: az emberek elsősorban az adórendszer konkrét formájával, annak általuk érzékelt ellentmondásaival elégedetlenek. (Ezt jelzi a második állítással való nagyfokú egyetértés és az utolsó erőteljes tagadása.) Míg az értelmiségiek körében a legteljesebb egyetértéssel az a két állítás találkozott, hogy a személyi jövedelemadó nélkülözhetetlen része egy modern gazdaságnak — illetve, hogy az adórendszer bevezetésének a célja elsősorban az állami bevételek növelése volt —, addig a segéd- és betanított munkások leginkább annak a véleményüknek adtak hangot, hogy az állam a rossz gazdaságpolitika következményeit fizetteti meg a lakossággal, illetve, a személyi jövedelemadó miatt nem érdemes sokat dolgozni. Eltérő annak a megítélése, hogy nőni fog-e az emberek beleszólása abba: mire költik el az állami pénzeket? A segéd- és betanított munkások mérsékelten optimisták, az értelmiségiek inkább szkeptikusok e téren. Megoszlanak a vélemények a tekintetben, hogy megbékéltek-e az emberek az „adófizető állampolgárrá" válás gondolatával. Az értelmiségiek között valamelyest többen gondolják azt, hogy ez a beletörődés-belenyugvás már megtörtént, a segéd- és betanított munkások közül többen vélik s úgy, hogy ez még várat magára. Mindkét csoportnál utolsó helyre került az a feltételezés, miszerint az új adórendszer által igaz- jgságosabbá válik a jövedelemei-osztás. A segéd- és betanított £ munkások 57, az értelmiségiek 71 százaléka nem értett egyet ezzel. Azt az állítást is mindkét cso- port többsége elvetette, hogy a személyi jövedelemadó-rendszer bevezetése többe kerülne az álllamnak, mint amennyi haszna van belőle. Márciusban — mintegy három hónappal a parlament által az adótörvényben elfogadott módosí £ tások után — a kérdezettek 69 százaléka mondta azt, hogy hallott a módosításokról. Az aktív £ keresők háromnegyede, a nyug- díjasoknak 63 százaléka, az egyéb inaktívaknak mindössze fele „vet- £ te észre” az adózási szabályok- £ ban történt változásokat. Kérdé- sünkre — ezek a változások va- 1jon mennyit javítottak a jövede- £ lemadó-rendszerei. — a megha- • tározó vélemény az volt, hogy „kicsit" (64 százalék). A kérde- 5 Zettek 22 százaléka szerint egyáltalán nem javítottak, s mindössze 2 százalék gondolta azt, hogy sokat javítottak. Karajánnisz Manolisz 5 ön egyetért vagy nem ért egyet azzal, hogy: (a válaszok megoszlása százalékban) egyet nem ért Is -is, nem ért egyet részben tudja A személyi Jövedelemadóval az Állam a rossz gazdaságpolitika következményeit fizetteti meg a lakossággal? «3 13 11 13 A személyi jövedelemadó miatt nem érdemes sokat dolgozni. 13 11 104 A személyi jövedelemadó célja elsősorban az állam bevételeinek növelése? b1 27 147 A személyi jövedelemadó nélkülözhetetlen egy modern gazdaságban? 41 31 12 16 Az emberek már megbarátkoztak a gondolattal, hogy személyi jövedelem 43 16 adót kell fizetniük? 36 A szentélyi jövedelemadó fizetésével nőni fog az emberek beleszólása abba, hogy mire költik ki állami pénzeket? 34 40 111 A személyi jövedelemadó beszedése többe kerül az államnak, mint amennyi haszna van belőle? 14 64 12 10 A személyi jövedelemadó az igazságos jövedelemelosztást szolgálja? 