Magyar Hírlap, 1992. április (25. évfolyam, 78-90. szám)

1992-04-15 / 90. szám

1992. április 15., szerda Mi a törvényt akarjuk végrehajtani Az egyes állami tulajdonban lévő vagyontár­gyak önkormányzatok tulajdonába adásáról szóló törvény végrehajtásának egyik közremű­ködőjeként a Népszava és a Magyar Hírlap 1992. április 3-ai számában megjelent nyilatko­zatokhoz szeretnék néhány megjegyzést fűzni. A Fidesszel ellentétben szakmai szempontból nem tartom elfogadhatónak a vagyonátadás és földhivatali bejegyzés összekapcsolását. A va­gyonátadó bizottságok teendője ugyanis azzal befejeződik, hogy döntenek az állami vagyon önkormányzati tulajdonba adásáról. Az önkor­mányzat tulajdonszerzése a bizottságok határo­zatán alapul, s nem a földhivatali bejegyzésen. A Veszprém megyei közgyűlés elnökének a Magyar Hírlapban idézett kijelentése, miszerint a kormány felismerte, hogy „bizonyos ingatlanok esetében nem tudja tulajdonosi jogait érvényesí­teni, ezért a vagyontörvénybe beszavazták, hogy a műemlék épületek esetében a vagyonátadó bi­zottságok döntenek” — nem felel meg a való­ságnak. A kormányt ugyanis a vagyontörvény előkészítésekor már kötötte az önkormányzati törvény, amely előírta, hogy a műemlékeket a vagyonátadó bizottságok adják át az önkormány­zatok tulajdonába. Nem felel meg a tényeknek, hogy az önkor­mányzatok tulajdonjogának az ingatlan-nyilván­tartásba való bejegyzésénél mutatkozó lemaradás azt eredményezné­, jog szerint semmi sem került önkormányzati tulajdonba”. A nyilatkozó kerüle­ti vállalkozási iroda vezetőjének bizonyára elke­rülte a figyelmét, hogy az önkormányzatok egyes vagyonok tekintetében már az önkormány­zati törvény, más vagyonok esetében a vagyon­törvény erejénél fogva már tulajdonossá váltak. Tulajdonszerzésük és az ingatlan-nyilvántartásba való bejegyzés között nincs összefüggés. Ami a vagyonátadás „sebességét” illeti, hatá­rozottan kijelenthetem, hogy bárminemű vissza­fogásra vagy lassításra utasítást, jelzést nem ad­tunk. Tőlünk ilyen intézkedéseket senki nem kért. A bizottságokkal állandó kapcsolatban vagyunk, s nem kell ahhoz írásbeli jelentéseket kérni, hogy a vagyonátadás helyzetét megismerjük. A Fidesz nem jól tudja, hogy nincsenek adataink. Alig több mint egy hónap alatt kétszer is személyesen talál­koztunk a bizottságok vezetőivel, akik tételesen beszámoltak a munka állásáról. Visszautasítjuk azt a feltételezést, hogy a va­gyon átadásával kapcsolatban a bizottságokat befolyásoljuk. Semmilyen érdekünk nem fűző­dik ahhoz, hogy egy-egy vagyontárgyat a me­gyei önkormányzat vagy a települési önkor­mányzat kapja-e a tulajdonába. Számunkra a törvény végrehajtása a feladat. Ha befolyásolás­ról van szó — szemben a Magyar Hírlapban megjelent állítással —, éppen arra ösztönözzük a bizottságokat, hogy bár nem feladatuk, vállal­ják el az önkormányzatok közötti érdekegyezte­tést is. Meggyőződésünk, hogy több helyen a döntések éppen azért nem születtek még meg, mert a bizottságok az önkormányzatok megál­lapodásaira kellő időtartamot határoztak meg. A vagyonátadás alapjául szolgáló jogszabá­lyok minősítése nézőpont kérdése. Minden sza­bály az egyik vagy a másik oldalról a kritika tü­ze alá