Magyar Hírlap, 1989. október (22. évfolyam, 231-256. szám)

1989-10-07 / 236. szám

Csak a vita pezseg? Csődkörkép a „felszámolásügyi csetepaté” után (6. oldal)Hutu Hiruv Megkezdte munkáját az MSZMP 14., rendkívüli kongresszusa Nyers Rezső, Grósz Károly, Kovács Jenő és Pozsgay Imre beszédei — Nyílt vita A „Demokrácia, jogállam, szocializmus” jelmondat jegyében pén­tek délelőtt megkezdte munkáját a Magyar Szocialista Munkáspárt kongresszusa Budapesten. A párt 710 ezres tagságának képviseletére megválasztott 1279 szavazati jogú küldött közül 1256 foglalt helyet a Budapest Kongresszusi Központ Pátria termében, hogy az MSZMP legfelső fórumának négynaposra tervezett tanácskozásán megvitassa és eldöntse a kormányzó párt belső életének, a társadalom iránt vállalt kötelezettségeinek legfontosabb kérdéseit. A hivatalos megnyitó a tervezett 8.30 órához képest némi késéssel, 9 óra 20 perckor hangzott el, mivel a csütörtök esti előzetes vita ered­ményeként számos módosítás született a tanácskozás ügyrendjével kapcsolatban, s az e változásokat tartalmazó javaslatot még a meg­nyitó perceiben is sokszorosították a kongresszusi központban. A csú­szás ezúttal nem pusztán formai okok következménye volt, hiszen az ügyrend mögött fontos tartalmi kérdések húzódtak meg. Az egyik elő­zetes tervezet szerint ugyanis a párt céljáról, jellegéről, programjának alaptételeiről folytatott vita után választanák meg az új vezető tes­tületeket. Egy másik variáció viszont együtt nyitna vitát a különböző beszámolók felett, s csak a tanácskozás végén kerülne sor a vezetőség­választásra. Ormos Mária 1849. október 6-tól módján küzdő harcosok, akik a történelmet halálukkal is alakí­tották. A magyar nép tiszteleté­től övezve nyugodjanak békében az anyaföldben, amelyet vala­mennyien magukénak vallottak. Ormos Mária megemlékező szavai után Nyers Rezső pártel­nök lépett a szónoki emelvényre. Köszöntötte a megjelenteket, s a sajtó nyilvánosságán keresztül a kongresszus munkája iránt ér­deklődő valamennyi honfitársát. A küldöttek egyperces néma fel­állással adóztak Kádár Jánosnak, az MSZMP egyik alapítójának, a párt volt elnökének emléke előtt, s megemlékeztek a magyar köz­élet, a munkásmozgalom közel­múltban elhunyt, kiemelkedő sze­mélyiségeiről. Nyers Rezső a küldöttekkel tör­tént előzetes konzultációk alap­ján javasolta, hogy a megnyitó ülés elnöki tisztével Gönci Jánost bízzák meg. Az indítványt a kong­resszus elfogadta, így a tanács­kozás irányítását ettől kezdve Gönci János vette át. A levezető elnök mindenekelőtt a pártfó­rum munkájának zökkenőmentes tározatképes. Bejelentette, hogy a területi küldöttcsoportokon kí­vül több platform szerinti cso­port alakult: a népi demokrati­kus platformhoz 68, az összefo­gás az MSZMP megújításáért platformhoz 30, a platform az MSZMP-ért csoportosuláshoz 35, a reformszövetséghez 464, a vi­dék esélyegyenlőségéért elnevezé­sű platformhoz 43, az ifjúságért platformhoz 26 küldött csatlako­zott. Szervezik még az agrár- és élelmiszer-gazdasági platformot, amelyhez eddig 28-an jelezték csatlakozási szándékukat. A man­dátumvizsgáló bizottság jelenté­sét a kongresszus jóváhagyta. A kongresszus napirendjével kapcsolatban a küldöttek dön­töttek arról, hogy a Központi Bi­zottság és a Központi Ellenőr­ző Bizottság küldöttnek meg nem választott tagjai tanácskozási jog­gal vehessenek részt a kongresz­­szus vitájában, viszont úgy foglal­tak állást, hogy azokon az ülése­ken, amelyeket a kongresszus zártnak nyilvánít, csak a teljes jogú küldöttek lehessenek jelen. Ezt követően az ügyrendi bi­zottság elnöke, Kovács László szá­molt be arról, hogy a csütörtöki vitában megfogalmazódott alter­natív javaslatokat, szövegmódosí­tó indítványokat a bizottság „át­vezette” az új dokumentumba. A napi- és ügyrend