Magyar Hírlap, 1990. március (23. évfolyam, 51-76. szám)

1990-03-15 / 64. szám

0 1990. március 15., csütörtök A politikai tagoltság áthatotta a társadalmat Elkorhadt az állampárt, de hogyan tovább? \ ^ ' •• N\x\N x' x♦ v-.»kis,: s+s''» «•-v-11' s-v-­­■ A berlini felen támadt repedésektől, a fal leomlásáig csak napok teltek el. Magyarországon kat éve tart a csendesnek, közönyösnek és fásultak is nevezett forradalom. Kérdés, hogy az alkotmány megteremtése, a büntetőjog reformja, a sokat támadott reprivatizáció, a r­egfontló haladás előnyt, jelent-e számunkra, egy prognosztizálható ág befolyásolható, megter­vezhető jövő felé vezető elkerülhetetlen állomás, vagy a helybenjárás fájd­akna- és mag­atartottá péte töfekvése. Lehe­tett volna gyorsabban haladni? Lemaradunk, vagy még min­dig az élen járunk a tanadalom díjáétvatésében? Gergely András történész (MDF), Mécs Imre (SZDSZ), Orbán Viktor (Fi­desz), Schlett István pártonkívüli politológus válaszol a Magyar Hírlap kérdéseire . Václav Havel a közelmúltban azt nyilatkozta, hogy ők két hét alatt megtették azt, amire nekünk egy év sem volt elég. Visszate­kintve az elmúlt másfél-két esz­tendőre, vajon lassú volt-e a ma­gyar fejlődés vagy a folyamat szervessége kívánta meg ezt a tempót? Lemaradtunk volna mi, akik elsőként indultunk? ORBÁN VIKTOR: Nem szere­tem, ha úgy teszik föl a kérdést, hogy lemaradtunk-e vagy sem! A kérdés, hogy lehetett volna-e gyorsabban, radikálisabban ha­ladni? Igen, radikálisabb változá­sokra lett volna szükség. Nem ta­gadom, van hozadéka is a lassúbb fejlődésnek. A politikai tagoltság áthatotta az egész társadalmat. Ma a legeldugodtabb falvakban is kialakult a tisztességes politikai tagoltság, a pártok gyökeret tud­tak ereszteni mindenhol. Ez az egyetlen erénye a lassú fejlődés­nek. Belátom, ez nem kevés, de megvannak a hátrányok is. MÉCS IMRE: Időfecsérlésnek semmiképpen nem nevezhető, ami Magyarországon történt. Minden szervesen egymásra épül. A szom­széd népek fejlődése elképzelhe­tetlen a magyar nyitás nélkül, s a mi fejlődésünk elképzelhetetlen a szovjet változások nélkül. Ma le­maradásról azok a társadalmi ré­tegek beszélnek, amelyek elször­­nyülködtek, amikor 1988 szeptem­berében a vízlépcső elleni tünte­tésen a többpártrendszert követel­tük. Egy évvel később, március­ban, a sajtó és a passzív értelmi­ség megrótt, amikor megjelen­tünk a rendszerváltás programjá­val. Az ország gyors reformsoro­zaton ment keresztül, erőteljes társadalmi tagolódás kezdődött el, miközben az állampárt, illetve a pártfeudalizmus fokozatosan le­épült. A szerves fejlődés része­ként létrejöttek az alkotmányos és államjogi eszközök, sarkalatos törvények, amelyek megalapozzák a szabad választásokat és megte­remtik az európai parlamentariz­mus lehetőségét. Hol marad a sikerélmény? ORBÁN VIKTOR: De ha az el­lenzéken belül nincsenek meg azok a radikális erők, akkor ma is működik a munkásőrség, lenné­nek pártalapszervezetek a mun­kahelyeken, és lenne egy kommu­nista köztársasági elnökünk. Ki tudja, mikor lennének választá­sok! A lassú átalakulással az al­kotmányjogi érvelés került elő­térbe. Ez kezdetben európainak, civilizáltnak tűnt, de ma a fejlő­dés kerékkötője. Elérkeztünk az alkotmányjogi érvelés végső ha­tárára. Az egész társadalom köve­teli a