kerül, ha sokféle érdeket érint. A vagyon­­törvényről pedig ez nyugodtan állítható. Számunkra a vagyonátadás végrehajtása ed­dig is és ezután is szakmai kérdés. Bízunk ben­ne, hogy mások is ennek tekintik, s a bizottsá­gok munkája nem kerül semmilyen politikai nyomás alá. Dr. Bálint Tibor a BM hatósági főosztály vezetője A Fidesz reális politikát folytat A Fidesz frakcióvezetője, Orbán Viktor a mai politikai élet egyik legmarkánsabb egyénisége. A Fidesz-frakció tagjai célrave­zető, átgondolt, jogilag alátámasz­tott, reális politikát folytatnak. Minden egyes parlamenti meg­nyilvánulásuk világossá teszi, hogy problémakezelésük, előterjeszté­seik a legelfogadhatóbbak az or­szág jelenlegi nehéz helyzetében. Nagyon sok ember számára szim­patikus lehet, hogy nem alkalmaz­nak érzelmekre ható, olcsó fráziso­kat, hanem a nehezebb utat választ­ják, érvekkel, sokszor meddőnek tű­nő vitákkal próbálnak véleményük­nek érvényt szerezni. Nem lovagol­nak meg olyan témákat, melyek csu­pán választási fogásnak minősíthe­tők. Sokak részéről ide sorolható az állam és az egyházak viszonya. Egyáltalán: az egyházakkal kapcso­latos témák i­s itt el kell időzni. Teljesen igaza van Orbán Viktor­nak is, mikor azt mondja, hogy a po­litika és a vallás el kell hogy kü­lönüljön egymástól. Európa sokféle vallású emberekből áll. Kik és mi­lyen alapon terveznek keresztény Európát?! Miért nem vesznek tudo­mást egyesek arról, hogy különböző vallású, nézetű emberek a 20. század végén — oly sok szörnyűség után — igenis tudnak együtt élni! Millió és millió ember istenhívő! Miért nem tartja őket össze Isten­hitük, és miért választja el őket vallásuk?! Miután az emberek — itt ebben az országban is — annyi mindent ta­pasztaltak, azt hihetnénk, hogy meg­értőbbek lettek egymás iránt! Nem pesszimizmus, ha úgy véljük, ez nincs így! Figyelemre méltó, hogy a Fidesz-politikusok viszonylag kevés idegen szót alkalmaznak beszédeik­ben. A párt nagy tömegeket is meg szeretne nyerni magának a választá­sok alkalmával. Egyáltalán nem kö­zömbös, hogy világosan megfogal­mazott mondandójuk érthető legyen a legegyszerűbb emberek számára is. A Fidesz képviselőit hallgatva szinte megnyugodhat az ember: van remény egy dogmáktól mentes, de­mokratikus rendszer kialakulására. Kovács Kinga Budapest KÖZÖNSÉGSZOLGÁLAT A Magyar Hírlap postája A militarizmus sandaságai A militaristák szerint a katona­ságnak békeidőben is fontos szere­pe van az ifjúság nevelésében: ke­ménységre, ellenálló-képességre, fegyelemre kényszeríti az elké­nyeztetett csemetéket. Van benne valami! De az is igaz, hogy ugyanakkor alamuszi­­ságra, meghunyászkodásra és bele­törődésre is szoktatja a fiatalokat. Ezt egy öreg obsitos mondja, aki a mai viszonyokat ugyan nem isme­ri, de a hivatalos hírközlésből is is­mert újoncverés szokása és a nem ritka öngyilkosságok árulkodnak a katonai fegyelem „sajátosságairól”. A sport és cserkészet jóval eredmé­nyesebben és a jellem torzulása nélkül képes elérni az önfegyelme­zést. Jó katonának nálunk mindig az számított, aki bokacsattogtatásban élenjáró volt és pattogósan ordítva tudott jelenteni. Mert logikusnak látszik, hogy az a bátor ember, aki jobban ordít! Pedig a népi