Magyar Hírlap, 1992. július (25. évfolyam, 167-180. szám)
1992-07-20 / 170. szám
Közeledve a választási időszak félidejéhez, ideje megvizsgálni, hogy lehet-e valamiféle általánosan hasznosítható tanulságokat levonni az önkormányzatok másfél éves működéséből, az elért eredményekből, az elszenvedett kudarcokból? Mindenekelőtt tárgyilagosan meg kell állapítanunk: valamennyien gyakorlatlanul csöppentünk a megváltozott helyi politikába, lelkesedésünk, bátorságunk és tettrekészségünk minden bizonnyal meghaladta felkészültségünket, jó szándékunk sok esetben csak arra volt elegendő, hogy a napi feladatok megoldásához a legegyszerűbben megvalósítható megoldásokat összetákoljuk, és szorongva figyeltük, vajon a mértéken felül vállalt munka és erőfeszítés meghozza-e a kívánt eredményt, meg tudunk-e felelni választóink elvárásainak. A jogos bírálatok özöne mindenesetre szerénységre int, ami egyébként is elvárható minden közszereplést vállaló, választott képviselőtől. A váratlanul társadalmunkra szakadt lehetőségeket változó sikerrel tudták kihasználni az önkormányzatok. Egyeseket hatékonyan működő testületté kovácsolt össze az egyéni érdekeken felülemelkedő kölcsönös segítőkészség, mások gyarlónak bizonyultak, és riasztó torzsalkodások közepette váltak működésképtelenné, amivel az új rend iránti bizalom elvesztését is kockáztatták. A nagyon áhított, de igazában alig remélt átalakulás időszakában meghökkentenek azok a politikusok, akik imponáló biztonsággal egymást, vagy — kóros esetben — saját magukat nagy tapasztalatú közéleti szakembereknek igyekeznek beállítani, hiszen a legtöbben csak távolról, kirekesztve szemlélhettük a politikát, következésképpen nagyon sok a tanulnivalónk. Azok viszont, akiknek módjuk volt a tevőleges részvételre, jobb, ha minél többet felejtenek ahhoz, hogy egy demokratikus állam politikai életében helyt tudjanak állni. Az indulás nehézségeit mindenre elszánt pártkatonák túlbuzgalma is súlyosbította sok esetben. Ezt is figyelembe vettük, amikor úgy határoztunk, hogy az általunk lényegesnek vélt tapasztalatok és tennivalók egy csokrát közösen hozzuk nyilvánosságra. Megállapításaink bizonyára vitát váltanak ki, s a vitát szeretnénk érdemi keretek között tartani; csak ártana, ha egyik vagy másik tábor részéről politikai elfogultságból fakadó, reflexszerű elutasítást váltana ki bármelyikünk pártállása. A szerzők—Árva László (MDF), Kard Aladár (SZDSZ) — képviselők a fővárosi önkormányzatban Meggyőződésünk, hogy az önkormányzati munka jelentős része távol áll bármiféle pártideológiától, nagypolitikai programtól. Emberek, kisebb-nagyobb közösségek mindennapos gondjait kell megoldanunk, rászorulókat segíteni, lerobbant közlekedést, közüzemeket működtetni, utakat, hidakat, épületeket építeni, karbantartani úgy, hogy a legjobb tudásunk szerint használjuk fel a szűkös forrásokat és — mindenek fölött — ténykedésünkkel adjuk vissza a nyugalom és biztonság érzetét a sokat csalódott polgárnak. Kiemelkedő jelentősége van a bizalom helyreállításának. Évtizedeken át dohányfüstös irodákban, maroknyi káder döntött tömegek sorsáról, közvagyonról úgy, hogy senki sem ismerhette meg a döntések okát, az előkészítés körülményeit, a hatalom nem engedett betekintést a politikai maffiózók játszmáiba. A hosszú gyakorlat rossz beidegzéseitől sok önkormányzat nehezen tud megszabadulni. Zárt üléseken titkos jegyzőkönyvek születnek a lakosságot lényegesen érintő témákról. A versenyeztetésnek még a látszatát sem igyekeznek kelteni nagy értékű ingatlanok hasznosításakor. Közpénzek felhasználása követhetetlenül, kívülálló számára érthetetlen módon megy végbe. Alapelvnek kellene tekinteni: lényegi különbség van a magánpénzek és a közvagyon kezelése között. Vállalati körülmények között meggyőző érv lehet a hatékonyság érdekében az egyszemélyi döntés kihangsúlyozása. Az önkormányzati vagyon azonban csak egy választási periódusra kerül a választott testület kezelésébe, s ennek a vagyonnak a gondos kezelését várja el az igazi tulajdonos, a lakosság. Éppen ezért tevékenységünk során a legteljesebb átláthatóságot kell biztosítani, egyéni érdekek érvényesítésének, elvtelen előnyök juttatásának és elfogadásának még a gyanúja sem merülhet fel a vagyonkezelés tekintetében. A közvagyont érintő kérdésekben a versenyeztetés természetes követelmény, lényeges döntéseket csak a testület hozhat. Az ellenőrzés intézményeit ajánlatos többpárti egyeztetés alapján létrehozni, a mindenkori helyi ellenzék bevonása az ellenőrzésbe mindenképpen a bizalom erősítését szolgálja. Közpénzek felhasználásáról nem születhet titkos határozat még akkor sem, ha egyes üzleti műveletekben az önkormányzatok hátrányba kerülhetnek a piacon megjelenő magánvállalatokkal szemben. Az a testület működik jól, ahol intézményesen zárják ki a legcsekélyebb gyanú kialakulásának még a lehetőségét is. Helyi körülmények között is számos olyan intézmény van, amelyek létrehozásakor józan önkorlátozással kell felülemelkedni az egy választási időszakban érvényesíthető szűkebb csoport-, vagy pártérdekek fölé. Ne feledje egyetlen testületi többség sem, hogy amit jelenlegi létszámfölénye birtokában, szavazási fölénye révén ki tud vonni a pillanatnyi kisebbség ellenőrzése alól, az a következő periódusban esetleg éppen az ő számára jelent majd kirekesztettséget, saját jövendő tehetetlenségét alapozza meg. Könnyen belátható, hogy a demokratikus alapintézmények többsége nem fejleszthető ki röpke négy esztendő alatt. A települések rendezési, fejlesztési tervei évtizedes léptékben fogalmazódtak meg. A nagyobb építkezések több választási időszakra is kiterjedhetnek. Jóvátehetetlen zavarokat okozhatna a testületek működésében, ha személyi állományukat, feladataikat alapjaikban szerveznék újjá a négyévenként bekövetkező választási eredményektől függően. Ráadásul sok olyan jelenség merül fel, amelyeket ma még kezdeti állapotukban viszonylag egyszerű kezelni, javítani, de minden halogatás egyre nehezebbé teszi a szükséges intézkedések foganatosítását. Ma még elérhető a barbár módon elcsúfított műemlékek helyreállítása, a környezetet csúfító, engedély nélkül felépített épületszörnyek eltávolítása, de ha mindezt most elmulasztjuk, az elkövetők vérszemet kapnak és saját képükre alakítják a védtelenné vált fővárost. A rossz példa pedig bizonyára sok követőre is talál. Csak a józan együttműködés alapján kialakított, hosszú távra tervezett intézmények révén lehet megvalósítani a polgárok érdekeit híven szolgáló kereskedelmi és fogyasztóvédelmi rendszert. A piac szabadságának önkényes félremagyarázása veszélyes következményekkel járhat. A szabályozatlan kereskedelmi és szolgáltatási tevékenység olyan anomáliákat okozhat, mint a mindenkit bosszantó taxishelyzet, az utcai árusítás anarchiája, vagy a kétes hírnevet hozó szexpiac szerveződése. Ez utóbbi sok más káros következmény között a bűnözés számára is csoportosulási gócokat szolgáltat. És ha már a bűnözést említjük, nem kerülhetünk el néhány megjegyzést önkormányzati szemszögből a készülő rendőrségi törvényről. A kialakult viták élénkségét indokolja az, hogy megalkotása hosszú időre megszabja e téren is az önkormányzatok lehetőségeit, cselekvőképességét. A polgárok egyformán követelnek egyfelől határozottságot a bűnözéssel szemben, másfelől önfegyelmet, humanitást az intézkedések