feletti vita en­nek ellenére mintegy két órán át tartott, mert a különböző válto­zatok elfogadtatására többször is lebonyolításához szükséges mun­kabizottságok vezetőinek szemé­lyére tett javaslatot. Ezt elfogad­va a mandátumvizsgáló bizottság elnökévé Vastagh Pált, az ügy­rendi bizottság elnökévé Kovács Lászlót választották meg. a tanácskozás első napjának reg­gelén 1256-an regisztráltatták magukat, tehát a kongresszus ha­t tanácskozás kezdetén Ormos Mária történészprofesszor, az MSZMP Politikai Intéző Bizottsá­gának tagja a szabadságharc 1849. október 6-án kivégzett mártírjai­ra emlékezett. A többi között el­mondotta : — E harcokat az emberi, a tár­sadalmi és a nemzeti szabad­ságért mindig, mindenütt veszte­ségek, olykor vereségek kísérték — és kísérték a hősök, a mártí­rok tetemei. Az emberek, a né­pek tudják ezt, anélkül is, hogy tanítóik megtanítanák rá őket. Tudják, hogy a részvereségben is benne rejtezik a győzelem, tud­ják, hogy az áldozat a holnap ígérete. — Október mást is jelentett a magyar történelemben! Jelen­tette a reményt. Jelentette 1918 őzsirózsáit, a nagy kísérletet az önálló, demokratikus magyar köz­társaság megteremtésére. Az él­­niakarást az Osztrák—Magyar Monarchia füstölgő romjai felett, a kiindulást egy katasztrófa túl­éléséhez. És a magyar nép való­ban túlélte a háború és a béke rettenetét, a fehérterrort, a má­sodik világégés apokalipszisét, és nemcsak túlélte, de 1956. októbe­rében kitaszította uralmából új nyomorgatóját, a magát kommu­nistának nevező népidegen­ ráko­sista rendszert. 1956. október 6-án másodszor hulltak rá a rögök négy törvénytelenül kivégzett kommunista tetemére. E szomo­rú temetés után egy új október tavaszias népvihara ütött rést a sztálini rendszer falain. Bár ez a vihar sem száguldott át ha­zánk földjén súlyos áldozatok nélkül, bár itt is, ott is szedett ártatlan áldozatokat, bár ez a felbuzdulás sem vezetett győze­lemre, de a vállalás, a küzdelem és az áldozat ezúttal sem volt hiábavaló. Hajtsuk meg fejünket a Batthyányk, Damjanichok, Raj­kok, Nagy Imrék és Mező Imrék emléke előtt. De emeljük is fel rájuk szemeinket abban a biz­tos tudatban, hogy nem a törté­nelem kiszolgáltatott áldozatai voltak ők csupán, de egyúttal cse­lekvői, nagy eszmékért a maguk A mandátumvizsgáló bizottság elnöke beszámolt arról, hogy a megválasztott 1279 küldött közül A többség a reformszövetség mellett meg kellett ismételni a szava­zást. A kongresszus napirendjét a küldöttek egyhangúlag fogadták el. E szerint a tárgysorozat: a Központi Bizottság beszámolója; politikai értékelés történelmi utunk tanulságairól; a párt prog­ramnyilatkozata; a párt alapsza­bálya; időszerű politikai kérdé­sek, indítványok, fellebbviteli ügyek; a párt országos testületei­nek és tisztségviselőinek megvá­lasztása. A küldöttek úgy határoztak, hogy legalább 12 tagú küldöttcso­portokat a kongresszus ideje alatt is alakíthatnak, s azok saját ala­kuló létszámuk feléig funkcionál­hatnak. Egyetértés volt abban, hogy a felszólalások ne legyenek hosszabbak 5 percnél. Vita bon­takozott ki abban, hogy a Minisz­tertanács, a SZOT és a Demisz képviselői az általuk választott vitaszakaszban kapjanak-e fel­szólalási lehetőséget. A többség amellett voksolt, hogy indokolt 15 percet kapniuk véleményük ki­fejtésére. A kongresszusi vita ütemezé­sének kérdésében véleménykü­lönbség­­ mutatkozott. Csaknem ötszázan voksoltak amellett, hogy az első három napirendi pont szóbeli kiegészítésének elhangzá­sa után tisztázzák a párt céljait, jellegét, programjának alaptéte­leit, működési elveit, s döntsenek a párt nevéről is. Szükségesnek ítélték, hogy már ebben az első vitaszakaszban fogadják el az or­szágos vezető testületekre és tisztségviselőkre vonatkozó alap­szabályt, válasszák meg az or­szágos testületeket