korrupt, ostoba gazdasági vezetők távozását. Alkotmányjogi érveléssel nem megyünk semmire. Erős munkásszervezetekre, politi­kai nyomásra van szükség, hogy távozásra bírjuk a leszerepelt gazdasági vezetőket. A lassú át­alakulás arctalan, megfosztotta a tömegeket a sikerélménytől. Le­bontottuk az állampárt összes bástyáját, a sztálinista alkotmány­tól a büntetőjogon keresztül a munkásőrségig, de nem úgy tör­tént mindez, hogy a társadalom a siker részesének érezhette volna magát. Nagyon félek attól, hogy vasárnap megtörténik a választás, és hétfőn ugyanazzal a letargiával megy mindenki dolgozni, amivel pénteken abbahagyta a munkát. SCHLETT ISTVÁN: A lassú át­menetnek vannak hátrányai, de a demokratikus átmenet szempont­jából több előnyt kínál. A lelkese­dés, amit Orbán Viktor hiányol, rövid életű, és utána jön a csö­mör. Lelkesedésre nem lehet pár­tokat, politikai kultúrát, eszmé­ket alapítani. A forradalom eufó­riája pillanatok alatt elmúlik. Én­­ egyetlen pártnak sem vagyok a tagja — a hosszú távú beren­dezkedés, a demokrácia alapjai­nak lerakása szempontjából a mélyreható, meglehet lassúbb át­alakulás híve vagyok.­­ Ha jól értjük akkor az alkot­mányos úton haladva lehet itt ki­építeni a többpártrendszer ga­ranciáit, létrehozhatunk egy nagyjából koherens államszerve­zetet, csekély a visszarendeződés veszélye, a politikai küzdőtér sza­bályai meghatározottak. SCHLETT ISTVÁN: Igen. Egy­fajta biztonságérzetet ad az in­tézményrendszer kereteinek ki­építése. Ilyen körülmények között nem élethalálharc kérdése a po­litika. Másként küzd, akinek az életéről van szó, és másként, aki csak kiváltságairól kénytelen le­mondani, és esetleg bizonyos elő­nyöktől esik el. De ne feledkez­zünk meg arról, hogy a rendszer­­váltás nem köthető események­hez és dátumokhoz, kitüntetett tör­ténésekhez. A rendszerváltás egyetlen napra nem datálha­tó. Nem egy aktusban jut kifejezésre. Ha teljes mély­ségében értelmezzük, nem köt­hető se az új alkotmány­hoz, se a zászlócseréhez, se a ká­dercseréhez, se a köztársaság ki­kiáltásához. Nem egyszeri aktus, de egy korszak küzdelmeinek eredménye. A rendszerváltás ré­tegzett, strukturált átalakulás. Élő és utótörténete van. ORBÁN VIKTOR: Ezzel egyet­értek, de bizonyos események és időpontok nélkül nincsen rend­szerváltás. Az ellenzék szervező­dik, megjelenik, harcbaszáll — mindez időpontokhoz köthető. Természetesen a szabad választá­sokkal kezdődik az igazi rend­szerváltás, de még az is csak a kezdet lesz. Azután következik az igazi politikai átalakulás. Abban viszont nem vagyok biztos, hogy a lassú változás megteremtette volna az új rend keretét. A jelen­legi parlament ahelyett, hogy ad­minisztrálná az államhatalmat, a gazdaságot, hogy át tudja adni az új kormányzatnak, intézkedik és kényszerhelyzetet teremt. Olyan intézkedéseket hoz, amelyeket az új parlament rögtön kénytelen lesz megváltoztatni. Mondhatok példát is: a köztársasági elnök megválasztásáról folytatott feles­leges vitát.