mondás szerint „mennél üresebb a hordó, annál jobban kong”. És ha komoly­ra fordul a sor, tapasztalat szerint a népi mondás válik be jobban: a szerény, csendes ember mintha tet­tekben különbnek bizonyulna a nagyhangú legénynél. A katonaság általában a legfontosabb, leglénye­gesebb cserkésztörvényt mindig visszájára fordította. A cserkész ugyanis „önmagával szemben szi­gorú, másokkal szemben gyen­géd”. Láttam börtönben kiérdeme­sült, hírhedetten kemény pléhgallé­­rost elérzékenyülten pityeregni sa­ját sorsa fölött. „Vitéz” katona volt másokkal szemben, s ezért tele is volt kitüntetésekkel, de saját magá­hoz bizony később puhának bizo­nyult. A legtermészetesebb dolog, hogy a nemzeti hazabeszélés szerint a mi népünk a legjobb katona. De ugya­nezt mondja a legtöbb náció önma­gáról akkor is, ha egyetlen valódi érvvel sem tudja támogatni öndi­csőítését. Idők múltával a doni ka­tasztrófa tényeit is dicsőséges múl­tunk hőstettei közt emlegetjük. Most szinte szemünk előtt játszódik le egy másik oktalan tragédia. De a belgrádi tábornokok ezt mint népük harci szellemének hőstetteit élik meg. Mert a kibicnek semmi sem elég drága, militarista kibicnek pe­dig különösen nem. Gaskó Dénes Budapest Hock J. u. reálbank hirdetmény Tájékoztatjuk a Reallízing-kötvények tulajdonosait, hogy az infláció és a piaci kamatok csökkenése miatt a REALLÍZING-KÖTVÉNY kamatlába 1992. május 1-jétől 2%-kal csökken. Az új alapkamat évi bruttó 29%. A 90 naponkénti kamatemelkedés +2%-ra változik. A kamatváltozás nem visszamenőleges hatályú. A május 1. után vásárolt kötvényeknél a kamatsávok a következők: Napok: 0—90 91—180 181—270 271—360 361—450 Kamat: 29% 31% 33% 35% 37% és így tovább 2%-onként, amíg a kamatot fel nem veszik. A május 1. előtt vásárolt kötvényeknél a kamat 2%-kal csökken abban a kamatsávban, ahová a kötvény eljutott. Például: az 1992. március 1-jén vásárolt kötvény kamata április 30-ig 31%, május 1-jétől 29%. Az 1991. március 1-jén vásárolt kötvény kamata április 30-ig 40,5%, május 1-jétől 38,5%. Reallízing-kötvény-forgalmazás: Budapest V., Semmelweis u. 4., Budapest VI., Andrássy út 124., Bugyi, Kossuth L. u. 117., Dunakeszi, Verseny u. 8—10. és az ország 30 városában levő EXPRESS UTAZÁSI IRODÁK­ban. MH 3347 Közeleg a húsvét, s nekem ismét eszembe jut, ami minden esztendő­ben: vajon ez a keresztény ünnep miért kötődik évente más-más dá­tumhoz? Karácsony mindig de­cember 25-én, Mikulás 6-án, szil­veszter 31-én van. Miért éppen legnagyobb tavaszi ünnepünket nem lehet fix dátumhoz kötni? Vá­laszukat várja: Németh Jánosné Üllőről. Bereczky Károlyné pedig — aki­nek eladósorban lévő lányunokája sok locsolót vár — tanácsot kér nem nagy kézügyességet kívánó, mégis ízléses hímestojások készíté­séhez. — Eddig a népművészeti boltban vettünk 6-8 szép darabot, ám az idén már 200 forintba kerül egy. Tessék beszorozni! Ahol két­­három lányhoz jönnek a lovagok, kész az anyagi csőd! — jegyzi meg a praktikus nagymama. Németh Jánosnénak szól első vá­laszunk. Húsvétkor ér véget a 40 napig tartó böjt, a hústól való tar­tózkodás (innen származik az ünnep magyar elnevezése). Ezt a napot előzi meg hét héttel farsang vasár­napja és követi 50 nap múlva