20 46 11 21 Bedugjuk a fülünket ! Az elmúlt héten minden délután gyerekeknek szóló össze-állítást közvetített a Tv 1, a Teleevíziós gyermekfilmek és gyermekműsorok Vili. kőszegi szemléjének programját. A gyerek nézők szavazhatnak, hogy melyiknek adnak díjat. Vala- s melyik bábjáték ismétlésének? | Vagy az egyik ősbemutatóban sugárzott műsornak, amelyik £ az újdonság varázsával hatott? ¡ Netán egy dokumentumfilmet választanak? Vagy a színvona- I las ismeretterjesztésre szavaz- nak? 1 Ha létezne fogadóiroda, ame- lyik tétet várna ebben a kér£ désben, messzire elkerülném. Egy forintot sem kockáztatnék tippre, ami persze nem a kö- s szegi szemle programját minősíti, csakis az én bizonytalansá- gomat. Nem tudom, hogy mi tetszik ebből a mezőnyből a gyerekeknek, akiknek jelentős £ része délutánonként — amikor nincsenek otthon a szülők — a video előtt kuporog. Ahogy a televízió hőskorában a nagyszil- 5 leik jártak szomszédolni, hogy lássák a műsort, most ők gyü- lekeznek egy-egy utcabeli vagy a haveri videókészülék előtt. Akit meg nem érdekelnek az akciófilmek, a horror és a misz£ tika — az meg esetleg a klasz£ szikus filmművészet után járja a mozikat, ezzel is bizonyítva a korosztály szellemi akcelerációját. Az ismeretlentől fél az em£ bér, de hogyan félnénk gyere£ keink ízlésétől? Inkább elsik£ lünk afölött, amit látunk és hallunk. Ha a televízióban a nagykovácsi gyermeköngyilkosságok idején a horror és a misztika hatásáról beszélnek, persze, elborzadunk. Majd el is felejtjük a dolgot, hiszen az egész bizonyára csak Nagykovácsira jellemző. Csak ott sor- I dúlhat elő. Csak ott lehet, hogy senkivel sem tudják megbeszél£ ni a gyerekek, amit a szülők által hazahordott kazettákon lát£ tak, és csak ott vannak olyan gyerekek, akik a rájuk zúduló problémák elől az izgalmasnak érzett halálba menekülnek ... Mi persze elégedetten nézegethetjük a műsorújságban a kőszegi szemle programját, hogy mennyi okos, helyes, bájos műsor is szolgálja gyermekeink szellemi épülését és szórakozását. A Családi vasárnap egyikmásik gyerek- és kamaszszereplője is olyasmiket mondott, ami elől — ha sejthette volna — a felnőtt nézők jó része bedugta volna a fülét. Hiszen már-már elviselhetetlen feszültségben éljük ezeket a mostani gazdaságilag és politikailag válságos időket, semmi szükség rá, hogy belássuk: állandó és kíméletlen ellenőrzés alatt állunk, saját gyerekeink által. Pedig csak a szerelemről volt szó, és nem olyan rázós témáról, mint mondjuk az állampolgári tisztesség vagy tisztakezűség. Az illedelmes, szüleit tisztelő, jó modorú gyermek nem lát, nem hall, és főleg nem beszél a felnőttek hibáiról, különösen nem a szüleiéről. Amit gondol, azt egy életre megtartja magának, nincs olyan bizalmas kapcsolat, amely ezt az elkötelezettséget feloldaná. Legalábbis a klasszikus patriarchátusban. Ehhez képest milyenek a mostani gyerekek? Nemhogy megállapítják, hogy szüleik már nem szeretik egymást, ráadásul azt kívánják, hogy szeressen bele valakibe az egyikőjük, hogy legalább az boldog legyen. És mindezt el is mondják, vállalva a legteljesebb nyilvánosságot. (Persze, azért nem olyan könnyű egy ilyen vallomás, a kamaszarcokon látható az erőfeszítés, amellyel az évszázados gátlásfalakat ledönteni igyekeznek.) De megteszik. Ami egyébként a Családi vasárnapot illeti, szinte komikus, ahogy a barna drapériákkal elkerített méltóságteljes stúdiósarokban ott ülnek a