­­ Mégis az a kérdés: az alkot­mányjogi viták közben nem ma­radunk le a szomszédos országok radikális változásai mögött? GERGELY ANDRÁS: Jogos a kérdés. Gyakori magyar kétség, hogy egyhelyben topogunk, sőt le­maradunk. Ha nem tört volna ki a forradalom négy országban ta­valy, sokkal rosszabb helyzetben lennénk. Lefékeződött volna ná­lunk is az átalakulás. De nem le­het féltékenységgel nézni a külföl­di forradalmakat. Legyünk büsz­kék, hogy mi iniciáltuk azo­kat. Nem lehet megítélni, hogy most ki tart előrébb, és ki sza­kadt le. Szerintem két hónap, két hét, két nap alatt — ahogy a saj­tószlogen tartja — nem lehet be­hozni a kétéves szerves fejlődés eredményeit. A magyar fejlődés alkotmányjogilag megalapozott, a pártok helyzete szilárd. MÉCS IMRE: Fordítsuk meg a kérdést! Vajon a többi ország helyzete stabilabb, mint a miénk? Romániában a jelenlegi szituáció bármikor átcsaphat diktatúrába. Hiányzik a gazdasági-politikai koncepció, semmiféle garancia nincs a pártok szabad működésére. Ráadásul úgy tűnik, hogy újra a nacionalizmus eszközéhez folya­modnak. Sem a reprivatizálás, sem a struktúraváltás alap­jait nem vetették meg. Cseh­szlovákiában nem sikerült le­építeni a pártfeudalizmust, csu­pán visszahúzódott. A leg­felsőbb szinten végrehajtott személycserék azt a látszatot kel­tik, mintha a társadalom igé­nyeinek megfelelő változások történnének, de erről szó sincsen. A felszínen megmozdult valami, aminek nincsenek gyökerei. Lát­szólag a németek vannak a leg­jobb helyzetben. De micsoda te­her leselkedik az NSZK adófize­tőire, hogy helyrehozzák a kom­munistákkal való kokettálást?­­ Vajon Magyarország lehetősé­geihez mérten sincs lemaradás­ban? Megtörtént mindaz, amit megtehettünk két év alatt? GERGELY ANDRÁS: Én egy ponton látom a lemaradást, ahol több párt több hibát is elköve­tett, ez pedig az államfő megvá­lasztásának elmulasztása. Siker­rel töltötte volna el a népet, mert kiderült volna, hogy a választás­­nak tétje v­an, a tömeg saját ke­zébe veheti sorsát, már amennyi­re a köztársasági elnök megvá­lasztása ezt jelenti. Az elnök sta­bilizálhatta volna a belpolitikai helyzetet és elvezette volna az or­szágot az első szabad választáso­kig. A népszavazás ezzel szem­ben csak exponálta, de nem oldot­ta meg a kérdéseket. A pártot, az MSZMP—MSZP-t kötelezte a va­gyonelszámolásra. Ez nem tör­tént meg. Az utóbb bekövetkezett folyamatok pedig a népszavazás­tól függetlenül zajlottak a ma­guk útján. A népszavazás meg­akasztotta a szerves belpolitikai fejlődést. MÉCS IMRE: Viszont a népsza­vazás elütötte a kommunista ál­lampárt jelöltjét a köztársasági elnöki méltóságtól. Ezenkívül tel­jesen egyértelművé lett, hogy csak egy maroknyi kisebbség, az össz­lakosság két százaléka ragaszko­dik a múlthoz, a munkásőrséghez, a munkahelyi pártpolitizáláshoz. ORBÁN VIKTOR: A népszava­zás nem lelassította, de éppen felgyorsította az átalakulást. Ha nincs népszavazás, ma is van munkásőrség, ma is van a mun­kahelyen pártalapszervezet, és van egy kommunista köztársasá­gi elnökünk. Kérek mindenkit, ol­vassa el az újságokat. Nézzék meg, miniszterelnökünk a népszavazás előtt nyilatkozott: ha megválaszt­juk a köztársasági elnököt, nem kell előrehozni a parlamenti vá­lasztást. Márpedig ez a gazdaság teljes ellehetetlenülését eredmé­nyezte volna. Marad a kormány a maga felelőtlen gazdasági dönté­seivel, az utána következő pedig olyan helyzetet örököl, amit meg­oldani nem tud. A hosszú távú de­mokratikus berendezkedés szem­pontjából lehet kívánatos a kiér­lelt fejlődés, de ma a gazdasági túlélés egy-kéthavi halogatást sem tűr el.