Magyar Hírlap, 1989. december (22. évfolyam, 283-306. szám)
1989-12-19 / 298. szám
Magyar Hírlap Társadalombiztosítás Jövőre 15 százalékos inflációt kompenzálnak a nyugdíjemelések Csehák Judit szociális és egészségügyi miniszter előterjesztésében két törvényjavaslat került a képviselők elé. Az első, a Társadalombiztosítási Alap 1990-es költségvetéséről szóló törvényjavaslat már a társadalombiztosítási bizottság előtt is élénk vitát váltott ki. A bizottság módosító javaslataival együtt azonban az Országgyűlés elfogadta a tervezetet. A miniszter a Társadalombiztosítási Alap költségvetéséről szólva elmondta: sokan kifogásolták, hogy önkormányzat nélkül gazdálkodik az immár önálló társadalombiztosítás. Ám éppen azok, akik az önkormányzat hiányát felróják, korábban úgy vélekedtek, hogy előbb hozzák létre a nyugdípénztárat, a baleset-biztosítót, különítsék el a családi ellátások és az egészségbiztosítás fedezetét, s csak ezután lássanak hozzá az önkormányzat szervezéséhez, amelyben a tárgyalások során többségi részvételhez kívántak jutni a dolgozói érdekképviseletek éppúgy, mint a munkáltatói szervezetek. Ezért került sor arra, hogy országgyűlési bizottság felügyelete alá helyezzék a társadalombiztosítási ügyeket, hiszen háromszázötvenmilliárd sorsát valakinek az átmenet idején is ellenőriznie kell. A költségvetés elleni másik kifogás az egészségügy és a családi ellátások finanszírozási forrásainak cseréje közti, időbeli csúsztatás volt. Sokan azt is szóvá tették, hogy az egészségügy biztosítási alapra helyezése nincs kellőképpen előkészítve. A miniszter felhívta a figyelmet arra, hogy a költségvetésnek nyújtandó 15 milliárdos társadalombiztosítási kölcsönhöz nincs szükség az egészségbiztosítás rendszerének bevezetésére. A biztosítási alapra való áttérés inkább a korszerűbb, tiszta érdek- és értékviszonyokat tükröző ellátás és finanszírozás feltételeit teremti meg, az államháztartásnak viszont ettől függetlenül szüksége van a 15 milliárdos kölcsönre. Természetesen az állam akkor sem vonulhat ki maradéktalanul az egészségügyből, ha a társadalombiztosítás a járulékokból fogja fizetni a fenntartási költségeket: a beruházások, felújítások, kutatási kiadások továbbra is az állami költségvetést fogják terhelni, s az egészségügy intézményhálózatának fenntartásában az állam a tanácsokon keresztül is részt vesz. 1990-ben egyébként semmit sem változik az egészségügy finanszírozásának rendszere, s azt is garantálni lehet, hogy a kiadások hirtelen növekedése esetén se használhassa föl a társadalombiztosítás az egészségügy finanszírozására a nyugdíjbevételeket. Az áremelkedések jövő évi kompenzációjáról szólva Csehák Judit elmondta, hogy 15 százalékos infláció ellentételezése szerepel a javaslatban. A hatezer forint alatti nyugdíjakat az 1975 előtt nyugdíjba vonulók esetében 1050, az 1975—1980 között nyugdíjba vonultaknál 850, az 1980— 1985 közöttieknél 750, és az 1985 utániaknál 550 forinttal egészítik ki. A házastársi pótlék és a gyes minimuma is 550 forinttal emelkedik. Ugyanakkor a tartósan beteg gyermek, illetve magatehetetlen szülők ápolása esetében, a minimálbérnek megfelelő ápolási díj állapítható meg, s a beteg ellátása munkaviszonynak számít a jövőben. Szirtesné dr. Tomsits Erika a társadalombiztosítási bizottság módosító javaslatait ismertette, majd elfogadásra javasolta a törvénytervezetet. A módosító javaslatok között szerepelt, hogy a 15 milliárdos kölcsönt, amelyet a társadalombiztosítás