és tisztségvi­selőket. A küldöttek többsége a változat első felével szintén egyet­értett, de amellett volt, hogy csak a második szakaszban vitassák meg és fogadja el a kongresszus a párt programnyilatkozatát és alapszabályát, ezt követően vá­lasszák meg az országos testüle­teket és tisztségviselőket, majd a kongresszus harmadik szakaszá­ban foglaljanak állást időszerű politikai kérdésekről, indítvá­nyokról, valamint a fellebbvite­li ügyekről. A kongresszus résztvevői ez­után arról döntöttek, hogy egy javaslat csak akkor válik hatá­rozattá a kongresszuson, ameny­­nyiben azt a szavazók több mint fele támogatja. A kongresszuson létrehozandó országos testületek és tisztségviselők választásával kapcsolatban úgy foglaltak állást, hogy a pártelnököt egyéni, a to­vábbi tisztségviselőket és elnök­ségi tagokat zárt listás jelöléssel válasszák meg a küldöttek. Az elnök személyére a plenáris ülés nyilvánossága előtt tegyenek ja­vaslatot, s a jelölő listára kerü­léshez a szavazatoknak több mint a felét kell elnyerni. A küldöttek elfogadták a kong­ (Folytatása a 2. oldalon) Folyosói eszmecsere Kovács Jenő, Pozsgay Imre, Németh Miklós és Grósz Károly Fotó: Szalay Zoltán Gorbatsov Berlinben Jubileumi ünnepségek az NDK-ban Szigorú biztonsági intézkedések­­ visszaküldött nyugat-berliniek Kiküldött munkatársunk, Kulcsár László és az MTI tu­dósítói jelentik Berlinből. Harminchat órával a Német Demokratikus , Köztársaság nemzeti ünnepe, a köztársaság kikiáltásának 40. évfordulója előtt érezhetően feszült a han­gulat Berlinben. Megdöbben­tette az embereket az NDK népi rendőrségének, állambiz­tonsági hatóságának és mun­kásőrségének rendcsinálása a drezdai főpályaudvaron és kör­nyékén, ahol több ezres tömeg várta a Prágából az NSZK felé gördülő vonatokat, hátha va­lamelyiküknek mégiscsak sike­rül fölugrania „a szabadságba tartó” szerelvényre. Nem ez történt: a menekülteket majd egynapos késéssel kizsuppoló vonatok útjából a rendfenntar­tó erők „eltakarítottak minden akadályt”, ha kellett, gumibo­tokkal, vízágyúkkal, rendőr­kutyákkal. Lehangoló és elszomorító a berlini utca képe is, ahova a tudósító jó órás késéssel érkez­hetett, miután az NDK nemzeti ünnepére hivatalos küldöttsé­gek repülőgépeinek szabad lég­teret illik biztosítani. Az első német munkás-paraszt állam fővárosában ennyi kutyáját sétáltató, rádiókészülékkel fölszerelt rendőrt még nem láttam. Bár az ellenzéki cso­portok a nyugati rádió és tévé­állomások révén fölszólították az NDK-sokat, őrizzék meg a nyugalmukat, nehogy Tienan­­men térre változzék a berlini Alexanderplatz, az államhata­lom úgy látszik, jobbnak látja a „megelőzést”. Ma százakat küldött vissza az NDK határőrsége Nyugat- Berlinbe. A beutazások indok­lás nélküli megtagadásért a városállam vezetői tiltakoztak. „Milyen a helyzet az NDK- ban?” „Meggyőződésem, hogy jó.” Mihail Gorbacsov a Ma­gyar Hírlap munkatársának kérdésére válaszolt tegnap ko­ra délután Berlinben, az Unter den Lindenen, miután megko­szorúzta a háború, a fasizmus és a militarizmus áldozatainak emlékművét. Kitörő lelkesedés, Gorbi, Gorbi, Gorbi! kiáltások fogadták a Szovjetunió állam­főjét, az SZKP KB főtitkárát, aki kétnapos látogatásra érke­zett Berlinbe, hogy részt ve­gyen az NDK kikiáltásának 40. évfordulója ünnepségein. A szovjet vezető az Unter den Linden-i koszorúzás után el­beszélgetett az eseményre Ber­linbe sereglett újságírókkal, hangoztatta az új gondolkodás szükségességét, a peresztrojka elszánt folytatását, a közös eu­rópai ház fölépítésének fontos­ságát, amelyben az NDK-nak helye van. A főtitkár-államfőt elkísérte Berlinbe felesége is. Közmondásos közvetlenségére mi sem jellemzőbb, mint hogy amikor az egyik újságíró nagy izgalmában — és a lökdösődés­ben — elejtette a jegyzettömb­jét, Gorbacsova