a pün­kösd. Krisztus után 325-ben a ni­­caeai zsinat határozott úgy, hogy húsvét ünnepe a tavaszi napéj­egyenlőséget — március 21-ét — követő holdtölte utáni vasárnap tar­tassák, amely mindig március 22. és április 25. közötti időre esik, ebben az esztendőben április 19-én és 20- án tartjuk. Hazánkban az 1092. évi szabolcsi zsinat szerint az ünnep még négynapos volt, amit 1661-ben három, 1771-ben pedig két napra csökkentettek. Sőt X. Pius pápa 1911-ben húsvét második napját is törölte a kötelező ünnepek sorából. És most Bereczky Károlyné fi­gyelmét kérjük. Nem voltunk res­tek felkeresni Negyvenszálláson Tamás Andrásék takaros portáját, ahol Éva asszony fejebúbja is alig látszott ki a tojáshalomból. Buda­pestre, a Népművészeti Vállalat boltjaiba készül a szállítmány. A tojás belsejének kifújása — miután két végét ügyesen, vastagabb tűvel vagy kis fúrófejjel kifúrta — a férj dolga. Az immár üres héjak fel­­forrósított hypós, ecetes vagy mosó­szeres vízben válnak patyolattá,jól festhetővé. Száradás után Éva asszony vizes temperával először csak nagyvonalakban helyezi el a mintákat: gyöngyvirágot, tulipánt, nefelejcset és csupán a kalocsai hi­ntésekre jellemző kis hegyes piros­­paprikákat. A végén zöld ágakkal köti össze a motívumokat és meg­festi a leveleket. A minták régi kalo­csai térítőkről valók. Molnárné Kő­vágó Mária pingálóasszony, a nép­művészet mestere hagyta utódaira a gazdag mintakincset, amellyel most menye és unokája, Gyöngyike sáfár­kodik. A tojásfestést egyik jó barát­­nőjétől,Nagyné Bagó Erzsébettől tanulta Éva asszony. Természetesen leírni sokkal egy­szerűbb a tojásfestés csínját-bínját, mint utánozni. Próbálkozzunk az egyszerűbb megoldással. A szépen letisztított, megfürösztött, leszárított (megfőzött vagy kifújt) tojásokra helyezzünk szép formájú kisebb le­veleket vagy petrezselyem zöldjét. Ügyeljünk rá, hogy simán borítsák be a tojáshéjat. Ezt göngyöljük szo­rosan egy kimustrált nylonharisnya méretre felvágott szárába, és kössük át két-három helyen cérnával. He­lyezzük az egészet olyan vízbe, amelybe sok hagymahéjat vagy boltban kapható tojásfestéket rak­tunk. Amikor a víz kihűlt, a tojáso­kat kivesszük, a „göngyöleget” eltá­volítjuk. A levelek, a petrezselyem­szirmok helye világos marad, míg a tojás héja vörösesbarna vagy a fes­téknek megfelelő színű. Figyelem: a népszokások íratlan szabályai szerint minden locsoló­nak két hímestojás jár! Kérdezzen: felelnek! A Városvédő Egyesület szívén viseli, hogy Budapest házaiban vi­rágok nyíljanak még akkor is, ha nincs kert. Néhány jól kiválasztott növény dísze lehet az ablaknak, az erkélynek, barátságossá, egészsé­gesebbé teheti a környezetet. De milyen magot vagy palántát válasszunk, ha alig szűrődik nap­fény az otthonunkba? És milyet, ha több órán át sütkérezhetnek növé­nyeink? Ezekre és bármilyen vi­rágültetéssel, gondozással kapcso­latos kérdésre válaszol szombaton­ként 12 és 14 óra között Varga Ist­vánné kertészmérnök az V. ker. Bástya utca 35-ben, a Városvédő Egyesület székházában. A tanácsadás díjtalan! A SZERKESZTŐ ÜZEM­ Miért „vándorol” a húsvét? FOTÓ: SZABÓ-JILEK ÁDÁM 17 MAGYAR HÍRLAP X 1 Földönjáró egészségügyi politikát! Dr. Pável