Magyar Hírlap, 1991. augusztus (24. évfolyam, 192-204. szám)
1991-08-28 / 201. szám
1991. augusztus 28., szerda Debreceni túszdráma Tegnap a kora délelőtti órákban Debrecenben az Angyalföld tér 16. szám alatti épület VI. emeleti lakásában Zataut Djamel algériai állampolgárságú férfi túszként fogva tartotta a házmester 4 éves gyermekét, s azzal fenyegetőzött, hogy amennyiben nem tér vissza hozzá gyermekével az elköltözött, válófélben lévő felesége, úgy kidobja az ablakon a túszként fogva tartott gyermeket, és maga is utána ugrik. A dráma délután 16 óra 30 perckor ért véget, ekkor sikerült a túsztartó férfit becsalogatni a lakásba, azzal az ígérettel, hogy a fogva tartott kisfiút saját gyerekére cserélik ki és feleségét is beengedik hozzá. A kommandós akció eredményeként a kisfiút kiszabadították, jelenleg orvosi megfigyelés alatt tartják. Az épületet, ahol a túszejtőt tartotta fogva a rendőrség mintegy kétezer főnyi tömeg vette körül, s csak hosszas próbálkozás után sikerült a férfit sértetlenül a helyi börtönbe szállítani. A túszdráma legsúlyosabb pillanata, amikor a 4 éves Ács Jánoska már átlendült a VI. emeleti erkélykorláton MTI TELEFOTÓ:OLÁH TIBOR Számítástechnika a könyvtárakban MTI-----------------------------------Ahhoz, hogy a magyar szellemi, tudományos és kulturális élet gyors ütemű fejlődésének lehetőségeit megteremtsük, a hazánkban keletkező mindennemű írásnak, még a napilapok cikkeinek is, azonnal számítógépbe kell kerülnie. Ez a megállapítás azon a kedden kezdődött tudományos konferencián hangzott el, amelyen 30 egyetemi könyvtár, 9 országos nagykönyvtár, a kormány tudománypolitikai titkársága, az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság, a Magyar Tudományos Akadémia, valamint a Művelődési és Közoktatási Minisztérium képviselői vesznek részt. Az említett 30 egyetemi könyvtár és 9 országos nagykönyvtár egyesíti erőit, hogy mielőbb létrehozzák a nemzeti számítógépes adattárat. Ehhez kapcsolódóan a hazai 70 vezető könyvtár katalógusait is egységes számítógépes rendszerbe táplálják. Ezzel a módszerrel egy-egy keresett szövegrész elektronikus úton rövid idő alatt a felhasználóhoz kerülhet, a teljes könyv pedig 24 óra alatt az ország bármelyik pontján hozzáférhetővé tehető. KRÓNIKA Kissé hűvös, szeles idő Erőteljes északi áramlással kissé hűvös, viszonylag száraz léghullámok érkeznek ma is térségünkbe, így a több-kevesebb napsütés ellenére a hőmérséklet csúcsértéke elmarad az ilyenkor szokásostól. Ráadásul főleg északon és keleten egy-egy zápor, zivatar is előfordulhat. Közlekedik, szállít, termel, épít, tervez vagy szervez? Védené értékeit, technikáját az időjárás veszélyei ellen? Rendelje meg az Országos Meteorológiai Szolgálat célszolgáltatásait, célprogramjait! Telefon: 1-273-018 (x) (jura) Tisztelt Megrendelőink! A DUFA Faipari és Ablakgyártó Kft. magas minőségi és műszaki színvonalú termékeit ajánlja Önnek kedvező áron: DUFA hőszigetelő ablakok és erkélyajtók DUFA biztonsági zárás bejárati ajtók DUFA tetőablakok Kiegészítő szerkezetek (díszrács, zsalugáter) Tömör és üveges belsőajtók Egyedi méretű, íves formájú és különleges hanggátlási követelmények kielégítésére alkalmas nyílászárók gyártására is vállalkozunk DUFA Faipari és Ablakgyártó Kft. 6000 Kecskemét, István király krt. 24. Telefon: (76) 29-790, 29-569, 29-899. Telefax: (76) 29-569. J) G ,ho /oper4 adidas TÁSKÁK JOGGINGOK PÓLÓK SHORTOK HÁTIZSÁKOK CIPŐK 1991. AUGUSZTUS 26-31 KÖZÖT A TERMÉKEK ENGEDMÉNYESEN MEGVÁSÁROLHATÓK! $ £: I u. :j:| 03 *: 00 S C *• 3 8 X | 5 | o & IS 1 |§ | 6 iji: 00*: c | D *! ^ Bűnügyek — Balesetek Megszurkálta a tyúktolvajokat A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság őrizetbe vette Tóth Lajos 29 éves italboltvezetőt, kisgörbői lakost. A férfi egyik távol lévő szomszédja udvarán tetten érte a baromfiólat feltörni szándékozó és őt botokkal megtámadó Varga Gyula és Kalányos István helyi lakosokat. Tóth verekedés közben egy késsel Vargát hasba, Kalányost pedig mellbe szúrta. Varga a kórházban meghalt, Kalányos pedig életveszélyes sérülést szenvedett. Tűz a bélapátfalvai cementgyárban Bélapátfalván a cementgyárban az izzó salaktól kigyulladt a szárító ventilátor, amely egyéb szerkezeti elemekkel együtt részben leégett. Személyi sérülés nem történt, az anyagi kár mintegy 2 millió forint. A vizsgálat eddigi adatai szerint a tűz oka technológiai meghibásodás. Halálsorompók Pedig a vonat ellen nem lehet... Riasztóan növekednek a vasúti átjárókban kilencven százalékban a gépjárművezetők figyelmetlenségéből adódó balesetek. Az év első hat hónapjában 64 esetben ütközött vonat gépjárművel, ám csak július 1 -je és augusztus 13-a között újabb 26 baleset történt. Idén eddig 22-en vesztették életüket, és 51-en szenvedtek súlyos sérüléseket a sorompóknál. Ezek a gyakran tragikusan végződő balesetek — miután több alkalommal a vasúti kocsik is kisiklottak — kilenvenkilenc vonat összesen 5200 perc késését okozták, és újabb adalékul szolgálnak a romló közlekedésbiztonságra és morálra. Ehhez tartozik, hogy mind gyakrabban rongálják meg szándékosan a vasúti pályák melletti berendezéseket, és ezzel a garázdák az önműködő sorompóberendezések üzemképességét is veszélyeztetik. Az elmúlt félévben a tavalyihoz képest 26 százalékkal emelkedett az ilyen szándékos rongálások, eltulajdonítások száma; a kár megközelítette a 15 millió forintot. • F.P. Megjelent: A VILÁG A 35. szám tartalmából: Beszélgetések az SZDSZ-elefántról — Iskola, szabadság, hiány (Honti Mária „tanévnyitó” írása) — Kopátsy Sándor a sikerre ítélt Közép-Európáról — Kéri Kálmán: ,, Nyugodt a lelkiismeretem” — Segélykiáltás A Világ minden olvasójához — 16 oldal PMS-cégmutató A Világ szerdától az újságárusoknál! B Mai műsor RÁDIÓ KOSSUTH. 4.30: Reggeli krónika. 8.05: Hangszemle. 8.20: Eco-mix. 8.45: Levelekre röviden. 8.50: Külpolitikai figyelő. 9.05: Napközben. 11.05: Tipp. 11.10: Népdalkörök és citerazenekarok. 11.25: Minna von Wanghel. Elbeszélés. 12.30: Ki nyer ma? 12.43: Start-hitel az OTP-nél. 12.45: Törvénykönyv. 13.05: Klasszikusok. 14.05: Ötágú síp. 14.40: Az MR énekkara énekel. 15.05: Metronóm. 16.00: Délutáni krónika. 16.15: Magatartásformák. 17.05: Magyarságszemlélet. 17.35: Hollywood aranykora... 18.00: Esti krónika. 18.30: Ráadás. 19.05: Sportvilág. 19.15: Láttuk, hallottuk. 19.30: Mese. 19.39: Népzene. 19.50: Gong. 20.05: Európa-stúdió. 20.35: Operettegyüttesek. 21.05: A fekete vitorlás. 21.51: Bozza: Három tétel. 22.00: Késő esti krónika. 22.30: Újdonságainkból. 23.05: Évszázadok mesterművei. 0.15: Éjfél után. PETŐFI. 4.30: Zenés műsor. 6.03: Reggeli csúcs. 7.37: Mellényzseb. 8.05: Kölyökrádió. 8.32: Egyszer volt Budán kutyavásár. 9.03: Palikám. Palásti Pál zenei szerkesztőről. 10.00: Egy énekes — több szerepben. 10.50: Hajszálgyökerek. 11.03: Sárga tengeralattjáró. 11.40: Adriano Celentano énekel. 12.00: Nótaarchívumunkból. 13.03: A tegnap slágereiből. 14.00: Nagy nevettetők. 14.30: Egy „finom" kalandor történetei. 15.05: Pop-labor. 