nyújt a költségvetésnek, a legnagyobb lakossági kamattal növelve 1992. december 31-ig térítsék meg. A gyógyító-megelőző ellátásokat változatlan finanszírozási rendben a Társadalombiztosítási Alap a beruházások, felújítások nélkül 66 milliárdból fedezze. Az egészségügy és a nyugdíjalap kezelésére két külön önkormányzat jöjjön létre. Vita alakult ki arról, hogy a társadalombiztosítás többletbevételét a költségvetés négymilliárd forintra egészítse-e ki jövőre, vagy pedig bevételarányosan százalékban állapítsák meg a tartalék összegét. A társadalombiztosítási bizottság az éves bevétel 2 százalékában, a miniszter 1,2 százalékában látta jónak meghatározni a kötelező többletbevételt, végül az Országgyűlés az utóbbi javaslatot fogadta el. A vita során dr. Biács Péter szóvá tette, hogy választókörzete fiataljai szerint inkább három évre kellene kiterjeszteni a gyedet, s a jövőt építő fiataloknak kellene hitelezni, nem pedig a költségvetésnek. Kopp Lászlóné azt javasolta, hogy a nyugdíj megállapításánál nagyobb hangsúlyt kapjanak a munkában töltött évek, s a kompenzációnál a nyugdíjba vonulás óta eltelt időt ne, csak a nyugdíj összegét vegyék tekintetbe. Csehák Judit azt válaszolta, hogy a törvénytervezet előkészítése során a nyugdíjas érdekképviseleti szervezetek a javaslatban szereplő megoldással értettek egyet, mivel a fiatalabbaknak, a mostanában nyugdíjba vonultaknak inkább lehetőségük nyílik jövedelmük kiegészítésére, mint az idősebbeknek. Dr. Biacs Péter javaslatához annyit fűzött hozzá a miniszter, hogy a jelenlegi helyzetben sajnos elsőbbséget kell adni a költségvetési érdekeknek, de év közben visszatérnek majd a gyed időtartamának felemelésére, amelyhez körülbelül 3,5 milliárdra van szükség. A Társadalombiztosítási Alap jövő évi költségvetésének jóváhagyását követően a társadalombiztosításról szóló 1975. évi II. törvény módosítása következett. A módosításra azért került sor — mint bevezetőjében elmondta a szociális és egészségügyi miniszter —, mert időszerűvé vált a gyermekgondozási díjra való jogosultság kiterjesztése. A módosítás lehetővé teszi a gyed igénybevételét attól függetlenül, hogy az anya 100 százalékos vagy 65 százalékos gyermekágyi segélyben részesült. Az özvegyi nyugdíj rendszere is korszerűsödik, amelyet valamikor az egykeresős családmodell idején a magukra maradt nők számára találtak ki. A törvénymódosítás értelmében az ideiglenesen özvegyi nyugdíjra jogosultak lesznek az özvegyen maradt férfiak is, ha árvát nevelnek. A jelenlegi szabályozás szerint, amelyben maximum 3890 forint lehet a saját jogú és özvegyi nyugdíj együttes összege, a jövő évtől választhatnak az érintettek, hogy a saját nyugdíjuk vagy az özvegyi nyugdíj mellett döntenek, vagy pedig 6000 forint értékhatárig a kettőt együtt veszik fel. A férfiakra is kiterjesztett özvegyi nyugdíjrendszer azokra is vonatkozik, akiknek felesége 1989-ben hunyt el. Az Országgyűlés vita nélkül elfogadta a társadalombiztosításról szóló 1975. évi II. törvény módosítására vonatkozó javaslatokat. Hámori Csaba és Madaras Attila Egy arc.. Aczél György Horn Gyula és Király Zoltán Beck Tamás és Grósz Károly ORSZÁGGYŰLÉS Az építési bizottság állásfoglalása a lakáskoncepcióról Régi elvek, új kompromisszumok Kompromisszummal végződött az építési és közlekedési bizottság hétfő délelőtti ülése: az általa javasolt változtatásokkal végül is támogatja a kormány lakásgazdálkodási koncepcióját. Pontosabban szólva egy évre szóló