Magyar Hírlap, 1989. július (22. évfolyam, 152-177. szám)

1989-07-10 / 159. szám

tudósítások - közönségszolgálatMagyar Hírlap A felsőoktatási intézmények idei ponthatárai I. A felsőoktatási intézmények felvételi bizottságai július 17-ig hozzák meg döntéseiket, és ezt követően értesítik a felvételiző­ket Aki a közölt ponthatárt elér­te,­ és az esetleges egyéb — előre meghirdetett — követelmények­nek is megfelelt (például alkal­massági vizsga), azt a megpályá­zott intézménybe felveszik A ponthatár alatt sen­ki, semmilyen indokkal nem vehető fel. Aki nem érte el a ponthatárt azon a szakon, ahol a felvételi vizsgát tette, de legkésőbb a szó­beli vizsgákig átjelenkezett, olyan intézménybe, tagozatra, szakra, ahol a felvételi tárgyak azonosak, és amelynek elérte ponthatárát — ha eleget tesz az átjelentkezés speciális feltételeinek is — ugyan­csak felvételt nyer. A szóbeli vizsgák után további átjelentkezésre nincs lehetőség, kivéve az alábbi felhívásban kö­zölteket. A döntés ellen az fellebbezhet, akinek esetében megsértették a vonatkozó jogszabályokat. Ha a pályázó nem élt időben felszólam­­lási jogával (írásbeli dolgozat át­tekintése, vagy a szóbeli vizsga utáni észrevétel), pótlólag ezt már nem teheti meg. A fellebbezéseket az erre a célra szolgáló űrlapon (amely bár­mely felsőoktatási intézményben díjmentesen rendelkezésére áll), két példányban kell benyújtani — legkésőbb 1989 július 28-án dé­li 12 óráig — abba a felsőoktató­BÉCSBEN KIVÁLASZTOTTÁK azt a hét jelöltet — köztük két nőt —, akik közül az egyik Auszt­ria legelső űrhajósa lesz. A to­vábbi válogatás szerencsés győz­tese 1991 végén vagy 1992 elején részt vesz az első szovjet—oszt­rák közös űrexpedícióban Mind­­i intézménybe, ahol a jogsértés történt. A késve érkezett felleb­bezésekkel az Intézmények nem foglalkoznak. Mivel a miniszté­riumok az esetleg hozzájuk érke­ző fellebbezéseket ugyancsak a felsőoktatási intézményekbe to­vábbítják, ezért senki ne küldjön ezekhez a főhatóságokhoz kérel­meket. A felsőoktatási intézmények fellebbezéseket elbíráló bizottsá­gai augusztus 4-ig döntenek a jogszabálysértést panaszló ügyek­­ben. Felhívás A Nehézipari Műszaki Egyetem Bányamérnöki Kara, Kohómérnö­­ki Kara és Gépészmérnöki Kara lehetőséget biztosít pótlólagos át­jelentkezésre mindazon pályázók számára, akik 1989-ben tettek felvételi vizsgát matematika és fizika, illetve a „Felsőoktatási felvételi tájékoztató 1989." című kiadványban megjelölt, a fenti karokra vonatkozó, fizikát helyet­tesítő tantárgyból, és a pályázott intézménybe nem nyertek felvé­telt. Az átjelentkezés további felté­tele, hogy abban az intézmény­ben, ahol a pályázó felvételi vizsgát tett, az elért pontszáma a Bányamérnöki Karra való átje­lentkezés esetén legalább 87, Ko­­hómérnöki Kar esetén 86, míg a Gépészmérnöki Karra történő át­jelentkezés esetén legalább 88 le­gyen. Az átjelentkezési kérelmet az a hét jelölt felső fokú végzettsé­gű, életkoruk 26 és 47 év között van, s csak egyikük — mégpedig a legidősebb — katonai pilóta. A társaság egyik tagja Moszkvában könnyebb helyzetben lesz a töb­bieknél, mivel foglalkozása orosz —angol tolmács illetékes kar dékánjához (3515 Miskolc, Egyetemváros) 1989. jú­lius 28-ig kell benyújtani. A kérelemhez csatolni kell a koráb­ban pályázott intézmény Felvéte­li Bizottságának elutasító hatá­rozatát, és a felvétellel kapcsola­tos, minden visszaküldött anya­got. A felvételről a Nehézipari Mű­szaki Egyetem illetékes karának Felvételi Bizottsága a korábban megpályázott intézményben elért pontszám alapján, a rendelkezés­re álló keretszám figyelembevé­telével — esetleg új ponthatár megállapításával — dönt. 2 A József Attila Tudomány­­egyetem Természettudományi Ka­ra a fizika—angol