­­ Nem szabad elfelejteni, hogy a rendszerváltás komoly gazda­sági krízis közben zajlik. Tovább­lépésünk záloga, hogy milyen gyorsan tudunk gazdasági stabi­litást teremteni. A pártviták meg­előzték a választást, azután pedig megindul a koalíciós alku. Nem lett volna szerencsésebb a gazda­ság szempontjából a gyorsabb át­alakulás? MÉCS IMRE: Nem. Az állam­­párt stabilizálni tudta volna ma­gát. A demokratikus parlamenta­rizmus kialakulását is megnehe­zítette volna mindenféle előkoa­­líció. Késésben vagyunk, de a ké­sés szükségszerű. A folyamatok időállandóját mindig a tömeg ha­tározza meg. Én azt tapasztalom, hogy mostanra mozdult meg a vi­déki társadalom­ is. Változást vár. A mai magyar vidéken kialakult a politizáló tömeg, ami az önkor­mányzatok kiépítéséhez nélkülöz­hetetlen. Erre mindmáig nem volt felkészülve a vidéki társadalom. Mára érett meg igazán a változás­ra a helyzet, tényleges időkiesés­ben nem vagyunk, arra kell ügyel­ni, hogy tempóban maradjunk, nagyon határozottan kell váltani. Ha a reprivatizáció, az önkor­mányzatok kialakulása lépésza­varba kerül, és nem valósul meg a gyökeres változás, akkor bera­gadhatunk, s kialakul egy köztes állapot, ahonnan se előre, se hát­ra ... Szűcsné menjen tanárnak ORBÁN VIKTOR: Gazdasági stabilitás politikai stabilitás nél­kül nem létezhet. A pártvitáknak meg kell előzniük a választáso­kat. Előrébb lehetett volna hozni a választást, hogy mielőbb elve­gyük a kormány gazdasági hatal­mát. A kormány összes politikai érdemét el kell ismerni,­­is ösz­­szes gazdasági hibáját be kell lát­ni. Ma a politikai elit átáramlik a gazdasági csúcspozíciókba, el­foglalja azokat a posztokat, ame­lyek meghatározóak lesznek a jö­vőben. SCHLETT ISTVÁN: Én nem ismerek példát a történelemben arra, hogy a régi hatalmi elit ne lett volna képes hatalmát legalább részben átmenteni a forradalom utáni időszakra. Lehetséges, hogy ez igazságtalan, lehetséges, hogy ez erkölcstelen, de tény. ORBÁN VIKTOR: A szakérte­lemmel rendelkezőkre szükség is van. De például Szűcs István­né, az MSZMP ötödik kerületi volt titkára miért nem megy vissza tanítani? Diplomája van, mégis az Állami Biztosító vezér­igazgató-helyettese lett. Csepp a pohárban, de jellemző. Döbbene­tes páldatárat állítottunk össze ar­ról, ami most itt történik. GERGELY ANDRÁS: Bennem is fölmerült, nem volna-e szük­ség létrehozni egy pártfeczi bi­zottságot a gazdaság szanálására? De ez nem megy. A magyar ál­lam még hosszú ideig nem enged­heti el a gazdaság kezét. Az ál­lamvezetést iszonyú felelősség terheli. Ezt bizalom nélkül elvi­selni nem lehet. Az ország demok­ratizálása és egy erős kormány nélkül — értem ezen a pártok tá­mogatását, a közbizalmat élvező, a parlamenti többséget magáénak tudó kormányt — a gazdasághoz nyúlni nem lehet. Szerintem az általunk választott út helyes volt, meglehet, időt vesztegettünk. Én vállaltam volna a kockázatot, hogy előbbre hozzuk a választá­sokat. Meglehet, most lenne valami független, magyar, demokratikus, meg mit tudom én, milyen fiktív nevet viselő párt, ame­lyik megszerzett egy parla­menti mandátumot. De lépés­előnyhöz jutott volna talán a kor­mány. Egyértelmű, hogy a gazda­ság nem tűr további halasztáso­kat ... SCHLETT ISTVÁN: Nem le­het megjósolni, hogy a mi utunk­­nak van-e alternatívája. Egy év­vel ezelőtt még az tűnt reálisnak, hogy kiegyezik az ellenzék és az MSZMP. Ez mára lekerült a na­pirendről. Feltehetően két okból. Az egyik a Szovjetunióban és a környező országokban bekövet­kezett változás. A másikat én nem is próbálom megmagyarázni. A pártállam egyszerűen elkorhadt. Nem szétverték, nem föladta ma­gát, de szétesett.