során; szorosabb együttműködést sürgetnek a helyi hatósággal, ugyanakkor a hatékonyságot javító, fejlettebb szervezet kialakítását is elvárják. A sokrétű követelmények kielégítése kizárja, hogy a törvény létrehozásában tartós hatalomra berendezkedni kívánó csoportérdekek érvényesüljenek. Azt sem szabad elfelejteni, hogy a rendőrségnek új tevékenységi területeket — például gazdasági rendészetet — kell kifejlesztenie, és az ehhez szükséges szakembergárda képzése ugyancsak jóval hosszabb időt követel meg, mint egy röpke négyéves választási időszak. Meg kell találni a helyét és működési formáit a körzetfelügyelőknek is, akikkel szemben napról napra nőnek az elvárások a polgárokat zavaró rendbontások, utcai szabálysértések megszüntetésére. Az intézkedő rendőr munkáját nagyban segítheti a helyi körülményekben, a különleges szabályozásokban jártasabb területfelügyelő. Napjainkban a lakosságot legérzékenyebben érintő, lassanként válságos konfliktus a közüzemi szolgáltatások díjai körül alakult ki. Egyre nagyobb tömegek számára válik egyszerűen megfizethetetlenné a villany, a gáz, a távfűtés, a tömegközlekedés, ugyanakkor a közüzemi vállalatok további díjemelésekre készülnek, mert bevételeik nem teszik lehetővé a mindennapos működés fenntartását sem, felújítás, korszerűsítés pedig már szóba sem jöhet. Minden eddigi megnyilatkozásunkban következetesen a tarifaemelések ellen érveltünk, azt hangoztattuk, hogy az égető nehézségek megoldására a díjemelés a legkevésbé alkalmas mód, semmiféle nehézséget sem lehet ilyen módon megoldani, sőt, a gondok továbbgörgetésével csak későbbi időpontra halasztódik egy még katasztrofálisabb összeomlás veszélye. Ráadásul olyan szociális feszültségek keletkeznek, amelyek robbanást idézhetnek elő a tűrőképesség határához érkezett lakosság körében. Egyedüli megoldásnak azt tartjuk, hogy végre kell hajtani az elavult közüzemi szolgáltatásokban a mind sürgetőbb korszerűsítéseket, s ennek révén lényegesen csökkenhetnek az előállítási, fenntartási, javítási, szolgáltatási költségek, javul a szolgáltatások biztonsága is, ráadásul környezetbarát technológiák, járművek beállításával a polgárok egészségkárosodását is csökkenthetjük. A fogyasztó számára mérhetővé, szabályozhatóvá kell tenni a távfűtés, melegvíz felhasználását, de meg kell szüntetni a lakosság kiszolgáltatottságát a telefondíjak önkényes felszámítása terén is. A korszerűsítés közismerten óriási, sokmilliárdos költségekkel jár. Gazdasági helyzetünkben erre költségvetési forrásból még sokáig nem futja, ezért más megoldást kell találnunk. Az egyik lehetőség újabb kölcsönök felvétele lenne. A kölcsönöknek azonban van egy jól ismert, kellemetlen tulajdonsága: vissza kell fizetni őket, mégpedig kamatostól. A kölcsönök fedezetére ilyen esetben nem keletkezik bővülő termelési kapacitás, a gazdaságosabb működtetés, a megtakarítások legfeljebb a költségvetési támogatás iránti igényt csökkenthetik, és ez a csökkenés fedezheti a törlesztés egy részét. Meg kell vizsgálni a saját erőből történő fejlesztés lehetőségeit is. A fővárosnak óriási ingatlanvagyonát nem szabad fogyasztás jellegű tevékenység finanszírozására feláldozni. Kézenfekvő megoldásként kínálkoznak az ingatlanhasznosítás olyan formái, amelyekben befektetőpartnerekkel hozunk létre olyan létesítményeket — szállodákat, vásárcsarnokokat, szolgáltatóközpontokat — amelyeknek az önkormányzatra eső hasznából lehet finanszírozni a szükséges közüzemi korszerűsítéseket. Ehhez azonban olyan hosszú idő kell, ami alatt a közüzemek összeomolhatnak. Az áthidaláshoz kellene megelőlegezni az összegek egy részét, és erre lehet felvenni kölcsönt vagy kivételesen, nagyon