Magda Egészségpoli­tika helyett centralizáció? címmel írt április 7-ei számukban. Monda­nivalója az, hogy az egészségügy­ben feudális viszonyok uralkodnak és nincs átfogó egészségügyi poli­tikánk. Az íráshoz szeretném hoz­záfűzni saját gondolataimat. Minden fiatal orvos lázadozott és lázadozik főnöke ellen. Nem biztos, hogy ez rossz jelenség. Az egészségügy, a gyógyítás speciális munka, intézményei speciális mun­kahelyek. Ennek megfelelően kivé­teles munkafegyelemmel és mun­kamorállal kell rendelkezniük az ott dolgozóknak, mert életről van szó! A jó értelemben vett feudális viszonyok ezért nem egészen azt jelentik, ami erről a stílusról mint összkép él az emberekben. Vannak jó és értelmes fegyelmek, amit az ott élő és dolgozó emberek nem éreznek tehernek, mert önként vá­lasztották. Nem csak arról van itt szó, hogy ki osztja el a megoperá­landó betegeket, s a pénzeseket a főorvos vindikálja magának, ha­nem arról is, hogy a felelősség és a felelősségre vonás, valamint a fele­lősségvállalás talán sehol sem olyan fontos, mint a gyógyításban! Itt nem csak személyi és emberi jo­gokat kell megkövetelni: a köteles­ségek pontos végrehajtása és meg­követelése is elengedhetetlen! Ami a centralizációt jelenti és az egészségügyi politikát illeti, két út áll előttünk: a teljes privatizáció és az állami ellátás. A két rendszer egymásmellettiségéből kijön-e majd valami jó és eredményes? Kétséges. Mind a felelősséget, mind a gazdaságosságot csak a magánszférában lehet megteremte­ni, egyértelműen piac- és profitér­dekeltséggel. Például nekem van egy hatvanágyas klinikám, ebben ASZ-ig el tudom látni a beteget, és csak így és ekkor vállalhatok ér­te szakmai felelősséget, lehetek ob­jektíve is felelősségre vonható. Ha az egyik dolgozóm nem teljesíti a reá bízott feladatot, már másnap el­bocsáthatom! Munkaerőnek alkal­maztam, ezért jól meg is fizettem, és nem érdekel, hogy feleségi, anyai stb. tisztét hivatása mellett el tudja-e látni. Ezt a magántulajdo­nosi szemléletet és gyakorlatot ál­lami intézményben szinte lehetet­len megvalósítani! Majd a gazda­gok a magán-, a szegények az álla­mi egészségügyi szolgálatot veszik igénybe. Az „ingyen” eredménye az, amivé a magyar egészségügy vált. Senkinek érdeke nem fűző­dött ahhoz, hogy jól és gazdaságo­san funkcionáljon. Az ingyenhez kell a legnagyobb fegyelem, „tu­dat” és diktatúra! Szerintem az egészségügyi kon­cepció építését nem elsődlegesen az elmélet felől kellene elkezdeni. Először a társadalmi környezetet szükséges egy jól működő mecha­nizmussal elindítani. A gyakorlati döntések az elsődlegesek, nem az „egészségügyi politikai koncep­ció”. Földönjáró feudalizmust és egészségügyi politikát! Nem „ki­gondolni”, mint az ideológiákat, hanem az elméletet az életből ve­zetni le a tapasztalat alapján! Dr. Veress Sándor Szeged Privát privatizáció Lapjuk „Privatizációs politikát sürget az Állami Vagyonügynök­ség” címmel közölte, hogy ország­­gyűlési bizottságok tárgyalták a privatizálásra adott milliók sorsát. Kóródi Mária SZDSZ-képviselő kérte a kormányzatot: legyen nagylelkű, és ne az önkormányza­tokkal fizettesse meg a tanuló­pénzt. Bauer Tamás másnap írt a lapban arról, hogy a kormánynak