bölcsek — ezúttal egy pszichológus, egy szociálpszichológusnő, egy katolikus pap és egy író —, hogy időről időre más bölcsekkel kiegészülve — újabb pszichológussal, genetikussal — elmélkedjenek a témáról. Hol van már az az idő, amikor a Családi vasárnap megkísérelte egy élő műsor benyomását kelteni? Ahol valódi családok találkoztak? A mostani, hosszúra nyúlt ismeretterjesztő összeállítás és eszmecsere ott fejeződött be, ahol igazán érdekes kezdett lenni. Ha a sok rokonszenves, bölcs ember nem befejezte, hanem elkezdte volna a műsort a szerelemmel kapcsolatos problémák körbejárásával — még közérdekű is lehetett volna. Bár az első szerelem hagyja az emberben a legerősebb nyomot — mint idézték Toporzói is — a legnagyobb konfliktusokat sohasem az első, hanem mindig (az esedékes) új szerelem jelenti. Legfőképpen, ha családok jövője múlhat rajta. Ha a Családi vasárnap a Tv 2-n lett volna, Antal Imrének és Benczédy professzornak könnyebb lett volna a dolga, amikor vasárnap estére a fiatalok beszédstílusának mostani állapotáról beszélgettek. Így — példa híján — csak utaltak rá, hogy gyerekeink szókincse szegényes, egyre több benne a durva pótlék, és gyatrán megy nekik az önkifejezés is. Antal Imre a memoritereket hiányolta, szerinte a kívülről bevágott klasszikusok palléroznák ifjaink nyelvét. Benczédy professzor úr már bonyolultabban látja a dolgot, nyelvész létére pszichológusnak és szociálpszichológusnak is elmenne, ami válasza árnyaltságát illeti. Mert egyrészt valóban „nyelvében él a nemzet”, és az is igaz, hogy a „stílus maga az ember”, ám a nyelv helyzete és az ember stílusa sem független a társadalom állapotától. Gyerekeink silány magyar beszéde — igaz, igen súlyos — de következmény. Nagy kérdés, hogy ennek megállapításán túl mit tehet a nyelv érdekében esetleg éppen a televízió? Virág F. Éva Nemrég a Reuter hírügynökség röpítette világgá: az Építsünk egy jobb Britanniát jeligével rendezett londoni kiállítás ünnepélyes megnyitásán Károly walesi herceg elrettentő ellenpéldaként állította az angol városrendezők elé Nicolae Ceausescu úgynevezett „szisztematizálási politikáját", amelyet az utóbbi időben inkább falurombolásként címkézett a nemzetközi közvélemény. A döbbenetes tényeket hosszasan részletező épp ezért a maga nemében eleddig példátlan megnyitóbeszéddel teljes egyetértését fejezte ki a brit külügyminisztérium is, holott a BBC televízió szakértője rámutatott, miszerint ezidáig nem volt még példa arra, hogy a királyi család tagja névre szólóan, ilyen szókimondó bírálatban részesítsen egy államfőt. Az angol hírmagyarázat szerint a brit trónörökös ily módon elhatárolta az angol királynőt és uralkodóházat attól az aktustól is, amelyet II. Erzsébet államfői szerepkörében teljesített, amikor — 1978-ban — a hivatalos állami látogatásra érkezett Nicolae Ceausescu elnököt palotájában fogadta és tiszteletbeli lovagi címet adományozott neki. Másnap a The Times teljes szövegében közölte a korona várományosának megnyitóbeszédét „Egy nemzet lelkének felfalása" címmel és hozzá a lap karikaturistájának rajzát. Ezt a szenzációszámba menő újsághírt annak rendje és módja szerint leközölték napilapjaink is — jobbára a hozzáfűzött kommentárokkal együtt —, és hozták Singeorgiu de Padure helység román nevét is, mellyel Károly