korlátozott mértékben ingatlant eladni. Az így értékesített ingatlanvagyon is olyan beruházásokat is szolgáljon, amelyek javítják a vendégforgalmi infrastruktúrát, új munkahelyeket teremtenek, növelik az állam és az önkormányzatok bevételeit az élénkülő turizmus révén. Az ingatlankincs egy részének az értékesítése kétségtelen áldozatot jelent, de meggyőződésünk szerint nincs más mód annak az ellentmondásnak a feloldására, hogy a szolgáltatásokat előállító szférában már élénken érvényesülnek a szabadpiaci körülmények, ugyanakkor a gazdaság munkahelyteremtő képessége számos ok miatt még messze elmarad a legszerényebb elvárásoktól is, következésképpen a lakosság túlnyomó többségének a fizetőképessége távolról sem tud lépést tartani a piaci viszonyok rohamos változásaival, így nem tudja a díjfizetés révén fenntartani a közüzemeket sem. . A lakbértörvény hatályba lépése is félelmetes terhet fog róni az önkormányzatokra. A piaci lakbér a nagy tömegek számára még sokáig megfizethetetlen marad, a kompenzálásra pedig elenyészőek a helyhatósági keretek. Ennek a konfliktusnak a feloldására követelően jelentkezik a szociális törvény megalkotásának szükségessége. Hazánk méretei, adottságai alapján kiemelt jelentősége van a turizmus fejlesztésének, mint a gazdaság hosszú távon legszilárdabb jövedelemtermelő ágazatának. Bár nem kevés azoknak a száma, akik még mindig nagyiparban, acélban, kohászatban, a magyar termelő géniusz világraszóló sikereiben álmodoznak, azonban a realitások mindinkább arra a felismerésre kényszerítenek, hogy országunk felemelkedése döntő részben a szolgáltatások nemzetközi szintre emelése révén válik lehetővé. A turizmus fejlesztése sem képzelhető el négyévenként változó alapokon. Ma kell meghatároznunk azokat a stratégiai elveket, amelyek évtizedes távon meghatározzák a fejlesztési feladatokat. Ma még lehet menteni a vendégeket vonzó sajátosságaink, értékeink nagy részét, a műemlékektől a színvonalas társulatokig, zenekarokig — a meglevő vonzerőt kell felhasználni az újabbak kifejlesztésének alapjául. A turizmus fejlesztése a leghálásabb feladat. Elegendő a megfelelő feltételeket biztosítani a tevékenységhez, vonzó célokat kitűzni — fesztiválok, világkiállítás — és a vállalkozók, befektetők csodákra képesek, ha hagyjuk őket értelmesen kialakított körülmények között, munkájukat elismerő, bátorító légkörben dolgozni. A cikkünk elején feltett kérdésre, úgy tűnik, a válaszadás messze meghaladja egy újságcikk kereteit. Bízunk abban, hogy mindenki számot vet saját tapasztalataival, akinek szívügye a polgárság érdekeiért dolgozó önkormányzatok fejlődése. Mindenesetre egy biztos: két év múlva országgyűlési választások lesznek. Pártvezetők, elnökök és jelöltek egymást felülmúlva igyekeznek okos megnyilatkozásaikkal harcba indulni az országláshoz szükséges másfél milliónyi szavazatért. Bölcs (vagy botor) üzeneteik csak a lakosság kis részéhez jutnak el még akkor is, ha a nyomtatott és a sugárzott sajtó átmenetileg egyik vagy másik politikai csoport ellenőrzése alá kerül is. Viszont az ország 3200 önkormányzatával minden szavazópolgárnak van valamiféle kapcsolata. Az eddig szerzett tapasztalatok alapján valószínűsíthető, hogy az a párt számíthat több szavazóra az országgyűlési választásokon is, amelynek képviselői tényleges eredményeket könyvelhetnek el az önkormányzati munkában. Árva László—Kard Aladár Mire elég az önkormányzatokban négy esztendő? ^ Részvénytársaságunk az alábbi helyiségek bérleti jogát értékesíti: Bp. VII., Hernád u. 38. alapterület 113 m2 Bp. VII., Landler J. u. 28. alapterület fszt. 103 m2 Bp. VII., Thököly út 42. alapterület 202 m2 