hajolt le érte és nyújtotta át a szólni nem tudó nyugat-berlini riporternek ... A legfontosabb, hogy maguk az állampolgárok döntsék el: hazájukban szükség van-e az átalakításra — jelentette ki Gorbacsov. A szovjet vezetőt nagy lelke­sedéssel, üdvrivalgással fogadó tömegből többen azt kiáltoz­ták: „Gorbi, csak így tovább!” „Gorbi, segíts rajtunk!” Nem szabad nagyon elszomorodni, nem kell kétségbeesni! — vá­laszolta nekik a szovjet vezető. Már amikor más embercsoport felé vette az irányt, a civil ru­hás biztonsági emberek igye­keztek gyorsan csendre inteni a Mihail Gorbacsovot éljenző, lelkesen tapsoló embereket. A jubileumi ünnepségekre ugyancsak pénteken délelőtt érkezett magyar küldöttséget Straub F. Brúnó, az Elnöki Ta­nács elnöke vezeti, tagjai Med­ (Folytatása az 5. oldalon) 22. évfolyam, 236. szám A MINISZTERTANÁCS LAPJA 1989. október 7., szombat Koszorúzás Budapesten és Aradon Október 6-ra A 13 aradi vértanú kivégzésé­nek 140. évfordulója alkalmából koszorúzási ünnepséget tartottak pénteken Budapesten, a Hősük terén, a magyar hősök emlékmű­vénél. Az Elnöki Tanács nevében Sar­lós István, Eleki János, az Or­szággyűlés képviseletében Jakab Róbertné, Zsigmond Attila, a Mi­nisztertanács nevében pedig Né­meth Miklós, Pozsgay Imre, Glatz Ferenc, Horváth István, Ballai László, Tabajdi Csaba koszorú­­zott. A megemlékezés virágait a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága nevében Lu­kács János, Szakai Imre, a Ma­gyar Néphadsereg képviselete­iben Kárpáti Ferenc vezérezredes, Mórocz Lajos vezérezredes, Po­csék József vezérezredes helyezte el. A magyarországi egyházak ko­szorúját helyezte el ezután Dan­­kó László kalocsai érsek, Kocsis Elemér református püspök, Nagy Gyula evangélikus püspök, Vi­­czián János baptista egyházelnök, Berki Feriz, a Magyar Ortodox Egyház esperes-adminisztrátora, Schöner Alfréd főrabbi, Keresztes Szilárd görög katolikus püspök, Huszti János unitárius püspök. Megkoszorúzták az emlékművet a Bajcsy-Zsilinszky Endre Baráti Társaság, a Baloldali Alternatíva Egyesülés, a Fiatal Demokraták Szövetsége, a Független Kisgazda- és Polgári Párt, a Független Szak­­szervezetek Demokratikus Ligája, a Hazafias Népfront, a Keresz­ténydemokrata Néppárt, a Magyar Demokrata Fórum, a Magyar El­lenállók, Antifasiszták Szövetsé­ge, a Magyar Néppárt, a Magyar Nők Szövetsége, a Magyarorszá­gi Ifjúsági Szervezetek Országos Tanácsa, a Magyarországi Szociál­demokrata Párt, a Münnich Fe­renc Társaság, a Szabad Demok­raták Szövetsége, a Szakszerve­zetek Országos Tanácsa, a Ma­gyar Huszár és Lovashagyomány­őrző Társaság, a Magyar Cserkész Szövetség, a Romania Libera és a Fővárosi Tanács képviselői is. Is­mert a tény, hogy a 140. év­forduló alkalmából hivatalos ma­gyar állami és pártszervek jelen­tették be koszorúzási szándéku­kat, de ezt a román fél elutasítot­ta. Csak annyit engedélyeztek, hogy a Magyar Népköztársaság bukaresti nagykövete helyeztes­sen el koszorút. Ennek megfelelően Szüts Pál bukaresti nagykövet, Aradi Sán­dor ezredes, katonai és légügyi attaséval, valamint a nagykövet­ség több diplomatájának kísére­tében vörös szegfűből készített, nagy méretű koszorút tett az em­lékmű talapzatára, a nemzeti szí­nű szalagon ezzel a felírással: „A vértanúk emlékére a 140. évfor­dulón”. Az 1848—49-es magyar sza­badságharc vértanúinak aradi emlékműve kerítésekkel elzártan, elszigetelten áll. A korábbi évek­kel ellentétben a helyi lakosok és más vidékekről érkezettek, köz­tük magyarországi látogatók pén­teken a 13 szabadsághős kivégzé­sének 140. évfordulóján nem ko­(Folytatása a 4. oldalon) A protokoll után ... Fotó: Szigeti Tamás MA: MELLÉKLET! A párt? Kizárt! Négy kizárás és „visszazárás” története Mindszenty keresztje A túlélés művészete Munkatársunk Erdélyből jelenti

Next