kényszerintézkedésnek tekinti, aminek a célja nem a lakásmizéria megoldása, hanem a költségvetési hiány mérséklése. Az új átfogó programot már az új kormánynak és Országgyűlésnek kell megalkotnia. Nagyobb mozgástere ebben a helyzetben aligha lehetett a bizottságnak, hiszen, mint Kemenes Ernő, az OT elnöke hangsúlyozta, a lakbérek emeléséhez nem kell az Országgyűlés jóváhagyása, miután ezt nem törvények szabályozzák. Így a bizottság tudomásul vette, hogy februártól kezdve a kormány javasolja: a lakbérek 50 százalékkal emelkedjenek átlagosan, bár a bizottság szerint 35 százalékot képes elviselni a lakosság. Ebben az esetben viszont a fenntartás színvonala csökkenne. A bizottság egyetért avval, hogy a lakbéremeléssel párhuzamosan vezessék be a differenciált támogatási rendszert. Ennek hatásaként a 70 éven felüli nyugdíjasok, a három és többgyermekes családok, valamint a 4200 forint egy főre eső jövedelem alatt élők, illetve a komfort nélküli lakásban lakók terhei egyáltalán nem nőnek. A többiek lakbére pedig a család teherviselő képességével, arányban emelkedne. A kedvezményes kamatú lakáshitelekre adott kormánykoncepciót nem fogadta el a bizottság, ehelyett a javaslatokat összegyúrva, két változatot alkotott, amelyekből végül az elsőt fogadták el a képviselők és a kormány is. Eszerint a négy százaléknál alacsonyabb kamatozású hitelek adósai 1990. február elsejétől adót fizetnének úgy, hogy az 5 évnél fiatalabb kölcsönök adómentesek lesznek. A 6-10 évvel ezelőtt fölvett hiteleknél az adó a havi törlesztőrészlet fele, a 11 évnél régebbieknél pedig az adó egyenlő a törlesztés mértékével. A bérlakások felújítására, korszerűsítésére fölvett kedvezményes kamatozású hitelek adómentesek. A kormánynak ma reggelre kell letennie az ennek megfelelően átdolgozott törvényjavaslatot a képviselők asztalára. A döntést természetesen a teljes plénum hozza meg. —lakatos— Leszavazták a számvevőszék elnökét Nem kis meglepetésre nem fogadta el az Országgyűlés tegnap az Állami Számvevőszék elnökének, dr. Hagelmayer Istvánnak előterjesztését a szervezet működéséről, illetve költségvetéséről. Mint Balla Éva képviselőnő hozzászólásában kifejtette, a javasolt kiadások egyáltalán nem tükrözik a számvevőszék működésének alapelveit, a takarékosságot, holott ezt a szervezetet tulajdonképpen senki sem ellenőrzi. Így önmagának is példát kell mutatni a terv- és költségvetési bizottságnak pedig tételesen ellenőriznie kell a Számvevőszék költségvetését. A beterjesztett javaslatot csak első variációnak tekintette a parlament, a terv- és költségvetési bizottság tehát újból átnézi és lefaragja a költségvetést, a végleges döntést pedig a következő ülésszakon hozzák meg. Az Állami Számvevőszék tehát jóváhagyott költségvetés nélkül kezdi meg működését január elsejétől. Im. A parlamenti fotókat Grnák László, Szalay Zoltán és Szigeti Tamás készítette. 1989. december 19., kedd A válságkezelés szociálpolitikai csomagterve (1.) Infláció és szegénység írta: dr. Csehák Judit szociális és egészségügyi miniszter Nem hiszem, hogy készült volna nálunk valaha is konszolidált viszonyok között ilyen súlyos feltételekkel szociálpolitikai intézkedési terv. Nincs jogunk áltatni sem magunkat, sem másokat, éppen ezt a feladatot kell megoldani, miként annak a háziasszonynak, aki akkor is köteles meleg ételt tenni a család asztalára, ha a kosztpénzből már alig kap levesbevalót a piacon. A szociális problémák kezelésének kultúrája sokkal