Bp. VII., Klauzál u. 26. alapterület 53 m2 Fenti helyiségek ára: 40 E Ft/m2 Bp. VIII., Lujza u. 16. alapterület 96 m2 (200 Ft/m2) Érdeklődni lehet a vállalkozási osztályon — VII., Nagydiófa u. 8. Tel.: 121-2480. A pályázatokat 1992. augusztus 7-én 12.00 óráig lehet benyújtani a titkárságon. A versenytárgyalás előtt a pályázóknak 50 000 Ft bánatpénzt kell a központi pénztárba befizetni. Az összeget a versenytárgyalás végén — kivéve a pályázat nyertesét — visszakapják. A versenytárgyalás 1992. augusztus 11-én 9.00 órakor lesz a Budapest VII., Nagydiófa u. 8. sz. alatti tanácsteremben. __________________________________________________________________________ 8 MAGYAR HÍRLAP Tartósan bérbe adunk, vagy eladunk megyeszékhelyeken, jó megközelítési lehetőséggel, teljes infrastruktúrával ellátott nagykereskedelmi raktárakat, valamint Budapest belső kerületeiben iroda- és raktárhelyiségeket. Továbbá megvételre felajánlunk Budapest belvárosában 828 m2-es, összközműves, irodaház építésére is alkalmas ingatlant, mely az eladó saját tulajdona. Eladók továbbá technológiai korszerűsítésből felszabaduló elektromos targoncák, EURO-raklapok, kiszállítói és tároló keretes raklapok. Érdeklődni lehet a 122-9661 telefonon, vagy 121-4895 faxon. 8088 MH Cseh Nagykereskedelmi értékesítés raktárról: B 60/40 átmérő 12 mm-től 25 mm-ig B 60/50 átmérő 12 mm 12 m-es szálban kilogrammonként + áfa. Cím: Bp., Kőbányai út 31. Ganz Ipari Telep KARENOVA TRADING Kft. Tel./fax: 277-6621, üzenetrögzítő: 140-6188 MH 8233 PRIVATIZÁCIÓ PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A HOZAM Kft. (Szolnok, Mészáros L. u. 2.) az Állami Vagyonügynökséggel kötött szerződés alapján — annak bizományosaként —pályázati úton értékesíti a JELSZOL Kft. (Jászberény, Szövetkezeti u. 7/A) állami tulajdonú, 3380 E Ft-os névértékű üzletrészét. A JELSZOL Kft. törzstőkéje: 4200 E Ft Dolgozói létszáma: 18 fő Alakulásának időpontja: 1992. április 30. . A pályázat tartalmi követelményei: 1. Az ajánlattevő neve, székhelye, pontos címe, ha cég, annak adatai. 2. A vételár összegének megjelölése forintban, a fizetés módja, határideje. 3. A fedezet meglétének igazolása, fizetési garanciák csatolása. 4. Az ajánlattevő üzleti céljainak részletezése, a kft. jövőjével kapcsolatos elképzelések. 5. Magyar nyelven, írásban benyújtott, 60 napig fenntartott vételi szándék. 6. A vételi szándék bizonyítására a megvásárolni kívánt üzletrész 5 százalékát az ajánlattevőnek a szándéknyilatkozattal egy időben letétbe kell helyezni a HOZAM Kft. MKB (Szolnok) 454-11-540 egyszámlájára. Ezen összeg: — teljes egészében visszafizetésre kerül, ha a pályázó nem nyer, — nem kerül visszafizetésre, ha az ajánlattévő visszalép, — beszámításra kerül a vételárba, ha a pályázó a pályázatot megnyeri. A pályázatot zárt, feladó nélküli, borítékba kérjük benyújtani a HOZAM Kft., 5000 Szolnok, Mészáros L. u. 2. sz. II. 204. irodájába. A borítékra kérjük ráírni: „Pályázat—JELSZOL Kft.” A pályázatot a legmagasabb vételárat és legjobb fizetési feltételeket ajánló pályázó nyerheti el. A pályázat kiírója az adásvételi szerződést a hatályos magyar jogszabályok szerint köti meg. A pályázat kiírása nem biztosít szerződéskötési kötelezettséget a pályázat kiírója számára. A pályázókat a pályázat eredményéről a pályázat eldöntését követően legkésőbb 31 napon belül a pályázat kiírója írásban kiértesíti. A pályázat beérkezési határideje: 1992. augusztus 5. délelőtt 10 óra. A pályázatok felbontása közjegyző jelenlétében történik. A JELSZOL Kft. vagyoni viszonyait, pénzügyi gazdálkodási helyzetét ismertető részletes dokumentáció 1000 Ft-ért megvásárolható a HOZAM Kft. irodájában: 5000 Szolnok, Mészáros L. u. 2. II. em. 204. szoba. További részletes felvilágosítást ad: Baji Csaba ügyvezető, HOZAM Kft., 5000 Szolnok, Mészáros L. u. 2. Telefon: 56/70-591,56/75-347 MH 8021 FÓKUSZ 1992. július 20., hétfő PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Az Állami Vagyonügynökség megbízása alapján a Dunaholding Részvénytársaság ismételten pályázatot hirdet a Hajdú-Bihar Megyei Útépítő Vállalat átalakulásával létrejött (cégbírósági bejegyzés alatt álló) Hajdúszoboszlói Útépítő Kft.