­­ Talán azért, mivel az MSZP, vagy a megreformált MSZMP a változás után se volt képes elfogadható alternatívát mutatni. SCHLETT ISTVÁN: Az ural­kodó oligarchia meghasonlott, ön­bizalma megingott, egysége meg­bomlott. Kádár eltávolításával ez nyilvánvalóvá vált, de nem ez okozta. Magyarország előtt ma három lehetőség áll. Weimar, a Németországban 1945 után történ­tek, és az osztrák példa: Weimar tragikus. Ott a középpártok elkop­tak, a szélsőségek felerősödtek. Optimista vagyok, csekély lehető­sége van ennek ma Magyarorszá­gon, de a pártok felelőssége óriá­si. A másik út az NSZK fejlődé­se. A későbbi választások folya­mán a kispártok elkoptak és meg­jelent az a négy nagy párt, ame­lyik meghatározó szerepű. Egé­szen a zöldek megjelenéséig vál­tozatlan maradt, a pártstruktúra, amely kizárta a szélsőségeseket, mégpedig úgy, hogy az ellenzékre konstruktív szerep hárul. Ez len­ne számunkra is kívánatos. De a háttérben ott a német gazdasági csoda. Ha szerencsénk van, párt­jaink elég intelligensek és bekö­vetkezik a gazdasági csoda, kö­vethető lesz a nyugatnémet példa.­­ Demagóg követelésekkel és destruktív ellenzékkel nem lehet mit kezdeni. A legszilárdabb kor­mányzatot is képes aláásni... SCHLETT ISTVÁN: Le kell blokkolni a parlamenten kívüli eszközök bevezetését. Hogyan le­het ezt elérni? Koalícióba kell kényszeríteni vagy lehetetlenné kell tenni a destruktív magatar­tást azzal, hogy az alapvető, mindenkit érintő kérdések eldön­tését ki lehessen vonni a politika hatásköréből. De számunkra az osztrák példa tűnik a legelfogad­­hatóbbnak. Ott 1956-ig „nemzeti kormány” működik. Ebben 1947-ig benne van a kom­munista párt is. A semle­gesség kimondása és a szov­jet megszálló csapatok kivonulá­sa után megszűnik a kényszer, a kommunistákat ki lehet zárni nemcsak a hatalomból, de a parla­mentből is. Megkezdődik a per­manens koalíció, eltart 1966-ig. Akkor elkezdődik egy egypárti kísérlet, egészen rövid ideig, majd visszaáll a koalíció. Mi a magya­rázata ennek? A pártok ideoló­­gai burka kemény, politikai csa­ládok nem jönnek létre, nincs mozgás a pártok között, harma­dik párt nem tud betörni a hata­lomba Talán mi is követjük ezt a példát, de így a konstruktív el­lenzékiség nehezen fog kialakul­ni. Infláció, adósság, türelem . Mi a stabil kormányzat kiala­kulásának feltétele? Mi a hivatal­ba lépő kormányzat legsürgősebb teendője? ORBÁN VIKTOR: A választá­sok után hivatalba lépő kormány hihetetlenül nehéz helyzetben lesz. Ilyen totális csődben átven­ni a kormányrudat példa nélküli. A Fidesz szakértői szerint még a mai miniszterek se tudják ponto­san, milyen állapotban van tár­cájuk. A gazdaság olyan, mint az elhagyott laktanya. Távolról az látszik, hogy az ablakok be van­nak törve. Közelebbről nézve ki­derül, hogy potyog a vakolat Be­lülről elkeserítő a látvány, mert hiányoznak még a közfalak is. De csak a pincében tudja meg az ember, hogy mennyi szemét hal­mozódott föl. A mai magyar gaz­daság állapotáról