gazdagabb annál, hogy pusztán intézkedésekkel és a hozzájuk rendelhető pénzforrások bemutatásával jellemezhetnénk. Az emberi elesettség és kiszolgáltatottság, az egészségnek, lakó- vagy munkahelynek, s igen gyakran a családi biztonságnak az elvesztése, az egyéni elszigetelődés vagy a csoportos kirekesztettség csak úgy enyhíthető, ha a segítő szakmák kellő szakszerűséggel korszerű intézmények közt dolgoznak, a társadalom legkülönfélébb közösségei pedig szolidárisan tevékenykednek. Mindehhez folytatnunk kell a munkát olyan szerteágazó területeken, mint például az ellátások törvényi garanciáinak vagy a mentálhigiéniai szolgálatoknak a megteremtése, a szociális munkások képzése és a társadalmi „önsegítés segítése", a közvéleményformálás és az informatika fejlesztése, a rehabilitációs foglalkoztatás és orvosképzés, a nonprofit humán szolgáltatások szektorának szabályozása és a gyermekvédelem speciális feladatai. (Mondjuk az örökbefogadástól a családias nevelési kísérleteken át a gondnokoltak és gyámoltak vagyonát kezelő modern pénzintézet küszöbön álló létrehozásáig). Nyilvánvaló, hogy mindezekről (s ezen belül még az állami szociálpolitika jövőjéről sem) lehet itt akár csak vázlatos áttekintést is adni. Arról lesz szó, mire és mennyit költhetünk jövőre a szociálpolitikában. Történelmi határhelyzetben tárgyalja az Országgyűlés a gazdaságpolitikai programot, az állami költségvetést és (most először) a Társadalombiztosítási Alap költségvetését. Ehhez szolgál adalékul az olvasónak itt néhány információ és összefüggés. Hogy pedig valóban mit költhetünk majd a jövő év folyamán, és főleg mire lesz az elég, nos, arról ma még mi sem beszélhetünk a korábban megszokott bizonyossággal. Tisztességgel csak annyit mondhatunk: „ha — akkor”. Ha adott gazdasági és politikai feltételek állnak együtt, akkor forrásaink és intézkedéseink az alábbiak szerint alakulnak majd. Igaz, hogy ez a szociális garanciáknak nem abszolút, de mégis kalkulálható formája. Nem létezik szociálpolitikai (és társadalombiztosítási) rendszer, amelyet szét ne zilálna a kétszámjegyű infláció. Ez tönkreteszi a nagy pénzbeni ellátórendszereket (pl. nyugdíj, családi pótlék), a támogatási-ösztönzési forrásokat (pl. táppénz, lakás-, ill. a gyógyszerár-támogatás, avagy a rehabilitációs foglalkoztatás ösztönzése), és hovatovább ellehetetleníti az intézményhálózat fenntartását. Az 1990-es csomagtervre is az jellemző ezért, hogy a költségvetésből és társadalombiztosításból együttesen rendelkezésre álló többletforrások kilenctized részét az inflációs hatások részleges kivédésére kell fordítanunk. Ez olyan kényszerpálya, amelyről letérnünk sem emberi, sem szakmai, sem ökológiai okok miatt nem lehet. A források árindexhez viszonyított relatív nagyságán és — szűk határok közt — a kompenzációk arányain lehet és kell is vitatkoznunk. A szociálpolitikára — ha lehet —, még inkább igaz, mint a gazdaságpolitikára: a válságelhárítás és a reform egyidejűleg zajlik. Itt és most a mindent megelőző erkölcsi parancs: segíteni a legnehezebb helyzetben lévőket. E kötelesség vállalása azzal is jár, hogy szociálpolitikai programunk szükségképpen torzul. Nem képes célul kitűzni a szociális problémák keletkezésének társadalmi méretű megelőzését, s nem vállalkozhat az ún. „középrétegek” szociális helyzetében kétségtelenül folytatódó lesüllyedés megakadályozására sem. Csomagtervünk — jobb meggyőződésünk ellenére — eltolódik a föltétlenül és azonnal szükséges