16.00: Csak egy kis emlék... 17.00: RádióMa. 19.03: A Malév Interfolk Fesztivál '91. 19.30: Popregiszter. 20.00: Hatodik érzék. 21.03: Közkívánatra! 22.10: Rádiószínház. A havasi juhászleány. 23.03: Sporthíradó. 23.10: Dzsessz. 0.15: Éjfél után. BARTÓK: 6.00: Muzsikáló reggel. 9.10: Barokk zene. 10.05: Magyar írás. 10.50: Hangverseny. 12.05: A hugenották. 13.00: Rab Ráby: Rádióváltozat. 14.04: Leopold Stokowski vezényel. 15.34: Az Amadinda együttes játszik. 16.05: Montemezzi: Három király szerelme. 17.45: Ludwig Streicher nagybőgőzik. 18.00: Szlovák nyelvű műsor. 18.20: Román nyelvű műsor. 18.40: Horvát és szerb nyelvű műsor. 19.05: Német nyelvű műsor. 19.25: Hangverseny. 20.46: Barokk kamarazene. 21.15: Új lemezeinkből. 22.08: Akikből Caruso lehetett volna. 23.11: Vallomás. 0.10: Századunk zenéjéből. 1.23: Zenekari muzsika. TELEVÍZIÓ TVI: 5.45: Jó reggelt, Magyarország! 5.50: Falutévé. 6.00: A reggel. 8.30: A klán. 9.15: Évgyűrűk. 9.55: Képújság. 16.25: Német nyelvű nemzetiségi magazin. 16.50: Képújság. 16.55: Rabszolgasors. 17.30: Kalendárium 1991. 18.00: Közlemények. 18.04: Pénzvilág. 18.15: Gyereksarok. Micimackóklub. 18.45: Most. 19.15: Mini klip-mix. 19.30: Híradó. 20.00: Telesport. 20.15: Teknőstörténet. Angol film. 21.50: Hale és Pace . Angol film. 22.05: Kultúr-Bachman. Művészeti sorozat. 22.45: Késő esti híradó. 22.50: ZDF Híradó. TV2. 6.00: Nap-kelte. 16.20: Hírek. 16.30: Ötről hatra. 17.30: Dominó. 17.45: Gyerekeknek. 18.15: Telesport. 18.40: Esti egyenleg. 19.00: A vörös urna. Finn tévéfilm. 20.20: Lyukas óra. 21.10: Új hullám. 22.00: Híradó. 22.35: Napzárta előtt... 23.00: Tízparancsolat. Lengyel filmsorozat. |^| A Reggel Wan| Csütörtökön 6.00 és 8.30 körlözött a TVI-en nézze A REG- rpmp| GÉLT! 1 ^ y cd ^ A tervezett tartalomból: — Mit csinál a gyerekszínész, ha felnő? — Van-e túljelentkezés a művészeti népfőiskolára? — Lehet-e pihenni a városi parkok padjain? — A gáz vagy a hang véd inkább az utcai támadótól? — Milyen szempontok szerint válasszunk fogkrémet? — Gyógyszer-e a tea? — Szó lesz továbbá a baleseti sebészetről, illetve a szervátültetésről két, most zajló konferencia apropóján, valamint hazai és külföldi hírekkel, időjárásjelentéssel, közlekedési információkkal, sporttudósításokkal, kulturális ajánlattal, gazdasági mérleggel, lapszemlével, mesével és sok zenével várja Önt a képernyő elé a TVI-en A REGGEL! Főszekesztő: Sárközy Erika, felelős szerkesztő: Varga Sándor Márton, műsorvezetők: Fiala János és Torda Júlia 4/ / __________ /Jfcrt 1991. augusztus 29-én 6.00—9.00 között jelentkezik a NAP- víj VTA P kelte reggeli információs magazin a TV 2 műsorában hírekkel, " vallási rovattal, kulturális magazinnal, sporttal, külföldi jelen- ttésekkel és számítógépes játékkal. kpfp Tervezett témák: Botrány a szerencsejátékok körül? Dr. Lóránt IVay Zoltán, a Pénzügyminisztérium főosztályvezetője lemondott — Húsbavágó beszélgetés. A Kinn,padon. Dr. Ináncsy Miklós, a Budapesti Húsnagykereskedelmi Közös Vállalat igazgatója — Új adótörvény? Minarik György, az APEH elnöke — A NAP-kelte stábja Eszéken — Fegyverkereskedelem külföldön és itthon — Ki az űr a háznál? Ivan Aboimov, a Szovjetunió rendkívüli meghatalmazott nagykövete — Nyugati autót tessék! — Egérke. A NAP TV Kft. műsora. Műsorvezető: Juszt László, felelős szerkesztő: Gyárfás Tamás, főszerkesztő: Székely Ferenc. 15 _______MAGYAR HÍRLAP 1/ Videocsere a Keravill szaküzleteiben, amíg a készlet tart, 50% előleggel, kamatmentes részletre is.