és a kémia— angol szakokra pótfelvételit hir­det. A felvételi vizsga tárgyal a szakok nevében szereplő tárgyak írásban és szóban. A jelentkezéskor azok, akik valamely tárgyból (kémia, fizi­ka, angol) 1989-ben írásbeli és szóbeli vizsgát tettek, kérhetik azok eredményeinek együttes be­számítását. A NOVOTRADE GT. a közel­jövőben új részvényeket bocsát ki, amelyeket kizárólag konverti­bilis valutáért lehet majd je­gyezni. Egy részvény névértéke 250 ezer forint (4032 dollár) lesz, míg kibocsátási értéke ennek 130 százaléka, 325 ezer forint, azaz Az írásbeli vizsga időpontja 1989. augusztus 7. A szóbeli vizsga időpontja 1989 augusztus 8. A jelentkezéseket 1989. július 25-ig a kar dékáni hivatalához (6720 Szeged, Aradi vértanúk tere 1.) kell benyújtani írásban a fel­lebbezésre rendszeresített lapon , amely minden felsőoktatási in­tézményben beszerezhető. A korábbi eredményekről szó­ló igazolást az elutasító határozat jelenti, melyet a jelentkezési lap­hoz kell csatolni, illetve legkésőbb a szóbeli vizsgán lehet bemutat­ni. Azok a jelentkezők, akik eb­ben az évben felvételi vizsgát nem tettek, az eljárásért járó dí­jat (300 Ft) a kar dékáni hiva­talában kapott csekken fizethetik be. A felvételről a ponthatár meg­határozása után a JATE Termé­szettudományi Karának Felvéte­li Bizottsága dönt. Az értesítése­ket 1989. augusztus 15-én köve­tően kaphatják kézhez, 5242 dollár. A részvények akvi­­rálására a Novotrade Rt. az oszt­rák Girocentrale und Bank der österreichischen Aktiengesel­­schaft, Vienna céget kérte fel. A tervek szerint a részvényesek­nek legalább 18 százalékos oszta­lékot fizet a részvénytársaság a­­ Ponthatárok Műszaki egyetemek, főiskolák Orvostudományi egyetemek O 0 0 N (fi fi0. (fi Általános orvosi 114 110 112 113 Gyógytornász 91 Fogorvosi no 110 112 110 Dietetikus 91 Gyógyszerész 97— — 97 Mentőtiszt, szakoktató 84 Védőnő, egészségügyi ellenőr Diplomás ápoló Természettudományi karok Agrártudományi egyetemek, főiskolák Nyíregyháza Repülőgép-vezető üzemmérnöki szak 85 n h Ponthatár Esti ----------MEGRENDELŐLAP_____ Megrendelem a Magyar Hírlap c. napilapot .....példányban, és kérem az alábbi címre kézbesíteni: Megrendelő neve: ............................................................................................ Címe: (város, község, kerület): .......................................................................... (utca, tér, ltp): ................................................................................................ (emelet, ajtó)...................................................................................................... (irányítószám). ............................................................................. ................. Az előfizetés díja egy hónapra: 124,- Ft, negyedévre: 372,-Ft, fél évre: 744,- Ft, egy évre: 1488,- Ft Az előfizetési díjat a fenti címen nyugtával jelentkező kézbesítőnek fizetem. sz­aláírás A megrendelőlapot borítékban, bérmentesítés nélkül az alábbi címre kérjük feladni: Vidékre: Postahivatal, helyben, Budapest, Budapest. Postaigazgatóság, hirlaposztály, ---------------­­Bp., Pf. 4. 1360. Egyetem, főiskola, kar, szak BME Építészmérnöki Kar Építőmérnöki Kar Gépészmérnöki Kar Energetikai üzemmérnöki szak, Paks Közlekedésmérnöki Kar Vegyészmérnöki Kar Villamosmérnöki Kar NME Bányamérnöki Kar Gépészmérnöki Kar Kohómérnöki Kar Kohó- és Fémipari Főiskolai Kar szervező többi Veszprémi Vegyipari Egyetem egyetemi szakok villamos üzemmérnök szak gépész üzemmérnök szak Bánki Donát Gépipari Műszaki Főiskola Gépipari és Automatizálási Műszaki Főiskola Kandó Kálmán Villamosipari Műszaki Főiskola Könnyűipari Műszaki Főiskola Ruhaipari szak Többi szak Széchenyi István Közlekedési és