-ben levő állami tulajdonú üzletrész megvásárlására. A társaság törzstőkéje: 35 000 000 Ft. A társaság törzstőkén felüli vagyona: 15 650 000 Ft. A pályázatot az Állami Vagyonügynökség 65,5%-ot képviselő üzletrésze eladásának érdekében hirdeti meg. A pályázat kiírója a legjobb pályázat feltételeivel a meghatározó többséget biztosító üzletrészt a társaság dolgozóinak felajánlja, melyre elővásárlási joguk van. Az üzletrész vásárlása során a névérték 10%-áig kárpótlási jegy is felhasználható. A benyújtandó pályázatnak tartalmaznia kell: — a pályázó adatait, — a megvásárolni kívánt üzletrész — nagyságát (%-ban) — vételárat — fizetési feltételeket és garanciákat, — a kft.-vel kapcsolatos üzleti, fejlesztési és foglalkoztatási elképzeléseket. A pályázat benyújtási határideje: 1992. augusztus 11.16 óra. A pályázat benyújtása, elbírálása. A pályázatokat személyesen vagy meghatalmazott útján, zárt borítékban lehet benyújtani a Dunaholding Részvénytársasághoz (1126 Budapest, Nagy Jenő u. 10.) „Útépítő pályázat” megjelöléssel. Az elbírálásnál előnyben részesül az a pályázó — azonos vételi ajánlat esetén , amely az alaptevékenység folytatását, fejlesztését tervezi. A pályázat elkészítéséhez információs segédanyag 20 000 Ft ellenében a Dunaholding Részvénytársaság címén vehető át. A pályázat eredményéről a pályázók írásban kapnak értesítést. Szerződéskötésre a kft. cégbírósági bejegyzését követően kerül sor. Budapest 1992. július 14. Dunaholding Részvénytársaság 6209 MH PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Az Állami Vagyonügynökség megbízása alapján a Dunaholding Részvénytársaság ismételten pályázatot hirdet a Kelet-Magyarországi Tervező Vállalat átalakulásával létrejött (cégbírósági bejegyzés alatt álló) KELETTERV Kft.-ben levő állami tulajdonú üzletrész megvásárlására. A társaság törzstőkéje: 87 000 000 Ft. A társaság törzstőkén felüli vagyona: 32 300 000 Ft, (mely a garanciális kötelezettségek és peresített eljárások fedezetéül szolgál). A pályázatot az Állami Vagyonügynökség 88,6%-ot képviselő üzletrésze eladásának érdekében hirdeti meg. A pályázat kiírója a legjobb pályázat feltételeivel a meghatározó többséget biztosító üzletrészt a társaság dolgozóinak felajánlja, melyre elővásárlási joguk van. Az üzletrész vásárlása során a névérték 10%-áig kárpótlási jegy is felhasználható. A benyújtandó pályázatnak tartalmaznia kell: — a pályázó adatait, — a megvásárolni kívánt üzletrész — nagyságát (%-ban) — vételárát — fizetési feltételeket és garanciákat, — a kft.-vel kapcsolatos üzleti és fejlesztési elképzeléseket. A pályázat benyújtási határideje: 1992. augusztus 11.16 óra. A pályázat benyújtása, elbírálása: A pályázatokat személyesen vagy meghatalmazott útján, zárt borítékban lehet benyújtani a Dunaholding Részvénytársasághoz (1126 Budapest, Nagy Jenő u. 10.) „Keletterv pályázat" megjelöléssel. A pályázat elkészítéséhez információs segédanyag 20 000 Ft ellenében a Dunaholding Rt. címén vehető át. A pályázat eredményéről a pályázók írásban kapnak értesítést. Szerződéskötésre a kft. cégbírósági bejegyzését követően kerül sor. Budapest 1992. július 14. Dunaholding Rt. 8209 MH