senki nem tud semmi pontosat. Az új kormány csak úgy maradhat talpon, ha legalább 65—70 százalékos parla­menti többsége van. Szüksége van olykor a többségre, mert sze­rintem a frakciófegyelem a par­lament első időszakában nagyon gyenge lesz. Előfordulhat, hogy az exponált kiélezett, kérdésekben valamelyik képviselő éppen saját frakciója ellen szavaz. Én nagyon fontosnak tartom azt is, ne csak kommunista múlttal rendelkező párt kerüljön ellenzékbe, hogy a mindenkori kormányzattal szem­ben legyen egy reális polgári al­ternatíva, ne csak az a baladat, amit az MSZP vagy az MSZMP képvisel. SCHLETT ISTVÁN: A legfon­tosabb, hogy létrejöjjön egy mű­ködőképes, válságkezelésre felké­szült parlament és kormányzat. Stabilitást kell teremteni a gaz­daságban, azután elindítani a fo­lyamatokat a dinamizálás irányá­ba. Nem az az igazi kérdés, hogy állami beavatkozás vagy piacgaz­daság, de a helyes arányokat kell megtalálni. Meg kell szokni, mint minden demokráciában, más a választási szlogen, és más a kor­mányprogram. Említettem már, de ma Magyarországon létkérdés a konstruktív ellenzék. A dema­gógia a politikai stabilitást veszé­lyezteti. GERGELY ANDRÁS:. Én csak megismételhetem Orbán Viktor szavait. A következő kormánynak nagy parlamenti többségre lesz szüksége, hogy döntésképes le­gyen. Én a legfontosabbnak a külföldi adósságok kezelését tar­tom. Az elmúlt rezsim különféle ígéreteket tett, de Magyarország nem képes az adósságokat az ígé­retekhez mérten teljesíteni. A lengyel példa nem követhető, az átütemezés nem segít, göngyölíti az adósságot Meg kell találni a szabadulás útját úgy, mint Indo­nézia, mint Mexikó. Belpolitikai téren a helyhatósági választások és az önkormányzatok megterem­tése a legfontosabb. A reprivati­­zálás irányát meghatározza, hogy az önkormányzatok milyen in­gatlannal rendelkeznek, mit kap­nak vissza. A jelenleg passzívnak és csendesnek nevezett többség egyébként — mint a nyugati pél­dák mutatják — a helyi politi­kában talál magára. A politikai kultúra nem a parlamentben szü­letik, hanem azokban a közös­ségekben, amelyek közvetlenül maguk döntenek saját sorsukról. MÉCS IMRE: Az SZDSZ kidol­gozta válságmenedzselő program­ját. A hangsúlyt nem a külföldi hiteleken, hanem a vágtató inflá­ció megfékezésén van. Eközben ki kell dolgozni a foglalkoztatás­politikát, bátorítani kell a külföl­di tőkét és ösztökélni kell a vál­lalkozási kedvet. Én úgy veszem észre, hogy a környező országok még mindig ránk várnak, figye­lik, mit teszünk. Az élen hala­dunk. Az új kormánynak bizal­mat kell ébresztenie intézkedé­seivel, és meg kell fékeznie az inflációt. Kérdés, mennyi ideje lesz erre, s milyen türelmet tanú­sít az ellenzék. LUKÁCSY andrás szépen BALÁZS Gergely András Mécs Imre Orbán Viktor Fotó: Schlett István Záray Péter (MTI) és Szigeti Tamás KEREKASZTALI Z­AGYAR HÍRLAP ISTENNEL A HAZÁÉRT ÉS A SZABADSÁGÉRT! KERESZTÉNY ÚTON A MODERN EURÓPÁHOZ! JOGÁLLAMISÁGGAL, PARLAMENTÁRIS DEMOKRÁCIÁVAL, HELYI ÖNKORMÁNYZATOKKAL, EGYÉNI FÖLDTULAJDONNAL, ÉRTÉKÁLLÓ NYUGDÍJAKKAL, KERESZTÉNY ERKÖLCSI NEVELÉSSEL, SZOCIÁLS BIZTONSÁGGAL, AKARJA MEGVALÓSÍTANI HAZÁNK FELEMELKEDÉSÉT CÉLJAINK MEGVALÓSÍTÁSÁHOZ SZÜKSÉGÜNK VAN az ÖN támogatására. KÉRJÜK, SZAVAZZON A KERESZTÉNYDEMOKRATA NÉPPÁRT egyéni jelöltjére és területi listájára!

Next