Távközlési M. F. Közlekedésépítési szak Autógépész szak Vasútgépész, járműgyártás szak Postaüzemi szak Gépjármű- és vasútüzemi szak Távközlési szakok Műszaki tanári szak Hajózási szakok Pollark Mihály Műszaki Főiskola Magas- és mélyépítési szak Épületgépészeti és villamosítási szak Műszaki informatika szak Műszaki tanári szak Vízellátási és gazdasági szakok, Baja Ybl Miklós Építőipari Műszaki Főiskola Budapest Magasépítési szak Többi szak Debrecen Építőgépész szak Többi szak • 150 pontos rendszerben Nappali 120* 98 95 87 95 90 104 1788 86 85 80 85 84 80 84 82 89 93 80 80 89 80 90 80 80 87 78 80 80 85 84 80 80 84 75 75 74 80 84 75 75 75 75 75 75 75 75 75 75 75 74 74 75 75 Intézmény, kar­ok u H 0 Orvostovábbképző Egyetem Természettudományi karok Eötvös József Kossuth Loránd Attila Lajos Tudományegyetem Budapest Szeged Debrecen mat­matika —fizika 100 93 95 —kémia 99 94 95 —technika 94 —földrajz 97 —szám­í­tastechn­ika 101 —ábrázoló geometria és számtechnika 98 —angol 101 —olasz 100 —szlovák 101 kémia —fizika 101 92 97 fizika —technika 95 biológia —kémia 109 105 109 —földrajz 110 109 földrajz —történelem 108 matematikus 114 104 105 programozó matematikus 108 105 99 közgazdasági programozó matematikus fizikus 118 107 108 vegyész 108 110 101 110 100 108 biológus geológus 99 geofizikus 103 térképész meteorológus esti programozó matematikus 98 levelező programozó matematikus 102 Intézmény Kor­­szak Nappali Levelező Debreceni Mezőgazdaságtudományi Kar 94 Agrártudományi Állattenyésztési Főiskolai Kar, Egyetem Hódmezővásárhely 92 Mezőgazdasági Főiskolai Kar, Szarvas 91 83 Mezőgazdaságtudományi Kar HM Gödöllői Társadalomtudományi Kar, Agrártudományi Gödöllő—Gyöngyös 94 80 Egyetem Mezőgazdasági Gépészmérnöki Kar 93 84 Mezőgazdasági Gépészüzemmérnöki Kar, Mezőtúr 80 Mezőgazdaságtudományi Kar, Keszthely Keszthelyi Keszthely, ált. agr. 98 Agrártudományi Keszthely, agrár­kémiai 93 Egyetem Mezőgazdaságtudományi Kar, Moson­magyaróvár 95 85 Állattenyésztési szak, Kaposvár 94 84 Állatorvostudományi Egyetem, Budapest 107 Erdőmérnöki Kar, Sopron 97 Erdészeti Faipari Mérnöki Kar, és Faipari Mérnöki szak 93 Egyetem Üzemmérnöki szak 84 79 Földmérési és Földrendezői Főiskolai Kar Székesfehérvár 80 Élelmiszer-ipari Kar 102 Termesztési Kar, Termesztési szak 104 Kertészeti és Táj- és kertépítészeti szak 100 Élelmiszer-ipari Élelmiszer-ipari Főiskolai Kar Egyetem Technológia szak 94 Gépész szak 87 Kertészeti Főiskolai Kar, Kecskemét 97 Mezőgazdasági Mezőgazdasági gépész üzemmérnöki Főiskola, szak 80 78 Forró nyár — forró pillanatok Ernest Hemingway neve tette híressé a spanyolországi San Fermin­­fesztivált. A fiestán két bikaviador is megsérült, a képen pedig egy lát­ványosság — „a bikák futása" — közben két másik társuk csetlik­­botlik a megvadult bika szarvai előtt. Talán a futam címét meg lehet­ne változtatni... Az APISZ Kereskedelmi Részvénytársaság (Budapest VII., Wesselényi u. 6.) igazgatósága értesíti tisztelt részvényeseit, hogy 1989. augusztus 10-én de 10 órakor az APISZ Kereskedelmi Részvénytársaság RODIN Áruházának ta­nácstermében (Budapest XIII., Béke út 2-4.) közgyűlést tart A közgyűlés napirendje: 1. Az alaptőke-emelés részvényjegyzésének elfogadása. 2. Az alapszabály és az alapító okirat 1. pont szerinti - értelemszerű - módosítása. 3. Az igazgatóság, a felügyelőbizottság és a könyvszakértők tagjainak növelése és az alapszabály, valamint az alapító okirat ennek megfelelő módosítása. 4. Az osztalékpolitika rögzítése az alapszabályban. 5. Az igazgatóság és a felügyelőbizottság ügyrendjének felülvizsgálata. 