herceg egy saját személyét érintő, családi vonatkozásra utalt, „anyai ági ükanyjára, a magyar születésű Rhédey grófnőre, akinek a Singeorgiu de Padure faluban lévő sírhelyét — más ősi kriptákkal és templomokkal együtt — a feldúlás fenyegeti" — fogalmazza meg a Reuter hírügynökség és ennek nyomán aztán az MTI. Ettől a falunévtől lettem szomorú! És nemcsak azért, mert veszély fenyegeti, hanem azért, mert kizárólag román nevén szerepel, ráadásul nemcsak az angol eredetiben, hanem a magyar verzióban is ... Pedig van neki sokszáz éves, szép és becsületes magyar elnevezése is: Erdőszentgyörgy". Ha már az MTI elmulasztotta legalább zárójelben vagy utólagos magyarázatként ezt is hozzátenni, talán pótolhatták volna legalább utólag a napilapok . . Mert nálunk egyelőre még nem tilos az erdélyi magyar helységnevek magyar nyelvű használata, sőt, a magyar helyesírás jelenleg érvényben lévő szabályai is ezeknek alkalmazását írják elő. És az országosan gyarapodó Erdélyirodalomban (az olcsó közönségsikerre vagy anyagi haszonra utazó, felszínes kiadványok és fércmunkák mellett), sok év óta vannak megbízható, jól hasznosítható, forrásművek is. Hogy csak a legismertebbet említsem a régebbiekből: a Panoráma- sorozat útikönyveinek Románia című bővebb, avagy Utazások Erdélyben elnevezésű, kisebb, és mindkét esetben sokadik kiadása, kétnyelvű helynevekkel. Az újabbakból pedig minden utcai árusnál is ott található az Erdélyi utakon három, nagyméretű, gyönyörű kötete, amelyben a térképhez szintén kétnyelvű helységnévmutató is járul. Szacsvay Imre atmoszférateremtő helyszíni felvételei színesben hozzák a tájak üzenetét, dr. Kicsi Sándor szakszerű szövegmagyarázatai pedig részletes adatokkal is szolgálnak annak, aki fellapozza az első kötetet. Itt olvashatjuk — többek között — a hat, kisebb-nagyobb totál- és részletfotó mellett: „Répi székek, falu Erdőszentgyörgy, a Kisküküllő mellett, Marosszékben Románkori alapokra a XIII. század végén épült, sokszor elpusztult és sokszor átépített gótikus temploma érdekes műemlék . ..” Ami viszont a szóban forgó főúri famíliát illeti, arra vonatkozóan is pontos adatokat szolgáltat: „A falu földesura volt a rövid ideig uralkodó erdélyi fejedelem, Rhédey Ferenc ... A templomban temették el a legendás szépségű gróf Rhédey Claudiát, aki Sándor württembergi herceg felesége volt, s akit 1841- ben Grazban tiport halálra megvadult lova egy nagy katonai parádé alkalmával. Mary angol királynénak, V. György feleségének a nagyanyja volt, aki viszont a jelenleg uralkodó 11. Erzsébet királynőnek volt nagyanyja. Az angol királyi ház a sírt angol nyelvű felirattal is elláttatta .. Mennyi ízes-zamatos, régi magyar földrajzi és családi név, mennyi egész Európára kiterjedő emberi kapcsolat egyetlen szócikk mögött! Hát így számít tiszteletbeli és valódi erdélyi származéknak a brit trónörökös ... Magam is, a közelmúltban onnan áttelepülvén, még jól emlékszem arra, mit jelenthet az ott élők számára nemcsak a magyar szó, hanem akár egyetlen, féltő szeretettel védett és óvott ékezet! Ezért ne mondjunk le olyan könnyen — legalább itt és most, ahol lehet, s szabad — az erdélyi magyar helységnevekről. Wagner István A brit trónörökös szegről-végről erdélyi... Magyarul: Erdőszentgyörgy! Vörös márványtábla a kápolna falán