szociális védelem intézkedései felé. Nem szegényprogram, amennyiben elkerüli a szegénység vagy más ok miatt segítségre szoruló ember megbélyegző megkülönböztetését. De elismerem, számos elemében a szegénység elleni küzdelem szerény programja ez. Szeretném megismételni, amit az Országgyűlés novemberi ülésén mondtam: ez nem egy prosperáló ország kormányzati szociálpolitikája. Nem is lehet, hisz nincs erkölcsi alapunk kivonni magunkat a valóságos helyzet csapdájából. Az a véleményem, hogy aki ma előbbre valónak tartja a maga ilyen-olyan szerepéhez igazított követeléseit, vagy akár csak az önmagában véve szép és igaz szakmai álmait, mint azt, hogy szigorúan a valóság súlyos kérdéseire válaszoljon, az a mi területünkön közel kerülhet a humanizmus gyakorlati elutasításához. Mindezt tudomásul véve folytatjuk a szociálpolitikában az intézmények és mechanizmusok reformját, és sor kerül jövőre is néhány fontos területen fejlesztésre, sőt még áttörést jelentő új kezdeményezésre is. Ezek közül — utalásszerűen — a következőket emelem ki. 1. A (központi, ill. területi) állami szervek, a társadalombiztosítás és az önkormányzatok közötti kapcsolatrendszer, feladatmegosztás átalakítása. A társadalombiztosítás évtizedes reformjának folytatása. (A TB önkormányzat létrehozása, az önálló alapok, köztük egészségbiztosítási ágazat kiépítésének megkezdése). Az önkormányzatra való áttéréshez szükséges intézményi mechanizmusok, finanszírozási rend és jogi garanciák, valamint irányítási módszerek érvényesítése. 2. A szociális alaptörvények rendszerének kidolgozása, benyújtása. (Előkészület alatt áll a szociális ellátási alaptörvény, a gyermek- és ifjúságvédelmi, a rehabilitációs, illetve más törvény.) 3. A lakókörnyezetben hozzáférhető (ill. az ezekre épülő, specializált) szociális ellátó intézmények, szolgáltatások határozott, komplex fejlesztése. Bővítés, ill. hiányzó új létesítmények korszerű, rugalmas, többfunkciójú szolgálatok létesítése, ösztönzése — jórészt pályázatok útján. 4. Egy sokszektorú szociálpolitika — az állami intézmények mellett — a munkáltatók, profit- és nonprofit elvű vállalkozók, az egyházak, a Vöröskereszt, az egyesületek és alapítványok, önsegítő mozgalmak és érdekképviseleti szervek szociális jellegű tevékenységének ösztönzése, jogi, pénzügyi, intézményi feltételeinek megfelelő alakítása. 5. Néhány területen eddig teljesen ellátatlan feladatok megoldása, ill. fájdalmasan hiányzó ellátás bevezetése. (Ilyen, a jövőben is maradandó intézkedésünk például az ápolási díj fogyatékos, beteg gyerek, ill. hozzátartozó otthoni gondozásakor; idős, ellátatlan nevelőszülők járadéka; a közgyógyellátás kiterjesztése; volt állami neveltek önálló életkezdési támogatása stb.) 6. A szociális szakemberképzés teljes intézményes rendszerének elindítása. A különböző ún. „segítő szakmák" eddigi sokirányú képzései mellett (ill. részben átalakításával) nappali tagozaton, felsőfokú „általános szociális munkás” képzés indul szeptembertől az ország 6 regionális központjában, bővül a középfokú ún. „szociális asszisztens”-képzés modellkísérlete. Ezt gazdag tanfolyami és munka melletti képzés egészíti ki. S most lássuk röviden a javasolt — és jórészt már ismert — fontosabb intézkedéseket: hogyan oszlik meg a kerekítve 38 milliárd forint, amelyből az év elejétől gazdálkodhatunk. (A lakással kapcsolatos intézkedések ellentételezése ezen felüli összegek szolgálnak — a döntéstől függően.) (Folytatjuk) Fotó: GmAk László