6. Az alaptőke leszállítása. A részvényesek szavazati joga az alapszabály szerint kerül meghatározásra A közgyűlésen való részvétel és a szavazati jog gyakorlásának feltétele hogy a részvényes a részvényutalványát (seripsét) a közgyűlés meghirdetett idő­pontját megelőzően legalább 8 nappal előbb az ügyvezető igazgatónál (Bp VII., Wesselényi u. 6. félem. 18.) letétbe helyezze. A letétbe helyezett rész­vényutalványokról az igazgatóság elismervényt és szavazójegyet ad. A szavazójegyen a letétbe helyezett részvényutalvány névértéke, valamint a gyakorolható szavazati jog mértéke fel lesz tüntetve. n ! Az ellenzék ellenzéke? Rövidnadrágban ült ki a Jurta Színház színpadára Molnár Ta­más, hogy fölkért ügyvivőként — mint a Független Művészek Cso­portjának, de nem a most meg­alakult Magyar Október Pártjá­nak tagja — vezesse a meglehe­tősen forró hangulatú, időnként már a botrány határát súroló je­lenetektől sem mentes program­ismertető gyűlést. Mintegy 150-en jöttek el, sokan érdeklődők, má­sok a párt alapító nyilatkozatá­val egyetértők, hogy megtudják, mit akar a legújabb magyar po­litikai csoportosulás, amelyet első­sorban a lengyel Szolidaritás, a Fidesz, a Magyar Radikális Párt, a Független Nemzeti Párt, Tollas Tibor, a Magyar Szabadságharcos Világszövetség vezetője (Mün­chen), a bécsi 56-os emigránsok és mások üdvözöltek. Megtapsol­ták a Bajcsy-Zsilinszky Társaság titkárát, aki a saját vezetősége ellenében jött köszönteni. Aki vi­szont a trockisták nevében fej­tette ki politikai platformzava­rait, azt keményen kitapsolták a színpadról. Krassó György (volt politikai fogoly és fordító) számolt be a Magyar Október Pártja („ez a párt az utca pártja") politikai cél­jairól. Mi nem nézzük le az utca emberét, a munkást, aki okosabb az értelmiséginél — hangoztatta. Csakhogy akkor miért éppen és elsősorban értelmiségiek alapítot­ták ezt a pártot.’ A 28 alapítóból mindössze öt a munkásnak szá­mító és a 28-ból éppen heten nem jöttek el a vasárnap délutáni eseményre. Megtudhattuk tőle, hogy „amikor az értelmiség már elárulta a forradalmat, a mun­kásság még harcolt az utcán", de: „azt sem mondjuk, hogy a mun­kások pártja akarunk lenni, mert a munkások nagy részének im­már elege van a politikából”. A háromoldalú tárgyalásokról azt tudhattuk meg Krassó úrtól, hogy „kriptokommunista, nem lé­tező pártok tárgyalnak az ellen­zék oldalán". A szünetben nem egy távozó részvevőtől hallottam: végül is hol áll ez az új politikai formáció? Ez lenne az ellenzék ellenzéke? Az egykori Nagy-bu­dapesti Munkástanács elnöke, Rácz Sándor sajnálkozását fejez­te ki, hogy a hét végén Bukarest­ben nem jelentették be a magyar vezetők a kilépést a Varsói Szer­ződésből. Egy autonóm ellenzéki ezt megtoldva, a szovjet csapa­tok azonnali és föltétel nélküli tá­vozását, valamint kártérítést kö­vetelt Moszkvától a 43 évért. Ek­kor állt föl mellőlem egy huszon­éves fiatalember, s kissé idegen akcentussal mondta: ezek nem képesek fölmérni a realitásokat. Azt hiszik, ha hátat fordít Ma­gyarország a varsói paktumnak, akkor a románok nyugton marad­nak? Alapvető hiba lenne az európai egyensúlyt felborítani — mondta a magyar szülőknek az NSZK-ban felnőtt gyereke. A párt nyilatkozatában „el­utasítja a kommunista rend­szert, mert ellensége minden dik­tatúrának". Célja az 56-os forra­dalom és szabadságharc eszmé­nyeinek maradéktalan és békés úton való megvalósítása. Oszlas­sák föl a munkásőrséget, az Ifjú Gárdát, az MHSZ-t. Legyen nép­szavazás a szabad és demokrati­kus választás céljából, helyi ön­­kormányzatra épülő közigazgatás, az anyaországba menekült ma­gyar nemzetiségűek atomatikusan kapjanak magyar állampolgársá­got, a nyugati magyarok korlátozás nélkül jöhessenek haza és teljes joggal vegyenek részt az ország­­gyűlési választáson. Kötelezzék jóvátételre azokat, akik felelősek az üldözések áldozataiért. (Kulcsár)

Next