nincs privatizációs koncepciója. Mint jó magyar állampolgár, én a Horthy-világtól napjainkig min­dig elősegíteni igyekeztem a gaz­dasági fejlődést, az állam javára és a saját boldogulásomra. Azóta már többször nyúltak a maszekok hóna alá. Én azonban csiklandós va­gyok, és mindannyiszor nevetnem kellett, hogy ez csak valami újabb trükk. Úgy gondoltam, a privatizá­lásra való átállás számomra nem lesz nehéz, hisz életemet a kapita­lizmus farkastörvényei szerint él­tem le. Kezdő taxisként sem tud­tak átverni az átjáróházakkal, ami­kor pedig a harminc férőhelyes Bank-garázs tulajdonosa lettem a Zichy utcában, egy autó sem me­hetett el a garázsdíj vagy a javítás kifizetése nélkül. A háború után változott a hely­zet. Mivel a vagyonom az államé lett, már tőle loptak és őt csapták be. Most viszont első privatizációs kísérletem kudarca nagy összegű tanulópénzembe került. Egy „szép” napon mint a Citroën-bará­­tok örökös elnökét (hogy ez ma­radjak, Surányi György elnök és névrokonom esetén okulva nem írok alá chartát) és mint a márka specialistáját felkeresett egy jól szituált úriember kétmilliós Cit­roenjével. Úgy véltem, az Isten küldte a privatizációm elkezdésé­hez, és megállapodtunk egy-két al­katrész cseréjében, néhány konst­rukciómódosításban. Futás a Citrexhez Szentendrére, közben hallgattam kedves neje­met, hogy nem elég nekem a par­koló kerekű Citroenemmel, az or­rán nyíló Isettámmal, a háromke­rekű Hondámmal, a falramászó és lépcsőnjáró szerkezeteimmel fog­lalkoznom, most a legújabb Cit­roennél is jobbat vélek csinálni? E hosszú szöveg, s hogy soha nem fogom látni az ötvenezer forinto­mat, akkor hangzott el, amikor fe­leségemet a bankba vittem. Hiába mondtam, hogy a gyártól ezért, miként a múltban, a sokszorosát kapom majd, csak azt hajtogatta, hogy emiatt kevesebb kamatot fog kapni. Az elkészült autó, a nyúzópróba az elragadtatott tulajdonossal iga­zolta elgondolásom teljes sikerét. A hálás úr az ötezres bankókat szorongatva megkért, álljak ki au­tójával a szűk garázsomból. A ka­puzárás miatt én viszont arra kér­tem őt, álljon már odébb kicsit a kocsijával. Ennek maradéktalanul eleget tett, azóta sem láttam. Meg­történt a rendszerváltás, s ez öt­venezer forintomba került. Ez azonban nem volt hiábavaló, mert miként Pettenkoffer professzor a koleravírusok lenyelésével bizo­nyította, hogy a szervezet immu­nissá tehető, én a rendszerváltozás következményeinek feltárásával gyógyírt találtam új társadalmun­kat fenyegető pszichikai AIDS, a tudati immunitás elvesztése ellen. Többször nem húznak be a csőbe, újabb vállalkozással nem próbál­kozom, negyvenéves piacgazdasá­gi gyakorlatom ellenére. Úgy va­gyok ezzel, mint Ali, az egyébként hithű muzulmán, amikor a kádi fi­gyelmeztette, hogy a mecsetben fecsegni olyan bűn, mintha idegen asszonnyal hálna. Ali erre így felelt: „Én kipróbál­tam mind a kettőt... de micsoda különbség.” Surányi Endre Rovatszerkesztő: SÁRKÖZI MÁRIA Felhívjuk olvasóink figyelmét, hogy kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. A rovatunknak szánt leveleket szerkesztjük, szükség esetén a lényeget nem érintő rövidíté­sekkel közljük. Ehhez külön hozzájárulást nem kérünk. • S.M.

Next